BKV-Figyelő

Fut a pénze után a BKV?

Király Dávid

2014.10.27
12:46

Furcsa leveleket kapott az elmúlt hetekben több olvasónk is a BKV-tól. Évekkel ezelőtti pótdíjtartozásokról írnak, olvasóink azonban nem emlékeznek rá, hogy az említett időpontokban megbüntették volna őket; akadt olyan is, aki akkoriban nem is volt Magyarországon. Furcsa az is, hogy az ügyek azóta rég elévültek, ráadásul a pótdíjazás már jó ideje a BKK hatásköre, ezek a levelek azonban kivétel nélkül a BKV-tól érkeztek. 

Bármelyik olvasói levelet közölhetnénk, hisz mindegyik ugyanarról szól, de álljon itt a legfrissebb, Ferenc nevű olvasónk levele.

Nemrég kaptam egy sima levélben az alábbi levelet a Székesfővárosunk nagyszerű tömegközlekedési vállalatától. Rögtön fel is hívtam őket, hogy mi ez az egész. A következőket kérdeztem:

Ha tényleg helytálló, amit írnak, miért nem küldtek eddig egyetlen levelet sem az ügyben az elmúlt három (!!!) évben? Miért pont most? Ha tényleg helytálló a dolog, vajon miért nem fizettem be rögtön a bírságot? Miért lennék olyan idióta, hogy hagyom halmozódni? Hogy halmozódott fel ez az összeg? Mi történt konkrétan akkor?

potdijkep.jpg

Én tagadom, hogy ez megtörtént. Illetve nem emlékszem. De jóhiszemű vagyok. De ha - tegyük fel - mégis, nekem nagyon furcsa az eljárás maga és hogy ennyi idő után a semmiből jelentkeznek, pláne így. Mi ez a fenyegető hangnem?

Állításuk szerint 2012. január 9-én a Kálvin téren, január 16-án pedig a Határ úton meszeltek le a 3-as metróban, tehát közel 3 éve. És még sorolhatnám. Én is ideges voltam, de a telefonos ügyfélszolgálatos sem volt túl segítőkész és kifejezetten lekezelő volt. Azt csak így magunk között jegyzem meg, hogy tudtommal az ilyen ügyek egy éven belül elévülnek.

Továbbá nem ajánlva, tértivevénnyel kaptam a levelet, tehát sima levélként nem is biztos hogy megkapom. A jegyzőkönyvet nem kellene elküldeniük? Vagy egy megbízást, ami alapján eljárnak? Kamarafelvétel van? Bizonyítékok? Mi van ha visszaéltek az adataimmal? Ez nem a neten is sok helyen fent lévő tipikus BKK-s trükközés?

Frissítés:

Az ügyben megkerestük a BKK-t, illetve a BKV-t. A bejegyzésben felvetett kérdésekre a BKV nem válaszolt tételesen, mindössze ennyit írtak: 

A BKV Zrt. közpénzekből gazdálkodó társaságként köteles arra törekedni, hogy minden olyan követelést behajtson, amely megilleti.

Az ügyfél kérésére minden esetben kiadjuk az alapul szolgáló esemény dokumentumait, illetve arról telefonon is tájékoztatást adunk. Amennyiben az ügyfél részéről észrevétel merül fel, azt minden esetben kivizsgáljuk, és a jogszerű keretek között megtesszük a szükséges intézkedéseket az ügy lezárása vagy a követelés további érvényesítése érdekében.

komment komment Címkék: levél pótdíj BKV

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása