BKV-Figyelő

Katasztrofális állapotban a várbuszok

Király Dávid

2014.03.24
19:17

A tervek szerint hamarosan új buszok járnak majd a Várnegyedben. Addig is lássuk, miért is van rájuk szükség! István osztotta meg velünk tapasztalatait.

A mai napig kaotikus állapotok vannak a Várnegyedben. Az ott közlekedő buszok évek óta mérgezik az itt lakókat. A vonalon közlekedő járatok olyan kormot, füstöt és ki tudja, mit árasztanak magukból, hogy ép ésszel fel sem fogható, hogy állami szinten a Világörökség részét képező negyedben engedik ezeket üzemeltetni.

varbusz_bkv.jpg

Fotó: BKV

100 százalék, hogy a buszoknak a műszaki vizsgája nem a valós állapotok, adatok alapján lett megadva. Amikor új rendszámokat kaptak, gondoltuk felülvizsgálják őket... Nem így történt. Egészségre ártalmas olajjal is állandóan szennyezik az utakat, a két sorompónál tisztán látszik, hogy indulásnál ömlik az útburkolatra az olaj.

Próbáltam több helyen felhívni erre a figyelmet, javasolva egy mobil kpm műszaki állomás létrehozását ennek alátámasztására. Valószínűleg ennek az eredménye hallatlan felháborodást keltene. Biztos, hogy kevesebbe kerülne, mint rusztikus hirdetőtáblán személyeket hirdetni. A rend őrei is többször elmondták, hogy ez a téma érinthetetlen.

Több mint aggályos, hogy más kerületekben új buszok közlekednek, a legfrekventáltabb helyen pedig ilyen kritikán aluli buszokat használ a BKK (BKV) több mint tíz éve.

A polgármester helyében én nem engedném be őket a Várba; talán a legnépszerűbb és legemberibb cselekedete lenne a váriak szemében, ha saját hatáskörben vizsgálná ki a visszaéléseket a műszaki vizsga meglétéről illetve meghamisításáról, szívén viselve így a váriak egészségét. Aki látja üzemelni a buszokat annak ez nem kérdés.

Ebből is látszik, hogy igazi gazdája a Várnegyednek csak papíron létezik.

komment komment Címkék: várbusz 16-os busz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása