BKV-Figyelő

Luxuskocsik a BKK vezetőinek

BKV figyelő.hu

2011.11.09
12:39

A BKV rövidesen csődbe mehet, ha nem kap ismét állami forintmilliárdokat, ám eközben állami vezetőket megillető luxuskocsival furikázik a BKV-t is irányító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) minden tizedik dolgozója ? tudta meg a Blikk.  A BKK szerint azonban mindez hazugság. A közlekedési központ válaszlevelét a cikk alatt találod!

Az egykor harcos civil közlekedési aktivista, Vitézy Dávid által vezetett BKK jelenleg alig több mint 100 főt foglalkoztat, a budapesti tömegközlekedés megszervezésével megbízott társaság mégis 12 fős luxusautó-flottáról írt alá bérleti szerződést ? derül ki a birtokunkba került dokumentumokból. Mint ahogy azt több forrásból is megtudtuk, tíz extrákkal felszerelt, vadonatúj Skoda Superb már meg is érkezett a BKK-hoz. Sőt az egyiket Vitézy Dávid vezérigazgató és a főtanácsadójának kinevezett Nagy Levente már használja is. Ilyen felső középkategóriásnak számító személyautókkal járnak egyébként a miniszterek és az államtitkárok is.

A Blikk fotós bizonyítékhoz is jutott. A szerkesztőség birtokában lévő képeken jól látszik, amint Vitézy Dávid és Nagy Levente kiszáll az új Skoda Superbből a BKV egyik telephelyén, miután a BKV tanulóbuszát követve behajtottak oda. A hátsó ülésen utaztak, az autót szolgálati sofőr vezeti. (A 26 éves Vitézy vezérigazgatónak nincs jogosítványa.)

Egy ilyen jármű felszereltségtől függően 7?12 millió forintba kerül, a havi bérleti díja pedig 200?400 ezer forint lehet. Arra a kérdésünkre, hogy a BKK mennyit fizet az új autóflottáért, lapzártáig nem kaptunk választ a cégtől. Válasz hiányában azt sem tudtuk meg, hogy miért van szükségük ennyi új autóra. Internetes oldalukról viszont kiderül, hogy áprilistól decemberig mintegy 6 millió forintért vásárolnak üzemanyagkártyát.  


Kerestük Tarlós István főpolgármestert, helyénvalónak tartja-e a csőd közeli állapotban vergődő budapesti tömegközlekedés helyzetében az új autóflottát, de külföldi útja miatt nem válaszolt.

Vitézy Dávid, korábban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, s a BKV felügyelőbizottság akkori ellenzék által delegált tagjaként felemelte a szavát a BKV új autóflotta-beszerzése miatt. Kezdeményezte, hogy hozzák nyilvánosságra a BKV összes autóbérlési szerződését.

(V. J. Z. - Blikk)


A BKK válasza:

Tisztelt Gál Mihály!

A Blikk mai számában "Luxuskocsik a BKK vezetőinek" címmel megjelent cikk hemzseg a hazugságoktól, valótlan állításoktól, a cikket megrendelésre írták és szándékosan valótlan állításokkal történő lejáratás a célja. A BKK-nak nincs más lehetősége, mint saját hírnevének megvédése érdekében pert indítani a Blikk, újságírója és minden olyan orgánum ellen, mely különböző hangzatos címekkel ellenőrizetlenül utánközli a valótlan állításokat.

Tényszerűen nem igaz, hogy luxuskocsival furikázik a BKK minden tizedik dolgozója, ahogy egyáltalán az sem, hogy bármely dolgozója luxuskocsival furikázna.

Tényszerűen nem igaz, hogy 12 luxuskocsiról írt alá a szerződést a BKK.

Tényszerűen nem igaz, hogy 10 db Skoda Superb állna a BKK birtokában.

Tényszerűen nem igaz, hogy Nagy Levente kolléga használna bármilyen szolgálati autót, nincs ilyen juttatása és nem is használ.

Tényszerűen nem igaz, hogy a havi bérleti díj 2-400 ezer forint közötti, ugyanis átlagosan havi nettó 135 ezer forint a bérleti díj, melyet a BKK fizet, az alábbi részletek szerint.

A Blikk képein látható autó egy olyan Skoda Superb, mely alapfelszereltségű, 3 éves, közel 50.000 km van benne és két évvel ezelőtt még a BKV akkori gazdasági igazgatója, illetve azóta számos középvezetője használta. Nem új autó és nem luxusautó, és ahogy a konkrét fényképek készítésekor is látszik, nem magáncélra használja a BKK: a képeken a 7 milliárdos FUTÁR-projekt több helyszínen zajló bemutatójára érkeztünk kollégákkal együtt.

Az igazság, melyet a Blikk újságírója is megismerhetett, a következő:

A BKV 14/T-451/2008. szám alatt időszakos tájékoztatóval meghirdetett tárgyalásos eljárást folytatott le  ?A BKV Zrt. személy és 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó tehergépjármű parkjának tartós bérlete és teljes körű flottarendszerű üzemeltetése, valamint a BKV Zrt. tulajdonában lévő ugyanilyen kategóriájú gépjárművek megvásárlására irányuló szerződés? tárgyában melynek eredményeként, 2009. június 22. napján a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 99. § rendelkezése értelmében a törvényes határidőn belül szerződést kötött.
 
Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az 1823/2010. (X.27.) számú határozatában elfogadta a budapesti közlekedési intézményrendszer átalakítására vonatkozó koncepciót, továbbá a 97/2011 (01.31) és a 98/2011 (01.31) számú határozatában a BKV Zrt-t és a BKK Zrt-t is arra utasította, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a Társaság szolgáltatástervezési, szolgáltatásfejlesztési, utastájékoztatási, forgalomfelügyeleti és ?irányítási, jegy- és bérletértékesítési, illetve -ellenőrzési, tarifapolitikai feladatai és szervezetei ? a központi támogató szervezetek arányos részével együtt ?, továbbá a kiemelt közlekedésfejlesztési projektek (pl. FUTÁR, Budai fonódó villamoshálózat megteremtése, 1-es és 3-as villamos vonalak fejlesztése, 42-es villamos fejlesztése stb.) a BKK Zrt-hez átadásra kerülhessenek 2011 folyamán;
 
Tekintettel arra, hogy a Közbeszerzések Tanácsa 2010 december 22. napján kiadott útmutatójában kifejezetten nevesíti, ?hogy az ajánlatkérő  személyét érintő változásra, jogutódlásra jogszabály rendelkezése folytán vagy határozatba foglalt alapítói döntés alapján sor kerülhet. Ilyen esetben a jogosultat megillető jogok és őt terhelő kötelezettségek a jogutódra szállnak.? Tekintettel a 2. pontban nevesített feladatátruházásokra, a korábbi szerződés figyelemmel a Kbt. 303. §-ának rendelkezéseire módosításra került oly módon, hogy a BKK a, jelenleg a BKV üzemeltetésében álló gépjárművek esetében Bérlői oldalon belép a Szerződésbe, valamint jogosulttá válik a további ? az ellátandó feladatokhoz szükséges ? gépjárművek lehívására, átvételére.
 
A szerződés módosításával egyidejüleg megkezdődött a BKV gépjárműparkjának és gépjárműhasználatának racionalizása, melynek első lépcsője a feladatátadáshoz kapcsolódó járművek átadása. Ennek keretében került sor a fentebb részletesen leírt, BKV Zrt. által kötött tartós bérletre irányuló szerződés megosztására a BKV Zrt. és a BKK Zrt. közt oly módon, hogy a szerződés keretein belül a BKK-nak lehetősége nyílt legfeljebb 12 db személygépkocsi átvételére. Ténylegesen azonban összesen 9 db járművet vettünk igénybe a szerződés keretein belül, mellyel nem csak a BKK, hanem részben a BKK Közút szükségletei is kiszolgálhatók. A szerződés megosztása a forgalmi feladatokhoz szükséges gépjárművek, többek között megkülönböztető jelzéssel rendelkező forgalmi zavarelhárító egységek átvételének lehetőségére is kiterjed. A szerződés eredményeként Vitézy Dávid vezérigazgató egy, korábban a BKV különböző középvezetői által használt Skoda Superb gépjármű igénybe vételére jogosult, mely közel 50.000 km-t futott.

A BKK vezetői által használt többi jármű is Skoda márkájú, részben Superb, részben Octavia típusúak, hasonlóan a BKV által eddig is használt flotta járműveihez. A járművek havi nettó bérleti díja átlagosan 135 ezer Ft. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ehhez hasonló járművek a mai piaci, finanszírozási stb. viszonyok közt csak jelentősen drágábban lennének bérelhetők. A különbség oka, hogy a BKV Zrt. ezt a maihoz képest előnyösebb szerződést még a világgazdasági nehézségek kezdete előtt kötötte, éppen ezért a BKK felelősen járt el, amikor új eljárás helyett a korábbi szerződéshez csatlakozott. Itt jegyezzük meg, hogy éppen ebből kifolyólag a BKK-nak nem volt mozgástere a típusok kiválasztásában, azokat a BKV által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárás eredménye szabta meg.

A bérelt járművek  felszereltsége a márka típusának alapfelszereltségéhez illeszkedik, a járművek kialakítása már alapfelszereltségben is igényes (ilyen felszerelés pl. a könnyűfém keréktárcsa vagy a több hangszórós rádió, elöl-hátul légzsákok stb.). A BKK semmiféle extra vagy plusz igénnyel nem lépett fel ehhez képest.

A fővárosi bérpolitikai irányelvek szerint a BKK-nál az igazgatók és a főosztályvezetők jogosultak céges gépjármű használatára, ezzel szemben a BKK-nál dolgozó 9 főosztályvezetőből mindössze 3 fő használ személygépkocsit. Ezt a BKK a társaságon belül kialakított, a fővárosinál szigorúbb szabályok és a munkavégzéssel kapcsolatos ösztönző rendszer kilakításával érte el; mindezt a fővárosi tulajdonú cégek közül egyedüliként. Ugyanis, amennyiben a vezetők élnek a bérpolitikai irányelvekből következő lehetőséggel, a prémiumuk felezésre kerül, tehát összességében a juttatásuk nagyjából megegyező azzal, mintha nem vennének igénybe gépkocsit. Ez a gyakorlat takarékosabb és kevésbé gépkocsi-használatra ösztönző a korábbi, más fővárosi társaságok (pl. a BKV) által alkalmazott gyakorlattal.

A járművek, így a BKV Zrt-től átvett használt Skoda Octavia is, a külső munkavégzési helyszínek elérését teszi lehetővé elsősorban a projektmenedzsment, projektmegvalósítás területén dolgozó munkatársaink számára. A BKK számos helyszínen valósít meg buszsávépítési, kerékpárútfejlesztési és más projekteket (pl. Csepeli Gerincút), melyek megközelítése a projektmenedzsment-szervezet dolgozói számára csak a közösen használt gépkocsikkal lehetséges.
 
A járműveket használó vezetőink esetében a járműhasználat elsődleges indoka a társaságunk kontrollja alá tartozó cégek, projekthelyszínek stb. földrajzi széttagoltsága, és nem elsősorban a munkába járás. Vezetőink ? így a vezérigazgató is ? a napi használat során részben tömegközlekedési eszközökkel járnak, azonban ez nem mindig és minden útirányon lehetséges. A BKK a hozzá rendelt intézményrendszer átalakítása során arra törekszik, hogy az ágazat szétszórtan működő cégeit egy helyszínen helyezze el, törekedve ezáltal a napi kapcsolattartással járó az utazási, közlekedési kényszer csökkentésére is, jelenleg azonban a Parking Óbudán, a BKK Közút Újbudán, a BKV Erzsébetvárosban, a Taxi Kft. Krisztinavárosban, a BKK pedig a Belvárosban működik, a társaságok között napi szinten szükséges a személyes kapcsolattartás.
 
Itt szeretnénk röviden utalni arra is, hogy a fent hivatkozott bérleti szerződés megosztása során, szintén a feladatátvételhez szorosan kapcsolódva további feladatellátáshoz szükséges, jelenleg BKV által használt járművek (részben sárga villogóval, részben megkülönböztető jelzéssel ellátott, sürgős feladatok ellátására szolgáló kocsik illetve tehergépjárművek) átvétele várható. Átvételükkor a BKK készséggel áll rendelkezésükre, ha a járművek pontos leírására, az általuk ellátott feladat megjelölésére lenne szükség.

Kérjük a fentiek szíves figyelembe vételét, illetve kérjük, amennyiben valamely kérdésükre nem adtunk kielégítő választ, jelezzék felénk! Összességében szeretnénk megjegyezni: a BKK nem használ luxusautókat, az általa használt járművek a BKV közbeszerzési eljárásában korábban kiválasztott típusok, a BKK pedig törekszik arra - már saját belső eljárásrendjével is, de csoportszinten további jövőben intézkedésekkel - hogy a gépjármű-használatot csökkentse. Ennek jegyében munkahelyi kerékpározást serkentő program indítását is tervezzük csoportszinten, ezzel is csökkentve a társasági gépkocsik számát.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

komment komment Címkék: budapest bkv blikk hír autó tarlós skoda észrevétel vitézy bkk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása