Olvasónk a 20E busz rendszeres utasa. November 17-én délután fél három felé is az egyik buszon utazott, amikor arra lett figyelmes, hogy egy 190 cm magas férfi egy nála jóval alacsonyabb, körülbelül 60 éves nővel ordibál, majd ütlegelni, rugdosni kezdi. Az utasok nem akartak közbe avatkozni, úgyhogy a buszvezető segítségét kérték, akinek hiába ordibáltak, hiába kopogtak be a fülke ajtaján, nem reagált semmit. Olvasónk nem panszat kíván tenni, csak választ szeretne kapni a kérdéseire, így a történetben szereplő buszvezető sem beazonosítható.
Tisztelt BKV-figyelő!
November 17-én a 20E autóbuszon, kb délután fél háromkor, zenehallgatás közben, nagy ordibálásra lettem figyelmes. Egy idősebb női hang káromkodott, és férfi utastársa édesanyját szidta. A történések a hátam mögött zajlottak, így nem is igazán érdekelt, hozzászoktam az ilyen történésekhez (sajnálatos módon). Nemsokkal később viszont már érdekesebb volt a műsor, a szóváltás átcsapott verekedésbe. Nem volt nyilvánvaló számomra (és mai napig sem az), hogy a kb 190 cm-es férfi, mi jogon rugdosta, ütötte, talpalta a kb. 60 éves asszony fejét.
Én személy szerint nem akartam beleavatkozni persze, ahogy többi utastársam se, de annyit mindenképp kötelességemnek éreztem, hogy jelezzek a buszvezetőnek. A vészjelző természetesen nem működött, vagy nem érdekelte a sofőrt. A busz hátuljában többi utastársammal együtt, előreordítottunk, hogy ugyan már, szóljanak a mélyen tisztelt buszvezetőnek, mire kb 2 megálló alatt, egy épp felszálló hölgy bekopogott neki, de mit sem érdekelte a szituáció. Igazából a busz nem volt megtömve, hogy a visszapillantó tükörbe ezt ne lehetett volna látni, és elég nagy hanggal is voltak. (Lehet élvezte a jelenetet?)
Nem értem, illetve nem tudom, a sofőrnek ilyenkor hogy kell viselkedni. Végül a műsort élesben végignéző két roma férfi fenyegette meg az urat, hogyha nem hagyja abba tevékenységét, előveszik a krumplihámozót. Azért azt hozzáteszem, az öreg néni is kitett magáért, nem igazán akarta abbahagyni az anyázást. Lehet stokholm szindrómás volt, nem tudom, mindenesetre úgy gondoltam érdemes lenne ezt a történetet megosztani az olvasókkal, a külvilággal, az országgal, jobban mondva az adófizetőkkel.
Ugyan a "pilóta" miért nem cselekedett ebben az ügyben? És egyes járatokon, melyeken csak elöl lehet felszállni, bérletet illetve jegyet felmutatva, ott miért érzi úgy a vezető, hogy teljhatalma van a nyugodt, fizető utasokkal szemben? Egyszerűen nem értem. Valaki, ha esetleg olvassa majd ezt, és tudna nekem válaszolni, azt megköszönném. :)