BKV-Figyelő

A hibás harmonikánál jutott kipufogógáz az utastérbe

BKV figyelő.hu

2009.05.05
14:20

Sok olyan panasz jelent már meg a blogon, amiben olvasónk leírták, hogy a BKV régebbi buszain majdnem megfulladtak az utastérbe visszaáramló kipufogógáz miatt. Az egyik ilyen panaszt továbbítottam az ÁNTSZ-nek, amire a BKV vezérigazgatójával közösen a lenti választ adták. Bízom benne, hogy a levélben lévő ígéretet betartják:

Tisztelt Gál Mihály!

A tárgyban megjelölt bejelentéssel kapcsolatban a BKV Zrt. vezérigazgatója az alábbi tájékoztatást adta Intézetünknek:

„A bejelentő által rendszámmal is beazonosított BPO-479 rendszámú autóbuszt soron kívüli vizsgálatnak vetettük alá.

Az autóbusz vizsgálata során megállapítottuk, a kocsiszekrény jó állapotban van (4 éve volt felújítva), a kipufogórendszer tömített, mindkét harmonika ép, sérülésmentes, azonban az egyik részen a harmonika rögzítése meglazult. Ezen a résen juthatott be a kipufogógáz a harmonikatérbe, amit – annak még alacsony koncentrációban is erős szaga miatt – az utasunk érzékelhetett. A rögzítést azonnal megerősítettük, azaz a feltárt folytonossági hiányt megszüntettük.

Ez az autóbusz E1 környezetvédelmi besorolású motorral szerelt, amely az ebbe a típusba épített motorok közül a kevésbé környezetszennyezők közé tartozik. A motoron füstölésmérést is végeztünk, melynek eredménye megfelelő volt, a megengedett értéknél jóval alacsonyabb füstkibocsátási értéket mértünk.

A hasonló hibák jövőbeni előfordulásának megelőzése érdekében a heti vizsgálatokat végző dolgozóink figyelmét felhívtuk a harmonika állapotának és rögzítettségének fokozott ellenőrzésére.”

Budapest, 2009. 04. 27.

Tisztelettel: Dr. Gáll Ildikó osztályvezető főorvos

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat utas panasz válasz ántsz észrevétel bkvfigyelo

Ha ideér a járvány, leáll a BKV

BKV figyelő.hu

2009.05.05
11:50

Az Index birtokába került a BKV nemrég kidolgozott pandémiás tervének tervezete.

Ha elrendelik a 6-os fokozatot, azaz a járvány hivatalosan is globális méretűvé nő, akkor a BKV esetében még további hat alfázis érvényes, aminek a legsúlyosabb változataként leállítják a teljes tömegközlekedést. A negyedik alfázisnál a BKV-dolgozóknak megszervezik a bejárást gépkocsival (esetleg biciklizhetnek vagy gyalogolhatnak még). Védőoltást először a vezérigazgató, utoljára a vulkanizáló kap a cégnél.

Elkészült a BKV pandémiás tervének tervezete, amit az járvány hazai terjedésekor léptetnének életbe. A tervezetet egyelőre különböző szinteken véleményezik a cégnél. A Nemzeti Influenza Pandémiás Tervre épülő speciális terv a járvány terjedésének 3., 4., 5., és 6. fázisára fogalmaz meg utasításokat (jelenleg az 5. fokozat van érvényben, a WHO még nem rendelte el a 6. fokozatot).

A 3. fázisnál (amikor az állati influenzavírus altípus emberi fertőzéseket okoz, de a vírus emberről emberre nem terjed, legfeljebb csak nagyon ritkán, közeli érintkezés révén), a BKV-nál meg kell alakítani a Pandémiás Tervező Csoportot. Feladata például a figyelemfelkeltés a szezonális influenza elleni oltóanyagok minél nagyobb számban történő igénybevételére.

A 4. fázis idején (amikor az emberről emberre történő korlátozott terjedés következtében az emberi megbetegedések csupán kis gócokban jelentkeznek, a terjedés igen kis területre korlátozódik, ami arra utal, hogy a vírus még nem adaptálódott az emberi szervezethez) a társaság vezetéséből megalakul az úgynevezett Krízis Kezelő Csoport. A csoport intézkedik, hogy kigyűjtsék név szerint a kritikus területen dolgozókat a később kiosztandó védőfelszerelések számának felmérése miatt, kialakítsák a majdani karanténokat, megszervezzék a későbbi vakcinabeszerzést.

Az 5. fázisnál (az emberi megbetegedések nagyobb gócokban jelentkeznek, de az emberről emberre történő fertőzés még mindig csak kis területre korlátozódik, ami arra utal, hogy a vírus egyre jobban adaptálódik az emberi szervezethez, de az emberre történő terjedési képessége még nem tökéletes) összeállítják a minimális szolgáltatáshoz szükséges emberek névsorát. Emellett megteremtik a távmunka feltételeit és beszerzik az egyéni védőeszközöket (alkoholos lemosók, maszkok, kesztyűk).

A 6. fázist további hat alfázisra osztja a tervezet. (Bár a WHO még nem rendelte el a 6. fokozatot, a pandémiás tervben a 6. fokozat első három alfázisán már túl vagyunk.) Az (a) szinten a gazdasági, és az önkormányzati minisztérium működési területéhez tartozó gazdálkodó szervezeteknél azonnali utazási, utaztatási korlátozásokat rendelnek el. Amennyiben a pandémiás oltóanyag rendelkezésre áll, a fontos szerepet betöltő személyek védőoltása megkezdődik.

A (b) szint életbe lépésekor (amikor az új influenzavírus altípus más, nem európai országban is megjelenik) beszerzik a szükséges felszereléseket és biztonsági tartalékot halmoznak fel. A (c) szint (az új influenzavírus altípus Európában is megjelenik), kiosztják a szükséges egyéni védőeszközöket és védőszereket a kritikus területen dolgozó munkavállalók számára és megerősítik az üzemorvosi szolgálatot.

A 6. fokozat (d) szintjén, amikor az új influenza vírus altípus által okozott igazolt megbetegedések megjelennek Magyarországon sokasodnak a feladatok. A BKV kritikus területein dolgozók számára elrendelik az egyéni közlekedési módszerekkel (gépkocsi, kerékpár, gyalogos közlekedés) történő munkába járást, felszólítják őket „a tömegközlekedéstől való tartózkodásra”. Elrendelik az egyéni védőeszközök kötelező használatát. Felszólítják a dolgozókat az otthoni élelmiszer és ivóvíz tartalékolásra.

Szintén ezen a szinten minimalizálják a dolgozók munkahelyi érintkezését és felszólítják őket a fokozott önellenőrzésre (lázmérésre). A betegséggyanús dolgozót azonnal kivonják a munkából Megkezdik a védőoltások beadását, kiosztják az orrszájmaszkokat (bizonyos helyzetekben egyszer használatos védőruha, kesztyű, lábbeli védő, vagy fertőtleníthető lábbeli is szükségessé válhat).

Az (e) szintnél (az új vírus Magyarországon regionális járványt okoz) a társaság vezérigazgatója a nem frekventált munkakörben dolgozó munkavállalókat otthonmaradásra szólítja fel. Az üzemi konyhákat, étkezőket ideiglenes bezárják. Az értekezleteket betiltják. Az irányítás és a kapcsolattartás telefonon, interneten vagy videó-konferencián történik. A minimális szolgáltatáshoz szükséges létszámon kívül minden munkavállalót szabadságolnak a fertőzés csökkentése érdekében. A személyes ügyfélfogadás, a kereskedelmi tevékenység szünetel.

A legsúlyosabb az (f) szint, amikor az új vírus Magyarországon országos járványt okoz. Ebben az esetben a főváros önkormányzat intézkedik a helyi tömegközlekedés leállításáról.

A pandémia fázisai

Interpandémiás időszak:

1. fázis (Nincs új humán influenza altípus. Az állati influenza altípus által okozott humán fertőzés kockázata alacsony.)

2. fázis (Nincs új humán influenza altípus. Az állati influenza altípus komoly megbetegedési kockázatot jelent az ember számára.)

Pandémiás riasztás

3. fázis (Új influenza altípus humán fertőzéseket okoz. Az emberről emberre terjedés ritka.)

4. fázis (Kis gócokban jelentkező emberről emberre terjedés. A fertőzött területek igen kis területre korlátozódnak.)

Pandémiás időszak

5. fázis (Nagyobb gócokban jelentkező emberről emberre terjedés. A fertőzés még mindig kis területre korlátozódik.)

6. fázis (Fokozott intenzitású, folyamatos terjedés a lakosság körébe. Globális pandémiás veszély.)

(Index)

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv bejegyzés influenza járvány bkvfigyelo

Biciklire váltanak az elkeseredett utasok?

BKV figyelő.hu

2009.05.05
07:40

A BKV évek óta alig tesz azért valamit, hogy több utasa legyen, és a már meglévő utasok elégedettek legyenek a szolgáltatással. Járatcsökketések, nagyobb kosz, rendszeres műszaki hiba, drágább szolgáltatás. Így tudnám jellemezni a BKV elmúlt 1-2 évét. Olvasónk szerint épp ez lehet az oka annak, hogy többen alternatívát keresnek:

Hali!

A sok verekedős történet között pihenésképpen ajánlanék figyelmedbe egy lappangó témát :)

A társadalmilag is aktív (főleg városi) biciklis közösségnek ugyan nem az a célja, hogy a BKV-tól szipkázzon el utasokat, hanem inkább az, hogy autósokat "ültessen" biciklire (pontosabban arra biztassa az embereket, hogy tudatosan válasszanak a közlekedési alternatívák közül), mégis egyre több olyan beszámolót hallok/olvasok mint az alábbi:
 

Kb. egy hónapja kattantam rá a nyélre. A bringázz-a-munkába kampány vett rá, hogy leporoljam a régi rozsdafoltos cangát és BKV helyett bringázzak a gyárba. Azóta letekertem 600 km-t és most már nem vagyok hajlandó visszaülni a BKV-re. Felkészültem az esőre, vettem lámpát (bár ez még elég light-os), sisak az alap volt már az első napon is. Igyekszem minél hamarabb levetni a kocabőrt, ezért kerülöm a járdát és vagy bringaúton vagy az utakon rakom. A pirosokon nem megyek át, csak ha tényleg nincs semmi a láthatáron.

Néha még sikerül extrém bénázásba keveredni, ha ezzel valakit veszélyeztetek vagy akadályozok, szorri, előbb-utóbb ez is elmúlik :)

CM 2009. 04. 29


Vagy itt egy másik:

Sziasztok!

A legutolsó felvonuláskor elhatároztam, hogy bringával fogok bejárni dolgozni. Hétvégi bicós lévén sokáig halogattam a dolgot. Rákospalotáról - Lőrincre. De elegem lett a rengeteg buszra, metrora várakozásból. Meg gondolom a szolgáltatás színvonalát sem kell ecsetelnem. Szóval péntek 24-re összeszedtem magam. Elindultam

1 órával előbb mint szoktam. Kőbányán jól eltévedtem el is késtem. Sőt cikinek találtam, hogy majd ott kopokok a portán, meg az öltözőben a sprintstoplis cipőben.

De nagyon felspanolt a dolog. Rendesen büszke voltam magamra és a munkához is lelkesebben álltam. Sőt a portán INKAL -os portás csaj megjegyezte hogy látott a bringaemelésen ő a tv kamera mellett állt.

Integettem a villamosnak a kőbányai úton. (lássák hogy én jól érzem így magam.) Rendesen sajnáltam a megállóban ácsingózó embereket. Ráadásul a névnapomon történt.

Ezentúl én bringával járok dolgozni!

CM 2009. 04. 25

Mit tehet a BKV? Egyrészt ő is kampányolhatna, hogy "Békávézz a munkába!" :-) másrészt segíthetné a kombinált közlekedést. Bringatárolókat a HÉV megállókhoz! A kedvezményes bringabérlet például nagyon jó kezdeményezés, bár vannak anomáliák ott is.

És még mit tehet a BKV? Beszélhetne a Magyar Kerékpárosklubbal, ők biztosan szívesen együttműködnek annak érdekében, hogy bringabarát legyen a BKV.

Hát, csak ez jutott ma eszembe.

Üdv és sok sikert a színvonalas bloghoz, B.King

komment komment Címkék: budapest bkv cm kerékpár bicikli utas bérlet észrevétel bkvfigyelo

Szívtak az utasok a csütörtöki péntek miatt

BKV figyelő.hu

2009.05.04
13:40

Április 30-án csütörtökön a csütörtök volt. Kivéve a BKV-nál, és a Volánnál, ahol pénteki menetrend szerint jártak a buszok. Hivatalos indoklás szerint azért, mert a menetrendben lévő „Péntek” felirat a hét utolsó munkanapjára utal, ami ezen a héten csütörtök volt. (Miért nem lehet kiírni, hogy a "Hét utolsó munkanapja"?) Olvasónk több utastársával együtt várta a 122-es buszt a megállóban, ami pénteken 17 óráig, hétfőtől csütörtökig 18 óra után is közlekedik. Vártak, de hiába, mert senki nem szólt nekik, hogy péntek van:

Sziasztok!

Tegnap , április 30.-án csütörtökön ( a csütörtöknek jelentősége van) azt tapasztaltam,  hogy a BKV-nál PÉNTEK van. A 122 busz pénteken 17:30-ig jár, míg más munkanapokon 18:30-ig. Jópár sorstársammal együtt hiába álltunk 18 órakor a 122-es megállójában, a busz nem jött.

A BKV -sok irodájában (a városkapui végállomáson voltunk) már nem volt egy BKV-s sem, de egy feltehetőleg Volán dolgozó hölgy közölte, hogy ő is pénteki munkarend szerint dolgozik csütörtökön.

Ez számomra teljesen érthetetlen. Több kérdés felvetődött bennem.

1.) Az én munkahelyemen csütörtök volt csütörtökön és szerintem sok más munkahelyen is. Akkor a BKV , aki nem kevés ember utaztatásáért felelős szolgáltató, miért pénteki menetrendszerint akar csütörtöki munkarend szerint dolgozókat szállítani?

2.) Egyáltalán miért volt pénteki munkarend csütörtökön? Előfordul bizonyos esetekben, hogy más napon dolgozzuk le a pénteket, mert pénteken nem dolgoztunk (pl egy csütörtöki ünnepnap után), de ha a péntek  ünnepnap, akkor miért kell más napot péntekké tenni? Úgy tűnik, hogy a péntek nem a hét ötödik, csütörtök és szombat közé eső napja, hanem a hét utolsó munkanapja, akárhány munkanap is volt a  héten.

3.)  A világgazdasági válság nekünk smafu? Úgy tűnik ide az nem gyűrűzött be. Szocialista munkamorál forever. Nem elég, hogy ez hét - mindannyiunk örömére - csak 4 munkanapot tartalmazott, a dolgozónak jár a hetenkénti egyszeri pénteki munkarend, dolgozzunk hát csütörtökön pénteki munkarend szerint!!
 
Valaki érti ezt? A BKV tud erre értelmes választ adni?

Üdvözlettel: M. Gabriella

komment komment Címkék: budapest bkv volán busz menetrend unnep utas panasz észrevétel 122 es

?Halálra verlek, ha nem leszek szolgálatban?

BKV figyelő.hu

2009.05.04
07:20

A lenti levél is példa arra, hogy nem csak a biztonsági őrök, hanem az ellenőrök között is van néhány gyökér. Olvasónkra azért támadt rá az egyik, mert a szokásosnál egy kicsit hosszabb ideig kereste a táskája alján lévő érvényes –egyébként érvényes- vonaljegyet. Olvasónak az ellenőr veréssel veréssel fenyegette majd, majd elővette a pénztárcáját és azt mondta: "ha bedugsz ide valamit talán megúszhatod."

Tisztelt Ügyintéző!

Ma, 2009. április 29-én délelőtt 10:30 körül felszálltam a Nyugati pályaudvarnál a 4-es vagy 6-os villamosra, nem emlékszem pontosan. Felszállás után egy ellenőr lépett hozzám, társai nem voltak, vagy nem láttam őket. Kérte a jegyemet, melyet a nálam lévő rengeteg papír és sok-sok zseb miatt fél percig kerestem. Mikor előhúztam, az ellenőr rámförmedt, hogy "siess vagy kapsz két nagy pofont".

Ekkor megállt a villamos, leszálltam az ellenőrrel, mert az Oktogonra mentem, átadtam a jegyemet (a térfigyelő kamerának ezt látnia kellett) és elkértem az igazolványszámát a hangnem miatt. Erre válaszul közölte, hogy "jó az arcmemóriám, megtalállak a környéken és halálra verlek ha nem leszek szolgálatban". Ezek után kinyitotta a pénztárcáját és elém tolta és ezt mondta: "ha bedugsz ide valamit talán megúszhatod." Erre én otthagytam, de még párszor meglökött vállal (térfigyelő kamera!) és szitkozódva elment.

Az ellenőr nem adott azonosítót, de a járatot fent leírtam, a személyleírása pedig: 165-170 cm magas, kreol bőrű, átlagos testalkatú, körszakállas, rövid fekete hajú férfi. Amennyiben nem kapok megnyugtató választ az Önök munkatársukkal szembeni lépéseivel kapcsolatban rendőrségi feljelentést teszek cégük ellen.

(Név, lakcím a szerkesztőnél)
 

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés villamos ellenőr utas panasz jegy észrevétel ork

„Halálra verlek, ha nem leszek szolgálatban”

BKV figyelő.hu

2009.05.04
07:20

A lenti levél is példa arra, hogy nem csak a biztonsági őrök, hanem az ellenőrök között is van néhány gyökér. Olvasónkra azért támadt rá az egyik, mert a szokásosnál egy kicsit hosszabb ideig kereste a táskája alján lévő érvényes –egyébként érvényes- vonaljegyet. Olvasónak az ellenőr veréssel veréssel fenyegette majd, majd elővette a pénztárcáját és azt mondta: "ha bedugsz ide valamit talán megúszhatod."

Tisztelt Ügyintéző!

Ma, 2009. április 29-én délelőtt 10:30 körül felszálltam a Nyugati pályaudvarnál a 4-es vagy 6-os villamosra, nem emlékszem pontosan. Felszállás után egy ellenőr lépett hozzám, társai nem voltak, vagy nem láttam őket. Kérte a jegyemet, melyet a nálam lévő rengeteg papír és sok-sok zseb miatt fél percig kerestem. Mikor előhúztam, az ellenőr rámförmedt, hogy "siess vagy kapsz két nagy pofont".

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés villamos ellenőr utas panasz jegy észrevétel ork

Helyszíni birságra utazott a kamu ellenőr?

BKV figyelő.hu

2009.05.03
06:50

Olvasónkat -alig, hogy felszállt a buszra- majdnem megbüntette egy ellenőr. Az utas épp a lyukasztó mellett kereste a jegyét, amit ki akart lyukasztani amikor odalépett hozzá az ellenőr, kitépte a kezéből a jegyet és veszekedni kezdett vele, majd tárcsázás nélkül állítólag hívta a rendőröket. Az ellenőr egyedül volt, semmilyen azonosító nem volt nála, (még a szokásos táska sem) és mindenképpen büntetni akart. Olvasónk igazságtalannak érezte az eljárást, és gyanítja, hogy egy kamu ellenőr utazott a pénzére, hisz még azonosító kártyája sem volt, ezért nem fizetett. Bővebben a levélben:

Tisztelt BKV-figyelő!

Velem a következő eset történt tegnap, április 28-án. Délután jövök Budaörs felől olyan 2 óra magasságában a 240E-s busszal. Az utolsó előtti megállónál felszáll egy nagy darab férfi. (egyes egyedül szállt fel) Miután elindult a busz, előveszi a karszalagját. Pont ott szállt fel, ahol én álltam, a busz hátsó ajtajánál. Én épp előtte szálltam fel eggyel és nem volt még kilyukasztva a jegyem, mert keresgéltem a táskámban. Akkor akartam pont kilyukasztani, de ő kitépte szó szerint a kezemből és ráállt arra, hogy megbüntet, mondván, hogy ott álltam a lyukasztó mellett és lett volna időm kilyukasztani.

Már bocsánat, de ne ő mondja már meg, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember kikeresse a jegyét és kilyukassza. Na erre bepöccent a nagy darab állat (hozzáteszem, én magam sovány, 50 kg, 164 cm vagyok, könnyű prédának tűntem, mert egy 120 kg-s férfival biztos nem csinálta volna végig azt, amit velem). Mindenféle lehetőség közül, amit választhatok, hogy ugye postán fizetem be a csekket, stb. ő még választási lehetőséget sem adott. Azt mondja, hogy helyszíni bírság 6000! Mondtam neki, hogy nem fogok neki 6000 ft-ot kifizetni. Akkor előkapta a mobilját mindenféle tárcsázás nélkül belebeszélt a telefonba, hogy rendőrök jöjjenek a Móriczra, mert szükség van rá.

Nem foglalkoztam a dologgal, gondolván, hogy úgysem fogom ott megvárni vele a rendőrt, ha tényleg ott várnának. De valószínű nem beszélt senkivel, mert csak elhadarta a mondókáját, azt letette. Megfenyegetett, hogy bevitet, vagy 24.000,- Ft! Mondtam neki, hogy felejtsen el, nem gondolja, hogy fizetek neki. Miután leszálltunk a végállomáson, elém állt a nagy testével és nem akart tovább engedni. Kérdem tőle, hogy most meg fog verni? Mondom neki, hogy még az igazolványát sem látni, semmi "szokásos ellenőr fekete-táska" nincs nála, nem gondolja, hogy fizetek?! Erre már odajött 2 srác, gondolom már a buszon kiszúrták az "ál-ellenőrt" és szóltak neki, hogy hagyjon békén. Gondolom csak arra utazik, hogy ilyen "kisméretű" utasokat megfélemlít, akik ennek kapcsán majd fizetnek neki.

Karszalagja bárkinek lehet, se igazolvány, se táska semmi nem volt nála. Egy kopott széldzsekiben volt. És csak azt mondogatta nekem, hogy helyszíni bírság 6000! Naponta vajon hány ember dől be ennek és még gondolom több ilyen ál-ellenőr is van, és fizetnek ki feleslegesen pénzeket?! Miért nincs kötelezővé téve, hogy az ellenőrök, csak egyenruhában és igazolvánnyal dolgozhatnak?! Ilyen módon, ahogy ez a férfi is, naponta gondolom több 10 utast "megbüntetnek" saját zsebre.

De én kiálltam magamért és nem hagytam, hogy egy ilyen pofátlan alak, aki bármit tennék  rá, hogy nem ellenőr volt, nem tudott megfélemlíteni és nem fizettem neki semmit. Kicsi a bors, de erős.... :) Mikor másodszor is mondtam neki, hogy én sem láttam magánál semmiféle igazolványt, csak húzta a száját és hagyott elmenni. Ha igazi ellenőr lett volna, simán elővette volna és megmutatta volna. De mivel neki nem volt, nem tudott mit elővenni.

komment komment Címkék: budapest bkv busz ellenőr utas panasz jegy észrevétel

Leordította a hangoskodó fiatalok fejét

BKV figyelő.hu

2009.05.02
14:10

Sajnos egyre kevesebb olyan utas van, aki rászól a rongálókra, a hangoskodókra. Olvasónk mégis találkozott egy ilyen. Egy roma nő szólt rá a csepeli HÉV-en állatkodó fiatalokra, akik ezután csendben utaztak:

Tisztelt BKV-figyelő és Utastársaim!

Rengeteg cikk és hozzászólás kering olyan dolgokról, hogy sok olyan ember veszi igénybe a BKV szolgáltatásait akik nem méltóak rá. Ez a tény sajnos a mai napon ismét bebizonyosodott.

Rokonomhoz látogattam el Csepelre és erre a legalkalmasabb eszköznek a hév bizonyult. sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy igen rosszul választottam. A Boráros téren szálltam fel és egészen a végállomásig mentem vele. Indulás előtt nem sokkal egy cigány srác és nője szállt fel és leültek nem messze tőlem egy ülésre. Tudom hülyén hangzik, de szamár bőgés hangokat adtak ki mindketten egész út alatt igen hangosan. Én egy könyvet olvastam és sajnos nem tudtam a tárgyra figyelni olyan hangosan óbégattak.

Szent Imre tér előtti megállóban egy 40 év körüli Hölgy vette a fáradtságot és letorkollta az elfajzott párt, hogy mégis mit gondolnak. Erre a srác megfenyegette, hogy megveri. A nő ahelyett, hogy meghátrált volna csak hívta a gyereket, hogy legyen büszke magára és verjen meg egy nőt. Mint kiderült a Nő is magát romának vallotta és e szavakat hangoztatta: "Én szégyellem magamat, hogy a magadfajták miatt jogosan van felháborodva ránk minden ember" Erre a 2 "szamár", -mert ilyen hangokat óbégattak- bekussoltak és egészen végig kussban utaztak.  Hihetetlen, hogy ha állatnak hiszi magát 2 ilyen szemét ember akkor nem az állatkertben mutogatja magát, hanem más emberek nyugalmát zavarják az utazásban.

Ez úton köszönöm a Hölgynek, hogy kiállt az utasok védelmében.

István

komment komment Címkék: budapest bkv hév utas panasz észrevétel csepeli

Piroshullámban vánszorog a 47-es villamos

BKV figyelő.hu

2009.05.01
12:00

komment komment Címkék: budapest index bkv videó lámpa villamos felújítás 47 es 49 es

Leköcsögözték az utast a biztonsági őrök

BKV figyelő.hu

2009.05.01
09:40

Olvasónk kezéből a BKV egyik biztonsági verőembere kikapta a bérletet. Az utas ezt kikérte magának, és visszaszerezte a bérletét, majd az őr a hölgy után kiabált, és leköcsögözte. Az őr arra hivatkozva vette ez az utas bérletét, hogy neki azt meg kell vizsgálni. Arra sajnos nem tudjuk a választ, hogy a bérletet miért nem kérte el kulturáltan úgy, ahogy az a tájékoztató táblákon le van írva.

Kedves BKV-figyelő!
 
Kapnék az alkalmon és megosztanám Önökkel és az olvasókkal ma reggeli történetemet.
 
Az Örs vezér téri metróállomáson, mint mindig ott álltak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető IQ bajnok biztonsági őrök, akik számomra érthetetlen módon ellenőri jogkörrel vannak felruházva. Én, mint becsületes állampolgár, mindig érvényes bérlettel rendelkezem, ezért most sem jelentett gondot, hogy felmutassam bérletem. A mai napon azonban egy tökéletesen alkalmatlan elmebeteg őr, kikapta a kezemből a bérletem és elkezdte nézegetni. Én visszakaptam, hiszen nincsen joga erre. Tovább mentem, mire ő nagyon büszkén, cirka 10 méter távolságból utánam kiabált, hogy "Nem kéne rángatni Köcsög!". Ezt nem hagyhattam szó nélkül, visszafordultam és megkérdeztem, hogy van valami probléma?

Pökhendien a képembe fröcsögött, hogy neki kötelessége megvizsgálni a bérletet. Mindezt olyan hangnemben, ami végképp kiverte a biztosítékot. Megkértem, mutassa fel az azonosítóját, hogy tudjam melyik céghez tartozik. Mire ő, "itt van ne"! Akár egy paraszt. Megjegyzem, én még felajánlottam ennek a nyomorultnak, hogy most még bocsánatot kérhet, de széles vigyorral közölte, hogy soha. A többi őr meg sem szólalt, csak bámultak- megjegyzem e röpke idő alatt, amíg az őrrel hadakoztam legalább egy tucat bliccelő jutott át a marcona zsoldosokon. Egy kedves, idősebb őr viszont felajánlotta segítségét, hogy segít nekem megkeresni a szolgálatvezetőt, akit persze nem találtunk.

Én viszont nem hagytam annyiban, felhívtam a BKV panaszirodáját, ahol döbbenettel hallgatták a történetemet, majd biztosítottak afelől, hogy ennek az ügynek lesz folytatása. Ennyivel természetesen nem tudom elfelejteni a történteket, ami nagyon megalázó volt a többi utas előtt. Sajnos az őr nevét nem láttam az azonosítóján, csak a külső jegyei alapján tudtam róla felvilágosítást adni.

És el ne felejtsem, ez az őr alig volt 150 centi, persze kopasz volt, kb. 20- 25 éves és a Discrete Security embere. Ehhez a biztonsági céghez nem kaptam elérhetőségi információkat, még a tudakozó sem tudott segíteni. Nem is mennék vele sokra, hiszen hiába nyerte el a BKV pályázatát többek között ez a cég, valószínűleg egy sokadik alvállalkozónak adja ki a munkát, ez a bevett szokás.

A BKV panaszirodáján nagyon kedvesek és megértőek voltak, pláne akkor mikor közöltem velük, hogy a médiában dolgozom, és nem hinném hogy jót tenne az amúgy is igen népszerűtlen cégnek a negatív reklám.

Nem szeretnék senkivel sem kitolni, még ezzel a nyomorult őrrel sem, de nem hinném, hogy egy ilyen, már külső megjelenésében is tökéletesen alkalmatlan embert kellene alkalmazni, mint ellenőr. Őszinte leszek, a legnagyobb öröm az lenne számomra, ha nem látnám többet ott ezt az embert, aki inkább alkalmasabb egy gyártelepre szemetet őrizni, vagy még arra sem jó.

A Discrete Security- t is minősíti az eset, jobban megválogathatná az embereit.

Felháborít és mélységesen bosszant, hogy egy nyolc osztályt végzett, szutykos, primitív ember így beszélhet egy NŐVEL, egy EMBERREL, egy UTASSAL!
 
Köszönöm segítségüket!

Üdvözlettel: pviktória

komment komment Címkék: budapest bkv metró utas panasz bérlet észrevétel biztonsági őr

BKV: Több kerékpár szállítása hatóságilag nem engedélyezett

BKV figyelő.hu

2009.04.30
20:10

Kóka János levelére megérkezett a BKV válasza, amiből kiderül, hogy a Fogaskerekű Vasút fejlesztése tervben van, és jelenleg a Nemzeti Közlekedési Hatóság miatt nem szállatható több, csak 8 kerékpár a fogason:

Tisztelt BKV Figyelő Blog Szerkesztőség!

A BKV Figyelő Blogon megjelent, Demszky Gábor főpolgármester úrnak címzett levél kapcsán ezúton küldjük a BKV Zrt. álláspontját, tájékoztatását.

A BKV Zrt. számára fontos az, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésének irányait olyan módon tárja fel, ami a változó utazási igényeket - akár az alapszolgáltatáson túli igényeket - is lefedi. A fővárosban az elmúlt mintegy egy évtized során jelentősen növekedett a kerékpárt használók száma, amely szükségessé tette a közösségi közlekedés és kerékpáros közlekedés közötti együttműködés kibővítését és a további együttműködési lehetőségek vizsgálatát. A szolgáltatás ilyen irányú fejlesztésének természetesen számos lehetséges útja van, melynek főbb elemei közé tartozik az infrastruktúra fejlesztése, illetve a tarifarendszerben a közösségi közlekedési eszközök közötti átjárhatóság támogatásának megjelenése. Azaz például kerékpárszállítás esetén valamilyen kedvezmény beépítése, amellyel a szolgáltató vonzóbbá teszi a rendszeres kerékpárhasználatot.

Jelenleg a HÉV-en, a fogaskerekűn és a kishajókon lehet kerékpárt szállítani. A 2009-es évben az első két ágazatra érvényes kiegészítő bérletet vezetett be a Társaság. A Budapest-bérlet mellé havonta 500 forintért kerékpáros bérletet is vásárolhatnak utasaink.

A fogaskerekű vasúton jelenleg a vezérlőkocsikban van kialakítva nyolc kerékpár elhelyezésére alkalmas terület, melyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyezett. Ez a nyári időszakban rendszerint kevésnek bizonyul, és számos konfliktus forrásául szolgál a vonatszemélyzet és a kerékpárosok között. Több kerékpár szállítása tehát hatóságilag nem engedélyezett, különösen azért, mert a nem kerékpáros utasok érdekeit, kényelmes utazását is figyelembe kell venni.

A Városmajori végállomáson sajnos igen gyakran, szinte folyamatosan megrongálják a jegykiadó automatákat, ezért más jegyvásárlási lehetőséget is biztosítottunk - közvetlenül a peronon található gyorsétteremben -, melyet utasaink számára természetesen tábla is jelez.

Továbbá tájékoztatjuk Kedves Utasainkat - főként a kerékpárosokat -, hogy a fogaskerekű vasút korszerűsítése kapcsán jelenleg is tárgyalások folynak olyan tervekről, amelyek a vonal átépítésével és új járművek beszerzésével számolnak. Amennyiben ezek az elképzelések megvalósulnak, úgy az új szerelvények beszerzésekor figyelembe kell majd venni a megfelelő számú kerékpár elhelyezhetőségének az igényét.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

komment komment Címkék: blog budapest bkv levél bicikli panasz válasz bkvfigyelo sajtószoba

Rendőrök a buszon? Fehérváron megcsinálták!

BKV figyelő.hu

2009.04.30
12:30

Amióta a blogot csinálom azt hangoztatom, hogy a BKV ellenőrök mellé rendőröket kellene állítani, akik a 21-es, 24-es, 28-as villamosokon és a hasonló járatokon rendet tartanának, megszorongatnák a bliccelők tökét. Székesfehérváron megcsinálták:

Üdv,

igaz a sztori nem BKV vonatkozású, de azért megér egy misét ez is. Ugye gyakran lehet olvasni a blogon a kommentelők megjegyzéseit, hogy ne adjunk ki iratot a kezünkből, csak rendőrnek, az ellenőröknek nincs jogosultsága igazoltatni és társai. A székesfehérvári helyi járatokon elébe mentek ennek a kérdésnek. Néhány napja munkába indultam, és arra lettem figyelmes, hogy a buszt ellepik az egyenruhások! 2 ellenőr és 3 rendőr szállt fel és kezdett bőszen jegyeket- bérleteket ellenőrizni (mármint az ellenőrök nézték a bérleteket, a rendőrök csak néztek szigorú tekintettel). Erre úgy látszik, van erőforrás, ha másra nem is jut.

habba

komment komment Címkék: budapest bkv volán székesfehérvár rendőr utas ellenőrzés észrevétel

Rossz jegyautomata, ittas biztonsági őr

BKV figyelő.hu

2009.04.30
06:50

Tegnap a CriticalMass weboldalán figyeltem fel Kóka János levelére, amit Demszky Gábornak küldött. Kóka biciklivel és BKV-val szeretett volna közlekedni, ám megtapasztalta, hogy ez nem könnyű. Ittas biztonsági őr, nem működő jegyautomata, hülye szabályok. Részletek a levélben:

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Április 26-án, vasárnap délután, biciklivel a Városmajorból a Széchenyi-hegyre tartottam. Mivel ezen az útvonalon az egyetlen kerékpáros tömegközlekedési lehetőség a Fogaskerekű Vasút, azt vettem célba.

A városmajori végállomáshoz érkezve láttam, hogy több tucat biciklis áll tanácstalanul a peronon, az állomáson várakozó és indulásra készülő szerelvény mellett.

Kiderült egyrészt, hogy az állomáson lévő összes jegykiadó automata rossz. Üzemképzelenségüket egy kézzel írott, és az érmék bedobónyílására ragasztott cetli jelzi.

Találtam egy kalauznak látszó, egyenruhás, érezhetően ittas BKV-s kollégát a szerelvény mellett, aki megerősítette, hogy ott bizony nem lehet jegyet venni. A hozzá fordulóknak azt a tanácsot adta, hogy menjenek a Moszkva térre (!), legközelebb ott árulnak jegyet.

A bringás-tömörülés másik oka az volt, hogy egyszerre legfeljebb 8 bicikli szállítható a Fogaskerekűn. A fent idézett kolléga egyrészt nem engedett be több bringást az általa felügyelt kocsiba (a többi nem érdekelte), másrészt azt a tanácsot adta, hogy szereljük le az egyik kereket (!), akkor ugyanis már nem bicikliről, hanem poggyászról van szó. Azt pedig minden további nélkül fel lehet vinni.

Ennek megfelelően a legálisan szállított 8 mellett legalább két tucat szabálytalanul felvitt bicikli, valamint számos "poggyász" és biciklikerék utazott.

Tisztelt Főpolgármester Úr, Kedves Gábor!

A fenti történet sajnos nem egyedi. Egyedül itt, Budapest egyik legkedveltebb kiránduló-övezetében több száz biciklis részesül hasonlóan megalázó kezelésben nap, mint nap. Ez az állapot sem nekik, sem a szabálytalanul szállított bicikliseknek nem jó.

Kérlek, tegyél gyors és határozott lépéseket a fent jelzett anomáliák kiküszöbölése, a Fogaskerekű bicikliszállító kapacitásainak jelentős bővítése, valamint annak érdekében, hogy a fővárosi közösségi közlekedés általában is biciklisbaráttá váljon.

(Az ilyenkor szokásos reflexek elkerülése érdekében kifejezetten kérlek, hogy NE a szigorú ellenőrzésben és a bringások molesztálásában merüljön ki a BKV reakciója.)

Válaszodat és intézkedésedet előre is megköszönve,

Üdvözlettel, Kóka János

komment komment Címkék: budapest bkv levél bicikli utas panasz észrevétel biztonsági őr fogaskerekű

Lerángatta a buszról és megverte a buszvezetőt

BKV figyelő.hu

2009.04.29
15:50

Lassan ott tartunk, hogy a blogon sűrűbben olvashattok hülye utasokról, mint hülye BKV-sokról. Minden hétre jut legalább egy olyan bejegyzés, ami a járművezetőkre rátámadó utasokról szól. Olvasónk a 7E buszon találkozik rendszeresen egy agresszív utassal, aki tegnap a buszvezetőre is rátámadt. Részletek a levélben:

Körülbelül másféléve járok reggel hatóra tájban a 7E autóbusszal Zugló felől a Felszab tér felé. Vagy legalábbis ennyi ideje lehet, hogy felfigyeltem egy agresszív utastársra. Kinézetre kopasz, kigyúrt, harmincév körüli, és hetente egyszer beleköt valakibe.
 
Ma (04.27.) reggel - miután lerángatta a kocsiról - megverte a a buszvezetőt a Felszabon.
 
Gondoltam, itt az ideje, hogy bejelentsek a BKV ügyfélszolgálata "felé", kérve, hogy a nagyhangú, összeférhetetlen embert alapos indokkal lekapcsolják, vagy legalábbis móresre tanítsák. Tíz perc várakoztatás után D-né M. H. ügyfélkapcsolati munkatárs jelentkezett a vonal másik oldalán. Történetemet végig sem hallgatva a következőket mondta: 1. a BKV-nak nincs kapacitása 'minden járat' ellenőrzésére és a rend fenntartására a személy és az egyéb körülmények leírása alapján; 2. a rendőrség csak konkrét ügyekkel foglalkozik.

Egy mély, úgynevezett nyugtató sóhaj után ekkor azt mondtam Henriettának, hogy - bár nyilván mindkettőhöz sokat kell tanulni - jogász vagyok, nem hülye, kezdjük újra a beszélgetést. Érthető (és fokozódó) felindulásunkban azonban már nem tudtunk a rendes kerékvágásba visszakeveredni.
 
Most itt ülök az irodámban, frusztrálok, ráadásul további két megoldatlan kérdés is gyötör: 1. akkor most nekem kell bilincsbe verni és az Akácfa utcába vinni ezt az alakot? (valószínűleg igen) 2. ha ügyfélkapcsolati munkatársat ver meg valaki, az elég konkrét-e egy büntetőeljárás megindításához? (remélem, nem)
 
Pozitív végkifejlett/Happy end:
 
Ha jól értem H-t, az ügyfélkapcsolati munkatársat, a város 'minden járata' épp akkor, épp onnan és épp oda tart, ahová én is. Magyarán százezrekkel ellentétben én még mindig kényelmesen, nyugodtan tömegközlekedhetek!

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz támadás észrevétel vezető 7e

Mégis marad a Bamco

BKV figyelő.hu

2009.04.29
15:10

Megegyezett a színfalak mögött a metróalagutat építő Bamco és a BKV, így már a jövő héten folytatódhat a munka - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a BKV metróprojekt igazgatósága végül nem engedett a Bamco 35 milliárd forintos követelésének, bár az újságnak egyelőre egyik oldalról sem nyilatkoztak hivatalosan.

Közben állítólag feszültség támadt a közlekedési vállalat és a főváros vezetői között. A lap szerint a BKV menedzsmentje hajlandó lett volna néhány milliárd forintot kifizetni az építő cégnek, erről múlt hétfőn tárgyaltak is volna, ám a tervezett egyeztetésről a Városházán nem tudtak. A fővárosban azt sem értik, hogy a tárgyalásokat miért Felsmann Balázs vezette volna. Felsmann az egykori Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban volt szakállamtitkár, és korábban az érdekeltségébe tartozó kft. a fővárosi közlekedési vállalattal tanácsadói tevékenységre, illetve tőkebevonási képességre és nemzetközi tapasztalatok elemzésére szerződött 7 millió forint értékben.

(Index/FH)

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv metró építés 4 es városvezetés bamco

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása