BKV-Figyelő

Amikor még volt magyar ipar - Ikarus 180

BKV figyelő.hu

2009.05.24
12:00

Pénteken amikor a kelenföldi garázsban jártam, a donor buszok, és a tesztelésre hozott Mercedes között a magyar autóbuszgyártás egyik csillagát, az Ikarus 180-ast pillantottam meg. Voltam olyan pofátlan, hogy a bemutató felénél otthagytam a Mercit, és az Ikarust kezdtem fotózni, kívülről belülről, nem véletlenül, hisz ilyen jó állapotú buszt ritkán látni, főleg a BKV-nál. Nem csak jó állapotú buszt, Ikarust is egyre ritkábban látni, főleg azóta, mióta Széles Gábor tönkretette az Ikarust.

Az Ikarus 180-ról érdemes tudni, az Ikarus első sorozatban gyártott csuklós autóbusza, 1966-73-ig gyártották. A jármű háromtengelyes, önhordó karosszériájú. A busz 16.500 mm hosszú, 2-3-2-4 ajtóelrendezésű, befogadóképessége szerint 42 ülő és 140 álló utas szállítására alkalmas. Az utánfutóval növelt jármű fékberendezése háromkörös volt. A megnövekedett járműtömeghez képest a kézifék hatásossága alacsony volt. Bár a harmonika fejlesztése során a korábbi bőr kivitel helyett már gumiharmonikát alkalmaztak, annak is rövid volt az élettartama.

E járműben volt először teljes körűen szovjet teherautóból származó első ill. utánfutó tengely, amelynek fékszerkezete ugyan hatásos volt, tartóssága azonban nem felelt meg a követelményeknek. A korábbi FAÜ csuklóssal ellentétben e típus utánfutója a jobb városi manőverezés érdekében már kormányzott volt. Az Ikarus által gyártott első csuklós autóbuszból 1964 és 1972 között a fővárosnak 279 db-ot szállítottak, az utolsó járművet 1980. január 20-án selejtezték Budapesten. A nullszéria 1963-ban készült el, s 1964. év elején álltak forgalomba (még Csepel motorral). A 10 db autóbusz (GA 85-10 - GA 85-19) az 5-ös, később a 12-es viszonylaton állt forgalomba. Azonban a jelentkező problémák miatt (kipukkant légrugó, kiszakadt vagy lógó hátsó ajtó) a későbbi években kisebb darabszámban szerezték be őket.

Nagyobb változást a buszokba beépített motor megváltoztatása (Csepel helyett RÁBA-MAN D2156) jelentette, mivel az új erőforrás csendesebb és erősebb volt. (Forrás)

komment komment

Miért nem a Stadionokig jár a Gödöllői HÉV?

BKV figyelő.hu

2009.05.23
09:20

Az elmúlt években sok szó esett a 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötéséről. A fejlesztést a VEKE is szorgalmazza. Ők a metró és a HÉV összekötését úgy képzelik el, hogy a metró a felszínen, az Örs Vezér terétől tovább, a HÉV vonalán a felszínen járna. Ezzel csak az a baj, hogy szakemberek szerint csak akkor megoldható, ha a HÉV és a metró kocsijait is lecserélik. A 2-es metró új szerelvényei már jönnek, ám azok még mindig alkalmatlanok a felszíni (értsd: A HÉV vonalán való) közlekedésre. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Gödöllői HÉV és a 2-es metró sosem, vagy csak évtizedek múlva lesz összekötve. Van azonban egy másik terv az összekötésre, ami nem új, mégsem beszél róla senki.

A 2-es metró Stadionok nevű állomásán 4 vágány található, melyből kettőt -a két szélsőt- használják rendszeresen, a két középső üresen áll. Ezt a két vágányt elvileg azért építették, hogy a HÉV ide álljon be, és itt legyen a végállomása. És ha belegondolunk, nem is hülyeség.

Bár az átszállás megmaradna, az összekötés ezen módja mégis több ezer ember életét könnyíthetné meg, hisz a metróról való átszállás alig néhány lépés lenne, és nem is kerülne sokba, mert csak az Örs Vezér téri összeköttetést kellene megoldani, valamint felsővezeték kellene az Örs és a Stadionok között.

Engem érdekelne a ti véleményetek is. Nektek az összekötésnek melyik formája tetszik? Esetleg teljesen más ötletetek van? Írjátok le, és szavazzatok!

komment komment Címkék: budapest bkv szavazás metró fejlesztés hév javaslat észrevétel összekötés

Mercedes buszt tesztel a BKV

BKV figyelő.hu

2009.05.22
12:50

Ma 14 órakor áll forgalomba a 7-es vonalon az a Mercedes Citaro alacsonypadlós, klimatizált autóbusz, melyet egy hétig tesztelhetnek majd a BKV utasai és járművezetői. Az autóbuszt reggel a sajtó munkatársainak egy zárt körű bemutatón mutatták be, ezen ott volt a BKV-figyelő is (erről fényképeket alul találtok).

Az utasok az autóbuszon a teszt alatt ingyen utazhatnak. A BKV kéri, hogy akinek észrevétele van az autóbusszal kapcsolatban (legyen pozitív vagy negatív) az írja meg nekik e-mailben a ugyfelszolgalat@bkv.hu címre. A véleményeteket természetesen mi is várjuk kommentek, e-mailek formájában.

komment komment Címkék: budapest teszt bkv mercedes busz képek bemutató kelenföld észrevétel 7 es

Távolítsák el a hajléktalanokat a BKV járműveiről!

BKV figyelő.hu

2009.05.22
11:50

Az utasok egyre nehezebben tűrik meg a hajléktalanokat maguk mellett a BKV járművein, főleg azután, hogy néhány napja két részeg, hajléktalannak mondott alak a BKV egyik buszvezetőjét is bántalmazta. Az utasok szerint a BKV-nak kellene lépni azért, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő, és hogy a hajléktalanok leszokjanak a tömegközlekedésről:

Kedves BKV Figyelő!

Eddig nekem úgy tűnt, hogy a Ti hangotokra ad a BKV, ezért szeretném veletek és velük is mindenképpen megosztani a következő gondomat.

Napi szinten használom a 16, vagy 16A-s buszt. A 16-os a Moszkva teret köti össze a Deák térrel a Vár érintésével, míg a 16A-s csak a Várba megy fel a Moszkváról és vissza. Na most a kora reggeli és késő délutáni órákban ez a busz inkább hasonlít egyfajta csöves-transzfer járatra, mintsem rendes BKV buszra. Naponta 2-3 fős végtelenül ápolatlan, büdös, hangoskodó, kutyájukat az üléseket utaztató és italukat kilötykölő hajléktalanok használják utazásra, mindenféle fenn akadás nélkül. Nem azt mondom, hogy csak mert a Váron keresztül megy a busz, ezért kivételezzenek vele, hanem szerintem vállalhatatlan a BKV részéről, hogy 9000-et kérjen el egy bérletért, míg az ilyen alakok miatt használhatatlan közlekedésre a járataik. És a sofőrök egyik esetben sem tesznek semmit.

Nagyon kérem szépen a BKV munkatársait, hogy ha ilyen árszinten akarják tartani a szolgáltatásukat, akkor azért tegyenek is valamit a fizető utasok érdekében. Mert míg alapjáratban is sokallom a havibérlet árát, úgy egyenesen pofátlannak tartom az elkérését míg ilyen (hozzáteszem kiemelten használt, ha mást nem a sok turista miatt) fontos járataikon nem biztosítják, hogy a nemfizető-utazásra alkalmat állapotú alakok is felszálljanak.

Üdvözlettel, Hadik

komment komment Címkék: budapest bkv utazás busz hajléktalan utas panasz észrevétel vezető

Senkit sem érdekelt, hogy részeg zaklatta az utasokat

BKV figyelő.hu

2009.05.22
08:40

Olvasónk meglepődve tapasztalta, hogy sem a BKV-t, sem az utasokat nem érdekelte, hogy egy részeg utas randalírozik a Csömöri HÉV egyik kocsijában. A vezetőfülkében lévő oktató próbálta csak letenni, de a férfi visszaszállt, és ugyan úgy piszkálta az utasokat mint előtte. Cinkotánál kérhettek volna segítséget, de ez elmaradt:

Kedves BKV-figyelő!

Ma, azaz 2009.05.15.-én Csömörre tartottam és ehhez a Csömöri HÉV-et választottam. A nyugodt utazásomat egy Sashalomnál felszálló részeg(cigivel a kezében) zavarta meg. Ezt az utasok kb. 2 megállóig tűrték, utána elkezdtek rászólni hogy hagyja már abba az ordítozást és a dohányzást. Erre a részeg emberke elindult a kocsi másik felébe és elkezdett lökdösni egy ülő utast, aki hozzá se szólt, majd ebből szép kis lökdösődés lett a tömegben. Ezt már Én sem tűrtem, feláltam félrelöktem és elindultam szólni a vezetőnek, de ebben megpróbált megakadályozni és hátulról belökött a tömegbe, de éppen sikerült elérnem a vezetőfülke ajtaját és bekopogtam(megjegyzem, az utasok közül kb 3-an voltunk, akik megpróbáltak tenni valamit).

Mátyásföld Imre utcai megállóban ki is jött az Oktató a fülkéből, mivel tanuló vezette a járművet, majd egy rövid beszélgetés után elfajult a helyzet és leráncigálta a HÉV-ről és megpróbálta leültetni egy padra. Miután szóltunk az oktatónak, hogy felszáll a 2. kocsiba, csak nevetett egyet és mentünk tovább, így a 2.kocsiban zaklatta tovább az utasokat, lökdöste őket. Reméltük, hogy majd biztos Cinkota állomáson segítenek majd leszedni, de csalódtunk. Cinkotán, ahol a legtöbb BKV-s tartózkodik, ki se jött senki, mintha nem is történt volna semmi.

Kérdem Én:

Látva, hogy a két BKV alkalmazott nem bír vele, miért nem szóltak be Cinkotára, hogy kéne egy kis segítség? Két ember simán le tudta volna szedni a HÉV-ről és két ember ott tudta volna tartani a peronon és tudtak volna rendőrt hívni. Tudom, jöhet ez a válasz is: BKV - Önnek (ez) jár! De miért kell az utasoknak ilyeneket elviselni a HÉV-en? Hol vannak ilyenkor a BKV híres Biztonsági Őrei és hol van az utasok összefogása?

Mindez az Örs Vezér térről 16:48 -kor induló Csömöri HÉV-en történt. A pályaszám ha jól emlékszem 901 volt.

Petiteto

komment komment Címkék: budapest bkv hév csömör balhé utas panasz észrevétel biztonsági őr vezető részeg.

Több hibát is talált az NKH a BKV buszán

BKV figyelő.hu

2009.05.21
15:20

Olajfolyás a motortérben, eltömődött levegőrendszer, rossz fordulatszám és vízfokmérő, rossz vezetőülés valamit hibás kilométeróra. „Csak” ennyi hibát talált a Közlekedési Hatóság azon az autóbuszon, melyről hétfőn írtam itt a blogon. Íme a hatóság levele:

Tisztelt Gál Mihály Úr!


Hivatkozással 2009. május 18-án kelt levelére, a BKV 27-es busszal kapcsolatos megkeresésére az alábbiak szerint tájékoztatjuk.

2009. május 19-én a busz ellenőrzése megtörtént. A bejelentett 27-es járat ellenőrzése nem lehetséges a forgalom akadályozása nélkül, ugyanis az érintett szakaszon közlekedő buszoknak nincs pihenőidejük, váltott gépkocsivezetővel dolgoznak.

Ennek ellenére az említett BPI-415 forgalmi rendszámú buszt a Moszkva téren sikerült megtalálni (16/A-Várbusz járat), és berendelni műszaki vizsgára.

A buszon fellelhető hibák az következők voltak: olajfolyás a motortérben, levegőrendszer tömítetlensége miatt nincs kellő nyomás az ajtók működtetéséhez, fordulatszámmérő és a vízhőfokmérő nem működik, sebességmérő időnként kiakad, vezetőülés magasság nem állítható.

A vizsgálat eredményeként a buszt 30 napon belül ismét be kell mutatni műszaki vizsgálatra, hogy igazolják, a hibákat javították.


Üdvözlettel: XY

kommunikációs és PR referens
Nemzeti Közlekedési Hatóság

komment komment Címkék: budapest hiba bkv busz levél ikarus válasz vizsgálat műszaki hiba nkh

?Mi van nyanya, meguntad az életed??

BKV figyelő.hu

2009.05.21
07:50

Olvasónk a BKV alvállalkozójának, a VT-Transmannak az egyik leggyökerebb buszvezetőjével találkozott tegnap reggel. A buszos Budafokon nem akarta megadni a gyalogosoknak az elsőbbséget, akik a zebrára lépve jelezték, hogy át akarnak kelni. A buszvezető nem elég, hogy a KRESZ szabályaival nem volt tisztában, még a gyalogosakkal kezdett kiabálni. Részletek a levélben:

„Tisztelt” BKV!
 
A mai napon (2009. május 20), 8:45-kor, a KLN-091-es rendszámú buszon (114-es vonalon) egy felháborító „élményben” volt részünk. A Kitérő villamosmegállónál lévő zebrán gyalogosok várakoztak. Ezt a buszvezető is látta. A gyalogosok leléptek, és elindultak. Pontosabban mondva ketten elindultak, a többiek nem mertek lelépni a gyorsan haladó jármű elé.

Szerencséjükre, mert a buszvezetőnek esze ágában sem volt lassítani, nemhogy megállni, úgy, ahogy azt a KRESZ előírná neki. Viszont kénytelen volt tényleg megállni, mert a két lelépő addigra már jócskán a busz elé ért, és idős emberek lévén elugrani nem tudtak (a buszvezető legnagyobb mérgére), ezért hírtelen megállt, centiméterekre a gyalogosoktól. És még a buszvezetőnek állt feljebb, kikiabálva a kis ablakán, hogy „Mi van, nyanya, meguntad az életed?”.

A busz álló volta miatt a többi gyalogos is nekiindult, de a fenti mondatott egy úr meghallotta, és megállt a busz előtt, és kérdőre vonta a buszvezető „hősünket”, hogy mit is képzel. Erre a maguk tökéletes alkalmazottja az egyezményes béke jelét mutatta fel. Középső ujját a magasba emelve adta tudtára a felháborodott gyalogos úrnak, hogy mennyire szereti, tiszteli a gyalogosokat védő törvényt, valamint mennyire szereti az időseket. Ezt meglátva az úr felpaprikázódott, és megindult a fülke ablaka felé. Szinte vártam, hogy mikor szedi ki a pofátlan sofőrt és hajtogatja össze, mint a papírkutyát, de ez nem történt meg. Az úr lecsillapodott, alaposan megnézte a busz rendszámát, majd tovább indult a zebrán. A veszély elmúltával bátor sofőrünk még kikiáltott, hogy „Jó vagy, haver” és röhögött egy sort, majd ismét élvezhettük a száguldás ízét.

Mint fizető utasuk (tudják, akiknek a pénzéből gazdálkodik a cég), felszólítom a Szolgáltatót (ezek maguk), hogy haladéktalanul járjanak el az ügyben, és helyezzék át a buszvezetőt a neki jobban megfelelő munkakörbe (például takarító, ott nem tudna a gyalogosok közé hajtani, ezzel emberek életét veszélyeztetve)!

Természetesen a levelet elküldöm a BKV-figyelő blognak is.

Üdvözlettel: Az 56054-es bérlet tulajdonosa.

komment komment Címkék: budapest bkv busz kresz utas panasz észrevétel zebra gyalogos vezető vt transman alvállakozó

„Mi van nyanya, meguntad az életed?”

BKV figyelő.hu

2009.05.21
07:50

Olvasónk a BKV alvállalkozójának, a VT-Transmannak az egyik leggyökerebb buszvezetőjével találkozott tegnap reggel. A buszos Budafokon nem akarta megadni a gyalogosoknak az elsőbbséget, akik a zebrára lépve jelezték, hogy át akarnak kelni. A buszvezető nem elég, hogy a KRESZ szabályaival nem volt tisztában, még a gyalogosakkal kezdett kiabálni. Részletek a levélben:

„Tisztelt” BKV!
 
A mai napon (2009. május 20), 8:45-kor, a KLN-091-es rendszámú buszon (114-es vonalon) egy felháborító „élményben” volt részünk. A Kitérő villamosmegállónál lévő zebrán gyalogosok várakoztak. Ezt a buszvezető is látta. A gyalogosok leléptek, és elindultak. Pontosabban mondva ketten elindultak, a többiek nem mertek lelépni a gyorsan haladó jármű elé.

Szerencséjükre, mert a buszvezetőnek esze ágában sem volt lassítani, nemhogy megállni, úgy, ahogy azt a KRESZ előírná neki. Viszont kénytelen volt tényleg megállni, mert a két lelépő addigra már jócskán a busz elé ért, és idős emberek lévén elugrani nem tudtak (a buszvezető legnagyobb mérgére), ezért hírtelen megállt, centiméterekre a gyalogosoktól. És még a buszvezetőnek állt feljebb, kikiabálva a kis ablakán, hogy „Mi van, nyanya, meguntad az életed?”.

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv busz kresz utas panasz észrevétel zebra gyalogos vezető vt transman alvállakozó

Hiába integetett és kiabált, otthagyta a busz

BKV figyelő.hu

2009.05.20
15:00

Olvasónk néhány napja nagyot szívott a BKV szervezetlensége miatt. Történt, hogy a Csepeli HÉV-vel és a 38-as busszal szeretett volna hazajutni, ahogy mindig. A HÉV-nél a BKV kavart valamit, ezért a szokásos vonat kimaradt. Beállt egy másik a megállóba, ami a BKV-sok szerint megfordul, és visszamegy majd. 5 perc várakozás után kiderült, hogy mégsem, ezért leszállították őket. Végül jött egy vonat, ami nem a megszokott rend szerint közlekedett. Utasunk hiába szeretett volna átszállni a buszra, ami elvileg bevárja a HÉV-et, az becsukta az ajtókat, pedig már ott állt mellette.

Emlékeztek még a néhány nappal ezelőtti bejegyzésre? A buszvezető az egyik vonalon kiugrott boltba, az utasok pedig a buszon várakoztak, amíg bevásárolt. Olyankor nem fontos a menetrend, csak akkor, amikor fél percet kellene várni a csatlakozáshoz futó utasok miatt:

Szia!

Lelkes és rendszeres olvasója a blognak. Az alábbiakban leírnám, hogy mi történt velem tegnap. Szégyenemre a tárgyban említett időben és helyen elöntötte az agyamat az indulat, és torkomszakadtából, féktelenül kikeltem magamból (anyáztam hangosan). Történt ugyanis, hogy tegnap este (04. 04.), szokásomhoz híven siettem a Lágymányosi hídi HÉV megállóba, hogy a Boráros térről menetrend szerint, Csepel irányába induló 21:11-es HÉV-et elérjem és azzal a Szent Imre térig utazzak, hogy ott átszálljak a 21:22-es Lakihegyre menő, 38-as buszra.

A BKV őszi átszervezését örömmel fogadtam, mert így már nem kellett sprintelni a HÉV-től a buszig, hanem így már volt bő 4-5 perc arra, hogy a HÉV-től a kb. 50 méterre levő buszmegállóba mindenki, még a nyugdíjasok is kényelmesen odaérjenek. Csakhogy tegnap este 21:11-kor nem jött HÉV a Boráros tér felől. Ellenben jött Csepel felől. Amint megállt, a hátsó piros lámpák fehérre váltottak. Egy ott kószáló BKV-s dolgozótól megkérdeztem, hogy most akkor ez fog visszamenni Csepelre? Igenlő választ kaptam, így hát többedmagammal átmentünk a másik vágányhoz és felszálltunk. A szerelvény még állt vagy 5 percig, már kezdtünk türelmetlenek lenni, amikor a hangosbemondóban közölték, hogy mégiscsak a Boráros térre megy.

Remek. 21:11-es HÉV kilőve. Nem baj, még a 21:31-es is jó lesz, még az "utolsó buszt" elérem (az utolsó olyan 38-ast, ami szinkronban van a HÉV-vel és nem kell 40 percet várakozni, mert Lakihegyre nem megy más). 21:31-kor el is indult a HÉV, de valami már akkor nem stimmelt, hisz nem "sorolt be" a jobb oldali vágányra, hanem lassan döcögött menetiránnyal szemben. A Lágymányosi hídnál találkoztunk a szintén szembe sávban közlekedő HÉV-vel, ami a Boráros térre ment. Szuper - mondtam magamban. Továbbra is meglehetősen lassan haladtunk. A Szabadkikötőnél a vezető közölte, hogy változás van az uticélt illetően és ez a szerelvény csak a Szent Imre térig megy (végig a bal oldalon), de aki tovább akar utazni, az a téren a másik vágányon várakozó HÉV-re átszállhat. Itt már mindenki kínosan mosolygott. Én már kezdtem aggódni, hogy nem érem el a buszt. 21:40-re begördült a HÉV a Szent Imre térre. Sebaj - gondoltam - max szaporázom a léptemet, de amint leszálltam, látom, hogy a 38-as busz már kanyarodik is a térre a megállóhoz.

50 méter sprint, életem legjobbját futottam (7-8 másodperc lehetett). A busz elindult, majd megtorpant. Biztos, hogy látott, mert az utcán nem volt forgalom, ami miatt ennyit kellett volna állnia kisoroláshoz. Épp odaértem (én aki sprintelni tudott, a nyugdíjasok még a HÉV-nél voltak), integettem, egyértelműen jeleztem, hogy fel szeretnék szállni, de az ajtó nem nyílt ki, és a busz elindult. Pedig ott álltam mellette! Gondoltam egy kis hangjelzésre hátha, ezért kurjanottam egy hangos "HAHÓ!"-t és tenyérrel lendületesen megsimogattam a busz bádoglemezét, hogy hátha meghallja. De semmi. Továbbment, otthagyott mindenkit. És ekkor aláztam meg magamat egy Kazinczy díjas kiáltással. Na de hát dühös voltam...

Ha felengedett volna, szóltam volna, hogy kicsit várjon már, mert most ért be a HÉV. A tények: - a HÉV rejtélyes utakat választott - magyarázatot senki sem kapott. - a 38-as busz 1000%, hogy előbb indult, mert eddig nemhogy a megállóban jelzett 21:42-re, hanem 45-re is alig ért oda (az én órám szerint). Mostmeg 41-kor már csak integetni tudtam neki (szintén az én órám szerint). Köszönöm, ha megjelenik ez az írás, érdeklődve várom az esetleges teliholddal kapcsolatos magyarázatokat...

Üdv, Iván Gábor

komment komment Címkék: budapest bkv busz hév csepel utas panasz csatlakozás észrevétel vezető

Villámsebességgel intézkedett a BKV-s

BKV figyelő.hu

2009.05.20
12:00

A sok rossz mellé, most jöjjön egy kis jó: Olvasónk a táskáját véletlenül a villamoson felejtette, de ezt csak akkor vette észre, amikor a jármű már kiállt a megállóból. Felhívta a BKV ügyfélszolgálatát, ahol azonnal intézkedtek, és végül meglett a táska:

Szia BKV-figyelő!

Egy pozitív történetet szeretnék megosztani veletek. A mai napon délelőtt (2009. 05.16.) a párommal a 41-es villamoson utaztunk, majd a Gellért téren leszálltunk, hogy a 47-es villamossal folytassuk utunkat. A leszállás után vettük észre, hogy balga módon a villamos ülésén felejtettük az egyik fontos csomagunkat, a villamos pedig már elment. Egy pillanat alatt paffá lettünk, szinte biztosra vettük, hogy elvesztettük. A csomagban ruhák voltak, de a zsebeikben kb. 25eFt értékben pénz és utalvány volt.

Gyorsan felszálltunk az utána érkező 18-as villamosra, majd a menetrenden találtunk egy telefonszámot: 1/258-4636, itt a menüpontok között sikerült egy diszpécsert kapcsolni, aki RENDKÍVÜL segítőkész volt. Megkérdezte, hogy pontosan hol, mikor hagytuk el a csomagot. Visszahívást ígért és valóban 10 percen belül visszahívott, hogy a vezető megtalálta és nála átvehetjük a Moszkva tér végállomáson. Az állomáson a vezető már várt és valóban hiánytalanul átvehettem az elhagyott csomagunkat. Már visszafele utaztunk amikor a diszpécser visszahívott! Érdeklődött, hogy hiánytalanul visszakaptuk a csomagunkat. Hálás vagyok a villamosvezetőnek, az utasoknak :) illetve nagyon nagy köszönet a diszpécsernek - B. Zsolt - aki példamutató módon segített nekünk lüke utasoknak, hogy a történet happy end legyen.

Balázs

komment komment Címkék: budapest bkv csomag villamos utas észrevétel talált tárgy dicséret vezető diszpécser

?Nem dumál, jelez!? ?mondta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.05.20
06:50

Olvasónk hiába jelezte leszállási szándékát a 276E autóbuszon, mert a jármű az Ananász utcai megálló mellett olyan tempóban haladt el, mint ha ott nem is lenne megállója. Utasunk szólt a buszvezetőnek, hogy jelezte a leszállási szándékot, le szeretne szállni. Nagy hiba volt, mert ezek után még a buszvezető szólt be az utasnak:

Tisztelt BKV Zrt! Tisztelt BKV-figyelő blog!

A mai napon, 2009. május 15-én az este 22 óra 06 perckor, az Örs Vezér térről induló 276E jelzésű autóbusz vezetőjére szeretnék panaszt tenni. A Rákoscsaba-Újtelep, Naplás út, végállomás előtti szakaszon, nevezetesen az Ananász utcán vészesen gyorsan közlekedett a jármű. Tudtommal 50km/h a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen belül, a busz körül-belül 70-80km/h-ás tempó mellett haladt. Sietős is lehetett, mert a leszállási szándékomat ugyan jeleztem a harmadik ajtónál, de a kanyarodás után, ami szintén eléggé lendületesre sikerült, a busz nem állt meg a megállóban, hanem továbbhajtott.

Ekkor szóltam a vezetőnek, idézem "Helló, jeleztem", mire ő a "Nem dumál, jelez!" feleletet adta megjegyzem tűrhetetlen hangnemben. Mindezek alatt egy ismerősöm is a buszon tartózkodott, remélem a "Nem dumál..." az a kettőnk között út közben folytatott beszélgetésre vonatkozott.

Szeretném, hogy ha van rá mód, akkor vizsgálják ki a gyorshajást, valamint választ várok arra, hogy megengedhető ez a modor az alkalmazottaik részéről! (gondolom nem) Ismét jelezném, hogy rajtam kívül nem egy ember tartózkodott a buszon, többek között egyik ismerősöm, aki ha muszáj az esetet tanúsíthatja.

Fizető utasuk, Rendszeres olvasójuk

Czirják András

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető megálló leszállás 276e

„Nem dumál, jelez!” –mondta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.05.20
06:50

Olvasónk hiába jelezte leszállási szándékát a 276E autóbuszon, mert a jármű az Ananász utcai megálló mellett olyan tempóban haladt el, mint ha ott nem is lenne megállója. Utasunk szólt a buszvezetőnek, hogy jelezte a leszállási szándékot, le szeretne szállni. Nagy hiba volt, mert ezek után még a buszvezető szólt be az utasnak:

Tisztelt BKV Zrt! Tisztelt BKV-figyelő blog!

A mai napon, 2009. május 15-én az este 22 óra 06 perckor, az Örs Vezér térről induló 276E jelzésű autóbusz vezetőjére szeretnék panaszt tenni. A Rákoscsaba-Újtelep, Naplás út, végállomás előtti szakaszon, nevezetesen az Ananász utcán vészesen gyorsan közlekedett a jármű. Tudtommal 50km/h a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen belül, a busz körül-belül 70-80km/h-ás tempó mellett haladt. Sietős is lehetett, mert a leszállási szándékomat ugyan jeleztem a harmadik ajtónál, de a kanyarodás után, ami szintén eléggé lendületesre sikerült, a busz nem állt meg a megállóban, hanem továbbhajtott.

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető megálló leszállás 276e

Re: Színészek mondják majd a megállók neveit

BKV figyelő.hu

2009.05.19
15:30

Tegnap reggel megjelent egy bejegyzés a blogon, ahol a földalattira készült új utastájékoztató hangokat hallhattátok. A bejegyzés 10 óra után lekerült a publikus nézetből. Nem azért, mert kiderült, hogy nem igaz amit írtam, hanem mert a BKV szólt, hogy épp a poént készül lelőni.

A cégnél ugyanis kitalálták (elméletileg a publikálás előtt már), hogy miután feltöltötték a hangokat a vonatokra (még nem tudni hogyan) egy játékot indítanak, ahol majd az utasok nyerhetnek, színházjegyeket. Ezért felajánlottam, hogy a játék indulásáig a bejegyzést leveszem a publikus nézetből, nem célom elrontani a BKV akcióit.

Hamarosan egyébként találkozom a cég új kommunikációs igazgatójával is, akitől személyesen meg megkérdezhetem majd, hogy mi indokolja az utastájékoztató hangok lecserélést, illetve, hogy az új paraméterkönyv bevezetése előtt néhány héttel miért nem a változásokat kommunikálják inkább.

komment komment Címkék: budapest poszt észrevételek bkv bejegyzés információ utas válasz tájékoztatás

A BKV-nál nem ismerik a méltányosságot

BKV figyelő.hu

2009.05.19
10:20

Olvasónk rettentő nagyot hibázott. Otthon felejtette a bérletét, majd a sok nála lévő jegy közül véletlenül egy olyat lyukasztott ki, amit már kezelt. Legalábbis az ellenőr szerint, mert az utas nem látta, hogy a jegy használt. A metrón természetesen megbüntették. Az utas be is ment az Akácfa utcába, hogy elmesélje a történetét és rendezze a tartozását. Az ügyfélszolgálatos úr nem volt megértő, lekezelően bánt az utassal. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Múlthéten sajnálatos módon megbüntettek a metrónál, egy szerencsétlen figyelmetlenség miatt (ami úgy érzem nem feltétlen csak az én hibám).

Egyik nap munkába menet vettem észre, hogy otthon felejtettem bérletemet, de gondoltam semmi baj, múltkori (biciklis-héves) kirándulásból maradt egy jegyem. Beérve metróhoz kilyukasztom a jegyem, mutatom fent lévő ellenőröknek, eddig minden rendben. Kijáratnál szintén ellenőrzés, odaadom, mire ellenőr szól, hogy ez nem jó, használt. Elkerekedik a szemem, aztán rájövök, hogy múltkori kirándulásunk után (én felelőtlen állampolgár) elfelejtettem kidobni a használt jegyeket, amelyeken a lyukasztás gyakorlatilag csak nagyító mellett látszik, de semmiképpen sem rohanás közben az aluljáró félhomályában. Mondom ellenőrnek, hogy mi történt és hogy van nálam vadi új jegy (mutatom neki), de nem érdekli. És különben is, ha nem adom oda az irataimat rendőrt hív. Szóval megbüntettek.

Másnap bemegyek Akácfa utcába bérlettel, rosszul lyukasztott jeggyel, naivan gondolom, elmondom mi történt, hátha csoda történik. Teljesen udvariasan elmondom az ott ülő "úrnak" az esetem, mire olyan stílusban kapok választ, amitől a hajam égnek áll (mintha a s*ggéből rántott volna elő). Ezek után sajnos leálltam vele vitatkozni, minek után a következőket tudtam meg tőle: az, hogy ha a lyukasztó nem lyukaszt rendesen, nem a BKV felelőssége (akkor kié?), valamint, hogy a metró lejáratnál álló kollégáknak nem az a dolguk, hogy ellenőrizzék a jegyeket. (?) (ugyanis, ha megnézték volna rendesen, megkímélnek ettől a kellemetlenségtől) Ezek után szeretném megtudni, hogy miért fizetik őket (megállónként 4-5 embert), ha gyakorlatilag egy szalvétát is felmutathatnék nekik jegy helyett, mivel az akácfában ülő "úr" szerint nem feladatuk az ellenőrzés?

A büntetést szó nélkül befizettem, de talán jobb szájízzel távoztam volna (már ha büntetés után lehet), ha nem ilyen stílusban kapok választ. Ez volt a legfelháborítóbb az egész esetben!
Szóval hajrá BKV, csak így tovább! Én többet bérletet biztos nem veszek és ha lehet nagy ívben kerülöm a BKV járatait a jövőben, megoldom másképp a közlekedést. Igazán értenek az image építéshez!

Üdv: Egy volt BKV utas

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy

Felszállás közben csinált maga alá a hajléktalan

BKV figyelő.hu

2009.05.19
07:10

Megint emelkednek a BKV tarifái, a színvonal ezzel együtt a megszokott módon csökkenni fog. Kevesebb lesz a fizető utas, kevesebb lesz a bevétel, ezért takarításra, karbantartásra és alkatrészekre egyre kevesebb pénz jut majd. (Az alvállalkozók és a tanácsadók nyugodjanak meg, ők ki lesznek fizetve. Elvégre barátokat nem hagyunk cserben).

Olvasónk egy hajléktalannak volt kénytelen utazni a minap a 37-es villamoson. Az úr felszállás közben „befosott”, szagával (és jelenlétével) zavarta az utasokat, ezért a villamosvezető egy utassal együtt letett a járműről. A villamosvezető hölgy szerencsés volt, őt nem verték meg úgy, mint több kollégáját a napokban.

Tisztelt BKV!

Tegnap, 2009. május 13-án a 37-es villamosra (indulás a Blaháról 17:49-kor) a Köztársaság térnél felszállt két hajléktalan. Az egyikük ezután (közben? közvetlenül előtte?) befosott, amitől a villamoson elviselhetetlen bűz támadt. Nem sokkal később a vezető hölgy egy utas segítségével lezavarta a férfiakat a villamosról, de a szag kiszellőztethetetlenül az utastérben maradt.

Kérdéseim a következők:

- Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy az utazási feltételeknek meg nem felelő utasok fel se szállhassanak a járművekre?

- Hogyan kívánják megvédeni (főleg a női) dolgozóik biztonságát abban az esetben, ha több, agresszív, részeg utassal szemben kell fellépniük?

- Miért nincs a BKV-nál egy olyan biztonsági rendszer, amely úgy működik, hogy a vezető beszól a központba: "X utcánál vagyok, az Y megállóba kérek egy egységet"

- És az adott helyen intézkedési jogkörrel ellátott személyek várnák a járművet.

NP

komment komment Címkék: budapest bkv utazás hajléktalan villamos utas panasz észrevétel vezető

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása