BKV-Figyelő

Miért zárják le az álló lépcsőt?

BKV figyelő.hu

2009.03.27
06:50

Tavaly a metróállomások álló lépcsőit a BKV szalagokkal zárta el, hivatalos indoklás szerint azért, mert a bliccelők itt kerülték ki a lépcső tetején álló őröket. Persze ez hülyeség, hisz az őröknek bármit fel lehet mutatni, beengednek a metró területére, nem foglalkoznak vele. Épp a metró az a hely, ahol a legjobban lehet bliccelni. Azon kívül, hogy igénytelen, mégis mire jó? A vakok, kutyások, mozgólépcsőtől félők szívatására? Vagy csak valamelyik vezető cimborája „jóárasította” a kordonokat?

Kedves BKV-figyelő!

Egy képet szeretnék megosztani önnel.

Mostanában többször kellett a Moszkva tér - Batthyány tér távot megtennem metróval. Utazásaim során lettem figyelmes a mindkét végükön lezárt mozgólépcsőkre. Nem értem miért kell lezárni mindkét álló mozgólépcsőt. Eszembe jutott, hogy például a legjobb barátnőm, aki igaz, hogy nem sokat metrózik, de ha mégis rákényszerül, inkább lépcsőzni szokott, mert fél a mozgólépcsőtől. Vajon most ő hogyan jutna fel a felszínre? Le még csak-csak el tudom képzelni, hogy megkéri az ellenőröket vagy a biztonsági őröket, hogy engedjék le és majd lent átbújik a szalag alatt. Felfelé vajon milyen fogadtatásban részesülne?

Eszembe jutottak még azok, akik kutyával közlekednek. Persze a kisebb kutyákat fel is lehet venni, de egy Vizslával vagy Labradorral például már nem próbálkoznék. A gazdik is elhúzzák a csíkos szalagokat? Vagy menjenek kerülő úton?

Kismillió variációt ismerek jómagam is egy-egy utazásra, hiszen nem minden járatra fért fel a babakocsink, de vajon miért kéne 2-3 átszállással megtenni azt az utat, amit egy közlekedési eszközzel is meg lehet tenni?

Nagyon kíváncsi vagyok, mi célt szolgálnak a lezárások!? Segítségét előre is köszönöm!

Tisztelettel: Nagy Linda

komment komment Címkék: budapest kép bkv metró kérdés ellenőr utas panasz moszkva tér észrevétel mozgólépcső

Segítőkész(!) biztonsági őr a Blahánál

BKV figyelő.hu

2009.03.26
13:00

Sajnos sok jót eddig nem olvashattatok a BKV orkjairól biztonsági őreiről itt a blogon. Ez azért van, mert a sok negatív bejegyzés mellett eltörpült az a kevés jó, amit eddig publikáltam. Tegnap viszont landolt egy e-mail a levelesládámban, ami az összes eddigit üti. Őrünk nem nézte karba tett kézzel, ahogy az anyuka egyedül két gyermekével és a babakocsijával alámerül a Blahánál. Odament hozzá, megragadta az egyik gyereket, és lekísérte őket a lépcsőn, ráadásul még játszott is a gyerekkel. Kérem, Kocsis István idei prémiumát ajánlja fel az őrnek:) A levelet a kép alatt találod.

Kedves Figyelő!

Szeretnék megosztani veletek egy nem szokványos, ellenben kifejezetten pozitív esetet, amelynek szemtanúja voltam. Mai napon (2009.03.25.) kora délután, negyed 3 körül értem a Blaha Lujza térre, és indultam lefele a metróállomáshoz. A bejáratnál a szokásos ellenőrök. Nem sokkal előttem halad egy anyuka, aki az egyik kezével egy babakocsit tol, benne egy csöppséggel, másik kezével pedig a nagyobbik gyermeke (a fotóból is kiderül, nem túl idős a nagyobbik sem) kezét fogja. Ahogy odaérnek az ellenőrökhöz, az egyik magától felajánlja segítségét, hogy amíg lefele a mozgólépcsőn anyuka a babakocsit tartja, addig ő lekíséri a másik gyereket. Útközben a kisgyerekkel még el is "játszott".

A blogot olvasva, illetve a városban járva elég sok negatív tapasztalatot gyűjtöttem már a BKV ellenőreivel kapcsolatban, de ez a jelenet, főleg utólag is nézve a fotót, számomra feledtet minden rosszat. Bárcsak mindegyikük ilyen jellemű lenne. Sajnos a számát nem sikerült leolvasnom, pedig, ha mást nem is, de egy dicséretet megérdemelne.

Üdvözlettel: Qca

komment komment Címkék: budapest bkv utas észrevétel blaha dicséret bkvfigyelo őr ork

Évi 42 milliót keres a BKV főtanácsadója

BKV figyelő.hu

2009.03.26
12:30

Munkavállalói szerződése szerint a fővárosi önkormányzat cégeinek egyik legjobban fizetett alkalmazottja Molnár László, a BKV műszaki-gazdasági főtanácsadója, tudta meg az Index. Molnár az energiaiparból érkezett a BKV-hoz 2008. szeptember 1-jén, Kocsis István vezérigazgatói kinevezésekor. Mostanában legtöbbször az MVM Zrt. korábbi zavaros ügyeivel kapcsolatban cikkezik róla a sajtó.

Az Index információi szerint Kocsis István BKV vezérigazgató havi bruttó másfél millió forintos, évi 150 százalékos prémiummal járó fizetésétől csak hajszállal marad el Molnár László műszaki-gazdasági főtanácsadó fizetése. Molnár munkavállalói szerződése 2009. január 1-től 2013 augusztus 31-ig szól, pontosan addig, amíg Kocsis István szerződése.

A szerződés szerint a főtanácsadó alapbére havi bruttó egymillió 424 000 forint, plusz évente legalább az éves személyi alapbérének 150 százalékára jogosult. Felmondás esetén a munkavállalót 12 havi átlagkereset illeti, ami ezek szerint meghaladhatja a 40 millió forintot is. Emellett juttatásként korlátlan mobiltelefon-használat, ingyenes utazás jár a BKV járatain (a családtagoknak is).

A BKV vezérigazgató-helyettesei a főtanácsadói keresetnél jóval kevesebbet kapnak, fizetésük havi bruttó 650 ezer forint, plusz 300 százalékos prémium. A főváros legnagyobb cégei vezetőinek, például a Főtáv, vagy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatójának a jövedelme pedig egymillió 250 ezer forint, 100 százalékos prémiummal.

Molnár elsődleges feladata a társaság holding szervezetté alakításával kapcsolatos stratégiai javaslatok elkészítése, a stratégiai projekt irányítása. Csakhogy a főváros vezetése ez elmúlt hetekben lényegében elvetette a BKV holdinggá alakításának a tervét, így felvetődik a kérdés, hogy min fog dolgozni a méregdrágán alkalmazott főtanácsadó.

Molnár László már a munkaszerződés megkötése előtti négy hónapban is dolgozott a BKV-nak megbízási szerződéssel. Azaz a főtanácsadó szeptember 1-én, Kocsis Istvánnal együtt érkezett a közlekedési céghez. Molnár nem először dolgozik Kocsis István „jobbkezeként”, korábban az Magyar Villamos Művek Zrt-nél és a Paksi Atomerőműnél is közvetlen beosztottjaként, gazdasági vezérigazgató-helyettesként működött.

Molnár László emellett annak a Kárpát Energo nevű cégnek is az igazgatósági elnöke volt, amely többmilliárdos vállalatfinanszírozási hitelszerződést kötött 2008. márciusban az MVM-mel. Az Index birtokába került dokumentumok szerint az ügyben több tízmilliárd forintnyi "aggályos" pénzmozgást tárt fel az MVM-nél lefolytatott belső vizsgálat.

Molnár annak a Nád MPS-H Kft.-nek a felügyelő bizottságában is tag volt, amely az MVM-mel közösen energianád programot indított volna. Mint az Index beszámolt róla, a program ügyében nemrég az MVM-nél belső vizsgálat indult, mert több milliárd forint került az állami tulajdonú óriásvállalattól offshore cégekhez.

Molnár Lászlót 2008. nyarán az MVM Zrt. Kocsis Istvánt követő új vezérigazgatója, Mártha Imre eltávolította a posztjáról, s hamarosan a Kárpát Energóból és a Paksi Atomerőműből is.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv molnár fizetés pénzt mvm kocsis bkvfigyelo

Áznak és nyomorognak az utasok az újpesti buszmegállóban

BKV figyelő.hu

2009.03.26
07:10

Olvasónk értelmetlenül áll ismételten a BKV intézkedése előtt. A 30/30A busz megállóját, állítása szerint véglegesen áthelyezték Újpesten az aluljáró közelébe. Az új buszmegálló szűk, nincs szélfogó és ha esik az eső nincs hová beállni az utasoknak. A régi buszmegállóban volt kiépített utasváró és nagyobb is volt, mint az új. Bízunk benne, hogy csak ideiglenes:

Kedves BKV-figyelő!
 
Értetlenül állok (ismételten) a BKV logikája előtt. Egyszerűen nem tudom követni.

Újpest Központban, a Szent István téren a Káposztásmegyer felé menő 30/30A busz megállóját 60 méterrel hátrább tették (menetirány szerint). Ez önmagában nem lenne nagy dolog, ha az utasokat ezzel (ismételten) nem szívatnák meg. A régi buszmegálló (aki ismeri Újpestet: a GoGo hamburgeres mellett) ideális helyen volt; volt szél fogó, elég nagy tér, hogy a felgyűlt ember tömeg kényelmesen elférjen, ha esett az eső, akkor be lehetett állni a megállóban lévő fa alá stb.

Most, valamilyen elgondolás miatt, 60 méterrel hátrébb tették a buszmegállót, a metro aluljáró lejárata mellé. Közvetlenül mellé. Ennek eredménye képpen ugyanannyi embernek ötöd akkora helyen kell várnia a buszra, nincsen szélfogó, esőben elázik az utas és rendszeresen lefröcskölik az arra járó autók (az úttest és metro aluljáró pereme közé szorulnak az utasok ~ kb. 80 cm).

Először azt hittem, hogy ez csak idéglenes megoldás, de nagyon úgy néz ki, hogy végleges. És a régi buszmegálló üresen terül el, nem építenek oda semmit, nem újítanak fel semmit, nem történik ott semmi. Akkor meg mi értelme volt az egésznek?!
 
Üdvözlettel, ?

komment komment Címkék: budapest bkv busz metró utas panasz észrevétel megálló utasészrevétel

40 év múlva lesz 4-es metrónk

BKV figyelő.hu

2009.03.25
15:10

Legalábbis a Nemzetüdv Bizottság szerint, akik az alábbi vicces kiegészítést festették a 4-es metró egyik állomásánál lévő paravánra. Vicces, bár még igaz is lehet, főleg ha a DBR-t zsaroló Bamco tényleg kiszáll a metróépítésből.

komment komment Címkék: budapest kép vicc bkv metró hülyeség 4 es dbr bamco nbg

Kocsirész, hajléktalanoknak fenntartva

BKV figyelő.hu

2009.03.25
07:00

Ritka, hogy a körúton a csúcsidőben olyan villamos megy, amin találni még ülőhelyet. Tegnap olvasónk nem csak ülőhelyet, egy egész kocsiszekrényt talált, ahol egy hajléktalanon kívül senki más nem utazott. Az utasokat zavarta a szag, és a csöves jelenléte, mégsem zavarta le senki. Inkább nyomorogtak a villamoson.

Szia Figyelő!

Mint ahogy a csatolt kép is mutatja, a hajléktalanok tudják hogy kell ülőhelyet csinálni az amúgy forgalmas villamoson. Szerencsére nem voltak sokan, így azt a blokkot szabadon tudtuk hagyni.

A kép ma (03.20.) 16:00 körül készült a Boráros térnél (Móricz felől).

Üdv.

komment komment Címkék: budapest kép bkv combino hajléktalan villamos utas panasz észrevétel

Miért nem a kérdésre válaszol az ügyfélszolgálat?

BKV figyelő.hu

2009.03.24
12:50

Bár a BKV kommunikációja Regőczi eltávolítása óta sokat javult, az ügyfélszolgálat még mindig szeret mellébeszélni. Olvasónk azért írt a BKV-nak, mert szerette volna megtudni, hogy a Hősök terén miért csak jegyet árulnak a pénztárakban. (Ezt a levelet itt elolvashatod). A BKV válaszában minden benne van, csak az nincs, miért nem árulnak bérletet. Az ügyfélszolgálat levele alatt találod a válaszom.

Tisztelt T. Attila!  

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Az Önnek okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük.
 
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy utasai számára biztosítani tudja a jegy és bérletvásárlási lehetőséget. Budapesten és az agglomeráció területén 65 pénztárunkban, a metró állomások forgalmi ügyeletén, 1353 viszonteladói árushelyen, valamint 264 darab jegykiadó automatából lehet jegyet vásárolni. Ezeken kívül a 69-es villamoson árusít a járművezető jegyet, illetve 60 autóbusz járaton és 15 trolibusz járaton lehet a járművezetőnél jegyet venni.
 
A bérletek elővételben is megvehetők akár több hónapra is előre, mivel utasaink kérésére, a kezdő dátumot saját maguk határozhatják meg.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a negyedéves bérletek (100 napig érvényesek) lehetőséget adnak előre megvenni hosszabb időszakra is a bérleteket, illetve rendelkezésre áll év elején a kedvezményes éves bérlet megvételének lehetősége is, ami jelentős megtakarítást tartalmaz árban a 12 hónapra megvásárolható bérletek árához viszonyítva, és nem kell havonta sorban állni a vásárlás miatt.   
 
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
 
Budapest, 2009. március 17.
                                   
Üdvözlettel: Dúll Erzsébet mb. ügyfélszolgálat-vezető

Kedves Dúll Erzsébet!

T. Attila nevű utasuk néhány napja egy panaszt küldött Önöknek a BKV bérletpénztáraival kapcsolatosan. (Ügyszám: 3845/2009) Ez a panasz  a BKV-figyelőn meg is jelent. Ön 2009. március 17-én levelére választ küldött, melyet utasuk továbbított nekem.

Először is engedje meg, hogy megköszönjem a gyors válaszát. Úgy veszem észre, hogy a BKV ügyfélszolgálata az utóbbi időben ügyfélcentrikusabb lett. Nem félnek beismerni a hibákat, és gyorsan válaszolnak.

A fent említett panaszra érkezett választ azonban mellébeszélésnek tartom, és ahogy az Attila szövegéből kiolvasom, Ő sem teljesen elégedett vele. Ön válaszában nem tér ki arra, hogy egyes jegypénztárakban miért nem árusítanak bérletet. Nem ad magyarázatot arra, hogy mennyi többletköltséget jelentene, ha a egyes pénztárakban nem csak jegyet, hanem bérletet is lehetne kapni?

Kérem, hogy a levelemben feltett kérdésekre Attilának, és nekem is küldje meg válaszát!

Üdvözlettel: Gál Mihály

 

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat levél utas válasz bérlet jegy bkvfigyelo reakcio

Megállóban hagyta az utasokat

BKV figyelő.hu

2009.03.24
07:20

A 105-ös busz vezetője a tájékozatlansága miatt nem tudta melyik megállóban kell megállnia, így egy másik megállóban nyitott ajtót, és a busz utasait ott tette ki. A buszra eközben egy másik (ideiglenes) megállóban vártak az utasok. Ott persze nem állt meg, így a 105-ösre várakozó emberek további 20 percet voltak kénytelenek várni a következő buszra.

Tisztelt BKV!

Ma este (2009. március 18.) az alábbi eseményeknek voltam tanúja.

Előzményként elmondanám, hogy a Béke utcát a Gyöngyösi utca és a Róbert Károly körút között újra aszfaltozzák Angyalföldön. Ezen az útvonalon jár a 105 busz, aminek több megállóját emiatt áthelyezték. A Gyöngyösi utcai végállomás felé a Béke téren a megállót előrébb helyezték.

A Volvo típusú busz amivel utaztam a menetrendi kiírás szerint 20:53-kor indult az Apor Vilmos térről (rendszámot este a sötétben leszállás után nem tudtam megnézni, de szerintem az indulás időpontja alapján be lehet azonosítani a sofőrt). A Róbert Károly körúti megálló után a busz a villamos síneken ment tovább, gondolom azért, hogy ne kelljen a felmart úton haladnia, ez a vezető részéről figyelmesség volt, de ez után a Béke téren nem az áthelyezett megállóban állt meg, hanem a villamosmegállóban, s a járdaszigetre lehetett leszállni. (Ekkor a busz belső kijelzőjén az óra 21:28 mutatott.) A busz továbbhaladt, de nem állt meg az áthelyezett megállóban, otthagyva körülbelül hat utast, s legközelebb már csak a Fáy utcánál állt meg. Az áthelyezett megállóban meg várhatták az utasok a következő buszt, ami minimum 20 perccel később jön, ami nem kellemes semmikor, de ma este ráadásul még erős szél is volt.

Kérdésem, hogy a busz miért nem a kijelölt megállóban állt meg? Kérésem pedig az volna, hogy vizsgálják meg az esetet és részesítsék megfelelő szankcióban a sofőrt.

Levelemet ezzel egy időben elküldöm BKV-figyelőnek is, és válaszukról is tájékoztatni fogom a portált.

Papp Tamás

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel megálló 105 ös

Beszólogatott, kötekedett a biztonsági őr

BKV figyelő.hu

2009.03.23
16:00

Állami cégeknél midig van néhány dolgozó, aki elfelejti, hogy a fizetését az adófizetők, az ügyfelek pénzéből kapja. A BKV és a MÁV is ilyen. Vannak olyan ellenőrök, kalauzok, buszvezetők, akik elfelejtik, hogy az utasokért vannak, és nem az utas van értük. Olvasónk egy kötekedő, beszólogató biztonsági őrrel találkozott a Lehel téren, aki minden előzmény nélkül letámadta:

Tisztelt BKV!

Tegnap 2009.03.12 14:12 perckor a Lehel téri metrómegállóban kezelném a jegyemet amikor az egyik ellenőrük a tömegen átkiabálva közölte velem "az úgy nem lesz jó Öcsi" (36 éves vagyok), én még úgy vettem, hogy figyelmességből szól és a jegykezelő nem működik, így átmentem a mellette lévőhöz. Mi alatt kezeltem a jegyem az előbb említett ellenőr gúnyosan megjegyezte, hogy "szórakozzak csak úgyis megnézi a jegyemet". Ettől a ponttól kezdve már nem a figyelmességet éreztem hanem a munkatársuk kötözködő magatartását.

Odaléptem az ellenőrhöz megmutatni a jegyem, aki kitépte a 10 darabos gyűjtőt tömböt a kezemből és átforgatta ujjai között majd lengetve a tömböt fennhangon magyarázta kollégáinak, hogy egyik jegyen sincsen érvényes pecsét.

Én nyugodtan visszakértem a jegyet és megkérdeztem a mellette álló kollégáját, hogy pontosan milyen információnak kell a jegyen lennie. Az készségesen közölte velem, hogy az állomás száma 62 ezt keressem valamint a mai dátumot. Én persze rögtön megtaláltam a jegyet amint azonnal szembesítettem a kötözködő kollégával. Elvártam volna egy bocsánat kérést azok után, hogy a kollégái és az ott tartózkodó utasok előtt a becsületembe gázolt, de az Önök munkatársa ezt nem tette meg.

Nem vagyok bosszúálló alkat de nem szeretem, ha nyilvánosan megaláz egy olyan szolgáltatás alkalmazottja amiért én becsületesen fizetek. Az ellenőr azonosítója 400 334 és szeretném megkérni a cégük HR osztályát, hogy ennek az alkalmazottnak, viselkedésből és hozzáállásból oktatást tartsanak.

Üdvözlettel: Grabovszky Tamás

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőr utas panasz észrevétel biztonsági őt

BKV-sok idegeivel játszott a hülye utas

BKV figyelő.hu

2009.03.23
12:00

Miért zárták be a Lipótot? Kérdezem magamtól mindig, amikor elmebetegekkel találkozom. Kinek volt jó, hogy a kezelésre szoruló hülyéket minden felügyelet nélkül az utcára tették? Láttam már a villamoson, késsel hadonászó, ordibáló embert, akinek nagy szüksége lett volna a segítségre. Olvasónk, egy fiatal lánnyal találkozott a 3-as metrón, aki szintén rászorult volna egy is kezelésre. Részletek alant:

Üdv, BKV-figyelő!

Az alábbi, az adott helyzetben nem kellően vicces szituációt küldeném el nektek, megmutatva, hogy az utas is lehet olykor hülye... (mint azt néhányszor láthattuk már és fogjuk is.)

Tegnap (III. 20.) este fél 7-kor Újpest - Központ a helyszín (3-as metró). Lekéstem a metrót, a következő, kb. 4 perc múlva jött. Arra lettem zenehallgatás közben figyelmes, hogy folyamatosan megy a hangosbemondón a "Kérem, hagyják szabadon a biztonsági sávot!" Megörültem, hogy itt is meg tud szólalni.

Majd a hülye utas, -mert nem tudom mással illetni-, a biztonsági kamerával szemben elkezdett szórakozni, hogy megszólaltassa a felvételről játszott figyelmeztetést. Igen ám, de a vezérlők is begurultak, miután nyilvánvalóan direkt szórakozott a lány. Az egyik így hangzott, többszöri, normális felszólítás után: "Fejezd be a szórakozást!" Az azt követő pedig így: "Ha nem fejezed be a szórakozást, ki fogunk vezettetni.

Erre nincs is mit mondani tovább. Viszont nem tudom, mi hívhatta elő a metrókocsiban való "viselkedését" a lánynak: történt ugyanis, hogy 5-6 ember ült abban a kocsiban, amiben ők is ültek. A lány kényelembe helyezte magát, végigfeküdt az egész ülésen. A barátai kuncogtak rajta nagyokat. Majd, amikor a metró elindult, a lány elindult vele együtt előre a kocsiban, közvetlenül elém és elkezdte teljes erőből rángatni a kilincses ajtót, majd visszament. Városkapunál, vagy Gyöngyösi utcánál azzal szórakozott, hogy kirohant a metróból, majd egy másik ajtón a csengő megszólalásakor be.

Viszont ezután következett, amin ledöbbentem igazán (és időközben nem csak én): A rohangálós lány fejen/kézenállással próbálkozott az egyik ülésen, meg beakasztja a lábát a kapaszkodórúdba. Ment a barátnője, segített is megtartani, ami oldalról elég furcsán hozta ki magát...

Egyszerűen nem tudom, hogy valaki mitől hülyül így meg, hogy műsorozzon és akrobatikázzon a - nem mellesleg - mozgó metrón? Nálam mostanában biztos, hogy egy az egyben "hülyeutas" kategória.

Üdvözletem mindenkinek!

K. Cs.

function setcountdown(theyear,themonth,theday){
yr=theyear;mo=themonth;da=theday
}

//STEP 1: Ide írd az évet,hónapot,napot:
setcountdown(2009,12,31)

//STEP 2:
var occasion=""
var message_on_occasion=""

//STEP 3:
var countdownwidth='350px'
var countdownheight='20px'
var countdownbgcolor=''
var opentags=''
var closetags='
'

var montharray=new Array("Jan","Feb","Mar","Apr","May","Jun","Jul","Aug","Sep","Oct","Nov","Dec")
var crosscount=''

function start_countdown(){
if (document.layers)
document.countdownnsmain.visibility="show"
else if (document.all||document.getElementById)
crosscount=document.getElementById&&!document.all?document.getElementById("countdownie") : countdownie
countdown()
}

if (document.all||document.getElementById)
document.write('')

window.onload=start_countdown

function countdown(){
var today=new Date()
var todayy=today.getYear()
if (todayy todayy+=1900
var todaym=today.getMonth()
var todayd=today.getDate()
var todayh=today.getHours()
var todaymin=today.getMinutes()
var todaysec=today.getSeconds()
var todaystring=montharray[todaym]+" "+todayd+", "+todayy+" "+todayh+":"+todaymin+":"+todaysec
futurestring=montharray[mo-1]+" "+da+", "+yr
dd=Date.parse(futurestring)-Date.parse(todaystring)
dday=Math.floor(dd/(60*60*1000*24)*1)
dhour=Math.floor((dd%(60*60*1000*24))/(60*60*1000)*1)
dmin=Math.floor(((dd%(60*60*1000*24))%(60*60*1000))/(60*1000)*1)
dsec=Math.floor((((dd%(60*60*1000*24))%(60*60*1000))%(60*1000))/1000*1)
//if on day of occasion
if(dday if (document.layers){
document.countdownnsmain.document.countdownnssub.document.write(opentags+message_on_occasion+closetags)
document.countdownnsmain.document.countdownnssub.document.close()
}
else if (document.all||document.getElementById)
crosscount.innerHTML=opentags+message_on_occasion+closetags
return
}
//if passed day of occasion
else if (dday if (document.layers){
document.countdownnsmain.document.countdownnssub.document.write(opentags+"Occasion already passed! "+closetags)
document.countdownnsmain.document.countdownnssub.document.close()
}
else if (document.all||document.getElementById)
crosscount.innerHTML=opentags+"Occasion already passed! "+closetags
return
}
//else, if not yet
else{
if (document.layers){
document.countdownnsmain.document.countdownnssub.document.write(opentags+dday+ " nap, "+dhour+" óra, "+dmin+" perc, és "+dsec+" másodperc van hátra A 34.születésnapomig! "+occasion+closetags)
document.countdownnsmain.document.countdownnssub.document.close()
}
else if (document.all||document.getElementById)
crosscount.innerHTML=opentags+dday+ " nap, "+dhour+" óra, "+dmin+" perc, és "+dsec+" másodperc van hátra.
}
setTimeout("countdown()",1000)
}

komment komment Címkék: budapest bkv metró hülye utas panasz észrevétel

Miért nem zavarnak senkit a hajléktalanok?

BKV figyelő.hu

2009.03.23
07:20

BKV-n utazva mindig meglep, hogy a pesti ember milyen együtt érző és milyen toleráns. Szó nélkül tűrik, hogy egy lecsúszott honfitársuk elfoglalja a helyüket a buszon, és ruházatukkal összepiszkítsák azt. De még csak ablakot sem nyitnak, inkább szagolgatják a hajléktalanokból kiáramló szagokat.

Olvasónk a minap egy összehányt, hajléktalanoktól bűzlő trolin utazott. Rajta kívül senkit nem izgatott a hajléktalanok jelenléte, a bűz, és a földön elterülő hányás. Az utazást az koronázta meg, hogy a tömött troli mögött 2 teljesen üres garázsmenetes troli ment, ugyan azon az útvonalon. Vajon miért?

Tisztelt BKV Figyelő

Régóta ismerem a blogot, de eddig nem szóltam hozzá egyetlen alkalommal sem. Most sem azért teszem, hogy panaszkodjak, mert egy fecske nem csinál nyarat, csak kíváncsi vagyok: túlérzékeny vagyok-e, vagy sem? Leírom, mi történt ma velem a BKV egyik helyi járatán, 2009. március 19-én, úgy negyed három tájban.

A 80A trolibuszról van szó, annak is a 301-es járművéről. Ez a járat a Keleti pályaudvartól közlekedik az Örs Vezér térre, naponta többször használom munkába menet, testhez áll, szellős, jobb, mint egy autó. A gyorsaságáról vitatkozhatnánk. Általában a sebességén kívül nincs semmi baj vele, lekopogom, nagyon jól szuperál, viszonylag gyakran is jár, de a mai események megérdemlik, hogy beszéljek róluk, általánosítás nélkül is.

Úgy kezdődött, hogy kimaradt egy busz. A 80/80A trolik nagy előnye, hogy 8-10 percenként közlekednek szinte mindig és mindenkor, és a Keletinél van a végállomása, ülőhellyel vár, amíg le nem telik az a tíz perc is. Ma azonban kisebb tömeg gyűlt össze a buszállomáson, látható volt, melyik a fontos járat (a 80A), és melyik nem (az összes többi).

Jó negyedóra várakozás után, amely alatt két busznak is váltania kellett volna egymást, megérkezett a troli. A nép le, a nép fel. Azután megcsapott a szag. Két hajléktalan tartózkodott a buszon, egyenletesen eloszolva a csukló előtt és mögött, körjárat lévén le se szálltak, az ájer szépen belengte az utasteret, mire felvándoroltunk. Hozzáteszem, nagyon tisztességes hajléktalanok voltak, józanok, az utasokat nem veszélyeztették, bölcs, szinte filozofikus mosollyal nézelődtek, kevés ember találkozott több emberrel, mint ők. Csak hát enyhe gyomorgörcse támadt mindenkinek a szagtól, ami időként megcsapott. Egy távolabbi ülés alatt össze volt hányva a padló, továbbá az út közepén felszállt két kukás egy nagy zsák sörösdobozzal, az ő édeskés szeszszaguk már szinte felüdülés volt az előbbihez képest.

Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy senki nem vette a fáradságot, hogy kinyisson egy ablakot. Egy olyan szép tavaszi napon, amikor az emberek pulóverben tartózkodnak az utcán, és a délutáni hőmérséklet plusz 6 fok. Komolyan, mintha az emberek vagy nem is érzékelték volna a bűzt, vagy már minden mindegy alapon elviselték. Akik a hajléktalanok mellett ültek, kicsit merev arccal néztek maguk elé, de egyébként senki jelét sem adta, hogy osztaná a véleményemet. Érdekes. Mielőtt Pestre kerültem, soha nem tűnt fel, hogy különösebben éles lenne a szaglásom.

Slussz poén, hogy végig közvetlenül ott jött mögöttünk két másik trolibusz is, a 223-as és a 210-es, az egyik elegáns „GARÁZSMENET”, a másik „UTASOKAT NEM SZÁLLÍT” felirattal.

Én maximálisan megbízom az emberekben. A BKV-t ugye 1968-ban, a trolihálózatot 1933-ban alapították. Ez a mai kép tehát a 40-75 éves folyamatos tökéletesítés csúcsteljesítménye. Igen, a BKV több évtizedes szakmai tapasztalatai és világszínvonalú, mára már több száz fős szakértő mérnökgárdájának véleménye alapján trolit közlekedtetni úgy a legmegfelelőbb, ha három busz megy egymás mögött dettó azonos útvonalon, az egyik tömött, összehányt és büdös, a többi pedig teljesen üres. Nekem csak az a benyomásom támadt, hogy még jó, hogy a forgalmisták az egyenletes közlekedés érdekében kissé rugalmasabban kezelik a paraméterkönyvet a megengedettnél, mert itt látható, hogy mi történik, ha nem.

Maradtam Tisztelettel
Egy Fizető Utas

komment komment Címkék: budapest bkv busz hajléktalan utas panasz észrevétel troli

Megkéseltek egy férfit az éjszakain

BKV figyelő.hu

2009.03.22
18:00

Életveszélyesen megszúrtak egy 19 éves fiatalembert vasárnapra virradóra a BKV éjszakai autóbuszán - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A 956-os autóbuszon összeszólalkozott két társaság, dulakodtak, lökdösődtek. Ennek során megszúrtak egy 19 éves fiatalembert, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett - mondta. A BRFK életvédelmi osztálya keresi az ismeretlen elkövetőt. (Index/MTI)

komment komment Címkék: budapest bkv busz éjszakai utas panasz támadás észrevétel biztonsági őr

A BKV-nak nem csak szétrohadó buszai vannak

BKV figyelő.hu

2009.03.22
08:00

Két év alatt számos kritikát kaptam a publikált bejegyzésekkel kapcsolatban. Mindig akad 1-2 olvasó, aki új itt nálunk, és csak az utolsó néhány bejegyzést olvassa el. Ebből következtetnek mindig arra, hogy a blog a BKV fikázásáról szól, pedig ez messze nem így van. Mindig odafigyelek arra, hogy a „hülyeutas” és a „hülyebkv” postok nagyjából egyensúlyban legyenek, és időnként megpróbálom megszólaltatni a másik felet is. Ettől színes a blog.

Számos történetet olvashattatok már a rossz állapotú buszokról. Legutóbb pénteken volt arról poszt, hogy a Nemzeti Közeledési Hatóság visszaküldött a garázsba egy buszt, melynek műszaki állapotára panaszkodtam. A BKV is megszólalt. Javították a hibát, és a busz ismét közlekedhet. Kevesen tudják, de a BKV évente több százmillió forintot költ a járművek felújítására, korszerűsítésére.

Egyik hétvégén a 7E vonalon utaztam egy teljesen felújított Ikarusszal, aminek utasterében nem a szokásos visszaáramló kipufogógáz, hanem a festék szagát éreztem. A busz teljes felújításon esett át, felújítottak benne mindent, amit lehetett. A BKV tájékoztatása szerint egy ilyen busz felújítása körülbelül 20 millió forintba kerül. Ha a BKV buszok rossz állapotáról van szó, a cég mindig azzal védi magát, hogy ezek a buszok már öregek, azért vannak ilyen rossz állapotban. Pedig csak karban kellene őket tartani, és nem szabadna hagyni, hogy ennyire leamortizálódjanak. Ha a BKV buszok többsége ehhez hasonló állapotban lenne, szerintem keveseknek lenne bajuk a BKV-val. Nem kellene az összes buszt felújítani. Elég lenne kikaparni őket a koszból, és máris jobb lenne az utasok hangulata, és a cégről alkotott képük is megváltozna.

Hogy ne csak a rossz buszokról legyen a blogon kép,  és bejegyzés, engedélyt kértem a BKV-tól, hogy lefotózhassam a buszt a garázsban, utasok nélkül. Az engedélyt természetesen megkaptam, a cég szóvivője vezetett végig a garázson, ahol a szerelőcsarnokot is megnézhettem. Amíg a buszt kerestük, beszéltünk a karbantartásról, a buszok állapotáról és a takarításról is.

A szóvivő mondta, hogy ennek a busznak külön sofőrje van, aki vigyáz rá. Ennek köszönhető, hogy jelentősebb rongálás még nem történt rajta. Elmondta azt is, hogy, már egy firka vagy karc beindíthatja a láncreakciót. Amíg egy busz tiszta, addig nehezebben merik összefirkálni, az utasok is jobban figyelnek rá. Beszéljenek a képek:

Ha nem látod a képeket, kattints ide!

komment komment Címkék: budapest bkv busz képek ikarus felújítás kelenföld garázs dicséret bkvfigyelo 280

Backdoor: Csak egy maradhat!

BKV figyelő.hu

2009.03.21
20:50

A lenti képhez szerintem sok kommentár nem kell. Fillérekért, egy darab matricával is fel lehet vidítani az utazóközönséget. Engem legalábbis, mert hangosan röhögtem, amikor megláttam.

komment komment Címkék: budapest kép vicc bkv combino hülyeség villamos bkvfigyelo back door

Leköpte a buszvezetőt

BKV figyelő.hu

2009.03.21
11:10

A rendőrség számára egy drogos ügyei miatt ismert ember támad 17-én egy buszvezetőre a 44-es vonalon, legalábbis olvasónk szerint, aki szemtanúja volt az eseményeknek. A buszvezető épp a megállóban tilosban parkoló autót akarta lefényképezni, amikor az idegbeteg sofőr rátámadt, majd leköpte. Részletek alant:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma (03.17.) utaztam a 44-es autóbusszal a Centenáriumi lakótelepre. (BPI-800)

Amikor a Centenáriumi lakótelepre értünk a végállomásra a sofőr észrevette, hogy egy autó áll a buszmegálló közepén a járdán és leszállt hogy lefényképezze mint bizonyítékot. Amikor is odalépett hozzá a közeli Fornettis boltból 3 hapsi és elkezdek kurva anyázni. Ezt a sofőr megelégelve és mondta nekik hogy hívja a rendőrséget. A sofőr visszament a fülkébe a telefonjáért és akkor az egyik leköpte és jó nagyot rúgott a buszba.

Először kiérkezett 1 rendőrautó majd azok hívtak még párat. Annyi biztos, hogy aki támadt az valószínűleg be volt lőve. Mert a rendőrök előtt már ismert volt, mint drogos. Ezután a buszon maradt emberektől felvették a vallomást és egy nőt + a sofőrt mint tanú.

Hát ennyi lenne. Hát nem rugdalásos támadás, de azért ez előtt se kell szemet hunyni, mert sajnos az utóbbi időkben már nagyon sok incidens volt már a környéken.

komment komment Címkék: budapest bkv busz autó utas panasz brfk észrevétel vezető

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása