BKV-Figyelő

Sütit osztogatott az ellenőr a Moszkva téren

BKV figyelő.hu

2009.05.08
09:50

Olvasónk tegnap a Moszkva téren a mozgólépcsőn felfelé haladt az ellenőrök felé. Amikor odaért hozzájuk, az egyik a bérlete felé nyúlt, amit az utas erősen szorított, nem akarta, hogy elvegye tőle. Akkor vette észre, hogy az ellenőr nem a bérletért nyúlt, hanem egy Flora reklámos sütit akart neki adni (képen), amit később elfogadott. Szilágyi Károly, a BKV szóvivője elmondta, hogy az utas az ellenőr egyéni akciójával találkozott, és ő is örült a pozitív visszajelzésnek.

Szervusz Kedves BKV-figyelő!

Tudom, sokan levelet kapsz melyek általában negatív hangvételűek. Tisztában vagyok én is a helyzettel, és szerintem nincs olyan BKV-t használó ember aki ne lenne. De nem is erről akarok írni. Rendszeres olvasód vagyok, habár eddig levelet még nem írtam, de a mai nap olyan történt amit úgy érzem közhírré kell tennem.

Rendszeresen használom a metrót de eddig egyetlen egyszer volt atrocitásom ellenőrökkel/biztonsági örökkel (orkokkal) amit akkor szépen le is rendeztünk. (persze ennek biztosan olyasmi oka lehet, hogy nem vagyok egy kis termetű ember, és persze férfi vagyok) De a mai nap az nagyon meglepett.

Kb. 9.45-kor Moszkva tér, kiszállok a metróból bemondják hogy a "kijáratoknál ellenőrök blablabla" Elő is veszem a béreltem ahogy felérek egy középkorú hölgynek mutatom aki nyúl felé. Na ekkor már rámarkoltam nehogy elvegye, vagy belekössön. Erre nem hogy elveszi még Ő ad!

Kedvesen mosolyog szép jó reggelt kíván. A bérletemre csak épp hogy ránézett és egy sütivel kedveskedik! Nem tudom ez a BKV-nak valami új szolgáltatása a nem potyázók részére,vagy csak a hölgy önakciója, de mindenesetre nagyon kellemesen indult a reggelem :)

Üdv: Norbi

komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr utas moszkva tér észrevétel dicséret bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása