BKV-Figyelő

"Anyád a paraszt"

Király Dávid

2014.08.11
15:26

Az alábbi történet vélhetően mindennapos. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen szituációt miért nem lehet parasztozás nélkül kezelni. Ez utasra és járművezetőre egyaránt vonatkozik. Olvasónk BKV-nak írt levele következik.

Levelemet azért írom Önöknek, mert egy, a BKV alkalmazásában álló villamosvezető veszélyeztette az utasok testi épségét, valamint mindezt minősíthetetlen stílussal spékelte meg. 2014. július 23-án, este 8 órakor teljes lelki nyugalommal szálltam fel az Újbuda-Központ megállóban álló 41-es villamosra. Felléptem a járműre, már szólt ugyan az ajtók zárását előrejelző hangeffektus, de még gyorsan felpattantam rá, azonban az ajtó becsukódott, és a táskám beszorult az ajtóba.

41esvillamos_wiki_1.jpgFotó: Wikipedia

Próbáltam kihúzni, de nem sikerült, így nem volt más választásom, szét kellett egy kicsit feszítenem az ajtót, mert a táskámban lévő kb. 200 000 forintnyi tartalmat nem szerettem volna, ha kár éri. Eközben kollégám, aki a megállóig elkísért, jelezte a sofőrnek az esetet, mire ő csak annyit válaszolt cinikusan, hogy "jó reggelt". Kollégám nagyon felhúzta magát ezen, és közölte vele, hogy "nem kéne ilyen parasztnak lenni", mire a villamosvezető visszaszólt neki, hogy "anyád a paraszt", és elindult a villamos.

Ezek után a villamos szó szerint száguldani kezdett a következő megállóba, minden utasnak nagyon kellett kapaszkodnia, és biztos vagyok benne, hogy a megengedett sebességet túllépte. Én értem, hogy a sofőrnek tartania kell a menetidőt, de nem az utasokat kellene ezért büntetni, hiszen többen is majdnem elestek, több idős és gyerek is utazott a járművön!

Ezek után leszálltam a Hauszmann Alajos úton, odaálltam a villamosvezető ablaka mellé, és mutogattam a táskámra, abban a reményben, hogy legalább elnézést kér, mire az alábbi beszélgetés játszódott le:

- Mi van? - kérdezte agresszívan.

- Rácsukta a táskámra az ajtót! - válaszoltam teljesen normális hangvételben.

- Elindult a villamos! - rándította meg a vállát.

- De hát akkor még nyitva volt az ajtó, mikor én felszálltam! - replikáztam, azonban ekkor magam is meglepődtem, hogy milyen hangvételt ütött meg, ugyanis azt mondta, hogy:

- Süketke!

- Tessék??! - kérdeztem vissza hitetlenkedve, majd ezek után középső ujját felmutatta, becsukta az ajtókat és a szokott megengedhetetlen sebességgel tovább robogott. Több leszálló utas is tanúja volt az esetnek, mindenki megbotránkozva vigasztalt és megerősítettek abban, hogy ez valóban tűrhetetlen eset volt, illetve többen is hozzátették: "Ez a BKV..."

Én még soha nem tapasztaltam atrocitást BKV dolgozókkal kapcsolatban, én magam ügyfélszolgálaton dolgozom, ebből adódóan a tűrőképességem is elég magas, de ha én ilyen stílusban beszélnék a társaság ügyfeleivel, azonnal repülnék a munkahelyemről. Kérem az ügy kivizsgálását, hiszen a leírt adatok alapján Önök elég könnyen be tudják azonosítani, hogy melyik munkatársuk gondolja azt magáról, hogy ezt megteheti a fizető utasokkal.

komment komment Címkék: táska járművezető 41-es villamos

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása