BKV-Figyelő

Oké, hogy felújítják, de addig sem ártana takarítani

Király Dávid

2013.02.05
12:08

A közelmúltban már foglalkoztunk a csuklós Van Hool buszok állapotával, a BKV akkor a 32 használt busz külső-belső felújítását ígérte. Ugyanakkor többen is jeleztétek azóta, hogy a mocsok megeszi ezeket a járműveket. Ugyancsak kívül, belül. Olyan, mintha a felújításig már nem is akarnák kitakarítani, pedig - mint mondják - igény az lenne rá. Az azonos témájú levelek közül kettőt választottam.

Az lenne a kérdésem, hogy havi 10 500 forintos bérletért véleményetek szerint egészen biztosan normális dolog lenne-e az, hogy olyan BKV-buszon kell utazni, amelyiknek a mocsoktól konkrétan fekete az összes ablaka???! Kivéve a sofőrét persze...

Kilátni egyáltalán nem lehetett és természetesen a megállók sem olvashatók, mert a kijelző ami jelezné nem volt bekapcsolva, viszont cserébe persze a sofőr sem mondta be a megállókat. A retek, ami a buszon volt befedte az egészet, semmit nem lehetett kilátni.

Azt már megszoktam sajnos, hogy ezek a Van Hool típusú buszok még soha az életeben nem voltak takarítva belülről, mert az összes ilyen típusú buszban az ember a mocskos, piszkos, büdös üléseken ülhet, ha leül persze, de ezekre a székekre inkább nem teszi meg...

Ez már önmagában felháborító, de az még mellé, hogy az egész busz egyetlen hatalmas undorító sárdarab legyen, hát szerintem enyhén szólva is ordítóan felháborító. Havi 10 500 forintért tényleg luxus lenne az, hogy ne a moslékban utazzak? Miért ennyire koszos az összes ilyen busz?

Egy másik levél:

A Dél-Pesten közlekedő Van Hoolok gyakorlatilag egyike sincs lemosva kb. a tél eleje óta. A mellékelt képen látható busz utastérben pl. épphogy derengett valami félhomály, a kosztól ugyanis egyáltalán nem lehetett kilátni. Jó hangulatjavító ez a téli napokra...

Olyan szóló Van Hoolt is láttam már a 93-ason, aminek a háta annyira fekete volt, hogy az irányjelzők és a féklámpák is alig derengtek a trutymó alól, ez már konkrétan a veszélyes kategória. Valószínűleg amúgy érzelmi okokból hanyagolják a mosást (használt busz, nem a mi kutyánk kölyke), mert semelyik másik típusnál nem tapasztalni ilyet.

Frissítés

Bejegyzésünk hatására elrendelték a Van Hool buszok rendkívüli takarítását. A BKK és a BKV az alábbi levelet küldte:

A tömegközlekedésben résztvevő járműveket azok típusától függetlenül rendszeresen takarítják, azonban a Van Hool buszok utastere valóban elfogadhatatlan állapotban van. Ezt részben a buszok használtan történt forgalomba állítása után elmaradt, idén pótlandó honosítási felújítás, részben az egyes dél-pesti vonalakon elképesztően elharapódzott rongálás is okozza, de természetesen a buszok takarításán is van javítanivaló.

A blogbejegyzés után a méltatlan helyzet megszüntetése céljából azonnal elrendeltük a Van Hool autóbuszok rendkívüli külső-belső takarítását, amely munka meg is kezdődött.

A Van Hool buszok esztétikai felújítására idén sor kerül, a rekonstrukciós program az első járművön már el is kezdődött a Fehér úti telepen. Ennek során azok nemcsak új fényezést kapnak, de a mostanra már több járműnél kritikus állapotba került utastér esztétikai megújítására, felújítására is sor kerül: barátságosabb színezést kapnak, valamennyi ülés és egyéb kárpitozott felület megújul, az autóbuszok csuklószerkezetének környezete megváltozik, valamint a megújult utastér karcolás- és graffiti védelmet kap.

komment komment Címkék: kosz takarítás kijelző van hool

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása