BKV-Figyelő

Véresre verték az utast a biztonsági őrök a Kálvin téren

BKV figyelő.hu

2010.01.28
18:50

Leteperték a földre és beletérdeltek a bordájába a BKV-ellenőrök, ezt mondta a Tényeknek egy férfi. Hónapokig is tarthat, mire meggyógyul, bocsánatkérést és kártérítést vár. De a BKV nem nyilatkozik. A rendőrség viszont súlyos testi sértéssel gyanúsítja a két ellenőrt.

Béma Gábor begipszelt kézzel, kontrollra megy a Baleseti Központba. Azt mondja, több, mint egy hete 2 BKV-ellenőr megverte, ütötték, leteperték a földre és beletérdeltek a bordájába.

- Éjszakánként nehezen alszom el, a bordáimnál annyira érzem a sérülést, hogy amikor megfordulok alvás közben, a levegővétel is nehéz.

Most a kórházban a gipszet ugyan levették róla, de gyógytornára kell járnia. A Baleseti Központ szakmai igazgatója azt mondja, hónapokig is tarhat, míg teljesen meggyógyul. - Az elváltozásokat tekintve ezek származhatnak verekedésből, ütésből, ütődésből, megragadásból. – mondja Sárváry András.

Béma Gábor azt mondta, január 20-án délelőtt a a Kálvin téri aluljáróban verték meg, úgy, hogy ő nem csinált semmit, csak szabályosan le akart menni a metróba. - Kilyukasztottam a jegyet, aztán a mozgólépcsőhöz mentem, ahol a BKV-nak a biztonsági őre elkérte tőlem a jegyet, majd azt mondta, hogy érvénytelen.

Ezután, szerinte teljesen alaptalanul elkezdték lökdösni, leteperték a földre. Felállt és újra lyukasztott jegyet egy ilyen 10-es jegytömbből, és ezt újra odaadta az ellenőrnek. - Aki összetépte a 10-es tömböt, és közölte velem, hogy nem látta senki, hogy kilyukasztottam a jegyet. Majd ezek után ismét lökdösődés kezdődött, ismét letepertek oda a földre, majd pedig kivonszoltak egészen a kijáratig.

Azt mondja, az ellenőrök azért nem verték tovább, mert egy utas rájuk szólt. Hiába vérzett, hiába kért segítséget, a forgalmi ügyeleten elzavarták.

Ezek a biztonsági kamerák rögzíthették a verést. Azonban a forgalmi ügyeleten, ahol a kamera képei látszódnak, azt mondták, nem láttak semmi különöset. Béma Gábort azóta ismeretlenek telefonon megfenyegették. - A BKV-tól egy bocsánatkérést várok, valamint kártérítést a fizikai és lelki sérülésekre, amit ez az egész megalázó történet okozott nekem.

A rendőrség vizsgálja, hogy pontosan mi történt az aluljáróban. Az ellenőrök akár 3 év börtönt is kaphatnak, súlyos testi sértéssel gyanúsítják őket. A BKV-nál azt mondták, hogy amíg tart a nyomozás, nem akarnak nyilatkozni az ügyről.

(Tények - TV2)

komment komment Címkék: budapest tv2 bkv metró utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása