BKV-Figyelő

Kell egy kuka? Szólj a BKV-nak!

Király Dávid

2012.12.10
11:41

Meggyőződésem, hogy sok budapesti közterületen nem azért van elszórva a szemét, a cigarettacsikk, mert az emberek semmivel sem törődve eldobálnak mindent, hanem azért, mert sok helyen egyszerűen nincs elegendő szemetes.

Sajnos a felújításoknál, átépítéseknél is gyakran előfordul, hogy kevés kukát helyeznek ki. Csak egy példa: a VII. kerületi Síp utcában a felújítás előtt több szemetes volt, mint most van, de saját tapasztalatom szerint a Belváros új Főutcáján sincs elegendő hulladékgyűjtő. 

István nem volt rest, levelet írt a BKV-nak a témában, ő egy buszmegállóból hiányolta a kukát, és láss csodát, azóta kihelyeztek egyet. Ez azt mutatja, hogy azért érdemes jelezni, ha valami nem megfelelő, hátha...

Körülbelül három hónapja küldtem a BKV-nak az alábbi e-mailt. Megkértem őket, hogy a 224-es busz, Áruházak nevű megállójába tegyenek egy szemetest, mert sok a környéken a szemét. Ugyan nem reménykedtem benne, hogy lesz hatása, de azért mégis elküldtem, hátha reagálnak rá valamit.

"Tisztelt BKV Zrt.

Szeretném megkérni önöket, hogy a 224-es busz Áruházak nevű megállójához legyenek szívesek egy szemetest kirakni. Sajnos a buszmegálló kőzelében nincs egyetlen kuka sem, így sok a gondatlanul elhajigált szemét a környéken. Ha már a megállónál levő Praktiker áruház nem biztosít szemetest a parkolója környékén, legalább a megállóban legyen egy. Busszal is elég sok ember jár arra. Tisztelettel:

..."

Csak egy automatikus választ kaptam, és elkönyveltem magamban azt, hogy valószínűleg nem lesz az egészből semmi, de ma nagy meglepetés ért. Mikor munka után kimentem a megállóba, észrevettem hogy egy új kuka van a tábla póznájához rögzítve. Nem vagyok benne biztos, hogy az én bejelentésem hatására került ki, de azért örülök hogy egy ilyen isten háta mögötti megállót sem hanyagolnak el.

komment komment Címkék: bkv szemét buszmegálló kuka 224-es busz

Kérjük vigyázzanak, az ajtók nem záródnak!

Király Dávid

2012.12.07
17:36

Budapesten megszokhattunk, hogy a buszok gyár szerinti kapacitása nem szabály, csak irányelv; a fizika törvényeit kinevetve lényegében bármennyi ember elfér rajtuk. Henna leveléből azonban kiderül, új szelek fújnak a fővárosban. Ha busz túlterhelt, nem indul. Tud ez bosszúságot okozni, érdemes foglalkozni a témával.

Fantasztikus új buszok is járnak a 25-ös busz vonalán. A probléma velük, hogy érzékelők vannak beépítve az ajtókba. A szokásos reggeli csúcsban van, amikor szó szerint heringekként utaznak az emberek; nos, akkor ezek a jól felszerelt ajtók nem záródnak, csak jelzik a "finom" sípolgató hangon, hogy nem csukódik az ajtó.

Volt, hogy utas kénytelen volt leszállni, mert befelé nem volt hova préselődni, és így nem indult a járat. Ezen sípolgató berendezések miatt a szokásosnál több időt áll a busz a megállókban. Ez 5 megállónál akár 10-15 perces csúszás is lehet, ez pont elég ahhoz, hogy hiába az időben indulás - mivel senki sem számol plusz 15-20 perceket a 15 perces útvonalra -, késést jelent a munkából.

Javaslat: talán ahogy beszerelték ezeket a jelzőket, ki is lehet kötni, vagy ne a reggeli és az esti csúcsban járjanak. Persze, arról nem beszélve, hogy ezeken a szép, új buszokon sokkal kevesebb hely van, mint a megszokott régi, szétesős, beázós buszokon.

komment komment Címkék: tömeg bkv zsúfoltság érzékelő bkk 25-ös busz

3-as metró: ismét elmaradt a katasztrófa

Király Dávid

2012.12.06
13:27

Ma délelőtt interjúra mentem a Tudás FM rádióba. Siettem, nem volt időm a BKV-séta párosra, kocsival mentem. Az interjú során feltették a kérdést: szerintem hol van a legnagyobb probléma a BKV-nál. A 3-as metró katasztrofális állapotát említettem meg, illetve - ezzel összefüggésben - a pénzhiányt.

Hazafelé tartottam, amikor a Deák térnél több tűzoltó autó is elment mellettem. Amikor hazaértem, akkor láttam az üzenetet a telefonomon: az interjút készítő Baló Péter írta, hogy ezentúl hozzám kell járni jósoltatni, mert tűz volt a 3-as metróban. Pedig ez nem jóslás kérdése, mindannyian tisztában vagyunk a metró állapotával.

Tisztában vagyunk, hiszen cikkek, jelentések, tanulmányok jelennek meg szinte hetente; itt, a blogon is foglalkoztunk a témával. Egy a metrónál dolgozó ismerősöm hónapokkal ezelőtt azt mondta: nem az a kérdés, történik-e katasztrófa, hanem az, hogy mikor. Mindeddig szerencsére nem történt; ezúttal sem.

Lehel tér

BKV-sok szerint amikor tavaly tavasszal porig égett egy metrókocsi a 3-as vonalon, csak a szerencsén és a sokat próbált BKV-dolgozókon múlt, hogy nem halt meg senki. Hisztériakeltés, szenzációhajhászás nélkül kijelenthető: nem lesz mindig ilyen szerencsénk.

A főváros, a BKK és a BKV vezetői rendszeresen elmondják, hogy a helyzet lassan tarthatatlanná válik. Zajlik ugyan a felújítás előkészítése, ahogyan a tűzoltás is - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ugyanakkor mindannyian tudjuk azt is, hogy pénz nélkül ez nem fog menni, pénz pedig nincs.

Nincs ennyi pénze a forrásaitól (és nem mellesleg hatásköreitől) megfosztott fővárosnak, a BKK-nak, pláne a 70 milliárdos külső és több százmilliárdos belső eladósodottsággal küzdő BKV-nak. Tetszik vagy sem, ehhez állami vagy uniós forrás kell. Ebből sem politikai, sem presztízskérdést nem szabad csinálni.

Hogy egyértelmű legyen: az a döntéshozó, aki nem érti vagy nem akarja érteni a problémát, a tűzzel játszik. Legyen még egyértelműbb: az utasok életével. Budapest, a BKK és a BKV vezetése nem azért kuncsorog a kormánynál, mert nincs más dolga (ó, van az bőven), hanem mert a 3-as metró felújítására költeni kell. Pont. Nincs más opció.

Egy áramszedő okozhatta a tüzet

Eddig a vélemény, most jöjjenek a tények. A hírek szerint olajsár izzott a 3-as metró Deák téri állomásánál - ezt mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. A BKK korábban azt közölte, hogy a vágány melletti hulladék gyulladt meg. A tüzet és a füstöt a BKV dolgozói megszüntették.

Az Index információi szerint komoly műszaki probléma okozta a viszonylag kis tüzet a Deák téri metróállomáson: a Metróért Egyesület tájékoztatása szerint az egyik szerelvény forgóvázáról – egyelőre nem tudni, milyen okokból – menet közben leszakadt az alsó áramszedő gerendástól, papucsostól.

A vágányokat a Klinikák állomástól a Ferenc körútig átvizsgálták a szétszóródott alkatrészek után. A tüzet a Deák téren az erősáramú kábel okozhatta, ami valószínűleg beleért a talajon levő olajos szennyeződésbe. Noha több olvasónk is beszámolt arról, hogy a Ferenciek terén a mentősök embereket láttak el, a hivatalos közlés szerint szerencsére nem sérült meg senki.

Pótlóbusz és tömeg a Deák téren

A baleset miatt a metrót kiürítették, az utasokat a Lehel tér és a Nagyvárad tér között pótlóbuszok szállították, a BKV-figyelő olvasói szerint több-kevesebb sikerrel. Olvasóink tömegről, elvétve közlekedő pótlóbuszokról, hiányos tájékoztatásról írtak. A forgalom háromnegyed három körül indult újra a vonalszakaszon, de eleinte nehézkesen.

E blog mobil verziójának szerkesztője, Mérő Bálint például negyed óra alatt jutott el a pótlóbusszal a Deák térről a Lehel térre, mert semmi kiírás nem volt a megállók pontos helyéről, illetve a buszok lassan tudtak haladni a forgalomban. Az információkért és a képekért is köszönet Bálintnak!

Frissítés: a BKK és a BKV közleménye a szerdán történtekről

December 5-én, szerdán 12:30-kor az M3-as metró Deák Ferenc téri állomásán üzemzavar történt. Az üzemzavart egy Újpest felé tartó szerelvény utolsó kocsiján lévő áramszedő gerenda törése okozta. Az áramszedő gerenda feladata, hogy a vontatási feszültséget, a jármű karosszériájától elszigetelten eljuttassa a betáplálást végző harmadik síntől a vontató motorokhoz.

Az áramszedő gerendán található áramszedő papucs és a gerenda egy része ismeretlen mechanikus erőhatás következtében eltörött, leszakadt és a pályára esett. A törés okát csak a későbbi vizsgálatok lefolytatása után lehet egyértelműen megállapítani. A darabok a harmadik sín és a futó sín közé hullottak, ívet húztak oly módon, hogy a peronról a vonatszél által a pályára besodort por és egyéb szennyeződések füstölését okozták.

Az állomásra beosztott BKV Zrt. műszaki ügyeletes munkatársa észlelte a problémát, és a füstölést rövid időn belül elhárította, ezzel egy időben a belső szabályzatoknak megfelelően a tűzoltóságot is értesítettük. Az eseményt okozó szerelvényt a zavar elhárítása és további vizsgálat céljából a Deák téri kihúzó vágányra félreállítottuk. Az esemény okainak feltárása haladéktalanul megkezdődött.

Egyrészt az esemény eredetének megállapítása, valamint a forgalom újra beindítása érdekében a szakemberek átvizsgálták az érintett pályaszakaszt, alagutat, másrészt a járműfenntartás munkatársai a félreállított járművet ellenőrzés alá vették. A szakemberek megállapították, hogy a metró motorkocsin található négy áramszedő szerkezet közül, amelyek a forgóvázak két-két oldalán találhatóak, a bal 1-es megsérült, egy része letörött, és a letört darabból az áramszedő kábel kiszakadt.

A leszakadt darabok több pályamenti berendezést is megrongáltak, ezek ideiglenes helyreállítása megtörtént, a végleges helyreállításra az éjszakai üzemszünetben kerül sor. Az áramszedő gerenda a nevétől eltérően nem tartó és nem fő szerkezeti eleme a kocsiszekrénynek, illetve a forgóváznak, ezért annak törése a jármű mechanikai biztonságának szempontjából nem mérvadó, sérülése csupán forgalmi zavart okoz, mint ahogy ezt a mostani esemény is bizonyította.

A zavarelhárítási munkacsoportok a forgalom beindulásához szükséges intézkedéseket megtették, és az időközben kiérkezett tűzoltóság hozzájárulásával a forgalom 14 óra 32 perckor megindult. Ezzel egyidejűleg a műszaki személyzet az eseményt okozó járművet a "saját kerekén" további vizsgálat céljából a javító bázisra eljuttatta.

A rendkívüli esemény okozta kellemetlenségek miatt ezúton kérjük és köszönjük utasaink megértését és türelmét!

komment komment

Hátrányos megkülönböztetés az első ajtós felszállás?

Király Dávid

2012.12.06
12:25

Nem tipikus problémával fordult hozzánk Gábor. Mivel nem átlagos testalkatú, nem tud felszállni az első ajtón, márpedig a BKK épp most vezeti be ezt a módszert több újabb járaton. Olvasónk ott tart, hogy nem vesz bérletet. Más kérdés, hogy így aztán biztosan nem jut majd fel a buszra. Az alábbi levelet juttatta el a BKK-nak.

Szeretnék bejelentést tenni a számomra és a hozzám hasonló adottságú emberek számára hátrányos megkülönböztetésről. A BKK által újból bevezetett első ajtós felszállás hátrányosan különböztet meg átlagos termetű embertársaimtól.

A súlyom jelenleg 180 kg, nem tudok felszállni az önök által forszírozott első ajtós megoldással. A járművezetővel vitatkozhatnék, de semmi kedvem ezt minden nap négy alkalommal eljátszani és nem is ő tehet erről a helyzetről.

A megoldásra kompromisszumként javasolnám hogy az összes busz első elválasztó korlátját szereljék le. Vagy a hátsó ajtót jelöljék ki erre a célra. Netán ezt a buta ötletet, ami egyszer már nem jött össze, felejtsék el véglegesen.

Mivel úgy érzem, a BKK egyoldalúan módosította az utazási feltételeket, ezért december elsejétől a 30 éven keresztül tartó bérletvásárlási szokásomat megváltoztatom. NEM vásárolok jegyet és bérletet, míg ezt az áldatlan helyzetet meg nem oldják pozitívan.

Jelen levelemet mellékelten elküldtem az esélyegyenlőségi ombudsmannak.

Grafika: BKK

komment komment Címkék: hátrányos megkülönböztetés első ajtós felszállás bkk tulsulyos

"Önök mások idejével játszadoznak" - avagy miért nem tartható be a menetrend?

Király Dávid

2012.12.04
15:05

- Hogyan érvényesítheti az utas a menetrend szerinti közlekedéshez való jogát? Vagy legalább csak annyit, hogy ne történjen ennyi kimaradás? - ezeket a kérdéseket tette fel névtelenséget kérő olvasónk. A kérdés nem egyedi, a téma nem új.

Olvasónk az alábbi panaszlevelet juttatta el a BKV-hoz, amelyet a cég remélhetően továbbított a BKK-nak, figyelembe véve, hogy a menetrend összeállítása ma már a Budapesti Közlekedési Központ hatásköre.

Tisztelt BKV!

Megértem én, hogy az Önök menetrendje csak ajánlás, de az már nonszensz, hogy reggelente az 5-ös busz rendszeresen pontatlanul közlekedik a rákospalotai szakaszon. Nem tudom, mi van a belvárosban ilyenkor, csak azt tudom, hogy aminek 8:06-kor kéne a Szent Korona úti megállóban lennie, az rendszeresen nincs ott, és vagy azért nincs ott, mert hamarabb elmegy, vagy azért, mert egyáltalán nem is jön, vagy már a következő érkezési időponthoz képest is késik.

Higgyék el, nem jó kedvemből írok, drága a bérlet, és mi mindig megvesszük családilag. Nekem augusztus elejétől van egy munkahelyem, de nem állandó szerződéssel, ingázok minden nap Budapestről Fótra (és vissza - nem városi rész, más közlekedési mód nem megoldott). Céges buszt kell időben elérni, és igyekszem mindig sokkal korábban odaérni, de néha - Önök miatt - előfordul, hogy éppenhogy sikerül.

Egy-két alkalommal viszont már ők vártak rám, és nekem ez azért is kellemetlen, mert néhány ilyen malőr az Önök részéről nekem akár az állásomba kerülhet; és ne mondják, hogy induljak el korábban, mert hiába vagyok ott sokkal hamarabb, ma legalább két busz maradt ki ezen a vonalon. A 25-ös busz is késett, és ami még csatlakozásban jó lett volna, a 296-os/96-os buszok valamelyike, az se jött, amikor a menetrend szerint a Rákos úti SZTK megállóhoz ki volt írva.

Autóval nem tudok menni, mert nincs se autóm, se jogosítványom. Vagy írjanak ki olyan menetrendet, amit a sofőreik be tudnak tartani, vagy tartsák be, ami most van!

Nem érdekel, hogy nehéz a helyzetük és időnként sztrájkolnak, nekem is nehéz, de ha én sztrájkolok, engem kicsapnak, és másnap már nem kell befáradnom a munkába, aztán kezdhetem előlről az évek óta tartó kálváriát... Önök mások idejével játszadoznak, és nem azokéval, akikkel bajuk van, mert azok nem szorulnak rá az Önök szolgáltatására.

komment komment Címkék: bkv menetrend átszállás utaspanasz bkk 5-ös busz

Meg sem nézik a bérletet az ellenőrök?

Király Dávid

2012.12.03
11:53

Néhány éve, amikor a metrónál bevezették a bemeneti ellenőrzést, magam is gyakran teszteltem, lejutok-e a metróba zsebre dugott kézzel, a bérletem felmutatása nélkül. A bérletem mindig a kezemben volt, hogy ha megállítanak az ellenőrök, rögtön fel tudjam mutatni, ne akadályozzam a sort.

Csaknem minden alkalommal "kivettek" a sorból, elvétve fordult elő, hogy a bérlet felmutatása nélkül tovább tudtam haladni. Olvasónk, András is tesztelte az ellenőröket/leengedőket. Ő egy más módszert választott: érvénytelen bérlettel próbálkozott. Egészen más tapasztalatokat szerzett, mint évekkel korábban én.

Természetesen nem akarunk tippeket adni, hiszen tudjuk, hogy a bliccelés rossz, a fizető utasok válnak a csalók áldozataivá. Sokkal inkább a BKK figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy az ellenőrök "demonstratív jelenléte" önmagában nem garantálja az ellenőrzés szakszerűségét. 

Egy elgondolkodtató történetet szeretnék Veletek megosztani. Történt ugyanis pár évvel ezelőtt, hogy amikor új bérletszelvényt vásároltam, véletlenül a régit tettem a helyére és erre a hibámra csak 9-10 nap múltán jöttem rá. Szerencsémre, az akkori BKV-ellenőrök ugyanúgy megnézték és megköszönték a lejárt szelvényt, illetve annak felmutatását.

Gondoltam, most novemberben már szándékosan tesztelem ezt úgy, hogy egész hónapban az októberi bérletszelvényemet mutatom fel (október 1-31.). Természetesen - mielőtt az olvasók megkérdeznék - rendelkeztem érvényes, novemberi szelvénnyel is, csupán az a pénztárcám nem látható részében volt.

Sokat utazok tömegközlekedéssel, így feltételeztem, hogy ezt hamar kiszúrják. Tévedtem. Egész november hónapban egyetlen biztonsági őr állított meg a Nyugati pályaudvar metróbejáratánál (neki köszönöm szépen, hogy tényleg ellenőrizte a bérletem!), akinek utána bemutattam az érvényes szelvényt.

Utaztam metróval, busszal, villamossal és hévvel, kérték a bérletem bejáratnál, kijáratnál és járatra felszállva is. Gondolom, hogy az ellenőri munka monoton és megértem, ha néha-néha már az ember nem tud koncentrálni. De azt nem tudom, hogy a BKK miért alkalmaz olyan céget beléptetésnél - ha jól tudom ez a DDTH Kft. - akik legtöbbször a munkájuk végzése helyett jóízűen csevegnek, a női nem csinosabb tagjait bámulják, vagy éppen étkeznek.

Ennyi felesleges pénzük lenne? Persze elképzelhető, hogy én voltam nagyon szerencsés és ez az eset csak egymillióból egyszer fordul elő. De azért ezt nem hiszem.

komment komment Címkék: metró ellenőr bérlet biztonsági őr érvénytelen bkk

Hogy kerül a malter a kosztümre?

Király Dávid

2012.12.01
14:02

Judit bukott egy tárgyalást és egy kosztümöt, mert egy utastársa nem volt tekintettel a buszon közlekedőkre; koszos ruházatával beszennyezett másokat is. És még neki állt feljebb, pedig megsértette az utazási feltételeket is. A buszvezető pedig nem tett semmit.

Napi szinten használom a tömegközlekedést, és aki hozzám hasonlóan utazik, az tisztában van azzal, hogy a legkényesebb dolog a tömegközlekedésen a ruházat és az ápolatlanság problémája. Persze ez egyéni tolerancia kérdése is, de számomra nem mindegy, hogy a közvetlen környezetemben tartózkodók, milyen ruházatban és milyen ápoltsági szinttel rendelkeznek.

Napi szinten utazom a 99-es buszon. Mivel se autóm se kerékpárom (amit amúgy se tudnék hol elhelyezni a munkahelyemen), ezért számomra a legegyszerűbb a BKV ezen járatát igénybe venni. Ezzel ugyanis átszállás nélkül tudok ingázni munkahelyem és az otthonom között.

A BKV utazási feltételeibe sok minden bele van foglalva, többek között az is, hogy aki ápolatlanságával vagy koszos ruházatával zavarja a többi utast az kizárható az utazásból. Úgy látszik, hogy a sok utazási feltétel közül csak azzal foglalkoznak, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon.

Két héttel ezelőtt reggel 8 körül egy tárgyalásra siettem, ezért egy elegáns öltözéket viseltem. Mivel a Blaha Lujza tér környékére kellett mennem ezért a 99-es buszt választottam -balszerencsémre.

A Hizlaló térnél egy munkásruhába öltözött, viszonylag nagy darab ember szállt fel egy nagy szerszámos ládával és egy vödör malterral. Ruházatán érezni lehetett, hogy a rajta lévő festék foltok és malter darabok nem néhány órásak. A buszon elég nagy volt a tömeg, de az illetőt nem zavarta felfurakodott!

Az sem zavarta, hogy közben több embernek is össze kente a ruházatát. Többen is szóvá tették neki, de erre csak az volt a válasza, hogy van érvényes bérlete, különben is ő egész éjjel dolgozott és szeretne haza jutni. Neki joga van az utazáshoz bérlettel a zsebében. Akinek nem tetszik az szálljon le, de ő leszarja mások ruházatát, mert az övé is tiszta kosz!

Valahol a Golgota térnél a busz hirtelen fékezett, és a malterral teli vödör, és a szerszámos láda kiborultak. Az egyik kalapács egy kisgyerek lábán landolt, a malterból meg nekem is jutott jócskán. Hiába szóltunk a sofőrnek, nem reagált a történtekre.

Természetesen én a következő megállónál leszálltam, következő busszal haza és ruhacsere. Hazafelé mondanom se kell, de az emberek végig engem bámultak- nem meglepő, tiszta malter volt a kosztümöm! Persze a tárgyalást is le kellett mondanom és ezzel az egész napom felborult. (Ha levelem bekerül a blogba előre megjegyezném, hogy mert irodában dolgozom és tárgyalásokat bonyolítok le még nem vagyok anyagilag eleresztve így elég nagy érvágás számomra egy új ruha beszerzése. Nem véletlen, hogy nincs autóm és a BKVt használom.)

Ezek után természetesen meggondolom, hogy milyen ruhában fogok buszra szállni, ugyanakkor nem mindig megoldható, hogy az ember utazás után úti céljánál átöltözzön- gondolok itt a színházra, randira, vagy esetemben egy tárgyalásra. Mi lehet a megoldás? Kiknek van a közösségi közlekedés fenntartva? Jeggyel és bérlettel a zsebemben bármire van jogom akár talpig szurokban is utaznom?

Panaszommal már megkerestem levélben a BKV-t, de válasz nem érkezett. Gondolom annak nincs sok értelme, hogy a tönkrement ruhám árát a cégtől hajtsam be, így kénytelen vagyok lenyelni a békát.

Csak a megoldást keresem, hogy legközelebb mit tegyek. Leszálljak a buszról, annak ellenére, hogy ápolt vagyok és van érvényes bérletem? Esetleg keressek másik útvonalat amivel dupla annyi lesz az utazási idő, de ilyen emberekkel ugyanúgy összefuthatok? Egyáltalán mi is a tömegközlekedés funkciója és kiknek van fenntartva?

Ezekre a kérdésekre remélem a blog fórumozói fognak tudni válaszolni, ha már a BKV vagy újabban BKK nem tudott.

komment komment Címkék: bkv koszos ápolatlan utazási feltételek bkk 99-es busz

Akadálypálya babakocsis utasoknak

Király Dávid

2012.11.30
15:28

Noha az új beszerzéseknél ma már alapfeltétel, hogy egy jármű alacsonypadlós legyen, a budapesti tömegközlekedés gyakran ma is tortúra a babakocsival utazók számára. Nemcsak a lépcsők miatt; a BKK/BKV dolgozóin és az utastársakon is sok múlik. Zsuzsa megosztotta velünk pozitív és negatív tapasztalatait egyaránt.

A mai napon (2012. november 29.) több járművel is volt szerencsém utazni. Természetesen bérlettel. Kisgyermekes anyuka vagyok, babakocsival viszem a legkisebb csemetémet, mert még nem tud járni, viszont cipelni hosszabb távon nem bírom.

Alapból nem vagyok egy tolongós fajta, előbb indulok el mindig legalább 10 perccel, hogy ne kelljen sehol rohannom, tolonganom. Reggel a 3-as metróval indultunk Kispest, Határ útról. Sajnos az utastársakban semmi segítőkészség nem volt ma reggel, inkább fellöknek babakocsival együtt, de akkor is előttem kell felszállniuk a metróra. Ha szóvá teszem neki, hogy én is ezzel a járművel utaznék, nem kell fellökni, inkább tovább megy vagy visszamorog valamit, hogy nem látott...

Viszont először ültünk az új Alstom metrón. Nagyon tetszett, szép és tiszta, de leginkább halk. Ezután a 75-ös trolira szálltunk át a Puskás Ferenc Stadionnál. Nem ismerem a buszfajtákat, ez alacsony padlós volt, könnyen felszálltam rá a kijelölt középső ajtónál.

A buszokon azt szeretem leginkább, hogy majdnem mindenkinek külön jegye vagy bérlete van a csomagjai számára. Megkértem a dupla jeggyel/bérlettel rendelkező hölgyet, hogy a külső ülést adja át, nagy grimaszok közepette elvette a táskáját, átadta a helyet.

A Deák Ferenc térnél az egyik ellenőr felajánlotta, hogy segít lecipelni a babakocsit, nem kértem, de megköszöntem a segítséget, lefele könnyebb cipelni, mert húz a súly. Igénybe vettük a Combino villamost is néhány megálló erejéig. Itt inkább fellöktek, de nehogy előbb szálljak le az ajtóban állva babakocsival, mint az öltönyös úriemberek...

A Blaha Lujza téren felszálltunk a 99-es buszra, mely szintén alacsony padlós volt, bár a menetrend szerint 2 magas busz lett volna, de én ennek csak örültem, hogy nem kell emelgetnem a magas lépcsőn a babakocsit.

Nem vagyok ismerős az útvonalon, de valamilyen piac környékén felszállt 2 ellenőr és 3 közterületes. Észre sem vettem őket, mert az első 2 ajtónál szálltak fel, csak amikor hátrébb értek. Arra lettem figyelmes, hogy udvarias társalgás történik.

- Jó napot kívánok, jegyeket és bérleteket kérném felmutatni. Köszönöm szépen, további kellemes napot!

Viszont egy fiatalembernek nem volt. Kérdezték, hogy otthon felejtette-e a bérletét, mert akkor azt be tudja mutatni, helyszínen x forint a fizetendő, csekken y forint a fizetendő összeg. Nem nagyon hallottam, mert a busz hátuljában voltam, ők pedig középen beszélgettek. A jegy nélkül utazó fiatalember szó nélkül átadta iratait és közben beszélgettek is az ellenőrrel teljesen normálisan, mosolygósan. A végén megkapta a csekket szép napot kívántak egymásnak és a következő megállónál le is szálltak a közterületesekkel együtt, várták a következő buszt, gondolom. Eddig nem volt sok tapasztalatom (hála az égnek) ellenőrökkel, de velem eddig normálisak voltak.

Összességében sajnos az utazó közönség nem figyel oda senkire, csak azt nézi, hogy tud jobban tolakodni, nem számít, hogy kit lök fel, terhes nőt, kisgyereket, babakocsit, gipszelt embert, idős embert. Ez elég szomorú, de ebben az országban sajnos ez a természetes. Persze a táskájával együtt, mert annak is külön ülés jár!

Másik kedvencem a "piac járat". Én megvárom, hogy felnyomuljanak a nyugdíjasok, mert nekik nyomulni kell hazafele a megpakolt szatyrokkal. Felszállok utánuk és jelzem, hogy ez a rész babakocsinak, mozgássérülteknek van fenntartva, nem pedig a szatyroknak. Van sértődés meg morgás, de elmegy onnan másik helyet vadászva a szatyroknak.

Hirtelen ennyi, amit kiadtam magamból, köszönöm ha elolvassa valaki. 

komment komment Címkék: bkv kismama babakocsi alacsonypadlós akadálymentes bkk

A diák, a busz és két életveszélyes bőrönd

Király Dávid

2012.11.29
13:27

Vajon életveszélyes-e a buszon bőrönddel utazó kollégista? Zsófi leveléből kiderül.

Egy újabb szép történettel szeretném gazdagítani a táratokat. Minap este a Batthyány tér - Békásmegyer HÉV-pótló buszon történt az eset. Szobatársammal utaztunk a buszon, amikor az egyik megállónál le szerettünk volna szállni. A busz közepéről már a megálló előtt elindultunk az ajtóhoz.

Az egyik utas már nemtetszését nyilvánította ki, hogy mi életveszélyesek vagyunk a bőröndjeinkkel. Természetesen nem hagytam szó nélkül, megjegyeztem, erőteljesen, de tisztelettudóan (mivel idősebb egyén volt), hogy "Ne is haragudjon, de hogyan máshogy közlekedjek a buszon, nem tehetek róla, hogy nem működik a HÉV".

Mielőtt még az ajtóhoz értünk volna, a buszsofőr becsukta előttünk az ajtót. Előre mentem szólni, hogy "elnézést, le szeretnék szállni" (Előttünk egy srácnak kinyitotta az ajtót, hogy leszállhasson. Utólag.) Nekem mutogatni kezdett, hogy nem hallja, majd lefékezett. Még egyszer elismételtem a mondatot, amikor kitépte a füléből a headsetet(!!!) és mutogatott, hogy őt nem érdekli, hogy mi leakarunk szállni, és tovább hajtott.

Már ez a két személy is eléggé felhúzott, amikor még egy utas elkezdte mondani a magáét. Nem tetszett neki se, hogy bőröndökkel mászkálunk. Már így is eléggé kihoztak a sodromból, és megmondtam neki, hogy " Ne haragudjon, de ha majd 300 km-ről utazik (mint a szobatársam) akkor majd pofázhat." Lenyomtunk egy szópárbajt, majd a következő megállónál leszálltunk.

komment komment Címkék: bkv busz csomag diák buszvezető bőrönd hév-pótló

Várni vagy haladni? - Egy buszvezető véleménye

Király Dávid

2012.11.28
12:51

Két hete egy olvasónk arról írt, hogy a 70-es troliról leszállva rendszeresen "lecsúszik" az 1-es villamosról, mert átszálláskor a gyalogosoknak pirosat mutat a lámpa, és a várakozási idő pont elég ahhoz, hogy elmenjen a villamos. András néhány javaslatot is megfogalmazott; ezekre reagál most - általánosságban - egy autóbuszvezető.

Buszvezető vagyok, de utas is, nincs kocsim, tömegközlekedéssel járok magam is. A közelmúltban megjelent átszállós-megvárásos levél kapcsán írok. Pár napja jelent meg pont ehhez a témához kapcsolódva egy másik levél is, de már sok hasonló lejött már a BKV-figyelőn.

Itt egy örök, kibékíthetetlen ellentét feszül. Vannak utasok, akik már a buszon (villamoson, trolin) ülnek, és folyamatos haladást várnak, nem akarnak minden megállóban átszállókra várni, vannak pedig, akik nem a megállóban vannak, de elvárják, hogy megvárja őket a jármű.

Abban a pillanatban azonban, amikor egy utas eléri a buszt (villamost stb.), már ő is haladni akar, a következő megállónál már nem nagyon érdekli, hogy lemarad-e valaki. És hát ott a konkrét szituációban nem szereplő, de a történet szempontjából el nem hanyagolható többség, akik még nem szálltak fel, a vonal hátralévő megállóiban várják a járművet, és alighanem ők sem arra szavaznának, hogy minden megállóban ácsorogjon egy kicsit a busz, hogy bevárja a később érkezőket.

Ezt azért hívják tömegközlekedésnek, mert nem nagyon van mód arra, hogy egyéni igényeket kiszolgáljon, hogy egy-egy átszálló utas kedvéért megvárasson száz másikat. Az a sport, ahol erre lehetőség van, az az egyéni közlekedés: a saját autó, a taxi, a kerékpár stb.

Ezeket annak ellenére írom le, hogy értelmes körülmények és határok között megvárós típus vagyok, ha látom, hogy fut valaki a buszhoz, mindig megvárom, akkor is, ha távolról szalad (civilben nekem is jólesik, ha megvárnak). De ha nem fut, csak sétál, vagy álldogál a piros lámpánál, vagy más akadály miatt nem tud odaérni hamar, magam is úgy döntök, hogy a már fent lévő, és a következő megállókban várakozó utasok érdekeit tartom szem előtt, és indulok.

(Megérne egy külön posztot, itt csak röviden, zárójelesen említem, hogy a járművezető sokszor nem is tudja, hogy a piros lámpánál álló mondjuk kéttucat emberből egyáltalán van-e valaki, aki hozzá akar felszállni, mi több: a forgalomból kiálló, a megállóba beálló, manőverező, a járdaszegélyre, utasokra, visszapillantó tükörbe, műszerfalra néző, a figyelmét egészen mással lekötő vezető gyakorta észre sem veszi, hogy a megállón kívül kik mit csinálnak vagy akarnak.)

Észrevettem, hogy az időérzék is megzavarodik, mindig annak kedvez, aki akar valamit. Ha valaki az 1-es villamost akarja elérni az Erzsébet királyné úti megállóban, akkor számára a troliról leszállás, az úttesten áthaladás, a piros lámpa kivárása, a Hungária körúton való átkelés, a villamosra felszállás mind belefér 10 másodpercbe (legalábbis a levélíró ennyit említett).

Ha fönt ül a villamoson és sietne, akkor mindez a feleslegesnek és idegtépőnek tűnő várakozás percekig tartónak tűnik. A valóság a kettő között van, cirka egy perc lehet ennek a műveletnek a végrehajtása, de biztosat persze nem lehet mondani, hiszen a 70 éves nyugdíjas is el szeretné érni a villamost, a babakocsit toló, másik kezével gyereket vezető kismama is, és nekik bizony nem 10 másodperc, de nem is egy perc a várakozás, átkelés, felszállás kombó.

A BKV sem szab meg ilyen részidőket a forgalmi utasításban, tehát nincs leírva, hogy ha a vezetőfülkéből kitekintve látható, hogy 10 másodpercen belül felszállnak az utasok, akkor várni kell, ám ha 10 másodpercnél több idő kell, akkor ott kell őket hagyni. Ez a járművezetőre van bízva, aki mérlegel a pillanatnyi késése, sietése, az út hátralévő részén várható forgalmi helyzet, az adott időszakra meghirdetett járatsűrűség és még pár szempont alapján.

Ezzel a levéllel sem a megvárás ellen, sem mellette nem akarok állást foglalni. Van, amikor megoldható, van, amikor nem. Azt akarom mondani, hogy amikor egy ilyen szituáció felbosszant valakit, mindig gondoljon arra, hogy rajta kívül még van a járművön pár tucat (pár száz) utas, valamint az útvonalon további jónéhány, akiknek az érdekeik messze nem egyeznek az övével.

komment komment Címkék: bkv menetrend várakozás utas átszállás bkk

"Én ilyen kedves sofőrt még sosem láttam"

Király Dávid

2012.11.27
14:21

Olvasóink ritkán ragadnak billentyűzetet, amikor rendben eljutnak tömegközlekedéssel A-ból B-be. Általában az sem feltűnő, amikor a járművezető/ellenőr/jegypénztáros a tőle elvárható módon, vagy akár még annál is jobban végzi a munkáját.

Gábor a napokban egy ilyen jelenetnek volt tanúja, és fontosnak érezte megosztani ezt velünk. Jól tette.

Nem szoktam a blogokba írni, de a pénteki (november 23.) napon olyan jó érzés fogott el, hogy úgy éreztem, mindenképpen megírom.

Sikerült a pénteken 16:30-kor a Szent Imre térről induló 152-es buszt elérnem. Ez már önmagában is jó érzés volt, de ahogy a buszvezető viselkedett, az igazi szolgáltatói magatartás volt. Minden utasnak köszönt az első ajtónál, a fűtést sem felejtette el bekapcsolni.

A Széchenyi utcánál arra lettem figyelmes, hogy leszáll a sofőr és egy idős nénit felsegít a buszra a csomagjaival együtt. A mai világban enyhén szólva szokatlan, hogy ennyire emberi hozzáállást látunk egy szolgáltatótól, főleg úgy, hogy az utasok közül senki nem állt volna fel, hogy segítsen. (Én a busz hátuljában ülve már későn vettem észre).

A néni a Varrógép utcáig utazott, ahol a sofőr szintén leszállt és lesegítette a csomagjaival együtt. Én ilyen kedves sofőrt még sosem láttam, remélem a BKV-nál/BKK-nál is olvassák ezeket a sorokat; egy vállveregetést biztosan megér ez a dicséret a sofőrnek.

Igazán most éreztem életemben először, hogy volt értelme megvenni a bérletet, mert ez egy igazi szolgáltatói magtartás volt. További jó munkát kívánok a sofőrnek és róla vegyen példát a többi kollégája is!

komment komment Címkék: bkv buszvezető figyelmesség járművezető bkk 152-es busz

"Hidegen hagy, nyugodtan lehet feljelentgetni"

Király Dávid

2012.11.26
14:32

Vajon mi járhat annak az ellenőrnek a fejében, aki rögtön a felszálláskor kéri az utas jegyét, noha az még a lyukasztóig sem jutott el? (Ha egyáltalán van a szerelvényen ilyen.) Így járt pórul olvasónk, és így kerekedett balhé teljesen feleslegesen a HÉV-en. Íme.

Munka után igyekeztem a Közvágóhíd HÉV-megállóhoz, s mire beértem a megállóba, pont jött is a vonat. Velem együtt szálltak fel az ellenőrök és a közterület-felügyelők is. Épp, hogy felszálltam, illetve még csak fél lábbal voltam fenn, elém pattant az egyik ellenőr, hogy mutassam a jegyemet vagy bérletemet.

Odaadtam neki a jegyemet, és elkezdte, hogy érvénytelen, mert nincs kilyukasztva (eközben még mindig szálltak fel az utasok). Hát, mondom, valóban, mert még nem fértem a lyukasztóhoz.

Azt mondta, hogy őt ez nem érdekli, eddig a megállóban voltam, lett volna időm rá. Hiába kérdeztem rá, hogy ott, a megállóban ugyan hol lyukasszak, nem érdekelte, és kérte az irataimat. Természetesen nem adtam, erre hívta a közteres kollégáját, aki megkérdezte, mi a probléma. Az ellenőr mondta, hogy nem akarom odaadni az irataimat, én pedig felvilágosítottam, hogy mégis miért nem.

Ekkor záródtak be az ajtók, és indult el a HÉV. Aztán elkezdett hangosabban, durván beszélni, hogy na persze, ha nem azonnal kérte volna tőlem a jegyet, akkor nem is lyukasztottam volna ki és hasonlók. Ekkor már a mellettem álló hölgy is beszállt, és mondta, hogy tényleg ahogy felszálltam, már rögtön rám ugrott, és még egy úr is, hogy azért kicsit vegyen vissza, és gondolja már át, ha lehetőséget sem kaptam arra, hogy eleget tegyek a dolgoknak.

Erre az volt a válasza, hogy ne szóljon bele, mert nem telefon! Az úr ekkor mondta, hogy akkor most igazolja magát, ugyanis feljelentést fog tenni, mert milyen hangnemben beszél az utasokkal, és a közteres úr lesz a tanú. Erre az volt a válasz, hogy "hidegen hagy, nyugodtan lehet feljelentgetni", max. munkaidő után megkeresi a lakásán, és utána többet nem fog beledumálni semmibe, mivel a feljelentésnél meg lesz a címe...

Ezután rákérdezett az úr, hogy ezt most komolyan gondolta egy hivatalos személy előtt? De akkor már megint én voltam a célpont, és nem hagyott békén, végül kínomban már mondtam neki, hogy magánál van a jegy, felőlem lyukassza ki vagy amit akar, csak hagyjon már békén. Erre megint csak megkaptam, hogy ő nem a csicskásom...

Eltépte a jegyemet visszadobta, és megint kezdődött a veszekedés, hogy miért fenyegeti lakáslátogatással az utasokat. Itt már nem bírtam tovább, és inkább leszálltam egy megállóval hamarabb, mert már nem bírtam idegekkel, így nem tudom, mi lett a vége az ügynek.

De azért nagyon szépen köszönöm az említett úrnak és a hölgynek is, hogy segítségemre voltak az igazam bizonyításában! Nem tudom, hogy a nevemet le merjem-e írni, mert még a végén házhoz jön a kedves ellenőr úr...

komment komment Címkék: bkv hév ellenőr jegy lyukasztó bkk közterület-felügyelő

Rossz buszra szállt, arcon köpte a sofőrt

Király Dávid

2012.11.23
12:15

Igazán ocsmány, bicskanyitogató jelenetnek volt szemtanúja pénteken reggel Bence. Nem igényel részletes kommentárt a részemről.

November 23-án, reggel fél 8 körül felszállok a 22-es buszra a Budagyöngyénél, és még épp eléri egy srác is, aki szintén az első ajtónál száll fel, majd hátra szól a haverjának, aki a középsőnél szállt fel, hogy ez nem az a busz, de a másik mutatja neki, hogy de.

Majd a János kórháznál a srác behajol a sofőrfülke felett, és azt mondja a sofőrnek: "Anyád hogy van?", aztán úgy arconköpi, hogy a buszvezető köpni-nyelni nem tud, majd a srác leszáll. Látszott a sofőrön hogy nem kicsit felment benne a pumpa.

Mit kellett volna reagálnia? Kiszáll, és leordítja a fejét a parasztnak? Vagy esetleg ő is arconköpi? Ehelyett csak annyit tudott kinyögni, hogy "de é..." Nagyon sajnáltam szegény ürgét, mert rohadt megalázó, hogy arconköpik, mert egy retardált nem látta hanyas busz az, ami után fut, de ha busz, akkor biztos jó lesz... és ezek szerint nem volt jó.

Figyeltem a Moszkváig a sofőrt, és látszott rajta, hogy majd felrobbant idegességében. Mert ilyen esetekre nem sok eszköz lehet a kezükben, feltéve, ha nem akarnak 60 embert feltartóztani, amíg ők elkapják és kivárják, míg jön a yard.

komment komment Címkék: buszvezető budagyöngye 22-es busz

Rossz napok, jó napok - a járművezetők védelmében

Király Dávid

2012.11.22
13:21

Szinte minden nap megkapom, hogy nem látjuk a jót, csak a rosszat, pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire örülök egy-egy pozitív hangvételű levélnek. A helyzet persze nem ennyire fekete vagy fehér, nyilván az általunk közölt kritikák többsége jogos. De most essen pár szó azokról a BKV-sokról, akikre nem lehet panasz. Névtelenséget kérő olvasónk levele következik.

Tisztelt Utastársaim!

Mindannyiunknak vannak jó és rossz napjai. Sőt. Vannak olyan napok, amik úgy kezdődnek, hogy az ágyból felkelve a papucsunk mellé lépünk, a kávéfőzőbe nem öntünk vizet, amikor erre rájövünk gyorsan pótoljuk, viszont a kávékiöntőt nem tesszük a kávéfőző alá.

Na, ezek azok a napok, amikor bármit teszünk, rosszul sül el. Orrunk előtt megy el a BKV, így már eleve frusztráltak vagyunk. Mire végre megjön a következő busz/villamos/troli/hajó, már utáljuk a világot. Az élő fába is belekötünk. Dühünket valahogy le kell vezetnünk, hogy egy még nagyobb bajt - szívinfarktus/gyomorfekély/magas vérnyomás stb. - megelőzzük.

Az első emberközeli kapcsolat a BKV. A jármű vezetője mit sem tud arról, hogy nekünk már nem is lett volna szabad elindulnunk; mindenki számára (elsősorban a magunk számára) jobb lett volna, ha otthon maradunk.

Jobb napjainkon értékeljük, hogy a villamosvezető, látván, hogy egy bottal lassan járó öreg ember "futni" igyekszik, hogy felszálljon, megvárja. Jobb napjainkon beájulunk, ahogy a trolibuszvezetők a szabálytalanul parkoló BMW- és Mercedes-tulajdonosok autóit kímélve szlalomozik vagy békésen megáll.

Ahelyett, hogy normális emberi reakcióval kivárva a sofőrt: pofán vágná, megvárná, amíg a tisztelt utazóközönség is egyenként megtenné, mind a 67/143/18-an, akik emiatt elkésnek; és kúszik fel a vérnyomásuk egy bunkó miatt. És jobb napjainkon értékeljük, hogy amikor a KRESZ-t betartva az indexelő buszt beengedjük a sorba: a vezető mindig megköszöni a gesztusunkat.

A járművezetők nem tehetnek arról, hogy a főnökeik hogy kommunikálnak, nem ők választják őket, hanem mindenki számára titokzatos módon kerülnek felelős, jól fizető állásaikba. A szakértelem csak zavaró tényező lehet a válogatásban. Nem ők szabják meg a jegyárakat, nem ők állítják össze a menetrendet, nem ők találják ki az utazási szabályokat.

Viszont elviselnek minket a rossz napjainkon is, lenyelik gorombaságainkat, amit gyakran érdemtelenül rájuk zúdítunk. Szó nélkül kerülgetik tovább a szabálytalanul parkolókat és elviselik a cégvezetés összes hülyeségét és bakiját, ami mindig rajtuk csapódik le.

Gyakran olvasom ezt a blogot és régóta érett már bennem, hogy vállalom: ELÉGEDETT VAGYOK ezzel a szolgáltatással. Én köszönöm a BKV dolgozók türelmét és szakértelmét.

komment komment Címkék: bkv tolerancia járművezetők

"A fiatalok menjenek gyalog, mert nekik még van két ép lábuk"

Király Dávid

2012.11.21
11:46

Mindenkinek van sztorija arról, amikor a bottal is csak alig csoszogó anyókák a buszt/villamost meglátva kézbe kapják az orvosi segédeszközt, és olimpiai bajnokokat megszégyenítő sprinttel legyorsulják a járatot. Ezek kedves történetek, nincs bennük semmi bántó.

Olvasónk, Kamilla is tiszteli az időseket, de voltak negatív tapasztalatai. Alább az ő levelét közöljük; kérek mindenkit, hogy közelítsen ironikusan a témához, és mellőzze az agresszív nyuggerezést. Köszönöm.

Hosszú évek óta használom a tömegközlekedést, mindig érvényes jeggyel vagy bérlettel utazom. Igyekszem megadni a tiszteletet minden utastársamnak. Nálam alap, ha tele van a busz, akkor sem ülök le, mert azon a vonalon, ahol napi szinten utazom, rendszeres az idős, beteg vagy terhes/kisgyerekes anyuka.

A vezetők sokszor fel is hívják az utasok figyelmét, ha idős vagy tolókocsis utas készül felszállni, hogy segítsék, adják át az ülőhelyet számukra!

Sajnos, ez az udvariasság sokszor csak a fiataloktól van megkövetelve. Rendszeresen utazom és tapasztalom a 7-173-as buszon a Bosnyák térnél, hogy jórészt az idősebb korosztály - általában a piac felől érkezők - meg sem várják, amíg az utasok leszállnak, egyből furakszanak fel a buszra.

Vasárnap reggel Újpalota felé arra lettem figyelmes a leghátsó ajtónál, hogy egy idős néni a botját maga elé tartva próbálta visszatuszkolni az épp leszállni készülő gyerekes anyukát. Mikor a fiatal anyuka szóvá tette, az idős nő nyomdafestéket nem tűrő modorban válaszolta, hogy neki elsőbbsége van, és hogy a fiatalok menjenek gyalog, mert nekik még van két ép lábuk. Szerinte a tömegközlekedés az időseknek van.

Felszállva a buszra szerencsésen végighúzta a lábamon a húzós kocsiját. Véletlenül sem nézett körbe és kért elnézést. Két napja annak voltam szem- és fültanúja, hogy egy szintén a piacról érkező idős néni beleköt egy fiatalemberbe, aki az egyik dupla ülés belső székén ült. A problémája az volt, hogy mindkét ülőhelyre szüksége volt a néninek, mivel sok cucca volt és nem tudta mind a földre rakni. A fiatal srác nagy nehezen felállt, ekkor derült ki, hogy el van törve a lába.

Tegnap pedig az első ajtónál szorult be egy idős úriember húzós kocsija a korlát és az ajtó közé, pedig a második ajtónál alig álltak és még ülőhely is volt. Természetesen az anyázás nem maradt el és a buszvezető, illetve az utasok voltak a hibásak.

Maximálisan egyetértek azon idős utastársaimmal akik arra panaszkodnak, ha a fiatal nem adja át nekik a helyüket és udvariatlanok, modortalanok, de szerintem ennek az udvariasságnak oda-vissza kellene működnie. Az említett három eset sajnos mindennapos a 7-173-as vonalon.

Esetleg fel lehetne tüntetni a buszok külső ajtaján, hogy a leszállóknak van elsőbbségük, hol lehet nagyobb csomaggal felszállni és hogy mindenkinek csak egy ülőhely jár.

komment komment Címkék: nyugdíjasok idősek tömegközelekedés konfliktushelyzet

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása