BKV-Figyelő

Képek, beszámolók a BKV-figyelő busztakarító akciójáról

BKV figyelő.hu

2012.04.22
20:51

Több hónapos ötletelés és több hetes szervezés után végre tegnap sikerült letakarítanunk néhány autóbuszt a cinkotai garázsban. A takarító akció célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a BKV járműveinek állapotára, és a takarítás problémáira.

A cinkotai garázsban 350 buszra NÉGY takarító jut. Ennek a négy embernek kellene este az összes buszt kitakarítania. Már itt látni lehet, hogy a mai állapotokhoz az vezetett, hogy nincs elég ember. Négy ember erre a munkára kevés, és az állapotokat elnézve talán még nyolc is kevés lenne. A másik probléma, hogy a graffiti (tag) takarítás nem rendszeres, tehát a firkák összegyűlnek, és azokat egyszerre akarják kitakarítani, erre pedig nincs idő.

Véleményem szerint az lenne a legjobb, ha a firkák takarítása folyamatos lenne, tehát a tag-ek kevesebb, mint egy nap alatt eltűnnének. Nyilván, ez a garázsban nem kivitelezhető, a legjobb az lenne, ha a buszvezetők vennék át ezt a feladatot, plusz juttatás fejében. Minden fülkében elfér egy kis adag tisztítószer, egy gumikesztyű és egy szivacs, amivel végig lehet szaladni a buszon a végállomáson, vagy a járművek leadása előtt a garázsban (ez esetben nem kellene minden fülkébe tisztítószer), így napi 5-10 perc elég lenne az aznapi firkák eltakarítására és minden buszra jutna legalább 1 ember, a takarítók pedig több időt fordíthatnának az ülések, a kapaszkodók, a padló, és a vezetőfülke kitakarítására. Biztos vagyok benne, hogy egy idő után a tag-elők megunnák a rongálást (ahogy már többek között New York-ban is megunták), hisz a művük szinte azonnal eltűnik a járművekről, és értelmét veszti a tagelés.

Egy busz takarítása 4-5 embernek körülbelül 30 perc volt. Ez nem azt jelenti, hogy fél óra alatt teljesen kitakarítottuk a buszt, hanem azt, hogy a rendelkezésre álló vegyszerekkel eltávolítható tag-eket eltávolítottuk. Voltak olyan firkák, amik nagyon könnyel lejöttek. Elég volt fújni rájuk a vegyszerből és már el is kezdtek folyni, utána egy sima ronggyal letöröltük őket. Ilyen a képen látható is:


Voltak kicsit makacsabbak, amiket már dörzsölni is kellett:


Voltak olyanok is, amikhez egy teljes szivacsot el kellett használni, hogy lejöjjenek. Két féle vegyszert kellett rátenni, és a szivacsot is jól oda kellett nyomni, de 10 perc alatt ez is maradék nélkül lejött:


A tag-ek eltávolítása talán az ülések hátoldaláról volt a legnehezebb. Ezzel a felülettel az a baj, hogy egyszer már lefestették őket, emiatt a vegyszer nem csak a filc nyomát, a festékréteget is eltávolítják, ami alatt szintén tagek vannak. Ezeket nem is érdemes vegyszeresen takarítani, ha van rá mód, akkor újra szokták őket festeni egy azonnal száradó spray-vel, valahogy így:


Talán a matricák eltávolítása volt a legegyszerűbb. Ezeket egyedül Domonkos (Közlekes) takarította, mégpedig úgy, hogy vizes ruhával átitatta őket, majd egy pengével másodpercek alatt levakarta:


Összességében azt kell, hogy mondtam, tanulságos, és hasznos volt ez a néhány óra a garázsban. Remélem, hogy a BKV-nak is tanulságos volt, és elkezdenek majd gondolkodni azon, hogy miként alakítsák át a takarítás rendszerét. Én továbbra is azt mondom, hogy a firkálókkal fel lehet venni a harcot, és azt meg is lehet ezt nyerni, minden csak szervezés kérdése.

Az olvasóknak köszönöm a részvételt, a BKV-nak köszönöm a szervezést, a garázsmestereknek pedig köszönöm az információkat és a segítséget. Találkozunk legközelebb! :)

Végezetül álljon itt Közlekes élménybeszámolója:

Tisztelt BKV-figyelő! Tisztelt BKV-sok!

A pénteki busztakarítást két szóban összefoglalva: Vicces volt. Naivan azt hittem, hogy ha odamegyünk kiderül, hogy ad1: Nem jók a vegyszerek, és találunk valami jót, ad2. Ha meg jók, akkor a takarítók hol csinálják rosszul.

Igen újdonsült dolog volt, hogy a 350 buszra jut 4 db BKV-s takarító. Nyilvánvaló, hogy ennyi embernek nem lehet kitakarítani ennyi buszt.

Kérdés 1. Akkor miért nem lehet embereket felvenni takarításra? BKV-s kommunikáció az utasok felé a tiszta buszokkal? Nem lenne jobb, mint a blicceléssel való kampányolás?

Második meglepetés. Két buszt idén újítottak fel, és ezeket is takarítottuk. Előttünk valószínűleg fel is takarítottak benne, mert tiszta volt, azt a néhány firkát és matricát leszámítva.
U
tána a másik meglepetés. A firkára volt professzionális takarítószerek. Jó drágák, de lejönnek. Akkor miért vannak fent? Azt mondták, hogy szedik, ahogy lehet, de nem lehet győzni, de rendszeresen szedik le.

Volt amit sokáig kapartunk, de lejött. Volt ami nem jött le, de max a 10%-a. Akkor miért látok félig leszedett firkákat? Amiket nem takarítottak le teljesen? Most is volt, hogy valaki után odamentem, kapartam 2 percig, és sokkal jobb lett. Akkor miért is nem fizetnek rendesen a takarításért?

Kérdés 2. És mi van a matricákkal?

Konkrétan. A matricák nem jönnek le mosószerrel, azt le kell kaparni. Mégis miért van ott a tavaszi választások egyik reklámmatricája még a buszokon? Pedig azóta párszor már át volt takarítva. Nem jött le? Nem takarították le! Én fogtam egy spaklit, bevizeztem a matricát, és finoman lekapartam fél perc alatt! De furcsa mód, matricákkal nap mint nap lehet találkozni, mert nem szedik le. Pedig lejön.

És a legviccesebb. Ugye a 2 buszt idén újították fel, az egyiket februárban, a másikat pár hónapja. Volt olyan beltéri elem, amin még a forgalmazó által ráragasztott termék megnevezés és vonalkód rajta volt. Azt nem kellett volna leszedni, miután felújították? Az nem ma került oda, pillanatok alatt lejött. Akkor miért nem szedték le? Erre válaszoljon nekem, aki érti az egészet.

Kérdés 3, Ha a BKV-nál SAP vállalatirányítási rendszer működik, és hatékonyan minden munka be van vezetve, minden hiba észre van véve, akkor hogyhogy a buszok kigyulladnak, beesik az ajtó, törött a padlólemez, befolyik a víz, lerobban, elfogy a levegő stb?

Üdv: Közlekes

komment komment Címkék: blog bkv busz takarítás bkvfigyelő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása