BKV-Figyelő

Balesetveszélyes a peron a Corvin negyed metróállomáson

BKV figyelő.hu

2011.10.20
19:48

A fent látható képeket olvasónk,  Shaun készítette és töltötte fel blogjára. A felvételeken jól látható, hogy a peron kövei mindenhol, minden irányban repedezettek, és a biztonsági sáv előtt már meg is süllyedtek. Az utas a képhez a következő kommentárt fűzte:

Két hete, amikor még sánta voltam, szállok le a metróról a Ferenc körúton, és látom, hogy az előttem lévő hölgy majdnem hasra esik valamiben. Valamiért nem néztem le a lábamhoz, hogy megnézzem, mi volt a botlás oka, gondoltam, a probléma az ő készülékében van. Aztán én is majdnem elestem. Legnagyobb meglepetésemre pont az első kocsi (ha jól emlékszem) harmadik ajtajának vonalában egy hengeres púp van a peron kövezetében. Nem tudtam eldönteni, hogy az a rész emelkedett ki, vagy a környezete süllyedt meg, lényeg, hogy egy ekkora púp pont egy ajtóban komoly gondokat okozhat. Egy idősebb ember megbotlik, elesik benne, a leszálló tömeg pedig - ne adja Isten - áttapos rajta. De ha nem is, nem egészséges a biztonsági sáv közelében feküdni. Az első reakcióm az volt, hogy 'ez meg hogy került ide, tegnap még nem volt itt', bár később beláttam, hogy az első kocsiba szinte soha nem szállok. És szintén ellent mond e kezdeti feltevésemnek, hogy a márvány repedései már elkoszolódottak. Ez csak súlyosbítja a BKV mulasztását: ki tudja, mióta okoz veszélyt ez a felületi hiba a peronon, nem kis balesetveszélyt okozva.

Valószínű, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig senki sem esett a vonat elé, hiszen a helyszínen járva magam is megállapítottam, hogy a süllyedés miatt kialakult mélyedésbe bármelyik utas cipőjének az orra beleakadhat, és bárki eleshet benne.

A problémáról tájékoztatjuk a Nemzeti Közlekedési Hatóságot illetve a Budapesti Közlekedési Központot. Bízunk benne, hogy a balesetveszélyt minél előbb elhárítják.

komment komment Címkék: budapest bkv metró veszély levél utas panasz peron észrevétel balesetveszély nkh bkk 3-as metró

Tanuld meg egy életre: a mozgólépcsőn jobbra kell állni!

BKV figyelő.hu

2011.10.19
20:00

 

A fent látható kép kavarta eddig a legnagyobb vitát a BKV-figyelő Facebook oldalán. Ha a vitába be szeretnétek szállni, kattintsatok ide, csatlakozzatok az oldalunkhoz, és írjatok hozzászólásokat!

komment komment Címkék: budapest kép közlekedés bkv metró facebook lépcső észrevétel mozgólépcső

Bármit megtehetnek a BKV jegyellenőrei?

BKV figyelő.hu

2011.10.19
15:23

Már a sokadik olyan történetet olvasom az elmúlt hetekben, melyben az ellenőrök jogszerűtlenül jártak el, bántalmazták az utast, akinek hiába vannak tanúi, a BKV automatikusan az ellenőröknek ad igazat. A mostani történetünk főszereplője Zsuzsi, akinek egy ellenőr a 4-6-os villamoson kicsavarta a kezéből a jegyet, és nem engedte, hogy érvényesítse azt. Az utas állítja, hogy közvetlenül a felszállás után próbálta kezelni a jegyét, és erre tanúi is vannak, de a BKV ügyfélszolgálatának az érintett ellenőr ennek a teljesen ellenkezőjét állítja, és a társaság neki hisz.

Mivel a cégnél ez az ügyintézés normális menete, ne csodálkozzunk, hogy egyes ellenőrök mindent megengednek maguknak?

Kedves BKV-figyelő!

Köszönöm a válaszát. Őszintén sajnálom hogy nincsenek kamerák a 4-6-os villamosokon, mert a 2 tanú ellenére - akik szem és fültanúi voltak a velem történteknek, és alá is aláírták a panaszról szóló jegyzőkönyvet - a BKV 12.000 Forint büntetést akar rajtam behajtani. Nem tudom, hogy hogy bizonyíthatnám be hogy mit művelt velem az ellenőrnő, aki miután felszálltam az oktogonnál és szerettem volna érvényesíteni a jegyemet hátulról rám támadt, kicsavarta a kezemből a jegyet (!), a másik kezét rátette a lyukasztóra, és közölte, hogy én bizony azt nem lyukasztom ki (merthogy szerinte én nem az oktogonnál szálltam fel). Erre mondtam neki hogy adja vissza a jegyemet (ami használhatatlanra gyűrődött a harc során), mire ő közölte hogy visszaadja, csak előbb "eljár", és hogy adjam át a személyes irataimat.

Őszintén? Leblokkoltam, köpni-nyelni nem tudtam, és én hülye birka bambán előkapartam az igazolványomat, és odaadtam ahelyett hogy rendőrt hívattam volna. Aztán átsuhant az átmenetileg zsibbadt elmémen hogy ilyen nincs... ez ál-ellenőr, vagy talán kandi kamerás szívatás áldozata lehetek, hiszen a termetes hölgy egyedül volt, és hiányoltam a társát, vagy a jól megszokott köztereseket. Szóval a hölgy "eljárt", majd felszólított hogy írjam alá a büntetést. Némileg felocsúdva közöltem vele, hogy nem írok alá semmit, és nem fogok kifizetni semmit, mert az eljárás jogszerűsége jelen esetben erősen kétségbe vonható, és hogy a kézcsavargatásért és az ujjaim feszegetéséért fel fogom őt jelenteni a rendőrségen. Erre azt válaszolta hogy: "Nagyon jó! Azt is beleírom a jegyzőkönyvbe hogy ön megfenyegetett, szaladjon is az orvoshoz gyorsan látleletért!"

Utastársaim tanácsára leszálltam a Blahán és panaszt tettem a BKV-nál, akik a panaszomra azt a választ adták hogy a "jegyellenőri főőőellenőrnő" igenis jogszerűen járt el,  (persze a meghallgatásakor tök mást mondott mint ami történt, és ahogy történt), és hogy 8 munkanapon belül fizessem ki a büntetést. Levelükre írtam néhány keresetlen sort, és kértem, hogy valami ésszerű érvvel támasszák már alá, és adják nekem írásba hogy velem és a tanúimmal szemben miért neki adnak igazat, és kértem hogy amennyiben működik a villamoson kamera nézzék vissza az eseményeket.

A rövid válasz gyorsan megérkezett, miszerint ők nagy kegyesen lehetőséget biztosítanak az ellenőrrel való szembesítésre, és amennyiben nem élek a lehetőséggel, a pótdíjazás jogosságát elismertnek tekintik. Nos nekem ez inkább zsarolásnak tűnik, ugyanis semmiféle jogszabállyal, törvénnyel vagy rendelkezéssel stb. nem támasztja alá, hogy ez jogszerű lenne, és nem értem hogy ha "szembesülünk" akkor mi változik. Beismeri az ellenőr vajon a kézcsavargatást, és a személyi szabadság korlátozását és a jogtalan eljárást? Nem hinném... Arról nem is beszélve hogy vidéki lévén az útiköltségem sem kevés, arra is kíváncsi vagyok hogy azt megtérítik e ha elutazom a szembesítésre?

Szóval kedves Mihály, most ebben a fázisban tart az "ügyem", már csak azt nem értem miért nekem kell sokadszorra bizonyítani, hogy vétlen vagyok, miért nem a BKV bizonyítja be ha szerintük bűnös vagyok?

Üdvözlettel H. Zsuzsi

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat villamos ellenőr utas panasz bérlet jegy ellenőrzés észrevétel lyukasztó

Az NKH újabb hiánypótlásra kérte fel az Alstomot

BKV figyelő.hu

2011.10.18
08:43

Újabb hiányosságokat talált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az Alstom Metropolis szerelvényeinek típusengedély-kérelméhez csatolt műszaki dokumentációban, ezért hiánypótlásra kérte fel a francia gyártót. Egyúttal azt is megállapította, hogy az Alstom ugyan fontos módosításokat hajtott végre a fékrendszeren, de még így is tartalmaz olyan megoldásokat, amelyek eltérnek a hazai jogszabályi előírásoktól. Így a hatóság az előzetes járműszemlét követően szakértőt rendelt ki a speciális fékrendszer-kialakítás biztonsági szintjének megállapítására ? tájékoztatta a Népszabadság Onlinet az NKH.

A magyar jogszabályoktól való eltéréssel természetesen az Alstom is tisztában van ? ez már a szállítói szerződés megkötésekor is ismert volt ?, az augusztus közepén benyújtott engedélykérelemhez így mindjárt csatoltak egy másikat is, amelyben az AM5-M2 típusú, ötkocsis metrószerelvények felmentését kérték a vonatkozó magyar előírások alól. A fékrendszerre és a vezetőfülke magasságára vonatkozó derogációs, illetve ehhez kapcsolódva a típusengedély-kérelmet a szakértői vélemény kiértékelése után bírálja el az NKH. Határidőt nem jelöltek meg.

A vasúti közlekedésről szóló törvény hat hónapban határozza meg a típusengedélyezési eljárás ügyintézési határidejét. Az NKH azonban egy korábbi válaszában azt írta: a közlekedésbiztonsági szempontok érvényre juttatása mellett ? a gyártó és a megrendelő között létrejött új megállapodásra is tekintettel ? a lehető legrövidebb időn belül lefolytatja az eljárást. Ebbe sok minden belefér. De egyéves ? minimum másfél éves csúszást eredményező ? új tender nem.

Az Alstomnak tehát meg kell kapnia az engedélyt ahhoz, hogy a főváros ne essen el az uniós támogatástól, amelynek visszafizetése alapjaiban rengetné meg a fővárosi költségvetést.

A 2006-ban megkötött, tavaly októberben felmondott, majd idén júliusban újrakötött metrókocsi-szállítási szerződés értelmében a Budapest Metropolis Consorciumnak ? az Alstom magyar projektcégének ? a megállapodás aláírásától számított 300 napon belül kell megszereznie a típusengedélyt a 2-es metróvonal szerelvényeire, míg 548 nap alatt a 4-es metró kocsijaira. A 110 automata járművet 750 napon belül kell leszállítania. Az Alstom már az újrakötéskor bejelentette ? a szerződésbe is belefoglalták ?, hogy első körben felmentésért folyamodik a magyar közlekedési hatósághoz. S csak akkor nyújt be új műszaki dokumentációt, ha azt a megállapodás hatálybalépésétől számított 90 napon belül nem sikerül megszereznie. Ez a határidő november közepén jár le.

(NOL)

komment komment Címkék: budapest bkv hír metró nol utas észrevétel alstom fék nkh

Kitették a fagyos éjszakába a buszon utazó részeget

BKV figyelő.hu

2011.10.17
11:43

Az alább olvasható történet az, amiben nehéz igazságot tenni. Megértem a buszvezető cselekedetét, hiszen jogos elvárás, hogy a buszon olyanok ne utazzanak, akik nem felelnek meg az utazási feltételeknek. Ugyanakkor megértem az utas reakcióját is, hiszen ha mínusz van, talán nem az a legjobb megoldás, ha a buszon utazó részeget egyszerűen csak ledobjuk a buszról (főleg ha semmi kárt nem okozott), mert mág meg is fagyhat. Azt nen értem, hogy indulásnál a busz vezetője miért nem cselekedett? Miért nem az Örsön tette le a buszról emberünket?

Tisztelt BKV!

A mai napon 2011.10.16-án (vasárnap) tanúja voltam egy igen megdöbbentő szituációnak, ami az egyik sofőrük és egy illuminált állapotban lévő utas között zajlott.

A járat amin utaztam a 85 viszonylaton közlekedő első generációs (sárga kapaszkodós) Volvo 7700 típusú autóbusz, a vezetőállásban lévő OTE készülék kijelzőjéről az alábbi információkat olvastam le (V850F12) a jármű az Örs vezér téri végállomásról indult Kőbánya-kispest felé 23:06 perckor.

A busz vezetője,  2011.10.16-án 23:13 perckor Csősztorony megállónál észrevette, hogy az egyik utas -illuminált állapotából kifolyólag- eldőlt ülő helyzetéből, egyszerre két ülőhelyet is elfoglalva. (a másik ülésen senki nem ült)

Ezt követően elhagyta a vezetőállást (természetesen a motort nem állította le) és kommentálta az esetet az "így nem lehet utazni" felkiáltással, és két másik utas segítségével letették az illuminált utast a buszról. Itt megjegyezném hogy az online hőmérséklet adatok szerint a külső hőmérséklet -1C° ami egy illuminált ember esetén a megfagyással, illetve halállal egyenlő. Miután a vezető és a két utas visszaszálltak a buszra tanakodtak pár pillanat erejéig. Ekkor közöltem a véleményem, mely így hangzott:  "Igazuk is van, így sokkal egyszerűbb, maximum megfagy az illető, mit számít, a BKV-t ez úgysem érdekli" A sofőr erre úgy reagált hogy "Akkor inkább leszáll mindenki a buszról? Mert én nem viszem el a balhét".

Miután én egy személyben nem nyilatkozhatok körülbelül 15 másik utas nevében így ráhagytam a dolgot.

Kérdem én Önöket, Magyarország kétes hírnévnek örvendő, monopolhelyzetben lévő, pénznyelő tömegközlekedési részvénytársaságát, hogy ez lenne az eljárás ilyen helyzetekben? Ilyenkor hol vannak a megkülönböztető jelzést használó forgalmi zavar elhártó járműveik? Ilyenkor hol van a "modern informatikai, illetve járműkövető" rendszerük (ami mentesítette a BKV-t az elsősegélydobozok elhelyezése alól)? Tényleg ez az ami "önnek jár"?

(Azt már meg sem említem, hogy ilyen hőmérsékletnél illene például a buszok ajtaját becsukni a végállomáson várakozás idejéig, hogy a fizető utasok, akik eltartják a tetű BKV-t ne fagyjanak meg)

Tájékoztatom Önöket, hogy levelemet továbbküldöm a BKV-figyelőnek, illetve a VEKE-nek.

Válaszukat várva maradtam tisztelettel, egy elégedetlen utasuk:

R. Emil

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető utazási feltételek

Tudták az ellenőrök, hogy nincs igazuk, mégis megbüntették az utast

BKV figyelő.hu

2011.10.14
19:37

Olvasónk, Anna egy régebbi ellenőrös történetét osztotta meg velünk azzal a céllal, nehogy más is úgy járjon, mint Ő és a barátnője. Az eset egy BKV-buszon történt, amire úgy szálltak fel, hogy már jó előre kikészítették a jegyüket. Amikor felszálltak, egyik kezükben a táska, másikban az esernyő volt, úgyhogy gyorsan lepakoltak. Hiába siettek, három ellenőr vette őket körül, aki szerint még a táskák lerakása előtt lyukasztaniuk kellett volna. Az utas szerint a legbosszantóbb az volt az egészben, hogy az ellenőrök vigyorgásából látható volt, ők is tudják, nincsen igazuk:

Kedves BKV-figyelő!

Egy régi esetet írok le, amiben sajnos minket is megbüntettek Pesten. Vidékről jártunk fel a barátnőmmel minden pénteken főiskolára. A távolsági busz megállójától kellett utaznunk helyijáratú autóbusszal a suliig.

Azt kell tudni, hogy én végképp nem szeretek csalni, ezért általában úgy szeretem előkészíteni a holmimat, hogy hamar tudjak jegyet kezelni. Például olyan időben, amikor kesztyűt kell viselni, a jegyet belerakom a kesztyűmbe, hogy ne kelljen a táskában kotorászni utána.

Aznap is hideg volt, de még esett is, így egyik kézben a táska, másikban az esernyő vártuk a buszt, ami megérkezett. Esernyő összecsuk, buszra fel. Megjegyzem, hogy a buszvezetők sem kispályáztak annak idején, és most sem, mert az utas még éppen belépett, már csukják az ajtót, csak legyen ideje gyorsan elrántani a hátizsákot, táskát, és egyben indulnak is, miközben még az utolsó felszálló a lépcsőn áll, és ugye rögtön egy megállóból kiállással, éles kanyarral. Aki nem kapaszkodik, az dől, mint a krumplis zsák, aztán valami megtartja.

Szóval mi feljutottunk az első oszlopig (amin a jegykezelő automata is rajta van), szerencsésen, és immáron egyik kézben a táska és az esernyő, azt kaptuk el. Hiába van a jegy a kesztyűben, ugye így kezelni nem lehet, mert mind a két kezem tele. Ekkor letettük a táskákat az ülésre. És ebben a pillanatban körbevett minket három fiatalember, hogy kérik a bérletet. Én mondtam, hogy nincs bérletem, jegyem van, és most szálltam fel, most fogom kezelni. A barátnőm ugyanígy. Mire közölték, hogy azt már le kellett volna kezelnünk, mielőtt(!) letettük a táskát. És ebből nem engedtek. ott álltak hárman, és szemmel láthatóan roppantul élvezték a helyzetet s mindenképp büntetni akartak. Pénzt nem tudtunk ott helyben adni, nem is akartunk, elkérték az adatokat. Úgy véltem, megreklamálom a dolgot levélben. Meg is tettem, még aznap. de persze nem hittek nekem, és ki kellett fizetnem a bírságot.

Persze lehetett volna ott erősködni még, hogy ezt nem, meg azt nem, de mivel a suliban egy ZH-val kezdtünk, nem tehettük meg, hogy itt most leállunk vitatkozni velük, mennünk kellett volna tovább. A legbosszantóbb az, hogy a vigyorgásból látható volt, ők is tudják, nincsen igazuk.

Na, ehhez képest kétségtelenül most valamivel udvariasabb az ellenőr csapat, de még mindig nem az igazi.

A másik, amit említeni szeretnék, éppen két napja esett meg velem. Felszálltam Pesten egy buszra, és kezelni akartam a jegyemet. Bedugtam, zörgött, csipogott, kihúztam, és semmi változás nem volt rajta. Megtettem még egyszer, az eredmény ugyanaz. A lámpája zölden világított. Elindultam hátrafelé, a következőhöz nem fértem oda egy babakocsitól, tehát elmentem a harmadikig, de abba még bedugni sem lehetett a jegyet. Ilyenkor mi van? Persze, lehet, ha átköltöztetem a kismamát a babakocsival együtt máshová, akkor lesz egy kezelt jegyem, de azért ezt sem lehet elvárni a másik utastól, egy zsúfolt, folyamatosan kanyargó buszon, hogy az alvó gyerekkel szlalomozzon.

Anna

komment komment Címkék: budapest bkv busz büntetés ellenőr panasz bérlet jegy észrevétel lyukasztó felszállás

Pénzszűkében a BKV, Tarlós szerint leállhatnak a villamosok

BKV figyelő.hu

2011.10.13
12:50

Ha a BKV nem kap októberben hatmilliárd forintot, emellett nem fizeti vissza a hónap közepén lejáró hitelét, könnyen lehet, hogy novemberben nem futnak ki a villamosok a kocsiszínekből - mondta Tarlós István főpolgármester a Napi Gazdaságnak.

Hatmilliárdos tőkeinjekcióra van szüksége a BKV-nak októberben, és a hónap közepén ötmilliárd forint hitel visszafizetése válik esedékessé - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. Tarlós István főpolgármester a lapnak azt mondta, állami segítség híján könnyen lehet, hogy novemberben "a remízben maradnak a villamosok".

Ha a közlekedési társaság nem tudná visszafizetni a lejáró hitelt, akkor a bank lehívja a kölcsön mögött álló állami garanciát - írta a Napi Gazdaság. A lap szerint még az idén 7,4, jövő januárban pedig 8,9 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a BKV-nak. Mindezeken felül 2012-ben összesen 58,1 milliárd forint hitel visszafizetése és törlesztése esedékes, minderre azonban nincs fedezet.

Tarlós István a lapnak azt mondta, ezeket a problémákat már tavaly ősszel jelezte a kormánynak, és kiemelte, hogy megoldásukra a főváros egyedül képtelen.

(Origo-NG)

komment komment Címkék: budapest origo közlekedés bkv busz hír tarlós támogatás villamos napi gazdaság észrevétel bkk

Amnéziás ellenőrök, avagy van-e értelme panaszt tenni?

BKV figyelő.hu

2011.10.12
23:46

Utastársunk, Tamás a BKV-hoz fordult egy minősíthetetlen viselkedésű ellenőr miatt. Addig húzták az ügyet, amíg felhozhatták kifogásként, hogy sajnos már senki nem emlékszik semmire - kivéve arra, hogy ez bizony nem így történt. Azt feltételezik, hogy kettejük közül Tamás nem mond igazat, holott pontosan tudják, hogy állandó probléma az ellenőrök viselkedése. Nem ártana, ha a BKV végre felismerné, hogy az utasok nem hobbiból jelentgetik be az ellenőröket; van annál jobb dolguk is, mint hogy szabadidejükben félig igaz történeteket találjanak ki az aznap látott, normálisan viselkedő ellenőrökről. Nektek mik a tapasztalataitok, hogy kezelik a panaszokat a BKV-nál? Milyen bizonyíték kell ahhoz, hogy az utasnak adjanak igazat?

Kedves BKV-figyelő!

Először is szeretném még egyszer megköszönni a korábbi segítségedet. Másodszor elküldöm az egyik, most lezárult BKV-s történetemet. A végkifejlet szokás szerint sajnos nem túl megnyugtató. És most át is adnám a szót a levelezésnek. Vigyázat, TLDR következik!


2011. július 14., Panaszlevelem a BKV felé:

Tisztelt BKV!

Szinte már közhelyesen kezdődik a történetem: a villamoson utazva egy önmagát ellenőrnek kiadó, de a BKV szabályzata alapján nem ellenőr férfi kezdett jegyeket, bérleteket kéregetni. Hozzám érve először megkértem, hogy legyen szíves legalább úgy tenni, mintha valóban ellenőr lenne. Ezen kérés teljesítése valószínűleg meghaladta szellemi képességeit, ugyanis csak ismételgette a jól begyakorolt szavakat: ?Jegyet vagy bérletet kérek.? Ez után többször is felszólítottam, hogy legyen szíves az előírásoknak megfelelő kinézetet produkálni. Miután látta, hogy viselkedésével nem tudott megtéveszteni, érdeklődni kezdett, hogy a főnöke vagyok-e ? bár érthetetlen számomra, hogy ez miért igényelt külön kérdést, lehetséges, hogy nem ismeri a főnökeit ?, nemleges válaszomra pedig bejelentette, hogy ha nem vagyok a főnöke, akkor ne akarjam megmondani, hogy nézzen ki. Később elpanaszolta nekem azt is, hogy nem tudja megfelelően hordani a karszalagját, ami különösen abból a szempontból adott okot aggodalomra szellemi képességeit illetően, hogy nem sokkal korábban egyeztünk meg abban, hogy nem vagyok a főnöke, emiatt a szabályokat sem én hozom, és a karszalag kinézetébe sincs beleszólásom. Mindezt egyre nagyobb hangerővel tette, mellyel nem csak a vele lévő társait, de a környező közterület-felügyelőket is sikeresen magához csalogatta, ráadásul hangereje olyan méreteket öltött, hogy a többi utast is zavarni kezdte. Nagy nehezen sikerült legalább olyan fokú együttműködést elérnem nála, hogy úgy tett, mintha felhúzná felkarjára a karszalagot, megmutattam neki érvényes jegyemet. Itt jegyezném meg egyébként, hogy Üzletszabályzatuk szerint erre nem lettem volna köteles, sőt, társain végignézve egyikük sem látszott ellenőrnek.

?Munkatársuk? ezután kikapta a kezemből a jegytömbömet. Figyelmeztettem, hogy ehhez nincs joga, felszólítottam, hogy adja vissza azt, majd miután erre nem volt hajlandó, visszavettem tőle. Ez után kioktatott, hogy ha olyan jól ismerem a szabályzatot, tudhatnám, hogy köteles vagyok neki azt átadni, majd ismételten kivette a kezemből. Ezután a tömbbel együtt hátat fordított nekem, és elkezdte vizslatni. Szerencsémre most nem történt meg az, ami legutóbb, és mikor visszakaptam a tömböt, benne volt az érvényes jegyem ? ez valószínűleg annak köszönhető egyébként, hogy addigra már három közterület-felügyelő állt mellette, és figyelte minden mozdulatát. Elhangzott a szájából az is, hogy egyenruhában van, és ebből kellene tudnom, hogy ő ellenőr, nem pedig abból, hogy hol viseli a karszalagját.

A férfi szinte az egész ellenőrzés során ordított velem, és minősíthetetlen jelzőket vágott hozzám, mint például fasz és idegbeteg állat, nem egyszer a közterület-felügyelőknek kellett visszafogniuk. Miután megbizonyosodott róla, hogy valóban rendelkezem érvényes jeggyel, a tömböt egészen addig nem volt hajlandó visszaadni, amíg le nem szálltam, melyet ráadásul akadályozott is azzal, hogy elém állt, üvöltött és többszöri felszólításom ellenére sem volt hajlandó elállni előlem; erre is a közterület-felügyelőknek kellett felszólítania. Viselkedését nem csak én találtam felháborítónak, egyik utastársam is hangot adott felháborodásának, mondván hogy hogy lehet ilyen hangon beszélni a tisztességesen fizető utassal.

Próbáltam fényképet készíteni az esetről, melyen egyértelműen látszott volna kollégájuk öltözékének nem megfelelősége, de ezt megakadályozta személyiségi jogaira hivatkozva. Ezek után pedig szinte habzó szájjal követelte, hogy töröljem ki mobiltelefonomból az el nem készült képet. Hiába jeleztem számára többször is, hogy nem készült kép ? felhívtam figyelmét arra az apróságra is, hogy nem hallatszott kattanás ?, nem sikerült megértenie. Ez már az után történt, hogy nagy nehezen engedte, hogy elhagyjam a járművet, azonban még az előtt, hogy visszaadta volna a jegytömböm. Ráadásul amint elhagytuk a járművet, eltette mind a karszalagját, mind pedig a kitűzőjét, amit a szabályzat szerint egészen az ellenőrzés befejeztéig ? jelen esetben a jegytömb visszaszolgáltatásáig ? viselnie kellett volna.

Hosszas és hangos fröcsögése közben pedig azt a tanácsot kaptam tőle, hogy nyugodtan utazzak ingyen. Figyelembe véve, hogy az elmúlt 3 hónap során történt két BKV-s utazásom során kétszer sikerült olyan egyénekkel találkoznom járműveiken, akik ellenőrnek adták ki magukat, és akik mind kinézetük, mind pedig viselkedésük alapján nem voltak azok, komolyan fontolgatom, hogy mikor legközelebb ? ameddig remélhetőleg ismét eltelik majd egy negyed év ? kénytelen leszek igénybe venni ?szolgáltatásukat?, megfogadom ezt a jó tanácsot. Ezzel kapcsolatban természetesen számítok szíves együttműködésükre, miután ? legalábbis elvileg ? az Önök egyik, ilyen szempontból felelős beosztásban álló alkalmazottjától kaptam a tanácsot.

Itt szeretném megkönnyíteni az Önök dolgát az ügy elbírálása szempontjából azzal, hogy néhány részletet kimásolok az üzletszabályzatukból, melyet Önök nyilvánvalóan kívülről fújnak, ?kollégájuk? számára azonban ismeretlen.

V.3. Jegyellenőrzés: ?A jegyellenőröket azonosítja az arcképes, sorszámozott szolgálati kitűzőjük, melyet (bal oldalt, mellmagasságban) jól látható módon, a felsőruházaton kell viselniük, valamint karszalagjuk, melyet az ellenőrzés megkezdése előtt bal felső karra téve kell hordaniuk. A jegyellenőrök mind egyenruhában, mind polgári ruhában végezhetnek jegyellenőrzést.? Ebből kiderül, hogy az egyenruha sem nem szükséges, sem nem elégséges feltétele az ellenőrnek, így az, hogy ő ellenőri egyenruhában van, semmilyen módon nem számít abból a szempontból, hogy a szabályokat ismerő utas átadja-e majd neki a jegyet vagy bérletet, avagy nem. Ami számít, az a bal felkaron lévő karszalag, amit viszont nem ? pontosabban nem ott ? viselt. A szabálynak ezen kívül van egy olyan kitétele is, miszerint az ellenőrzés megkezdése előtt gondoskodni kell arról, hogy a fenti feltételek teljesüljenek, így ha ragaszkodok az Önök szabályzatához, egyáltalán nem kellett volna bemutatnom a jegyet. Sőt, a szöveg értelmezésében továbbmenve az is kiderül, hogy valódi ellenőr alkalmazottjaiknak a kitűzőt folyamatosan viselniük kell, ugyanis csak a karszalagra vonatkozik az a lehetőség, hogy az ellenőrzés megkezdése előtt fel kell venniük, a kitűzőre nem.

V. A menetjegyek és az utazásra jogosító okmányok részletes szabályai: ?Valamennyi jegyet, bérletet vagy utazásra jogosító igazolványt/igazolást ellenőrzéskor át kell adni az ellenőrzést végző személynek.? ?Kollégájuk? alighanem erre a pontra hivatkozva vette ki a kezemből a jegytömbömet. És bár abban igazat kell, hogy adjak neki, hogy az éppen aktuális jegyet valóban joga van elkérni ? ugyanakkor megjegyzem, hogy továbbra sincs joga elvenni, ez a pont ugyanis az én átadási kötelességemet rögzíti, nem pedig az Ő elvételi jogát ?, a jegytömbben lévő többi jegyre ez a jog nem vonatkozik.

A magát ellenőrnek kiadó férfin jól látszott, hogy nincs olyan állapotban, hogy adott esetben értelmezni tudja azon kérésem, miszerint igazolja magát, hogy a jelen panasz kivizsgálását és a szükséges intézkedéseket Önök gyorsan és egyszerűen el tudják végezni. Miután azonban nagy nehezen távozott, az ott maradt közterület-felügyelő, aki mentegetni próbálta az Önök állítólagos munkatársának viselkedését, elmondta, hogy épp az előtt, hogy felszálltak volna arra a villamosra, melyen utaztam, egy másfél órás rendőri intézkedést kellett kivárniuk és a nem beszámítható állapotú ?kollégájuk? részben emiatt is volt képtelen mind az előírásszerű, mind pedig a normális viselkedésre. Úgy vélem, ez alapján sikerülni fog beazonosítani a ?tisztelt? ?ellenőr? ?urat?.

Három hónappal ezelőtti panaszomban kértem Önöket, hogy legyenek szívesek az üzletszabályzatukat ismerő és kevésbé rosszindulatú kollégákat alkalmazni. Ennek a két kérésnek jól láthatóan nem sikerült eleget tenniük, sőt, elérték, hogy egy harmadik is odakívánkozzon a listára. Úgyhogy ismertetném az új kérést: szíveskedjenek az üzletszabályzatukat ismerő, kevésbé rosszindulatú és nem elmebeteg, hanem normális viselkedésre képes munkatársakat alkalmazni, mert könnyen lehet, hogy következő utamon az érvényes jegyen kívül önvédelmi fegyvert is kénytelen leszek magammal vinni a biztonságos utazásom érdekében.


2011. augusztus 12., 2 nappal a válaszadási határidő előtt ? halasztás bejelentése:

Tisztelt Utasunk!

Tájékoztatjuk, hogy 2011. július 14-én elektronikus formában küldött észrevétele alapján azonnal vizsgálatot kezdeményeztünk, azonban azt az Önnek visszaigazolt időn belül befejezni nem áll módunkban.

Válaszunkat a vizsgálat lefolytatása után megküldjük Önnek.

Addig is kérjük szíves megértését és türelmét.


2011. augusztus 25., a BKV válaszol:

Tisztelt XY!

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2011. július 14-én érkezett levelére, az alábbi tájékoztatást adjuk:

Bejelentését továbbítottuk a Jegy- és Bérletellenőrzési Szakszolgálat részére, vizsgálat lefolytatása céljából. A vizsgálat során az ügyben érintett jegyellenőr elmondta, hogy 2011. július 12-én, a 4-6-os viszonylaton teljesített szolgálatot, közterület-felügyelők segítségével. Munkatársunk elmondta, hogy az ellenőrzést formaruhában végezte, kitűzőjét baloldalon, mellmagasságban, karszalagját pedig bal alkarján viselte. Az ellenőrzése során Öntől is kérte jegyét, vagy bérletét, amire Ön úgy reagált, hogy addig nem mutatja meg, amíg a jegyellenőr nem húzza a felkarjára a karszalagot. Ekkor munkatársunk ismét felszólította, hogy mutassa meg jegyét, vagy bérletét, de Ön továbbra sem volt hajlandó együttműködni. Jegyellenőrünk a konfliktus elkerülése érdekében eleget tett a kérésének, és feljebb húzta karszalagját. Ezek után Ön elővett egy 10 db-os gyűjtőjegyet, amit még mindig nem volt hajlandó önként átadni, csak miután munkatársunk tájékoztatta arról, hogy az utasnak a jegyét ellenőrzés céljából fel kell mutatnia, kérésre át kell adnia. Jegyellenőrünk hozzátette, hogy - a leírtakkal szemben - nem tépte ki a kezéből a jegyet, az önként került átadásra, jegyét érvényesnek találta és megköszönve visszaadta azt. Ez idő alatt beért a villamos a Széll Kálmán téri állomásra, ahol a jegyellenőr a munkatársaival együtt elhagyta a villamost, valamint Ön is itt szállt le, de nem azért mert a jegyellenőr vagy bárki akadályoztatta volna a korábbi távozásban. Az 5608-as jegyellenőri főellenőrünk jelentésében leírta, hogy a közterület-felügyelők segítségével végzett jegyellenőrzés során a Széll Kálmán térre való érkezéskor hangoskodásra lett figyelmes, és azt vette észre, hogy munkatársával kiabál egy utas, aki ezt szerényen tűrte. 5560-as számú jegyellenőrünk megjegyezte, hogy munkáját az előírásoknak megfelelően, határozottan, de udvariasan végezte, az utasra nem tett sértő megjegyzéseket, és nem mondta azt sem, hogy utazzon ingyen.

Az ellenőrzést végző kollégáinktól mindig határozott, de udvarias fellépést, szabályos munkavégzést várunk el. Az ügyben érintett jegyellenőr munkavégzésére mindezidáig nem érkezett panasz. A törvényi előírások alapján - felvételekor - megfelelt az orvosi alkalmassági, valamint a pszichológiai vizsgálaton is.

Tájékoztatjuk, hogy a Budapest Főváros Közgyűlése által hozott 74/2009. (XII. 10.) számú önkormányzati rendelet 5. §-a szerint "a viteldíjak megfizetésének és a kedvezmények jogos igénybevételének ellenőrzése érdekében az utasnak a jegyet, bérletet (-) a Társaság által arra feljogosított személynek ellenőrzés céljából fel kell mutatni, kérésre át kell adni". Ha az utas jegyátadási szándékot mutat (kezében a jeggyel munkatársunk felé nyúl), akkor jegyellenőrünk jogosult az utas kezéből a jegyet átvenni.

Az jegyellenőri tevékenységet végző személyek civilben és egyenruhában egyaránt ellenőrizhetnek. Az ellenőrzésre karszalag, ezen felül pedig a ruházaton elhelyezett, arcképpel és azonosító számmal ellátott kitűző jogosítja fel őket, amely alapján -bejelentés esetén- beazonosítható a munkavégzése során szabálytalanságot elkövető jegyellenőr.

A bejelentése alapján, az 5560-as karszalagszámú jegyellenőr figyelmét felhívtuk a BKV Zrt. Üzletszabályzatában leírtaknak megfelelő helyen történő azonosító eszközök elhelyezésére, valamint a türelmes és utasbarát kommunikációra.

Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.


2011. augusztus 30., reakcióm a BKV válaszára:

Tisztelt Baji-Gál Csaba!
Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat!


Alábbi levelüket kicsit megdöbbenve olvastam, ugyanis az abban írtak közül sokmindent - konfliktuselkerülés, szerényen tűrés, udvariasság, és még sorolhatnám - nem tapasztaltam a helyszínen. Igazából csupán két dolog van benne, amivel maradéktalanul egyet tudok érteni: hogy ellenőrük a helyszínen tartózkodott, és hogy öltözéke nem volt megfelelő. Amennyiben kollégájuk ragaszkodik ehhez a történethez, kérem az esetről szíveskedjenek kikérdezni az 5560-as azonosítójú ellenőrrel együtt szolgálatot teljesítő közterület-felügyelőt is.

2011. október 3., a BKV a 30 napos válaszadási időn túl válaszol:

Tisztelt XY!

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2011. augusztus 30-án érkezett elektronikus levelére tájékoztatjuk, az ügyben vizsgálatot kértünk a Fővárosi Közterület-felügyelet Zrt.-től.

Vizsgálatuk alapján elmondjuk, hogy az eset időbeli távolisága miatt a meghallgatott közterület-felügyelők az esettel kapcsolatban konkrétumokat felidézni nem tudtak. Mivel az érintett munkatársaik munkájával kapcsolatban mulasztás, vagy hiányosság nem merült fel, a Fővárosi Közterület-felügyelet további vizsgálatot nem tart szükségesnek.

Mellékelten csatoljuk a Fővárosi Közterület-felügyelet vizsgálati anyagát.

Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását.

A Fővárosi Közerület-felügyelet csatolt válasza:

Tisztelt Szakszolgálat-vezető Úr!

2011. szeptember 14-én megfogalmazott kérelmének eleget téve tájékoztatom, hogy XY 2011. július 14-én kelt panaszos megkeresésével kapcsolatban vizsgálatot rendeltem el.

A vizsgálat lefolytatása során meghallgatott közterület-felügyelők az eset időbeli távolisága, valamint a hasonló incidensek mindennapos előfordulása miatt, az üggyel kapcsolatban konkrétumokat felidézni nem tudtak. A bejelentő által leírtakat érdemben megerősíteni vagy megcáfolni szintén nem tudták.

A kivizsgálás során a közterület-felügyelők munkavégzésével kapcsolatban mulasztás vagy hiányosság nem került megállapításra, ezért a Fővárosi Közterület-felügyelet részéről további vizsgálat lefolytatását nem tartom indokoltnak.

A fentiekre igazából már nem tudok mit reagálni. Köszönöm, tisztelt BKV, a szíves tájékoztatást, és a lelkiismeretes munkát, igyekezetet az ügy kivizsgálásában. Ezután már csak néhány egyszerű kérdésem maradt, melyekre természetesen nem várok választ, inkább gondolatindítónak szánom őket utastársaim felé:

Én egészen mostanáig azt hittem, hogy az esetem egyedi, de a FKF válaszát olvasva elbizonytalanodtam. Tényleg ilyen gyakran esik meg ez? Mármint persze, ezer esetből egyszer fordul elő, hogy a szolgálatot végző ellenőrök felkaron hordják a karszalagot, de tényleg rendszeresen szóvá teszik ezt az utasok? (Ha igen, akkor miért nem szoknak már le róla?) Az ellenőrök pedig tényleg rendszeresen nem reagálnak ezekre a felkérésekre? (Nekem egyébként ez az első eset, hogy az első, udvarias felkérés után ne tette volna meg az ellenőr az az igen egyszerű mozdulatot, hogy felhúzza a felkarjára a karszalagot.) Tényleg rendszeresen kell visszafogniuk az ellenőröket a Közerület-felügyelőknek, hogy azok ne támadjanak az utasra? Tényleg rendszeresen ordibálnak az ellenőrök az utasokkal? Tényleg olyan gyakran történnek meg ilyen esetek, hogy a FKF munkatársai számára összemosódnak a dolgok? Azt már megszoktam, hogy amikor társaik védelméről van szó, az ellenőrök úgy hazudnak, mint a vízfolyás, de tényleg szükség van rá, hogy a közterületesek is beálljanak a sorba, mint a birkák, és a tisztességes, szabályokat betartó, és azok betartását elváró utasok ellen forduljanak? Végül pedig miért van az, hogy ha panasz érkezik egy-egy ellenőr munkájára, hirtelen mindenki amnéziás lesz, míg ha büntetést próbálnak behajtani, még olyan párbeszédekre is emlékeznek, melyek meg sem történtek?

Köszönöm, ha kiteszed a történetemet.

További sok sikert és kitartást kívánok az oldalhoz.

Tamás

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat ellenőr panasz bérlet jegy észrevétel közterület felügyelő

A történelem legrosszabbul hamisított BKV-bérletei

BKV figyelő.hu

2011.10.11
18:36

A BKV-figyelő közel 5 éve alatt számtalanszor foglalkoztunk már a bérlethamisítókkal és a hamisított bérletekkel. Eddig olyan esetről számoltunk be, melyeknek főszereplői a BKV viszonteladóiktól vettek visszakért, majd később ?újraírt? bérleteket. Évekkel ezelőtt még nem működött ekkora bérlethamisító maffia, mint napjainkban, akkor az utasok maguknak hamisították a bérleteket, kisebb nagyobb sikerrel :)

Kezdjük az egyik legegyszerűbb módszerrel, az egyszerű átírással:

A legnépszerűbb módszer a kapargatás. A bérlet tulajdonosa az előző érvényességi időt lekaparta vagy lemosta, és a helyére új érvényességi időt írt. Mivel a papír felső rétege igen vékony, minden ilyen ?beavatkozás? jól észrevehető:


Ennél talán csak az a feltűnőbb, ha valaki hibajavítóval tünteti ez az érvényességi időt, majd egy újat ír rá:




Valamivel profibb megoldás az újraragasztás. Napjainkban ezt úgy oldják meg a spórolós utasok, hogy egy alacsonyabb összegű (pl. diák) bérlet érvényességi idejét kivágják, és a teljes árú szelvényre átragasztják. A szelvény vastagsága miatt azonban ez is feltűnő, az ellenőrök azonnal kiszúrják az ilyen bérleteket:



Aki csak pár napot szeretett volna nyerni. Mit hihetett szerencsétlen?



Fénymásolt bérlet ragasztott csíkkal. Az egyik legrosszabb minőségű hamisítvány, tuti bukta:



Ő is csak a napokat variálta, de nem volt szerencséje. A tolla is máshogy fogott, és a stílusa sem hasonlít:



A hetibérlet hamisítás sem kifizetődő. Hiába vágod ki az érvényességi időt, és hiába ragasztod át máshová, a végeredmény feltűnő, a lebukás veszélye maximális:



Napos-hibajavítós:



És a legvégére hagytam az én személyes kedvencemet. Szeretnék annak a fejébe belelátni, aki ezt így komolyan gondolta, és aki hitt abban, hogy ezzel a ?tökéletes? hamisítvánnyal nem fog lebukni. De tényleg, mit gondolt? :)



Amellett, hogy a gyűjteményt szeretnénk megköszönni blis nevű olvasónknak és az ő BKV-s kollégájának, mindenkinek felhívjuk a figyelmét arra, hogy a bérlethamisítást a törvény bünteti. Senki se kockáztasson, a BKV-n dolgozó ellenőrök nem egy, nem két hamis bérletet láttak már, távolról kiszúrják, hogy melyik szelvény lett újraírva, újraragasztva, és melyik nem eredeti. Higgyétek el, nem éri meg?

komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr bérlet jegy hamisítás pénztár észrevétel bérletszelvény

Nem tudtak jegyet venni a turisták, megbüntették őket az ellenőrök

BKV figyelő.hu

2011.10.11
00:56

Tegnap este a BKV-figyelő Facebook falán megjegyzetem, hogy egy olyan helyen, mint Kőbánya-Kispest, felháborító, hogy nincs nyitva egyetlen jegypénztár sem. Égy ilyen jelentőségű és forgalmas helyen, mint a KÖKI busz- és metróállomás joggal várható el, hogy a teljes üzemidő alatt nyitva legyen egy pénztár. Zárás után egyébként a biztonsági őrök árulnak jegyet, de csak vonaljegyet tartanak, semmi mást.

Az egészben az a legszomorúbb, hogy a BKV láthatóan rászállt azokra a turistákra, akik a rossz tájékoztatás és a jegyvásárlás nehézségei miatt nem rendelkeznek érvényes jeggyel, bérlettel. Olvasónk, Bálint is egy ilyen történetet osztott meg velünk:

Kedves BKV-figyelő!

Még soha semmilyen panasszal nem éltem, de most eldöntöttem, nem hallgatok. Kezdem a történet elején: 2011. október  8-án Ferihegyre a reptérre mentünk a barátommal 200E busszal. Kőbánya Kispest új megállójában kb. 8 kor meg is érkezett a busz. Innentől kezdődött az, ami miatt már-már szégyelltem hogy Magyar állampolgár vagyok.

A busz nem alacsonypadlós, megszokott busz volt, hanem egy fűtetlen, koszos régi Ikarus. Több turista is várakozott a buszra, felszállva jegyet akartak venni, de a sofőr ezt elutasította mivel nem rendelkezett jeggyel és mondta menjenek tovább, üljenek le. Ahogy kifordult a busz a Kökitől azonnal 3 BKV ellenőr akciózni kezdett. Elővették a karszalagjukat, és módszeresen elkezdtek ellenőrizni. Botrányos volt, ugyanis egy spanyol házaspárt akartak megbüntetni, az ellenőr nem értett az egészből egy szót sem.

Angolul vitatkoztak, közben meg mindenkit végigbüntettek, aki nem tudott venni jegyet. A pláne még az, hogy a busz ajtaja nem nyílott ki középen, ugyanis beragadt, és a sofőrnek kellett valami szerszámmal kinyitni.

Felháborítónak tartom azt, hogy Magyarországon megtörténhet, hogy nem is megfelelő buszt adnak ki a reptérre menet, és nincs jegyértékesítés egy reptér felé tartó buszon. Jó játék, hogy mondja a sofőr szálljanak fel, nincsenek ellenőrök, később pedig ellepik a buszt, és módszeresen lecsapnak a turistákra akik épp elhagyni készülnek az országot. Biztos hogy nagyon jó szájízzel térnek haza.
 
Bálint

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ellenőr utas panasz bérlet turista jegy ellenőrzés észrevétel köki 200e liszt ferihegy

Ne feszítsd szét az induló villamos ajtaját, mert meghalsz!

BKV figyelő.hu

2011.10.07
22:07

?Majdnem meghalt valaki a BKV miatt? tárggyal írta olvasónk, Fanni az alább olvasható történetét. Mint az a leveléből kiderül, október 1-jén, szombaton 23 óra körül a 4-6-os villamoson utazott egy ismerősével. A Wesselényi utcánál szálltak le a villamosról, ahol egy lánynak feltehetőleg műszaki hiba miatt beszorult az ujja a záródó ajtók közé. Azt sajnos nem tudjuk, hogy az ajtó a feszegetés miatt romlott-e el, vagy már alapból rossz volt, minden esetre jó példa arra, miért nem futunk a villamos után, és miért nem ugrunk be a záródó ajtók közé:

Kedves BKV-figyelő!

Azért írok, mert tegnap este (10. 01.) sikerült megtapasztalnom, hogy a villamosok mennyire is vannak ellenőrizve és, hogy a vezető mennyire éber.

Este 11 körül a 4-6-os villamoson utaztam az ismerőseimmel. Ilyenkor már javában tele van ellenőrökkel a villamos. Mindegyik ajtónál volt egy. A Wesselényinél szálltunk le. Láttuk, hogy egy lány feszíti az ajtót, de akkor még nem tudtuk miért. Odamentünk segíteni neki és akkor láttuk, hogy beszorult az ujja és próbálja kiszedni.

Próbáltuk kinyitni az ajtót, de nem nyílt. Csak ez az ajtó záródott be, az összes többi nyitva volt, de ez sehogy se akart kinyílni (ennyit az érzékelőkről).

A többi ajtó is bezáródott, és elindult a villamos. A lány sikítva szedte a lábait. Majdnem alácsúszott, de a fiú, aki vele volt az utolsó pillanatban egy hatalmasat rántott a lányon, aki lezuhant a földre. A lány remegve nézte meg az ujjait, de hála istennek semmi baja nem volt, viszont elég nagy hajtincset tépett ki a hajából. Ráadásul külföldi volt.

A BKV hozzá illő módon mutatkozott be.

komment komment Címkék: budapest hiba bkv combino baleset villamos ajtó utas panasz turista észrevétel műszaki hiba

Több hónapos kosz virít a VanHool buszok ülésein

BKV figyelő.hu

2011.10.06
11:33

A fent látható képeket olvasónk, buszos101 készítette október 3-án a 68-as vonalán közlekedő egyik VanHool buszon. Mint levelében írja, rendszámot teljesen felesleges a képekhez írni, szinte az összes busz így néz ki, amin eddig utazott. Elég lenne az ülések műanyag részét egy langyos vegyszeres ronggyal áttörölgetni, és máris megszűnne a probléma.

komment komment Címkék: budapest kép bkv busz kosz ülés utas panasz takarítás észrevétel vanhool

Menet közben kizuhant egy utas egy BKV-buszból

BKV figyelő.hu

2011.10.05
17:44

Mint ahogy arról tegnap már elsőként beszámoltunk a Facebook oldalunkon, súlyos fejsérüléssel került kórházba egy idős asszony, miután kizuhant egy mozgásban lévő BKV autóbuszból a Kosztolányi Dezső térnél. A Hír24 hosszabb beszámolót készített az esetről:

A lapnak az egyik utas elmondta, hogy az 53-as busz a XI. kerületi Kosztolányi Dezső tér felé tartott, amikor egy hirtelen fékezés közben váratlanul mindhárom ajtó kinyílt, az idős nő pedig az útra zuhant, erősen beütve a fejét. A mozdulatlanul fekvő, vérző sérültet először egy arra járó betegszállító személyzete látta el, majd mentőautó is érkezett hozzá, kórházba vitték.

A BKV fődiszpécsere a lap értesüléseit megerősítve hozzátette: az autóbuszt a rendőrök lefoglalták, igazságügyi szakértő vizsgálja, hogy mi okozhatta a balesetet. Egyelőre az sem tisztázott, hogy az ajtók megállás után, vagy menet közben nyíltak-e ki. A buszokban egy olyan biztonsági berendezés működik, amely lefékezi a járművet, ha menet közben kinyílna valamelyik ajtó ? tette hozzá.

A szemtanú elmondása alapján mind a három ajtó egyszerre nyílt ki, még az előtt, hogy a busz megállt volna. A beszámoló alapján tehát valószínűsíthető, hogy az ajtók hibáját érzékelve működésbe lépett az automata fékezőrendszer, az idős asszony pedig nem tudta megtartani súlyát, a buszból az aszfaltra zuhant.

Mint ismert, korábban már történt hasonló eset: idén júliusban a XI. kerületi Péterhegyi út és Egér utca kereszteződésben szintén egy idős asszony esett ki a 150-es autóbuszból. Ő is súlyos fejsérüléssel került kórházba.

(Hír24)

komment komment Címkék: budapest bkv busz baleset utas panasz brfk észrevétel bkk

"Mese nincs" ? több pénz kell a BKV-nak

BKV figyelő.hu

2011.10.04
21:51

A kormány hathatós támogatását kéri a főváros annak érdekében, hogy a BKV jövő nyár után is működőképes maradjon. Kormányzati jóváhagyás nélkül a főváros nem tud csaknem száz-száz új trolit és villamost venni, pedig a gördülőállomány cseréjét a főpolgármester parancsolóan szükségesnek nevezte, -olvasható a HVG weboldalán.

Elméletileg elképzelhető, hogy jövő nyártól a BKV nem bírja tovább a nyomást ? mondta keddi sajtótájékoztatóján Tarlós István. A főpolgármester a BKV finanszírozásával kapcsolatban elmondta: a közlekedési vállalat ügye az egyetlen olyan kérdés, amelyet a főváros nem tud önállóan megoldani, ezért kénytelen a kormánytól hathatós segítséget kérni. Tarlós várhatóan a hét második felében tárgyal Orbán Viktorral, egyebek mellett a BKV-ról is.

A főpolgármester keddi nyilatkozatának előzménye az, hogy hat megyei jogú város kormánypárti polgármestere (Kósa Lajos, Debrecen, Borkai Zsolt, Győr, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár, Szalay Ferenc, Szolnok, Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján és Habis László, Eger polgármestere) a múlt héten kezdeményezte, hogy a parlament emelje meg a kedvezményes bérletek fogyasztói árkiegészítését a vidéki városokban, Budapesten azonban ne.

Tarlós István hétfőn nyílt levélben fordult a kerületi polgármestereket tömörítő Budapesti Önkormányzati Szövetséghez, jelezve, hogy ezzel a döntéssel ?Budapest brutálisan rosszul járna?. Vélhetően a nyílt levéltől nem függetlenül a tervezethez 30, ugyancsak kormánypárti, jobbára fővárosi vagy kerületi kötődésű országgyűlési képviselő módosító indítványt nyújtott be, amelynek lényege, hogy Budapest közlekedési vállalata is részesüljön az árkiegészítés-emelésből.

Nyilván belátják

A főpolgármester elmondta: ha a parlament az eredeti javaslatot fogadná el, akkor a támogatás egyes vidéki városokban, például Miskolcon, Debrecenben és Szegeden nyereséget okozna, ez pedig ellentétes az uniós szabályokkal; eközben a BKV működőképessége csak akkora önkormányzati támogatással lenne fenntartható, amennyit a főváros önállóan nem tud kigazdálkodni. A városvezetés célja, hogy a BKV ne kerüljön nehezebb helyzetbe, mint jelenleg is van ? tette hozzá a főpolgármester.

A főváros és a kerületek vezetése egy hangon beszél ? hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a Fidesz fővárosi frakcióvezetője; Németh Zoltán szerint nincs főváros-vidék ellentét az ügyben, amit az is bizonyít, hogy a módosító javaslatot nyolc vidéki képviselő is aláírta. Mint mondta: ?nyilván a vidéki képviselők is belátják, hogy a budapesti közösségi közlekedést a vidékiek is használják?.

Három láb

A BKV finanszírozása jelenleg három lábon áll. Az állam 32,2 milliárd forintos normatív támogatásán túl a központi költségvetés idén 16,2 milliárd forintnyi árkiegészítéssel járul hozzá a vállalat működéséhez, további 19 milliárdot extra támogatásként kapott a BKV. Jegy- és bérleteladásokból idén mintegy 50,1 milliárdos bevételhez jut a BKV, a főváros pedig 11 milliárd forintot ad a cégnek amortizációpótlásra.

Ám még így is hiányzik a cég idei költségvetéséből 6,5 milliárd forint ? mondta kedden György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A kedvezményes bérletek a BKV számára 16 milliárd forintos kiesést jelentenek, ebből azonban csak 5,7 milliárdot finanszíroz az állam, a többi 10,3 milliárd forint lényegében finanszírozatlan. Ha elkészül a 4-es metró, annak működtetése további 6 milliárd forintos költséget jelent a társaságnak, jelenleg ennek sem látszik a fedezete, igaz, ez a probléma csak a ciklus vége felé jelentkezik majd.

György István elmondta: a budapesti közösségi közlekedésre fordítható összeg plusz 39-50 milliárd forinttal növelhető lenne a közlekedésre fordított energia áfájának 5 százalékra csökkentésével, az árkiegészítés okozta veszteség kifizetésével, valamint az agglomerációba közlekedő járatok által termelt veszteség kifizetésével. A főváros által preferált egységes parkolás és a tervezett dugódíj bevezetése ugyancsak a közösségi közlekedésre fordítható összeget növelhetné.

Nem fogadják el

A főpolgármester és a miniszterelnök e heti megbeszélésén várhatóan szóba kerül a főváros tervezett villamos- és trolibusz-beszerzése is, amelynek keretében a főváros 96 darab villamost és 93 darab trolit vásárolna. Mint ismert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem támogatja a főváros 118 milliárd forint forrásigényű beszerzését, mivel az több, mint a Közlekedési Operatív Programban rendelkezésre álló, közlekedésfejlesztésre költhető 98 milliárd forintos keret, ráadásul egy az egyben ki is merítené azt.

A főváros álláspontja szerint ? amint arról Tarlós István a hvg.hu-nak adott interjújában is beszélt ? viszont vannak más, várhatóan meg nem valósuló beruházásoktól, például autópálya-építésektől átcsoportosítható források, körülbelül 400-500 milliárd forint. A főpolgármester ezúttal is jelezte: nem fogadják el, hogy csak a KÖZOP 98 milliárd forintos kerete használható fel. ?Ezt a gördülőállományt le kell cserélni, mese nincs? ? jelentette ki Tarlós.

A városvezetők nem mulasztották el felsorolni a BKV ügyében az elmúlt egy évben tett lépéseket, köztük azt, hogy idén ? sok év után ? nem emelkedtek a BKV tarifái, de nőttek a menetdíjbevételek, és ezúttal nem termelt veszteséget a vállalat. Tarlós megemlítette az Alstom-szerződés rendezését, az 1-3-as villamos fejlesztésének elindítását, valamint a budai fonódó villamos-hálózat ügyét is.

(HVG)

komment komment Címkék: bkv busz hír tarlós hvg beszerzés villamos finanszírozás észrevétel bkk

Fulladoznak az utasok az új KÖKI végállomáson?

BKV figyelő.hu

2011.10.04
11:23

"Miután a BKV a mai nappal használatba vette a KÖKI-terminált kiderült, nem szellőzik rendesen és megreked a buszok kipufogógaza az utasokkal teli terminálon. Sokan köhögve és öklendezve siettek kifele a buszok érkező részéről." -olvasható az egyik olvasónk Facebook bejegyzésében.

A BKV-figyelő megkereste a BKK sajtóosztályát, az ügyben később várható pontos tájékoztatás.

komment komment Címkék: biztonság bejelentés bkv busz facebook információ utas panasz észrevétel köki köki terminál bkk

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása