BKV-Figyelő

A BKV-sztrájk legviccesebb története: Demszky Gábor és a telekocsi

BKV figyelő.hu

2010.01.19
11:40

Ti el tudjátok képzelni, hogy amikor minden budapesti és ingázó a BKV vezetését és a főpolgármestert anyázza, akkor a 173-as busz Gellért téri megállójában maga Demszky Gábor csalogat 40 fokra felfűtött kisbuszába megállóban fagyoskodó BKV utasokat? K. Péter nevű olvasónk szerint mindez megtörtént, ám én addig nem vagyok hajlandó elhinni a történetet, míg azt Demszky vagy a Főpolgármesteri Hivatal meg nem erősíti.

Tisztelt BKV-figyelő!

Nagyon meglepő dolog történt ma velem! Várok a buszra a Gellért téri 173-as megállóban, szokás szerint tömve, egy ember se fért már fel rá. A busz mögött megállt egy Opel kisbusz, majd egy ember kiszállt jobb egyről,megkérdezte nem megy e valaki a Deák térre, mert van 4-5 szabad helye. Mivel én vonatra siettem, ráadásul csomagokkal voltam,igent mondtam, és másik 4 emberrel beültünk a kocsiba, amit Demszky Gábor(!) vezetett. Mindenre számítottam, csak erre nem. Elvitt minket a Deák téri városházáig, (közben szidtuk egy kicsit közösen a BKV-t) majd köszönetet mondtunk és mindenki ment a saját dolgára.

Nagyon kellemes meglepetés volt! Teljesen közvetlen és normális arcnak tűnt.

Üdv, Péter

komment komment Címkék: blog budapest bkv demszky sztrájk utas észrevétel dicséret telekocsi

Minden autóbusz megjavult Budapesten

BKV figyelő.hu

2010.01.19
06:10

A BKV buszvezetőinek partizánakciójára még biztonsan emlékeztek. (Aki nem: minden hibás busz a garázsban maradt a sztrájk előtt, a buszvezetők nem hozták ki őket, több olyan nap is volt, amikor 150-200 busz nem állt ki a garázsból. Hibának számított a rossz tájékoztató-kijelző és a szakadt ülés is).

Úgy néz ki az új kollektív szerződés és a tárgyalások jó hatással voltak a buszokra is. Bár a járművek a sztrájk alatt meg sem mozdultak, mégis minden hiba megszűnt. A buszokon már minden ülés és csuklónál lévő gumiharmonika ép, minden lámpa világít és minden kijelző pontosan működik. Legalábbis a hétfőn kiadott buszok számából erre lehet következtetni. A sztrájk utáni első napon 40 autóbusz adtak ki késve, és csak egy olyan busz volt, ami a garázsban maradt, de ez semmilyen hatással nem volt a forgalomra.

"Nemcsak a bérünkről, a veszélyes buszokról is szó van" címmel jelent meg egy cikk a sztrájk előtt néhány nappal a Hírszerzőn. Alatta pedig a bevezető: „Ha teljesülnek is a bérköveteléseik, akkor sem hagyják abba a BKV buszsofőrei a hétfőn hajnalban kezdett akciójukat, amivel egyelőre több helyen megbénították a budapesti buszközlekedést.”

A cikk szerzőjének Bartha Pál szakszervezeti vezető a következőket nyilatkozta: „Nem csak a kollektív szerződésről van szó, így ha azt meg is kötik, a mostani akciót tovább folytatják a buszsofőrök. 2,5 milliárd forintból elfogadható szintre lehetne hozni a buszpark műszaki színvonalát. Kocsis Istvánnal meg is állapodtunk, még 2008-ban, hogy meglesz ez a pénz, de nem történt semmi. Addig nem mennek ki a nem teljesen szabályos állapotú buszok, amíg nem történik valami ezen a téren"

Ha az akciót nem fejezték be, akkor mi történhetett? Az egyhelyben álló buszok maguktól megjavultak? Vagy mégis befejezték az akciót, és a pulykapénzért elnézik a hibákat? Minden olvasó döntse el maga. Eleget utaztok ahhoz, hogy lássátok, melyik a helyes válasz.

komment komment Címkék: budapest bkv busz sztrájk utas panasz szakszervezet észrevétel vezető műszaki hiba

A BKV-nál mindenki lop? -Zsebre dolgozott a biztonsági őr

BKV figyelő.hu

2010.01.18
21:10

Balázs a minap a 907-es éjszakai buszon utazott. Nem volt jegye, ezért a biztonsági őrtől vett egyet. Pontosabban vett volna, de az őr azt mondta, elég neki egy 200-as, és utazhat tovább. Olvasónk annyira meglepődött ezen, hogy fizetett, csak később jött rá, hogy ez mekkora hiba volt:

Kedves BKV-figyelő!

A minap 907-es éjszakaival utaztam Astoriától Kosztolányi térig. bérletem nem volt, mert az előző lejárta után nem vettem még újat, így készítettem a 400 ft-ot a helyszínen váltott jegyre. mondom: egy jegyet kérek szépen. Security:  Meddig mész? Én: Kosztolányi. Válasz: Kétszáz. Én: Mennyi? Security: 200 elég, jó lesz.

Én pedig odaadtam a kétszázast, amire kifejezetten nem vagyok büszke, és (valószínűleg a meglepettségtől) nem csináltam balhét, pedig máskor ilyenkor már rég elküldtem volna. (Persze 200 ft haszonnál könnyű becsületesnek maradni.)

Tanulság:  1: odatehet a BKV akárhány ellenőrt éjszakára, nem lesz több bevételük. 2: adhatják mindig egyre drágábban a jegyet, ettől sem lesz több pénze a BKV-nak. Nekik még nem írtam, mert tekintve a jelen állapotokat vagy leszarják, vagy ha kellően sok efféle jelzést kapnak, (nyilván nem fognak) küldenek kontroll-arcokat, akiket persze plusz ki kell fizetni, amihez emelni kell a jegyárat, attól pedig a biztonsági őrök még jobban bejáratják a rendszert és a drágább jegyár mellett még többen fognak élni a kihagyhatatlan ajánlattal...

T. Balázs

komment komment Címkék: blog budapest bkv ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr

Ne dobd el a lejárt BKV-bérleted!

BKV figyelő.hu

2010.01.18
13:00

Nagy a bizonytalanság azok között, akiknek a múlt heti sztrájk alatt járt le a BKV-bérlete: vegyenek-e újat, vagy megvárják míg a BKV vezetése által múlt héten belengetett esetleges néhány napos kedvezményt megkapják. A BKV kedden jelenti be: a bérleteseknek több nappal meghosszabbítják a szelvények érvényességét, viszont a kedvezmény a már lejárt bérletek esetében csak a most megvett új bérletekkel vehető majd igénybe.

A BKV holnap szándékozik bejelenteni, milyen kompenzációt szánnak a bérletes utasoknak azért, mert nem adtak teljes értékű szolgáltatást a sztrájk ideje alatt. Várhatóan azok kapnak majd néhány nap hosszabbítást, akik megveszik az új bérletet, de nem dobják el a régit, így a kettőt be tudják majd mutatni, vagy pedig régi bérletük még érvenyes lesz a bejelentéskor is.

A bérletek jóváírásáról Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vetett fel először kérdéseket, majd Kocsis István, a BKV vezérigazgatója jelentette ki múlt hét csütörtökön, hogy megvizsgálják az ellentételezés lehetőségét.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index bkv közlemény sztrájk bérlet jegy pénztár érvényesség

?Örülj, hogy idáig elhoztam a segged te kis k*csög!? ?mondta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2010.01.18
10:40

Zsolt a sztrájk alatt „igazi BKV-s” buszvezetővel találkozott. Olvasónk megkérte a 161-es busz vezetőjét, hogy ha úgyis a garázsba megy, legyen olyan kedves, és vigye el őt is valameddig, hogy ne kelljen annyit sétálni. A buszosnak nem tetszett a kérés, felszólította az utast, hogy takarodjon le a buszról, és örüljön annak, hogy idáig elhozta a seggét.

Ha te is tömegközlekedsz, és a szolgáltatással nem vagy elégedett, írd meg panaszod a BKV-figyelőnek, megpróbálunk segíteni. Leveledet a bkvfigyelo@gmail.com címre várjuk!

Kedves BKV figyelő!

Tegnap este a 161-es járaton a következő elszomorító eset történt meg velem:
 
Az említett járat 23:33 körül érkezett a Nagyszentmiklósi úti megállóba Örs vezér tere felől! A busz egészen Rákoskeresztúr városközpontig vitt engem. A menetrendben az áll, hogy ez a járat a Kucorgó térről 23 óra után már csak Rákoskeresztúr városközpontig közlekedik. Én ezel tisztában is voltam ám azzal is, hogy a sofőröknek kötelező megállni azokban a megállókban ahol emberek állnak és addig elvinni őket addig a megállóig ameddig az nem akadályozza őket a garázs felé! Éppen ezért hittem azt, hogy az említett járat elvisz egészen a Bakancsos utcai megállóba.
 
Miután a buszsofőr megállt Rákoskeresztúron rám szólt felháborító stílusban (idézem): „Na, mit állsz még ott? Húzzál már le a buszról”. Ekkor kultúráltan megpróbáltam kérni, hogy ha úgy is a Pesti úton halad végig, akkor legyen kedves és vigyen el ez említett megállóba! Erre a buszsofőr minősíthetetlen hangnemben közülte velem, hogy Ő nem a Cinkotai buszgarázsba tart, hanem egy másikba és szintén ebben a stílusban leparancsolt a buszról.
 
Sajnálatosan azonban történetem még nem ért véget! Miután leszállított a sofőr utánam kiabált, hogy én mi alapján merek vitatkozni vele és felszólított, hogy takarodjak el. Ezek után úgy döntöttem, hogy vitánk értelmetlen így ott hagytam a sofőr urat és elindultam gyalog hazafelé. Azonban 5 perc sétálás után utolért engem buszával és lelassított az én tempómhoz. Kinyitotta a busz első ajtaját és a már tőle megszokott kultúráltsággal folyamatosan szidott! Idézem: „Örülj, hogy idáig elhoztam a seggedet a Kucorgótól te kis k*csög! Mit magyarázol nekem?” Ez alatt szándékosan lassan hajtva ócsárolt engem a járdáról. Figyelmeztettem, hogy felírom a buszának rendszámát, ám Ő erre azt válaszolta: (idézem) „Leszarom, hogy mit csinálsz, úgy sem fognak engem elkapni!” Hangsúlyozom, hogy ez alatt folyamatosan és szándékosan a forgalmat akadályozva és veszélyeztetve lassan hajtott nyitott első ajtóval a Pesti úton! A legfelháborítóbb mondata azonban ez volt: (idézem) „Az olyanok miatt, mint Te tart az ország ott ahol most van” Ezek után nyomdafestéket nem tűrő szavakkal búcsúztunk el egymástól és hajtott el végig a Pesti úton!

Felháborító, hogy ilyen embereket volán mögé engednek!

Üdv: Zsolt

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető 161 es

„Örülj, hogy idáig elhoztam a segged te kis k*csög!” –mondta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2010.01.18
10:40

Zsolt a sztrájk alatt „igazi BKV-s” buszvezetővel találkozott. Olvasónk megkérte a 161-es busz vezetőjét, hogy ha úgyis a garázsba megy, legyen olyan kedves, és vigye el őt is valameddig, hogy ne kelljen annyit sétálni. A buszosnak nem tetszett a kérés, felszólította az utast, hogy takarodjon le a buszról, és örüljön annak, hogy idáig elhozta a seggét.

Ha te is tömegközlekedsz, és a szolgáltatással nem vagy elégedett, írd meg panaszod a BKV-figyelőnek, megpróbálunk segíteni. Leveledet a bkvfigyelo@gmail.com címre várjuk!

Kedves BKV figyelő!

Tegnap este a 161-es járaton a következő elszomorító eset történt meg velem:
 
Az említett járat 23:33 körül érkezett a Nagyszentmiklósi úti megállóba Örs vezér tere felől! A busz egészen Rákoskeresztúr városközpontig vitt engem. A menetrendben az áll, hogy ez a járat a Kucorgó térről 23 óra után már csak Rákoskeresztúr városközpontig közlekedik. Én ezel tisztában is voltam ám azzal is, hogy a sofőröknek kötelező megállni azokban a megállókban ahol emberek állnak és addig elvinni őket addig a megállóig ameddig az nem akadályozza őket a garázs felé! Éppen ezért hittem azt, hogy az említett járat elvisz egészen a Bakancsos utcai megállóba.
 
Miután a buszsofőr megállt Rákoskeresztúron rám szólt felháborító stílusban (idézem): „Na, mit állsz még ott? Húzzál már le a buszról”. Ekkor kultúráltan megpróbáltam kérni, hogy ha úgy is a Pesti úton halad végig, akkor legyen kedves és vigyen el ez említett megállóba! Erre a buszsofőr minősíthetetlen hangnemben közülte velem, hogy Ő nem a Cinkotai buszgarázsba tart, hanem egy másikba és szintén ebben a stílusban leparancsolt a buszról.

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető 161 es

Vége a BKV-sztrájknak: Megegyezett a szakszervezet és a menedzsment

BKV figyelő.hu

2010.01.17
19:30

Minden követelésük teljesült, hat nap után megegyeztek a szakszervezetek a közlekedési vállalat menedzsmentjével, ezért hétfőn 0 órától a szakszervezetek beszüntetik a sztrájkot, üzemkezdettől pedig újraindul a tömegközlekedés Budapesten. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sztrájk előtti partizánakciót folytatják-e a járművezetők, az is lehet, hogy a sztrájk végeztével minden hibás autóbusz hirtelen megjavult.

Egy –a BKV-nál dolgozó olvasónk- az egyeztetés után arról tájékoztatta a BKV-figyelőt, hogy a szakszervezetek mindent megkaptak, amit kértek, de ezeket nem a kollektív szerződésben (ksz) rögzítik majd, ezért a ksz tárgyalás tovább folytatódik. A járművezetők tehát megkapják a 6000 forintos meleg étkezési utalványt, a 45 ezer forintos év végi pulykapénzt, és a 3-3 százalékos járulék hozzájárulás. A közlekedési társaság plafont szabott a kifizetéseknek, a bér és béren kívüli juttatások összege nem haladhatja meg 2010-ben az 59 milliárd forintot.

A BKV közleménye:

A BKV vezetése többnapos, folyamatos tárgyalássorozatot követően megállapodott a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel az immár hatodik napja tartó sztrájk felfüggesztéséről. A sztrájkot lezáró, mindkét fél számára megnyugtató megállapodás született, így hétfőn reggel rendben megindul a közösségi közlekedés a fővárosban, de kisebb fennakadások még előfordulhatnak.

A munkabeszüntetést a sztrájkbizottságok a Kollektív Szerződés aláírásakor végleg visszavonják.

A hatnapos sztrájk idejére külön köszönjük utasaink megértését és a nem sztrájkoló dolgozóink felelősségteljes munkavégzését, ami szintén hozzájárult a közös megegyezéshez.

2010. január 17. 22.15

komment komment Címkék: budapest origo bkv sztrájk tárgyalás szakszervezet egyeztetés

Már sosem fogunk Alstom metrókon utazni?

BKV figyelő.hu

2010.01.15
14:10

Lassan egy éve annak, hogy megérkezett az első Alstom metró a BKV Fehér úti telephelyére. Az új metrót egy év alatt sem sikerült beüzemelni, a mostani ígéretek szerint csak tavasz végén utazhatunk rajtuk.

Több metróvezető is arról tájékoztatta a BKV-figyelőt, hogy az új szerelvények rendszeresen meghibásodnak, de az is kérdéses volt, beférnek-e egyáltalán az alagútba. Legutóbb december környékén kaptuk a hírt, hogy az új metró elektronikája leégett, csak vontatni tudták, ezért a próbaköröket sem futhatta. Jelenleg is állítgatják, szerelik.

Demszky Gábor és Kocsis István vezérigazgató a járművezetők bére helyett foglalkozhatna végre a valós problémákkal. Nincs még egy olyan nagyváros, ahol az új szerelvények üzembeállítása ennyi időt vett volna igénybe. Amíg a BKV töketlenkedett, a MÁV 40-nél több Stadler motorvonatot állított forgalomba, 2010-ben már 60 ilyen vonata közlekedik majd a MÁV-nak.

komment komment Címkék: bkv demszky metró észrevétel alstom kocsis

Séta a buszsávban: Vasárnap az utasok sztrájkolnak

BKV figyelő.hu

2010.01.15
12:10

Kedves Gyaloglók!
 
Most már hivatalosan is bejelenthetjük, hogy vasárnap várunk Titeket a Ferenciek terén, a templom előtt 17 órakor. Majd gyülekezést követően, elindulunk gyalog a Blahára (a rendőrség engedélyétől függően a buszsávban, vagy a járdán). Végállomásunk a Corvin áruház előtti tér.
 
Az oldalon megtalálható a rendezvény plakátja pdf formátumban, ami szabadon terjeszthető. Sőt, kérünk benneteket, hogy küldjétek, nyomtassátok, osszátok, ragasszátok. Jusson el minél több emberhez!!!
 
Fontos tudnivalók:

A rendezvénnyel kapcsolatos rendőrség felé irányuló bejelentési kötelezettségünknek eleget tettünk.

Ezzel összefüggésben szeretnénk a segítségeteket kérni. Minimum 25 főre lenne szükségünk, akik részt vennének a rendezvény lebonyolításában. Továbbá az előkészítéshez is szívesen várunk önkénteseket.
 
A rendezvényt békés szándékkal szervezzük, nem tüntetünk senki ellen, és senki mellett. Ez egy baráti séta lesz, melynek célja csupán a figyelemfelkeltés. Ezért hangsúlyozottan kérünk, hogy ne hozz magaddal transzparenseket, sípot és egyéb hangadó eszközt. Ne zavard a rendezvényt bekiabálással. Külön központi beszédet nem tartunk. A Corvin áruház elé érve rendezvényünk véget ér.
 
Amit ne hagyj otthon: sok barátot, és valamilyen világító eszközt, mint gyertya vagy mécses, hogy lássanak is minket.
 
Üdvözlettel:
 
„buszsávban gyalogolok, mert van bérletem” csapata

Facebook rajongói oldalért kattints ide!

komment komment Címkék: budapest bkv busz akció sztrájk összefogás tiltakozás buszsáv

Autóbusz és mozdonyvezetők bérei, juttatásai

BKV figyelő.hu

2010.01.14
20:30

Budapest – Bratislava (Pozsony), 2010. január 14.

KÖZLEKEDÉSI DOLGOZÓK FIZETÉSEI

„Lejárt az előző kollektív szerződés, és nem sikerült megállapodni az újról” – röviden ez az előzménye a Budapesti Közlekedési Vállalatnál 2010. január 12-én kezdődött, többnapos sztrájknak. Márpedig a kollektív szerződés a munkavállalók egyik legkomolyabb érdekérvényesítő eszköze, a munkajogi előírásokon és a konkrét munkaszerződésen túlmenő jogokat is garantálhat a dolgozóknak. A végkielégítésről, a prémiumról, felmondási időről vagy a béren kívüli juttatásokról ebben lehet a törvénynél kedvezőbb feltételekkel megállapodni.

Egy olyan időszakban, amikor minden hazai hírösszeállításban első helyen a közlekedési helyzettel kapcsolatos információk szerepelnek, az emberek figyelme is erőteljesebben irányul a közlekedésben dolgozók fizetési viszonyaira és átlagjövedelmeire. Ezért is különösen érdekes a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés kutatóinak a legutóbbi összehasonlító elemzése, melyben szakmák szerint, régiós bontásban és korcsoportok szerint is megvizsgálták a buszvezetők átlagfizetéseit, sőt összevetették a szlovákiai és cseh kollégáik bérszínvonalával is.

Az országos 168.400 Ft bruttó átlagfizetés valóban lényegesen alacsonyabb Magyarországon, mint az északi szomszédoknál.

Szlovákiában ez az átlag 187.900 Ft, Csehországban pedig meghaladja a 207.000 forintot.

Hazánkban még mindig jobban megéri mozdonyt vezetni, mint autóbuszt. Az eltérés a két szakma átlagfizetései között valóban jelentős: a Magyarországon dolgozó mozdonyvezetők havi átlagjövedelme eléri a 272.700 forintot, azaz egy átlagos mozdonyvezető több mint százezer forinttal keres többet havonta, mint egy a jelenleg sztrájkoló buszsofőr.

Érdekes megállapítás ebben a kutatásban az is, hogy a mozdonyvezetők szinte pontosan ugyanannyit keresnek Csehországban (272.300), mint Magyarországon. Ugyanakkor a hazai vasúti dolgozók lényegesen jobb fizetési körülményeket tudtak elérni, mint szlovákiai kollégáik, ahol a havi átlag jövedelem az ottani mozdonyvezetők esetében mindössze 193.300 forint.

Kamionsofőrként is lényegesen jobban lehet keresni hazánkban, mint buszvezetőként: a 198.300 forintos országos fizetési átlag valóban csábító lehet a jelenlegi bérharcokat folytató BKV dolgozók számára. Az azonban elgondolkodtató, hogy a fővárosban és Pest megyében az autóbuszokat vezetők mennyivel többet kapnak kézhez, mint a többi megyében dolgozó kollégáik. A 194.500 forintos fővárosi és a 196.900-as pest megyei bruttófizetés jelentősen meghaladja az országos átlagot.

A Merces kutatói szerint 2010 elején a legalacsonyabb buszvezetői bruttó átlagfizetés Nógrád megyében van (mindössze 130.300 Ft), de lenne okuk az elégedetlenségre a Hajdú-Bihar megyei buszvezetőknek is (135.000 Ft).

A Merces munkatársai megállapították, hogy a kevesebb, mint egy év rutinnal rendelkezők bruttó átlagfizetése a 143.000 Ft körüli sávban mozog, míg a legalább 3 év szakmai tapasztalatot a hazai úttalan utakon 171.700 forinttal díjazzák.
Aki legalább tíz éve kitartott az autóbusz vezetése mellett, annak az átlagos fizetése havonta 176.400, ami alig-alig haladja meg a hazai országos szakmai átlagot.

A kutatásból az is kiderült, hogy a buszsofőrök 13. havi bérének átlagos nagysága 98.000 Ft, a mozdonyvezetőké pedig több mint 170.000 Ft.

A béren felüli juttatások területein az autóbusz-vezetők 35%-a nyugdíjbiztosítási hozzájárulásra, 28%-uk a munkába járás költségének megtérítésére, 23%-uk pedig foglalkozás-egészségügyi ellátásra számíthat. A mozdonyvezetők körében a leggyakoribb juttatás az ingyenes italellátás a munkahelyen (45%).

A Merces kutatásából az is kiderült, hogy a magyarországi buszvezetők 2008 és 2009 első negyedévében számíthattak a legalacsonyabb átlagfizetésre, átlagosan 159 ezer forintra. Az elmúlt év végén ez a szám 171 ezer forint volt.


A Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés munkatársai legutóbbi kutatásukban megvizsgálták, hogy a globális válság hatására milyen változások tapasztalhatók a fenti szakmák magyarországi munkaerő-piaci aktivitásában.

A szlovákiai Workania internetes állásbörze a magyar Lapcom Kft. tulajdonában van. A site 2006-ban jelent meg munkaközvetítők hazai mezőnyében, s havi 150 ezres látogatottságával mára a magyar piac egyik meghatározó szereplőjévé vált: 2007 januárja óta a hirdetések száma csaknem 400 százalékkal nőtt. A társaság szlovák testvéroldala, hazájában szintén piacvezető.

A Workania kéthetente ad közre kutatási adatokat, abból kiindulva, hogy a vállalati protokoll sok esetben nem teszi lehetővé még a közvetlen kollégák körében való munkabérről folytatott diskurzusokat sem.

Bár semmi nem tiltja, a magyar szokásrend alapján mégsem illő ezeket a kérdéseket firtatni. A témával foglalkozó, komolyan vehető fórumok korábban nem léteztek, ezért a Workania létrehozta az aktív Állás Fórumot a munkapiaccal összefüggő vélemény- és tapasztalatcsere érdekében, amit az álláskeresők és a szakmai nyilvánosság véleményformálói ma már egyaránt igénybe vesznek.

Ugyancsak ennek az állásportálnak köszönhető, hogy napjainkban objektívan összehasonlítható az azonos régióban, azonos beosztásban, szakmában eltöltött évek számában egymáshoz közel eső és hasonló tapasztalatokkal rendelkező kollégák bérezése.

Megválaszolhatóvá vált a sokakat foglalkoztató kérdés: „elég jól keresek a saját szakmámban?”

A bérinformációs felmérések által kiküszöbölhető a megpályázott állás elveszítése – a munkáltatók által túlzottnak tartott, vagy az irreálisan alacsony bérigény okán. Az olvasók el tudnak igazodni az egyes ágazatokban való munkavállalás anyagi vonatkozásait illetően, s nem utolsó sorban az is mérlegelhető, milyen fizetésbeli eltérések adódnak bizonyos iskolai végzettségek megszerzése után.

Az egyre népszerűbb és ismertebb fizetés-összehasonlító portál adatbázisa naponta frissül. (2010. január 13-ig 84.178 ember vett részt a felmérésben, melynek során a kutatók 33.162 önéletrajzban megjelölt „elvárt bért”, és 21.229 aktuális állásajánlat bérinformációit vették figyelembe.) A felmérésben a jövőben is bárki anonim módon részt vehet, aki a Merces honlapján kitölt egy űrlapot.
 

(Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés)

komment komment Címkék: budapest bkv magyarország busz felmérés mozdony fizetés észrevétel vezető járművezető

?Profi? terroristák fenyegetik a BKV-t

BKV figyelő.hu

2010.01.14
12:20

A sztrájk első és harmadik napján is robbantással fenyegették meg a BKV-t. A magát BA-S-nak hívó szervezet e-mailben küldi el fenyegetését. A levelet csak a BKV-nak és blogunknak küldi el.

Az első levelet 11-én éjszaka kaptuk. Akkor –mivel nem tudtuk, hogy a BKV olvassa-e- kötelességemnek éreztem, hogy jelezzem a fenyegetést, ezért a levelet továbbítottam a rendőrségnek, és egy rövid szöveges üzenetben ezt jeleztem is nekik. Megkapták, a BKV is intézkedett, az érintett garázsokat, kocsiszíneket átvizsgálták.

A második levél tegnap éjszaka jött egy másik címről, ugyan azzal a névvel, ám ezt csak ma reggel tudtam elolvasni. A rendőrséget a BKV értesítette, a tűzszerészek ma a metrót vizsgálták át. Idézek a levélből, figyeljétek a dátumot:

Felhívjuk a BKV felsővezetői és dolgozói figyelmét, hogy a Január 13.-i napon, a BKV sztrájk harmadik napján, csütörtökön: - 6:30 és 8:30 között az alábbi helyek valamelyikén várható robbantás:

Batthyány tér, metróállomás, Déli pályaudvar metróállomás és Máv-állomás területe, Blaha Lujza tér, metróállomás, Klinikák metróállomás, Arany János utca metróállomás, Dózsa György út metróállomás és az említett állomások közeli alagútszakaszok.

A fenyegetés a BKV-sztrájk (És a kapcsolódó MÁV-szolidaritás) azonnali felfüggesztéséig fennáll.

Igen… Terroristáink annyira profik, hogy maguk se tudják, mikor szeretnének robbantani. Január 13 az mindenhol szerda, csütörtök pedig 14-e.

Szép dolog egyébként, hogy megpróbálnak fellépni a sztrájk ellen, de talán nem így kellene. Mi értelme van annak, hogy a sztrájk alatt is megbízhatóan működő metrót is leállítják? Ezek tényleg „profi” terroristák.

komment komment Címkék: budapest bkv fenyegetés bomba sztrájk utas támadás észrevétel

„Profi” terroristák fenyegetik a BKV-t

BKV figyelő.hu

2010.01.14
12:20

A sztrájk első és harmadik napján is robbantással fenyegették meg a BKV-t. A magát BA-S-nak hívó szervezet e-mailben küldi el fenyegetését. A levelet csak a BKV-nak és blogunknak küldi el.

Az első levelet 11-én éjszaka kaptuk. Akkor –mivel nem tudtuk, hogy a BKV olvassa-e- kötelességemnek éreztem, hogy jelezzem a fenyegetést, ezért a levelet továbbítottam a rendőrségnek, és egy rövid szöveges üzenetben ezt jeleztem is nekik. Megkapták, a BKV is intézkedett, az érintett garázsokat, kocsiszíneket átvizsgálták.

A második levél tegnap éjszaka jött egy másik címről, ugyan azzal a névvel, ám ezt csak ma reggel tudtam elolvasni. A rendőrséget a BKV értesítette, a tűzszerészek ma a metrót vizsgálták át. Idézek a levélből, figyeljétek a dátumot:

Felhívjuk a BKV felsővezetői és dolgozói figyelmét, hogy a Január 13.-i napon, a BKV sztrájk harmadik napján, csütörtökön: - 6:30 és 8:30 között az alábbi helyek valamelyikén várható robbantás:

Batthyány tér, metróállomás, Déli pályaudvar metróállomás és Máv-állomás területe, Blaha Lujza tér, metróállomás, Klinikák metróállomás, Arany János utca metróállomás, Dózsa György út metróállomás és az említett állomások közeli alagútszakaszok.

A fenyegetés a BKV-sztrájk (És a kapcsolódó MÁV-szolidaritás) azonnali felfüggesztéséig fennáll.

Igen… Terroristáink annyira profik, hogy maguk se tudják, mikor szeretnének robbantani. Január 13 az mindenhol szerda, csütörtök pedig 14-e.

Szép dolog egyébként, hogy megpróbálnak fellépni a sztrájk ellen, de talán nem így kellene. Mi értelme van annak, hogy a sztrájk alatt is megbízhatóan működő metrót is leállítják? Ezek tényleg „profi” terroristák.

komment komment Címkék: budapest bkv fenyegetés bomba sztrájk utas támadás észrevétel

Kék szalag az MVK buszain

BKV figyelő.hu

2010.01.14
09:40

A Miskolc Városi Közlekedési vállalat dolgozó nem sztrájkkal, hanem a tükrökre kötött kék szalaggal vállalnak szolidaritást a BKV-s sztrájkoló kollégáikkal. -Erről ír a Váróterem.

"Világos kék szalagok a tükrökön. Így vállalnak szolidaritást az MVK Zrt. járművezetői a BKV-s sztrájkoló kollégáikkal. Az autóbuszok és villamosok kb. 80%-án a tegnapi és a mai napon is kint voltak a szalagok."

komment komment Címkék: budapest kép közlekedés bkv miskolc sztrájk vidék szolidaritás

Telekocsi: Ellopták a segítőkész autós mobilját

BKV figyelő.hu

2010.01.13
18:20

Laci autóval közlekedett a városban. Jóindulatból felvett 2 megállóban álló lányt, akik jóindulatból ellopták az ablakban lévő telefonját. Minden autós legyen figyelmes!

Kedves BKV-figyelő!

Tegnap este az Élessaroknál csupán jóindulatból, felvettem két lányt, mivel (már) autóval közlekedek. Hálából ellopták a telefonomat a szélvédőről. Hát én soha többet nem veszek fel senkit, felőlem ott is aludhatnak a megállóban, és minden autós figyelmébe ajánlom, hogy vannak ilyen emberek akik képesek így kihasználni az ember jóindulatát, de hát ez Magyarország. Ennyit a híres "telekocsi" rendszerről amit annyira istenítenek.

Magyarország, én így szeretlek... 2010.01.12

Egyébként itt Kőbánya alsónál egész nap egy busz sem fordult meg. Villamost sem láttam.

Üdv: Laci

komment komment Címkék: budapest bkv autó lopás sztrájk utas panasz telekocsi

BKV-sztrájk: Csoportos per a BKV ellen?

BKV figyelő.hu

2010.01.13
14:51

Két napja tart a sztrájk, és a hírek szerint holnap is folytatódik. Ez a 3 nap közel ezer forint kiesést jelent eddig minden bérletes utasnak, ha csak a bérletek árát nézzük. Ehhez jön hozzá az a napi több ezer forint, melyet a kivett kényszerszabadság miatt nem kaptok meg. Amennyiben a BKV a sztrájk alatt kieső napokat nem írja jóvá a következő havi bérleten (márpedig nagyon úgy néz ki, hogy nem fogja), csoportos pert kell indítani a közlekedési társaság ellen. Erről olvasónk ír a lent látható levelében.

Elég sokan gyűltünk össze itt a blogon (a két nap alatt 40 ezernél is többen), így ha összefogunk, talán elérhetünk valamit. Arra kérek minden bérletes utast, fogalmazzon meg egy rövid, felháborodott, de kulturált levelet. Írjátok le, hogyan közlekedtek (vagy nem közlekedtek) a sztrájk alatt, mekkora kiesést jelentett nektek eddig a sztrájk, és, hogy az így kiesett napokat szeretnétek visszakapni. A levelet küldjétek el a BKV-nak (bkvzrt@bkv.hu) , Demszky Gábornak (demszkyg@budapest.hu) a polgármesteri hivatal központi címére (info@budapest.hu) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (nfh@nfh.hu) valamint a BKV-figyelőnek (bkvfigyelo@gmail.com). (Neveteket mindenképp adjátok meg!)

Amennyiben nem kapjuk vissza a kiesett napokat a következő bérleten, a segítségetekkel csoportos pert indítunk a BKV ellen.

Szia BKV-figyelő!

Azt szeretném Tőletek megkérdezni, hogy megvizsgáltátok-e a lehetőségét a BKV elleni csoportos pernek. A bérlettel rendelkező utasokat napról napra egyre jelentősebb kár éri, és a BKV semmilyen módon nem fog vélhetően kompenzálni; a sztrájkot még ha a jog gyakorlat vis major-nak is kezeli, ezt támadhatónak gondlom; mivel egyrészt előre bejelentett sztrájkról van szó, másrészt a sztrájk nem a BKV-n kívül álló körülmény, hanem a saját belügyük, amit képtelenek úgy rendezni, hogy az előre kifizetett szolgáltatást biztosítani tudják.

Tegnap e-mailben kerestem meg a BKV ügyfélszolgálatát és a tegnapi kiesésre jutó 313 Ft megtérítését vagy a bérlet érvényességi idejének 1 nappal történő meghosszabbítását kértem, a levelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak is elküldtem, mindezt hivatalos tértivevényes levél formájában is meg fogom tenni, ahogy a sztrájk véget ér, és így véglegesíthető a kártérítési igényem.

A csoportos peren kívül szerintem még jó lenne egy olyan kezdeményezés, amiben arra kérnénk a bérlettel rendelkezőket, hogy többen is írjanak egy időben hasonló leveleket, akár e-mailben, de főleg tértivevényes formában, amelyre kötelessége válaszolnia a BKV-nak.

Üdv.: F. Sándor

komment komment

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása