BKV-Figyelő

Romákat miért nem büntet az ellenőr?

BKV figyelő.hu

2009.01.14
07:16

Olvasónkat a két ünnep között a BKV derék ellenőrei azért büntették meg, mert az ideiglenesen kiadott diákigazolványa lejárt. Bár nem tehet róla, hogy az iskolához lassan jutnak el az új igazolványok, a büntetés mégis jogos, hisz nem tudta igazolni, hogy az igénybe vett kedvezményre tényleg jogosult.

Az utas akkor lett ideges, amikor meglátta, hogy az ellenőrök a jegy és bérlet nélkül utazó cigánygyerekeket nem büntették meg, hanem jól elszórakoztak velük, és felengedték őket a metróra. Az aki bérletet vesz, azt megbüntetik, azokat pedig akik még bérletet is csak plakáton láttak, hagyják tovább menni? Milyen rendszer ez?

Sziasztok!

Karácsony másnapján esett meg velem a következő történet, amit egy cimborám mondott, hogy osszak meg veletek.

3 óra nyomorgó, végig álló volánbuszozás után már igazából annyira fel sem idegesítettem magam a szituáción. Történt ugyanis, hogy barátnőmmel végre visszaérve a "civilizációba" a Népligetnél felszálltunk a csodás 3-as metróra, majd a Deák térhez érve át akartunk szállni a 2-esre, de mit ad a jóisten, nyolc darab különböző nemű, és szinte behatárolhatatlan fajba tartozó kallerállat fogadott minket a peronhoz vezető mozgólépcső alján.

Tisztelettudóan mutattuk fel mindketten a bérletünket, amit minden hónapban tisztelettudóan megveszünk, és raktározunk a bérlettokunkban az utólagos bizonygatások érdekében, meg amúgy is, na... Szóval felmutattuk a bérletünket, de ekkor a 8 kaller 2 csoportra bomlott. Egyik adag barátnőmet vette kezelésbe, a másik meg engem. (csak hozzáteszem, hogy az év többi napján én ilyennel még nem találkoztam, hogy munkavágyban tobzódó majomnak öltöztetett, magát übermenschnek érző 8 általánost végzett barom még szinte a TAJ számomat is el akarja kérni, de mindegy)

Megmutattam neki az ideiglenes diákomat, mivel a rohadt iskolám képtelen elintézni a hivatalosat, és ekkor hasított belém, hogy basszameg, az bizony lejárt... elvéreztem. A legértelmesebbnek tűnő példány megpróbált mondatokat szerkeszteni a fejében, majd ezeket ki is mondta, ecsetelte nekem a jogaimat és hogy 12 ezret fizessek be csekken, vagy 6-ot neki zsebbe. Mit ne mondjak, ez így karácsony után a legideálisabb ajándék a BKV-tól.

Itt még nincs vége! Megkaptam a csekkemet és közölte velem a derék jószág, hogy ha 8napon belül érvényesítem az ideiglenes diákomat, akkor bemutathatom a jól ismert Akácfa utcában. Persze akkor is 3 ezret be kell fizetnem. "Mindegy micsinálsz bazdmeg ígyis úgyis fizetsz" mentalitás. Oké, két ünnep közt? Észnél vagy te? Kétlem! Erre közli velem, hogy akkor bizony 12 rongy csekken, köszi.

Még anyázni sem volt erőm a fáradtságtól, tehát az ítéletet elfogadtam, barátnőm nyugtatgatott, hogy elintézzük, meg hasonlók. De az igazi hidegzuhany csak ez után jött.

Három - mondjuk ki - cigánygyerek (lehettek vagy 17-18 évesek) vihogva vonul le a mozgólépcsőn a mi kis incidensünk után. A 8 derék kaller körbeállja őket majd mosolyogva nekiállnak trécselni, mintha anyu dorgálná egyetlen szeretett pici fiát, hogy "Jajj, rosszkisfiu, már megint nem vettél jegyet?!" Ez alatt az én pofám a hagyományos fehérből cigány- és bkvgyülölő vörösbe ugrott és feltettem a költői kérdést, hogy ezt mégis hogy a rákba gondolják, hogy engem bérlettel megb@sznak 12 rongyra, ezt a 3 kis cigánygyereket meg babusgatják? Sajnos nem kaptam választ, megérkezett a metró, barátnőm felrángatott rá mielőtt kinyíratom magam, a cigánygyerekek pedig a peronon maradtak. Viszont még itt sincs vége!

A Keletinél leszállva kiket látunk meg a mögöttünk levő kocsiból kiszállni? A 8 bátor kallerállatot, akik a lejárt ideiglenes diákom miatt engem 12 rongyra megbüntettek, a 3 cigánygyereket akik meg azt sem tudják, hogyan néz ki egy vonaljegy hagyták ingyen utazni!

Csak ennyit szerettem volna. Muszáj volt valakinek elmondanom...

Kellemes ünnepeket!

Lac.

komment komment Címkék: bkv metró büntetés diákigazolvány ellenőr utas panasz bérlet észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása