BKV-Figyelő

Az én BKV-mat idegenek lejáratták, szétlopták??

BKV figyelő.hu

2009.08.29
06:10

Olvasónk az internet egyik sarkában talált egy levelet, amit egy BKV-s dolgozó írt. Egy olyan BKV-s, aki a cégnél eltöltött 25 éve alatt látott már mindent, és minden erejével azon dolgozott, hogy ez a cég, melyet a magáénak érez jobb legyen, jobban működjön. Látta, ahogy Antal Attila kirúgja a jó szakembereket és székükbe a saját szaktudatlan ismerőseit ülteti, és akkor sem mondott fel, amikor kijelentették, több munkáért kevesebb pénzt kap, kevesebb pénzből kell etetni gyermekét, akit egyedül nevel.

Most mégis rajtuk csattan az ostor. Azokon a BKV-s dolgozókon, akik rendesen, tisztességesen dolgoznak, akik ezt a céget valóban működtetik, akiknek a prémium valóban járna azért, amit minden nap átélnek és elviselnek. A szöveg kicsit hosszú, de megéri végigolvasni:

?Húszévesen jó ötletnek tűnt a BKV-hoz jönni dolgozni. Úgy gondoltam, hogy átmenetileg megteszi, csak, amíg nem találok jobbat. Idén megkaptam a 25 éves törzsgárda kitüntetésemet, amihez járult némi aprópénz. Nem több, amiből egy család egy középkategóriájú étteremben meg tud vacsorázni. Nem 100 millió, az biztos!

A 25 évem alatt átéltem én már mindent. Eleinte intelligens, emberközpontú főnökeim talán megláttak bennem valamit, amiért arra motiváltak, és azt mindenben támogatták, hogy egyik iskolát végezzem el a másik után. Végül a klimaxos kommunista főnökasszony megelégelte ezt a szép ívű pályát, talán ilyeneket mondogathatott magában: értelmes is, emberséges is és ráadásul szeretik is, hát tapossuk el! Pont akkor kezdtem el zuhanni segedelmével, amikor a színjeles kitüntetéses diplomámat átvettem, amit gyerek, háztartás, főállás, másodállás mellett szereztem meg a vérem verítékével.?

Egy nap szólított. Azt hittem, hogy csak a szokásos napi háromszori megalázó rítusát kívánja gyakorolni rajtam, amit jószerével már évek óta, mint egy sportot űzött. Nem. Tévedtem. Akkor egy papírost íratott alá velem, amiben tudomásul veszem, hogy a fizetésem meghagyása mellett vezető beosztásomtól megfoszt, alacsonyabb munkakörbe helyez. Indoklás nélkül. Módszerei változatosak voltak és felettébb élvezte, hogy a legaljasabb vádaskodására, megnyilvánulására sem reagáltam, pedig bennem forrt a düh. Igen, kérdezték, mi az oka, hogy ezt tűröm?! Ugyan, mit tehettem volna gyermekét egyedül nevelő szülőként, hát összeszorított foggal végeztem a dolgomat sokszor 3-4 helyett, s mindig a tündérszép kicsi lányomat láttam magam előtt, gondolván, vágj csak fát a hátamon, én tűröm, hisz neki holnap is enni kell adnom. Nem adom meg azt az örömöt, hogy olyat tegyek, amiért kirúghatsz. Még távozóban gondoskodott arról, hogy a létezhető legrosszabb színvonalú bandát maga után hagyja. A legutolsó munkanapján az utolsó késdöfést is megkaptam, hisz ő egy hitetlen, de láthatta annyi éven át a keresztet a nyakamban. Az utolsó napján, a folyosón üvöltve káromolta az Istenemet. Ennyi az emlékem róla. Egyrészt nem értem, hogy ő a sok gonoszsága mellett most boldogan él nyugdíjasként, én meg a művének a következményeit naponta bőrömön érzem úgy anyagilag, mint erkölcsileg, magyarul: tönkretett. Másrészt azonban úgy fogom fel őt, hogy azért küldte a Sors az utamba, hogy tanuljam a türelmet, az alázatot magammal szemben és a soha véget nem érő küzdelmemhez kaptam általa kiképzést.?

Ezek után voltam olyan buta, hogy azt éreztem, már több meglepetés nem jöhet. Mindenek ellenére magaménak éreztem, érzem a BKV-t, hisz egész családom és én magam is, sokat tettünk az asztalra, hogy itt működjenek a dolgok. Ha az ember valamit magáénak érez, akkor félti is azt. ?Mégis elvégeztem még egy belső menedzseri képzést, aminek az volt a célja, hogy vezetőket képezzenek a jövőnek. Ez még Aba Botond kezdeményezésére történt, ám mire levizsgáztunk, kedves főnökömnek Demszky mondvacsinált, törtető, szaktudatlan, Combino botrányt provokált magatartása miatt menni kellett és már nemhogy pozitívum, hanem negatív szempont volt eme iskolai bizonyítvány.?

Az új jövevény A. A., nevezzük csak így, mert ki tudja honnan jött, talán a semmiből, majd tele zsebbel ugyanoda távozott, sorra rugdosta ki a BKV bizonyított, tudós, lelkiismeretes szakember gárdáját. Helyettük jöttek ismeretlen nevű, semmire való, magukat menedzsernek valló talpnyalók, akik – úgy vélem – elfogadták és nagyon is jól tudták igazi küldetésük és feladatuk lényegét. Biztosra, tutira mentek, jöttek, láttak és tele zsebbel távoztak. A teljesítményük pedig a BKV totális kifosztása, leépítése, a működés totális ellehetetlenítése. Ez jórészt műszaki szempontokkal is alátámasztható állítás, de a helyzet legalább olyan lehetetlen humán oldalon is. Bkv-s munkavállalók ezrei, akik mögött családok állnak, ma az 5-6 évvel ezelőtti bérükért dolgoznak. Tudják, hogy nincs más választás, enni pedig holnap is kell adni a gyereknek, a családnak. Mindeközben a korrupt, gazember bűnöző banda negatív teljesítménye eredményeképpen – olvasom – másfél milliárd forinttal rövidíti meg a BKV-t, a magyar adózók jussát. Nézzük csak a jéghegy csúcsát:?

„Bruttó 20 millió forint feletti végkielégítések 2007. január 1. és 2009. július 28. között a BKV belső vizsgálata alapján: Tölgyesi Vilmos műszaki igazgató: 35 év munkaviszony, 29,5 millió forint végkielégítés (a Munka törvényköny -mt- szerint) + 13 millió egyéb jogcímen? Menyhért László közlekedési vezérigazgató-helyettes: 33 év munkaviszony, 20,2 millió végkielégítés (a kollektív szerződés -ksz- szerint) + 10,1 millió egyéb jogcímen? Donáth Zoltán műszaki vezérigazgató-helyettes: 19 év munkaviszony, 25,8 millió végkielégítés a ksz szerint + 12,9 millió egyéb jogcímen? Kotulyák Tamás értékesítési főosztályvezető: 16 év munkaviszony, 21,9 millió egyéb jogcímen? Bognár Gábor BKV Járműjavító Kft. gazdasági ügyvezető-helyettes: 34 év munkaviszony, 19,5 millió végkielégítés a ksz szerint + 5,8 millió egyéb jogcímen? Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes: egy év, 9 hónap munkaviszony, 34,4 millió forint egyéb jogcímen? Bosnyák Gyula stratégiai igazgató: egy év, 3 hónap munkaviszony, 38,9 millió egyéb jogcímen? Zelenák Tibor főosztályvezető, sajtóiroda: két év, nyolc hónap munkaviszony, 21 millió egyéb jogcímen? Tóth Norbert gazdasági igazgatóhelyettes: egy év, négy hónap munkaviszony, 29,3 millió egyéb jogcímen? Nemcsics Róbert informatikai igazgató: egy év, két hónap munkaviszony, 25,1 millió egyéb jogcímen? Olti Ferenc, DBR Metró Projektigazgatóság: egy év, nyolc hónap, 32 millió egyéb jogcímen? Futó Sándor főtanácsadó: egy év, egy hónap munkaviszony, 22,7 millió végkielégítés a ksz szerint, plusz 7,5 millió egyéb jogcímen.?

Rajtuk kívül 13 személy vehetett fel 10 millió forint feletti lelépési pénzt a jelentés szerint. Az egyéb jogcímen kifizetett pénzek általában a megállapodás alapján megállapított összegeket jelentik, ehhez járul néhány esetben még a titoktartási pénz is.”?

Mindez megtörténhet akkor, amikor a járművek átlagéletkora annyi, amennyi. Akkor, amikor naponta annyi jármű hibásodik meg, amennyi. Amikor csodának tekintendő, hogy nem voltak még utas áldozatok az előbbiek miatt. Amikor a személyzetnek a legalapvetőbb emberi szükségleteik sem biztosítottak szolgálatuk végzése közben. Jövedelmük jókorát zuhant az elmúlt években, köszönhetően a külső és belső megszorító intézkedéseknek. Amikor senki nem kezdheti meg úgy a napi szolgálatát, hogy biztos lehessen abban, hogy épségben fejezi be és érhet haza családjához. Feszültek vagyunk és ingerültek a napi megélhetés, munkakörülmények miatt és ez ne legyen elég, hallgathatjuk a napról napra kirobbanó újabb botrányokat.?

Ismerőseim, barátaim, ha meglátnak, nem kímélnek, a tolvajok bűneit nekem hánytorgatják fel. Igazuk van. A fene nagy türelemmel, hallgatással valahol én is hozzájárultam a hatalmas nagy vagyonnyi lopások létrejöttéhez.
 

komment komment Címkék: budapest bkv botrány levél panasz válasz észrevétel végkielégítés járművezető bkv s

Az én BKV-mat idegenek lejáratták, szétlopták



BKV figyelő.hu

2009.08.29
06:10

Olvasónk az internet egyik sarkában talált egy levelet, amit egy BKV-s dolgozó írt. Egy olyan BKV-s, aki a cégnél eltöltött 25 éve alatt látott már mindent, és minden erejével azon dolgozott, hogy ez a cég, melyet a magáénak érez jobb legyen, jobban működjön. Látta, ahogy Antal Attila kirúgja a jó szakembereket és székükbe a saját szaktudatlan ismerőseit ülteti, és akkor sem mondott fel, amikor kijelentették, több munkáért kevesebb pénzt kap, kevesebb pénzből kell etetni gyermekét, akit egyedül nevel.

Most mégis rajtuk csattan az ostor. Azokon a BKV-s dolgozókon, akik rendesen, tisztességesen dolgoznak, akik ezt a céget valóban működtetik, akiknek a prémium valóban járna azért, amit minden nap átélnek és elviselnek. A szöveg kicsit hosszú, de megéri végigolvasni:


Húszévesen jó ötletnek tűnt a BKV-hoz jönni dolgozni. Úgy gondoltam, hogy átmenetileg megteszi, csak, amíg nem találok jobbat. Idén megkaptam a 25 éves törzsgárda kitüntetésemet, amihez járult némi aprópénz. Nem több, amiből egy család egy középkategóriájú étteremben meg tud vacsorázni. Nem 100 millió, az biztos!

A 25 évem alatt átéltem én már mindent. Eleinte intelligens, emberközpontú főnökeim talán megláttak bennem valamit, amiért arra motiváltak, és azt mindenben támogatták, hogy egyik iskolát végezzem el a másik után. Végül a klimaxos kommunista főnökasszony megelégelte ezt a szép ívű pályát, talán ilyeneket mondogathatott magában: értelmes is, emberséges is és ráadásul szeretik is, hát tapossuk el! Pont akkor kezdtem el zuhanni segedelmével, amikor a színjeles kitüntetéses diplomámat átvettem, amit gyerek, háztartás, főállás, másodállás mellett szereztem meg a vérem verítékével.


Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv botrány levél panasz válasz észrevétel végkielégítés járművezető bkv s

Kétméteres alkatrész szakadt le a buszról

BKV figyelő.hu

2009.08.28
14:20

Ákos tegnap a Rákóczi úton sétált, amikor egy mellette elhaladó busz éppen készült széthullani. Recsegett, ropogott, majd a hátuljának egy darabját a kátyús úton hagyta. Várjuk olvasóink felvételeit olyan buszokról, amik menet közben kerekeiket, vagy motorjukat hagyják el.?? (Nem azért esnek szét a buszok, mert nincs pénz karbantartásra. A BKV-nak rengeteg pénze van, csak másra költik. Erről itt ír az Index)

Sajnos-hálistennek ritkán szembesül az ember ennyire plasztikusan az ország/város/közszolgáltatás nyomorával, mint tegnap volt szerencsém a fővárosi Rákóczi úton. Az elmúlt hetek amúgy is a BKV, pontosabban a kitűnő menedzser, Kocsis István és a nagyszerű főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós nemes küzdelmének jegyében zajlottak. A mesés végkielégítések, agyafúrt tanácsok, kettős ügynökök, megszüntetett pozíciók után maga a miniszterelnök is beszállt egy elegáns mozdulattal a pankrációba (nem tudni, kinek az oldalán), amikor kijelentette, hogy a kormány nem ad garanciát a BKV 30 milliárdos hitelfelvételére. Hiányzik-e még bármi az igazi szétesés-érzéshez?

Erre egy busz adta meg tegnap a választ, félúton az Astoria és az Uránia Nemzeti Filmszínház megállók között: pont mellettem haladt el, amikor egy kátyú miatt előbb zökkent egy nagyot, diszkrét reccsenéssel maga mögött hagyta hátsójának egy darabját, majd továbbhajtott. A hátsó panel egy darabja ott hevert a buszsáv közepén, egy arra járó hölgy megpróbálta kézzel arrébb húzni, de túl nehéznek és koszosnak találta - így aztán én rugdostam ki a padka mellé. A hölgy szerint egy taxis figyelmeztette a buszvezetőt, hogy elhagyott valamit, de az esetet követő tíz percben senki sem jelentkezett az árva buszdarabért. Elhajtott mellette jó néhány busz és két rendőrautó is.

komment komment Címkék: budapest kép bkv busz karbantartás utas panasz utak észrevétel rációczi út

?Beb@szlak a villamos alá!? -kiabálta az ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.08.28
10:00

Olvasónk -aki polgárőr- eddig nem igazán hitte el, hogy a blogon olvasható történetek valósak. Szerdán viszont ő is egy történet szereplője lett,  így a saját bőrén is megtapasztalta milyen az, amikor egy ellenőr kikel magából. Történt, hogy egy női utasnak nem volt jegye, leszállt a villamosról, de az ellenőr utána ment és rángatni kezdte, majd azzal fenyegette, hogy belöki a villamos alá. (Ahelyett, hogy rendőrt hívott volna.) Olvasónk sem ért egyet a blicceléssel, mégis a hölgy segítségére sietett, és megpróbálta megoldani az ügyet. (Mit gondolsz az esetről? A levél végén szavazz!)

Sziasztok!

Eddig ámulva és döbbenten figyeltem az biztonsági őrös és ellenőrös sztorikat, és bevallom őszintén, hogy sokszor úgy éreztem, el vannak túlozva a történetek.

Tegnap, azaz 2009.08.26-án haverommal az 1-es villamosról leszálltunk a Domus-nál. Ekkor ismerősöm szólt, hogy hátrébb egy nőt 2 férfi rángat és cibál. Na mondom, megint valakik itt intézik el a családi ügyeiket, de azért nézzük meg, hátha mégsem és esetleg tudunk segíteni.

Amint megpillantottam a 2 farmernadrágos, fehér pólós ürgét, övtáskával a derekukon, rögtön tudtam, hogy EZEK bizony ellenőrök. Láttam, ahogy rángatják a nőt; a nő kikerülné őket, de a magasabbik beáll elé folyamatosan, stb.

Gyorsan odamentünk haverommal, odaálltam az ellenőr és a nő közé és megkérdeztem, hogy mi a probléma, miért rángatja a hölgyet? Ekkor azt a választ kaptam, hogy a saját dolgommal törődjek, és hogy a hölgynél nincs se jegy, se bérlet.  Mondtam, hogy oké, de akkor sincs joguk elállni az útját, rángatni őt, stb. Ha nincs jegye és nem adta oda az igazolványát, akkor ez van, leszállt önökkel, hívjanak rendőrt – amit nem köteles megvárni a hölgy – és ennyi. Vagy menjenek tovább dolgozni, számtalan embernél lesz igazolvány és oda is adja, de ez nem állapot és undorító hozzáállás, hogy keménykednek egy nővel.

Azt tudni kell, hogy a „legkeményebb” ellenőr biztos, hogy idegbeteg, mert egyfolytában remeget, már-már habzott a szája; rendesen ijesztő volt.

Ekkor kicsi szóváltásba keveredtünk, ahol elmagyaráztam neki, hogy hogy is kéne végeznie a munkáját és én nem bliccelés mellett vagyok, hanem a hozzáállásuk, viselkedésük ellen tiltakozom. Mondták, hogy oké, akkor hívnak rendőrt. Mondtam, hogy hívjanak, mi pedig elsétálunk a hölggyel, és ha ebben megakadályoznak, akkor én hívok rendőrt. Elindultunk volna, de megint beállt a nő elé. Ekkor elővettem az igazolványom (polgárőr vagyok) és szóltam neki, hogy rendben, akkor én hívom a kollégákat, de akkor itt nagyobb probléma lesz. Ráadásul hiába van szerződés a BKV és a Rendőrség között, 1 óra múlva talán kijönnek, de ha én telefonálok, pár perc és itt vannak és végre pontot tehetünk az ügy végére, viszont elég csúnya feljelentések is felmerülhetnek. 

Ekkor elkértem az igazolványszámát az ellenőrnek (182). Elég furcsa kitűző volt, de állításuk szerint ez így néz ki…Ő is elkérte az én igazolványszámom.

Elindultunk az aluljáró felé. A keménycsávó mondta, hogy jó, semmi probléma, ő nem tartóztat fel minket, hanem hazáig elkísér. Kérdeztem, hogy ennek mi értelme? Ettől még nem lesz megbüntetve senki, de ha ennyire „keménykedni” akar, akkor játszunk ilyet: megkérdeztem a lány nevét és az ellenőr hallatára megmondtam neki, hogy figyelj, mi ismerjük egymást fél éve és mi csak itt találkoztunk a megállóban, egyikünk sem járt a villamoson. Bizonyítsa be az ellenőr, hogy valóban blicceltél…. mi ugyan fel se szálltunk semmire, csak sétáltunk.

Nah, ekkor emberünk kicsit berágott, és miközben mentünk lefelé a lépcsőn, finoman meglökött vállal. Ezen én is kiakadtam és kedvesen figyelmeztettem, hogy még egy ilyen, és csúnyán le fog esni a lépcsőről. Mire leértünk, hirtelen felém fordult és belenézett az arcomba, majd elkezdett kioktatni, hogy én miért védem a bliccelőket, stb. Itt majdnem verekedésig ment a dolog, de kénytelen lettem volna megvárni, amíg ő üt, különben én szívom meg. Szerencséje volt; nem mert megütni. Elmagyaráztam neki megint, hogy a bliccelés helytelen, és nem is emiatt védem a hölgyet. Elmagyaráztam neki azt is, hogy a hölgy se bűncselekményt, se szabálysértést nem követett el, csupán egy szolgáltató cég szerződését megszegte. Ennyi. Nincs joga feltartani. Illetve az alapkérdés: csak nőkkel mer így erősködni? Itt jött a poén: emberünk büszkén jelentette ki, hogy nem, mert ő odamegy a nagydarabokhoz is és már vagy négyszer volt utas-verekedése! Mindezt remegő fejjel és kézzel, kb. habzó szájjal. Na, mondom gratulálok, ilyen stílussal és viselkedéssel nem csoda.

Lényeg a lényeg, hogy megmondtam az embernek, hogy ha nem akar problémát, én innentől lezárom azzal a történetet, hogy a hölgy bediktálja az adatait, ön felírja és mindenki bódog. Igaz, önt fogják lecseszni bent, mert bediktálás alapján nem szabad büntetni, de ez minket már nem érint.

Nagy nehezen felírta a hölgy adatait…elköszöntünk és mentünk tovább. Szegény lány teljesen ki volt borulva. De legalább elkértem a telefonszámát. :)

Még 1-2 „apróság”:

A hölgy azt mondta, hogy idegbeteg ellenőrünk kijelentette, hogy ha nem adja oda az igazolványát, akkor bebass*a a sínekre, a villamos alá...

Amíg én küzdöttem az ellenőrrel, haveromhoz odament a másik és azt mondta, hogy „mi is mondhatjuk azt, hogy mindannyian a villamoson voltatok. Mi is felhívjuk a kollégákat és mindenki tanúsítani fogja, hogy meg kell büntetni titeket, mert ott voltatok”. Ez már eleve érdekes hozzáállás egy ellenőrtől. Oké, ha mi lehetünk „szemetek”, akkor végülis ők is, nem?. De ami durvább: miközben ezt mondta a nyugodtabbik ellenőr, haverom szerint áradt belőle a piaszag…

Szóval, a 182-es ellenőrrel vigyázzatok (már ha egyáltalán van ilyen és nem kamuellenőr.)!

üdv: DS

komment komment Címkék: budapest bkv villamos ellenőr utas panasz jegy bliccelés észrevétel

„Beb@szlak a villamos alá!” -kiabálta az ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.08.28
10:00

Olvasónk -aki polgárőr- eddig nem igazán hitte el, hogy a blogon olvasható történetek valósak. Szerdán viszont ő is egy történet szereplője lett,  így a saját bőrén is megtapasztalta milyen az, amikor egy ellenőr kikel magából. Történt, hogy egy női utasnak nem volt jegye, leszállt a villamosról, de az ellenőr utána ment és rángatni kezdte, majd azzal fenyegette, hogy belöki a villamos alá. (Ahelyett, hogy rendőrt hívott volna.) Olvasónk sem ért egyet a blicceléssel, mégis a hölgy segítségére sietett, és megpróbálta megoldani az ügyet. (Mit gondolsz az esetről? A levél végén szavazz!)

Sziasztok!

Eddig ámulva és döbbenten figyeltem az biztonsági őrös és ellenőrös sztorikat, és bevallom őszintén, hogy sokszor úgy éreztem, el vannak túlozva a történetek.

Tegnap, azaz 2009.08.26-án haverommal az 1-es villamosról leszálltunk a Domus-nál. Ekkor ismerősöm szólt, hogy hátrébb egy nőt 2 férfi rángat és cibál. Na mondom, megint valakik itt intézik el a családi ügyeiket, de azért nézzük meg, hátha mégsem és esetleg tudunk segíteni.

Amint megpillantottam a 2 farmernadrágos, fehér pólós ürgét, övtáskával a derekukon, rögtön tudtam, hogy EZEK bizony ellenőrök. Láttam, ahogy rángatják a nőt; a nő kikerülné őket, de a magasabbik beáll elé folyamatosan, stb.

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv villamos ellenőr utas panasz jegy bliccelés észrevétel

Megállók ahová lehetetlen beállni??

BKV figyelő.hu

2009.08.27
14:50

Sok kritika éri a BKV-s járművezetőket amiatt, mert időnként a megállókba rosszul vagy egyáltalán nem állnak be. Sokan akkor is szidják őket, amikor az autósok és a rosszul kialakított megálló miatt nem tudnak rendesen megállni. Olvasónk -egy járművezető- most képeken mutatja be, miért is nehéz rendesen beállni egyes megállókba:??

Kedves BKV-figyelő!??

A napokban a Városligetben vezetgettem és az alábbi képek készültek!??A figyelmemet az keltette fel, hogy kb. 1-1,5 hónapja a Dr. Oláh Péter Balázzsal beszélgettünk a blogon, hogy elavult a KRESZ és a megállók környékére előírt 5+15 méteres megállási tilalom nagyon kevés és ideje múlt hiszen a csuklós járműveink 17-18 méter hosszúak. Na ezt az alap hibát sikerült a zuglói önkormányzatnak és a BKV-nak megfejelnie.????

Jól látszik, hogy a megálló táblák után szinte azonnal parkoló hely van, véget is érnek a „farkasfogak”! Tehát a megállóba nem lehet beállni. És tegyük hozzá a Hermina úti megálló és az Erzsébet kir.-né ugye ott a vakok intézete van. Nekik tényleg fontos lenne a korrekt leszállási lehetőség.??

További kellemes nyarat: Zoli

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv dolgozó busz autó utas panasz észrevétel troli megálló

Megállók ahová lehetetlen beállni



BKV figyelő.hu

2009.08.27
14:50

Sok kritika éri a BKV-s járművezetőket amiatt, mert időnként a megállókba rosszul vagy egyáltalán nem állnak be. Sokan akkor is szidják őket, amikor az autósok és a rosszul kialakított megálló miatt nem tudnak rendesen megállni. Olvasónk -egy járművezető- most képeken mutatja be, miért is nehéz rendesen beállni egyes megállókba:



Kedves BKV-figyelő!



A napokban a Városligetben vezetgettem és az alábbi képek készültek!

A figyelmemet az keltette fel, hogy kb. 1-1,5 hónapja a Dr. Oláh Péter Balázzsal beszélgettünk a blogon, hogy elavult a KRESZ és a megállók környékére előírt 5+15 méteres megállási tilalom nagyon kevés és ideje múlt hiszen a csuklós járműveink 17-18 méter hosszúak. Na ezt az alap hibát sikerült a zuglói önkormányzatnak és a BKV-nak megfejelnie.



Tovább

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv dolgozó busz autó utas panasz észrevétel troli megálló

Még szerencse, hogy nem szabad biciklizni a Margit hídon

BKV figyelő.hu

2009.08.27
07:00

Pár napja lezárták a város egyik legforgalmasabb átkelőjét, a Margit hidat. Lezárták, mégis látni olyan autóst (nem taxist), aki engedély nélkül áthajt a hídon. Náluk már csak azok a biciklisek a bunkóbbak, akik az egyértelmű szöveg ellenére -miszerint a biciklit áttolhatják a járdán- száguldoznak a gyalogosok között, és még csöngetnek is, ha nem ugrassz egyből odébb.?? Megértem, hogy lassú és unalmas tolni a biciklit a hídon, de száguldozni akkor sem kellene, főleg nem pofátlanul csengetni, hisz ő szabálytalankodik és ő van útban, nem én.

Örülök, hogy egyre többen ülnek kerékpárra autó és tömegközlekedés helyett, én is szoktam kerekezni a városban, ha nincs kedvem BKV-zni, de a KRESZ szabályait mindig igyekszem betartani, mert azok egyaránt vonatkoznak buszokra, autókra, kerékpárokra és gyalogosokra is. 4-5 perc alatt ennyi bringással találkoztam a hídon:

Nem látod a képeket? Katt ide!

komment komment Címkék: blog budapest kép közlekedés bkv saját kerékpár bicikli kresz panasz margit híd észrevétel

Kirúgták a BKV szóvivőit

BKV figyelő.hu

2009.08.26
13:50

A BKV felmondott Kiricsi Karolának és Szilágyi Károlynak, a társaság szóvivőinek. A cégnél megszűnt a szóvivői rendszer.

Az Index értesülését Szilágyi Károly megerősítette. Mint elmondta, felmondását azzal magyarázták, hogy az elmúlt két hétben bevált egy új rendszer, amely szerint adott kérdésben az illetékes BKV vezetők, szakemberek nyilatkoznak.

Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója elmondta, hogy megszüntették a szóvivői rendszert. Reményeik szerint azzal, hogy az újságírók által feltett kérdésekre közvetlenül a területileg illetékes vezetők válaszolnak, felgyorsulhat a kommunkiáció.

Pásztor Erzsébet hozzátette, hogy Szilágyi Károly nem kapott végkielégítést, Kiricsi Karola pedig a munka törvénykönyve szerinti, minimális mértékűhöz jutott.

(Index)

komment komment Címkék: budapest bkv szóvivő szilágyi elbocsátás végkielégítés kiricsi

Azt hazudta, hogy nem dohányzott, lebukott

BKV figyelő.hu

2009.08.26
12:10

Olvasónk a BKV ügyfélszolgálatán írásban tett panaszt egy buszvezetőre, aki vezetés közben dohányzik. A BKV kivizsgálta az ügyet, megkérdezték a buszvezetőt aki állította, nem szokott vezetés közben dohányozni. Az utas rosszul tűrte, hogy hülyének próbálják nézni, ezért tovább vitte az ügyet, megkereste a buszvezető felettesét és szembestést kért. Végül a buszos mindent bevallott:

Tisztelt BKV-figyelő!

Április 2-án a BKV egyik buszjáratával utaztam ahol a sofőr rágyújtott a cigarettára.  Ahogy hazaértem jól bevett szokásomhoz híven meglátogattam az általam körülbelül egy éve létrehozott nonprofit szájtot és generáltam egy csinos kis panaszlevelet, amit elküldtem a BKV-nak ajánlva:
 

Tisztelt BKV Zrt.!

2009. április 02-án az Önök 8-as számú BPO 238 rendszámú 13:22-kor Ferenciek teréről induló, 13:31-kor  Zólyomi útra érkező járatával utaztam. Az utazás közben a sofőr rágyújtott a cigaretájára,  ami egyrészt nagyon kellemetlenül érintett lévén, hogy ki nem állhatom a dohányfüstöt, másrészt ezzel a gépkocsivezetőjük több jogszabályt is megsértett:

A gépkocsivezető dohányzásával megsértette az 1992. évi XXII. törvény 103. § (1) c) pontját, miszerint köteles ... általában olyan magatartást tanúsítani, hogy ez más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, mivel a dohányzás nemcsak a dohányzónak, hanem környezetének egészségét is súlyosan károsítja. Mivel az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 38. § (2) szerint a nemdohányzók védelme érdekében gondoskodni kell dohányzóhelyek, dohányzóhelyiségek kijelöléséről, de az 1999. évi XLII. törvény 2. § (2) f) alapján nem jelölhető ki dohányzóhely ... menetrend alapján belföldi helyközi közforgalomban közlekedő autóbuszon, így az Önök gépkocsivezetője dohányzásával szabálysértést követett el. Szabálysértését tetézte ezt azzal, hogy, ámbár az 1999. évi XLII. törvény 3. § (1) alapján a rágyújtás pillanatában fel kellett volna saját magát szólítania a jogsértés haladéktalan befejezésére, illetőleg kezdeményeznie kellet volna saját magával szemben egészségvédelmi bírság megfizetését is, de ezeket szintén elmulasztotta.

A gépkocsivezető dohányzásának a busz egész közönsége tanúja volt. A fentiek alapján felszólítom Önöket, hogy a fenti járat gépkocsivezetőjével szemben fegyelmi eljárást folytassanak le, és annak eredményéről tájékoztassanak, valamint tudatosítsák járművezetőikben az autóbuszokon való dohányzás tilalmát.

Várom mielőbbi válaszát.

Monda László


Körülbelül két hétre rá megkaptam a válaszlevelet, amelyben nem kis megrökönyödéssel az alábbit olvastam: Mivel nem vagyok hajlandó tolerálni ha a sofőr dohányzik, így már jópár levelet küldtem különböző Volán társaságokhoz de ilyen választ még sosem kaptam.



Az eset után felhívtam az illetékes személyt, aki a megfelelő helyre irányított át, így elbeszélgettem a sofőr felettesével.  Az illető őszintén segítőkész és felelősségteljes volt a telefonban és megmondtam neki, hogy szórakozásból nyilván nem küldözgetek ilyen leveleket és hogy vállalom a szembesítést.  Az időpont egyeztetés kapcsán problémás volt, hogy csak ritkán járok a fővárosban és akkor is csak bizonyos időpontokban, de megígérte, hogy visszahív amint biztos lesz a találka ideje.

A sofőr felettese pár nappal később felhívott telefonon és tájékoztatott róla, hogy a sofőr végülis beismerte, hogy dohányzott a járaton, a történtekért elnézést kérnek és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Ilyen esetekben gyakran felmerül bennem, hogy vajon elég visszatartó ereje van -e azoknak a bizonyos intézkedéseknek, de ettől függetlenül örültem az ügy végkimenetelének mert az illetékes felelősségteljesen állt hozzá a problémához, kiálltam az igazam mellett és ha mindenki ezt tenné akkor egyetlen sofőr fejében sem fordulna meg, hogy rágyújtson -e vezetés közben.

 

komment komment Címkék: blog budapest bkv busz dohányzás ügyfélszolgálat levél utas panasz válasz észrevétel vezető

Harmincmilliárdos hitel a BKV-nak

BKV figyelő.hu

2009.08.25
12:10

Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még ősszel a BKV, hogy túlélje az évet, írja a keddi Népszava. A lap tudomása szerint a rekordösszegű segítséget ezúttal nem a központi költségvetés nyújtja, amely tavaly decemberben már adott 10 milliárd forint rendkívüli tőkejuttatást a társaságnak. A kormány a tervek szerint csak garanciát vállal a visszafizetésre, a pénzt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) utalná.

A lap értesülését megerősítette Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki szerint néhány héten belül, a szeptemberi első kormányülések egyikén dönteni kell a kormánygaranciáról, különben a cég működése ellehetetlenülhet. Ha az MFB mégsem tudná nyújtani az összeget, akkor azt a BKV akár kereskedelmi bankoktól is beszerezné, ám ehhez is szükséges a kormánygarancia.

A jelenleg mintegy 80 milliárd forint adósságállományt maga előtt görgető BKV önmagában már nem hitelképes, és nemigen számíthat a tulajdonosa, a nála kétszer nagyobb összeggel adós fővárosi önkormányzat hitelgaranciájára sem.

(Index, MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti mfb bkv hír bank hitel főváros

Használt jegyet kapott, megbüntette az ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.08.25
07:10

Olvasónk jegyet szeretett volna venni az Árpád hídnál, de nem talált nyitva lévő pénztárat, ezért a közelben álló biztonsági őr segítségét kérte. Tőle kapott is jegyet, de használt volt, tehát „hivatalosan” bliccelt, ezért 6 ezer forintra büntették a Ferenciek terénél. Az utas hiába tett panaszt, a BKV szerint hazudik:??

Tisztelt BKV-figyelő!

A BKV-n történt az alábbi eset. Úgy büntettek meg, hogy volt menetjegyem! Az Árpád hídi metróval mentem és akartam venni jegyet, de zárva volt a jegypénztár és a bódé sem volt nyitva! Odamentem az ellenőrhöz!? (karszalagos faszihoz "Jegyellenőrök" felirattal) és kérdeztem, hol lehet jegyet venni! Ő mondta, hogy nála tudok! Erre vettem tőle egy jegyet ami le volt kezelve. Azt mondta, hogy ezzel nyugodtan igénybe vehetem a metrót! ??Hát Ferenciek terén megbüntettek, hogy ez rossz jegy a felszínen lett érvényesítve!

Az ellenőr aki megbüntetett megadta a főnöke számát, hogy nála tudok bejelentést tenni. Felhívtam nagyon készségesnek tűnt majd közölte, hogy az Árpád hídi megállóban nincs is ellenőr kiküldve az csak biztonsági őr lehet. Biztonsági őrök pedig nem a BKV közvetlen alkalmazottai hanem külsős cégektől jönnek tehát szerinte nyomon követhetetlen a munkájuk. Mondta, hogy próbálkozzak a Deák téren a biztonsági őrök főnöke ott van majd kimehetek a főnökkel és beazonosíthatom az őrt. Természetesen vehettem meg megint a jegyet a metróra, hogy eljussak a Deák térig. Ott azzal fogadtak, hogy már vártak legyek türelemmel a főnök azonnal érkezik. Közel 1 óra várakozás után a főnök sehol. Majd az egyik biztonsági őr aki ott volt nagy kedvesen beinvitált az "irodába" hogy nem tudja hol a főnök már itt kéne lennie, de ne is várjak feleslegesen majd felírta egy cetlire a problémám. ??Személyleírást adtam az őrről.

Lejegyzetelte egy szakadt fecnire majd kitűzte a falra. Ez után mentem BKV központba ahol panaszt tettem. A kiszolgáló hölgy végig sem engedte, hogy mondjam a sztorit vad telefonálásba kezdett ahogy kimondtam azt, hogy nem volt nyitva jegypénztár majd közölte, hogy hazudok mert nyitva volt. Ezt olyan stílusban tette mintha körülbelül a seggéből rántott volna ki. Miután elmagyaráztam neki,hogy nyugodjon meg mert nem ezért akarok panaszt tenni mert nem volt pénztár készségesebb lett és szinte már azt éreztem, hogy emberszámba vesz. Mondta, hogy kivizsgálják az ügyet és postán küldik az eredményt. Jött is a válasz, hogy az ügyet kivizsgálták sajnos nem volt a személyleírásomnak megfelelő biztonsági őr az állomáson. Mellette egy 6000 Ft-os csekk van rá egy hetem, hogy befizessem. Hát legyen boldog a BKV a szaros pénzével befizettem. ??Nem olyan rég nézem a híradót, hogy BKV botrány többnyire külföldiekkel fordult elő, hogy ellenőrnek kinéző BKV-s kollégától akartak jegyet vásárolni. Kaptak is lekezelt jegyet meg is büntették őket. Állítólag már régóta figyelték az illetőket. Viszontláttam a kedves BKV-st akitől megvettem a jegyemet. Legalább ennyi örömöm származott az esetből, hogy elkapták. A BKV-nak pedig volt pofája kiküldeni a csekket miközben állítólag már régóta figyelik ezt a személyt! Hát szánalmas! Ezek után természetesen nemhogy bérletet nem veszek, de jegyet is csak akkor fogok lyukasztani ha ellenőröket látok!

Üdv: Sz. Tamás

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőr utas panasz bérlet jegy pénztár észrevétel biztonsági őr

Szavaztak az olvasók, angolul beszél a Combino

BKV figyelő.hu

2009.08.24
13:26

Néhány hete a BKV kikérte a BKV-figyelő olvasóinak véleményét arról, hogy milyen legyen a turisták tájékoztatása, legyen-e angol nyelvű bemondás, és ha igen, akkor hol. Rengeteg hozzászólást írtatok akkor, amit a BKV illetékesei elolvastak, és ennek alapján megindult a fejlesztés. (Ezt a posztot ide kattintva újból elolvashatod). Több olvasó is jelezte a hétvégén, hogy angolul hallotta beszélni a körúti villamosokat. Ez is ennek a fejlesztésnek a része. Íme két levél, és egy kritika:

Hello!

Tudom, hogy sok levelet kapsz, így csak egy mondat: nem tudom, mióta, de tegnap már biztosan bemondták a színészek angolul is a metróátszálllós állomásokat. "The next stop is Blaha Lujza tér, you can change to metro line 2" jelleggel.

Üdv, TG

Kedves Figyelő!

Tegnap délután, mikor kollégámmal hazafelé tartottunk a munkából, valami szokatlan ?dologra lettünk figyelmesek a 4-6-os villamoson. A kedves Hegyi Barbara (azt hiszem ő az egyik hang) ?minden második megállót angolul mondta be, "The next stop is etc. etc.". Erről tudsz valamit?

Üdv, ?Dani

Szia!

Tegnap (2009.08.23) délután a 6-os villamoson utaztam a Móricz felől az Oktogonra.

A Ferenc körúti megálló előtt Szerednyei Béla elmondja, hogy Ferenc körút következik, átszállhatnak a 3-as metróra. Aztán megszólal Hegyi Barbara: "Fehérvári út, final station."

Gondolom nem szándékos, de megkeveri a kölföldieket. Vagy lehet, hogy épp ez a cél?

Miért nem ül fel a BKV szóvívője (ha már úgyis beszél angolul), és ellenőrzi le?

Üdv, Szandra

 

komment komment Címkék: budapest bkv fejlesztés turista tájékoztatás észrevétel dicséret bkv figyelo

A rendőrséget nem érdekli a bérlethamisítás

BKV figyelő.hu

2009.08.24
07:00

Végre elkaphattak volna egy bérlethamisítót, aki a Március 15. téren turistáknak adott el „újrahasznosított” bérletet, de az utasok hiába hívták a rendőrséget, nem mentek ki, mondván „ez nem ügy”, ha akarnak valamit sétáljanak be ők, és tegyenek feljenetést:

Kedves BKV-figyelő!

Rendszeresen utazom BKV-val és olvasom a blogodat. Tegnap ami történt az inkább a BKV alkalmazottait dicséri és a rendőrséget marasztalja el. Tudom ez ritka de 3-an láttuk és megtörtént. Kb. 16 óra körül 3 külföldi szeretett volna a Metróba lemenni a Batthyány téren. De kiderült, hogy az egyikük bérlete hamis, vagyis újrahasznosított.

A BKV ellenőrök és a hév biztonsági őrei is vizsgálgatták, persze meglepően udvariasak és kedvesek voltak a turistákkal. Odavitték a bérletet a pénztárhoz is de ott is hamisnak találták. Akkor a srác elővette a számlát amit a bérlet mellé kapott és abból kiderült, hogy a Március 15. téren vette. Az ellenőrök végig kedvesen és tisztelettel beszéltek a srácokkal. A srácok mégis értették a helyzetet és kérték kérték, hogy hívjanak rendőrt. Ezt a BKV-sok meg is próbálták, csakhogy a rendőrség közölte, hogy ez nekik nem ügy, ezért ők ki nem mennek. Menjenek be a srácok és tegyenek feljelentést. Azt, hogy mi lett a vége nem igazán tudom mert időre kellett mennem és tovább nem értem rá. Bár a HÉV biztonsági őre odajött és kedvesen megkért, hogy bekísérném e a srácokat, a rendőrségre, de sajnos időcsúszásban voltam és nem értem rá. Természetesen utána láttam máshoz is odament. Szerintetek a rendőrségnek annyira jó a híre, hogy már egy biztos bűntény felgöngyölítés már nem is kell? Ugyanis a blokkon minden bizonyíték rajta volt. Vagy a turistákkal nem is kell foglalkozniuk?

Gábor

komment komment Címkék: blog budapest bkv rendőrség utas panasz bérlet jegy pénztár pénztáros észrevétel

Nézd csak kisfiam, a vezető bácsi mindjárt agyvérzést kap

BKV figyelő.hu

2009.08.22
11:50

Sosem irigyeltem munkájuk miatt a BKV-s járművezetőket. Rengeteg utas (sok hülye), nagy forgalom, pofátlan biciklisek, és autósok nehezítik a munkáját. Persze ez ezzel jár, hisz minden nagyvárosban vannak hülyék, aki régóta vezet Pesten, az már fel sem figyel ezekre. Olvasónk a 4-6-os villamospótlón találkozott egy agyvérzés határán lévő buszvezetővel, aki dudált, anyázott, fékezgetett:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
 
Mai esetem nem mondható egyedinek, viszont annyira felháborított, hogy megosztom Önökkel is, hogy a jövőben el tudják kerülni a hasonló eseteket:

4-6-os villamospótlóval mentem a mai napon (2009. augusztus 18.) és a Nyugati pályaudvarnál szálltam fel a Margit híd irányába tartó buszra. Már a távolból láttam, hogy a busz vezetője iszonyatosan feldúlt, a megállóba érkezés előtt, már hangosan szidalmazta azt az áruszállítót, aki járművével úgy állt meg, hogy a busznak emiatt 5 másodpercre meg kellett állnia. Ezt követően sérelmezte azt is, hogy mért nem másképpen áll meg a furgon, miközben az a forgalmat nem akadályozta, a megálló megközelítése tökéletes volt.

Mikor a felszállásra vártam a megállóban, akkor arra lettem figyelmes, hogy egy kisgyerekes anyuka hangosan mondja a gyerekének, hogy a vezető bácsi mennyire feldúlt, ideges, és – azt én teszem hozzá, hogy már-már az agyvérzés határán állt. A hölgy egy nagyon ügyes mozdulattal, a telefonjával fényképezve meg is örökítette a vezetőt és a busz rendszámát.

A java azonban még csak ez után következett, ugyanis a megállóból való indulást követően 10 métert úgy tettünk meg, hogy közben 5 méteren folyamatosan nyomta a dudát, és szidalmazta a vezetőket, ráadásul közben úgy vezetett, hogy többször bele kellett taposnia a fékbe, hogy nehogy baleset legyen a vége.

Mivel nekem már ez sok volt, szóltam neki, hogy ha lehet, akkor próbáljon meg higgadtabban vezetni, de ez csak olaj volt a tűzre és minden féle embernek elmondott, csak éppen annak nem, aki valójában vagyok.

A levelemmel nem az a célom, hogy a vezetőt elővegyék és retorzióban részesítsék, hanem egészen más: Úgy gondolom, hogy ha van rá lehetőségük, akkor a vezetők pszichológiai alkalmasságukat próbálják meg jobban szűrni, illetve magyarázzák el nekik, hogy – amit én is próbáltam az ominózus esetben – hogy ők a mögöttük lévő 100-150 emberét is felelnek, így jobban teszik ők is, ha megpróbálják megőrizni nyugalmukat. (Hozzáteszem, ezt bár próbáltam neki elmagyarázni, nem volt sikere, miközben még rendőrt is akart hívni. Azt még most sem értem, hogy mért, ugyanis semmi olyat nem tettem, ami a közúti közlekedést veszélyeztette volna, ellenben ő igen.), ha kell, akkor próbáljanak meg olyan menetrendet összehozni, ahol a vezetőknek nagyobb pihenőket biztosítanak, konflikuskezelő tréningekre küldik őket, stb.

Úgy gondolom, hogy a mostani események középpontjában Önöknek is jobb, ha az ilyen ügyek nem kapnak sajtónyilvánosságot, és házon belül meg tudják oldani, nekem sem célom, hogy a TV-ben lássam magamat, miközben panaszomat mesélem, de úgy gondolom, hogy ez így hasznos lehet, ha Önökkel megosztom.

Bízom benne, hogy esetem leírásával hozzájárulhatok ahhoz, hogy a szolgáltatási színvonal emelkedjen és vele együtt a BKV társadalom általi megbecsülése is.
 
Üdvözlettel: XY


És itt a BKV gyors válasza. Jogosak a benne leírtak, hisz az utas nem adott se időpontot, se egy rendszámot, így nem tudják megkeresni, melyik az a vezető akinek így eldurrant az agya:

Tisztelt XY!  
 
Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.  Őszintén sajnáljuk, hogy szolgáltatásunk igénybevétele során kellemetlenséget okoztunk Önnek, melyért ezúton szíves elnézését kérjük.
 
Amennyiben a jövőben hasonló esettel találkozik, kérjük pontos adatok megadásával, segítse munkánkat (helyszín, időpont, járatszám, azonosítószám stb.) annak érdekében, hogy a megfelelő intézkedést megtegyük.
 
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
 
Budapest, 2009. augusztus 19.
                                   
Üdvözlettel: Keresztes Attila, ügyfélszolgálat-vezető

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel idegbeteg vezető 4 6 os

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása