BKV-Figyelő

Re: Színészek mondják majd a megállók neveit

BKV figyelő.hu

2009.05.19
15:30

Tegnap reggel megjelent egy bejegyzés a blogon, ahol a földalattira készült új utastájékoztató hangokat hallhattátok. A bejegyzés 10 óra után lekerült a publikus nézetből. Nem azért, mert kiderült, hogy nem igaz amit írtam, hanem mert a BKV szólt, hogy épp a poént készül lelőni.

A cégnél ugyanis kitalálták (elméletileg a publikálás előtt már), hogy miután feltöltötték a hangokat a vonatokra (még nem tudni hogyan) egy játékot indítanak, ahol majd az utasok nyerhetnek, színházjegyeket. Ezért felajánlottam, hogy a játék indulásáig a bejegyzést leveszem a publikus nézetből, nem célom elrontani a BKV akcióit.

Hamarosan egyébként találkozom a cég új kommunikációs igazgatójával is, akitől személyesen meg megkérdezhetem majd, hogy mi indokolja az utastájékoztató hangok lecserélést, illetve, hogy az új paraméterkönyv bevezetése előtt néhány héttel miért nem a változásokat kommunikálják inkább.

komment komment Címkék: budapest poszt észrevételek bkv bejegyzés információ utas válasz tájékoztatás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása