BKV-Figyelő

Háromból kétszer sikerült bliccelnem a metrón

BKV figyelő.hu

2009.05.12
13:30

Tegnap próbabliccelő voltam a 2-es metrón (bérletem a zsebemben volt). Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha jegy és bérlet nélkül, de határozottan haladok a mozgólépcső felé, akkor a biztonsági őrök vajon megállítanak-e, vagy simán leengednek. A tapasztalat sajnos az volt, hogy 3 helyszínből 2 helyen (Déli, Moszkva) simán le tudtam menni. Egyedül a Keletinél állítottak meg. Természetesen azokon a helyeken, ahol bliccelni tudtam a biztonsági őröket figyelmeztettük, az ellenőrzés végeztével sokkal körültekintőbben végezték a munkájukat.

Ilyen ellenőrzésekre azért van szükség, mert azt tapasztalom, hogy aki kopasz, kigyúrt, de nincs jegye, azokat szó nélkül leengedik a biztonsági őrök. Akinek pedig van bérlete (legyen az fiatal, vagy nő) azokat pedig előszeretettel szívatják. Olvasónk tapasztalata is hasonló:

Üdv mindenkinek!

Csupán egy rövid megfigyelés következik szombat 16.00 környékéről, a Ferenciek teréről. Haverommal megyünk le a metróba, már lenn vagyunk. Előttünk halad két lány, jellegzetes hajcsattal, nagy szoknyával, rágózva, fekete hajuk lobog a szélben. Ahogy közeledünk a mozgólépcsőhöz, az egyik le van állítva, a másik megy. Figyelem, csel következik: Ellenőrök háta mögött elhaladnak, mintha azt hinnék, hogy működik a mozgólépcső, majd átbújnak a szalagon, és visszatérnek az üzemben lévő mozgólépcsőre, útnak indulnak lefelé, és egymás kezébe csapnak. Az ellenőr eközben tőlem kéri még a diákigazolvány matricát is (van). Számos kérdés fogalmazódott meg a fejemben.

Hányan lehetnek Budapesten Ők? Ha mind fizetne, hány új busz lenne belőle, vagy mennyivel kerülnénk közelebb egy nyereséges(ebb) BKV-hoz? Mert attól tartok, számuk jelentős, így igen jó lenne, ha nem utaznának ingyen, Ők, a Szentek. Aki érti, az érti. Magával cseszik ki a BKV, amiért hagyja ezeket ingyen utazni.

komment komment Címkék: budapest bkv metró saját utas panasz bérlet jegy bliccelés észrevétel

Kiugrott a boltba sörért és ropiért

BKV figyelő.hu

2009.05.12
10:40

Olvasónk nem mindennapi eseményeknek volt szemtanúja 10-én este a 198-as járaton. A busz a Szent Kereszt térnél megállt, és a motorja is, mert a vezetője beugrott a téren lévő boltba. Ilyenkor nem fontos tartani a menetrendet, csak amikor a busz után futó utasok megvárásáról van szó? Kérdik jogosan az utasok.

Kedves BKV-figyelő,

egy számomra nem mindennapi eseményt osztanék meg Veled. Az eset ma (május 10.) éjjel 23:26-kor történt, a 198-as buszon (BPI-260) Rákoskeresztúr előtt nem sokkal.

Éppen hazafelé tartottam, és a Füstifecske utcánál vártam az említett buszra. 20 perc várakozás után 23:22-kor meg is érkezett, de olyan nagy tempóval, hogy a hátsó ajtaja épp a buszmegálló táblájánál állt meg. Ez még nem nagy gond, legalább gyorsan otthon leszek, gondoltam. Pár megállóval arrébb, a Szent Kereszt térnél is megállt a busz, majd a motorja is. Vezetőnk kiszállt (50-es szakállas fazon), majd le sem lakatolva a vezetőfülke ajtaját beugrott a pár méterrel arrébb álló éjjelnappaliba.

Ahol nem kevesebb, mint 5 percet töltött, majd (ha jól láttam) két sörrel, meg pár csokival megrakodva tért vissza! Közben mi meg birkaként ültünk, és néztzünk, hogy mi van. Rendben van, hogy vásárol, mindenki vásárol, de ez olyan, mintha a bankban azt mondaná szerződéskötés közben a pultos, hogy bocs, de most kiugrok egy kis kajáért, mindjárt jövök. Mondjuk ez még azt se mondta, sem azt, hogy elnézést kedves utasok, de most ki kell mennem egy pillanatra.

Nekem sem eszmei, sem anyagi károm nem lett ebből, ráértem, ezért, nem panaszoltam be a BKV-nál a sofőrt, de mindenképpen érdekesnek tartottam arra a sztorit, hogy Hozzátok elküldjem.

További jó utazgatást!

Dani

komment komment Címkék: budapest bkv busz menetrend utas panasz észrevétel követés vezető

Veszélyben a BKV bankképessége

BKV figyelő.hu

2009.05.11
19:10

A fővárosnak, az államnak és a BKV-nak is áldozatokat kell hoznia a fenntartható közösségi közlekedési rendszer kialakításáért, amelynek első lépéseként az állam és a főváros egy új, közös megrendelői szervezetet hozna létre, derült ki a fővárosi kabinet hétfői ülésén.

A főpolgármesteri kabinet tájékoztatást kapott az Európai Beruházási Bankkal (EIB) kötött hitelszerződés alapján készülő, hosszú távú közlekedési, működési és finanszírozási stratégia helyzetéről.

A Boston Consulting Group (BCG) szerint 10 év múlva, változatlan teljesítményszint mellett a BKV éves üzemi költségei 25 milliárd forinttal lesznek nagyobbak. Ezt nem ellensúlyozná az évi 5,5 milliárd forintra becsült reálköltség-csökkentés, ami három hatékonyságjavító intézkedésből származna.

A kollektív szerződés racionalizálásával reálértéken évi 1,9 milliárd, a buszágazat hatékonyabb munkaszervezésével évi 2,1 milliárd, a központi funkciók létszámának racionalizálásával pedig 1,5 milliárd forintos megtakarítást lehetne elérni a BCG szerint. A központi funkcióknál 310 fős, a buszvezetőknél pedig 16 százalékos leépítés lenne indokolt a nemzetközi összehasonlítás alapján.

A BCG úgy véli, hogy 2019-ig reálértéken évente 10 milliárd forint pluszforrással számolhatna a BKV a viteldíjak emelésével, az állami árkiegészítés és normatív támogatás indexálásával, valamint a parkolási díjak egy részének átadásával. A tanulmány készítői úgy látják: ha a BKV az idén nem jut pótlólagos forrásokhoz, elveszítheti bankképességét, és így meglévő hiteleinek megújítása is veszélybe kerül.

A főváros az állammal létrehozandó új, közös megrendelői szervezetnek átadná a megrendelői, a paraméterkönyvvel (összmenetrend) összefüggő és a tarifamegállapítási hatásköröket, s lépéseket tenne a BKV hatékonyságjavításának kikényszerítésére. Utóbbi kulcseleme a verseny, ezért a szakértők az autóbusz-szolgáltatások terén ennek bevezetését javasolják.

A tanulmány, amelynek kapcsán hamarosan kezdődik a szakmai elemzéseket követő konzultációs fázis, változatlan teljesítmény mellett 2019-re reálértéken évi 9,7 milliárd forintos pótlólagos forrás bevonásának lehetőségével számol. A tarifák továbbra is inflációt meghaladó áremelése mellett ezt az elsőajtós felszállás kiterjesztése, a metrók zártrendszerű kialakítása, valamint a jegyellenőrök számának növelése és hatáskörük bővítése segíthetné elő.

Az új rendszerben a fővárosnak vállalnia kellene a paraméterkönyv ésszerű felülvizsgálatát, az esetleges kapacitáscsökkentést, az évi 10 milliárd forintos tőkepótló támogatás összegének növelését és a működési támogatás összegének az éves inflációval azonos indexálását. Az állam szempontjából az jelentene paradigmaváltást, ha formálisan is felelősséget vállalna a budapesti közösség közlekedésfinanszírozásáért.

(Index/MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti cikk bkv busz ellenőr bérlet jegy tarifa vezető bkvfigyelo

Sikerült megállítani az elszabadult buszt

BKV figyelő.hu

2009.05.11
15:40

Olvasónk a BKV BPI-365 frsz. autóbuszán utazott vasárnap délután. A busz menet közben meghibásodott, és teljes gázzal indult el a megállóból, pedig a buszvezető még csak a lábát sem rakta a pedálra. Szerencsére az elszabadult buszt sikerült megállítani:

Tisztelt BKV!
 
Köszönet a 240-es vezetőjének aki, 2009.05.10-én 13.20 körül Budaörsről induló (BPI-365) buszt sikerült megállítania ami magától elindult!

A vezér csöngetett, majd zárta az ajtókat, miközben a motor felbőgőtt, oldott a fék, és a busz teljes gázzal elindult! Mivel a buszon voltunk láttuk, hogy a vezér nem nyúlt a gázpedálhoz! Kézifékkel sikerült megállítani a buszt! Így az ijedségen kívül más bajunk nem lett!

Üdvözlettel: Farkas Péter

komment komment Címkék: budapest bkv busz ikarus utas budaörs panasz észrevétel dicséret műszaki hiba

Ellenőriztük a biztonsági őröket

BKV figyelő.hu

2009.05.11
10:30

Szilágyi Károllyal, a BKV szóvivőjével múlt pénteken több, mint 3 órán át jártuk 3-as metró állomásait, és ellenőriztük a mozgólépcső tetején beléptetést végző biztonsági őrök munkáját. Az ellenőrzésre azért volt szükség, mert a BKV-figyelőhöz az elmúlt hetekben egyre több panasz érkezett a biztonsági őrökkel és munkájukkal kapcsolatban. Volt aki a túlkapásokra panaszkodott, volt akinek a korlátot támasztó, nem dolgozó őrök szúrták a szemét.

A kék metró állomásaira meglepetésszerűen érkeztünk, tehát az ellenőrzést nem jelentettük be előre, éppen azért, hogy megfelelő képet kapjunk az őrök munkájáról. Először csak távolról figyeltük a dolgozó (vagy éppen beszélgető) őröket, majd később közelebb mentünk hozzájuk, beszélgettünk velük, és akik nem dolgoztak, azokat figyelmeztettük. A legtöbb állomáson hamar kiszúrták az őrök, hogy figyeljük őket. Ilyen volt a Ferenciek tere is, ahol az egyik őr a „Figyelnek” felkiáltással figyelmeztette kollégáit, akik egyből dolgozni kezdtek.

Hatáskörüket átlépő biztonsági őrökkel szerencsére nem találkoztunk, de szinte minden állomáson volt 2-3 olyan ember, akik munka helyett inkább beszélgetéssel, röhögcséléssel múlatták az időt. (Volt olyan állomás, ahol a biztonsági őr az egyik idős utas kifigurázásában lelte örömét.)

Azért tartom fontosnak az ilyen emberek figyelmeztetését, mert ők nem csak azokkal az utasokkal babrálnak ki, akik becsülettel előveszik és mutatják a bérletüket (az őr pedig meg sem nézi), hanem kollégáikkal is, akik ilyenkor helyettük dolgoznak. Azért pedig felesleges állomásonként 4 őrt fizetni, hogy abból 2-3 folyamatosan beszélgessen. Persze a beszélgetést nem lehet megtiltani, ebben Szilágyi úrral is egyetértünk, de amikor egyszerre 50-70 ember halad a lépcső felé, akkor a bérletekkel kell foglalkozni. Amikor nincs tömeg, akkor lehet beszélgetni.

Bízom benne, hogy a biztonsági őrök ezentúl még becsületesebben és körültekintőbben végzik majd a munkájukat, hisz egy ilyen ellenőrzés mostantól bármikor lehet, és akit rendszeresen szabálytalanságon kapunk (kapnak), az akár a felmondólevelét is megkaphatja. Én ezt az első akciót mindenképp sikeresnek mondanám, mert az ellenőrzés után minden biztonsági őr a szabályoknak megfelelően dolgozott.

Köszönöm a BKV és Szilágyi úr együttműködését!

Szilágyi Károly kiegészítése:

Ha valaki egyszer, kisebb szolgálati szabálysértést követ el, azt a BKV nem fogja azonnal kirúgni. Az első alkalommal csak kötbérezni fogjuk a hanyag munkavégzést, és újból vizsgálni fogjuk azokat, akiket szabálysértésen kapunk. Ha viszont azt látjuk, hogy valaki rendszeresen megszegi a szabályokat, akkor a szolgálatvezetőnél kezdeményezni fogom az ilyenkor megtehető munkajogi lépéseket. De ugyanez igaz fordítva is: a jól dolgozó biztonsági őröknek dicséretet adunk, a szakértelmével és kedvességével kiemelkedő őröket jutalmazni fogjuk.

A blog olvasóitól pedig azt kérem, hogy továbbra is juttassák el észrevételeiket a BKV ügyfélszolgálatára is, hogy ki tudjuk szűrni a rossz őröket, és bátorítani a jókat.
 

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőrzés biztonsági őr bkvfigyelo szilagyi

Az ember, akinek a seggéhez nőtt az autó

BKV figyelő.hu

2009.05.09
13:40

Olvasónk az alábbi képeket még csütörtökön készítette a 15-ös busz vonalán, a Hegedűs Gyula utcánál. Egy –a busz elé parkoló- autó miatt akkora kocsisor alakult ki, hogy a körútig álltak az autók, ezzel több tucat buszon utazó, és autóban ülő embert várakoztatott meg. Kezd elegem lenni az olyan autósokból, akiknek a seggükhöz nőtt az autó, és ha nem találnak egyből parkolót, az út közepén hagyják a kocsijukat. A BKV a menetrendet nem csak a lerobbanó buszok miatt nem tartani, hanem az ilyen szabályokra magasról tojó autósok miatt sem. Az egészben a legbosszantóbb, hogy a kocsisort látva, még az autó vezetője szólt be a buszvezetőnek, hogy „Mi van, nem férsz el?”

Te hogyan büntetnéd meg a szabálytalankodó autósokat? A második kép alatt szavazz!

komment komment Címkék: budapest kép bkv busz autó parkolás menetrend utas panasz észrevétel

Az egyik busz otthagyta, a másikon az ajtók között maradt

BKV figyelő.hu

2009.05.08
15:20

Olvasónknak szerdán igen szerencsétlen napja volt. A Jászai Mari téren várakozott a 91-es/291-es buszra, ami több utast is a megállóban hagyott, lassítás nélkül elhajtott mellettük. Az utasok kénytelenek voltak megvárni a következő buszt, ami bár időben jött, az utas alig tudott rá felszállni, mert alig, hogy fellépett az első lépcsőre, már záródtak is az ajtók:

Tisztelt BKV!
Tisztelt BKV-figyelő!

Mindennap bő egy órát utazom a munkahelyemre, és ugyanannyit hazafelé, szóval sok mindent tudnék mesélni a budapesti tömegközlekedésről. Viszont ami ma délelőtt történt (2009. május 6) az minden eddigin túltett. A Jászai Mari téren várakoztam a 91-es/291-es buszra. A Nyugati pályaudvarról menetrend szerint 11.42-kor induló 91-es busz nem állt meg a megállóban, miközben ott többen is várakoztunk. Esetleg elmulasztottam valamit? Talán integetnem kellett volna? (Ezt a megoldást is be lehet vezetni, de akkor tájékoztassák az utazó közönséget.) Ez magában nem volt "nagy szám", várakoztam tovább.

A Nyugati pályaudvarról menetrend szerint 11.52-kor induló 291-es busz pedig, miközben a középső ajtón szálltam fel, egyszerűen RÁMZÁRTA AZ AJTÓT! Mozdulni sem tudtam, és mivel másodpercekig nem történt semmi, kezdtem attól félni, hogy a busz el is fog indulni! Amikor nagy nehezen kinyílt az ajtó, még csak elnézést sem kért a sofőr...

A vezetőfülke mögötti azonosítószám: 0729, a sofőr vékony arcú, szakállas figura volt. Eddig is megvolt a véleményem erről a járatról, de ....

Kérem észrevételeim kivizsgálását

Üdvözlettel, Orsolya

komment komment Címkék: budapest bkv busz menetrend ajtó utas panasz észrevétel vezető

Sütit osztogatott az ellenőr a Moszkva téren

BKV figyelő.hu

2009.05.08
09:50

Olvasónk tegnap a Moszkva téren a mozgólépcsőn felfelé haladt az ellenőrök felé. Amikor odaért hozzájuk, az egyik a bérlete felé nyúlt, amit az utas erősen szorított, nem akarta, hogy elvegye tőle. Akkor vette észre, hogy az ellenőr nem a bérletért nyúlt, hanem egy Flora reklámos sütit akart neki adni (képen), amit később elfogadott. Szilágyi Károly, a BKV szóvivője elmondta, hogy az utas az ellenőr egyéni akciójával találkozott, és ő is örült a pozitív visszajelzésnek.

Szervusz Kedves BKV-figyelő!

Tudom, sokan levelet kapsz melyek általában negatív hangvételűek. Tisztában vagyok én is a helyzettel, és szerintem nincs olyan BKV-t használó ember aki ne lenne. De nem is erről akarok írni. Rendszeres olvasód vagyok, habár eddig levelet még nem írtam, de a mai nap olyan történt amit úgy érzem közhírré kell tennem.

Rendszeresen használom a metrót de eddig egyetlen egyszer volt atrocitásom ellenőrökkel/biztonsági örökkel (orkokkal) amit akkor szépen le is rendeztünk. (persze ennek biztosan olyasmi oka lehet, hogy nem vagyok egy kis termetű ember, és persze férfi vagyok) De a mai nap az nagyon meglepett.

Kb. 9.45-kor Moszkva tér, kiszállok a metróból bemondják hogy a "kijáratoknál ellenőrök blablabla" Elő is veszem a béreltem ahogy felérek egy középkorú hölgynek mutatom aki nyúl felé. Na ekkor már rámarkoltam nehogy elvegye, vagy belekössön. Erre nem hogy elveszi még Ő ad!

Kedvesen mosolyog szép jó reggelt kíván. A bérletemre csak épp hogy ránézett és egy sütivel kedveskedik! Nem tudom ez a BKV-nak valami új szolgáltatása a nem potyázók részére,vagy csak a hölgy önakciója, de mindenesetre nagyon kellemesen indult a reggelem :)

Üdv: Norbi

komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr utas moszkva tér észrevétel dicséret bkvfigyelo

Kálvin téren épül Budapest legszebb várója

BKV figyelő.hu

2009.05.07
15:10

A Kálvin téren, a 47-es és a 49-es villamosok megállójában épül Budapest első igényes várója. Bár a fémszerkezet még nem készült el teljesen és az üveg elemek sincsenek a helyükre rakva, az már most látszik, körülbelül milyen is lesz, ha elkészül. A váró egyik előnye, hogy nehezen rongálható, mert a felületek nagy része magasan van. Bízom benne, hogy nem csak szép lesz ha elkészül, hanem az eső ellen is védeni fogja majd az utasokat:

 

komment komment Címkék: budapest bkv képek új villamos utas észrevétel megálló kálvin tér váró

A BKV felkészült a MÁV sztrájkra

BKV figyelő.hu

2009.05.07
13:20

A BKV Zrt. 28 szakszervezete közül egyik sem csatlakozott a május 8-i sztrájkhoz. A BKV Zrt. érdekképviseletei és a menedzsment közötti év eleji egyeztetések és megállapodások ugyanis stabil helyzetet eredményeztek. A VDSZSZ által hirdetett sztrájk miatt ránk háruló többletfeladatok elvégzésére a Társaság felkészült. Szeretnénk megnyugtatni a fővárosi utazóközönséget, hogy a BKV az utasforgalom esetleges megnövekedésére - operatív módon - járműátcsoportosítással reagál majd annak érdekében, hogy az utazási igények megfelelő kiszolgálását biztosítsa.

Természetesen a dolgozókat - mint minden munkavállalót az országban - egyénileg is megilleti a munkabeszüntetéshez való jog, ezért nem zárhatjuk ki, hogy néhány munkavállaló mégis csatlakozik a kezdeményezéshez -, ám ez várhatóan nem okoz majd problémát a közösségi közlekedésben. A BKV Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy utasaink a pénteki napon – az esetlegesen megnövekedő utasforgalom ellenére is - zavartalanul vehessék igénybe a szolgáltatást.

2009. május 6.

BKV Zrt.

komment komment Címkék: budapest bkv máv busz forgalom közlemény sztrájk

Bántalmazta az utast a karszalag nélküli ?ellenőr?

BKV figyelő.hu

2009.05.07
10:10

Úgy néz ki a munkanélküliek körében egyre népszerűbb az ellenőri munka. Ezzel csak az a baj, hogy sokan nem jelentkeznek erre a szakmára, hanem inkább megveszik a munkaház szükséges kellékeket, piacon, vagy olyan ellenőröktől, akik a sajátjukat „elhagyták”. Sok gyanús ellenőrről olvashattatok már a blogon. Olvasónk most megtalálta a legpofátlanabb kamu ellenőrt, akinek se karszalagja, se azonosító száma nem volt:

Tisztelt BKV!

2009.04.30-án a 17:30-kor a Bogdáni útról induló 86-os buszon egy ellenőrük dolgozott. A viselkedése, a karszalag hiánya, és a meg nem mutatott igazolványa (állítólag ott viseli a ruhája alatt) alapján erősen feltételezhető, hogy nem az önök kötelékében dolgozott.

Egy utast próbált megbírságolni, aki inkább le kívánt szállni. Ekkor az "önök" ellenőre próbálta megakadályozni (testével elzárta az utat), és szabadságában korlátozta az utast - egy fiatal, szőke nőt. A hangvétel mindkét fél részéről eldurvult, bár az biztos, hogy az "önök" ellenőrét hallottam először vulgárisan kiabálni. Az utas többször érthetően kérte, hogy engedje őt leszállni, ne akadályozza ebben, az ellenőr visszalökte az ülésére, és rendőri kísérettel fenyegetőzött, amit hallhatóan kért is telefonon jó hangosan a Komjádi uszodai megállóhoz.

Az utas beletörődött a fogságba, úgy döntött, hogy tovább utazik, ha már nem szállhat le. A Zsigmond térnél az ellenőr hangosan elkezdte fenyegetni, hogy leszállítsa. Az utas ekkor azzal védekezett, hogy korábban nem engedték őt leszállni, most már nem fog. A busz ment tovább. A Komjádi uszodai megállónál természetesen nem álltak ott kötelékben a rend őrei. Az ellenőr újra fenyegetőzött, ezúttal szólt a buszvezetőnek, aki felszólította az utast, hogy szálljon le, majd visszaült a vezetőfülkébe. Az utas magára maradt az "önök" ellenőrével, aki fizikailag bántalmazni kezdte, és lelökte a buszról. A közöttük lévő súlykülönbség körülbelül kétszeres lehetett.

Egy megállóval később szálltam le, az önök ellenőre is. Pár másik utassal próbáltuk megbeszélni vele, hogy nem így kéne bánni az utasokkal, illetve, megkérdeztük, hogy miért nem igazolta magát. "Mert csak" - ennyi volt a válasz. Nekünk se volt hajlandó igazolni, hogy ő a BKV alkalmazottja.

Itt nyilván nem az utas védelméről van szó. Érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazni mindenképpen szabálysértés. De nyilvánvalóan egy 290 Ft-os szabálysértés nem egyenértékű a személyi szabadság megsértésével, és a fizikai erőszakkal.

Amennyiben a feljebb szereplő nő nem az önök alkalmazásában áll, úgy kérem tegyék meg a szükséges lépéseket - nyilvánvalóan csalásról van akkor szó. Lehetnének valódi ellenőrök is azon a vonalon.

Amennyiben az önök alkalmazottja volt az ellenőr, kérem tájékoztassák őt a kulturált viselkedés alapszabályairól, és az igazolványa felmutatásának szükségességéről (az én bérletemet nem is kérte, de amíg a blúza alatt hordja az igazolványát addig én is a táskámban hordom a bérletemet). Ha ennyire belefáradt ebbe a munkába, kérem ajánljanak neki valami más pozíciót.

Üdvözlettel: KekPafrany

(Az utas az „ellenőrről” fényképet is készített, amit a BKV részére továbbított)

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ellenőr utas panasz jegy észrevétel karszalag

Bántalmazta az utast a karszalag nélküli „ellenőr”

BKV figyelő.hu

2009.05.07
10:10

Úgy néz ki a munkanélküliek körében egyre népszerűbb az ellenőri munka. Ezzel csak az a baj, hogy sokan nem jelentkeznek erre a szakmára, hanem inkább megveszik a munkaház szükséges kellékeket, piacon, vagy olyan ellenőröktől, akik a sajátjukat „elhagyták”. Sok gyanús ellenőrről olvashattatok már a blogon. Olvasónk most megtalálta a legpofátlanabb kamu ellenőrt, akinek se karszalagja, se azonosító száma nem volt:

Tisztelt BKV!

2009.04.30-án a 17:30-kor a Bogdáni útról induló 86-os buszon egy ellenőrük dolgozott. A viselkedése, a karszalag hiánya, és a meg nem mutatott igazolványa (állítólag ott viseli a ruhája alatt) alapján erősen feltételezhető, hogy nem az önök kötelékében dolgozott.

Egy utast próbált megbírságolni, aki inkább le kívánt szállni. Ekkor az "önök" ellenőre próbálta megakadályozni (testével elzárta az utat), és szabadságában korlátozta az utast - egy fiatal, szőke nőt. A hangvétel mindkét fél részéről eldurvult, bár az biztos, hogy az "önök" ellenőrét hallottam először vulgárisan kiabálni. Az utas többször érthetően kérte, hogy engedje őt leszállni, ne akadályozza ebben, az ellenőr visszalökte az ülésére, és rendőri kísérettel fenyegetőzött, amit hallhatóan kért is telefonon jó hangosan a Komjádi uszodai megállóhoz

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ellenőr utas panasz jegy észrevétel karszalag

BKV: A BRFK elutasította a feljelentést

BKV figyelő.hu

2009.05.06
15:40

A múlthéten megjelent, „Mit csinált 4 hónapig a BKV és a BRFK” című bejegyzésemre megérkezett a BKV reakciója, amiből kiderül, hogy a cég ismeretlen tettes ellen tett tavaly feljelentést, de ezt a BRFK februárban visszautasította. Részletek Szilágyi úr tájékoztatójában:

A BKV Figyelőn nemrég jelent meg egy cikk arról, hogy a rendőrség most újra keresi az információkat arról a fiatalemberről, aki még tavaly decemberben két metrókocsi között tujázott, és erről egy videót is közzétett. Jogosan merült fel a kérdés, hogy ha a BKV ígéretet tett a feljelentésre, akkor a BRFK miért csak most gyűjt információkat a videón látható tizenévesről. Utánajártam a dolognak, és ennek az eredményét most szeretném megosztani a blog olvasóival.
 
A BKV még decemberben feljelentést tett a „közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség” miatt – jogásznyelven így hívják a tujázást. Ugyan ezen a blogon is megjelent, hogy ki lehet a videón látható fiú, de mivel a személyazonosság és a tényállás megállapítása a rendőrség feladata, ezért a BKV ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
 
A BRFK Közlekedés-Baleseti Osztálya azonban február 19-én elutasította a feljelentést. A BKV ezt a döntést nem fogadta el, és az ügyészségen panaszt tett a döntés ellen. A I.-XII. Kerületi Ügyészség a közlekedési vállalat panaszának helyt adott, és a nyomozást elrendelte. Az ügyészség határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye, így a rendőrség megindította a nyomozást, ezért keresik most mindazokat, akik a videón szereplő ember azonosításában segítséget tudnak nyújtani.
 
Mivel most már megindult a nyomozás, ezért azt kérem, hogy segítsük a nyomozók munkáját, és a tettes kézrekerítését. Ezután jöhet ugyanis a vádemelési javaslat, és a bíróság döntése. A jogi helyzet ugyan nem teljesen egyértelmű, de az utasok és a BKV biztonsága érdekében remélem, hogy a fiatalember méltó büntetést fog kapni.

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat bejegyzés levél reakció válasz brfk bkvfigyelo

BKV és az összehangolt menetrend

BKV figyelő.hu

2009.05.06
13:10

A 7-es vonalon hétvégén sűrűn tapasztalom, hogy a 173-as és a 7-es busz egyszerre állnak be a megállókba, majd 10-15 percig nem jön semmi . Ilyenkor az első busz általában tele van, a második meg szinte üres. Ennek több oka is lehet. Többek között a lassabb utascsere, a folyamatos műszaki hiba (kevesebb busz) a lassú vezetés, és a folyamatos dugó. Olvasónk tapasztalatai is hasonlóak:

Tisztelt BKV-figyelő!

Az alábbi eset mindennapos a BAH csomópontnál. A történet tegnap (V.4) játszódott, 16 és 17 óra között.

A BAH csomóponti buszmegállóhoz érkezve szomorúan hallottam egy utas szájából hogy lekéstem két 8-as buszt. Ez persze ennél a járatnál gyakori, hogy párosával jönnek a buszok. Na, nem baj - gondoltam- a menetrend szerint 5-6 percenként közlekedik ilyenkor a busz.

Vártam türelmesen, eltelt 10 perc. Na, most már igazán jöhetne - gondolom magamban. Végre megjelenik egy busz a lámpánál, de éles szememnek köszönhetően hamar észreveszem, hogy nem 8-as hanem 112-es a jövevény. Tudniillik a Kálvin tér és a BAH csomópont között ez a két járat elvileg "összehangolt menetrend szerint" közlekedik. De szerencsére még ekkor sem voltam ideges, vártam én már fél órát is a buszra. Egy fél perc sem telt el, jött a következő busz, ismét egy 112-es (bár ennek ilyenkor csak 7-8 percenként kellene jönnie). Megjegyzem mindkettő erősen tömve volt utasokkal.

Kb. 5-6 perc újabb várakozás után végre megjött a nyolcas, illetve megjöttek a nyolcasok. Most szó szerint egymás után érkeztek, ezek is erősen megtömve.

Vajon miért kell így közlekedni ezeknek a buszoknak, miért kell versengeni a buszvezetőknek egymással? Nem lehetne azt megcsinálni, ami szimplán az utasoknak jó? Nem lehetne tényleg összehangolt menetrend szerint közlekedni? Mire jó ez?

Ez az eset mint már írtam mindennapos, mégsem tesz ellene senki semmit.

Vajon miért van ez így?

Üdvözlettel: Egy utas

komment komment Címkék: budapest bkv busz menetrend utas panasz észrevétel 8 as 112 es

Szétrepedt az Ikarus alja

BKV figyelő.hu

2009.05.06
07:20

A BKV buszok rossz műszaki állapotáról már száznál is több bejegyzés született. A BKV a műszaki meghibásodásokat mindig azzal magyarázza, hogy az Ikarusok már öregek, pedig egyértelmű, hogy az ilyen meghibásodások nagyobb része megelőzhető lenne a karbantartásokkal. Olvasónk néhány napja a képen látható, lyukas padlójú busszal utazott a 175-ös vonalán.

Üdv!

Nemrég a 131-es jelzésű buszon utaztam hazafele -azok általában a régi nem csuklós Ikarusok- én általában leghátul állok és ott észrevettem egy igen durva lyukat a padlón, éreztem a lábammal, hogy ez nem valami egyszerű horpadás vagy hasonló hanem ez konkrétan egy lyuk. Gondoltam is magamba ha ezt most felvágnám látnám alul az alattam rohanó aszfaltot. Nem kellet felvágjam, hogy bebizonyosodjon: igazam volt.

Néhány napra rá ugyanis a 175-n egy már kellemesen széles lyuk volt hátul (nem tudom, hogy ez a két busz ua. volt-e) a lyuk olyannyira nagy volt, hogy mikor hátul fölszálltam a buszra a palotai végállomáson már szemet szúrt, hiszen kis híján elvakított, de ez a képeken úgyis látszik. Ha még kicsit tovább nyílik az a kicsit több mint egy lábfejnyi lyuk konkrétan kizuhanás veszélyes. Aki nem szeretne egy lyukas buszon utazni a BPO - 651 rendszámúra ne szálljon fel v. ha mégis kerülje el a hátulját a busznak. Csináltam videót is a buszról menetközbe nehogy valaki azt higgye, hogy a képeket valamelyik már rég leszerelt buszról csináltam valamelyik garázsba.

komment komment Címkék: budapest kép bkv busz ikarus utas panasz észrevétel műszaki hiba

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása