BKV-Figyelő

Nem fizet a BKV a cserbenhagyott utasnak

BKV figyelő.hu

2011.04.22
04:13

Olvasónk, Viki még márciusban szenvedett baleset a 33-as busz Lépcsős utca megállójában. Az utas leszállás közben rosszul lépett, emiatt szalagszakadással korházba került, ahonnan gipsszel a lábán távozott. Az eset érdekessége, hogy a buszvezető valószínűleg az ajtózárás közben nem látta az esetet, emiatt segítségnyújtás nélkül elhagyta a megállót. Olvasónk kártérítését fordult a BKV-hoz, de jegyzőkönyv hiányában nem tudja bizonyítani az esetet:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset március 18-án, péntek este történt, amikor a 17:59-kor Október Huszonharmadika utcától induló 33E autóbuszról a Lépcsős utcánál leszállás közben (kb. fél 7-kor) félreléptem, a bokám félre ment. A mögöttem leszálló emberek felsegítettek, de nem maradt ott senki. A buszsofőr sem szállt le, elhajtott, így helyszíni jegyzőkönyv nem készült.

Írtam a BKV-nak leletet, bérletet mellékelve, és közölték, hogy Nekem kell bizonyítani azt hogy ez tényleg megtörtént, egyébként szalagszakadást diagnosztizáltak és 6 hét min a gyógyulás, Ők nem fizetnek, holott a bérletben benne van a baleset biztosítás.

Nem a sofőr hibázott, baleset történt. A buszmegállóból egy kollégiumi társam segített be a Nagytétényi Úti Kollégiumba ahonnan mentővel kórházba vittek. Itt megállapították, hogy szalagszakadásom van és gipszet kapva hazaengedtek.

Kollégiumomban egy ember a buszon volt, és látott, bizonyítja, hogy ott voltam, aki behozott a kollégiumba Ő is elmondja majd mi történt, ha kell valaki, de konkrétan szemtanú még nem jelentkezett.


A BKV levele:

Tisztelt Viktória!

A 2011. március 18-án történt balesetével kapcsolatos utólagos kárigény bejelentését a csatolt mellékletekkel együtt továbbítottuk biztosítónk, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. részére, azonban balesetét helyszíni intézkedés hiányában biztosítónk felé igazolni nem tudjuk.

A kárigény érvényesítéséhez a történteket Önnek kell bizonyítania.

Bizonyítottság esetén a kárügyben a továbbiakban a kárfelvétellel megbízott INVEST Bróker International Kft-nél adnak tájékoztatást.

Címük:1089 Budapest, VIII., Orczy út 34.

Tel.: 461-65-00/24-460 mellék.

Őszintén sajnáljuk az Önnel történteket, és a jövőben balesetmentes közlekedést kívánunk.

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz baleset ügyfélszolgálat levél utas panasz észrevétel generali vezető megálló

Ugrott a fonódó villamoshálózat és a 4-es metró második szakasza

BKV figyelő.hu

2011.04.21
19:06

A főváros várhatóan napokon belül visszalép a budai fonódó villamoshálózat megvalósításától, mivel a II. kerület máig nem adta ki a beruházáshoz szükséges engedélyt ? közölte csütörtökön Tarlós István a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vendégeként. Az MGyOSZ rendezvényén a főpolgármester a Budapest előtt álló kihívásokról beszélt, -olvasható a HVG weboldalán.

Tarlós István a dilettantizmus csúcsának nevezte a II. kerület vezetésének korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a többek közt az észak-budai és a dél-budai villamosvonalak összekötésével kialakítani tervezett fonódó villamoshálózat egész Budapestre káros hatást gyakorolna. A főpolgármester úgy látja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is a II. kerület álláspontját osztja, annak ellenére, hogy a többi önkormányzat és a szakma támogatta a beruházást.

Tarlós úgy fogalmazott: a főváros számára a budai fonódó villamoshálózat létrehozása nem presztízskérdés, így az arra szánt forrásokat várhatóan olyan egyéb közlekedési beruházásokhoz csoportosítják át, amelyek a budai közlekedést szolgálják.

?Nincs 23 főváros. A helyi érdekek egy ideig figyelembe vehetők, egy ponton azonban már nem? ? jelentette ki Budapest főpolgármestere, aki az egységes fővárosi igazgatást támogatja. Budapest vezetése szükségesnek tartja a közigazgatás reformját, mivel ?egyes kerületek túlzott hatalmi igénye gátolja a város fejlődését?. Tarlós István ugyancsak támogatná egy olyan törvény megalkotását, amely a közhasznú beruházásokat védi.

?Elfogadhatatlan, hogy egy zsákutcányi sértett ember évekre meg tud akadályozni egy közhasznú beruházást? ? jelentette ki a főpolgármester. Az Országgyűlésnek több mint tíz kerületi polgármester tagja, akik befolyásolni tudják a kétharmados többséget; Tarlós szerint ha a kerületek ?irreális erősítést kapnak?, a főváros szétesik; sok olyan terület van, amely nem lehet a kerületek hatásköre, így a városrendezés sem. ?Van néhány kerületi polgármester, aki kicsit elvesztette a mértéket.?

A fenti konfliktus ellenére a főváros továbbra is számít az NFÜ együttműködésére; Budapest jelenleg is 160 milliárd forintra pályázik, amelyet villamos- és trolibuszfejlesztésre költene. Tarlós István a kötött pályás közlekedés fejlesztésére vonatkozó tervek közt említette az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítását (az 1-es villamos átvezetésével a Lágymányosi hídon), valamint a 4-es metró első szakaszának befejezését.

A metróépítés befejezését a főpolgármester annak ellenére támogatja, hogy elhibázott beruházásnak tartja. Mint mondta: az elmúlt években a fejlődés gátjává vált, a metró rossz szerződések alapján épül. Hozzátette: a beruházás második ? a Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti ? szakaszára a fővárosnak nincs pénze, és az Európai Unió is jelezte, hogy nem kíván tárgyalni a finanszírozásáról.

(HVG)

komment komment Címkék: budapest hír metró tarlós fejlesztés buda villamos észrevétel láng fonódó ii kerület

Mi lesz nyáron? -Már most púposodnak a sínek és füstölnek a buszok

BKV figyelő.hu

2011.04.21
13:27

A tavasz a BKV életében az egyik legizgalmasabb évszak, mert ilyenkor szoktuk megtippelni, hogy a legmelegebb nyári napokon hány százalékos lesz a szolgáltatás, és ilyenkor szoktuk azt is megbecsülni, hogy a következő hónapokban hány jármű ég majd porig az hiányos karbantartás miatt.

Tegnap csak alig volt több 20 foknál, mégis több tucat bejelentést küldtetek a város minden pontjáról lerobbant buszokról, felpúposodott sínekről, és műszaki hibás járművekről. Szerda délután a 3-as, a 28-as, a 62-es és a 62A jelzésű villamosok nem közlekedtek, mert a Liget tér és a Szent László tér között felpúposodott a villamossín. Az 53-as busz vonalán a BPO-781-es rendszámú busznak kellett félreállnia (képünkön), a felforrt hűtővíz miatt. Műszaki hibákról számoltatok be a 7E illetve a 173-as vonalakról is, és írtátok, hogy a Várban közlekedő buszok is többször pihenőre kényszerültek.

komment komment Címkék: budapest kép közlekedés bkv busz menetrend villamos utas észrevétel műszaki hiba

Videón a kiégett metrókocsi

BKV figyelő.hu

2011.04.20
13:36

Olvasónk, Zoltán tegnap délután az Árpád hídnál videózott. A fent látható felvételen a tűzoltól vonulása és az alagút, a végén pedig a kiégett metrókocsi látható kívülről és belülről.

A hozzászólások könnyebb átláthatóságának érdekében ez a bejegyzésünk a metrótűzről szóló posztban kommentálható. Ha hozzászólnál, vagy elolvasnád az eddigi kommenteket akkor kattints ide!

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv videó metró baleset tűz utas észrevétel műszaki hiba

Teljesen kiégett egy metrókocsi a délutáni tűzben

BKV figyelő.hu

2011.04.19
20:02

Egy metrókocsi teljesen, egy pedig részben kiégett a ma délutáni metrótűzben, értesült a BKV-figyelő BKV-s forrásokból. Úgy tudjuk, hogy a tűz a rossz műszaki állapotokra, és a hiányos karbantartásra vezethető vissza, de a pontos okokat még a szakemberek vizsgálják. A helyszínen lévő szakemberek elmondása szerint csakis a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baleset, hiszen ha utasok is tartózkodtak volna a vonaton, mindenkit nem tudtak volna időben kimenekíteni.

A hozzászólások könnyebb átláthatóságának érdekében ez a bejegyzésünk a metrótűzről szóló posztban kommentálható. Ha hozzászólnál, vagy elolvasnád az eddigi kommenteket akkor kattints ide!

komment komment Címkék: budapest bkv metró baleset tűz utas panasz metrópótló észrevétel műszaki hiba metrókocsi

Kigyulladt egy szerelvény a 3-as metró alagútjában

BKV figyelő.hu

2011.04.19
20:00

Fotók: Mihádák Zoltán

19:53 - A 3-as metró már a teljes vonalon közlekedik, azonban a szerelvények a Forgách utcai állomáson nem állnak meg.

19:31 - Rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett Tarlós István a keddi metrótűz részleteinek feltárására. A főpolgármester Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kérte fel, hogy utasítsa a BKV vezérigazgatóját az eset körülményeinek teljeskörű kivizsgálására.

18:00
- Egy kocsi teljesen, egy pedig részben kiégett azon a szerelvényen, ami ma délután gyulladt ki az Árpád hídnál az alagútban. A kiégett kocsikról ide kattintva nézhetsz meg képeket.

14:08 - A tűzoltóság szóvivője elmondta azt is, hogy egyetlen utas sem sérült meg, azonban két BKV-dolgozót légzőálarcban hoztak ki a területről. Kisdi szerint mintegy 60-70 tűzoltó vesz részt a munkában. Az Árpád hídi aluljárót kiürítették, a rendőrség biztosítja a helyszínt - tudtuk meg a BRFK sajtóügyeletesétől.

14:05 - Mint azt korábban írtuk, kigyulladt egy utasokat nem szállító metrószerelvény az Árpád híd és a Forgách utca között. A tűzoltók már eloltották a tüzet, az utómunkát azonban nehezíti az alagútban lévő sűrű fekete füst. A tűzoltók két BKV-dolgozót légzőálarcban hoztak ki.

13:51 - A Független Hírügynökség információi szerint a tűzoltók az erős füstben nem találták a metrókocsit. Sérültről nincs hír. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet.

14:00 - A tűzoltók már oltják a 3-as metró vonalán kigyulladt szerelvényt ? közölte Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

13:47 - A BKV fődiszpécsere az [origo]-nak azt mondta, hogy az Árpád-hídnál az alagútban füstöl egy szerelvény a 3-as metró vonalán. Az utasokat Lehel tér és Újpest központ között buszok viszik. A fődiszpécser hozzátette, hogy a füstölő szerelvény üresen közlekedett, nem voltak rajta utasok.

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az Index kérdésére megerősítette, hogy az egyik szerelvény füstöl, de részleteket későbbre ígért. Újpest-Központ és a Lehel tér között pótlóbuszok viszik az utasokat, közölte honlapján a BKV.

Róbert Károly körút (Pest felé)

13:40 - Kigyulladt és füstöl a 3-as metró egyik szerelvénye az Árpád hídi metróállomásnál. Az állomást kiürítik, az alagútban állítólag egy metrószerelvény is elakadt. A tűzoltók nagy erőkkel jelentek meg a metróállomásnál, adta hírül a Független Hírügynökség.

komment komment Címkék: budapest index bkv hír metró tűz füst utas észrevétel műszaki hiba fh

Mikor lesz kerékpárszállító az autóbuszokon?

BKV figyelő.hu

2011.04.18
11:56

Olvasónk, A. Diószegi az alább olvasható levelében egy régi, ám még mindig aktuális problémával foglalkozik, mégpedig azzal, hogy a HÉV-pótló járatokon miért nem megoldott a bicikliszállítás. Mint ismeretes HÉV-pótlóként ugyan azok a buszok közlekednek, amik a napi forgalomban, illetve villamos, metró stb. pótlásnál, ezeken pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem engedélyezi a kerékpárszállítást. Vajon nálunk mikor lesznek olyan kerékpárszállító alkalmatosságok, mint ami a lenti busz elején látható? Olvasónk levele a kép alatt olvasható.

Tisztelt BKV!

Panaszom a következő:

Kb. másfél-két hónapja a kerékpáromat szerettem volna kivinni Gödöllőre HÉV-el. Mindig veszek bérletet a kerékpárhoz, mert rendszeresen Gödöllő a kiinduló pontom. Ám azt kellet tapasztalnom, hogy Kerepes és Gödöllő között HÉV-pótló autóbuszok közlekednek. Azért én megpróbáltam a tiltás ellenére, és megkérdeztem a buszsofőrt, hogy fel rakhatnám e a kerékpáromat. A választ nem kaptam, csupán egy laza kézlengetést és a sofőr bezárta az ajtót az orrom előtt.

Mind amellett, hogy az felbosszantott a tény hogy nem rakhatom fel a kerékpárt, a sofőr még ráadásnak flegma és nem törődöm? Én ott álltam este 10 órakor Kerepesen egy kerékpárral a "nyakamon", mit volt mit tenni indulhattam haza Budapestre, ám a következő HÉV csak egy óra múlva jött így maradt a tekerés Pestig.

Az lenne a kérdésem, hogy miért nem lehet a kerékpárt a pótlóbuszokon szállítani, pláne úgy, hogy bérletem van a kerékpárhoz? Gondolom, más is járt már így. Szerintem, ez elég rossz fényt vet a BKV-ra, hogy egy kifizetett szolgáltatást nem tudok igénybe venni, ráadásul még bosszantó is, és nem túl korrekt.

Ez olyan mintha a megvásárolt jegyem vagy bérletem ellenére leszállítanának a villamosról, HÉV-ről vagy egyéb járműről.

Tisztelettel: A. Diószegi

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat kerékpár levél hév utas panasz bérlet észrevétel vezető hév-pótló

Az elektronikus jegyrendszer részletei

BKV figyelő.hu

2011.04.17
14:26

Az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről már döntött a közgyűlés, az új struktúra azonban várhatóan csak 2013-ban indul el. A projekt részleteit december 31-ig dolgozza ki a Budapesti Közlekedési Központ, -írja honlapján az InfoRádió.

A rendszer költségeiről a fővárosi politikusok még nem nyilatkoztak, a javaslatot beterjesztő György István főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy reményeik szerint a kiépítés költségei megtérülnek. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt mondta: a BKV-nak 10 milliárd forintos kárt okoznak a bliccelők, így pénzügyileg is megtérülő beruházásról lehet szó.

A pontos számításokat az előkészítés során végzik el, a rendszer pedig akár már 2013-tól beindulhat. Vitézy Dávid kiemelte, hogy első lépésben várhatóan a metrók kijáratainál vezetik be a rendszert. Hozzátette: olyan rendszer nincs, amely a bliccelést teljesen visszaszorítja, viszont törekedni fognak erre, és ehhez a jövőben is szükség lesz ellenőrökre a város bizonyos pontjain.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a BKK ezen túlmenően forgalmi információkat is szeretne kapni az új elektronikus rendszerben, ezért azt is elvárják, hogy az utazási szokásokról, a járatok kihasználtságáról és a járatokon jelentkező menetdíjbevételekről is minél pontosabb adatokat rögzítsen.

A BKK több konzultációt is folytatott, ezek alapján az elvárások között szerepel, hogy a rendszer automatikusan alkalmazza az utazási paraméterek alapján a kedvezményeket, és alkalmas legyen a parkolási bírságok, behajtási díjak kezelésére is. Szükség van továbbá arra, hogy a rendszer felszálláskor jelezze, érvényes-e a jegy, a díjfizetésre használt összeget pedig ATM-en vagy internetes felületen keresztül is fel lehessen tölteni.

(InfoRádió - Szabó Gergő)

komment komment Címkék: budapest bkv hír fejlesztés utas bérlet jegy észrevétel inforadio vitézy jegyrendszer bkk villanyjegy

Németországban tájékoztat, Budapesten beszól a járművezető

BKV figyelő.hu

2011.04.15
20:31

Olvasónk, Marczi az alább olvasható levelében a német és a magyar tömegközlekedést hasonlítja össze. Mivel másfél évig élt Németországban, így elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy kijelenthesse, az ottani járművezetők és ellenőrök teljesen más hozzáállással végzik a munkájukat mint nálunk, Budapesten:

Kedves BKV-figyelő!

Egy ideje figyelem a blogot, igazából puszta kíváncsiságból. Vidéki vagyok, ritkán járok Budapestre, így csak néha érintkezem a BKV-val.  Ellenben elég sok a negatív levél, és nekem sem túl pozitívak a tapasztalataim. Érdekes, hogy bár nem vagyok sokat a Fővárosban, valami mindig elveszi a kedvemet. Sajnos a nagyszámok törvénye alapján azt kell mondjam, nem csak velem van a baj. Tíz esetből 9, kicsit sok. De ne is szaporítsuk a szót, íme egy-két példa, aztán mindenki döntse el mit gondol.

Az elmúlt másfél évemet Németországban töltöttem ösztöndíjas diákként. Nem volt túl sok a támogatást, de azért ahova tudtunk elmentünk, és használtuk a közösségi közlekedést annak rendje és módja szerint. Kicsit szemet szúrt, hogy Berlinben mindez - a hivatalos valutaváltási árfolyamon átszámolva- ugyanannyiba került, mint itthon Budapesten. (A keresetek közötti különbségeket ismerjük, nem részletezem.) Lényegében nem is ez szúrt szemet, hanem a színvonalkülönbség. Amit nem a géppark állapotában mérek. Sokkal inkább kitűnt, az ellenőrök is ápolt, illedelmes és korrekt személyek voltak. Volt esetem, amikor elnéztem a jegyem érvényességét (megvettem előre a csoportos jegyet, mert jött ki hozzám a barátnőm) és nem néztem meg, hogy csak 9től érvényes, és fél kilenckor felszálltam vele a vonatra. Bírság és pattogás helyett közölte a bácsi rendesen, hogy mindjárt kiszámolja, hogy mennyit kell ráfizessek az útra a maradék 25 percre, amikortól érvényes lesz a jegyem. Nem követelőzött passportért, meg 40 euróért, hogy én csak blicceni akarok (bár ezt nehéz lett volna elhinni egy 28 eurós jeggyel a kezemben) és a többi. Megkérdeztem mi a baj, megmagyarázta, mondtam, ne haragudjon, nem figyeltem, majd megkérdeztem lehet tenni, elmondta, kifizettem a 4 euró pluszt, és rendben voltunk.

Másik eset, lekéstük a vonatot (mielőtt bárki belekötne, a németeknél a tömegközlekedés nagy részét is a Deutsche Bahn látja el. Olyan, mintha nálunk csak a volánok meg a MÁV lenne.) A mozdonyvezető telefonon végigkérdezte, hogy hogyan, és miképpen juthatunk el a legjobban a kívánt úticélunkra. Pedig, mindezt az állomáson az automata is megmondta volna. De mivel neki csak egy egy perces telefonjába került, megtette a kedvünkért. Ritka jófej volt.

És akkor ezek után most itthon. Három napja a barátnőméket (bolgárok, nem értenek magyarul hála Istennek) kirándultattam Budapesten egész nap, amikor is az egész napi séta után, gondoltam amit lehet ne gyalog tegyünk meg. A Mester utcára csont nélkül eljutottunk, majd onnan az Ipar utcába mentünk tovább. Kb 500 méter. Pont ott volt a villamos, gondoltuk menjünk vele. (Nálam volt bérlet, a lányok pedig vettek 24 órás turista jegyet. A bérlet nem az enyém, hanem a húgomé, mert nem vagyok annyit Pesten, hogy megérje nekem is bérletet venni. Ha nem tudja odaadni, akkor jegyezek, vagy kocsival megyek. Van akinek ez bliccelés, én spórolásnak hívom) A villamoson, mivel a táblán nem szerepel a megállók között, megkérdeztem a az éppen a fülkébe beszállni készülő vezetőt, hogy hol kell leszálljunk az Ipar utcához. A válasz a következő volt: "Akkor most ballagjá' oda a táblához aztán számold meg!" Megköszöntem illedelmesen, szóltam a lányoknak, hogy felszállás, majd indultunk. A barátnőm kérdezte, hány megálló, mondtam neki nem tudom. Nem értette miért nem, hiszen megkérdeztem. Mondtam, hogy sajnos az úr nem volt túl készséges. Nem értette miért azt a válasz kaptam a mit, hiszen semmibe nem került volna egy normális mondatot kinyögni. Én kicsit égtem, hogy igen ez Magyarország, meg Budapest, ők meg hümmögtek egyet rajta. Igazából lekönyveltem magamban annyival, hogy ezentúl rápályázom a Kontroll című filmből a Gyalogkakukk megüresedett posztjára. Részemről ennyi volt a közösségi közlekedés támogatása. Mert ugye erre szép új matrica hívja fel figyelmemet. De akkor előirányzom, hogy a kormány gépkocsiparkjának felújítása és a repülőgép-vásárlás és a benzinpénz helyett a képviselő urak inkább vegyenek BKV bérletet. Amint ez megvalósul, a példát követve én is beállok újra a sorba.

Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy másnap este, a MÁV-os kaller 30.000 Ft-ot akart legombolni róluk, és nem egészen szabályosan járt el, noha a lányok se voltak teljesen makulátlanok a diákjeggyel, amit a nemzetközi igazolványra vettek meg.

Ezek után nem csodálkoznék, ha a maradék turizmusunkat is bebuknánk, és azt sem csodálom, hogy a barátnőm nem igazán itt akar velem összeköltözni, hanem ha már lehetőség van rá, inkább Németországban vagy messzebb.

A fent leírt esetekből mindenki leszűrhet némi tanulságot. Számomra az volt, hogy sok esetben a hozzáállás változtatásával sokkal színvonalasabb szolgáltatást nyújthatnának a hazai közlekedési vállalatok.

Ennyi lett volna a mese, ami felgyülemlettekből most már kikívánkozott belőlem.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Üdv: Marczi

komment komment Címkék: budapest bkv külföld beszámoló németország villamos ellenőr tapasztalat vezető

Fertőzésveszélyesek a koszos ülések?

BKV figyelő.hu

2011.04.15
04:22

A fenti képet olvasónk, Csaba készítette a 151-es vonalon közlekedő FLR-740-es rendszámú Volvo buszon még tavaly. A képet látva több kérdés is felmerül a jegyet vagy bérletet tisztességesen vásárló utasokban: Tényleg ezt érdemli az ember havi 10 ezer forintért? Vajon milyen gyakran takarítja ezeket az üléseket a BKV?* Milyen fertőzéseket lehet elkapni egy ilyen erősen szennyezett üléstől?

*A szabályzat úgy szól, hogy ha egy hajléktalan leül egy ülésre, és a ruházata olyan, hogy beszennyezhette az ülést, akkor ki kell állni a forgalomból, és a buszt fertőtlenítésre be kell vinni a garázsba. Vajon ezt a szabályt hány buszvezető tartja be?


Olvasónk, Viktória a buszok tisztaságával kapcsolatban levelezett a BKV-val, ugyanis megunta, hogy egy rövid út után moshatta újra a ruháit, annyira koszosak és büdösek lettek. Előbb olvasónk levelét olvashatjátok, alatta pedig a BKV válaszát találjátok. Külön felhívnám a figyelmet erre a részre, melyben a BKV azt hazudja, hogy a koszos és elhasználódott üléseket rendszeresen cserélik:

?A nagyon elhasználódott, illetve bepiszkolódott üléseket rendszeresen cseréljük. Lehetőségeinkhez képest igyekszünk a járműveket tisztán forgalomba állítani. Amennyiben a jármű szennyezettsége olyan, hogy az utasok szállítása nem megengedhető és a járművezető erről értesül, vagy ezt tapasztalja - akkor az autóbusz telephelyre való beállítására intézkedni kell.?

Nyilván a képen látható ülés néhány nap alatt szennyeződött így be, ezért nem vették észre a fél centis koszréteget, és ezért nem cserélték még az ülést?

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A tárgyban megjelölt témában szeretném felháborodásomat jelezni cégük felé. Rendszeres, bérletet vásárló utasuk vagyok.

Legtöbbet a 30/30A vonalon utazom. A Kőbányai garázs kocsik "tisztaságát" nem minősíteném. Hosszú távon utazom velük, szeretném ezt az időt ülve, olvasva eltölteni. De, ha ezt megteszem, teljesen biztos, hogy a rajtam lévő komplett ruhatárat hazaérkezésemkor mosni kell. Sajnos előfordult az is, figyelmetlen voltam, nem ellenőriztem az ülést, és erősen vizeletes helyre sikerült leülnöm.  Ezek szerint vagy állok, vagy mosok? Nem szeretnék semmilyen betegséget összeszedni a járműveken, de a higiénia ilyen fokú hiánya mellett ez könnyen előfordulhat.

A BKV nem kíván semmit tenni a leírtak ellen? Körbe ragasztgatták, a kocsikat, hogy jönnek a mindenható közterület felügyelők. Eggyel sem találkoztam még, a fent említett vonalakon, pedig nem kis forgalmú vonalak.  Az ellenőrök sem, a sofőrök sem, senki nem tesz semmit az ellen, hogy a koszos ruházatú egyének ne szállhassanak föl a járművekre. Kérdem én, ha már pontosan senkit nem érdekel a takarítás, legalább miért nincs egységes, betartatott szabály, hogy a hajléktalan, vagy a nem megfelelő ruházatú emberek sétálnak....

Szeretném, ha "megtanácskozzák a kérdést" szintről valami most már eljuthatna a megvalósításig. Miért nem lehet azt megoldani, hogy éjszakánként is, és napközben is megfelelő létszámú takarító személyzet van jelen a garázsokban(különös a fent nevezettben)?

Várva érdemi válaszukat!

Üdvözlettel, R. Viktória


A BKV válasza:

Tisztelt R. Viktória!  

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2011. március 3-án érkezett elektronikus levelére, a Kőbányai Autóbusz ? Trolibusz Szolgálat és a Jegy és Bérletellenőrzési Szakszolgálat állásfoglalása alapján az alábbi tájékoztatást adjuk:

A járművek tisztántartása érdekében minden nap - a járművek éjszakai beállásakor ? a jármű padlózatáról, ülésekről, az ülések melletti helyekről lépcsőaknákból sepréssel eltávolítjuk a hulladékot és szemetet. Járműveink a téli üzemeltetés során jobban szennyeződnek, ezért minden tavasszal elvégezzük a valamennyi járműre kiterjedő kiemelt belső nagytakarítást. Hetenként egyszer ez kiegészül az ablakpárkányok, kapaszkodók vegyszeres, nedves ruhával történő letörlésével. Autóbuszainkon évente több alkalommal végeztetünk teljes körű nagytakarítást. A legapróbb részletekig elvégezzük a belső vegyszeres takarítást, belső fertőtlenítést, grafiti eltávolítást. A szövettel borított ülések takarítása a korábbi bőrülésekhez képest nehézséget jelent. Az ülések tisztítását a ciklusos karbantartási rendszer keretében végezzük. A nagyon elhasználódott, illetve bepiszkolódott üléseket rendszeresen cseréljük. Lehetőségeinkhez képest igyekszünk a járműveket tisztán forgalomba állítani.

Amennyiben a jármű szennyezettsége olyan, hogy az utasok szállítása nem megengedhető és a járművezető erről értesül, vagy ezt tapasztalja - akkor az autóbusz telephelyre való beállítására intézkedni kell.

Ezúton tisztelettel kérjük, hogy amennyiben a jövőben hasonló esetet tapasztal a vizsgálat és a szükséges intézkedés végrehajtása érdekében konkrét adatok (forgalmi rendszám) megadásával segítse munkánkat.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a hajléktalanok kérdése olyan társadalmi probléma, amely a BKV Zrt-t is mind nagyobb mértékben érinti. Az utazási feltételeket megszegő, a többi utas nyugalmát és kulturált utazási körülményekhez való jogát sértő, renitens utassal szemben jegyellenőreink - a többi utashoz hasonlóan - kizárólag a pótdíjazási eljárás kezdeményezésével élhetnek. Amennyiben az utas megtagadja a pótdíjazásban történő együttműködést, úgy munkatársaink rendőri intézkedést kérhetnek és/vagy az utast felszólíthatják a közösségi közlekedési jármű elhagyására. Kollegáink tevékenysége csak és kizárólag a felszólításra korlátozódik, fizikai kényszert senkivel szemben nem alkalmazhatnak.

A BKV Zrt. viteldíjainak és pótdíjainak mértékét, illetve azok alkalmazási feltételeit a Budapest Főváros Közgyűlésének a 80/2009. (XII.23.) és a 62/2010. (XII.23.) önkormányzati rendelettel módosított 74/2009. (XII.10.) önkormányzati rendelete szabályozza. Társaságunk jogalkalmazói státusszal bír, jegyellenőreink feladata a fentiekben rögzítettek ellenőrzése és betartatása az előírt eljárási rend alapján.

A hatályos jogszabályok értelmében munkatársaink az utasok között semmilyen szempont szerint nem tehetnek különbséget, mindenkivel szemben azonos módon kötelesek eljárni, szükség esetén intézkedni.

Az ellenőrzési hatékonyság javítása érdekében munkatársaink 2011. január 11-től ? kísérleti jelleggel ? hatósági jogkörrel rendelkező közterület-felügyelők közreműködésével teljesítenek szolgálatot. A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény III. fejezet 24.§ (1) bekezdés a) pontja értelmében a felügyelő a jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás megtörése érdekében testi erőt alkalmazhat. Társaságunk a Felügyelettel kötött együttműködési megállapodását részben erre ? a közterület felügyelő számára törvény által biztosított ? eljárási lehetőségre alapozva kötötte meg.

A felügyelők a pilot program keretein belül a főváros gerincvonalain és nagy forgalmú járatain segítik a jegyellenőrök munkáját. A BKV Zrt. az együttműködés eredményeinek kiértékelését követően dönt a közös feladatellátás folytatásáról, illetve a jegyellenőrzési tevékenységben részt vevő közterület-felügyelők létszámának bővítéséről, ezáltal biztosítva jelenlétüket további járatokon.

Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.

Budapest, 2011.04.05.

Üdvözlettel: Baji-Gál Csaba, ügyfélszolgálati irodavezető

Ha van hasonló történeted, akkor ne fogd vissza magad.
Ide várjuk: bkvfigyelo@gmail.com

komment komment Címkék: budapest bkv volvo busz hajléktalan kosz ülés takarítás higiénia fertőtlenítés

Zárt fülkéből nézte végig a verekedést és a késes fenyegetést a buszvezető

BKV figyelő.hu

2011.04.14
04:02

Olvasónk, Alíz két gyermekével utazott kedd délután a 148-as buszon. A járművön vita bontakozott ki két részeg, illetve egy józan utas között. Először csak veszekedtek, ordítoztak, majd a két ittas férfi verekedni kezdett. Mivel a buszvezető az egészet a zárt fülkéből nézte végig (hiába kértek többen is segítséget), az utasok maguk próbálták meg rendezni a problémát, csakhogy az egyik részeg lerántgatta a buszról az egyik női utast, majd egy kés is előkerült. A részleteket és a folytatást megtudhatjátok olvasónk leveléből:

Tisztelt BKV!

Azzal a szándékkal írom a levelemet, hogy panaszt nyilvánítsak ki az Önök egyik alkalmazottja, az egyik buszvezetőjükkel szemben. A levél hosszúságát, a problémám megértése végett indokoltnak tartom.

2011. április 12-én délután ? 4 és ? 4 közötti időpontban utaztam a 148-as (rendsz.: LOV-863) buszon Erzsébetről (XX.ker.) Kispest (XIX.ker) irányába. Az utazás során velem voltak a 3 és az 1 éves gyermekeim is.  A buszon menet közben, nem mesze tőlünk, egy vita bontakozott ki két erősen ittas, középkorú férfi és egy vélhetően román állampolgárságú férfi között. Az elején csak hangosan veszekedtek, káromkodtak egymással, ami már alapból nagyon zavaró volt az utasok és az én számomra is. Odébb állni nem tudtam, mert adott helyen van a babakocsisok számára kijelölt hely, és az új típusú buszokon a közlekedő nem elég széles egy babakocsi számára.

A három férfi tovább folytatta a minősíthetetlen kiabálást és káromkodást, majd a két ittas férfi közül az egyik arcul ütötte a vélhetően román férfit. Ekkor megkértem őket, hogy ne itt verekedjenek és szálljanak le a buszról, ha nem tudnak viselkedni, hiszen itt kisgyermekek is utaznak. A következő megállóban a román férfi leszállt és a két másik utána eredt. A megállóban lökdösődni kezdtek egymással és kergetőztek, majd a busz indulásakor mind a hárman visszaugrottak a buszra. Ekkor a román férfi már közvetlen mellém került és engem is érintve tovább dulakodtak. Én nekik hátat fordítva próbáltam a testemmel védeni a gyerekeimet és közben segítségért kiáltottam, illetve kértem az utastársakat, hogy szóljanak a buszvezetőnek. Remélvén, hogy a sofőr majd leszállítja a rendbontókat. Az utasok értesítették a vezetőt, de semmi nem történt. A dulakodás tovább folytatódott és egy fiatal hölgy állt a pártomra és próbálta a férfiakat csitítani valamint leszállásra bírni. Eközben a hölgy a vészcsengőt is megnyomta, mert a román férfi agresszívan kezdett viselkedni vele. A vezető még ezek ellenére sem állt meg, nem érdeklődött a probléma iránt, de még a hangos bemondóban sem szólította fel a rendbontókat. Ez már alapból felháborító, de ami ezután következett végképp ?kiverte a biztosítékot?.

A Wekerle telepen, a Koós Károly téri megállóba érkezvén, kinyílt az ajtó és a román férfi megragadta a védelmünkre igyekvő hölgyet és elkezdte leráncigálni a járműről, azzal a céllal, hogy megveri az utast. Én a karjánál fogva húztam vissza a nőt, mindeközben a másik karomban az egy éves kislányomat tartottam. A két ittas férfi, akik pedig már a kezdetektől fogva verekedni akartak, rárontottak a nőt bántalmazni akaró férfira és a megállóban először megkergették, majd a földre terítették, és rúgni kezdték a fejét és a testét. A buszon lévő utasokból pedig többen azt kiabálták, hogy ?Kés van nála! A verekedés végkifejletét nem tudni, mert a buszvezető kényelmesen tovább gurult, bár ez az én panaszom szempontjából már nem is lényeges. Csak morális kérdéseket vet fel bennem.

Az eset leírása után a panaszom pedig a következő: Sajnálatra méltó és felháborító, hogy a sofőr minden jelzés és szemtanúsága ellenére ? hiszen a megállókban és a járművön történteket ő is láthatta, akár a tükrökből is ? semmit nem tett, az utasok biztonságáért nem vállalt felelősséget. Nem tudom milyen jogosítványai vannak ilyen estben egy BKV alkalmazottnak, nem azt kérem vagy várom el hogy veszélyeztesse a saját testi épségét, de minimum meg kellett volna kérdeznie, hogy mi a baj, illetve leszállásra szólíthatta volna fel a rendbontókat, vagy értesíthette volna a rendőrséget, mivel a történet jó 10 percen keresztül zajlott, így ideje lett volna rá. Meg kell jegyeznem, hogy a Koós Károly tértől kb. 2 percre található a kispesti Rendőrkapitányság. Azt gondolom, hogy az ami a buszon történik valahol az ő felelőssége is.

Végezetül pedig szeretnék panasszal élni az egyik kolléganőjükkel szemben is, akivel az eset után telefonon beszéltem. Köszönöm szépen a Hölgy szíves sajnálatát, de ?magas lóról beszélve? tájékoztatott, hogy nem várhatjuk el a sofőrtől hogy a saját testi épségét veszélyeztesse, és ezért ő nem is vonható felelősségre.

Én nem is ezt várom. Én arra szeretnék magyarázatot kapni, hogy miért nem tett meg semmit a sofőr, a lehetőségeit kihasználva ? így értem ezalatt, hogy megáll, vagy megkérdezi mi a baj, netán leszállásra szólítja fel a verekedőket, vagy értesíti a diszpécsert, aki aztán tud rendőrt hívni ? mégis miért maradt passzív, amikor az utasai veszélyben voltak. Hiszen bátran kijelenthetem, hogy csak a jó szerencsén múlott, hogy a hölgynek, nekem, vagy ami a legfontosabb a gyermekeimnek, nem esett bajuk.

Szeretnék a sofőrtől egy bocsánat kérést és ígéretet, hogy ilyen többé nem fordulhat elő. Hiszen egy olyan nagy, neves és a köz érdekeit szolgáló cégnek mint a BKV Zrt. azt gondolom hogy tekintettel kell lennie az utasai biztonságára is.

komment komment Címkék: budapest bkv busz fenyegetés utas panasz kés zaklatás észrevétel vezető megálló

BKK: Valótlanságot állított a Blikk a közlekedési központtal kapcsolatban

BKV figyelő.hu

2011.04.13
16:47

Ma éjszaka a BKV-figyelőn megjelent egy Blikkből átvett cikk, melyben arról olvashattatok, hogy a Budapesti Közlekedési Központban jelenleg csak vezetők dolgoznak, nincs egy alkalmazott sem. A BKK Sajtókommunikációs irodája ma elküldte a BKV-figyelőnek azt a helyreigazítási kérelmet, amit a napilap főszerkesztőjének írtak, ugyanis a közlekedési központ szerint a Blikk annak ellenére közölt le valótlan információkat, hogy a BKK Sajtókommunikációs irodája napokkal a cikk megjelenése előtt , érthetően, világosan fogalmazva válaszolt az újságíró kérdésére. A helyreigazítás az előző bejegyzésben kommentálható. Ha hozzászólnál, kattints ide!

Tisztelt Főszerkesztő úr!

2011. április 12-én a Blikk napilap 6. oldalán megjelent ?Beosztott nincs, csak főnökök? című cikkükben valótlanságokat állítanak a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kapcsolatban. Önök hamisan állítják ebben a cikkben, hogy a Budapesti Közlekedési Központnál dolgozó 44 főből az 5 igazgatón kívül a többi 39 munkatárs mindegyike valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik.  Továbbá, Önök hamisan állítják azt hogy a BKK-nál nem létezik főosztályvezetőnél alacsonyabb beosztás és szintén valótlan az a mondat is, miszerint ?Vitézy Dávid vezérigazgató alatt 38 ember dolgozik, mind vezető?.

Miután Önök 2011. április 7-én írásban keresték meg a BKK Sajtókommunikációs Irodáját, a BKK írásban, érthetően, világosan fogalmazva válaszolt, félreérthetetlen módon, teljességgel kizárva a fenti hamis és rosszindulatú állításokat. 

Ezért kérem ezeknek a hamis állításoknak a sürgős helyreigazítását és megkérem Önöket, hogy a valóságnak megfelelően közöljék le a következő sorokat a Blikk online kiadásában is, a www.blikk.hu címlapján, mivel a valótlan cikk ott is megjelent: ?Beosztott nincs, csak főnökök a BKK-nál? címmel:

"Valótlanul állítottuk a 2011. április 12-én megjelent ?Beosztott nincs, csak főnökök? című cikkünkben, hogy a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) nem létezik főosztályvezetőnél alacsonyabb beosztás, továbbá valótlanságot állítottunk, miszerint a BKK-nál dolgozó 5 igazgatón kívül a további 39 munkatárs valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik."

Az eredeti, 2011. április 12-én megjelent cikket alább mellékelem. Ezt az írást kérem helyreigazítani a fenti sorokkal. Amennyiben ezt nem teszik meg, megtesszük a szükséges jogi lépéseket.

komment komment Címkék: budapest cikk bkv hír válasz helyreigazítás bkk közlekedési központ

Beosztott nincs, csak főnökök a BKK-nál

BKV figyelő.hu

2011.04.13
01:07

Kétkezi dolgozókat még nem foglalkoztatnak, de már öt igazgató kap ?zetést a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A többi 39 munkatárs mindegyike is valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik ? értesült a Blikk.

November közepétől március végéig, azaz 4,5  hónap alatt 77,6 millió forintot ?zettek ki a munkabérükre és más személyi kiadásaikra. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén pedig további 250 millió forintot szavaztak meg a BKK-nak. A BKK-t azért hozták létre, hogy olcsóbban és hatékonyabban szervezze meg a budapesti tömegközlekedést, mint azt a BKV tette eddig.

A vezetők szintjén a BKK eddig legalábbis túltett elődjén. Városházi forrásaink úgy fogalmaztak, hogy a BKK-nál nem létezik főosztályvezetőnél alacsonyabb beosztás. A társaság kommunikációs irodája szerint azonban ez csak átmeneti állapot, hiszen a vezetők feladata, hogy kialakítsák az intézmény szerkezetét.

?A Társaság szervezetfejlesztése a felülről lefelé építkezés elvét követi, amely szerint először a szervezeti egységek vezetői pozíciói kerülnek betöltésre, és ezt követik az alacsonyabb szintű munkakörök" ? írta válaszlevelében a sajtóosztály.

A tervek szerint valamikor majd 1450-en fognak dolgozni, akiknek háromnegyede jegyellenőr, forgalomirányító és közútfenntartó lesz. Hogy eddig mivel foglalatoskodtak a BKK vezetői, azt hosszasan sorolja a közgyűlés által elfogadott beszámoló. Ám az itt feltüntetett beruházások szinte mindegyikébe még a BKK megalakulása előtt belefogott a fővárosi önkormányzat valamelyik cége vagy a Főpolgármesteri Hivatal ügyosztálya. Például az 1-es és 3-as villamosok fejlesztése, villamosok és trolik vásárlása, a 42-es villamos meghosszabbítása vagy épp a bicikliutak bővítése évek óta napirendben van a közgyűlésben.

Sőt a BKK beszámolójába olyan dolgok is bekerültek, amelyek már egy ideje elkészültek, például a Szabadság híd felújítása, a délbudai tehermentesítő út harmadik szakaszának kiépítése vagy épp a szentendrei HÉV felújításának hatástanulmánya ? olvasható ki a dokumentumból.

(Blikk)

komment komment Címkék: budapest cikk bkv blikk hír fizetés észrevétel önkéntesek bkk

Naponta szólnak be a rákbeteg utasnak a BKV-ellenőrök

BKV figyelő.hu

2011.04.12
15:30

Olvasónk, NT 27 éves, és nyugdíjas bérlettel utazik a BKV járművein. Ezt a kedvezményt azért veheti igénybe, mert betegsége miatt rokkant-nyugdíjas lett. Látszólag ez sem az ellenőröknek, sem a biztonsági őröknek nem tetszik, ugyanis minden nap megszólják és csalónak hiszik a nyugdíjas bérlete miatt. Ilyen esetben mit lehet tenni szerintetek?

Kedves BKV-figyelő!

27 éves vagyok, sajnos rákbeteg emiatt rokkant-nyugdíjas. Nyugdíjas bérletet vehetek, avval utazhatok, de minden nap kapok megjegyzéseket, hogy na ez is nyugdíjas meg olyan megjegyzéseket mintha csalnék. Mit lehetne az ügyben tenni, hogy ne kelljen a bántó megjegyzéseket hallgatnom? Elég nagy baj nekem a betegségem, miért kell erre állndóan pont nekik engem emlékeztetni?

Üdvözlettel: NT

komment komment Címkék: budapest bkv kedvezmény ellenőr utas panasz bérlet észrevétel biztonsági őr

Megszívatta az átszállókat a 36-os busz vezetője

BKV figyelő.hu

2011.04.11
15:42

A lenti történet két főszereplője egy rendes és egy kevésbé rendes buszvezető. Utóbbi az Ipacsfa utcánál állt a megállóban a 36-os viszonylatszámmal közlekedő buszával, nyitott ajtókkal. A rendes buszvezető a 198-as buszt vezette, aki szintén beállt ebbe a megállóba és annak ellenére ajtót nyitott, hogy ezt nem tehette volna meg. Mindezt azért csinálta, hogy az utasai át tudjanak szállni a még mindig nyitott ajtókkal álló buszra. Hiába a jó szándék és az igyekezet, a 36-os busz vezetője az utasokat meglátva becsukta az ajtókat és kilőtt a megállóból:

Kedves BKV-figyelő!

Szeretném megosztani veletek, hogy milyen kalandosan jártam tegnap este szeretett BKV-nk jóvoltából. Köszönöm, ha kiteszed.

2011. április 8-án Rákoscsaba felől 18 óra 34 perckor érkeztünk a 198-as autóbusszal az Ipacsfa utcai megállóba. Jó néhány utastársammal együtt szerettünk volna az Ipacsfa utcánál átszállni a 36-os autóbuszra, ami azonos időpontban, tehát 18 óra 34 perckor meg is érkezett.

A probléma az volt, hogy a két autóbusz közvetlenül egymás mögött hajtott ki a megálló előtt lévő körforgalomból, mégpedig úgy, hogy a megállóba először a 36-os busz érkezett, mögötte pedig a 198-as. Mindkét busz beállt a megállóba és ajtót is nyitott. A 198-as busz vezetője itt szabálytalanságot követett el, mivel a megálló tábláján egy ?M? betű szerepelt, tehát nem nyithatott volna ajtót.

Amikor a 198-as buszról leszálltunk, a 36-os busz még a megállóban állt, viszont ahogy felszálltunk volna rá, az utasok orra előtt becsapta az ajtót, és előrébb gurult 10 métert, hogy még fél percet álljon a piros lámpánál. Pofátlan és utas-ellenes viselkedés, amit tapasztaltunk. A kérdéses 36-os busz rendszáma BPI-775.

A 36-os busz vezetője látott minket a megállóban is, ha az ajtózárásnál belenézett a tükörbe, de később is, mert a piros lámpánál oda siettünk, hátha felenged minket, de nem tette. (Jogos, hogy nem, mi van, ha felszállásnál valaki kitöri a nyakát?) A helyszínen az egyik utas azonnal próbált intézkedni és vélhetően a BKV ügyfélszolgálatát hívta, de azt mondta, hogy érdemben nem foglalkoztak az üggyel és azt javasolta, hogy valamennyien írjuk meg az ügyfélszolgálatnak a történteket. Én meg is írtam.

Kértem a BKV-tól az eset kivizsgálását és az érintett 36-os busz vezetőjének felelősségre vonását, amiért szándékosan kitolt az utasokkal. Reméljük nem fognak arra hivatkozni, hogy mi nem is lehettünk volna a megállóban, ha nem enged minket a hátsó busz vezetője leszállni. Szorítkozzunk a tényekre: a megállóban voltunk, amikor még a 36-os busz ajtaja nyitva volt.

Üdv: Máté

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz átszállás csatlakozás észrevétel vezető megálló

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása