BKV-Figyelő

B... meg, avagy bocsásson meg!

Király Dávid

2013.08.26
18:26

A BKV-Figyelőn keresztül kér bocsánatot a BKK egyik jegypénztárosától Dani, aki vasárnap megjegyzést tett a jegyvásárlás körüli macerára. Nem azt mondta, nem úgy, mindenesetre rajtunk ne múljon.

Augusztus 25-én kb. 12 órakor a Blaha Lujza téri metróbejáratnál álltam sorba, hogy vonaljegyet vegyek. Az automata természetesen nem üzemelt, a két pénztárnál pedig viszonylag sok ember állt, így elkezdtem aggódni, hogy esetleg nem érem el a vonatom. A sor lassan haladt, így türelmetlen és ideges lettem.

Sorry.jpg

Mikor a pénztárhoz értem, kértem a vonaljegyet és egy tízezressel szerettem volna fizetni. A hölgy azt mondta, hogy nem tud visszaadni ekkora bankjegyből, én pedig ezt kissé indulatosan kifogásoltam, majd bankkártyával fizettem.

A kifogásom során nem használtam sértő kifejezést a hölgyre nézve, de mikor a kártyát keresve azt mondtam, hogy "botrányos", a hölgy félreértette a szót és egy másik b betűvel kezdődő sértésként értelmezte, majd kikérte magának. Én próbáltam biztosítani arról, hogy nem használtam rá nézve sértő kifejezést, de nem hitte el nekem.

Sajnos a felindultságom és a késésem miatt nem volt több időm rendezni a helyzetet, ezért úgy gondoltam, megírom a BKV-Figyelőnek és ezúton is szeretnék bocsánatot kérni a jobb oldali pénztárban ülő, barna hajú hölgytől, aki udvarias volt és joggal kérte ki magának a sértést, attól függetlenül, hogy az valójában nem hangzott el. Amint lesz rá lehetőségem, személyesen is visszamegyek hozzá és utólag elnézést fogok kérni tőle.

komment komment Címkék: bocsánat jegyvásárlás Blaha Lujza tér jegypénztáros

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása