BKV-Figyelő

Intézzük el ezerötért

BKV figyelő.hu

2008.11.24
08:09

Igazi magyar történet következik. Olvasónknak lejárt a bérlete, ami helyett újat szeretett volna venni. Mivel lakóhelyénél a BKV nem árul bérletet, ezért elment a Nyugatiig. Az utazásához jegyet szeretett volna venni, amit a megállóban sem az automatából, sem az utasoktól nem kapott, ezért felszállt a villamosra. Természetesen jött az ellenőr, aki helyszíni bírságot szeretett volna vele fizettetni. Olvasónk hajthatatlan volt és inkább leszállt, de ment utána az ellenőr is, aki jelezte, hogy 1500 forintért eltekint a bírságtól:

Kedves BKV-figyelő!

2008. 11. 13-án utaztam a Combino villamoson a Rákóczi tér és a Nyugati között (munkahely), mert bérletet szerettem volna venni, ugyanis szerdán lejárt, és csak aznap vettem észre. Mivel tudtam, hogy a bérletem le van járva, jegyet szerettem volna venni a megállóban, amire nem volt lehetőségem. Bedobtam egy 5 forintost, amit a gép visszaadott, majd a második próbálkozás után el is nyelte. Mindenhol megpróbáltam jegyet venni, még néhány utast is megkérdeztem, nem-e tart magánál gyűjtőjegyet, mert vennék tőle, de senkinek nem volt.

Nem szórakoztam többet, felszálltam a villamosra. Az első megállónál egy ellenőr jelent meg mellettem, akinek jeleztem, hogy a bérletem tegnap járt le (meg is mutattam neki) és éppen oda igyekszem, hogy megvegyem. Ekkor flegmán, letegezve meg kérdezte, hogy: „A jegyed hol van”?. Megkértem, hogy maradjunk a hivatalos magázó formánál, majd elmagyaráztam neki, hogy próbáltam jegyet venni, de nem volt rá lehetőség, így felszálltam.

Azt mondta, ez nem megoldás. Tartsak magamnál jegyet, tudnom kellene, hogy a BKV automatái rosszak (?), készüljek fel az utazásra. Felszólított, hogy fizessek a helyszínen 6000 forintot, vagy utólag csekken, 12000-et, mert meg lettem büntetve.

Megmondtam neki, hogy eszem ágában sincs fizetni a munkáltatója hibája miatt. Én mindent megpróbáltam, nem volt jegyvásárlási lehetőség, egyébként is a bérletemért sietek, amit mindig megveszek. Ezen túl miért fizessek? Megkérdeztem tőle, hogy a turisták mégis, hogy készüljenek fel? Erre nem tudott válaszolni…

Látta, hogy hajthatatlan vagyok, rajtam nem fog keresni, ezért megkért, hogy szálljak le. A felkérésnek eleget tettem. Az ellenőr is leszállt velem, és azt mondta, hogy nála vehetek jegyet, ha nagyon szeretném, és meg se büntet. Mondtam neki, hogy rendben. Átadott nekem 1 darab jegyet (tömbből), majd azt mondta, hogy 1500 forint lesz.

„Mennyi?” Visszakérdeztem, majd visszaadtam neki a jegyet. Azt mondta, így mindenki jól jár. Nem leszek megbüntetve, és visszaszállhatok a villamosra. Ezek után el szerettem volna kérni az azonosító számát az ellenőrnek, de nem volt hajlandó megadni, pedig jeleztem neki, hogy panaszt fogok tenni. Ekkor felszállt a következő villamosra, és eltűzött.

Nem kommentálom az eseményt, szerintem az olvasók megteszik majd helyettem.

Miklós

komment komment Címkék: blog budapest bkv büntetés villamos ellenőr utas bérlet jegy észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása