BKV-Figyelő

Veszélyben a BKV bankképessége

BKV figyelő.hu

2009.05.11
19:10

A fővárosnak, az államnak és a BKV-nak is áldozatokat kell hoznia a fenntartható közösségi közlekedési rendszer kialakításáért, amelynek első lépéseként az állam és a főváros egy új, közös megrendelői szervezetet hozna létre, derült ki a fővárosi kabinet hétfői ülésén.

A főpolgármesteri kabinet tájékoztatást kapott az Európai Beruházási Bankkal (EIB) kötött hitelszerződés alapján készülő, hosszú távú közlekedési, működési és finanszírozási stratégia helyzetéről.

A Boston Consulting Group (BCG) szerint 10 év múlva, változatlan teljesítményszint mellett a BKV éves üzemi költségei 25 milliárd forinttal lesznek nagyobbak. Ezt nem ellensúlyozná az évi 5,5 milliárd forintra becsült reálköltség-csökkentés, ami három hatékonyságjavító intézkedésből származna.

A kollektív szerződés racionalizálásával reálértéken évi 1,9 milliárd, a buszágazat hatékonyabb munkaszervezésével évi 2,1 milliárd, a központi funkciók létszámának racionalizálásával pedig 1,5 milliárd forintos megtakarítást lehetne elérni a BCG szerint. A központi funkcióknál 310 fős, a buszvezetőknél pedig 16 százalékos leépítés lenne indokolt a nemzetközi összehasonlítás alapján.

A BCG úgy véli, hogy 2019-ig reálértéken évente 10 milliárd forint pluszforrással számolhatna a BKV a viteldíjak emelésével, az állami árkiegészítés és normatív támogatás indexálásával, valamint a parkolási díjak egy részének átadásával. A tanulmány készítői úgy látják: ha a BKV az idén nem jut pótlólagos forrásokhoz, elveszítheti bankképességét, és így meglévő hiteleinek megújítása is veszélybe kerül.

A főváros az állammal létrehozandó új, közös megrendelői szervezetnek átadná a megrendelői, a paraméterkönyvvel (összmenetrend) összefüggő és a tarifamegállapítási hatásköröket, s lépéseket tenne a BKV hatékonyságjavításának kikényszerítésére. Utóbbi kulcseleme a verseny, ezért a szakértők az autóbusz-szolgáltatások terén ennek bevezetését javasolják.

A tanulmány, amelynek kapcsán hamarosan kezdődik a szakmai elemzéseket követő konzultációs fázis, változatlan teljesítmény mellett 2019-re reálértéken évi 9,7 milliárd forintos pótlólagos forrás bevonásának lehetőségével számol. A tarifák továbbra is inflációt meghaladó áremelése mellett ezt az elsőajtós felszállás kiterjesztése, a metrók zártrendszerű kialakítása, valamint a jegyellenőrök számának növelése és hatáskörük bővítése segíthetné elő.

Az új rendszerben a fővárosnak vállalnia kellene a paraméterkönyv ésszerű felülvizsgálatát, az esetleges kapacitáscsökkentést, az évi 10 milliárd forintos tőkepótló támogatás összegének növelését és a működési támogatás összegének az éves inflációval azonos indexálását. Az állam szempontjából az jelentene paradigmaváltást, ha formálisan is felelősséget vállalna a budapesti közösség közlekedésfinanszírozásáért.

(Index/MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti cikk bkv busz ellenőr bérlet jegy tarifa vezető bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása