BKV-Figyelő

Több felesleges megállója van a 200E busznak?

BKV figyelő.hu

2012.06.29
14:04

Olvasónk szerint a 200E autóbusznak több felesleges megállója is van. Szerinte a busz többek között feleslegesen áll meg a Felsőcsatári útnál, a Csévéző utcánál valamint a szemeretelepi vasútállomásnál. Úgy gondolja, hogy az ott lakókat több buszjárat is kiszolgálja, tehát a 200E buszt felesleges ott megállítani. Ezzel kapcsolatban várja a javaslataitokat, észrevételeiteket.

Tisztelt Gál Mihály!

Egy rövid észrevételt szeretnék megosztani önnel és a blogjával. Véleményem szerint a Kőbánya-Kispestről induló 200E jelzésű autóbusznak felesleges megállói vannak. Mivel ez a buszjárat a repülőtérre közlekedő utasokat szolgálja ki elvileg, szerintem fölösleges megállnia többek között a Felsőcsatári útnál, a Csévéző utcánál valamint a szemeretelepi vasútállomásnál. Az ott lakókat más buszjárat is kiszolgálja, a turisták pedig általában itt nem szoktak fel/le szállni.

A gyorsabb kijutás mellett szól még a komfort érzet növelése is. Sokszor ugyanis alig lehet elférni a buszon.

Kíváncsian várom az ön valamint a blogot olvasók véleményét erről.

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz menetrend utas panasz észrevétel bkk

Azonnali változtatásokat léptet életbe a BKK az Üllői úton

BKV figyelő.hu

2012.06.28
19:23

Több tucat észrevételt kaptunk ma tőletek az Üllői úti villamospótlással kapcsolatban. Az e-mailben a Facebookon és az élő forgalomfigyelő szolgáltatásunkon keresztül hozzánk eljuttatott panaszok szerint a többszörösére nőtt a menetidő azokon a buszjáratokon, melyek a Lajosmizsei sorompó és a Kossuth tér érintésével közlekednek, és egyes beszámolók szerint a Villanytelep és a Határ út között közlekedő pótlóbuszok menetideje is 35-40 perc volt átlagosan.

A problémát szerencsére a Budapesti Közlekedési Központ igen hamar felismerte, és a mai nap tapasztalatai alapján azonnali változtatásokat léptetnek életbe, így az Üllői úti útpálya tehermentesítése érdekében néhány megállóhelyet még a mai napon áthelyeznek, és ezzel könnyítik az Üllői út forgalmát.

Ezúton is köszönjük a BKK-nak a gyors intézkedést, és a reagálást!

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV Figyelő blogon az 50-es villamos vonalának felújítása és a szükséges pótlás kapcsán ma megjelent bejegyzésére az alábbiakban szeretnénk reagálni.

Az 50-es villamos vonalán több közúti szintbeni kereszteződés található, melyek közül a most lezárt kispesti (Simonyi Zsigmond utca, Szabó Ervin utca) átjárók nagyon magas igénybevételnek vannak kitéve, hiszen naponta a több ezer személy- és tehergépjármű mellett több száz autóbusz is rajtuk keresztül halad. A jelzett útátjárók karbantartása, felújítása már 2011-ben esedékes lett volna, azonban csak ebben az évben nyílt lehetőség a kivitelezésre. Mivel a jelzett útátjárók alépítménye éppen a nagy igénybevétel miatt speciális kialakítású, amely nem teszi lehetővé a szakaszos lezárásokkal megvalósítható felújítást, ezért volt szükségszerű az útátjáró teljes szélességben történő lezárása.

Az útátjárók átépítésére korábban a BKV-nak kéthetes vágányzári elképzelése volt, melynek keretében több ütemű lezárással a Simonyi Zsigmond utcai, a Kisfaludy utcai, és a Báthory utcai útátjárókon felül a Határ úti csomópontban az üzemi összekötővágány is átépült volna. Ennek nyomán az autóbuszok, és az 50-es villamos forgalmában hozzávetőleg kéthetes korlátozás lett volna.

Az ütemezését felülvizsgáltuk és ennek keretében olyan megoldásra törekedtünk, amely összességében a legkisebb forgalmi zavart okozza, és a legkisebb kockázattal megvalósítható műszaki megoldást alkalmazza, így a korábban tervezett két hétig tartó vágányzár és az útátjárók részleges lezárása helyett a BKV műszaki igényeinek figyelembe vételével a munkanapokba nyúlóan rövidebb, csak két munkanapot érintő vágányzár vált lehetségessé.  Ez az átjárók teljes zárását jelenti ezen napokon a kisebb forgalmú nyári időszakban.

Összességében tehát a kéthetes vágányzári műszaki igényt sikerült két munkanapra és ezen felül négy hétvégi napra redukálni. Az autóbuszok és a közúti forgalom terelése, a villamospótlás minimalizált időigénye, valamint a kivitelezés minősége szempontjából is a teljes zárás volt a legkedvezőbb megoldás.

A forgalomkorlátozás ideje alatt rendőri operatív irányítást, forgalomsegítést is igénybe veszünk, amely kiterjed a gyalogosok átkelésének segítésére, szabályozására is.

A forgalomtechnikai tervek ismeretében nyilvánvalóvá vált, hogy a térségben közlekedő autóbuszokon, illetve a villamospótló járatokon a menetidő növekedni fog. Ezért például - az egyik legjelentősebb utasforgalmú - 136E autóbusz vonalán a menetidőt 16-25%-kal megemeltük, és emiatt az eredetinél több járművet állítottunk forgalomba. Az autóbuszaink a szokásos menetidejüktől a 7 és 8 óra közötti időszakban a városközpont irányába jelentősen eltértek, azonban a délelőtti időszakban a torlódás megszűnt és az autóbuszok ekkor már kisebb menetrendi eltérésekkel közlekedtek.

Az Üllői úton a közúti forgalom torlódását - elsősorban a reggeli csúcsidőszakban - tovább fokozta, hogy a lezárt kereszteződéseket kikerülő, kitáblázott terelő utakról többen behajtottak a lezárt útszakaszokra, ahonnan csak rendőri segítséggel, a közúti forgalom részleges akadályozása után tudtak kihajtani.

Az első nap tapasztalatai alapján a BKK azonnali változtatásokat léptet életbe, így az Üllői úti útpálya tehermentesítése érdekében néhány megállóhelyet még a mai napon át fogunk helyezni, hogy ezzel is könnyítsük az Üllői út forgalmát.

A felújítási munkák az utasok érdekében, a gyorsabb és magasabb színvonalú villamosközlekedés érdekében zajlanak. A változások és torlódások okozta kellemetlenségekért ezúton is kérjük az arra közlekedők elnézését és megértését!

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz késés villamos válasz észrevétel bkk

Kilométeres dugóban araszolnak a villamospótlók az Üllői úton

BKV figyelő.hu

2012.06.28
10:18

Mint arról tegnap már beszámoltunk, a Budapesti Közlekedési Központ ma vágányfelújításba kezdett az 50-es villamos vonalán. Bár a BKK a felújítást jó előre beharangozta és minden csatornánk meghirdette, ma a BKV-figyelő szerkesztői és olvasói hatalmas fejetlenséget tapasztaltak a helyszínen.

A terelések és az átjárók feltúrása miatt a Kispest Kossuth tér és a Lajosmizsei sorompó között 2 kilométeres dugó alakult ki. Az Üllői úton közlekedő buszok és villamospótló járatok menetideje a többszörösére nőtt. Olvasóink a BKV-figyelő élő forgalomfigyelőjén arra panaszkodtak, hogy a Havanna lakótelep és a Kőbánya-Kispest távot 45-50 perc alatt tudták csak megtenni a 136E busszal, de volt olyan utas, aki több, mint fél órát ült a villamospótlón a dugóban.

Abban biztos vagyok, hogy a BKK szakemberei elméreteztek valamit, és az íróasztal mögött a terelés és a pótlás is máshogy nézett ki. Bízunk benne, hogy nagyon hamar lépnek valamit.

Várjuk az észrevételeiteket és a beszámolóitokat, ha Ti is ezen az útvonalon közlekedtek!

komment komment Címkék: bkv dugó felújítás utas észrevétel pótlóbusz bkk forgalom figyelő bkv figyelő mobil

Ezért robbant be a BKV-busz ablaka

BKV figyelő.hu

2012.06.27
17:45


Mint arról tegnap elsőként beszámoltunk, kedden reggel a Bogáncsvirág utcában berobbant egy Ikarus 412-es busz ablaka. A bejegyzésünket illetve a képet többek között a Hír24 is átvette, nekik közleményben reagált a BKV. Mivel a közlekedési társaság a BKV-figyelő többtízezres olvasótáborát semmibe veszi, és az ilyen reakciókat nem osztja meg velük, így a közlemény azon részét tudjuk csak közzétenni, ami a hírportálon megjelent.

Ebben az áll, hogy a BKV szerint ritkán, de előfordultak régebben is ilyen esetek. Olyannyira ritkán, hogy tegnap a 148-as busz vonalán a Sósfürdő megállónál is ugyan ilyen baleset történt. (Lásd a fenti képet).

Az egyik, Örs vezér tere felé tartó 168E jelű autóbusz a Kollégium megállóhelynél kátyúba szaladt, és az egyik alsó oldalablaka betört. A több kilónyi üvegszilánk nagy része az ülésekre zuhant, de szerencsére senki nem sérült meg.

??A BKV szerdai tájékoztatása szerint a vizsgálat kiderítette, hogy az ablakkeret elhasználódott és repedt volt, ezért az üveget nem tartotta rendesen. Az egyenetlen útburkolat miatt a karosszéria és az ablaküveg megfeszült, ami az üveg „beroppanását” okozta.

??Ahogy a cég írja, nagyon ritkán ugyan, de fordult már elő ilyen eset korábban is. Az autóbuszt azóta kijavították, körülbelül 50 ezer forintba került javítással együtt.

??A BKV hangsúlyozza: „Minden esetben törekszünk arra, hogy a műszaki meghibásodásokat megelőzzük, vagy azokat a lehető legrövidebb időn belül kijavítsuk. Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk a busz utasaitól!”

Hír24 

komment komment Címkék: hiba bkv busz hír baleset bejegyzés válasz sajtóosztály hír24 bkk

Menet közben kirobbant az Ikarus ablaka

BKV figyelő.hu

2012.06.26
09:32

Ma reggel a 168E buszon egy kátyú után berobbant a jármű egy oldalsó ablaka. Szerencsére nem sérült meg senki. A felvételt Marsek Andrea osztotta meg velünk a Facebook oldalunkon!

komment komment Címkék: hiba közlekedés bkv közút műszaki hiba kátyú bkk

Nem az esővíz csorog a Kossuth téri metróállomáson

BKV figyelő.hu

2012.06.25
22:15

A fenti videó ma az Indexen jelent meg azzal a szöveggel, hogy a Kossuth téri metróállomásra ömlik be az esővíz. Aki helyismerettel rendelkezik az tudja, hogy az állomás ezen része egy irodaház földszintén található, tehát gyakorlatilag lehetetlen, hogy ilyen mennyiségű esővíz jegykezelőkhöz és a mozgólépcsőkhöz bejusson. Sokkal inkább csőtörésre vagy más hasonló hiába gyanakszunk, főleg a víz mennyisége miatt, tehát a probléma nagyobb lehet, mint azt előre gondolták.

komment komment Címkék: budapest hiba bkv metró kossuth tér beázás bkk

Bócsa Viktor cáfolja a BKK állításait

BKV figyelő.hu

2012.06.23
16:02

Cáfolja a BKK állításait Bócsa Viktor, a BKV vicces buszvezetője. Azt állítja, hogy csak ebédidőben adott rádióinterjút egy valóban műszaki hibás buszról, és a sebességhatárt is csak kétszer lépte át tavaly, méghozzá azért, mert a buszon rossz volt a sebességmérő, de ezért már megkapta a büntetését.

Mint azt csütörtökön elsőként megírtuk, a BKV azért rúgta ki Viktort, mert a cég szerint senki sem szerette amit csinált, és zavarta az utasokat. A blogunkon közzétett információkat a BKK még aznap késő este igyekezett megcáfolni. A közlekedési központ szerint „sorozatos szabálysértések miatt" nem hosszabbították meg Bócsa Viktor szerződését. Azt írták: volt, hogy Viktor a munkája közben interjúkat adott egy rádiónak, ezért műszaki hibára hivatkozva kiállt, és ezzel járatkimaradást okozott a 105-ös vonalán. A sofőr viszont azt mondja, hogy éppen ő ajánlotta föl, hogy a saját ebédszünetében szereljék meg a rossz lépcsőt.

„Nem akartam, hogy az ő idejükből, az utasok idejéből raboljuk el a szerelést, hanem az én étkezésemből”- magyarázta, interjút pedig, mint mondta, csak ekkor adott munka közben, máskor nem. A BKK szerint Viktor késett is. Ő azt mondja: azért, mert mindig ellenőrizni kell mindent.

„A busz átvételére nem lett volna elegendő idő, és én, például egy fékhibás busszal nem vagyok hajlandó dolgozni, az utasok biztonsága számomra (…) a legfontosabb”- folytatta. A cég szerint kétszer gyorsan is ment a busszal Viktor, ő azt mondja: azért, mert rossz volt a sebességmérő.

„A busz utasok nélkül közlekedett 70-es táblánál, tehát mindent maximálisan, és tökéletesen csináltam, ezt a mai napig így gondolom. Hogyha ugyanott lennék, ugyanígy csinálnám”- tette hozzá.

Ráadásul, mint mondja, ez tavaly volt, amiért már megkapta a büntetését. Viktor jövő hét végén dolgozik utoljára. Nem tudja, hogyan tovább. Azt mondja: elkezd munkát keresni.

komment komment Címkék: atv bkv busz válasz kirúgás hiradó vezető bkk bócsa viktor

Leszakadt egy Volvo busz kipufogója

BKV figyelő.hu

2012.06.22
19:57

A fent látható képet olvasónk, Gábor készítette ma reggel a Kosztolányi Dezső téren egy alvállalkozó tulajdonában lévő 212-es buszról. Mint levelében írja "A jármű a Kosztolányi Dezső téren állt, pár méterre a buszmegállótól, kipufogója alaktalanul elgörbülve és leszakadva fityegett alatta. Emlékeim szerint a Volvo buszok nem túl öregek, ezért ennyire rossz állapotban nem szabadna lenniük!" -tette hozzá.

komment komment Címkék: kép bkv volvo busz utas panasz észrevétel műszaki hiba vt transman bkk

Kirúgta Bócsa Viktort a BKV

BKV figyelő.hu

2012.06.22
00:12

Megvált az utasokat szórakoztató buszvezetőjétől a BKV, tudta meg BKV-s forrásokból a BKV-figyelő. Úgy tudjuk, hogy a közlekedési társaság azért vált meg Bócsa Viktortól, mert "senki sem szerette amit csinált, és nagyon zavarta az utasokat". A BKK szerint azonban nem erről van szó. Szerintük a buszvezető több szabálytalanságot is vétett, és ezt már nem tudták tolerálni.

A BKV áprilisban egyszer már megpróbálta kirúgni a buszvezetőt, de a blogunk által kirobbantott médiavisszhangnak köszönhetően letettek az ötletről. Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója akkor azt írta, hogy a járművezető elbocsátása túlzó és indokolatlan mértékű munkáltatói intézkedés lenne amivel nem tud egyetérteni és ilyen intézkedésre szerinte nem is kerülhet sor.

A közlekedési központ szerint a buszvezető több szabálytalanságokat is vétett, ezért nem hosszabbították meg a szerződését. A BKK reakciója ide kattintva olvasható el!

Naponta frissülő menetrend és élő forgalomfigyelő.
Ez a BKV-figyelő Mobil!

http://m.bkvfigyelo.hu

komment komment Címkék: budapest bkv kirúgás elbocsátás bkk bócsa viktor

Ellenőr juttatta vissza az elhagyott mobiltelefont

BKV figyelő.hu

2012.06.20
15:01

Olvasónk szombaton a 16-os buszon elhagyta a mobiltelefonját. Már szinte lemondott róla, de legnagyobb szerencséjére a BKK 153-es számú ellenőre megtalálta a készüléket, és visszajuttatta neki.

Tisztelt BKV!

Szombaton ( jún. 16.) elhagytam a mobilomat a 16-os buszon, és szinte már lemondtam róla. Szerencsére a 153-as ellenőr megtalálta, és visszajuttatta nekem.

Szeretném megköszönni a 153-as ellenőr munkáját. Nem gondoltam volna hogy visszakapom a telefonomat!

Köszönettel: M. Tímea

komment komment Címkék: bkv mobiltelefon ellenőr utas észrevétel talált tárgy dicséret bkk

Menetrendi és forgalom-figyelő alkalmazást indított a BKV-figyelő

BKV figyelő.hu

2012.06.19
20:59

Tegnap elstartolt a blogunk telefonokra optimalizált portálja a BKV-figyelő Mobil. A lap a blog bejegyzései mellett naponta frissülő menetrendet és élő forgalomfigyelőt is tartalmaz, mely utóbbit reményeink szerint az utasok frissítenek majd.

A portál nagy előnye, hogy minden internetképes telefonon hozzáférhető, tehát azok is könnyen elérhetik a BKV járatok menetrendjeit, akik nem rendelkeznek okostelefonnal. Terveink szerint a portál hamarosan iOS és Android alkalmazás formájában is megjelenik majd.

Használjátok, teszteljétek, és írjátok meg a tapasztalataitokat, észrevételeiteket!

http://m.bkvfigyelo.hu

komment komment Címkék: mobil blog menetrend fejlesztés bkv-figyelő forgalom-figyelő

Megbüntethet az ellenőr, ha rossz jegykezelő?

BKV figyelő.hu

2012.06.18
19:40

Hónapokkal ezelőtt készítettünk egy tesztet, melyből kiderült, hogy a BKV időbélyegzős jegykezelői csalnak. Sok estben csak +/- 15 percet, de volt olyan eset is, amikor az érvényesítés pillanatában a frissen kezelt jegy érvénytelen volt. Olvasónk, Dániel azt szeretné megtudni, hogy mi a teendő akkor, ha a lyukasztó nem létező időpontot pecsétel a jegyre, és ilyenkor megbüntethetik-e. A véleményeket kommentek formájában várjuk!

komment komment Címkék: bkv utas bérlet jegy észrevétel lyukasztó jegykezelő bkk

Eltávolították a szolgálati helyéről a gyerekekkel keménykedő biztonsági őrt

BKV figyelő.hu

2012.06.15
23:21

Olvasónk, P.M. májusban amiatt írt nekünk illetve a BKK-nak panaszt, mert a fiát és kísérőjét a Fogaskerekűre nem akarták felengedni. A Városmajornál ellenőrzést végző biztonsági őr szerint ugyanis a díjmentes utazást biztosító MÁK igazolvány nem azért van, hogy ők ide-oda utazgassanak vele. A BKK kivizsgálta a panaszt, és az őrt eltávolították az adott szolgálati területről:

Tisztelt P. M!

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2012. május 8-án érkezett elektronikus levelére tájékoztatjuk, hogy az abban leírt panasz kivizsgálása megtörtént.

A vizsgálat során megállapításra került, hogy az ügyben érintett biztonsági őr a munkavégzése során szakszerűtlenül járt el, mivel a szolgálati szabályzattal összeférhetetlen módon magánvéleménynek adott hangot, ezért vele szemben a munkáltatói jogkörgyakorló vezetője szigorú szankciót alkalmazott, és eltávolította az adott szolgálati területről.

A jegyellenőrzésben részt vevő munkatársaktól minden esetben határozott fellépést, és szabályos munkavégzést várunk el az érvényes rendeletek betartásával. A Társaságunktól elvárt viselkedési normáknak nem megfelelő munkavállalói magatartást szigorúan szankcionáljuk, mint azt a fentiek is mutatják.

Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését, egyben tájékoztatásunk elfogadását kérjük. 

Budapest, 2012. június 11.

komment komment Címkék: budapest bkv utas panasz válasz észrevétel biztonsági őr fogaskerekű bkk

BKK: Csuklós autóbuszok közlekednek szombattól minden hétvégén a Havanna lakótelepre

BKV figyelő.hu

2012.06.14
18:46

Május 18-án publikált bejegyzésünkben Benedek nevű olvasónk arra panaszkodott, hogy hétvégente rendszeres az utaslemaradás a 136E busz vonalán. A BKV-figyelő a bejegyzés publikálása után megkereste a Budapesti Közlekedési Központot is, ahonnan ma az alább olvasható közleményt kaptuk.

A BKK vezérigazgatója elrendelte a 136E buszjárat közlekedési rendjének felülvizsgálatát, és ennek eredménye alapján a társaság úgy döntött, hogy 2012. június 16-án, szombattól szóló autóbuszok helyett újra csuklós járművek közlekednek a Havanna lakótelepre.

A Havanna lakótelepen élők utazási igényeinek jobb kiszolgálása érdekében szombattól, azaz a nyári iskolaszünet kezdetétől immár hétvégenként is csuklós autóbuszok közlekednek majd a 136E vonalán.

Az utasoktól érkezett visszajelzések, valamint a vonalon végzett utasszámlálási adatok kiértékelése alapján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elrendelte a 136E buszjárat közlekedési rendjének felülvizsgálatát. Ennek eredménye alapján a BKK úgy döntött, hogy 2012. június 16-án, szombattól szóló autóbuszok helyett újra csuklós járművek közlekednek majd hétvégéken is a Kőbánya-Kispest M és a Havanna lakótelep között közlekedő 136E jelzésű buszvonalon.

A metróállomáson épült bevásárlóközpont jelentősen megnövelte a környék autóbuszjáratainak kihasználtságát, ez különösen igaz a Havanna lakótelepre közlekedő 136E autóbuszok kapacitására, amely mára kevésnek bizonyult a megnövekedett utasforgalom kiszolgálására. Szombattól ezért immár hétvégén is a nagyobb kapacitású, kényelmesebb utazást biztosító autóbuszok állnak majd az utasok rendelkezésére.


Kapcsolódó bejegyzés:
Hétvégente rendszeres az utaslemaradás a 136E busz vonalán

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz közlemény menetrend panasz válasz észrevétel szóló csuklós bkk

Szakadó esőben várakoznak az utasok a repülőtér 1-es termináljánál

BKV figyelő.hu

2012.06.14
14:48

A Liszt Ferenc repülőtér 1-es termináljának bezárása után a BKK az épület elől áthelyezte a 93-as busz megállóját az "A" portához. A probléma ezzel csak annyi, hogy az új helyen nincs fedett utasváró, emiatt a 30 perces követéssel közlekedő buszokra a szabad ég alatt kell várkozni a még a szakadó esőben is:

Tisztelt Gál Mihály Úr!

Egy panaszt szeretnék Ön felé jelezni.

A Liszt Ferenc repülőtér 1-es termináljánál a 93-as busz megállóját a BKK az épület elől (ami viszonylag fedett), áthelyezte kb. 200 méterrel előrébb, az "A" porta kijárata után ahol nincs fedett utasváró.

Ez a járat menetrendileg 30 perces követéssel közlekedik (de a szűkös menetideje miatt néha több is). A minap, szakadó esőben voltunk kénytelenek várni az autóbuszt, és mikor megérkezett, többen jeleztük ezt a járművezetőnek, aki természetesen nem tehet róla. Kérdezném, hogy mikor lesz ez ügyben érdemi előrelépés (megálló vissza helyezése, vagy fedett utasváró)?

Ha jelezné az illetékesek felé, köszönöm.

Üdvözlettel: K. István

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz menetrend bud ferihegy utas panasz észrevétel váró bkk

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása