Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | Archívum | Offtopic | Blog-szabályzat
   Szakmai topicok: MÁV-Vasút | Busz - Troli | Villamos | Metró | HÉV



A Sziget idején sokat jártam a Batthyány tér környékén, ahol mindig turistákat büntető, turistákkal ordibáló ellenőrökkel találkoztam. A BKV odavezényelte az ellenőreinek nagy részét, azok pedig lecsaptak a tájékozatlan látogatókra. De nem kell ehhez Sziget, egész nyáron ez ment a turisták által látogatott vonalakon. Talán ez is az oka annak, hogy egyre kevesebb a turista:

Tisztelt BKV-figyelő!

Miután elszaporodtak, megsokasodtak a BKV-s ellenőröket leleplező bejegyzések, ezért úgy döntöttem, hogy en is megosztom nagyobb közönséggel a tapasztalataimat az ellenőrökről!

Szóval 2007 tavaszán történt, hogy a lengyel párommal, egyik vasárnap a Margit szigeti séta után úgy döntöttünk, hogy villamossal elmegyünk a Vigadó térre. Mivel sehol nem lehetett a környéken jegyet kapni és természetesen a jegykiadó automaták sem működtek ezért blicceltünk. Ahogy az lenni szokott, már a megállóban felszállt velünk 3 ellenőr akik le is csaptak ránk. Semmi baj, leszálltunk velük a Kossuth téri metrómegállónál és elkezdődött a büntetés. Mivel a leányzónak már voltak kellemetlen tapasztalatai az ellenőrökkel, amik olyan vadak voltak, hogy nem akartam elhinni, mondta, hogy ne szolaljak meg magyarul és majd meglátom. Így is tettem.

Az egyik kérte tőle az igazolványát, a második mögém állt, hogy ne tudjak elmenekülni vagy nem tudom, hogy miért amíg a harmadik telefonálást színlelve hangosan mobilozott: POLICE, JA! POLICE, JA!…engem is kérdezgettek, de nem válaszoltam, csak a vállam húzgáltam és figyeltem. Akkor vált gyanússá a dolog, amikor az igazolványt vizsgáló mutatja a másiknak a lengyel igazolványt, hogy nem tudnak rajta eligazodni, pedig csak annyi a különbség, hogy az barna. De ez mindegy… akkor aki mögöttem állt szólt neki, hogy „Kit érdekel! Mondjad neki és menjünk!” ekkor az leírt egy számot egy papírra és odaadta a lánynak: 7500 Ft.

Ekkor a lány átadta nekem a papírt. Mondtam neki, hogy „vedd el az igazolványod és menjünk! Ezek le akarnak húzni!” a lány nyúlt érte, erre az ellenőr ellökte a kezét, az igazolványt a hátsó zsebébe tette és mondta artikulálva a lánynak (nyelvtudás hiányában): „kéne vissza mi? Akkor fizess!” A mögöttem álló ellenőr helyeselt, miközben a telefonos még mindig „JA, POLICE! JA POLICE!”. Erre kikerekedett a szemem és megkérdeztem, hogy mi az a 7500 Ft. Meglepődtek, majd megjegyezték, hogy ez a büntetés! Erre a telefonáló már abbahagyta és odajött! A mögöttem lévő hátba lökött! Úgy helyezkedtem, hogy lássam mindhármat, és a lányt mögém húztam. Kértem vissza az igazolványt, mire ők azt mondták, hogy rendőrt hívnak, aminek igencsak örültem, legalább nem nekem kell! Erre azt mondta a telefonáló, hogy nem veszik fel. Mondtam, hogy nem probléma úgyis mindig van 2-3 a parlament bejáratánál és elindultam, hogy szólok nekik.

Erre visszaadták a lánynak az igazolványt és elkezdtek fenyegetőzni és szidalmazni: „Most örülsz mi, köcsög!”…elindultunk, de csak nem hagyták abba! Az egyik így szólt utánunk: „az a szerencséd, hogy elhúzol! Gyere vissza és feljelentelek!”. RENDBEN! Visszamentem, odaadtam nekik a személyi igazolványom és mondtam, hogy rajta! KÖVETELEM, HOGY JELENTSENEK FEL! (ült egy idős hölgy a megállóban és megígérte, hogy akármi van, Ő tanúskodik!) Erre remegő kézzel kiállították a papírokat aláírtam és otthagytam őket. A lányt eléggé megviselték a történtek és megígértette velem, hogy akkor nem csinálok belőle ügyet, mert ha ilyenek  dolgozhatnak ellenőrként, akkor Ő nem tud megbízni semmilyem közszolgában Magyarországon….semmilyen papírt nem kaptam azóta sem…
 
Ez csak egy eset amire fény derült…elgondolni is borzasztó, hogy mennyi esetben megússzák és turistákat „húznak le”…vastagon…
 
Maradok tisztelettel:
 
V. Ferenc

Címkék: bkv budapest ellenőr utas észrevétel turista büntetés panasz rendőr



 

Kommentek:

Babu2000 2009.10.05. 11:29:03

BKV: EZ ÁM AZ ORSZÁG IMÁZS...

Rohamkukac85 · http://blog.hu/liliansol 2009.10.05. 12:08:42

Az ellenőr nem veheti el a személyi igazolványt. Lóf*szt a seggükbe.

Lalikiraly 2009.10.05. 12:24:12

Szokásos BKV én így utállak...

George..bp 2009.10.05. 12:39:26

www.youtube.com/watch?v=5Q92LldcM0I

Még azt a videót ajánlom mindenkinek, akinek bármi kétsége volna afelől, hogy a társadalom legszemetebb, legaljasabb, neoávós, besúgó, aljas spicli rétegéből
kerülnek ki a BKV ellenőrök.
5 káposztásmegyeri szarházi, a Völgy utcai fojtogató, az 1- es villamos nőt bántalmazó ellenőrgarázdái,a turistákra keselyüként lecsapó ellenőrökkel, a sort folytatni lehetne.

De, rájuk férne egy nagy verés, de rájuk férne.....nem mertek az Újpest-Fradi közelébe jönni. A Újpest-Központ metrómegállónál mindig ott vannak,de szombat este hiába is kerestük volna őket. Mondjuk, nem a biztonsági ellenőrökkel van probléma, hanem az igazi, büntetetni akaró ellenőrökkel.

"A büdös ellenőrzsarukkal,kik minket űznek, föld felett és föld alatt...."
Meg az átkozott polgármesterrel,
akinek még egyszer a képére mászok,
és hogy még pofáján nem ül ott a névjegyem,ezt az egyet bocsássa meg nekem.
Meg a hamis pótdíjra felszólitó ügyvédedekkel,és bírákkal

"bírák, kik az urat kimélik,
de a rongyosat elítélik,
mert a törvény is csak csalás,
vérrel fogunk fizetni nékik,
ha jön a nagy leszámolás...
Ajánlás
Verjétek nehéz vasbunkókkal
rántottává képüket:
ruhátokról a nyári zápor
lemossa majd vérüket,
Egyébként Francois Villon a nevem,
ezt senki ne bocsássa meg nekem."

DocBulywood · http://felreinfo.blog.hu/ 2009.10.05. 12:43:33

Azt nem értem, hogy miért nincs egy-két markos legény a közelben, aki az ilyen aljas ellenőröket összecsomagolja és feladja ajánlva?

Kár, hogy nem lengyelül beszéltél velük, bár lehet, hogy kaptál volna pár sallert útravaló gyanánt.

Aki teheti ne vegyen bérletet és ne járjon metróval. Amint a metróban visszaállítják a beléptető kapukat, mint London-ban, akkor már lehet bérletet venni. Nehogy már összedobjátok az orkok bérét! FASZT!
(Bár nekem is 2005 decembere után most kellett béretet vennem, de csak egy hónapig. Aki még emlékszik, akkor 6.250Ft volt a bérlet, ma meg ennek a másfélszerese.)

DocBulywood · http://felreinfo.blog.hu/ 2009.10.05. 12:44:51

@Rohamkukac85:

Még élveznék is a vasreszelékes-vazelinek análszexet!

:-D

George..bp 2009.10.05. 12:47:49

Bojkott:
politikai, gazdasági vagy személyes kapcsolatok megszakítása állammal, szervezettel, személlyel megtorlás és vmely célú kényszerítés céljából. (osiris szótár)

Na,most én bojkott miatt megszakitok minden kapcsolatot a BKV jegyellenőreivel.Nem foglalkozom a kéréseivel, felszólitásával, egyáltalán SEMMIBE VESZEM, IGNORÁLOM! (ha van jegyem, ha nincs, ez mellékes, nem adok át neki semmit)Nem is szólok hozzájuk.

Indokoltnak és helyesnek látom, a lukasztókat eltömiteni aprópénzzel,papírfecnivel,papírdarabkákkal, ezáltal üzemképtelenné válnak.
Az agresszív ellenőrök ugyanis igy a gyengébbeket, a nőket, a gyerekeket sem tudják bírságolni, ha rendelkeznek legalább egy kezeletlen vonaljeggyel.

Aki meg böcsületes akar lenni, a szó eszkimóasszonyi mélységében és magasságában, az vegyen bérletet, vagy utazás után tépje össze az érvényesíteni nem tudott jegyét.
Aki akarja,felhasználhatja egy következő menetre.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.10.05. 12:52:20

Én csak azt nem értem, hogy a 7500 Ft hogy jött ki? Helyszínen 6000 a bírság.

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.10.05. 13:08:43

@Peti817172M:

Úgy, hogy lehúzásról van szó. Annyit kér amennyit akar, majd a végén osztoznak ha megvan a pénz.

RedWing 2009.10.05. 13:18:48

@Peti817172M:
Mikor egyszer kisegítettem egy spanyol kislányt, tőle 50 Eurót!!! kértek ordítva!

Adani 2009.10.05. 14:30:10

Nem hangzott el a nyelvtanfolyamon oktatott Tiket, tiket esetleg a bébi kám bek or polisz esetleg a ha nem tudja készpénzben rendezni a büntetést akkor elfogadom a karóráját is ( nó máni vaccs iz gúd)?

eszkimó asszony 2009.10.05. 14:57:33

Amíg bliccelők vannak, addig ellenőrök is lesznek! A dzsordsz által felrakott tv2 kisfilmnek szerintem ez a tanulsága. :-))
Ha meg a dszordzs meg a DocBulywood erősködik is, akkor előbb-utóbb még rendőröket is kapunk a nyakunkba! :-))
2007-es történet 2009-ben, ahelyett, hogy akkor, amikor az eset történt, akkor bejelentették volna a BKV-nak. Komolyan nem értem. Szerintem mindenkinek érdeke, hogy ne a rossz arcát lássa se a külföldi, sem pedig a magyar utas a közlekedési vállalatnak.
Nem verekedni kell, hanem élni kell az állampolgári és utasjogainkkal, mert ilyenek is vannak ám!!!
Amúgy pedig az itt leírt esetben sem volt jegy. Hívni lehet az automatákon lévő számot, ha nem az nem ad jegyet. És akkor már van egy bizonyítékom a telefonban, hogy én jóhiszeműen akartam eljárni, jegyet akartam vásárolni, de saját hibán kívül nem tudtam. Egy telefonhívás díja valahol a jegyárakkal vetekszik, tehát hibabejelentés esetén már elég rendesen fizettem. Nem? Aztán utána büntessen, aki akar, és mehetünk a bíróságra.
Az különösen tetszik, hogy már sokadszor hallom, a külföldiek nem találják az érvényesítő ketyeréket (tv2 riportfilm). Ahha... az ajtót megtalálják, ha be akarnak menni egy épületbe? Vagy az se megy? Bírom az ilyen kijelentéseket, mert valahol az a bizonyítvány állítódik ki az emberiségről, hogy gyakorlatilag úgy hülye mindenki, ahogy van, és hogy talán a pisilés és a kakilás az, ami megy egyedül. Felügyelet nélkül gyakorlatilag senki sem engedhető ki az utcára, mert ki tudja, mi történik vele, ha valaki nem fogja a kezét.

ZBR 2009.10.05. 14:57:59

@George..bp:
Megértetted az utolsó mondatát is a riportnak, vagy csak linkelgetsz?
Egyébként én majd téged foglak bojkottálni és kirámolom a lakásodat. Felszólításoddal nem foglalkozom, szádat papírfecnivel eltömítem...Marha...

eszkimó asszony 2009.10.05. 15:07:31

@George..bp:
Ne szállj fel a BKV-ra dzsordsz, és akkor biztosan nem lesz semmilyen kapcsolatod ellenőrökkel. Ha felszállsz, akkor legyen nálad érvényes bérlet vagy jegy, mert akkor az ellenőr, köszön, néz, megköszön, elmegy. Így szokja ugyanis. :-)) De te ezt honnan is tudnád? Te mindig azzal a "bunkóval" találkozol, aki akkor is akarja látni az utazásra jogosító papírfecnidet, amikor az neked nincs. És erősködik cefetül... Nem bunkó ő, csak a munkáját végzi.
És elég nehezen, mert mindenki annyira okosan és öntudatosan bliccel, hogy öröm nézni. És még hősnek is érzi magát... vagy áldozatnak. Ezt a két verziót lehet olvasni a blogban. Az, hogy esetleg kicsit magába nézne, kéne jegy v. bérlet, ha már használok egy szolgáltatást, az nagyon ritka.

666E 2009.10.05. 15:31:19

@eszkimó asszony:
"Amíg bliccelők vannak, addig ellenőrök is lesznek!"

Tévedés. Nem mondom, hogy pont fordítva van.. de még azon véglet is közelebb áll az igazsághoz. Az ellenőröknek teljesíteniük kell egy kvótát, azaz feladatba kapják, hogy ha törik ha szakad, nap végére meglegyen az x darab büntetés. Ha netán netán valamiért nem lenne meg, akkor jöhet a b-terv: szivassuk meg a 12 éves kislányt ha van bérlete ha nincs. Amolyan vagy ő vagy én alapon. Elvégre a munkát maradéktalanul el kell végezni.
Persze nem mondom, hogy CSAK emiatt lennének potyautasok, természetesen ennélkül is lesznek bliccelők.. Legalábbis amíg foglalkoztatnak embereket ellenőrként, addig papíron mindenképp.

Adani 2009.10.05. 16:05:45

@666E:

Igazad van épp emiatt nem helytálló ez a mondat sem.

"e szállj fel a BKV-ra dzsordsz, és akkor biztosan nem lesz semmilyen kapcsolatod ellenőrökkel. Ha felszállsz, akkor legyen nálad érvényes bérlet vagy jegy, mert akkor az ellenőr, köszön, néz, megköszön, elmegy. Így szokja ugyanis. :-))"

Feltéve ha megvan már a fejkvóta. Ha nincs akkor büntetni próbál. Ha nem szállsz fel akkor persze minimális esélyed van max. a megálló közelében próbálhat elkapni, de sok esélye nem lesz.

v_feco 2009.10.05. 18:27:02

hat ez pont en voltam...marmint velem tortent a dolog!a 7500 HUF nem tudom h hogy jott ki...gondolom 2500 / koponya...azt elfelejtettem meg mondani h angolul probalt a lany nekik beszelni, h adjon valami eselyt az emberi kommunikaciora,de nem sok sikerrel...mndegy...tuleltuk...egyebkent ma ismet igenybe vettem a BKV szolgaltatasait...jeggyel a kezemben...de a 7es(!!!) buszon nem volt mukodo jegykezelo keszulek...szoval, igy jartam...bliccelesre kenyszeritettek :)

kispista2 2009.10.05. 21:35:00

Telefon elő, videózzátok le a fenyegetésüket és tegyétek fel a youtube-ra.

ZBR 2009.10.05. 23:26:59

@666E:
@Adani:
Van egy logikai "baki" ami mellett kissé elmentetek.

Szóval, ugyebár kvóta van, annak teljesítése miatt mennek neki az ellenőrök a "könnyű prédáknak". Emiatt ugye szerintetek ketten hibásak: aki kitalálta a kvótás rendszert, no és az ellenőr, aki csak ennek a teljesítésére utazik.

NO, DE

- A kvóta teljesen jogos, hiszen VAN annyi bliccelő, mint amennyi a kvótában ki van szabva. Szóval a kvóta gond nélkül teljesíthető lenne a létező tényleges bliccelők azonosításával és megbüntetésével. (SŐT! Akár emelni is lehetne. Hiszen a kvóta valószínűleg nem követi az aktuális változásokat, száma nem emelkedik oly mértékben, mint ahogy a "szalainé miatt nem veszek semmit"-dolog.)
- Az ellenőr is csak a pénzéért dolgozik, ha kicsit persze tisztességtelenebb eszközökkel, akkor úgy. Ez még így is mindig messze elmarad a:
- hazalopom a gyárat
- végkielégítést utalok ki magamnak
- jó könyvelőt fogadok
- minimálbérre jelentem be az egész cégem
- stb.
"apróságoktól"...

= VÉGKÖVETKEZTETÉS:
az a bliccelő a hibás, aki, ha összefut az ellenőrrel (NEM történik meg feltétlenül mindennap), aki őt TELJESEN JOGOSAN meg kívánja büntetni, NEM HAJLANDÓ FIZETNI. Tulajdonképpen a dzsordzshoz hasonló bliccelők miatt kénytelenek - akár a jogi lehetőségeiket meghaladóan - intézkedni másokkal szemben az ellenőrök.

Mert ha hajlandóak lennének fizetni, azok, akiknek indokolt, akkor az ellenőr kvótája meglenne, sokkal derűsebb lenne, hiszen a pénze biztos lenne. Engedékenyebb lenne, lehetne, jóhiszeműbb, PÉLDÁUL a turistákkal szemben is... Inkább hihetne a béna "otthon hagytam" és egyéb sztoriknak, hiszen azok, akik SZÁNDÉKOSAN bliccelnek, fizetnek....

ZBR 2009.10.05. 23:28:43

@ZBR:
Bocs, kimaradt....
TEHÁT:

Dzsordzs szivatja a tájékozatlanabb, fiatalabb, gyengébb utasait, ÁTTÉTELESEN ő teszi ki ezeket a szerencsétleneket zaklatásnak!

666E 2009.10.05. 23:44:12

@ZBR:

mi tagadás, ebben is van logika.

furasrac 2009.10.06. 01:48:45

A lengyel csaj nem bízik a magyar közszolgáltatásban, bezzeg a haveromékat úgy büntették meg Lengyelo-ban, h volt jegyük. Akkora összeg volt az állítólagos büntetés, h a bankautomatáig kísérték őket, h ki tudják fizetni. Nemzetközi ork-uralom!

Adani 2009.10.06. 08:04:35

@ZBR:

"A kvóta teljesen jogos, hiszen VAN annyi bliccelő, mint amennyi a kvótában ki van szabva. "

És akkor már jogos? Hiszen mi van ha az ellenőr eggyel sem találkozik mert pl. nem a 3-as villamoson dolgozik? Nem tehet róla, h nem tudott senkit megbüntetni mert nem volt miért. Ezért nem jogos a kvóta. Ugye a bliccelők többsége a metrót is kerüli ill. oda vesz jegyet, így aki csak metrón dolgozik az valószínűleg kevesebb bliccelővel fut össze.

selymesszőrű tejbegríz 2009.10.06. 08:06:41

Na ja, de míg egy bliccelőből lehúznának 6000 HUF-t fejenként addig a szerencsétlen túristáról meg ennek a többszörösét (7500 HUF, 50 euró stb). Így érthető, hogy jobban megéri túristákat baszogatni meg gyerekeket és nőket, mint becsületes bliccelőket. De azért ezt senki ne mondja, hogy normális. Attól, hogy valaki bliccel, még nem jogosítja fel az ellenőrt semmi, hogy másokat átverjen. Ez olyan mint a végkielégítés kontra nem veszek jegyet.

Csigorin 2009.10.06. 09:09:31

Nem a bojkott a megoldás... Lengyelországban pl az utasok vannak oly kedvesek, hogy villamoson, buszon, a használt jegyüket NEM viszik el leszálláskor, hanem otthagyják... és a következő kedves utas kezében ott egy érvényes jegy! Csak hát ők összetartó nép ugyebár, mi meg... :S

RedWing 2009.10.06. 09:12:23

@ZBR:
Akkor ezen túl én is kénytelen leszek - akár a jogi lehetőségeimet meghaladóan - intézkedni minden olyan ellenőrrel szemben, aki nem a bkv szabályzata és a hatályos törvények szerint jár el munkája során.

moongee 2009.10.06. 09:33:41

@RedWing:
Azért mert más törvényt szeg, az nem jogosít fel téged arra, hogy te is meg tedd. Ráadásul ezzel lealacsonyodsz az ő szintjükre. Fénykép az ellenőrről és kitenni valami nyilvános oldalra+ feljelentés. Esetleg lehetne itt a figyelőn belül egy képgaléria az ellenőrökről.

"POLICE JA! POLICE JA!" Birka ork! Magyar rendőrnek "telefonál"

Adani 2009.10.06. 09:36:52

@moongee:

Na igen, ez a másik ebből is látszik ,h kamu. Nem szokásuk rendőrt hívni azt a szöveget csak megijesztésre tartják fent, hiszen semmi értelme nem lenne. Ha nem ijed meg tőle az áldozat akkor bukta van.

RedWing 2009.10.06. 11:02:28

@moongee:
Nem feltétlenül törvényt szegve akarok fellépni!
Beszéltem jogásszal a múltkori incidensem után és felvilágosított, hogy ha ellenőr (vagy bárki más) fizikailag bántalmaz valakit, akkor én, mint magyar állampolgár, élhetek a jogos önvédelemmel, amibe beletartozik saját magam és más emberek testi épségének, valamint javainak védelme is.
Magyarul, ha látsz valakit, hogy a megállóban veri/lökdösi/fojtogatja az ellenőr, akkor odamehetsz és jogosan, akár fizikai kényszer alkalmazásával is segíthetsz neki (természetesen ez alól kivétel, ha az ellenőr jogosan védi magát).
Egyébként nem tartozom a kötekedő, hirtelen haragú emberek közé, még sosem kezdeményeztem verekedést.
Mindig megvárom az első ütést (legalábbis annak kísérletét).

qmiklos 2009.10.06. 15:00:31

@George..bp: "Indokoltnak és helyesnek látom, a lukasztókat eltömiteni aprópénzzel,papírfecnivel,papírdarabkákkal, ezáltal üzemképtelenné válnak.
Az agresszív ellenőrök ugyanis igy a gyengébbeket, a nőket, a gyerekeket sem tudják bírságolni, ha rendelkeznek legalább egy kezeletlen vonaljeggyel."

Nincs igazad. Egyáltalán nem indokolt ezeket tenni, hiszen a BKV járművei az állam tulajdona. Ha valaki bliccel / lóg akkor az az ő baja, a BKV meg jogosan kéri számon, hogy miért utazol velük, ha nem fizetsz a szolgáltatásért.

Más kérdés az agressziv ellenőrök, abban igazad van, azokat egyből jelenteni kell. Készits fényképeket, videót, hangfelvételt és tegyél feljelentést az ilyenekről.

racionálisan radikális 2009.10.06. 15:49:44

@eszkimó asszony: Egy mocskos akácfás bérkommentelő vagy, vagy csak simán egy orbitális barom.

ZBR 2009.10.07. 19:33:12

@Adani:
A metróban viszont öt perc alatt találkozik annyi utassal, mint amennyivel a hármason egy délelőtt alatt.
A bliccelők eloszlása nyilván nem egyenletes, de ismétlem azt is, hogy JÓVAL TÖBB bliccelő lehet, mint amennyi a kvóta!
A "nem találkozik eggyel sem" az egy irdatlan méretű ferdítés.

@RedWing:
Némi különbség. A játék az ellenőr zsebére megy, míg te pusztán úri passzióból csinálod.

Adani 2009.10.07. 19:50:27

@ZBR:

Eleve honnan lehet tudni mennyi bliccelő van? Nem lehet pontosan megmondani a tény, max. hasra ütés szerűen. Hogy számolják a kvótát?

Amire gondolok az, h tegyük fel van X utas egy átlagos nap. Azt mondják kb. 20% bliccel, vagyis minden 5. tehát akkor a bliccelők száma X/5.

Az más kérdés hogyan jött ki pont a 20%, gondolom hasraütés eredménye, de fogadjuk el ,h ennyi, pontosan úgyse lehet mérni, ez is tény.

Mintha vhol olvastam volna, h összesen 500 elenőr van. Tehát akkor a kvóta kiszámítása ( K-val jelölve):
K=(X/5)/500. De ez így eleve nem jó, mert azt feltételezi ,h a bliccelők egyenletesen oszlanak el és az ellenőrök is. De mint tudjuk ez nem így van, pl. felszínen sokkal több a bliccelő mint a metróban. És hát mivel az eloszlás nem egyenletes így könnyen lehet, h egyesek a kvótát nem érik el. Pl. a 4-as villamoson kb. 100 utasból 99 bliccel. Ha ide felszáll egy ellenőr ( tegyük fel van olyan bátor) rögtön megvan neki a kvóta, ha többször megcsinálja akkor a hó végére megvan a sokszorosa. Így marad majd olyan, akinek nem lesz meg. Biztos van olyan járat, ami a másik véglet, ahol kevés a bliccelő. Pl. egyes budai kisforgalmú buszokról tudom ezt elképzelni, egyrészt kevesen vannak elsőajtózás miatt kevesebben másrészt mondjuk elit környék és alig használja valaki, de ha mégis fizet érte, mert meg se kottyan neki.

uruk.hai 2009.10.08. 22:51:19

@666E: Ezt a kvóta dolgot honnan vetted? Ha van is több szempontból irreális.
1.Hogyan határozható meg,hogy egy kaller hány bliccelővel találkozik egy nap? Reálisan sehogy,saccolni lehet.
2.Ha még találkozik is,mivel semmi kényszerítő eszköze-sem jogi,sem fizikai-nincs,hogyan lehet előírni hányat írjon fel,vagy büntessen meg?
Ha pedig mégis előírják lehet,hogy megtaláltuk az ellenőrök agresszivitásának okat? Képzeljetek el egy szobafestő céget,ahol ecset nincs,festék nincs,a megrendelő nem enged be,a főnökötök meg leüvölti a fejeteket,hogy miért nincs kész a munka. :-) Ha el akarod végezni a munkát "rendesen" vagy lopsz ecsetet,festéket,ügyfélhez betörsz és ha akarja,ha nem kifestesz. :-) A munkahelyed megmarad,aki meg nem így tesz megy az utcára.
Az orkok mögött is ott volt Szauron meg a nyolc nazgul,akik csatába hajszolták őket. :-)