BKV-Figyelő

Elaludt a buszvezető a piros lámpánál

Király Dávid

2013.10.09
14:36

A 4-es metró automata vezérlésű lesz, a buszokat azonban egyelőre sofőr vezeti, úgyhogy praktikus, ha a személyzet ébren van. Ez most nem jött össze.

Szeptember 23-án, délelőtt (az eredeti levélben a pontos idő is szerepel - a szerk.) a Monostori úti megállóba érkező 106-os járat vezetője - számomra döbbenetesen - az Árpád hídi végállomás felé menet 2 alkalommal elaludt a piros lámpánál.

vekker.jpgJármű alakú vekker - alvó járművezetőknek

Tovább

komment komment Címkék: alszik buszvezető 106-os busz

Honnan látszik, hogy elsőajtós a busz?

Király Dávid

2013.10.07
16:07

Eleinte a buszok ajtóira ragasztott matricák jelezték, hogy az adott járaton elsőajtós felszállás van érvényben. A rendszer azonban nem működött, mivel a felmatricázott buszokat olyan vonalakra is kiadták, amelyeken nincs elsőajtózás; ez nyilván zavaró. Ekkor jelentek meg a sárga táblák a buszok szélvédői mögött, ez a módszer azonban - mint kiderült - balesetveszélyes, mert zavarja a vezetőt a kilátásban.

Az elmúlt hetekben többen is jeleztétek, hogy több járaton már semmi sem jelzi az elsőajtós felszállást, s ez állandó konfliktusforrás a járművezetők és az utasok között. Joci egy ilyen esetet írt le nekünk.

Az első ajtós felszállás kapcsán ragadok billentyűzetet, mivel a BKK/BKV megváltoztatta a tájékoztatást a 212-es busz vonalán, ami az eddig sem éppen rózsás hangulatú utas-sofőr konfrontációkat fogja növelni.

elsoajto.jpgEz a rendszer nem vált be

Tovább

komment komment Címkék: matrica tábla buszvezető elsőajtós felszállás

"Halom vacak": a FUTÁR, ahogy egy buszvezető látja

Király Dávid

2013.10.04
16:38

A napokban már volt szó a BKK FUTÁR (Forgalomirányítási és Utastájékoztató Rendszer) projektjéről. Ezúttal egy buszvezető olvasónk írta le tapasztalatait az új rendszerről. Nos, mit mondjak, elég kiábrándító. Hosszú, de érdemes végigolvasni, nagyon tanulságos.

Buszvezető vagyok a BKV-nál, már nyáron akartam írni a FUTÁR-ral kapcsolatban, de aztán mire hazaértem, rendre elmúlt a bosszúságom, hagytam a fenébe. Ma (szerdán - a szerk.) jelent meg egy poszt, amelyben az egyik utas kérdezgeti, hogy mikor lesz FUTÁR. Hát, innen alulról nézve soha nem fog rendesen működni, én egyáltalán nem hiszek benne.

futar2_bkk.jpgKöztéri kijelző a Móricz Zsigmond körtéren

Tovább

komment komment Címkék: hiba utastájékoztatás buszvezető FUTÁR

Mikor lesz FUTÁR-kijelző a használt buszokon?

Király Dávid

2013.10.02
12:55

Noha a 25 darab genfi csuklós Volvón már működnek a FUTÁR-kijelzők, a sokkal korábban forgalomba állított 38 darab "kisvolvón" és a 31 darab használt Mercedes Citarón máig sem. Ugyanígy a már felújított és új arculatot kapott néhány csuklós Van Hool buszon sem. Vajon miért? - kérdezi olvasónk, Róbert.

Valamikor év elején a BKK Facebook-oldalán felmerült egy hozzászólásban egy kérdés, hogy jók-jók ezek a használtan vett Citarók, Volvók és társaik, meg szép, hogy át vannak festve (tényleg, én mind a flottafrissítés lehetőségekhez mért végrehajtásának, mind az egységes arculatnak híve vagyok - mások meg nem, de most ezt hagyjuk), de meddig tart még a gagyi műanyagtábla-pakolgatás? Akkor mintha az a válasz született volna a BKK részéről, hogy még nyáron felkerül az akkor frissen bejelentett FUTÁR ezekre a buszokra is.

citaro1.jpgHasznált Citaro a körúton - táblával, kijelző nélkül

Tovább

komment komment Címkék: Volvo használt busz Mercedes Citaro FUTÁR

"Most örülsz, b...d meg?!" - avagy egy buszvezető élményei az elsőajtós felszállásról

Király Dávid

2013.10.01
17:46

Sokan sokféle szempontból megemlékeztek már az elsőajtós felszállásról itt a blogon, a beérkező levelekben jobbára az a közös, hogy senki sem szereti az új rendszert, ami egyébként nem az ördögtől való. Most azonban azt is megtudhatjuk, hogy látja az elsőajtózást egy buszvezető.

Annyi írás megjelent már az interneten az első ajtós felszállással kapcsolatban, küldenék én is egyet a "másik oldal" szemszögéből. Nem nagyon tudok olyan embert mondani, aki igazán lelkes lenne ettől a megoldástól. Ki-ki a maga vérmérséklete és intelligenciája alapján kezeli a helyzetet.

elsoajto.jpg

Tovább

komment komment Címkék: bliccelés buszvezető elsőajtós felszállás

Lesz elég busz, ha leállnak a villamosok?

Király Dávid

2013.09.27
14:04

Szombaton kezdődik az 1-es villamos régen várt felújítása, örülünk. Nóra azonban aggódik, ő ugyanis a külső kerületekben azt tapasztalta, hogy a nyári villamosfelújítások idején egyes környékbeli buszjáratokon csak szóló buszok jártak, a tumultus elkerülhetetlen volt.

Nem tudom, hogy a probléma, amiről próbálok röviden beszámolni, mennyire általános, de szeretnék reális képet és magyarázatot kapni. A XVI. kerületben lakom, így napi rendszerességgel busszal utazom az Örs vezér teréig. A 276E, a 176E, vagy a 44-es és a 45-ös buszok jöhetnek szóba, esetleg a HÉV, ha jó idő van és nem kell sietnem sehová, van időm a HÉV megállóig legyalogolni.

A tavalyi, de az idén nyári nagy villamosfelújítások időszakában is szomorúan tapasztaltam, hogy itt, a külvárosban, ahol ugyan kevesebben laknak, de van néhány lakótelep, a fent említett járatokon ritkábban és csak szóló buszokat közlekedtettek. Hiába nem volt iskolaidőszak, a munkába és piacra igyekvők miatt nagy volt a tumultus.

276E_busz_(BPI-623).jpgFotó: Wikipedia

Tovább

komment komment Címkék: tömeg pótlóbusz külváros villamosfelújítás

A busz hátulja is oda megy, mint az eleje

Király Dávid

2013.09.25
17:18

A mérleg egyik serpenyőjében a bliccelők kiszűrése, a másikban a kényelmesebb utazás. Sokan meglepődtek, amikor a BKK több csuklós busszal vagy trolival ellátott vonalon is bevezette az elsőajtós felszállást. Biztos, hogy lehet még hangolni a rendszeren, de az elsőajtózás megszokható.

Ennek ellenére érdemes megfontolni az utasok, így például olvasónk, Piroska javaslatait is. Addig is mi, utasok annyit tehetünk, hogy elfogadjuk: a busz hátulja pontosan oda megy, mint az eleje, úgyhogy menjünk szépen hátra, és ne tartsuk a sort.

Kétéves kisfiammal gyakran utazunk busszal, trolibusszal az Örs Vezér tere környékén. Az utóbbi időben egyre több járaton vezették be az elsőajtós felszállást. Meglehetősen lassítja az utazást, és kényelmetlen is, mivel az emberek többsége megáll, miután felszállt, hátul pedig üres a busz, de a BKV részéről érthető, hogy valahogyan próbálják a bliccelést csökkenteni.

elsoajto.jpg

Tovább

komment komment Címkék: baleset csuklós busz elsőajtós felszállás

"Megverjünk, g..i?! Hárman vagyunk, te jársz szarabbul!..."

Király Dávid

2013.09.23
15:18

Gyakran landolnak a BKV-Figyelő postaládájában felháborodott bliccelők által írt levelek. A magyarázatok a legváltozatosabbak szoktak lenni. A tolerálhatóbb típus, aki venne jegyet, de nem talál nyitvatartó pénztárat, vagy az, akinek egyszerűen nincs pénze. A másik halmaz már neccesebb, ők azok, akik csak pár megállót utaznak, arra meg - ugye - minek jegyet venni. A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik dacból bliccelnek, "én ugyan ezért, ezeknek nem fizetek".

Az ilyen levelek többsége a postaládában végzi, igen ritkán közlök ilyesmit. Blicceltél? Megbüntettek? Ez van. A szabályokat mindenki ismeri, meglepetés nincs.

Amiért most mégis kivételt teszek, az az, hogy mai levelünk írója nem magyarázkodott. Elismerte, hogy bliccelt, hibázott, hogy a pótdíjazása jogos volt. Azt azonban nem ismerte el, hogy a verbális és a fizikai erőszak is jogszerű a pótdíjazási eljárás során. Ez utóbbiban teljesen igaza van; ezen az sem változtat, hogy a bliccelők milliárdos kárt okoznak a BKK-nak és a BKV-nak, kiszűrésük pedig kiemelt feladat.

Egy számomra megrázó és tanulságos incidenst szeretnék megosztani. A helyenként vulgáris nyelvezetért elnézést kérek a vájtabb fülű olvasóktól, de törekedtem valósághűen rekonstruálni a történteket. Ma (2013. szeptember 22-én, vasárnap) a 14:39-kor Kelenföldről induló 19-es villamosra szálltam fel. Jegyet sajnos elfelejtettem váltani, amelynek kellemetlen következményeit pár perccel később tapasztalhattam meg.

19esvillamos-lanchidnalgyurika_wiki.jpgIllusztráció: Wikipedia - "Gyurika"

Tovább

komment komment Címkék: ellenőr agresszív bliccelő 19-es villamos

Mankóval a BKV-n

Király Dávid

2013.09.19
12:48

Ha például az elsőajtós felszállásból eredő menetidő-növekedés nem okoz problémát a BKK-nak, akkor az miért baj, ha egy mankóval közlekedő utas - értelemszerűen - lassabban száll le vagy fel? Ez foglalkoztatja egyik olvasónkat.

Nem akarom bántani az alkalmazottaikat, mert tudom, hogy rendkívül keveset keresnek és nem éppen lélekemelő munkát végeznek. Valóban van köztük udvarias/figyelmes... Egy-kettő.

Én jelenleg úgymond "mozgáskorlátozott" vagyok. Mankóval járok. Csütörtökön délután négykor szálltam fel a 3-as villamosra, amikor ismét sikerült találkoznom a BKV által oktatott "udvarias" magatartással. Minden lépcsőt csak egy lábbal tudok megtenni, tehát picit tovább tart, de nem perceket vesz igénybe.

villamos3.jpgFotó: BKK

Tovább

komment komment Címkék: villamos mozgáskorlátozott mankó hannoveri villamos

Ezek a mai fiatalok?

Király Dávid

2013.09.17
15:19

Annyi a panasz a figyelmetlen, nemtörődöm fiatalokra, hát tessék. Az alábbi képet és a hozzá tartozó szöveget Utcai Fotográfus nicknevű olvasónk küldte. Derék.

Buszon... (Ilyen is van...) Az elöl ülő két kamasz vidáman randalírozott, koruknak megfelelő kedéllyel a 155-ös buszon tegnap (szeptember 10. - a szerk.). Hangos szusszanás követett egy koppanást. A kólás üveg tartalma ki a padlóra... Nénike megrovóan csóválta mellettük a fejét.

feltorolte.jpgFotó: Napifoto

Tovább

komment komment Címkék: kóla fiatalok tisztaság 155-ös busz

A BKK és a BKV állásfoglalása a buszról leszállított bácsi ügyében

Király Dávid

2013.09.13
15:45

Az elmúlt héten ellepte az internetet a buszról leszállított idős férfi története, amely múlt szerdán a BKV-Figyelőn is megjelent. A BKK és a BKV pénteken az alábbi hivatalos állásfoglalást küldte az ügyben.

A BKK és BKV hivatalos állásfoglalása egy idős, utazási jogosultságát igazolni nem tudó utas ügyében

A számos honlapon is megjelent rövid utastörténettel kapcsolatban, amely szerint a 198-as autóbusz vezetője meg nem engedhető hangnemben „zavart le” egy idős bácsit az autóbuszról, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. az alábbi hivatalos tájékoztatást adja. Az ügyfeleink által a BKK Ügyfélszolgálatához eljuttatott és több internetes felületen is leírt viselkedést mind a Budapesti Közlekedési Központ mind pedig a BKV elfogadhatatlannak tartja, attól elhatárolódik. Járművezetőinket az udvarias szolgáltatói magatartásra oktatjuk, és el is várjuk ennek betartását, a nem megfelelően viselkedő dolgozóinkkal szemben minden esetben a legsúlyosabb szankciót alkalmazzuk.

Tovább

komment komment Címkék: állásfoglalás buszvezető 198-as busz idős utas

Goldenblog: YouTube ösztöndíjat nyert a BKV-Figyelő

Király Dávid

2013.09.13
14:28

goldenblog2013_200mw.pngA YouTube ösztöndíját és a blog.hu egyik közönségdíját nyerte a BKV-Figyelő a hvg.hu idei blogversenyén, a Goldenblogon. A blogot a civil kategóriában indítottuk el, a közönségszavazáson az ötödik, a zsűri pontozása szerint pedig a második helyet értük el.

A kategóriában az előbbit az Élet az illatoson, utóbbit A város mindenkié blog nyerte, nekik - és valamennyi díjazottnak - ezúton gratulálunk. A blog.hu különversenyének közönségszavazásán a BKV-Figyelő a 9. helyet érte el.

"A BKV fikázása népsporttá vált, még az is ezt teszi, aki 20 éve ki sem szállt az autóból, vagy azzal henceg, hány éve nem vett jegyet. Ez a blog nem egyszerű panaszláda, ahova boldog-boldogtalan leírhatja, milyen atrocitások érték a buszon, a szerkesztők kommentjeivel válik hitelessé minden. Azon túl, hogy a közösségi közlekedés fejlesztése a cél, nem feledkeznek meg arról, hogy ez az utasokon – vagy épp az ablakokat betörő vandálokon – is múlik" - írta a BKV-Figyelőről Neizer Anita, a hvg.hu főszerkesztő-helyettese, a zsűri tagja.

Tovább

komment komment Címkék: díj YouTube Goldenblog

Hány kerekesszékes fér fel egy buszra?

Király Dávid

2013.09.11
13:52

Egy busz, két hely, öt kerekesszékes és egy jófej sofőr. Sándor beszámolója arról, hogyan borult fel az elsőajtós felszállási rend. 

Hétfő este egy rendezvényről indultunk haza, hárman kerekesszékesek. Odaértünk a buszmegállóba, ahol még két kerekesszékes utas várakozott, ez ugyebár öt kerekesszékes.

Egyből fogtam a telefonom és tárcsáztam a diszpécsert, mert az utána következő alacsonypadlós buszra 30 percet kellett volna várni. A diszpécser segítőkész volt, azt mondta, ha nem férünk fel, hívjam vissza és megoldjuk a kialakult helyzetet.

kerekesszek.jpg

Tovább

komment komment Címkék: kerekesszékes buszvezető diszpécser

"A biciklis nem gyalogos, haló!"

Király Dávid

2013.09.10
11:30

Mindenkinek lehet rossz napja, hibázunk is olykor, de nem mindegy, miként reagálunk, ha erre felhívják a figyelmünket. András BKK-nak küldött levelét közöljük.

Jómagam rendszeresen igénybe veszem az Önök szolgáltatásait, és általában meg vagyok vele elégedve. A minap (2013. szeptember 6.) tapasztalt incidens viszont szerintem nem volt tűrhető, sem utas, sem közlekedő partner szempontjából.

114_volanosoldalakhu.jpgIllusztráció: volanosoldalak.hu

Tovább

komment komment Címkék: mentő gyalogos buszvezető VT-Transman 114-es busz

"Mindenki megöregszik egyszer, a szívtelen sofőr is"

Király Dávid

2013.09.09
12:09

Nagy felháborodást keltett az idős férfit leszállító buszvezetőről szóló múlt heti történet. Tímea erre reagálva írta meg egy tavaly nyári emlékét, hogy némiképp árnyalja a buszvezetőkről kialakult képet. Mint azt a levele végén írja, vannak még kedves buszsofőrök, legfeljebb belőlük van kevesebb. Én ebben sem vagyok biztos, bár lehet, hogy csak a kincstári optimizmus beszél belőlem.

Az idős bácsi története nagyon elszomorított. Vannak még szívtelen emberek. Viszont szeretnék egy történetet leírni, ami ennek az ellentéte.

29-es_busz_(BPO-765).jpgFotó: Wikipedia

Tovább

komment komment Címkék: idősek buszvezető figyelmesség 29-es busz

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása