BKV-Figyelő

Ég a busz, de a csatlakozásig még elmegyünk

Király Dávid

2013.05.15
12:31

A Campona felé tartott a 150-es busz kedden reggel, amikor az utasok észrevették, hogy a jármű füstöl - írta az ittlakunk.hu olvasója, Dániel. Mint kiderült, a hibát a buszvezető is érzékelte, de a csatlakozásig még elment. Nem vagyok biztos benne, hogy jól tette, de szerencsére nem sérült meg senki. (A levelet szerkesztve közöljük.)

A mai nap folyamán (május 14.) 8 óra 35 perckor a Campona felé tartó 150-es busz, amin jómagam is utaztam, kigyulladt. Amikor jeleztük a sofőrnek, hogy valami nagyon füstöl hátul, azt a választ kaptuk: "már a hegy teteje óta jelzi a rendszer (ami valóban sípolt, mi is hallhattuk), de gondoltam, lehozom önöket a csatalkotásponthoz".

Tovább

komment komment Címkék: tűz füst VT-Transman 150-es busz ittlakunk.hu

A jó fej pénztáros nem ráz le

Király Dávid

2013.05.13
15:53

Szeretjük a pozitív történeteket, még az egészen aprókat is, mint amilyen Andreáé.

Április 27-én, szombaton délután fél 3 tájban mentem bérletet venni a Bosnyák téri bérletpénztárba, ami délután 3-ig volt nyitva. Az ott lévő hölgytől a bérletvásárlást követően segítséget értem, mert az előző havi bérletem áfás számláját nem találtam meg, és kértem, hogy ha tud, adjon másolatot, mert le kellene adni a munkáltatónál.

A hölgy megkérdezte kb. mely nap, mikor és hol vettem az április bérlet, majd közel 10-15 percen keresztül kutatott a gépében, hogy tudjon másolatot adni. Végül ő vette észre, hogy viszonteladónál lett véve a korábbi bérlet, ezért arról másolatot nem tud adni, de a vásárlás helyén érdemes megkérdezni.

Tájékoztatásából kiderült, hogy nem gépi, hanem kézi, tömbös számlát kaphattam (én végig gépi számlát kerestem) amelyet aztán végül megtaláltam otthon más, hasonló számlákkal véletlenül összefogva.

Ezúton szeretném segítségét megköszönni és azt is, hogy nem próbált meg semmilyen kifogással lerázni szombat délután, 5-10 perccel a munkaideje lejárta előtt.

A poszthoz a BKV-figyelő Facebook oldalán tudtok hozzászólni: http://www.facebook.com/bkvfigyelo

komment komment Címkék: bérlet áfás számla Bosnyák tér jegypénztáros

A sínekre zuhant egy villamos áramszedője

Király Dávid

2013.05.10
14:19

Szerencsére senki sem sérült meg abban a balesetben, amelynek olvasónk, Zsolt volt tanúja csütörtökön.

hannoveriaramszedo1.jpg

Lezuhant egy Blaha Lujza tér felől érkező 62-es ("hannoveri") villamos áramszedője az Orczy téri megállóba történő beállás előtt pár méterrel, 2013. május 9-én, kb. 16:42-kor. Szerencsére személyi sérülés nem történt. De mi lett volna, ha emberek vagy autók közé zuhan a vas-monstrum?! Szégyenletes dolog ilyen horribilis viteldíjért ennyire roncs állapotú járműveket közlekedtetni.

leszakadtaramszedo2.jpg

FRISSÍTÉS: a BKV egy névtelenséget kérő villamosvezetője megírta, mi történt a járművel.

Szeretnék némi információt adni a 62-es villamos áramszedőtöréséről. Mivel a bemutatkozójában azt írja, hogy nem célja a BKV lejáratása, így gondolom, nagy hasznát veszi majd, és a cikkét kijavítja.

Én ezeknek a villamosoknak az egyik szerelője vagyok, nem csak úgy írogatok róluk. A villamos épp egy hibás felsővezeték-kapcsolat alatt haladt el, amibe beakadt az áramszedője. Emiatt esett le a kocsi tetejéről, mivel ennek a típusnak szinte semmi törésvédelme nincs (eredetileg Hannoverbe tervezték ezeket, ahol a felsővezeték karbantartása nem budapesti szintű), ugyanúgy, mint a szinte új Combinóknak.

A balesetes "roncs" 1556-os kocsi pár éve kapott felújítást, ezért nincs roncs állapotban. Ezeknek a járműveknek a társai a mai napig közlekednek Hannoverben, de mégse nevezhetőek roncsnak... Ez olyan, mint amikor egy autónak kitörik a kereke egy nagyobb kátyúban, legyen az 2 éves Audi, vagy 25 éves "roncs" Merci... 

A poszthoz a BKV-figyelő Facebook oldalán tudtok hozzászólni: http://www.facebook.com/bkvfigyelo

komment komment Címkék: baleset villamos áramszedő hannoveri 62-es villamos Orczy tér

Rengeteg buszt venne a BKV

Király Dávid

2013.05.09
14:32

18 milliárd forintért vásárolna buszokat a BKV. A közlekedési vállalat a napokban kért hitelajánlatokat a beszerzésre.

Új vagy használt, illetve szóló vagy csuklós buszokkal frissítené fel buszflottáját a BKV. A cég hitelből finanszírozná a beszerzést. A felvenni tervezett 18 milliárd forintból nagyjából 200 új járművet lehet beszerezni, használtat nyilván sokkal többet. A közlekedési vállalat május 23-ig várja az ajánlatokat.

Az ajánlatkérés érdekessége, hogy a BKV az adósságállománya miatt jelenleg nem hitelképes. A mostani ajánlatkérés vélhetően összefüggésben van azzal, hogy a kormány és a városvezetés a közelmúltban megállapodott Budapest adóssága egy részének átvállalásáról, így a főváros hitelképessé tudja tenni a saját tulajdonában lévő vállalatot.

hasznaltkisvolvo_bkk.jpg

Second hand: a BKV által üzemeltetett használt Volvo (fotó: BKK)

Egyebek mellett a BKV hatalmasra duzzadt adósságállománya volt az oka annak, hogy a BKK kiszervezte 150 autóbusz szolgáltatását a VT Transmannak, amely a korábbiakon túl az új Mercedes Citarókat üzemelteti. A VT ugyanis szintén hitelből fedezte a 159 darab (9 darab tartalék) vadonatúj jármű beszerzését; a kölcsön fedezetei maguk a buszok. Nyártól a fővárosban futó buszok 21 százalékát üzemelteti majd a magántársaság.

Tény: a budapesti buszpark állapota kritikán aluli. Az alacsonypadlós buszok aránya még az új Mercedesek májusi, júniusi és júliusi forgalomba állításával is csak 40 százalék lesz. Bukarestben ez az arány 99 százalék, Varsóban a buszok 75, Ljubljanában 84 százaléka akadálymentes.

Az új buszok beállításával a legrosszabb állapotú buszait leselejtezi a BKV. A napokban több Ikarus 260-as, 280-as Ikarus fejezte be pályafutását, de bőven selejteznek az eleve rossz minőségű 400-as sorozatból is. Néhány 412-es Ikarust várhatóan trolivá alakítanak át. Ezzel együtt továbbra is kohóérett buszok százai róják köreiket Budapest útjain.

komment komment Címkék: busz hitel adósság BKV VT Transman

Elfüstölt egy Mercedes Citaro

Király Dávid

2013.05.08
13:09

Nem, nem az újak közül. Solymáron az egyik használtan beszerzett Mercedes busz adta meg magát. Szabolcs fotózott és írt.

mercicitaro_fust.jpg

Ma reggel az egyik új, pontosabban használtan beszerzett busz a 164-es vonalon megadta magát. A solymári emelkedőn ugyan futó tempóban (a visító motorhangból ítélve 1-es sebességben) felküzdötte magát, ám a következő megállóban már oltári fehér füst szállt fel a motor felől. Az utasok a közvetlenül mögöttük jövő járműre szálltak át. Talán a váltó adta meg magát?

Az imént olvastam Orbán Viktor múlt heti megszólalását, miszerint "a budapestiek megérdemlik, hogy a legjobb autóbuszokkal közlekedjenek". Mi, "vidékiek" végre örültünk, hogy nem a 25-30 éves, lyukas, fűtetlen, kipufogófüstös buszokkal kell közlekednünk.

Ugyan a tavalyi átszervezésnek köszönhetően ennyire régi buszok már csak mutatóba közlekednek, valamivel fiatalabb járművek váltották fel őket. Ezek szintén nem fűtöttek, szintén lyukasak, csak sokkal nagyobb bennük a kipufogó gáz koncentrátuma, télen pedig az ablak melletti ülések mind-mind vizesek.

Fehér hollóként megjelenik egy-egy újabb jármű, amely végre kényelmes, télen fűtött, halk, és nem érezni benne a kipufogó füstöt. Sajnálom a lerobbanást, remélem a szerelők ügyesen megoldják a hibát, és még sokáig utazhatunk vele.

FRISSÍTÉS! A BKV részletesen beszámolt, arról, hogy mi történt a Mercedesszel.

A BKV-figyelő "Elfüstölt egy Mercedes Citaro" című cikkel kapcsolatban a BKV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja.

Az LYH-122 rendszámú Mercedes Citaro típusú autóbuszt május 7-én, kedden kora délelőtt "turbó átszakadva" hibával vontatták be. A turbó a motor teljesítményét és hatásfokát növelő, igen magas hőfokon működő eleme.

Tegnap délelőtt leszerelték a meghibásodott alkatrészt, és egy használt, de jó állapotút építettek be helyette. A cserén kívül elégett a turbó és a kipufogó közti rögzítő elem, cserélni kellett ezen felül a motorolajat is, a motort pedig lemosták.

A jármű május 8-án, szerdán reggel forgalomba állt, nem füstöl, üzemszerűen működik. A felvételek május 7-én, kedden reggel készülhettek, amikor a műszaki hiba bekövetkezett.

A meghibásodott elemet a BKV szakemberei megvizsgálták. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a turbó tengelye meg volt kopva, emiatt a lapátok beleértek a házba (amit elkoptattak), ez okozhatta a megszorulást. Ezzel párhuzamosan a hűtésre szolgáló olaj ráfolyt a túlmelegedett alkatrészre, emiatt történt a hirtelen füstképződés.

A BKV 2012 áprilisa óta üzemeltet használt, 7-10 éves Mercedes Citarokat, ilyen meghibásodás még nem fordult elő.

komment komment Címkék: füst műszaki hiba Solymár Mercedes Citaro 164-es busz

Fűtött busszal, kánikulában

Király Dávid

2013.05.07
14:32

Az elmúlt hetekben többen panaszolták, hogy hiába a jó idő, nem működnek a légkondik a BKK járatain. 30 fok körül már ez is elég kellemetlen tud lenni, de az igazi túlélőtúra csak akkor kezdődik, ha a kinti meleg ellenére még fűtik is a buszokat. Andrea így szaunázta végig az utat a 105-ös járaton. Megjegyzem, egy nappal az előtt, hogy az új Mercedeseket forgalomba állították a vonalon.

Április 30-án egy fűtött 105-ös buszon utaztam 15 percet a Bajcsy-Zsilinszky út és a Béke tér megállók között. 5 perccel a felszállásom után felszabadult egy kétszemélyes blokk belső ülése, és igen jól esett leülnöm, több órát talpaltam előtte a Belvárosban.

Szóval leültem. Röviddel azután az egyik piros lámpánál megállt a busz, menetszél sem jött be, megcsapott egy bazi meleg áramlat lentről. Felvontam a szemöldököm az eszembe jutó gondolatra: ez fűtés lenne? Lenyúltam és megérintettem a borítólemezt. Tűzforró volt és eszméletlen tempóban jött fel a forróság, halkan elmorogtam egy ronda káromkodást.

Leszálltam a Béke téren és szóltam a buszvezetőnek, hátha nem tud róla hogy megy a fűtés, ő pedig eléggé kifogásolható stílusban megválaszolta, hogy tud róla, és azért megy, mert különben felforrna a hűtővíz és megállna a busz. Ez egy régi járgány volt, a vezető pedig biztos tudja mit beszél, mi utasok meg örülhetünk, hogy legalább tömegközlekedhetünk valahogy.

Sajnos az a helyzet, hogy egy másik 105-ös buszon is hasonlót tapasztaltam, pedig az már egy sokkal újabb széria volt, egyetlen nyitható ablak sem volt rajta, mivel elvileg légkondisnak készült (ettől függetlenül nem értem, miért kell egyetlen üvegtáblából készíteni az ablakokat). Csakhogy felül a lyukacsos borításon keresztül nem a hideg, hanem a meleg áradt lefelé.

Még nincs is nyár, mi lesz a kinti 35-40 fokban? A napon álló/halad buszon nyáron fűtés nélkül is van vagy 50 fok, plusz fűt a szokásos tömegnyomor is. Komolyan ez vár majd ránk kánikulában? És mit csinálnak a szerelők a garázsokban? Van egyáltalán erre ember, kapacitás?

Nagyon durva, hogy az egyik buszon a beömlő kipufogószagot kell szagolni, a másikon az elviselhetetlen forróságtól szenvedünk, de legalább működik alattunk, és ennek örülhetünk. Nincs pénz a javításokra, nincs pénz szerelőre, de sok felső- és középvezető közben degeszre tömi havonta a zsebét a befizetett pénzeinken.

komment komment Címkék: busz nyár kánikula fűtés 105-ös

Átköltöztünk!

Király Dávid

2013.05.06
17:15

Kedves Olvasók!

Örömmel jelenthetem, hogy a BKV-figyelő bő három év után át-, pontosabban visszaköltözött az Indexre. A blogot mostantól a http://bkvfigyelo.blog.hu/ címen érhetitek el, a Facebook-oldalunk elérhetősége változatlan: http://www.facebook.com/bkvfigyelo.

Amit most láttok, az részben átmeneti. Készül már a BKV-figyelő új designja; az eddig általam látott tervek alapján szép lesz. Ezt tehát tekintsétek amolyan béta verziónak.

Ugyancsak változik a posztok sűrűsége: ezentúl nem feltétlenül lesz minden hétköznap új bejegyzés, de hetente legalább háromszor számíthattok az újabb sztorikra. Persze ha elárasztjátok a levelesládát jobbnál jobb történetekkel, a posztok is megszaporodnak. 

A legfontosabb azonban az, hogy a blog lényege, célja ugyanaz marad: a segítségetekkel felhívjuk a figyelmet a hibákra, hiányosságokra, hogy a nyilvánosság erejét használva kiküszöböljük azokat.

A BKV-figyelő e-mail címe változatlan: bkkfigyelo@outlook.com. Továbbra is várom leveleiteket, észrevételeiteket, hogy együtt jobbá tegyük Budapest tömegközlekedését.

Jó figyelést kívánok!

Király Dávid

komment komment Címkék: blog.hu tömegközlekedés Budapest Index BKV-figyelő

Bemutatkoztak az új budapesti Mercedes buszok

Király Dávid

2013.04.30
13:47

Ötven új autóbusz áll forgalomba szerdán Budapesten. A második generációs Mercedes Citaro buszok annak a 150 darabos flottának a részét képezik, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízásából a VT Transman üzemeltet majd. A buszok kedd reggeli átadásán beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is.

A Mercedesek májusban, júniusban és júliusban ütemezetten állnak forgalomba; az első 50 darab javarészt a XIII., XIV., a XV. és a XVI. kerület közlekedését segíti majd. Májustól új buszok járnak majd az 5-ös, a 9-es, a 25-ös, a 30A, a 104-es és 104A, a 105-ös, a 134-es, a 196-os és 196A, a 204-es, a 220-es, a 224-es, a 230-as és 234-es vonalakon.

A 100 százalékban alacsonypadlós Citarók az EEV környezetvédelmi kategóriába tartoznak, azaz fokozottan környezetbarát motorral szerelték fel őket. Minden busz légkondicionált, az utastájékoztatást pedig kívül mind a négy oldalon elhelyezett kijelzők, belül pedig TFT monitorok segítik. A buszok ajtói a végállomásokon automatikusan záródnak, így nyáron nem melegszik fel, télen nem hűl ki az utastér.

Citarók az Andrássy úton (MTI/Máthé Zoltán)

"A budapestiek megérdemlik, hogy a legjobb buszokkal közlekedjenek" – jelentette ki a sajtótájékoztatón Orbán Viktor, utalva arra, hogy a szakmai zsűri az új generációs Citarókat a 2013-as év buszává választotta. Az első és második generációs Mercedes Citarókból mintegy 30 ezret gyártottak összesen. Ilyen járművek közlekednek egyebek mellett Oxfordban, Ingolstadtban és Manchesterben.

Tarlós István arról beszélt, hogy a most forgalomba álló 150 autóbusszal érezhetően javul majd a főváros buszközlekedése. A főpolgármester megjegyezte: az elmúlt években a legrosszabb állapotú buszok helyett mintegy 100 darab használt, de jó állapotú alacsonypadlós járműveket vásároltak. (38 szóló Volvót, 25 csuklós Volvót, 31 első generációs Mercedes Citarót és 14 darab Van Hool buszt.)

A VT Transman összesen 159 buszt vásárolt, a fennmaradó 9 kocsi (5 csuklós és 4 szóló) tartalék, hogy a cég minden nap biztosítani tudja a 150 járművet. A buszokat üzemeltető VT Transman a BKV-val egyenértékű szolgáltató, amellyel a BKK 8 éves szerződést kötött. A VT Transman részvétele a budapesti buszközlekedésben az eddigi 8 százalékról 21 százalékra emelkedik.

Konvoj a Margit hídon (MTI/Máthé Zoltán)

Amint azt a rendezvényen mindenki megemlítette: Budapesten hét év után először állnak forgalomba új autóbuszok. Legutóbb három ütemben, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban szerzett be a BKV 150 darab csuklós Volvo buszt.

A fővárosiak 55 százaléka utazik tömegközlekedéssel, közülük 40 százalék használja a buszokat. Ennek ellenére a buszállomány minősége csapnivaló: a BKV továbbra is több száz 20 évesnél idősebb buszt közlekedtet, 267 darab Ikarus 280-as 24 évesnél is idősebb. A mostani fejlesztések eredményeképpen is csak 40 százalék Budapesten az alacsonypadlós buszok aránya.

A buszok átadását követően több mint egy tucat Mercedes járta körbe a várost a Hősök tere – Andrássy út – Deák tér – Astoria – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Attila út – Széll Kálmán tér – Margit körút – Margit híd – Szent István körút, Nyugati pályaudvar – Váci út – Fedinánd híd – Podmaniczky utca – Dózsa György út – Hősök tere útvonalon.

komment komment

Meglettek az iratok - köszönet a buszvezetőnek

Király Dávid

2013.04.29
12:29

Aki vesztette már el az iratait, tudja mennyire bosszantó. Amellett, hogy sok ezer forint pótolni őket, az utánajárás hihetetlen macera. Pedig az elveszett/ellopott papírok igen ritkán szoktak előkerülni. Eszternek szerencséje volt; egy becsületes utasnak és egy segítőkész buszvezetőnek hála minden irata megkerült.

Sokszor, sokat olvashatunk ezen a blogon a budapesti tömegközlekedés problémáiról és a viszontagságokról, amiket oly gyakran át kell élnünk, amikor igénybe vesszük a BKV (BKK) szolgáltatásait. (Bevallom, magam sem szeretek "tömegközlekedni", ugyanakkor nem látom az alternatíváját, bár most nem ez levelem tárgya.)

Most egy pozitív tapasztalatomat szeretném megosztani az olvasókkal, hogy ne csak a negatívumokat vegyük észre mindig. Csütörtökön (április 25-én) hazafelé tartottam a 9-es buszon Kőbánya felé, amikor - számomra azóta is rejtélyes módon - eltűntek az irataim a táskám külső zsebéből.

Ezt persze már csak otthon vettem észre, és mondhatom eléggé kétségbe estem. Mindenhová visszamentem, ahol aznap jártam, mióta utoljára fel kellett mutatnom a bérletemet a metrónál (persze gyalog, nehogy blicceljek), még a BKV honlapján található elérhetőségen a Talált Tárgyak Osztályát is felhívtam, ahol egy óra várakoztatás után csak a telefonom merült le, de érdemben ügyet intézni nem tudtam. Mindössze egy üzenetet tudtam hagyni, ahol azt ígérték másnap visszahívnak (azóta sem hívtak).

Másnap rögtön az okmányirodában kezdtem a napot, ahol új igazolványokat igényeltem magamnak. Amikor már majdnem készen voltam, jött egy e-mail, benne egy telefonszámmal, és egy üzenettel, hogy hívjam fel a 9-es busz sofőrjét, ha igényt tartok az igazolványaimra.

Azonnal tárcsáztam a számot és a sofőrrel megbeszéltük, hogy kb. fél óra múlva (11:48-kor) felszállok hozzá az Astorián az általa vezetett BPI-923 rendszámú 9-es buszra a Deák tér felé, és visszaadja az irataimat. Rohantam hogy odaérjek, mert még köszönetképpen egy üveg bort is akartam venni a becsületes megtalálónak.

Azt is elmondta a sofőr úr, hogy egy másik utas találta meg az irataimat és leadta neki. Mivel semmilyen elérhetőség nem volt az igazolványtokomban, felhívta a diákigazolvány alapján az egyetemet, ahova járok, és ott megkeresték az elérhetőségemet.

Az iratokat készségesen visszaadta, a köszönetképpen vásárolt ajándékot pedig többszöri győzködés ellenére sem fogadta el, mintha a lehető legtermészetesebb dolog lenne, hogy visszajuttatja az elhagyott irataimat, akár úgy is, hogy ki kell nyomoznia egy elérhetőséget, ahol el tud érni.

Szerintem ez manapság nem természetes, hanem egy nagyon kedves, végtelenül becsületes, figyelemre és dicséretre méltó tett, amit ezúton is köszönök a sofőr úrnak, akinek sajnos még a nevét sem tudom.

Levelemet eljuttattam a BKV részére is a honlapjukon talált "Dicséretekre" szánt felület útján. Remélem a következő jutalomosztáskor figyelembe veszik levelemet, illetve a sofőrt az egyéb - általam nem ismert -, rendelkezésre álló módokon megjutalmazzák.

komment komment Címkék: iratok buszvezető becsületes megtaláló 9-es busz

Mozgáskorlátozottként a mozgólépcsőn

Király Dávid

2013.04.26
17:33

Amikor csak tud, tömegközlekedéssel utazik Budapesten Gábor, aki egy évekkel ezelőtti agyvérzés eredményeképpen nehezen mozog. Csütörtökön színházba akart menni kísérőjével, ám a Ferenciek terén nem várt akadályba ütközött.

Olvasónk a panaszát elküldte a BKK-nak és a BKV-nak, illetve közétette a BKV-figyelő Facebook oldalán is. Levelét szerkesztve, rövidítve közöljük.

A tegnapi napon (2013. április 25., kb. 18 óra 20 perc), a BKV M3-as metró vonalán utaztam az Újpest-központ - Kőbánya-Kispest viszonylaton a Lehel tér és a Ferenciek tere állomások között. Az utazás során tapasztaltak miatt az alábbi panasszal kívánok élni.

A Ferenciek tere metróállomáson nem tudtam felmenni a mozgólépcsővel a felszínre, utazási célomat nem értem el, indokolatlanul méltánytalan és megalázó helyzetbe hoztak engem és a kísérőmet a BKV-s alkalmazottak és/vagy a BKV szabályzata.

Súlyosan mozgáskorlátozott vagyok. Egy három évvel ezelőtti agyvérzés következtében a testem bal oldala lebénult, fizikai állapotom ma úgy néz ki, hogy a bal kezem teljesen használhatatlan - egyáltalán nem vagyok képes akaratlagosan mozgatni -, a bal lábam mozgása csak részleges állt helyre, mozgásom bizonytalan, instabil, közlekedni csak járóbottal és kísérő segítségével vagyok képes.

Megjegyzem, már azt is megalázónak tartom, hogy testi állapotomról idegeneknek kell beszámoljak.

A szükséges utazásaimat úgy szoktam szervezni, hogy - amennyiben az nem igényel az állapotomhoz mérten extrém mennyiségű gyaloglást - a tömegközlekedést veszem igénybe.

Ismerem a BKK/BKV mozgáskorlátozottak részére üzemelő Midibusz szolgáltatását, melyet eddig azért nem használtam, mert:

1. csak a saját kényelmem érdekében pénz- és erőforrás-pazarlásnak érzem azt igénybe venni, ha egyébként meg tudom oldani önerőből;

2. ez bonyolultabb és megértése némi empátiát feltételez: aki bármilyen okból "más", például egészségügyi állapotából fakadóan kiszolgáltatottabb, mint a társadalom nagyobb része, az olykor nem szívesen vesz igénybe külső segítséget, főleg, ha egy viszonylag egyszerűen megoldható nehézségről van szó;

3. ezen felül is jellemző rám, illetve az állapotomhoz való viszonyomra, hogy amire fizikailag képes vagyok, azt igyekszem segítség nélkül megtenni.

Tegnap is az volt a tervünk, hogy a Visegrádi utcából elsétálunk a Lehel téri metróállomáshoz, majd a metróval elmegyünk a Ferenciek terére, ott felmegyünk a mozgólépcsővel, majd elsétálunk a Katona József színházba, visszafelé fordítva. (…)

A mozgólépcsőt csak úgy tudom használni, ha azt mind a fellépés, mind a lelépés előtt megállítják. (…) Eddig ez nem okozott gondot, a mozgólépcsős állomásokon azt csináltuk, hogy a kísérőm felment a forgalmi irodába, szólt, hogy mit szeretnénk, egy alkalmazott lejött, megállították a mozgólépcsőt, felléptünk, majd fent szintén megállították, leléptünk és mindenki boldog volt.

Ez mindig működött állomástól és csúcsidőtől függetlenül. Emberi, kulturált, európai megoldás. A szolgáltató szolgáltat, a mozgássérült pedig a legkevésbé érzi a kiszolgáltatottságát. (…)

Tegnap nem így alakult az utazás. A Ferenciek teréig gond nélkül, a szokásos módon eljutottunk, ott követve az addig bevált forgatókönyvet, a kísérőm szólt a forgalmi irodában, majd kisvártatva lejött egy BKV-s alkalmazottal. Idáig jó.

A fiatalember udvarias és nagyon segítőkész volt, közölte, hogy segít a fellépésnél, átkarol. Itt derült ki, hogy a mozgólépcsőt nem állítják meg, arra működés közben kell fellépnem. Kollégájuk azt ajánlotta, hogy átkarol, vagy felvesz, így segítve a fel- és leszállásnál. Ezt udvariasan visszautasítottam.

Némi huzavona után az derült ki, hogy - a BKV-s alkalmazottak szerint - létezik egy olyan belső szabályzat, miszerint ha a meglévő három mozgólépcső közül csak kettő üzemel (tegnap ez volt a helyzet), úgy a még működő mozgólépcsőket megállítani tilos, tekintettel a csúcsidőre és a várható utastorlódásra. Ezt az indoklást elfogadni nem tudom. Ha létezik ilyen szabály, annak sem létét, sem szellemiségét nem vagyok hajlandó elfogadni. Ha nem létezik, kikérem magamnak az alkalmazottaik hazugságát.

A kialakult helyzet rendkívül megalázó volt, emberi méltóságomban érzem magam sértve. Sem a tömegközlekedés során, sem úgy általában az életben nem kívánom, sőt, határozottan visszautasítom, hogy az állapotom miatt valaki ölbe vegyen. Önök talán nem értik, de ez nagyon megalázó. Méltatlan, nem emberi eljárás.

Patthelyzet alakult ki. Én nem voltam hajlandó a működő mozgólépcsőre fellépni, kollégáik pedig nem voltak hajlandóak azt megállítani és felmerült ugyan lehetőségként, hogy a fellépéshez megállítják a mozgólépcsőt, azonban a leszálláshoz már nem. Maradt volna az eredeti verzió, átkarol, felemel, a már részletezett okok miatt ezt a megoldást sem fogadtam el, így visszafordultunk és elmentünk haza.

A felmerülő alternatíva nem volt túl vonzó: keresni egy másik állomást, ahol talán feljutunk a felszínre, majd taxival elmenni a színházba. Tehát hazamentünk. Előtte a kísérőm a forgalmi irodában jegyzőkönyvet vetetett fel az esetről. (…)

Két dolog bánt nagyon: a megaláztatás és az elmaradt kulturális program által ígért szellemi kielégülés. Még nem tudom, melyik fáj jobban, túl friss az élmény. Kérem panaszom kivizsgálását.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem érdekel a kollégáik sorsa, nem érdekel, hogy megbüntetik-e őket. Nem ezért írom ezt a levelet. Nem bosszúvágy vezérel, nem akarok ártani senkinek. Kollégáik amúgy segítőkészek és nagyon udvariasak voltak, milliószor elnézést kértek. Igaz, a mozgólépcső megállítását teljesen kizárták, mint opciót. Ettől eltekintve azonban együttműködőek és udvariasak voltak. Kérem, ezt is vegyék majd figyelembe. (…)

Azért írok, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő többet, hogy a hozzám hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megaláztatás nélkül, emberi módon utazhassanak önökkel.

Kérem, hogy az ügy kivizsgálásával párhuzamosan, küldjék meg részemre azokat a rendelkezéseket, utasításokat, melyek szabályozzák az ilyen eseteket, melyekből én, mint utas megtudhatom, hasonló helyzetben milyen jogaim, lehetőségeim vannak. Konkrétan azt akarom tudni, hogyan használhatom mozgássérültként a mozgólépcsőt. A honlapjukon található szövegeket ismerem, azok semmilyen, a fenti esetre vonatkozó lényegi információval nem szolgálnak.

Tájékoztatom önöket, hogy ezt a levelet változatlan szöveggel más, illetékességgel rendelkező szervezetnek is megküldöm, illetve internetes fórumokon, közösségi portálokon közzé teszem. Várom válaszukat.

A teljes levelet itt olvashatjátok.

Illusztráció: országalbum.hu

komment komment Címkék: metró szabályzat mozgáskorlátozott mozgólépcső

Két jegyért egy utazás

Király Dávid

2013.04.25
12:43

Éjszaka tartott Békásmegyer felé olvasónk. Megvette a jegyet az éjszakai buszra, amely azonban nem ment végig. Jött a következő, de vajon elfogadták-e a megváltott jegyet? A címben már elárultam a választ.

Egy fura helyzetről szeretnék írni nektek, ami a közelmúltban történt velem. Jeggyel közlekedem, mivel keveset vagyok Budapesten, de amikor itt vagyok, akkor Békásmegyeren alszom. Felszálltam a Margit hídnál a kb. második 960-as éjszakai buszra.

Felszállva megvettem a jegyet az ajtóban álló ellenőrtől, majd nyugodtan leültem, mondván ez kivisz egészen Békásmegyerig. A meglepetés akkor jött, amikor a Bécsi úton, egy garázsnál, megállt a busz, s bemondta a sofőr, hogy nem megyünk tovább, tessék leszállni.

Mivel jeggyel voltam, megkérdeztem az ellenőrt, hogy most mi lesz, s segítőkészen mondta, hogy tartsam meg a jegyet, a következő 960-as negyed óra múlva jön, arra ugyanúgy jó lesz. Itt megjegyzem, hogy a jegyemet - amikor megvettem - az ellenőr egyszerűen kettétépte, s így érvényesítette.

Persze jött a következő 960-as kb. fél óra múlva, szálltam fel, mondtam, hogy mi történt és természetesen nem fogadták el a jegyemet. Nem is ragozom tovább, a lényeg hogy végül 900 forintot fizettem egy kb. 5 km-es útért.

Nem tagadom, én is hibás vagyok, mert elfogadtam a kettétépett jegyet, mentségemre szóljon, arra gondoltam, hogy végigvisz, így nincs mitől tartanom és nem is a második ellenőrt hibáztatom, aki nem fogadta el, sőt, ő nagyon jól kezelte a felháborodásomat, s kedves maradt végig.

Hogy ki hibázott? Az első ellenőr, aki nem hívta fel a figyelmet, hogy nem megy végig a busz, s simán kettétépte a jegyet. Meg persze én is, mert ezt elfogadtam. De kérem, figyeljenek oda erre, mert este sokan eshetnek ebbe a csapdába, és sokaknak az a 900 forint igenis sok pénz.

komment komment Címkék: éjszakai busz békásmegyer jegy garázsmenet 960-as busz

"Mi tudjuk, hogy miről is van szó" - tényleg csak a nők adják át a helyet?

Király Dávid

2013.04.24
13:42

Orsi kismama. A napokban a metrón átadták neki a helyet, ezen teljesen meglepődött. Olvasónk korábbi bejegyzéseinkre reagált.

Pár hete olvastam önöknél egy cikket arról, hogy valamelyik villamoson egy fiatal srác nem adta át a helyét egy terhes nőnek, viszont egy idősebb nő megtette ezt. Igazából nem emlékszem már arra, hogy konkrétan mi is volt ott a tényállás. Akkor olvastam a kommenteket, és a legtöbb hozzászóló azt mondta, hogy ők bezzeg mindig átadják, vagy hogy amúgy sem ülnek le soha.

Manapság, a jó idővel eltűntek a vastag télikabátok, így aztán nyilvánvalóvá válnak olyan dolgok, amik eddig jórészt télikabátok takarásában voltak: a gömbölyödő pocakok, így az enyém is.

Ma történt meg velem, hogy a Kálvin téren felszálltam a metróra, és egy hölgy rögtön felugrott, hogy üljek le. Mellette két oldalt férfiak ültek, illetve szemben is, de nem figyeltem különösebben a metrókocsi utasainak nemenkénti megoszlását. Igazság szerint annyira meglepő ez számomra (hogy engednek leülni), hogy hirtelen nem is eszméltem, mondtam is a hölgynek, hogy mennyire meglepődtem. Erre ő nagyon kedvesen mosolyogva csak ennyit mondott: de hiszen ez természetes!

Azt hiszem, hogy ha természetes lenne, akkor nem állok a metró kellős közepén leesett állal. Mondtam is neki, hogy ez egyáltalán nem általános, és ha át is adják a helyet akkor mindig nők teszik ezt meg. Erre sejtelmes, mindenttudó mosollyal csak ennyit mondott: mert mi tudjuk, hogy miről is van szó. Ennyiben maradtunk. Ezúton szeretném megköszönni neki.

Félreértés ne essék, nem várom el, hogy amikor megjelenek valami tömegközlekedési eszközön, akkor rögtön tömeges felugrálás legyen, egyszerűen csak érdekelne, hogy hol vannak azok a férfiak (és nők), akik sosem ülnek le, illetve akik azonnal átadják a helyüket? Nem kételkedem én a létezésükben, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy csupán arról van szó, hogy nem egy járaton utazunk!

Nem szeretném megsérteni az itt és a Facebook oldalon ilyen hozzászólásokat írókat, csak egyszerűen nem tudom elhinni (vagy talán inkább nem akarom elhinni), hogy ők annyira ritkák lennének, mint a fehér holló, és a nagy többség tényleg ennyire tesz a körülötte lévő világra!

komment komment Címkék: metró kismama nők ülőhely

Botrányos ellenőrzés a metrónál: hogy látja a szakember?

Király Dávid

2013.04.23
18:36

A napokban több bejegyzésben is foglalkoztunk a metrólejárólnál szolgálatot teljesítő ellenőrökkel, biztonsági őrökkel. Erre reagált olvasónk, Menyhért, aki nyolc évig dolgozott biztonsági szakemberként a BKV-nál. Levele egy másik oldalról világítja meg az olyan helyzeteket, amelyeket a napokban mutattunk be.

Régóta figyelemmel kísérem a blogodat, így olvastam azon bejegyzéseidet is, melyek az utasok kontra jegy/biztonsági őrök konfliktusokról szólnak! Az elmúlt időszakban két poszt is megjelent - időben nagyon közel egymáshoz - a témában, ezért döntöttem úgy, hogy írok ezzel kapcsolatban.

2002 és 2010 között dolgoztam a BKV-nál mint biztonságért felelős szakember. Szerencsére azóta már jobb munkahelyem van. A metró biztonság tekintetében mindig is kritikus pontja volt a tömegközlekedésnek, főleg az által, hogy itt a legszigorúbb az ellenőrzés, és a biztonsági előírások miatt is több odafigyelést igényel!

Tovább

komment komment Címkék: agresszió ellenőr metró biztonsági szolgálat

"Áh, nem éri meg, nem kell a balhé"

Király Dávid

2013.04.22
14:14

Haverokkal, betépve, agresszívan ingyenes az utazás? - kérdezi olvasónk János. Jogos; ez is amolyan kettős mérce. Sokszor volt már szó agresszíven fellépő ellenőrökről, biztonsági őrökről; most lássunk egy példát arra, amikor őket éri atrocitás.

Április 11-én, csütörtökön este a barátnőm azzal jött haza, hogy az Arany János utcai metróállomásnál a jegyvizsgáló őrök nem engedték le arra hivatkozva, hogy elmosódott a bérletén a lejáratot jelző dátum. Hiába mutatta meg a blokkot és jól látható volt az érvényesség kezdetének dátuma, az őrök hajthatatlanok voltak.

Mivel a pénztár már nem volt nyitva ezért inkább gyalog ment a Nyugatiig és ott már felengedték a metróra. (Érdekes, ott az őrök el tudnak számolni harmincig.)

Egy nappal később péntek este történt, hogy a barátommal mentünk fel az Arany János utcai metrómegálló mozgólépcsőjén a kijárat felé, nyugodt lelkiállapotban, mivel ha igénybe vesszük a metrót, egy jegyet igazán váltunk.

Embertelen ordításra lettünk figyelmesek, a kijárat felé közeledve. Mikor felértünk a mozgólépcsővel, láttuk, hogy három, hangsúlyozom, három jól megtermett metró-biztonsági őrrel ordibál egy rendkívül agresszív, fiatal gyerek, aki láthatóan be is volt lőve: az anyázás és a "haljál meg te g..i" minden második mondata volt, mögötte gyülekeztek a kis srác haverjai, akik persze adták alá a lovat.

A történet ott csúcsosodott ki, mikor is kis barátunk telibe köpte az egyik őr arcát és intve kedves barátainak, lementek a mozgólépcsőn, némi kedves szavakkal megspékelve, rendkívül "gizdán", és győzelemittasan. Odamentem az őrökhöz, és megkérdeztem: ez mi volt? Miért hagyták magukat? Mire az volt a válasz, áh, nem éri meg, nem kell a balhé, mindennapos...

Most joggal tehetjük fel a kérdést, mért nem avatkoztam közbe. Nos, mivel úgy érzem, ha három őr nem mer lépni semmit, nem vehetem a bátorságot, hogy beszálljak közéjük. Ez van, nem vagyok Batman. De ezek az emberek se voltak azok, csak éppen tisztában vannak vele, hogy mindent megtehetnek következmények nélkül.

Az már csak hab a tortán, hogy nem ez az első ilyen ellenőrfenyítés amit láttam, jó lenne ezt már nyílt kérdésként kezelni. Pár éve a 32-es buszon még pofon is csattant, "csicskának nézel?" felkiáltással megütötte egy hasonló illető az ellenőrt. Természetesen az ellenőr és társai ott sem mertek intézkedni, mivel kevesebben voltak mint a pofozkodó baráti köre.

Kezdem úgy érezni hogy jegy és bérlet csak a nádszál vékony nőknek, kismamáknak, és az olyan becsületes hülyéknek kell, mint én és a barátom vagyunk, sőt adott esetben egy-egy ilyen atrocitás után még villámhárítóknak is jók vagyunk, csak, hogy legyen kiken levezetni a feszültséget, illetve tudják gyakorolni egyenruha adta hatalmunkat!

Lefogadom, egy nappal korábban (mikor barátnőmet ugyanitt nem engedték le a metróba, mert elmosódott volt a bérletén az egyik dátum) is hasonló atrocitásban lehetett részük.

Mindenesetre itt a kérdés adott, hogy mire fizet ki az ember 350 forintot egy jegyért vagy adott esetben 10 500 forintot egy havi bérletért. Elég, ha összeszedi az ember a haverokat, jól betép, ordítozik és máris ingyen utazik!

Egyik barátomat jó egy éve egy ilyen hangoskodó társaság verte meg lent a metróállomáson úgy, hogy az állomáson tartózkodó biztonságiak végignézték. Minek ilyen alapon a biztonsági szolgálat? Csak pénzkidobás az egész. Remélem kérdéseimre a BKV-figyelőn keresztül válasz kapok.

komment komment Címkék: metró balhé ellenőr agresszív utas

Jár-e a matricagyűjtő? - A BKK válaszol

Király Dávid

2013.04.19
15:45

Egy hete közöltük András levelét, aki - a korábbiakkal ellentétben - nem kapott matricagyűjtő füzetet biciklijének szállításához. Kérdéseire a BKK-tól várt válaszokat, most - a BKV-figyelőn keresztül - meg is kapja őket.

A BKV-figyelő blogon 2013. április 13-án megjelent "Jár a matricagyűjtő vagy sem?" című posztban foglaltak kapcsán az alábbi tájékoztatást adja a Budapesti Közlekedési Központ.

A kerékpárszállítás díjaira vonatkozó kérdésével mindenekelőtt röviden utalnunk kell a vonatkozó jogi háttérre. A budapesti tömegközlekedés viteldíjait, azok alkalmazási feltételeit ugyanis a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 4. § (4) d) pontja és 31. §-a alapján Budapest Főváros Önkormányzata állapítja meg a BKK Zrt.-vel kötött, feladat-ellátásról és közszolgáltatásról szóló keret-megállapodásban. Ennek alapján készül Társaságunk Díjszabása.

A jegyek, bérletek vagy éppen a díjmentes utazásra jogosultak kerékpárbérletéhez való füzet kiadásakor a pénztárosok nem vizsgálják a jogosultságot, hiszen az utas nem köteles arra, hogy azokat saját maga vásárolja meg. Például fiatalabb diákok számára jellemző, hogy a szülők veszik meg a bérletet, de általában is lehetséges, hogy például egy családban egy személy egyszerre váltja meg a szükséges bérleteket, így az észrevételt beküldő is kérheti a füzet és abban kerékpárbérlet kiadását díjmentes utazásra jogosult családtagjának, ismerősének.

A jogosultság ellenőrzése utazáskor történik, azt a pénztáros az általa kiadott cikkek közül csak meglehetősen szűk kör (főleg a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványok kiállítása) esetében végzi. Ha a pénztárostól megkérdezi, hogy az észrevételt beküldő használhat-e kerékpárbérletet a szóban forgó füzetbe ragasztva, akkor természetesen munkatársunknak meg kell tudni adnia a választ – ha esetleg tévesen tájékoztatták, illetve azon tévedésért, miszerint a füzetet csak BKV dolgozók használhatnák, szíves elnézését kérjük.

Mivel bejegyzése alapján az észrevételt beküldő nem jogosult díjmentes utazásra, ezért nem használhatja a kerékpárbérletet a díjmentes utazásra jogosultak számára kiadott füzettel. Mivel a pénztárban nem ellenőrzik a jogosultságot, ezért ott nem adódhatott probléma a kerékpárbérlet vásárlásakor. Az, hogy ellenőrzés során sem derült fény arra, hogy az észrevételt beküldő a füzetbe ragasztva nem használhatna kerékpárbérletet (sőt, ezt helytelenül éppen a hév jegyellenőr ajánlotta), már az ellenőrzést végző személyzet sajnálatos tévedése folytán adódott.

Kerékpárszállításhoz az észrevételt beküldőnek nem szükséges bérletet váltania: ahogyan saját maga számára jegyet kezel, ugyanúgy érvényesíthet egy jegyet a kerékpár szállítására is. A kerékpárbérlet azonban (minthogy bérletről van szó) rendszeres utazásokhoz lett bevezetve, rendszeres utazásokra pedig az utasok bérletet használhatnak, ezért kerékpárbérlet csak az utas bérletéhez adható ki. A személyszállítás díját jeggyel fizetők nem használhatnak kerékpárbérletet.

A kerékpárbérlet ára rendkívül alacsony, igen jelentős mértékű kedvezményt biztosít, ezt a kedvezményt pedig üzletpolitikai megfontolásokból elsősorban a tömegközlekedést választó törzsutasoknak, a bérlettel közlekedőknek indokolt biztosítani – ennek megfelelően állapította meg viteldíjainkat Budapest Főváros Közgyűlése is.

Összefoglalva: a "kerékpáros bérlet-matrica füzet ingyenes utazásra jogosultak számára" elnevezésű füzet használatára, amint azt a neve is mutatja, kizárólag azok jogosultak, akik saját utazásuk tekintetében egyébként díjfizetésre nem kötelezettek. Aki díjmentes utazásra nem jogosult, a kerékpárbérletet csak a saját maga számára váltott bérlethez vásárolhatja.

komment komment Címkék: kerékpár matrica füzet jegypénztár bkk

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása