BKV-Figyelő

BKK: A Köki Terminál beruházója felel a mozgólépcsőkért és a liftekért

BKV figyelő.hu

2012.06.13
14:29

Június 4-én "Hetek óta nem működik a mozgólépcső Kőbánya-Kispesten" címmel megjelent bejegyzésünkben egy olvasónk arra panaszkodott, hogy a BKV hetek óta képtelen megjavíttatni a KÖKI metróállomáson lévő mozgólépcsőt és a buszpályaudvarhoz tartozó liftet. A bejegyzésre a BKK az alább olvasható levében reagált. A válaszukból kiderül, hogy az új létesítmények forgalomba helyezése ellenére az átadási eljárás sajnos - nem a BKV hibájából - még nem zárult le, az eszközökért jelenleg még mindig a bevásárlóközpont beruházója felel.

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV-Figyelőn megjelent, "Hetek óta nem működik a mozgólépcső Kőbánya-Kispesten" című cikkével kapcsolatosan az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni:

A Kőbánya-Kispest metróállomás utasforgalmi létesítményeinek átépítése a KÖKI Terminal nevű bevásárlóközpont építésének keretében történt. A bevásárlóközpont magánberuházás, amely lezárultakor - a beruházó és a BKV Zrt. között megkötött megállapodás szerint - a megépült autóbusz és metró végállomás, illetve az azokon működő utasforgalmi eszközök a BKV Zrt. részére átadásra kerülnek. Az új létesítmények forgalomba helyezése ellenére az átadási eljárás sajnos - nem a BKV hibájából - még nem zárult le, az eszközökért jelenleg még mindig a bevásárlóközpont beruházója felel.

Az utasok minél teljesebb körű kiszolgálása érdekében a BKV Zrt. már az átadás lezárulta előtt is vállalta a mozgólépcsők és liftek üzemeltetését, felügyeletét, azonban az átadást mindeddig késleltető vitás kérdések rendezéséig a mozgólépcsők és liftek fenntartási, hibajavítási munkái a bevásárlóközpont beruházója, illetve a berendezés szállítója feladatkörében maradtak. A hibamentes üzemeltethetőségért a BKV Zrt. egyelőre nem tud felelősséget vállalni, mivel idegen tulajdonú eszközök javíttatására a számára közpénzből biztosított működési forrásokból nem költhet. A berendezések üzemeltetése során  felmerült problémákat természetesen a BKV Zrt. haladéktalanul jelzi és a szükséges munkák elvégzésének sürgetését is folyamatosan megteszi mind a beruházó mind a szállító felé.

Jelenleg a  Kőbánya-Kispest végállomáson az érkező metróperonon lévő mozgólépcső valamint az autóbusz pályaudvar peronján lévő lift sajnálatos módon huzamosabb ideje üzemképtelen.  A berendezések garanciális javítására a BKV Zrt. több esetben felszólította a beruházót, illetve a szállítót, kérték intézkedésüket a hiba sürgős elhárítására vonatkozóan. Egyeztető megbeszéléseket és helyszíni bejárásokat is kezdeményeztek, a legutóbbi helyszíni bejáráson határozott ígéretet kaptak a mielőbbi javításra.

A probléma megoldásáig az utasoknak az akadálymentes feljutáshoz az érkező metróperon elején lévő, hibamentesen üzemelő lift, valamint az autóbusz pályaudvaron lévő mozgólépcsők használatát javasoljuk és mindent megteszünk a vitás tulajdoni helyzet (mely egyébként a P+R parkoló megnyitását is késlelteti) rendezésére és addig is a javítás érdekében a beruházó sürgetése érdekében.

komment komment Címkék: hiba bkv utas válasz lift észrevétel műszaki hiba köki mozgólépcső bkk

BKK: Hibázott a forgalomirányító diszpécser

BKV figyelő.hu

2012.06.12
10:37

Múlthét pénteken "Fél órát vártak az utasok a 85-ös buszra" címmel megjelent bejegyzésünkkel kapcsolatban a BKK vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el, melynek nyomán megállapításra került, hogy a BKK diszpécsere hibázott, amikor nem csoportosított át autóbuszokat a 85E vonaláról a "fekete" 85 vonalára. Részletek alább:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV-figyelő blogon 2012. június 8-án megjelent, "Fél órát vártak az utasok a 85-ös buszra" című bejegyzésben megjelent észrevételek kapcsán az alábbi tájékoztatást adjuk.

Az eset kapcsán a BKK vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el, melynek nyomán megállapításra került, hogy a forgalomirányító diszpécser a jelzett esetben hibát követett el. Egy időszakban meghibásodott több 85-ös jelzésű jármű is, melyek pótlására átcsoportosítást kellett volna végrehajtania, ennek ellenére nem irányított át 85E jelzésű autóbuszt a 85-ös viszonylatra. Az érintett kollégánk részére írásbeli figyelemfelhívást adunk ki és törekszünk a hasonló esetek elkerülésére.

Az esetleges kellemetlenségek miatt utasaink elnézését kérjük ezúton is.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz késés menetrend utas panasz válasz vizsgálat észrevétel bkk

Csak nyelik a pénzt a BKK jegyautomatái

BKV figyelő.hu

2012.06.11
13:24

Biztos van köztetek olyan, aki pórbált már meg BKK (BKV) jegyautomatából jegyet venni. Én régebben többször is próbálkoztam, de sose jártam sikerrel. Vagy egyáltalán nem működött a gép, vagy egyszerűen elnyelte a bedobott pénzt, és cseszett jegyet adni. Néhány évvel ezelőtt teszteltük a budai jegyautomatákat. Akkor 20 gépből 14 nem üzemelt, ami elég rossz arány, úgy gondolom. (A teszten készült képekért kattints ide!)

Várjuk a hozzászólásitokat arról, hogy hol próbáltatok meg legutoljára jegyet venni, és sikerült-e.

Tisztelt BKV-figyelő!

Engem a jegyautomaták szívattak meg. Bár gondolom nem egyedi az eset, de talán mégis érdemes foglalkozni vele:

Május 25-én történt az eset, nevezetesen, hogy villamossal akartam utazni a Petőfi híd budai hídfőjétől a Nyugatiig. Nem volt ugyan jegyem, de bliccelni sem akartam, ezért arra kényszerültem, hogy valahol ott, a környéken vegyek egyet. Lehet, hogy ez a helyieknek nem okoz problémát, de vidékiként nem igazán tudtam, hogy az ELTE körül hol lehet jegyet kapni. Egy másik vidéki sráccal voltam, mindketten utaztunk volna már haza, siettünk.

Kimentünk a hídhoz és látjuk, hogy a megállóban van jegyautomata. Bár az országban mindenki tudja, hogy automatából jegyet soha, mert úgysem működnek, de ez mégis olyan bizalomgerjesztően nézett ki, még összefirkálva sem volt. Megszavaztunk így neki egy esélyt, bíztunk benne, hogy csak lesz ebből jegy. Elővettem 320 Ft-ot, ami egy 200, egy 100 és egy 20 forintos érméből állt. Naiv vidéki otthon sem használ fizető automatát, ha teheti, így nemműködő-automataügyileg tapasztalatlanul elköveti azt a hibát, hogy először a 200 forintosat dobja be. Automata benyeli, majd látványosan semmi. Vissza sem adja.

Utas káromkodik egy nagyot, de a társa csak leinti, hogy milyen balek, még egy automatába sem tudja bedobni a pénzt. Majd ő. Fog egy húszast, bedobja. Semmi. Biztos az lehet a probléma, hogy először dobtuk a pénzt, és még nem választottunk jegyet. Tapiképernyőn kiválasztja a jegytípust, amit ért is a gépezet, de a már bedobott pénzről ezután sem hajlandó tudomást venni. Na, ő bedob még egy húszast, majd most! Lehet tippelni, hogy így sem működött. 240 forintért meggyőződtünk róla, hogy nem megy az automata. Fel is hívtam a hibabejelentő számot, de akkora ott a forgalom, hogy a telefonban semmit sem hallottam, így le is tettem. Másrészt siettünk, harmadrészt, hogy bizonyítom be, hogy én már etettem a szerkentyűt? Bemondásra csak nem adnak vissza pénzt, bár ebben lehet, hogy tévedek. Annyit meg végképp nem ér meg az összeg, hogy Debrecenből futkossak utána.

Ebben a sztoriban nem a 240 forint a lényeges, ennél jóval nagyobb pénzeket is elköltünk feleslegesen. Ami sokkal bosszantóbb, hogy valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki így járt, és nem csak ennél az egy automatánál. Vajon mennyi bevételt hozhat ez éves szinten? Szerintem sokat. A semmiért.

komment komment Címkék: budapest hiba bkv utas panasz bérlet automata jegy pénztár észrevétel bkk

Utaspanasz hatására javították meg a kardán hibás metrókocsit

BKV figyelő.hu

2012.06.10
10:23

Olvasónk, Balázs egy hónapja levelet írt a BKK-nak, mert a barátnője az egyik metrókocsiban utazva súlyos műszaki hibára lett figyelmes, a padlólemez alól meglehetősen hangos kereplő hangot hallatott. A BKK a bejelentésre egy hónappal később reagált, és mint írják, a levél kézhezvétele után azonnal javították a hibát. Részletek alább:

Kedves Gál Mihály! 

A kezdetek óta olvasom a blogodat, még sohasem küldtem be levelet, azonban ennek is eljött az ideje. Egy hónapja barátnőm egy súlyos hibára figyelt fel metrózás közben, felírta a pályaszámot és az ajtószámot, majd szólt nekem. Küldtem egy emailt a BKK-nak az esetről, és meglepetésünkre a mai nap válaszoltak.

A levelezés nyilvánosságra hozalatával csak azt szeretném elérni, hogy ha bárki észlel egy-egy komolyabb hibát, akkor azt jelentse, mert meglesz az eredménye. Lehet jönni többféle kifogással: a szolgáltatás minőségével, ár/érték arányával, a járművek állapotával, de ezzel nem jutunk előbbre, azzal kell kezdenünk valamit, amink van. Ez a csekély erőfeszítés nem csak a BKV-nak segítség, hanem megóvhatjuk utastársaink testi biztonságát.

Tisztelt BKK!

Tegnapi nap folyamán barátnőm az M2-es vonalon közlekedett, és a 137-as számú metrókocsi 7-1 és 7-4 ajtó között a padlólemez alól meglehetősen hangos kereplő hangot hallatott valószínűleg valamelyik csapágyazás, a jelenség elindulástól a közlekedési sebesség eléréséig, azaz erőátvitel közben volt érzékelhető. Ez a hibajelenség álló helyzetben nem észlelhető, ezért gondoltuk, hogy érdemes lenne szólni Önöknek és esetleg továbbítják ezt a levelet az illetékeseknek és utánanéznek a hiba okának.

Üdvözlettel,
Cz. Balázs

Tisztelt Cz. Balázs Úr!  

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2012. május 12-én érkezett elektronikus levelére tájékoztatjuk, hogy bejelentésének kézhezvételét követően az illetékes szakemberek a 137. pályaszámú kocsit átvizsgálták és kardán meghibásodás miatt rendkívüli alkatrészcserére került sor.

Köszönjük segítő szándékú bejelentését.

Budapest, 2012. június 8.

komment komment Címkék: budapest bejelentés közlekedés bkv metró utas válasz észrevétel műszaki hiba bkk

Fél órát vártak az utasok a 85-ös buszra

BKV figyelő.hu

2012.06.08
14:57

Olvasónk, Attila tegnap délután a 85-ös busszal szeretett volna utazni. Néhány perccel fél hat előtt ért a Kőbánya-Kispesti buszpályaudvarra, ahol fél órát várt az egyébként tíz percenként közlekedő buszra. Azon lepődött meg leginkább, hogy ez idő alatt több 85E busz is elment. Attila nem érti, hogy ha több busz is kiesik a vonalról, akkor néhány 85E jelű buszt miért nem "fokoznak le" sima 85-ösre. Véleménye szerint sokkal többen utazhatnának a sima buszokkal, és nem kellene fél órát feleslegesen várni.

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Pesti közlekedő emberként már edzett vagyok, hozzászoktam a BKV által okozott kellemetlenségek elviseléséhez, hozzászoktunk a kimaradó, késő járatokhoz, a kocsi hiányhoz, de azért van, amit nem hagy szó nélkül még az ilyen edzett polgár sem.

A mai napon (06.07-én), délután fél hat után 5-6 perccel szerettem volna a Kőbánya-kispesti  végállomáson felszállni a 85 számú buszra. A megállóban épp egy 85E-s állt, sebaj, megvárom a simát, nekem csak az a jó…(persze nem egyedül én voltam ilyen ott a megállóban).

Nos, összesen három 85E-s busz ment el, tehát kimaradt a menetrend szerint a 17.45-s és a 17.57-s járat is. A buszvezetők természetesen csak azt tehetik, ami a menetlevelükben szerepel, de érdekes módon, érdeklődésemre közölték, hogy azon a ménkű nagy végállomáson, nincs egy felelős szolgálattevő, aki azt mondaná a sofőrnek, hogy te most a 85-s vonalán mész, ez azért elgondolkodtató. Végül 18.02-kor meguntam a várakozást, és a felvilágosítás hiányát, és röhejes, de a két megállónyi utat átszállással !!  végül sikerült megtennem. Nos szeretnék világos választ kapni arra, hogy miként gondolják Önök a hasonló esetek megelőzését megoldani?

Én ugye kifizettem a viteldíj táblázat szerinti összeget, és ezért ELVÁROM, hogy a járművek a kifüggesztett menetrend szerint közlekedjenek. Miután Önöket sem érdekli,  hogy én hogyan teremtem elő a jegy árát, ezért engem sem érdekelnek az Önök belső problémái. Úgy oldják meg azokat, ahogy akarják vagy be kell ismerni, hogy képtelenek ellátni a feladatukat, ebben az esetben majd én megoldom a közlekedésem, veszek egy biciklit például. Esetleg lehetne 10 forint egy jegy, és akkor tudomásul veszem, hogy ilyen fos az egész.

Az a másik kis adalék, hogy miután kirúgták a bérlet elárusító viszonteladójukat, (Önöket fű-fa meglopja érdekes) azóta Kőbánya-Kispesten a metró kijáratánál egy jegyértékesítő fülke van. Én készséggel elhiszem, hogy a busz végállomáson egy bódét felállítani, és egy embert oda ültetni  az Önök logisztikai képességeit meghaladó feladat, de szerintem bármelyik idén érettségizett egy órán belül megoldja. Nagyon szeretném azt is megtudni, hogy a különböző központokban ülő okostojások vajon mikor ültek személyesen a saját cégük járművein, és elégedettek voltak-e az ott tapasztalható meleggel és bűzzel? Mert a légkondis autóból ez nehezen felmérhető.

Végül is kérdem, hogy  az öt perces út helyett várakozással eltöltött fél óra miatt milyen kártérítést tudnak felajánlani?

Üdvözlettel, L. Attila

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz késés menetrend utas panasz észrevétel diszpécser bkk

Semmit sem ér a kísérőknek járó kedvezmény?

BKV figyelő.hu

2012.06.07
14:54

Katalin kisfia magasabb összegű családi pótlékra jogosult, és fogyatékossága miatt csak kísérővel tud eljutni az iskolába, illetve a hazautat is csak kísérettel tudja megtenni. Olvasónk problémája az, hogy hiába utazhat ingyen a gyermekével, hazautazáskor és az iskolába visszautazáskor, amikor nincs vele a fia, nem élhet a kedvezménnyel, tehát teljesárú bérletet kellene vennie. De akkor mi értelme van a kedvezménynek?

Tisztelt Gál Mihály!

Miután a BKV-ból BKK-vá avanzsált cég csak úgy teszi lehetővé e-mail küldését, hogy lakcímemtől kezdve - virtuális értelemben szólva - a cipőméretemig minden adatot meg kell adjak, más módon nem érhető el elektronikusan, valamint, mert képtelen voltam többszöri nekifutásra is átvergődni a pénzzabáló telefon automata "vagy várjon a kezelőre zenés nyugizenéjén", elkeseredésemben az Ön blogján keresztül próbálok választ kapni kérdésemre.

A BKK szíves válaszát köszönettel várom, ha előbb nem, majd a csigapostán eljuttatott levelemre, amelyben szintén megkérdezem az alábbiakat:

Legkisebb fiam magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, vele ápolási díjon vagyok. Hatósági igazolványa alapján eddig nyugdíjas bérletszelvény vásárlására voltam jogosult.  A mai napon ezt a bérletszelvényt nem tudtam megvásárolni a Móricz Zsigmond körtéri bérletpénztárban, ahol a 3407 rendszámú pénztáros hölgy (nevét kérésre sem volt hajlandó elárulni, így kénytelen vagyok rendszáma alapján hivatkozni rá) véleménye szerint erre a kedvezményre (a Fővárosi Önkormányzat által biztosított kedvezményre) eddig sem voltam jogosult.

Kérdésem: ha iskolába menet a "kísérés idejére" kedvezményt biztosít a BKK (Fővárosi Önkormányzat), akkor amíg az iskola tart, meg kell-e várjam a gyermeket a helyszínen (az iskola előtt, hiszen bent nem tartózkodhat napközben szülő), mert önálló életvitelre képtelen, állandó kísérőre szoruló fogyatékos személyről van szó, vagy pedig vásároljak teljes értékű bérletet, melyet akkor kell igénybe venni, amikor nem a gyermekkel utazom?

Ez esetben - természetesen - az egész kedvezmény csak szemfényvesztés: hiszen a gyermeket reggel iskolába kell kísérni, onnan hazajönni, majd tanítás végeztével ismét érte menni, majd hazakísérni. Ha tehát gyermekkel utazom, felmutatom a hatósági igazolványt, és rendben van. Ha éppen érte megyek, akkor nincs rendben? Hogy is gondolta ezt a tisztelt rendelet alkotó?

komment komment Címkék: bkv utazás utas panasz bérlet jegy pénztár észrevétel bkk

Tarthatatlan állapotok uralkodnak a 80-as trolibusz vonalán

BKV figyelő.hu

2012.06.06
14:38

Olvasónk, Edina azért fordult a BKV-hoz, mert tapasztalata szerint a 80-as és a 80A-s trolibuszokon tarthatatlan állapotok uralkodnak. Mint írja, akkor romlottak meg az utazási körülmények, amikor a Tesco megépült a Fogarasi úton, mert az áruház üvegvisszaváltójához járó hajléktalanok folyamatosan ezt a közlekedési eszközt használják. A buszra nagy sörös dobozokkal teli zsákokkal szállnak fel, és iszonyatos szagokat árasztanak:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Évek óta érik bennem, hogy írjak Önöknek. Zuglóban lakom és sokat használom a 80-as 80a-s troli vonalat. Amióta a Tesco áruház megépült a Fogarasi úton tarthatatlan a troli állapota függetlenül a napszaktól, mert az áruház üvegvisszaváltójához járó hajléktalanok folyamatosan ezt a közlekedési eszközt használják. Télen se jó a helyzet de a meleg idő beköszöntével a kocsi hátsó része gyakorlatilag használhatatlan a hajléktalanok és az általuk szállított sörös dobozok szagától. Ahogy felszállnak mindenki költözködik arrébb. Hosszú évek alatt mindössze egy alkalommal tapasztaltam, hogy amikor felakartak szállni egy megállóban a járművezető rájuk szólt és leszállította őket. Tudom hogy ez nehezen megoldható probléma mert nem tudják szankcionálni őket. Ezért azt az egy javaslatot tudnám tenni, hogy legyen első ajtós felszállás ezen a vonalon! Köszönöm figyelmüket. Remélem történik valami hathatós megoldás"

Üdvözlettel: Teply Edina

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz hajléktalan utas panasz észrevétel troli bkk

Minden metróállomáson defibrillátor készüléket helyez el a BKK

BKV figyelő.hu

2012.06.05
12:43

A 2011 nyarán, Zugló önkormányzatának felajánlása nyomán kihelyezett defibrillátor készülékek egyike segítségével mentették meg egy utas életét a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson 2012. június 3-án, vasárnap délután. A 2-es metró állomásán egy idős férfi infarktust kapott és összeesett az egyik metrókocsiban, újraélesztése a defibrillátor segítségével sikerült utastársának. Az eset nyomán Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a program folytatásáról döntöttek, így 2012 végéig a Főváros és a BKK valamennyi metróállomásra defibrillátor készüléket telepít.

A 2-es metró vonalán, az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion állomáson található egy-egy félautomata defibrillátor, amelyeket tavaly Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármesterének felajánlása nyomán tudtak telepíteni.

2012. június 3-án, vasárnap délután egy idős férfi infarktus miatt összeesett az egyik metrókocsiban. A Puskás Ferenc Stadion állomásra érkező szerelvényen utazók a mentők riasztásával egyidőben kezdték meg az újraélesztést a kihelyezett defibrillátorral. A férfit sikerült újraéleszteni és a mentők kórházba szállították.

A vasárnapi eset nyomán Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a program folytatásáról döntöttek. Ennek eredményeként 2012 végéig valamennyi metróállomáson lesz defibrillátor készülék, amelynek megvalósítási költsége típustól függően kb. 30 millió forintig terjedhet. Egy életmentő készülék ára ugyanis 500.000 – 1.000.000 forint között van.

A Főváros vezetése, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. számára egyaránt elsődleges az utasok biztonsága és egészsége, ezért lehetőségeikhez képest mindent megtesznek a metróban bekövetkező esetleges rosszullétekre való felkészülése érdekében.

komment komment Címkék: budapest bkv metró tarlós közlemény vitézy bkk

Hetek óta nem működik a mozgólépcső Kőbánya-Kispesten

BKV figyelő.hu

2012.06.04
14:31

Olvasóink az alábbi levelekben arra panaszkodnak, hogy Kőbánya-Kispesten az új metróállomáson hetek óta rossz a mozgólépcső, és az egyik felvonó. Gyanítom, hogy a háttérben nem egy javíthatatlan műszaki hiba van, csupán a bevásárlóközpont tulajdonosa és a BKV nem tudja eldönteni, hogy kihez tartozik az a lépcső. Ugyan ez volt a vasúti vágányoknál lévő mozgólépcsőknél is, akkor az utasok azért kellett nehéz csomagokkal lépcsőzni, mert a BKV és a MÁV összeveszett azon, hogy kié a masina:

Kedves BKV-figyelő!

A Kőbánya-Kispesten tapasztalható állapotok miatt fordulok Önökhöz. A panaszom a következő: a metróról leszálló utasok egy mozgólépcsőn tudják megközelíteni a buszokat és a bevásárlóközpontot. Ez a lépcső hetek óta rossz, el van zárva, így aki a vonat végén utazik, annak az állomás közepéig kell gyalogolnia, hogy felsétálhasson a lépcsőn.

Kérdésem az volna: Egy éve se adták át az állomást, máris hetekre leállítják a lépcsőt. ez normális? Azt már hozzá se teszem, hogy hetekkel az átadás után még mindig nem mentek a mozgólépcsők…

Üdvözlettel:

G. Andrea

 

Tisztelt BKV-figyelő!

Hetek óta nem használható KÖKIN a felvonó, azt írja ki ,hogy "üzemen kívül". A nehezen közlekedők, a kerékpárt a vonatra vivők, babakocsisok, reptérre guruló bőrönddel utazok  stb. nevében nem lehetne mégis "üzemel" állapotba hozni?

A. Vilmos

komment komment Címkék: hiba közlekedés bkv máv busz metró vonat műszaki hiba köki mozgólépcső bkk

Beragadt az alagútba egy metrószerelvény

BKV figyelő.hu

2012.06.02
18:51

Fékhiba miatt több mint fél órát vesztegelt a 3-as metró egyik szerelvénye az alagútban a Pöttyös utca és a Határ út között. Pánik nem alakult ki, a hibát vizsgálják.

Több mint fél órára az alagútban ragadt egy szerelvény a 3-as metró vonalán a Pöttyös utca és a Határ út között szombat délben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az első vizsgálat szerint a jármű légrendszerű fékjében a kompresszor nem termelt levegőt, így "befogott a fék".

A BKK közlése szerint a metró vezetője folyamatosan tájékoztatta az utasokat a problémáról, pánik nem alakult ki a mintegy 32 perc alatt, amíg a szerelvény a két állomás között volt.

A hiba és az eset körülményeit vizsgálják. A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest állomás között pótlóbuszok szállították az utasokat. A metróközlekedés nem sokkal egy óra előtt megindult.

Origo/MTI

komment komment Címkék: budapest mti origo közlekedés bkv hír metró utas panasz észrevétel pótlóbusz bkk 3-as metró

Lyukasztott, mégis megbüntették a metrós ellenőrök

BKV figyelő.hu

2012.05.31
22:29

Olvasónk, Katalin hiába vett utazása előtt jegyet, és hiába lyukasztott, a metrónál álló ellenőrök szerint többször használt jeggyel utazott, sőt, az egyiket állítólag kimosta, ezután használta újra. A gyanúsítást nem érti, ugyanis a jegyet Újpalotán vásárolta nem sokkal az utazás előtt, és ezt bizonyítani is akarta. Az ellenőrök elvették mindkét jegyét, úgyhogy Katalin most attól fél, hogy az ellenőr kicseréli a jegyet, és ez alapján a BKV jogosnak fogja tartani a követelést. Részletek alább:

Kedves BKV-figyelő!

Egy 2012. május 23-án történt esetről írok nektek. Üzleti tárgyalásra mentem Újpalotáról a Déli pályaudvar közelébe. Indulás előtt Újpalotán vásároltam két darab vonaljegyet, mert ennyi hiányzott ahhoz, hogy az egész utam során minden járaton lyukaszthassak. A tárgyalás befejeztével a Déli pályaudvartól indultam vissza a belvárosba, és a metrólejáratnál négy ellenőr jelenlétében érvényesítettem a jegyemet. Utazásom célja az Astoria megálló volt, ahol a kijáratnál közterületesek társaságában ácsorgó ellenőrök kérték a felszállás óta kezemben tartott jegyemet. Odanyújtottam az ellenőrnek a jegyet, mire ő kivette azt a kezemből, majd váratlan dolog történt.

Haladtam volna tovább, de nagy meglepetésemre megállítottak, mondván: a jegyem érvénytelen. Én megkérdeztem, hogy ezt miből gondolják, mire azt válaszolták, hogy a jegyem korábban már kezelve volt. Állításuk szerint a HÉV-en utaztam vele, és egy a jegy közepén lévő lyukról beszéltek. Mint írtam, a makulátlan állapotú jegyet Újpalotán vásároltam, majd a Déli pályaudvaron használtam. Mivel Újpalotáról mentem, a HÉV vonalát még csak nem is érintettem, és egyébként sem szoktam HÉV-vel utazni. Ezt nekik is mondtam, de őket teljesen hidegen hagyta: utasítottak, hogy fizessem ki a helyszíni bírságot. Én ezt megtagadtam. Próbáltam védeni az igazamat és kértem őket, hogy menjünk vissza a Déli pályaudvarra és ellenőrizzük le a jegykezelő automatát, hátha az volt hibás. Ők erre kinevettek és csalónak tituláltak, majd a velük lévő közterületes elkérte az irataimat. Én továbbra sem hittem el, hogy ez velem megtörténhet, így elővettem egy másik, aznap használt jegyet, hogy bebizonyítsam: legálisan utazok és nem csaltam. Az előzőhöz hasonlóan azt is kivették a kezemből, megnézték, majd megállapították, hogy az sem érvényes, sőt: „mosott jegyet” használok, és ne is próbáljak akadékoskodni, mert majd feljelentenek még azért is. Mondtam, hogy panaszt fogok tenni, de ők cinikusan a képembe röhögtek, miszerint „csak nyugodtan, úgysem lesz igazam”. Szerettem volna visszakérni az általuk hamisnak vélt jegyemet, de nem voltak hajlandóak visszaadni. Így természetesen arról sem tudtam megbizonyosodni, hogy valóban a saját jegyem alapján büntettek-e meg, és nem történt-e a pillanat leple alatt egy ügyes kis csere, ami elkerülte a figyelmemet. Miután kitöltötték és átadták a büntetésről szóló papírt, mint akik jól végezték dolgukat, távoztak a helyszínről.

Mi történhetett? Túl kevés embert büntettek meg aznap, és kellett még egy hozzám hasonló, könnyen átverhető jómadár, akin be tudják hajtani a hiányzó büntetést? Vagy csak túl szigorú volt az ellenőr és már az érvényes jegyet is hamisnak vélte? Teljesen értetlenül állok a történtek előtt. A történet érdekessége, hogy mivel a Déli pályaudvaron már a metróba lefelé menet ellenőrizték a jegyemet, nem is tudtam volna felszállni a metróra, ha hamis jeggyel érkezem.

Megdöbbentett és elkeserített az eset. Ráadásul nem tudom, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Hogy tudnám bebizonyítani az igazamat? És hogy lehetne elkerülni, hogy a hozzám hasonló, legálisan utazó embereket büntetéssel sújtsák? Mindenesetre megírtam a történetemet, hátha valaki felkapja a fejét odafent, mert mégiscsak túlzás, hogy ezentúl már akkor is a büntetéstől remeghetek, ha kilyukasztottam a jegyemet.

Üdvözlettel, K. Katalin

komment komment Címkék: budapest bkv metró büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy bkk

100 ezer forint jutalmat kap a graffitist lefülelő buszvezető

BKV figyelő.hu

2012.05.30
10:50

Mint arról hétfőn elsőként beszámoltunk, az egyik 104A autóbusz vezetőjének köszönhetően került rendőrkézre egy rongáló. Az esetből is látszik: közös összefogásra van szükség annak érdekében, hogy a rongálók ne okozhassanak kárt a közösségi közlekedés eszközein és hogy tisztább és rendezettebb járműveken utazhassunk. A BKV-figyelő hetekkel ezelőtt már harcot hirdetett a graffitisek ellen. Akkor jutalmat ajánlottunk fel minden embernek, aki kézre kerít egy rongálót, vagy érdemei információval szolgál egy-egy firkász felkutatásához. Több tucat név, kép és információ érkezett hozzánk, amit továbbítottunk az illetékeseknek.

Egy, a 104A vonalon közlekedő autóbusz sofőrje vette észre, hogy egy fiatal utas a vezetőfülke ablakát rongálta meg. A járművezető azonnal hívta a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták az elkövetőt. A becsült kár 50 ezer forint, ráadásul a régi, Ikarus 260-as típusú busz éppen átesett egy felújításon.

A BKV Igazgatósága a tegnapi napon Vitézy Dávid javaslatára úgy döntött, hogy a bátor fellépésére tekintettel a buszsofőr, aki rajtakapta a graffitist, 100 ezer forint rendkívüli jutalomban részesül. A BKK és a BKV ezzel azt is kívánja ösztönözni, hogy a kollégáink és akár utasaink is a jogszabályok által megengedett kereteken belül fellépjenek a rongálók ellen. Egyúttal a BKK és a BKV köszönetet mond a BRFK-nak a gyors és határozott intézkedésért.

A Budapesti Közlekedési Központra és a BKV Zrt-re különösen nagy terhet rónak a járművek utasterében és külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, rongálások által okozott károk, amelyek helyreállítására évente nagyjából 100 millió forintot költünk. A tetten ért személyek, vagy ismeretlen tettesek ellen természetesen minden esetben feljelentést teszünk. Ezúton köszönjük meg a közreműködését és a segítségét utasainknak, kollégáinknak,  a rendőrségnek, illetve mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt időszakban a rongálások tetteseinek könnyebb azonosításához.

komment komment Címkék: budapest bkv közlemény graffiti utas rongálás észrevétel firkálás bkv figyelő bkk

Re: Szervezetlen a gödöllői HÉV pótlása?

BKV figyelő.hu

2012.05.29
19:45

Május 24-én "Szervezetlen a gödöllői HÉV pótlása?" címmel megjelent bejegyzésünkre az alább olvasható levéllel reagált a BKK. Mint az a központ válaszából kiderül, azért volt tumultus a pótlóbuszon, mert az előtte közlekedő műszaki hiba miatt kiállt a forgalomból, tartalék jármű pedig nem állt rendelkezésre.

"Az észrevételében leírtak alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a megállóhelyhez érkező autóbusz járművezetője elmulasztotta az utasok tájékoztatását. Erre a tényre felhívtuk a szolgáltató BKV figyelmét, illetve igyekszünk a HÉV-pótlásokat a jövőben nagyobb kapacitástartalékokkal tervezni." -írják.

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV figyelő blogon 2012. május 24-én megjelent, "Szervezetlen a gödöllői HÉV pótlása?" című bejegyzésben megjelent észrevételek kapcsán az alábbi tájékoztatást adjuk.

2012. május 19-én a H8-as jelzésű HÉV szerelvények előre tervezett vágányzár miatt csak Gödöllő és Kerepes között közlekedtek. Az Örs vezér tere M+H végállomás és Kerepes H között minden HÉV-szerelvény helyett 2 db csuklós autóbusz szállította az utasokat a HÉV-ek menetvonalában, amelyek 30 percenként közlekedtek. Az autóbuszok kerepesi érkezéséhez csatlakoztak a Gödöllőig közlekedő HÉV szerelvények.

A Kistarcsa megállóban tervezetten két fajta pótló autóbusz is rendelkezésre állt: az egyik a H8 Kórház jelzésű autóbusz, amely Örs vezér tere M+H és Kerepes H között közlekedett Kistarcsa Kórház betéréssel, a másik pedig a H8 Auchan jelzésű autóbusz, mely Örs vezér tere M+H és Kerepes H között, Auchan liget betéréssel szállította az utasokat. A két viszonylat menetrendileg egy perc eltéréssel indult Örs vezér tere M+H végállomásról, először a H8 Kórház járat, majd a H8 Auchan járat. Az észrevételében jelzett időpontban ez azt jelentette, hogy Kistarcsa H megállóhelynél menetrend szerint 18:56-kor a kórház felől érkező járatnak volt indulása, míg az Auchan felől érkezőnek 18:57-kor.

A bejegyzésben jelzett napon azonban a 18:56-os kórházi járat műszaki meghibásodás miatt kiállt a forgalomból a Kistarcsa kórház megállóhelynél, ezért - mivel tartalék autóbusz elérhető közelségben nem volt, a következő jármű pedig csak 30 perc múlva érkezett - az illetékes forgalomirányító diszpécser arra utasította az Auchanhoz betérő járat vezetőjét, hogy az Auchan ligettől a kórházhoz is térjen be, és vegye át a meghibásodott autóbusz utasait. Ez volt az oka annak, hogy a menetrend szerint 18:57-kor áthaladó járat minden bizonnyal zsúfoltan, 4-5 perces késéssel érkezett a Kistarcsa H megállóhoz. A következő, menetrend szerint közlekedő, H8 Kórház járattal 19:26-kor lehetett továbbutazni a megjelölt megállóból.

Az észrevételében leírtak alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a megállóhelyhez érkező autóbusz járművezetője elmulasztotta az utasok tájékoztatását. Erre a tényre felhívtuk a szolgáltató BKV figyelmét, illetve igyekszünk a HÉV-pótlásokat a jövőben nagyobb kapacitástartalékokkal tervezni.

Az esetleges kellemetlenségek miatt utasunk elnézését kérjük ezúton is.

Üdvözlettel, Budapesti Közlekedési Központ, Sajtókommunikációs Iroda

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz hév utas panasz válasz észrevétel pótlóbusz bkk

Kiengedi legöregebb villamosait a BKV

BKV figyelő.hu

2012.05.26
12:20

Forgalomba állítja három, százéves villamosát a BKV a hosszú hétvégén - a favázas járműveken a nagykörúton, Kamaraerdőnél és a Pesti rakparton lehet közlekedni, -írja a Hír24.

A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV közleménye szerint szombaton a 1074-es pályaszámú, favázas villamos Budafok kocsiszín és Kamaraerdő ifjúsági park között szállítja az utasokat délelőtt 10 órától délután fél ötig. A szerelvények a kocsiszínből minden egész órakor indulnak.

Vasárnap, a gyereknapon a BKV egy UV-villamost is forgalomba állít a 61-es vonalán, az utazók a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között vehetik igénybe a régi járműveket, amelyek délelőtt fél 10 és délután fél hat között félóránként közlekednek.

Vasárnap és hétfőn a 2/A és a nagykörúti villamosok vonalán a Széll Kálmán tér és a Boráros tér között is közlekedik egy-egy nosztalgiajárat, az egyik 99, a másik 104 éves. Ezek a járatok mindkét napon délelőtt 10 órától este fél hétig közlekednek háromnegyed órás követési idővel.

A járatok a kalauztól váltott 400 forintos menetjeggyel vehetők igénybe, amely egyszeri utazásra érvényes. Hatéves kor alatt az utazás ingyenes.

(MTI/Hír24)

komment komment Címkék: mti cikk közlekedés bkv hír nosztalgia villamos gyereknap észrevétel hír24 bkk

A tiltás ellenére továbbra is dohányoznak az utasok a BKV megállókban

BKV figyelő.hu

2012.05.25
21:14

Olvasónk, Krisztián az alább olvasható levelével azért fordult hozzánk, mert elege lett abból, hogy a tiltás ellenére továbbra is dohányoznak az utasok a BKV megállóiban. Nem érti, hogy az illetékesek miért nem ellenőrzik a megállókat, és a szabály megszegőit miért nem büntetik. Számomra is érthetetlen, hogy a KÖZTERÜLET felügyelők miért a BKV járművein flangálnak a BKK ellenőreivel, miért nem a közterületet felügyelik…

Kedves BKV-figyelő, kedves Mihály!

Sokszor visszatérő téma a BKV-megállókban történő dohányzás, erről szeretnék én is írni egy észrevételt.

Bár a megállókban történő dohányzás 2011. februárja óta tiltott, én minden nap szembesülök ennek a semmibe-vételével. A KÖKI Terminál aljában, a 182-es és 184-es busz megállójában gond nélkül dohányoznak az emberek, és láthatóan nem izgatja őket, hogy a füst öregre, kismamára vagy csecsemőre száll-e. Sohasem tapasztaltam az elmúlt több mint egy év alatt, hogy ellenőrök vagy közterület-fenntartók vagy biztonsági őrök rászóltak volna a dohányosokra, azt pedig hírből sem, hogy meg is bűntettek volna valakit. Nem értem a helyzetet.

Nekem személyes problémám az, hogy a cigarettafüstre allergiás vagyok és szédülni kezdek, rosszul vagyok tőle. Ha ezt megkérdezné esetleg valamelyik dohányos, akkor el mondanám neki. Érdekes módon soha nem tapasztaltam, hogy bárki is megkérdezte volna az ott álló emberektől, hogy "Elnézést, nem zavarja önöket, ha rágyújtok?" Egyszerűen természetesnek veszik, hogy a megállóban mindenkit eláraszthatnak a dohányfüsttel, majd a cigarettát eldobhatják a padlóra, mások háta mögé.

Nagyon érdekelne, hogy ez a probléma felmerül-e a BKV számára is, vagy az egész szabályozás csak látszat-intézkedés volt-e. Nagyon érdeklene, hogy számíthatunk-e arra, hogy az ellenőrzések valóságossá válnak-e, és hogy dohányfüstben való fürdés nélkül hazajuthatok-e a munkahelyemről esténként.

Tud-e valaki erre megoldást, lehet-e ezt jelezni valami komolyan vehető fórumon?

Üdvözlettel, Krisztián

komment komment Címkék: budapest bkv busz dohányzás szabály utas panasz észrevétel közterület megálló közterület felügyelő bkk

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása