BKV-Figyelő

Minden második busz kimarad?

BKV figyelő.hu

2009.01.24
11:46

Olvasónk rendszeresen utazik a 25-ös busszal, melyre minden alkalommal 20 percet vár. Nem lenne ezzel különösebb probléma, ha a menetrend szerint nem 8-10 percenként járnának a buszok. Hová tűnt minden második busz?

Tisztelt BKV-figyelő!

Felháborodva tapasztalom nap mint nap, a tömegközlekedéssel kapcsolatos problémákat, melyeknek kénytelen-kelletlen az áldozata vagyok.

A bérletet minden hónap elején becsülettel megveszem, még mindig bízva abban, hogy az előre kifizettett szolgáltatásért, megkapom, amit a menetrenek ígérnek.

Nem elég hogy hajléktalanok tömegével kell együtt utaznom (akik a mellettem lévő ülésre "ürítenek") az elviselhetetlen kosz, bűz és szemét mellett, ráadásként némely járatot rendszeresen kihagynak. Szeptember óta utazom a Mexikói úttól induló 25-ös busszal, amely indulási időpontjait képtelenek betartani. A munkahelyemről emiatt, többször is elkéstem, s már nem igazán tudom, hány órával előbb kéne elindulnom, hogy időben beérjek. Amúgy is, de most, hogy tél van, a több mint húszperces várakozás  - a kiírt 8-10 perc helyett - meglehetősen felháborító. Nem tudom mit lehetne tenni, vagy kihez lehetne fordulni a rendszeres járatkimaradások problémájával, de gusztustalannak tartom hogy míg az embereket megbüntetik a szabályok megszegése, be nem tartása miatt, addig egyes cégeget, mint például a BKV-t senki nem vonja felelősségre, senki nem bünteti, ha nem teljesíti a kötelezettségeit, amiért, a fizettséget előre elkéri!

Kérem, adjanak tanácsot, hogy kihez fordulhatnék, ezzel a rendszeresen felmerülő problémával.

Üdvözlettel: P. Marianna

komment komment Címkék: budapest bkv busz késés menetrend utas panasz észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása