Budapestre születni kell. Aki nem itt él, és fellátogat Pestre, annak talán a tömegközlekedéssel lesz a legnagyobb problémája. Turisták is a tájékoztatások hiányára panaszkodnak a legtöbben. Egy tolmács keresett meg a minap és leírta részletesen, hogy ma, Budapesten miért nem jó turistának lenni. Kevés az angol nyelvű tájékoztató, és ami van, azok is nagyrészt hibásan vannak fordítva.
Kedves BKV-figyelő!
Annak a pár héttel ezelőtti sajtóhírnek a fényében írom most e levelet, hogy a BKV mennyire rontja minden hazai turisztikai szerv próbálkozásait a külföldiek hazánkba csábítására. Külföldiek (s többször nem alacsony rangúak) magyarországi látogatásain dolgozó angol-magyar tolmácsként nem ismeretlen számomra, hogyan bánnak az itthoni szolgáltatói szektor képviselői - főképp az áruházi eladók - a külföldiekkel, de a nyáron több esetben is tapasztaltam a BKV kiemelt szerepét ez ügyben. Azért is a BKV-Figyelőnek írok, mert magának a BKV-nak megírni ezt úgy gondolom, felesleges. Bízom benne, hogy így, a szélesebb nyilvánosságon keresztül sikerül legalább a baj felismeréséig eljutni.
A turisták kezelésének problémája több szintű, s ezért sajnos nehezen orvosolható. A dolgozók kommunikációs téren képzetlenek, nyelvtudásuk gyakran még az alapfokot sem éri el, az angol nyelvű tájékoztatók fordítása rossz (és elhagy gyakran fontos információkat!), és a mondatok gyakran értelmetlenek. Mindez különösen nehézzé teszi egy olyan bonyolult rendszer megértését, mint amilyen a budapesti közlekedés és a BKV rá épülő jegy- és bérletfajtái. Fontos kezdeti lépésnek tartom a turisták alapvető, írásos tájékoztatásának megújítását, hogy a külföldről hazánkba először látogató idegen szemével is nézve alakítsák ki a tájékoztató füzeteket, feliratokat.
Másik általános megfigyelésem, hogy a jegypénztárakban dolgozók értenek a legkevésbé angolul, és ők is a legkevésbé segítőkészek, vagyis gyanítom, hogy az általam tapasztalt esetekben a turista tájékozatlansága (és ebből következő bírsága) az ő általuk rosszul vagy nem kiadott információnak köszönhető. Csak egy példa: egy alkalommal a hivatalos jegyárusító és egy turista között tolmácsoltam a Deák téren, ahol az eladó hölgy folyamatosan káromkodott amiatt, hogy a fiatal férfi nem érti meg elsőre Budapest közlekedési rendszerét, és folyamatosan kérdésekkel bombázza őt azzal kapcsolatban, hogy merre menjen. A turista természetesen kihallotta a káromkodást a hanglejtés alapján, és értetlenül állt az őt érő stílus előtt, amikor ő csak a megfelelő helyen érdeklődött információról (amit végül csak részben kapott meg).
Az első történet különösen annak fényében szomorú, hogy tudjuk, a BKV ellenőröknek szóló a BKV-Figyelőn is közölt leiratában arra kér, ne büntessék meg elsőre a turistákat. Még júliusban történt, hogy a Déli Pályaudvarnál a metróból kifele jövet láttam, hogy egy a sírás határán levő külföldit fognak körbe az ellenőrök. Mivel határidőre kellett leadnom egy munkát, sajnos akkor nem volt időm megállni, de gondoltam, hogy ha még visszafelé is itt lesz a fiatal hölgy, akkor segítek neki. Tíz perc elteltével értem vissza, és még mindig két ellenőr volt az igen zaklatott fiatal nővel, aki akkor már segítségért telefonált. A kibontakozó beszélgetés leginkább egy abszurd komédiára emlékeztetett.Amikor megkérdeztem, hogy felajánlhatom-e segítségemet tolmácsként, az első ellenőrnő máris jókedvű csevejbe akart elegyedni arról, hogy hol dolgozom, miközben a másik ellenőr a kedves, de egyértelmű "Nem fogom elengedni" választ adta. A beszélgetés további része vele zajlott le. Az ellenőr előadta, hogy a turista hölgy átszállójeggyel jött az Árpád hídtól, és hogy az nem érvényes. Nem egészen értettem, miről beszél (átszállójegy ugye egy átszállással mindkét vonal teljes hosszára érvényes), azt hiszem az indoklás szerint a Deák téren nem érvényesítette újra a jegyet, pedig "rá van írva a hátára" - és itt felmutatta a kis lila fecnit, alig kivehető írással. Jó a szemem, de nem tudtam egy betűt se elolvasni belőle, ha angolul volt, ha nem. Miután elmondta, hogy "Nem érdekel, ha rendőrt hív, az is nekem fog igazat adni", előhúzta a végső érvet: "Ha a magyart megbüntetem, akkor őt is". Sajnos ezzel már nem tudtam mit csinálni, oda nem tudtam menni a lányhoz, és jól láthatóan az ellenőrök - bár baromi kedvesek voltak! - szentül hitték, hogy amit csinálnak, az pontosan úgy jó, ahogy van.
A második történet a augusztusban, a Deák téren a kisföldalattihoz vezető lépcsőfordulóban történt, ahol egyébként is többször láttam már nem épp normálisan viselkedő ellenőröket. (Egyikük például utánaszólogatott a csajoknak, meg úgy állította meg bérletfelmutatásra az embereket hogy elállta az útjukat és jó hangosan azt mondta, HŐŐ!) Szóval itt láttam, hogy két turista mennyire küszködik az ellenörrel. Ismételten bemutatkoztam. Az ellenőr, harminc körüli srác, nagyon megörült nekem, és kérte, magyarázzam el a turistáknak, hogy nekik átszállójegy kéne. Megkérdeztem a turistákat, hogy mit szeretnének, erre ők elmondták, hogy ők a Nemzeti Múzeumhoz szerettek volna menni, de a kisföldalattival elküldték őket valahova, ahonnan most jönnek vissza, és szeretnének eljutni a múzeumhoz. Fordítom az ellenőrnek, hogy a Nemzeti Múzeumhoz akarnak menni, mire ő: "Hát az meg hol van?" Pillanatnyi döbbenetem után elmagyaráztam neki (én a BKV-alkalmazottnak, kicsit abszurd, nem?), hogy egy megálló kettes metróval az Astoriáig, vagy két megálló hármas metróval a Kálvin térig. Miután nyugtázta ezt a srác, elmondtam a turistáknak is angolul. Megkérdezték, hogy miért nem mehetnek itt most át szabadon, én meg elmondtam, hogy hát mert a másik metróra való átszállásnál új jegyet kell kezelni. Igen, mondják, ezt tudják, de feleslegesen küldték őket a kisföldalattival a Nemzetihez. Kérdem, ki küldte őket, mire ők: "Hát ez az ellenőr itt!" Miután az ellenőr nem tágított, végül megkértem a turistákat, hogy - úgyis tömbjegyük volt - a legegyszerűbb lesz, ha kezelnek még egy-egy jegyet, mert ennek a gyereknek én nem fogom tudni elmagyarázni, hogy eleve ő mondott nekik hülyeséget. Amikor megkérdezték, hogy miért, csak annyit tudtam mondani, hogy "I'm really sorry, but they're undereducated."
Érdekes fintora a fenti történeteknek, hogy velem mindkét alkalommal kedvesek voltak az ellenőrök, egyedül a külföldiekkel nem jutottak dűlőre. Annak fényében, hogy épp hogy a külföldiekkel kellene engedékenyekkel lenniük, elszomorít a tudat, ha belegondolok, hogy hány ilyen eset történhet naponta. Gondoljunk csak az első esetbeli lányra. Idejön külföldről, kifizeti a hoteljében a szállást, ételt és italt fogyaszt, szolgáltatásokat vesz igénybe, szuveníreket vásárol. Ezek a bevételek mind vagy közvetlenül magyar vállalkozók, cégek bevételét növelik, vagy legalább az utánuk kifizetett adók jutnak az államhoz. (És most kérek mindenkit, akiből kikívánkozna egy-egy "de nem is magyar zsebbe megy a pénz" típusú összeesküvés-elmélet, hogy ne most húzza elő.) Végezetül, ha a turista jól érzi magát, akkor másnak is ajánlani fogja az országot, ami megsokszorozhatja az így az országba került és itt elköltött pénzt.
Ha viszont megalázzák a turistát és pitiáner dolgokban kikezdenek vele, vajon visszajön-e? Megéri-e az a hatezer forint azonnali bevétel, vagy inkább azért a fejenként több százezer forint összegért kellene néha egy-egy gesztust megtenni, amit az ilyen esetek miatt vissza nem térő és barátaikat, családjukat ide nem hívó turisták egyébként kifizetnek? Nem, nem éri meg megbírságolni a turistát, mert hosszú távon mindenki rosszul jár. A vendéglátóipar egyik alapszabálya, hogy bármennyit is áldoznak valaminek a hivatalos reklámjára (és ez szükséges, hiszen amit nem reklámoznak, annak a létezéséről kevesebben fognak tudni), a word-of-mouth, vagyis a szájról szájra terjedő fogyaszói visszajelzés marad az egyik legfontosabb szempont.
Ez egybecseng azzal, amit a BKV-nak a magyar turizmusra gyakorolt hatásáról mondtak, és pontosan ezért kulcsfontosságú, hogy a magyar szolgáltatói szektor képviselői hogyan bánnak a hazánkba érkező külföldiekkel. Évekkel ezelőtt egy több hónapig, alkalmi jelleggel itt működő külföldi filmes cégnek tolmácsoltam. Magyar embereket alkalmaztak, magyar eszközöket és helyszíneket béreltek, és fizették a fent említett turisztikai tételeket is. Nem lehet vita abban, hogy befektetésükkel nagyon sok millió forintot juttattak a magyar gazdaságnak, a másik oldalon viszont a taxisok lehúzták őket, a plázákban volt velük rasszista módon viselkedő boltos, a magyar dolgozók egy része link módon végezte a munkáját, és sorolhatnám. A történtek nem csak a munka során okoztak frusztrációt, hanem azt eredményezték, hogy ez a cég ide biztosan nem jön többet. Megérte?
Epilógus: Néhány hete jöttem fel a Batthyány téren a metróból és láttam, ahogy egy szerencsétlen, megszeppent, jegyét felmutató turista arcába üvöltötte az ellenőr: "JÚ MÁSZT PÉJ SZIX TÓZEND!" "Segíthetek...?" kérdeztem, de a vérben forgó szemek előbb feleltek, mint a lényegre törő, hangos "NEM!" szócska. De nem törnek meg. Szeretem az idelátogató külföldieket, és nem érdekel, ha a BKV-nál dolgozók közül sokan nem veszik észre, hogy végső soron az országnak ártanak. S ha ők nem - és részben ezért is írtam ezt mind meg -, legalább mi, kedves utastársak, segítsük ki a BKV-zó turistákat, ahol tudjuk.
Üdvözlettel, "Naiv Tolmács"
