BKV-Figyelő

Jövőre átmehet a Lágymányosi hídon az 1-es villamos

BKV figyelő.hu

2009.04.21
21:20

A jövő év első felében megvalósulhat az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon, a projekthez 33,1 milliárd forintos uniós támogatást javasol a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, nyilatkozta Szabadai Viktor szabaddemokrata politikus hétfőn.

A főpolgármesteri kabinet által tárgyalt előterjesztés alapján a főváros a gazdasági tárcánál kezdeményezi, hogy kiemelt projektté nyilvánítsák ezt a beruházást. A projekt várhatóan május közepén kerül a kormány elé, s pozitív döntés esetén május végén küldik ki a támogatási kérelmet Brüsszelbe.

A fővárosi önkormányzat 10 milliárd forint körüli önrészt biztosítana a projektre. Ha októberig megkötik a szerződést, a jövő év első felében megvalósulhat a villamos átvezetése a Lágymányosi hídon.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes elmondta, hogy április végéig létrehozzák az úgynevezett projekt-menedzsment szervezetet. A beruházást a fővárosi önkormányzat a BKV Zrt.-vel konzorciális formában valósítja meg. Ezáltal a fővárosnál nem jelentkezik áfa-teher, ami csaknem nyolcmilliárd forinttal növelné a költségeket.

A projekthez beszerzett eszközök közvetlenül a BKV tulajdonába kerülhetnek. A cégnél biztosított a hasonló jellegű nagyberuházások bonyolításához szükséges közbeszerzési és szakértői referatúra. A projekt előrehaladása érdekében a beruházás előkészítése már márciusban megkezdődött, hogy a jövő év első felében megvalósulhasson az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon - rögzíti a főpolgármester-helyettesnek a kabinet elé benyújtott helyszíni javaslata.

Az anyag tartalmazza azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mintegy 70 millió forinttal kisebb összeget hagyott jóvá a projektre, ennyivel szűkítették a hirdetési, reklám-, tájékoztatási költségeket.

(Index/MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti bkv fejlesztés villamos 1 es bkvfigyelo lágymányosi híd

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása