BKV-Figyelő

"Ön nem ott akart leszállni" - mese a látnok buszvezetőről

Király Dávid

2014.04.22
13:34

Kalandos útja volt hazafelé olvasónknak a 916-os buszon. Illetve nem is hazafelé, nem is a menetrend szerint. A BKK-nak írt levelét olvasónk a BKV-Figyelőnek is eljuttatta. A levélben leírtakra egyébként a BKK honlapja szerint az a magyarázat, hogy "a Várban zajló építkezés miatt az autóbuszok mindkét irányban terelt útvonalon közlekednek".

Megpróbáltam 2014. április 18-án az Uránia megállóból a Moszkva tér felé 23:50-kor induló 916-os viszonylattal hazajutni. A BPI-415 forgalmi rendszámú - a menetrendtől eltérően nem alacsonypadlós - autóbusz roncsai mintegy 5-6 perc késéssel meg is érkeztek a megállóba (amelyet úgy sikerült elhagynunk, hogy a gépjárművezető fülkéjéből kilépve egy nagyot rúgott az első ajtóba).

alagut.jpg

Fotó: Wikipedia

A Clark Ádám térig aránylag flottul is ment minden, ahonnan is a busz minden előzetes figyelmeztetés vagy tájékoztatás nélkül (ha ugyanis lett volna ilyen, leszálltam volna ott) behatolt az Alagútba. Megpróbáltam szóra bírni a gépjárművezetőt, hogy emberrablással vagy a személyi szabadság korlátozásával állunk-e szemben (ha ugyanis akaratom ellenére elszállítanak az úticélomtól távolodó irányban, akkor, gondolom, ez a helyzet), és a gépjárművezető, aki nem volt nyájas (én sem, ez hozzátartozik a diskurzushoz), biztosított arról, hogy a következő megálló a Dísz tér lesz.

Utazott a buszon egy leány, aki nálam jóval simulékonyabb volt, és az Alagút túlsó végén megkérdezte, elhagyhatná-e az őt rabul ejtő buszt, de nemleges választ kapott. Megpróbáltam megtudakolni a gépjárművezető nevét, de azt mondta, nekem (just for me?) nem mondja meg. A többi utas nem kérdezte. Így kénytelen vagyok az Önök kiváló munkatársára a rendszám alapján hivatkozni.

Midőn a Várhegyet nagy kerülővel megközelítettük, megérdeklődtem, nem maradt-e ki a Donáti utcai megálló, mire látnoki képességekkel is megáldott munkatársuk azt válaszolta: "Uram, ön nem ott akart leszállni". Felajánlottam, hogy megmutatom a lakcímkártyámat, de ezt elhárította.

Mármost csak azért ragadtam tollat, mert Önök a hatmilliárd forintért gründolt, random módon elhelyezett, értelmi fogyatékosok által megszövegezett és 70 százalékban nem működő akasztófákon arra biztatják azokat az utasokat, akik például a Bartók Béla úton közlekedő hat villamosjárat közül mindössze egynek a közelgő érkezéséről szerezhetnek tudomást, hogy írjanak Önöknek.

Próbálok a magam módján megfelelni, és azzal is tisztában vagyok (ezt már párszor megírtam), hogy az Önök által diktált feltételekkel a roncsjárművekre nyilván csak pszichopata gépjárművezetőket találnak. Nincs is ezzel semmi baj, csak úgy gondolom, erről egyrészt a tömegközlekedés (be nem láthatom, mitől lesz közösségi közlekedés az Önök által fenntartott horrorból, bár kétségtelen, hogy munkatársaik - mint a mai autóbuszvezető is - sokat tesznek azért, hogy a járművön esetlegesen összeverődő személyekből közösséget kovácsoljanak) résztvevőit tájékoztatniok illenék, másrészt nagyszerű kollégáikat is érdemes lenne felkészíteni arra, hogy az utasok egy bátrabb csoportja nehezményezni fogja, ha a jármű váratlanul és előzetes figyelmeztetés nélkül internálótáborrá alakul át. Fogadják nagyrabecsülésem kifejezését!

komment komment Címkék: menetrend éjszakai járat 916-os busz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása