BKV-Figyelő

Vitézy: Indokolatlan és túlzó munkáltatói lépés Bócsa Viktor elbocsátása

BKV figyelő.hu

2012.04.18
12:38

Nem kerülhet sor Bócsa Viktor elbocsátására a BKK vezérigazgatója szerint, ugyanis a lépés teljesen indokolatlan és túlzó lenne. Vitézy Dávid azután kereste meg a BKV-figyelőt, hogy beszámoltunk róla, a BKV kirúgta az ATV Híradójának nyilatkozó vicces buszvezetőt. A vezérigazgató levele alább olvasható:

Tisztelt Gál Mihály!

A mai napon a sajtóban híre ment annak, hogy a BKV kirúgta az ATV-nek nyilatkozó, a 105-ös buszon a megállók nevét viccesen közlő járművezetőt. Kétségtelen tény, hogy a mai hírekbe került buszvezető engedély nélkül és a BKV belső szabályait megszegve nyilatkozott az ATV híradójának. Ezzel együtt a járművezető elbocsátása túlzó és indokolatlan mértékű munkáltatói intézkedés lenne, ezzel személy szerint nem tudok egyetérteni és ilyen intézkedésre nem is kerülhet sor.

A BKV közérdeklődésre számot tartó járművezetői eddig és a jövőben nyilatkozhatnak, ha erre a sajtó képviselője vagy a dolgozó engedélyt kér, azonban engedély nélkül – ahogy bármely más cég esetében sem – a dolgozók a munkáltatójuk ügyeiről nem nyilatkozhatnak. A BKV tudtával és jóváhagyásával a sajtó által bemutatott érdekes dolgozókra több példát láthattunk az elmúlt időszakban: akár a 16-os buszon hasonló bemondásai miatt érdeklődésre számot tartó járművezető esetére, akár nemrég az egyik bulvárlap által feldolgozott afrikai származású járművezető esetére gondolunk. A járművezetőt a szabályok betartására felhívja a munkáltatója, de munkájára számítok és számít a BKV, elbocsátására nem kerül sor, a szabályok betartása azonban mindannyiunk, minden munkavállaló kötelessége.

Vitézy Dávid
vezérigazgató
BKK

komment komment Címkék: budapest bkv válasz sajtóosztály bkk vitezy

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása