BKV-Figyelő

Befizették a büntetést, mégis perrel fenyeget az ügyvéd

BKV figyelő.hu

2009.06.19
07:00

Olvasónk barátnőjét 4 éve megbüntették az egyik BKV járaton. A büntetést akkor befizette, ám a BKV egyik ügyvédje most mégis felszólítást küldött neki, hogy rendezze tartozását, különben bíróságra viszik az ügyet. Az utas sajnos nem őrizte meg a 4 éve kapott csekket, úgyhogy vagy befizeti még egyszer a  büntetést vagy megvárja mit lép a BKV.

Kedves BKV figyelő!

A következő történet nem valószínű, hogy a BKV hibája, de velük kapcsolatos az biztos.

Tegnapi nap folyamán barátnőm kapott egy levelet. Dr. Bartus Ildikó ügyvéd, adójogi szakjogásztól, "perlés előtti utolsó felszólítás" tárgyban, miszerint a BKV Zrt. korábbi felszólítás(i) ellenére sem fizetett, ezért a megadott időpontig haladéktalanul egyenlítse ki a 24 ezer forintos tartozását. A lényeg, hogy barátnőmet egyszer valóban megbüntették 4 éve, de akkor elment, és kiegyenlítette a tartozását, persze azóta a befizetést igazoló szelvény nem tudja hová tette (ki tudja egyáltalán 4 év után?). Azóta nem volt bünti, és a BKV se szólított fel semmire.

A levél szerintem több sebből vérzik. A levelet most nem scannelem be, de már kinézetre is gyanús, cirádás betűkkel felül nagy D betűvel a doktor, váltogatja a levélíró a betűtípust, mintha most végezte volna el a word tanfolyamot. A barátnőm nevét is rosszul írták, az ügyvéd elérhetőségére csak mobilszámot adtak meg. Nem írtak semmilyen dátumot, mikor történt a jogosulatlan utazás, jegyzőkönyvre való utalás ilyesmi, nuku. Alul látszik, hogy nem tollal írták alá (bescannelt), négyszögletes egyszerű pecsét kamarai vagy azonosító szám nélkül (ilyet én is tudok csinálni).

No, neten megnézem, BKV-nál valóban ott van az ügyvéd neve, de vezetékes telefont ott megadtak, kamarai számot ott megadtak, más a mobilszám, más a számlaszám (más a bank is), e-mail cím eleje ugyanaz mint a levélben csak nem @vivamail, hanem @retroaktiv.net, és a levelünkben más levelezési címet adtak meg. Ja és a végére a legjobb: nem ajánlottan jött a levél (plusz a számla, mert azt is küldtek).

Mi úgy döntöttünk, hogy még válaszolni se válaszolunk, szerintünk ez átverés, szerintünk valaki csavarosan felhasználja a BKV honlapon szereplő ügyvéd nevét, aláírását(?). És ugye a legtöbb ember elsőre megijed, mert kit ne kaptak volna el már egyszer az ellenőrök az életében?:)

Kíváncsi lennék más kapott e ilyen levelet, és hogy vajon ez most komolyan gondolják (mert ha igen, akkor viszont egy nagy vicc az egész), vagy átverés. Szerintünk egyértelműen az utóbbi. Szóval okuljatok, és ne dőljetek be.

Üdv: M.L.

komment komment Címkék: budapest bkv ügyvéd büntetés ellenőr bérlet jegy felszólítás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása