BKV-Figyelő

Jött a vihar, felvette az utasokat a garázsba tartó busz

Király Dávid

2013.06.26
14:51

Alaposan bőrig áztak volna a viharban azok az utasok, akiknek menetrend szerint még majdnem negyed órát kellett volna várniuk a 98-as buszra. A segítség egy garázsmenetes busz képében érkezett. Giornalista levele következik, amelyet olvasónk a BKK-nak is elküldött.

Ferihegyről hazafelé tartva a Csévéző utca megállóban vártuk a 98-as autóbuszt. A járműre 13 percet kellett volna várnunk, menetrend szerint 21:06-ra ért volna a megállóba, azonban hirtelen beállt egy üres busz, garázsmenet táblával, a sofőr pedig kikiabált, hogy a Városközpontig közlekedik, és elvisz minket.

viharstorm.jpg

Miközben felszálltunk, gyorsan kirakott egy 98-as táblát a Garázsmenet feliratú elé, majd útnak eredtünk.

Néhány perccel később lecsapott a vihar, és mint kiderült, a sofőr azért állt meg a megállóban, és szakította meg a garázsmenetet, hogy segítsen a megállóban várakozókon, hogy ne ázzunk bőrig a jégesőben. A kocsi száma emlékeim szerint 01-50-es volt.

Néhány perccel később beszédbe elegyedtem kollégájukkal, aki az egész út során roppant közvetlen és emberi volt. Biztosított róla, hogy nem kerül bajba azért, ha megírom a történetét, és bár jelezte, hogy nem azért tette ezt, hogy jó hírét keltsem és nem várja, hogy megírjam Önöknek a tapasztalatomat, én mégis megteszem. Remélem, hogy ha mással is, egy dicsérettel elismerik kollégájuk emberséges viselkedését.

Valójában semmi különöset nem tett, azonban a hétköznapokban olyan gyakran az alapvető odafigyelés is hiányzik az egymáshoz idegen emberek kapcsolattárából. Kérem, válaszlevelükben tájékoztassanak arról, hogy küldenek-e bármilyen visszajelzést a sofőrnek viselkedésének visszhangjáról. Kollégájuknak köszönhetően végre éreztem a minden hónapban megváltott havibérletem értékét.

komment komment Címkék: vihar buszvezető garázsmenet 98-as busz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása