BKV-Figyelő

Nem segítettek a látássérült utasnak

BKV figyelő.hu

2009.05.15
11:10

A hányinger kap el amikor hallom (látom), hogy egészségesnek mondott emberek miként csesznek ki a fogyatékkal élőkkel. Olvasónknak van egy látássérült ismerőse, aki a minap egyedül indult haza az 1-es villamossal. A villamoson fiatal szipus gyerekek piszkálni kezdték. Az utas nem tudott ellenük fellépni, az utastársak segítségére várt, de sajnos mindenki nagy ívben tett arra, hogy egy fogyatékkal élő utast ép szívatnak.

Sajnos a budapesti tömegközlekedők nagy része sem a rongálók, sem az ilyen kis szemétládák ellen nem lép fel. Inkább tűr, és elfordítja a fejét, mint ha azt sem tudná, mi történik mellette/mögötte. Ezen a szemléleten kellene végre változtatni.

Kedves BKV-figyelő!

Van egy kis probléma, ami talán helyet kaphatna a BKV-figyelőn, ha gondolod jelentesd meg!

Lényeg a lényeg, egy látássérült ismerősöm, tőlem eltávoztában, hazafelé menet szokása szerint az 1-es villamost használta, most kedden olyan 19 óra körül. A Népligetnél szállt fel, és nem tudni melyik megállónál, de "betalálták" a tetves szipuzók. Az illető hölgy 42 kilós, kezében a fehér bottal, nem igazán tudott ellenük semmit sem tenni, szerencsére nem bántották, csak hülyeségekkel fárasztották, miközben az egész kocsi bűzlött a hígítótól!

Sajnos a hölgy értelemszerűen személyleírást nem tud adni, azt sem tudni biztosan hányan voltak a tetvek, és persze a kocsin lévő további utasok - bizonyára voltak pedig - jó gusztustalan hazai szokás szerint b.sztak közbelépni, és elzavarni a drogos férgeket:(

És állítólag azon a környéken mindennapos az ilyesmi, tele van minden a Népliget tájékán a zacskósjancsikkal. Most egy kissé meguntam ezt az egészet, és szeretném tudni hogy vajon miért nem tesz valamit a BKV, hogy ezek a mocskos kábítószeresek ne szálljanak fel a járataikra? A hajléktalanok megrendszabályozásának elkerülésére még úgy-ahogy lehetne találni kifogásokat, de a szipuzók megtűrésére aligha! Hiszen a szipusok nem fizetnek az utazásért, zaklatják és irritálják az utasokat, randalíroznak, büdösek és tűzveszélyesek. Ráadásul ezek gyenge kis taknyok, totálisan elhülyülve, még csak fizikális veszedelmet sem jelentenek igazán, egy átlagos felnőtt férfira nézve.

Tehát megismétlem a kérdést: Mit tesz szeretett cégünk azért, hogy ezek az egyének ne juthassanak fel a járműveikre, és ha mégis felkerültek, a járművezető miért nem zavarja le őket azon nyomban? És hol vannak ilyenkor az ellenőrök, a verekedős orkok? Megjegyzem, hogy nálam pedig betelt a pohár, eddig ha szipust láttam BKV-zni, lezavartam vagy szóltam a járművezetőnek hogy mi a helyzet. Eddig ez így ment.

Mostantól viszont ha szipust látok buszon-villamoson, rögtön pofonnal indítok majd, és csak utána dobom le a ganéjt! Jogvédők kíméljenek, sem a kifogások - magyarázkodások, sem a várható ilyen – olyan következmények nem érdekelnek. Ha a békávé nem tesz semmit, akkor majd teszek én, és remélem hogy a csicska hajlamoktól mentes utastársak is követik példámat.

Üdvözlettel: a Harmincas Dógozó Szipustverőember

komment komment Címkék: budapest bkv utazás villamos utas panasz zaklatás észrevétel szipus

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása