BKV-Figyelő

Hozzávágta az utashoz a széttépett jegytömböt a BKV-ellenőr

BKV figyelő.hu

2012.01.12
16:40

Olvasónk kedd délelőtt a Királyerdei Művelődési Háznál szállt fel a 148-as buszra. Felszállás után a táskájában kereste a gyűjtőjegyét, amit meg is talált, de érvényesíteni már nem tudta, mivel körbevették a BKV ellenőrei, akik pótdíjazni akarták. Olvasónk igazságtalannak érezte a dolgot, ezért próbálta elmagyarázni az ellenőröknek, hogy nem akart bliccelni, de ők ezt nem akarták megérteni. A vita azzal zárult, hogy az egyik ellenőr széttépte a gyűjtőjegyet, majd leszállás közben hozzávágta az utashoz.

Tisztelt BKV!

A mai napon (2012.01.10) ért atrocitás miatt veszem fel Önökkel a kapcsolatot, annak a reményében, hogy születik az ügyemben intézkedés.

Ma reggel az egyik csepeli BKV busszal utaztam, egészen pontosan a 148-as járattal (Csepel-Kőbánya irányban). A 10:14-re a Királyerdei Művelődési Házhoz érkező buszjáratukkal utaztam. A fenti időpontban a fent említett megállóban szálltam fel a buszukra.

Az orvosi rendelőből igyekezve futva sikerült elérnem a járatot, futás közben a kezembe csúszott táskámban már nyitottam a zipzárt, hogy elővehessem jegytömbömet, majd helyet foglaltam, hogy könnyebben kereshessem, de ebben pillanatban kollégájuk szólított fel, hogy mutassam be jegyemet, bérletemet. Ahogy elhagyta a száját a felszólítás a jegytömbömet is megtaláltam a táskámban, majd átnyújtottam ellenőrüknek. A hölgy (magas, átlag testalakatú, vöröses barnás hajú, világos szemű, középkorú) némi vacilálás után közölte indoklás nélkül, pótdíjazási árszedésüket. Értetlenül álltam a helyzet előtt mert másodpercek töredéke alatt forgott le ez az esemény, mi előtt a jegyemet szerettem volna érvényesíteni, a felszállásomat követően még egy megállónyit sem haladt a busz így még a megkezdett megálló alatt tudtam és szerettem volna érvényesíteni a jegyem, amennyiben kollégájuk nem akadályoz ebben.

A fent említett hölgy pusztán egy karszalaggal jelezte csak, hogy az Önök munkatársa, igazolványát elfelejtette bemutatni, annak ellenére, hogy irányomban elvárta a személyiségi azonosítást. Meg nem engedett hangnemben és hangsúlyban, nyomdafestéket nem tűrő szóválasztékkal közvetítette problémáját felém. Blicceléssel rágalmazott, annak ellenére, hogy látta felszállásom körülményeit és azt is, hogy épp keresek valamit a táskámban, és a felszólítására pont a jegytömböm lett a kezemben. Hangsúlyoznám, hogy ez idő alatt a busz nem hagyott el más megállót, mint amiben felszálltam. Az ellenőrnő társával volt a buszon, mindhárman nők voltak. Később a többiek is csatlakoztak ehhez a meg nem értett incidenshez, melynek a végeredménye  személyem nyilvános megaláztatása volt. Ebből engedjék meg, hogy idézzek: "Nehogy már itt sírjon nekem"; "Nem érdekel a dumája,nem lyukasztott" (erre a válaszom: Igen,a jegyemet kerestem és most szándékoztam volna, ezt láthatta, de a busz még nem haladt így még időben vagyok vele". A hölgy magát semmilyen módon nem akarta igazolni (legalábbis azt, hogy az Önök munkatársa) engem viszont rendőrséggel, rendőrségi eljárással és ennek a költségével (a hölgy 30.000 ft-ot említett) fenyegetett.

Miközben a busz 4 megállót tovább ment és a hölgy hadonászott a kezeletlen jegyemmel. Időközben új utasok szálltak fel, őket nem ellenőrizték, csak az én esetemmel voltak mindhárman elfoglalva. Leszögezem közterület-felügyelő nem volt jelen. Érveltem munkatársuknak azzal, hogy a jegytömbömből hiányzik már három darab ez is igazolja,hogy jogosultan szoktam igénybe venni a szolgáltatásukat. A végeredmény az lett, hogy a három hölgy a Sporttelep megállónál leszállt és leszállás előtt az engem megkörnyékező hölgy miután széttépte a jegytömbömet hozzám vágta (a szó szoros értelmében).

Mivel nem tudtam leszállni a történések miatt abban a megállóban, ahol kellett volna így tovább utazhattam még egyet és a jegyeim is elúsztak. A hölgy nem hivatalosan lépett fel az Önök nevében azzal, hogy nem mutatta igazolványát, rágalmazott és sértegetett, nyilvánosan megalázott, akadályozta a személyi szabadságomat, anyagi kárt okozott nekem illetve plussz utazást és késést nyerhettem még ez által a kellemes utazás által.

Tisztába vagyok a saját utazási kötelezettségeimmel, az utazási feltételekkel egyaránt, de kérem ez a precedens nem tűr elnézést. Remélem válaszra méltatják levelemet és a fent említett problémám orvoslásra kerül. Nem volt még részem ennél megalázóbb és kellemetlenebb élményeben, de nyilván többségben könnyű megalázni egy 21 éves lányt.

Kérném szívélyesen  mihamarabbi visszajelzésüket:

L. Zsófia

komment komment Címkék: budapest bkv busz ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel atrocitás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása