BKV-Figyelő

Hülyék miatt késik a körúti villamos

BKV figyelő.hu

2008.11.21
15:22

Kedden a körúton volt dolgom, ahol a 6-os villamossal utaztam, az első ajtónál. Egész úton bosszúsan figyeltem a hülye pestieket, akik miatt a villamos rövid távokon 2-3 perc késést szedett fel. A villamos nem csak az ajtót felfeszegető barmok miatt nem tudott haladni, hanem a hülye autósok miatt sem, akik előre látták, hogy nem tudnak haladni, a dugó miatt, mégis ráhajtottak a villamossínre és feltartották a járművet. Minden fontosabb kereszteződésnél volt néhány ilyen autós, így a villamos még 5-6 perc késést felszedett néhány megálló alatt. A körúti dugó miatt nem csak az autósok várakoztak, hanem a villamoson ülő utasok is. Olvasónk dugóval nem, csak hülye utasokkal találkozott.

A kép illusztráció

Sziasztok!
 
Rövid leszek és tömör: ma ismét megbizonyosodtam róla, hogy az emberi hülyeség végtelen...
 
Este 19.00 körül vártam a 4-6-os villamosra a Király utcánál, a Nyugatiig utaztam volna. Mikor odaértem a megállóba, az ellenkező irányba éppen elment egy villamos, majd hamarosan kettő másik is. Utastársaimmal együtt egyre inkább pislogtunk a messzi távolba, azt lesvén, mikor érkezik a mienk, hiszen ellenkező irányba már három is lassan elhúzott, nekünk pedig semmi nem jutott. (Mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nem sétáltam le a 2 megállónyi távot: azért, mert 2 csomagom is volt...)
 
Szóval végre-valahára megérkezett a mi villamosunk is. Láthatóan tömve volt, és nem kevesen akartak még felszállni rá. Látva a tumultust inkább úgy döntöttem, hogy megvárom a következőt, minek nyomorogni. Szóval álltam a villamos mellett és néztem, ahogy drága embertársaim próbálták feltuszkolni magukat a fullos járműre. (Úgy látszik, egyiküknek se volt annyi esze, hogy úgyis mindjárt jön a következő, és nem hiszem, hogy MINDENKI annyira sietett volna...) Na mindegy, a lényeg: egy idő után megszólalt a csengő, ami ugyebár az ajtók záródását, majd pedig a villamos indulását jelzi. Pontosabban jelezte volna, ha egy-két, rendkívül IQ-harcos utas nem feszítette volna szét a már összezáródni készülő ajtókat...
 
1. Látták, hogy tele van, nem nagyon férnek már fel. 2. Max. néhány perc és jön a következő. Akkor meg minek erőlködni? (+ az ajtók sem arra lettek kitalálva, hogy az emberek ide-oda feszegessék, ugye...) Nyilván azt se fogták fel, hogy ezáltal még jobban késleltetik a járatot, pedig már így is kicsit borult a rendszer, hiszen az előző villamos jóval előrébb járhatott már...
 
Valójában apróság, mégis jól rávilágít sok ember utazási kultúrájára, az agya helyén lévő valaminek a működésére. Kár, hogy sok van belőlük...
 
Mindenesetre BKV-"élmények"től mentes további szép napokat kívánok a normális embereknek! :)
 
Kata

komment komment Címkék: budapest bkv autó késés menetrend villamos utas panasz észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása