BKV-Figyelő

Bliccelésre kényszeríti az utasokat a BKV

BKV figyelő.hu

2012.02.29
11:39

A Deák tér hétvégén és hétköznapokon is Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Itt futnak össze a metrók, itt van két villamos végállomása, és számos busz találkozik a téren. Ennek ellenére sokszor lehetetlen jegyhez jutni, és az utasok bármennyire is szeretnének fizetni az igénybe vett szolgáltatásért, esélyük sincs erre. Azt már majdnem megszoktuk, hogy a külső kerületekben lehetetlen jegyhez és bérlethez jutni, de az, hogy a belvárosban sem árulnak jegyet, elfogadhatatlan. Tényleg csak azokat sajnálom, akik rákényszerülnek a bliccelésre.

Olvasónk, Szansájnbarbi vasárnap este a Deákról akart eljutni Kőbánya-Kispestre, de nem tudott jegyet venni, ugyanis a pénztár már zárva volt, az automaták pedig nem működtek. Mint írja, rettentően zavarta a helyzet, hiszen nem akart bliccelni, az igénybe vett szolgáltatást ki akarta fizetni, de erre nem volt lehetősége. Az volt a szerencséje, hogy találnak a táskában még egy használható jegyet. Sztori alant:

Kedves BKV-figyelő!

Eddig csak olvastam a blogot, de most kénytelen voltam "tollat" ragadni, mivel tegnap olyan élményben volt részem, amit nem kívánnék szó nélkül hagyni. Alapvetően autós vagyok, de az emelkedő benzinárak mellett elkezdtem békávézni, illetve a belvárosba egy-egy rövidebb programért érdemesebb tömegközlekedni, szerintem.

Történt, hogy 2012. február 26-án, este 21:40 magasságában feleségemmel és négy ismerőssel színházból tartottunk hazafelé a Deák téren és az a hátsó szándékunk támadt, hogy ezt az utat metróval tesszük meg. Mivel úgy jött ki, hogy feleségemnek még jutott volna jegy, nekem nem, gondoltam, majd veszek a bejáratnál, vagy legfeljebb az automatából.

Naiv voltam, mert pénztár ilyenkor már nincs, de egy laza mozdulattal elővettem az aprót, hogy akkor megetetem a gépet egy vonaljegyért. Ez nem jött össze, ugyanis bármilyen pénzérmét, bármilyen szögben igyekeztem volna bedobni, belökni, becsúsztatni óvatosan, akadás nélkül kijött alul. Oké, nem adjuk fel, mellette a másik, majd ott menni fog... tévedtem, a szituáció ugyanaz. Felszívtam magam és a 320 forint apróval elindultam lefele a jegykezelő gépek és a marcona kinézetű ellenőrök felé. "Tessék, uram, itt a jegy ára. Megkérném, hogy menjen már fel és vegyen jegyet nekem, mert valahogy nem sikerült, biztos bennem van a hiba."

Az ellenőr szemei kikerekedtek először, de utána meglepően nyugodt hangnemben közölte, valószínű, hogy elromlott az automata, menjek át a templom irányából megközelíthető lejárathoz és ott próbálkozzak, vagy beenged a 2-es metró lejáratánál található géphez, nézzem meg azon. Megjegyzem, ezzel párhuzamosan két külföldi is megjelent, akikkel nem igazán tudtak kommunikálni az ellenőrök nyelvismeret hiányában, pedig nekik is ugyanaz volt a gondjuk, mint nekem. Ők csak moziztak, mit bohóckodok.

Megcéloztam a gépet, de ott viszont nem működött az érzékelő panel, bármennyire is próbálkoztam. Visszamentem és megkérdeztem egy másik ellenőrt, hogy ilyenkor hogyan tudok élni azzal a lehetőséggel, hogy nem szeretnék bliccelni, tisztességesen fizetni akarok egy jegyért, de nem teszik lehetővé számomra.

A válasz egyszerű volt, felmehetek a 4. automatából jegyet nyerni - már ha működik, de inkább rossz az is -,vagy felőle elmehetek, de rá ne hivatkozzak, ha a metrókijáratnál - esetünkben Köki - elkapnak és megbüntetnek. "Oké, de hadd ne menjek körbe, belülről elmehetek?" "Igen." - hangzott a válasz. "De ha ott sem működik, akkor nem fogják visszaengedni, vagy megbüntetik 8 ezer forintra, úgy viszont már utazhatok kényelmesen, de megvárhatom a forgalmi ügyeletet, ami 10 órakor nyit és ott panaszt tehetek." "Nem szívesen várnék tovább, szeretnék hazajutni. Maximum abban az esetben várnék, ha a forgalmi ügyelet igazolni tudja az utazásom során, hogy nem tudtam élni a jegyfizetés lehetőségével a jegyautomata műszaki hibája miatt." - érdeklődtem a lehetőségeimről.

"Erre sajnos nincs lehetőség, csak panaszt tehet." - hangzott a rideg válasz. Eléggé szürreális helyzet kellős közepén találtam hirtelen magam. Egyrészt nem értettem, hogy egy forgalmas csomóponton miért nem működnek az automaták. Nem egy, hanem az összes rossz egyszerre és szerintem, nem épp akkor hibásodtak meg, hanem úgy állhatnak egy ideje, de gondolom, sokan inkább az újságosnál vettek jegyet, vagy fent a pénztárban. Ha így van, miért nem oldják meg ideiglenesen a jegykiadást, amíg nem javítják meg a gépeket?

Tényleg kockáztassam meg azt, hogy megúszom ellenőr és büntetés nélkül azt néhány megállót, amit a végállomásig szeretnék megtenni csak azért, mert a BKV területén üzemelő jegyautomaták nem megfelelő felügyelete miatt épp nem működtek, pedig teljesen természetes módon fizetni szerettem volna a szolgáltatásért, ahogy kell és nem bliccelni?

A másik, hogy milyen lehetősége van egy utasnak egy ilyen patthelyzetben? Tényleg elérhet-e bármit is, ha panaszt tesz a forgalmi ügyeleten? A külföldieket pedig sajnáltam, mert nekik még inkább fogalmuk sem volt, mit is tudnának tenni pláne úgy, hogy egy szavukat sem értették az ellenőrök. Tudom, én vagyok hülye, szarjak sünt és társai, de engem zavar ez az egész eset. Nem mentség számomra, hogy szegény BKV milyen rossz helyzetben van. Az sem érdekel, hogy a rengeteg bliccelő sok-sok pénzzel megkárosította a céget. Nekem az számít, hogyha tömegközlekedéssel szeretnék eljutni bárhova, amiért még fizetni is akarok, akkor elvárom azokat a feltételeket, amivel a legalapvetőbb kelléket megvehetem: a jegyet. Ne kényszerüljek bliccelésre, vagy olyan kiskapukra, amit nem akarok megtenni.

De hogy hepiend is legyen: az volt a szerencsénk, hogy az egyik ismerősünk talált véletlenül egy plusz jegyet a táskájában - női táskák rejtélye -, amivel végül is korrekten hazautazhattunk kissé mérgelődve a fentieken.

Anyukám, köszönöm, jól van, roppant jó egészségnek örvend. :)

Üdvözlök minden posztolót!

Szansájnbarbi

komment komment Címkék: budapest bkv metró deák tér ellenőr utas panasz bérlet automata jegy észrevétel biztonsági őr

Tovább rombolja a BKV hírnevét a cég kommunikációs osztálya

BKV figyelő.hu

2012.02.28
13:44

A tegnapi napon a BKV sajtóosztálya ismét átgondolatlan, indulatos és személyeskedő sajtóreakcióval sokkolta a BKV-figyelő szerkesztőit. A cég illetékesei ismételten olyan mondatokat és állításokat kértek számon a főszerkesztőn, amit ő le se írt, majd megfenyegették, hogy ha nem teszi közzé egy az egyben a blogon, jogi útra terelik az ügyet. Ezután már meg sem lepődtünk a levél harmadik, személyeskedő bekezdésén, ami minden szakmaiságot nélkülöz. A BKV levele ismételten forditva sült el, a blog helyett magukat járatták le az illetékesek. (A levelet ide kattintva olvashatod el!)

Mivel ez nem az első eset, nem tudunk mást tenni, megkérjük a BKV kommunikációs igazgatóját, hogy ne rombolja tovább a cég hírnevét, hanem távozzon. Gondokkodjon el a visszajelzéseken és a kommenteken, és fogja fel végre, hogy egy valamire való cég ilyet nem engedhet meg magának.

A tegnapi levélre ezt a terjedelmes választ küldtük:

Tisztelt BKV Zrt!

A tegnapi levelükre kicsit terjedelmesebben reagálnék. Megértem, hogy utasításba van adva Önöknél, hogy a blogomat, és engem, ahol lehet, meg kell próbálni lejáratni. Nem lehet egyszerű feldolgozni, hogy már az ötödik éve sikeresen működik, és napról napra népszerűbb a BKV-figyelő. Azzal a tudattal sem lehet könnyű együtt élni, hogy akárhogy is próbálkoznak, egyre több utas keresi meg a blogon keresztül a nyilvánosságot a panaszával, és a bejelentésével, és egyre több dolgozójuk támogat minket. De jobban teszik, ha megbarátkoznak annak a gondolatával, hogy a BKV-figyelő a legnagyobb BKV-s közösség, és az is marad!

Megértem az Önök helyzetét, de ha egy tanácsot elfogadnak, a lejáratásba ne úgy kezdjenek bele, hogy olyan mondatokat válaszolnak meg, amit én le se írtam, mert így saját magukat járatják le, méghozzá nagy nyilvánosság előtt. Bárhogy is fenyegetőznek, nem fogok egy olyan levelet közzétenni a blogon, amiben olyannal vádolnak, amit el se követtem, amit le se írtam.

Tisztában vagyok azzal, hogy a levél itt a harmadik bekezdésről szól, az eleje csak "rizsa", ezért nem szól semmiről. Örültek volna annak, ha az utasok az én pótdíjtartozásomon csámcsognak, ha arról megy a vita, hogy én biztos jegy és bérlet nélkül utazom, és így kritizálom a BKV-t. Holott Önök is tudják, hogy a pótdíjat nem emiatt, hanem az elveszített bérletigazolványom miatt kell fizetnem, bérletem akkor is volt, most is van, és a későbbiekben is lesz, amikor kénytelen vagyok igénybe venni a szolgáltatásukat.

Visszatérve a levélre: tény, hogy kommunikáció szempontjából jó fogás lett volna, ha az emberek a büntetésemen csámcsognak, bár elég etikátlan, és nem fedi a valóságot. Ismételten megpróbáltak lejáratni, de ez megint visszafelé sült el, ugyanis sikeresen lejáratták saját magukat a több, mint 7300 tagot számláló BKV-s közösségünk előtt.

Ha gondolják, nagyon szívesen adok ingyen és bérmentve kommunikációval kapcsolatos tanácsokat, ötleteket. Mint a mellékelt ábra is mutatja, hiába foglalkoztatnak havi sokszázezer forintért kommunikációs igazgatót, 22 évesen valahogy mindig sikerül a lejárató közleményeiket és reakcióikat visszapattintani. Ha már így takarékoskodnak, talán a kommunikációs igazgatónak feleslegesen kifizetett súlyos százezreket is meg lehetne spórolni.

Arra kérem Önöket, hogy a reakciókat és a tapasztalatokat összegyűjtve, gondolkodjanak el azon, hogy vajon megéri-e minden egyes alkalommal lejáratni saját magukat. Egy valamire való versenyhelyzetben lévő cégnél hasonló még csak elő sem fordulhatna. Egy normálisan működő cég nem engedné meg, hogy olyan szinten nevetség tárgyává váljon, mint Önök.

Figyelmüket megköszönve, maradok tisztelettel:

Gál Mihály, a BKV-figyelő szerkesztője, és a legnagyobb BKV-s közösség vezetője.

komment komment Címkék: budapest poszt kommunikáció bkv facebook bejegyzés levél utas válasz észrevétel sajtóosztály

Kiugrálnak a busz elé a gyalogosok Kőbánya-Kispesten

BKV figyelő.hu

2012.02.27
16:10

Rendszeresen, átlagosan napi kétszer járok Kőbánya-Kispesten. Minden áldott nap gyalogosok és buszosok vívják meg harcaikat egy egyszerű félreértés miatt. Azért bátorkodom ezt a témát feldobni, mert láthatóan sokan nem tudják, hogy az új buszpályaudvaron hogyan kell közlekedni, és ha már csak egy emberhez eljutnak a kommentekben lévő információk, már megérte a dolog...

Fotó: FN24

A probléma a képen látható gyalogátkelővel van. Ez, mint látjuk, nem a hagyományos „zebra”, hanem egy vörös sáv, nagy sárga felirattal. Gyalogátkelő helyét jelző Kresz tábla nincs kihelyezve, ennek ellenére a gyalogos azt hiszi, hogy neki van elsőbbsége. A buszos is ezt hiszi, ebből lesznek a nagy fékezések, a kiabálások és az anyázások, és mindkettő azt hiszi, hogy neki van igaza. Ezt szeretném, ha megbeszélgetnétek és megvitatnátok a kommentek között. Tehát a kérdés:

Kinek van elsőbbsége ezeknél az átkelőknél, és miért?

komment komment Címkék: kép közlekedés bkv busz kresz panasz észrevétel zebra gyalogos köki bkk

Volt érvényes bérlete, mégis megbüntette a BKV-ellenőr

BKV figyelő.hu

2012.02.24
19:18

Olvasónk, Veronika a tanácsotokat szeretné kérni. Lányát annak ellenére büntette meg egy BKV ellenőr, hogy volt érvényes bérlete, és a második félévre volt érvényes diákja is. Az indok: nincs az első félévre érvényesítő matricája. A józan paraszti eszem azt súgja, hogy ha az utazás pillanatában érvényes a bérlet és a diák is, akkor igazságtalan a büntetés.

Kedves BKV-figyelő!

Azért írok, mert lehet, hogy már van ilyen tapasztalat és tudtok tanácsot adni!

2012. február 22-én sárga csekket kapott a lányom az ellenőröktől, úgy, hogy volt bérlete, diákigazolványa és érvényes matricája II. félévre. Indok a büntetésre: nincs matrica az I. félévre. Ilyen van?

Köszönöm ha válaszolsz!

Üdvözlettel: W. Veronika

komment komment Címkék: budapest bkv kérdés ellenőr utas panasz bérlet jegy ellenőrzés észrevétel

Visszavonta a telefonszámos utasítást a BKV

BKV figyelő.hu

2012.02.23
13:39

Mint arról kedden beszámoltunk, Tóth Sándor szakszolgálat-vezető utasításba adta a BKV ellenőreinek, hogy a pótdíjazás során az utasok neve és címe mellett a telefonszámukat is kérjék el. Mivel ez szerintem felesleges konfliktus-helyzetet teremt, közzétettem az intézkedést és a véleményemet. Mint azt kiderült, Tóth úr felettesei a blogról éretesültek csak az a történtekről. Miután elolvasták a bejegyzést, azonnal visszavonatták a rendelkezést:

Kedves BKV-figyelő!

Én küldtem Neked pár napja az ellenőrök telefonszámkérős utasítását. Szeretném megköszönni, hogy közzétetted, így megkíméltél engem és kollégáimat a felesleges konfliktusoktól. A rendelkezést visszavonták, mert "egy internetes oldalon megjelent". Hogy mi az összefüggés, azt nem tudom, de lényeg, hogy még időben ők is rájöttek.

Mint kiderült, Tóth Sándornál feljebbi vezetők a blogodról értesültek az egészről, majd utasították Tóth Urat a rendelkezés visszavonására.

Köszönöm, még egyszer!

komment komment Címkék: bkv dolgozó ellenőr panasz válasz bérlet jegy ellenőrzés észrevétel utasítás bkk rendelkezés

Belökte a liftbe, majd ágyékon rúgta az utast a biztonsági őr

BKV figyelő.hu

2012.02.22
15:13

Közel 30 ezer olvasói levelet kaptam az elmúlt 5 évben tőletek. Elég sok hihetetlen történetet olvastam és tettem közzé, és a számottevő részükről minden esetben bebizonyosodott, hogy valóban megtörténtek, talán 1-2 olyan eset volt, amikor kiderült, hogy az olvasó elferdítette a valóságot, vagy hazudott. Sok mindent láttam már, mégis vannak olyan panaszok amiket fenntartással kezelek. A következő is ilyen, úgyhogy ennek tudatában olvassátok el a levelet, és írjatok kommentet.

Olvasónkat, Ádámot, állítólag annak ellenére bántalmazták az alvállalkozó biztonsági őrei Kőbánya-Kispesten, hogy érvényes jeggyel rendelkezett. Mint írja, alig, hogy elengedték, és lejutott a metróhoz, az egyik kékruhás utána ment, belökte a liftbe, majd ágyékon rúgta. Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

A mai napon (02. 19.) próbáltam utazni a 3-as metróval Kőbánya-kispestről, érvényes jeggyel. Amikor próbáltam lemenni a lépcsőn átnyújtottam a jegyemet az őrnek, erre ő szó nélkül könyökkel visszalökött. Erre szóváltásba kerültünk, amibe a biztonsági is becsatlakozott. Ők rögtön az anyámat kezdték szidni, amire ment is a hasonló felelet. De mivel megállapított az ellenőr, hogy érvényes a jegy leengedett a metróhoz.

Már a peronon álltam amikor láttam, hogy a biztonsági közelít felém. Mikor odaért megragadta a kabátom és elkezdett rángatni, hogy el kell hagynom az állomást. Ezután testi fölényét kihasználva többször a falnak lökött/vágott, majd betuszkolt a liftbe, ahol többször ágyéktájékon rúgott.

Rögtön az eset után kihívtam a rendőrséget. Akiknek a biztonsági azt hazudta, hogy én rájuk támadtam és majdnem fellöktem egy idős hölgyet. A kezelt jegyre pedig azt mondta, hogy az eset után kezeltem.

Mivel maradandó sérülésem nem történt feljelentést nem tettem. Az ellenőröknek pedig kijött a helyi főnökük aki szerint nem történ semmi ezért. Tehát ez ma a BKV-nál a biztonsági őröknél bevett munkamódszer. Azóta írtam egy panaszlevelet a BKV-nak amit valószínűleg olvasatlanul törölnek. Ezért kérlek titeket, hogy közöljétek a levelem a blogotokon.

A biztonsági egy kb. 175-180cm, kb 130 kg-os, 45 körüli szakállas férfi. Munka közben természetesen kapucnival és sállal próbálja az arcát takarni.

komment komment Címkék: budapest bkv rendőrség metró ügyfélszolgálat feljelentés utas panasz bérlet jegy bántalmazás észrevétel biztonsági őr

Pótdíjazott utasok telefonszámára utazik a BKV

BKV figyelő.hu

2012.02.21
14:53

Újabb feladat hárul a BKV ellenőreire holnaptól. Nem csak az utasok nevét és címét kell felírniuk, hanem a telefonszámukat is. Ez több ellenőr szerint aggályos, és konfliktus helyzetet teremt, és ebben maximálisan egyetértek velük. Úgy gondolom, hogy ez nem a BKV ellenőr, hanem az ügyvédi iroda feladata.

Bízom benne, hogy Tóth Sándor szakszolgálat-vezető úrnak vannak még ilyen magvas gondolatai, és későbbiekben a „pótdíjtartozások hatékonyabb behajthatóságának érdekében” nem csak telefonszámot fognak kérni az ellenőrök, hanem DNS- és vizelet mintát is vesznek majd.

komment komment Címkék: budapest bkv dolgozó ellenőr panasz bérlet jegy ellenőrzés észrevétel bkk

Reggel a nyugdíjasok is fizessenek a BKV-n

BKV figyelő.hu

2012.02.21
11:50

Pont egy hete, február 14-én vetettünk fel a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményének átalakításával csökkenthető lenne a reggeli zsúfoltság a BKV járatain. A téma kényes jellege miatt több tucat kritikát kaptam, de ezek mellett közel kétszáz szakmai vélemény is érkezett. Most, egy hét elteltével a VEKE is felvetette annak az ötletét, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményét át kell alakítani:

Bizonyos utazási kedvezményeket csak csúcsidőn kívül lehetne igénybe venni a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint. Így a nyugdíjasok utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. A Budapesti Közlekedési Központ szerint nem a nyugdíjasok okozzák a zsúfoltságot - írja a Blikk.

Túl sokan utaznak egy időben a BKV járatain a reggeli csúcs idején. Ha külön mennének dolgozni a hivatalnokok, iskolába a diákok és piacra a nyugdíjasok, kevesebb busz is elég lenne, járatritkítások helyett még pénzt is spórolhatna a BKV, és a zsúfoltság is csökkenne. Ezt vetette fel az egyesület.

A civil szervezet szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy be lehet-e vezetni azt a számos nyugat-európai országban alkalmazott módszert, hogy bizonyos utazási kedvezmények csak csúcsidőn kívül érvényesek. Így a 65 év felettiek utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. Aki mégis ekkor szeretne közlekedni, annak kedvezményes jegyet, bérletet kellene váltania.

"A lépcsőzetes munkakezdéssel valóban lehetne csökkenteni a reggeli tumultust, de számottevő megtakarítás ettől nem várható" - mondta a Blikknek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóirodája. Álláspontjuk szerint a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozása konfliktushoz vezetne, hiszen így azokat is többletkiadásokra kényszerítenék, akik orvoshoz mennek a reggeli órákban. A zsúfoltságot amúgy sem a nyugdíjasok okozzák.

Az elektronikus bérletek megjelenésével nem kizárt, hogy a kedvezményes utazások jelenlegi módja megváltozik, de a BKK jelenleg nem tervez ilyen alapvető átalakításokat.

(Origo)

komment komment Címkék: budapest cikk origo bkv blikk facebook utas észrevétel bkv figyelő

Nem nyitott ajtót a megállóban várakozó 5-ös busz vezetője

BKV figyelő.hu

2012.02.20
21:15

Pár hete a BKV-figyelő Facebook falán egy dicséretet tettem közzé. Arról írtam, hogy a 182-es busz a Lakatos úti lakótelep megállóban nyitott ajtóval várakozott mindaddig, míg a közelben lévő lámpa pirosról zöldre nem váltott. Bár többen írtátok, hogy erre szabály van, Izabellának mégsem volt ilyen szerencséje. Hiába ért oda a buszmegállóba, és hiába kalimpált vagy’ 20 másodpercen át a busz ajtajánál, a sofőr nem nyitotta vissza az ajtót:

Tisztelt BKV Zrt!

Egy 2012. február 16. napján történt esetről szeretnék panaszt benyújtani.

A Pasaréti térről 07:45-kor induló 5-ös számú busszal szerettem volna iskolába menni, a Gábor Áron utcai megállóból. (ami 07:49-re szokott ebbe a megállóba érkezni) 07:48-kor a zebránál álltam, amikor megjelent a busz a kanyarban, viszont nekem pirosat mutatott a lámpa. A busz megállt a megállóban, pont ekkor a gyalogosátkelő lámpája szabad  jelzésre váltott (ami a busz sávjának tilos jelzést jelent, de a busz ekkor még a megállónál állt meg), én átrohantam a zebrán, és futottam a megállóig, ami körülbelül 3-4 méter a gyalogátkelőtől. Eközben - mint írtam, a busznak tilos jelzése volt, és még bőven a megállóban várakozott, nyitott ajtókkal - pár személyautó megelőzte a várakozó buszt, így az a kocsisorban elindulás nélkül "elfoglalta a helyét".

Amikor odaértem a buszhoz, akkor csukta be a sofőr az ajtókat. (még mindig piros volt a lámpa) Mivel ezen a buszon nem volt ajtónyitó gomb, az első ajtónál megálltam, és integettem a sofőrnek azzal, hogy hátha kinyitja az ajtót, mivel a busz a megállóban állt, lámpa még piros volt, és a rohanásom a buszhoz, és az - éppen becsukott - ajtóban való megállásom és integetésem - szerintem - egyértelmű utazási szándékot próbált jelezni. Viszont a sofőr rám sem nézett, mikor ezt észrevettem, kopogtam a busz ajtaján az integetés mellett, ami ugyancsak nem vezetett eredményre. Majd körülbelül 10 másodperc integetés és kopogás után a busz elindult, (szerintem ez volt a "megállóból kiállás", mert itt nincsen öböl) de a lámpa még mindig piros volt, az 1,5 métert begurulta az előtte lévő autóig.

Ezt a manővert még követtem, és immáron hevesebben integettem, de ismételten eredménytelenül, a kigurulást követően körülbelül 6-7 másodpercen beül nagy gázzal el is indult, rendesen a sávjában. Ekkor már végérvényesen konstatáltam, hogy ezzel a busszal már nem fogok tudni elindulni."

Az már csak hab a tortán, hogy az ez utáni járattal pont belefutottunk az Erzsébet hídon történt baleset helyszínelésébe, ami cirka 25 perc ácsingózást és araszolást jelentett, plusz sokunknak egy kiadós késést. Ez persze egyik buszvezetőnek sem a hibája, de nekem abban a helyzetben külön üdítő volt.

Üdvözlettel: Izabella

komment komment Címkék: budapest bkv busz lámpa várakozás kresz utas panasz észrevétel vezető megálló belső szabályzat

Becsületesen fizető utast vegzáltak a biztonsági őrök

BKV figyelő.hu

2012.02.17
23:03

Zsuzsanna tegnap reggel a Nagyvárad téren szeretett volna metróra szállni, de ez nem ment zökkenőmentesen. A jegypénztárban jegyet vásárolt és érvényesítette, de a biztonsági őrök ennek ellenére nem akarták leengedni a metróhoz. Szerintük a jegy kétszer lett kezelve, és az állomás kód sem stimmel. Olvasónk, bizonyítva az igazát, vissza akart menni az őrökkel a jegypénztárhoz, de ők nem mozdultak, inkább szitkozódtak:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma: 2012. 02. 16-án reggel metróra kellett szállnom a Nagyvárad téren. Vásároltam egy jegyet a jegypénztárban, ahol az Úr mérhetetlenül kedves és barátságos volt. Ezután odaballagtam a jegykezelőhöz, mely a pékségtől számítva az első volt és az akkor vásárolt jegyemet,  annak rendje és módja szerint beraktam a lyukasztóba, pittyent, pecsételt. Na innen érdekes a dolog:

A közvetlenül a lyukasztónál álló, nem igazán bizalomgerjesztő biztonsági őr elvette a jegyemet és közölte, hogy rossz. Nem értettem miről beszél: a blokk a kezemben volt, előtte lyukasztottam ki és akkor közli, hogy érvénytelen. Majd mikor rákérdeztem akkor flegmán, megalázóan a hangját megemelve, lejáratva az utasok előtt folyamatosan azt mondta, hogy rályukasztottam, nem jó az állomáskód, kvázi hazudok. Mikor a mellette levő 2 fiatal suhanc, rossz kinézetű őr is fennhangon és megalázóan azt merte mondani, hogy nem mondok igazat, kicsit pipa lettem.

Mondtam nekik, hogy nem vagyok hajlandó vitatkozni, jöjjenek vissza velem a jegypénztárhoz, és nézzük meg mikor húzták le a jegyem sorszámát. Ha nem ma és nem pár perccel ezelőtt (reggel kb 7.20), akkor büntessen meg, ha nekem van igazam, akkor hívok rendőrt és feljelentem rágalmazásért. Ekkor még folyamatosan, mint aki süket, fújta a magáét, majd igaz: megkérdeztem Tőlük, hogy mivel van problémájuk, a hallásukkal vagy a felfogásukkal, erre közölte menjek tovább.

Tisztelt Mindenki, én felnőtt nő vagyok, értelmes embernek tartom magam, a felfogásommal sincs baj. Mégsem értem, hogy a BKV, hogy alkalmazhat ilyen embereket, nincsenek előítéleteim, de biztosan a frász törne ki, ha a sötét utcán velem szembe jönne valamelyik, na és az értelmükről ne is beszéljünk. A Nagyvárad téren válogatott  ellenőrök állnak, de sajnos nem a normálisból sikerült összehozni.

Sehol nem tapasztaltam még ilyen becstelen eljárást, mint ott. (bár ismét hangsúlyozom ritkán utazom tömeggel, lehet éppen ezért). Ha velem ezt megmerik tenni, hogy be akarnak húzni a csőbe akkor mit tesznek egy gyerekkel, fiatalkorúval, vagy egy kicsit bugyuta emberrel. Sajnálom, hogy ezért nem tesz senki semmit, hogy a hatalmukat letörje, valamit azért sem, hogy normális embereket vegyenek fel munkára (erkölcsit nem adnék némelyiknek).

Sérelmezem a mai napot, mert megaláztak. Legszívesebben bejelentést tennék és most már tudom, fel kellett volna akkor és ott jelentenem rágalmazásért mind a hármat.

Köszönöm, hogy meghallgatott, hogy elolvasta a levelem. Remélem egyszer történik valami pozitív változás is!

Tisztelettel B. Zsuzsanna

komment komment Címkék: budapest bkv metró utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr

Gyalogosok közé hajtott a 78-as troli vezetője

BKV figyelő.hu

2012.02.16
22:16

Gyalogosok közé hajtott a 714-es számú 78-as trolibusz vezetője ma reggel a Kozma Ferenc utca és Báthory utca sarkán, -írja Áron nevű olvasónk. Mint az a beszámolójából kiderül, a troli vezetőjének esze ágában sem volt megállni a gyalogosok előtt, inkább közéjük hajtott. Többen hátrahőköltek és visszaugrottak a járdára, olvasónkat viszont majdnem elütötte a trolibusz. Később kérdőre vonta a troli sofőrjét, aki magyarázkodás helyett anyázással adta a tudtára, hogy nem akar az esetről beszélni. A BKV-nak és a Fogyasztóvédelemnek küldött panasz alant:

Tisztelt BKV Zrt!

A 714-es számú, 78-as vonalon közlekedő trolibusz vezetője ma reggel (2012-01-16) a Kozma Ferenc - Báthory utca sarkán belehajtott az úttesten átkelő tömegbe. Engem majdnem elütött. Többen hátrahőköltek, visszaugrottak a járdára.

A Honvéd utcai megállóba igyekeztem, hogy a 78-assal eljussak munkahelyemre. A megállóban pár perc után meg is állt ugyanez a busz. Felszálltam az első ajtón, mikor is szóvá tettem a gépjárművezető felé az esetet.

A válasz nem kívánt stílusban érkezett, emlegetve édesanyám lehetséges foglalkozását (biztosíthatom Önöket édesanyám nem 'az ősi mesterség'et űzi)! Kérem, bocsássák meg nekem, nem szeretném idézni az elhangzottakat. Miután helyet foglaltam a buszon, még a gépjárművezető kinyitotta a vezetőt az utastértől elválasztó ajtót és további obszcén megjegyzéseket tett.

Véleményem szerint, ilyen magatartás nem megengedhető semmilyen körülmények között sem! A vezető: 1. a közlekedés biztonságát veszélyeztette 2. a kulturált kommunikáció nem eszköze.

Szerintem, a BKV Zrt. nem engedheti meg magának (egyik másik vállalat sem), hogy egy rendszeresen FIZETŐ ügyfele felé ilyen magatartást tanúsítson.

Az emberhez méltó tömegközlekedés nem kizárólag a járműpark műszaki állapotától függ. Kérem, a jövőben fordítsanak több energiát az alkalmazottaik konfliktuskezelési képességeinek fejlesztésére. Ha valamelyik munkavállalójuk fáradt (mert ez is lehetséges) küldjék el szabadságra, hogy kipihenhesse magát. Az is lehetséges, hogy nem alkalmas ennek a munkakörnek a betöltésére, de másikban (pld: ahol egyáltalán nem találkozik az utasokkal) sokkal hasznosabb munkaerőnek bizonyul majd!

Igen, az is teljesen nyilvánvaló, hogy a monoton munka és a magyar közlekedési viszonyok miatt az gépjárművezetők fokozott stresszhelyzetnek vannak kitéve. Még azt is megértem, hogy rossz napja van/volt. Ez azonban nem mentség arra, hogy életveszélyesen vezessen + tiszteletlen legyen valaki!

Kérem, az ügy maradéktalan kivizsgálását!

Nagy B. Áron

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat levél kresz utas panasz észrevétel troli vezető

Tarlós: Járatritkítás kell a BKV túlélése érdekében

BKV figyelő.hu

2012.02.15
11:01

Járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára - nyilatkozta a Népszabadságnak Tarlós István főpolgármester. A február 29-i közgyűlésnek a BKV-járatok ritkítását fogja javasolni, mondta. Vitézy Dávid viszont a közszolgálati rádióban kijelentette, a járatok ritkítását nem tartja jó megoldásnak.

Összeomlik a BKV, ha március végéig nem sikerül rendezni az adósságszolgálat kérdését. Negyven milliárd forint hiányzik a büdzséből, ez a 2004-ben a főváros által felvett, és most lejáró hitelekből jön össze - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Tarlós István főpolgármester, aki szerint a BKV megmentésének ára járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet.

A kérdésre, hogy a BKV is egyik pillanatról a másikra dől-e be, mint a Malév, Tarlós azt felelte, ez elképzelhető. "Ha eljön a fizetési határnap és a fővárosnak már nem lesz mit mozgósítania, akkor másnap a BKV fizetésképtelen lesz." Ugyanakkor szerinte már a február 29-ei közgyűlésnek meg kell szavaznia a BKV-járatok ritkítását, mert nincs más megoldás. A paraméterkönyv módosításáról szóló javaslatot Tarlós nyújtja majd be. A fővárosi intézményeknél pedig megszorításokra van szükség a spórolás érdekében, bár Tarlós szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt milyen mértékben sínyli majd meg az intézményrendszer. "Bizonyos, hogy mindez nyomot hagy az utakon, a parkokon, a színházakon, az iskolákon" - tette hozzá.

Tarlós meglepő kirohanásoknak nevezte Rogán Antal V. kerületi polgármester és Lázár János Fidesz-frakcióvezető nyilatkozatait - Lázár legutóbb például úgy fogalmazott, hogy a főváros csak a markát tartja. Azt mondta a lapnak, nem csak őt támadják a Fideszen belül, sok személyi konfliktusról lehetett hallani mostanában a kormánypárton belülről, például a legutóbbi egri frakcióülésről. Részleteket azonban nem mondott erről.

Vitézy szerint nem megoldás a járatritkítás

A közszolgálati rádió 180 perc című műsorában viszont Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, nem tartja jó megoldásnak a járatritkítás. A nagyvárosi tömegközlekedés sehol a világon nem tartja fenn magát a jegybevételekből, támogatásra van szüksége. Ilyen támogatást 2004 és 2010 között, hat éven át nem kapott, emiatt működési hitelekből finanszírozták a BKV-t, vagyis a bérköltségeket és a gázolaj árát - magyarázta.

Vitézy szerint csak az jelenthet megoldást, ha a BKV fel tud venni a most lejáró adósságokat helyettesítendő egy újabb, "refinanszírozó" hitelt. "Hogy hatévnyi pénzt most egyszerre kifizessünk, az irreális" - jelentette ki. A járatritkításokra vonatkozó kérdésre azt felelte, ez és a jegyáremelés kérdése évtizetedeken át újra és újra előkerült, de szerinte egyik sem jelent megoldást. "A járatritkítással azt lehet megoldani, hogy kevesebben utazzanak, és csökken emiatt a jegyárbevétel is, egy ilyen intézkedés az én véleményem szerint nem vezet sehova. Ugyanez igaza jegyáremelésre is" - fogalmazott Vitézy.

(origo)

komment komment Címkék: budapest cikk origo bkv hír tarlós járatritkítás vitézy bkk

Visszafizeti a jogtalanul beszedett pótdíjakat a BKV

BKV figyelő.hu

2012.02.14
22:04

Mint arról a BKV-figyelőn decemberben beszámoltunk, a BKV úgynevezett pókhálós jegyellenőrzési rendszere az üzletszabályzattal ellentétes volt, a biztonsági őrök, a közterület-felügyelők és a rendőrök segítségével kiosztott pótdíjak szabálytalanok voltak, ugyanis buszmegállóban nem ellenőrizhetnek és nem is büntethetnek a társaság jegyellenőrei. Az ellenőrzési rendszerrel kapcsolatban többször is megkerestem a BKV-t és a BKK-t, de válasz csak most, februárban érkezett. Ahogy az az alább olvasható válaszból kiderül, a cég a pótdíjakat elengedi, aki befizette a csekket, az visszakapja a pénzét. Hogy ez valóban megtörténjen, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság segítségét fogjuk kérni.

Tisztelt Gál Mihály!
 
Hivatkozva Társaságunk Vásárlók Könyvébe 2011. december 15-én tett bejelentésére, illetve elektronikus levelére, tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a végállomásokon történő, leszállás utáni ellenőrzést kísérleti jelleggel végezte, tekintettel arra, hogy ez az ellenőrzési forma több európai nagyvárosban már alkalmazott ellenőrzési módszer. Az ellenőrzés kísérleti jellege miatt, méltányosságból a pótdíj összegét elengedjük / visszatérítjük.
 
Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását.
 
Budapest, 2012. február 10.

Üdvözlettel: Baji-Gál Csaba

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat büntetés utas válasz bérlet jegy ellenőrzés pótdíj

Betört ablakkal közlekedett a 7-es busz

BKV figyelő.hu

2012.02.13
21:24

Nem tudjátok véletlenül, hogy a képen látható 7-es busz ablaka mitől törött be ilyen szépen? Vázszerkezeti hiba lehet, vagy valami vandál találta meg? Vagy valakinek a kezében maradt a fogóka?

A képet egyébként olvasónk, Attila készítette a minap a buszon utazva. Mint írja, rendszámot direkt nem mellékel, mert nem szeretné, hogy a buszvezetőnek (aki egyébként ki is állhatott volna a forgalomból), baja legyen belőle.

komment komment Címkék: budapest kép közlekedés bkv busz utas rongálás észrevétel

BKV-figyelő: Minden prémium-botrányban érintett cégvezetőnek távoznia kell

BKV figyelő.hu

2012.02.11
14:39

Lemondásra szólítjuk fel azokat a BKV vezetőket, akik a közlekedési társaság megmentésére kifizetett fővárosi kölcsön egy részét szétosztották maguk között prémium címén.

Erkölcsileg teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a csődközelben lévő cég vezetői az alapfizetésükön kívül bármilyen juttatást felvegyenek. Elfogadhatatlan, hogy a dolgozók bérkompenzációját a BKV az anyagi helyzetére hivatkozva nem fizeti ki, de a cégvezetők ennek ellenére megkapják a negyedévente esedékes prémiumukat, a menedzserek pedig visszakapták a szolgálati autójukhoz járó üzemanyagkártyát. Addig, amíg a fizikai alkalmazottakon és az utasokon spórol a társaság, a prémiumot és a különféle jutalmakat el kell felejteni.

Érthetetlen számunkra, hogy a BKV felügyeleti szerveként működő, a közlekedési cég felett álló Budapesti Közlekedési Központ miért nem tudott a kifizetett prémiumokról, és miért a sajtóból értesültek csak az eseményekről.

A BKV utasainak, valamint dolgozóinak nevében arra kérjük az érintett vezetőket, hogy fizessék vissza a felvett prémiumot, majd ezután távozzanak a cégtől.

komment komment Címkék: bkv tarlós prémium levél utas észrevétel vitézy bkk

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása