BKV-Figyelő

Nem nézett a visszapillantóba, rácsukta a 4 éves gyerekre az ajtót

BKV figyelő.hu

2009.10.07
07:10

Olvasónk tegnap reggel óvodába tartott 4 éves kisfiával. A 30A buszról a Berda József utcánál szerettek volna leszállni, ám a busz vezetője ezt nem hagyta Csengetett és csukta is be az ajtókat anélkül, hogy megnézte volna, van-e még leszálló. A gyerek az ajtók között maradt, az anyukája szabadította ki:

Kedves BKV-figyelő!

Szemtanút keresünk. 4 éves kisfiammal oviba indultunk ma (2009. október 6.) reggel a 30A busz Megyer, Szondi utcai végállomásától. A busz repesztett, ahogy tudott, ugyanis valami érthetetlen okból reggelente a 30-as és 30A buszok pár perc eltéréssel indulnak, így a másodikként induló 30A busz szinte üresen dönget át az üres megállókon. Mint utóbb kiderült, a sofőrnek igen sietős volt a dolga - csak azt nem tudom, miért és hová.

Körülbelül 8:05 körül értünk a megállóhoz, ahol leszállni szándékoztunk (Berda József utca). A történethez tartozik, hogy egy régi csuklós buszról van szó, amelyet korábban a piros 7-es, 173-as vonalán használtak (pirosra van festve az orra). Mi ennek a járműnek a hátsó ajtaján akartunk leszállni. Általában azért választjuk a hátsó ajtót, mert ott nincs középen kapaszkodó, így a gyerek mellett haladva le tudok szállni én is. Ezeknél a régipirosheteseknél pont nem így van, de nem gondoltam, hogy ebből gond lehet.

A "leszállási szándékot" idejében jelezték - egy másik anyuka, egy iskolás kisgyerekkel. Mi mögéjük sorakoztunk. Leszállt a kisfiú az anyukájával, mögöttük indultunk mi is. Kisfiam indult előre, én kb. egy lépcsőfokkal utána, mert csak a kapaszkodó másik oldalát tudtam igénybe venni, onnan pedig még egy utastársnak arrébb kellett húzódnia. Még és már a lépcsőn tartózkodtunk, amikor a sofőr csöngetni kezdett, és azon nyomban be is csukta az ajtót - éppen rá a gyerek vállára. Én még gyorsan elkaptam az egyik ajtószárnyat, de csak késleltetni tudtam a csukódását, megakadályozni nem (anyukaként nem vagyok egy Toldi Miklós). Ez arra volt elegendő, hogy a gyerek visszahúzza a vállát, és már "csak" a csuklója volt beszorulva. A háta mögött állt egy fiatalember, aki szintén próbálta a másik ajtószárnyat kifeszegetni, sikertelenül. Persze rögtön kiabáltam, hogy nyissa ki, az utasok is szóltak, hogy baj van, ennek ellenére hosszú másodpercekig csak berregtette a csengőt (mint amikor beszorul az a nyomvadt ajtó, és próbálgatják becsukni). Közben kintről, a járdáról is visszafordult az iskolás gyermek anyukája, de ő sem bírt a mázsás ajtóval. Végül csak meghallotta a sofőr, hogy mit kérnek tőle (ha már a visszapillantó tükröt nem használja), és kinyitotta az ajtót. Leszállni tehát sikerült. Szegény gyerek üvöltött az ijedségtől és a fájdalomtól, de a buszvezetőnek esze ágában sem volt leszállni, hogy megnézze, nem történt-e a gyereknek komolyabb baja. (Egyelőre úgy néz ki, nem, de ez csak a szerencsének és a gyors reakciómnak köszönhető.)

A történetben két dolgot nehezményezek. Az egyik, hogy miért nem tudta a vezető rendeltetésszerűen használni a járművét, azaz miért nem nézte a visszapillantó tükörben, van-e még leszálló utas. Mert könnyű kiírni, hogy a csengő megszólalása után hagyjak fel minden reménnyel, de mégis jó lenne ott leszállni, ahol szeretnék (és kell). A másik, hogy ha már így alakultak a dolgok, akkor miért nem vette a bátorságot, és jött oda hozzánk megnézni, hogy mi történt? (Netalán bocsánatot kérni - nem tőlem, a gyerektől?)

A  történtek  után, a síró gyereket vigasztalva, csak jó negyed órával később jutott eszembe, hogy talán meg kellett volna nézni a jármű rendszámát. Veszett fejsze nyele! Annak viszont adok egy esélyt, hogy ha sikerül találnunk valakit, aki velünk utazott a buszon, illetve az iskolás kisgyerek édesanyját, akkor feljelentést teszünk a sofőr ellen.

Üdv: egy anyuka

komment komment Címkék: budapest gyerek bkv busz ajtó panasz észrevétel vezető 30a odacsukás sietés

Ellopták a bérletét, anyázott az ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.10.06
13:50

Olvasónk frissen vásárolt bérletét valaki ellopta a villamoson. Csak akkor vette észre, hogy nincs meg, amikor ellenőrrel találkozott a 7-es buszon. Hiába mondta, hogy most vett bérletet, hiába mutogatta a nyugtát amit a bérletről kapott, az ellenőr csak k*rvaanyázott és büntetni akart:

Kedves BKV-figyelő!

Olyan történetet írok meg nektek, amit ha a blogon olvasnék valószínűleg én sem hinnék el. Tegnap lejárt a bérletem, munkába indulás előtt vettem újat a Nyugati pályaudvaron. Igazolványszámot nem írtam rá, csak betettem a bérletigazolványba a régi elé és zsebre tettem. Felszálltam a Combinora, majd a Blaha Lujza téren a 7-es buszra.

Kicsivel később ellenőr kopogtatta meg a vállamat, nyúltam a bérletért, de üres volt a zsebem. Egyből elkezdtem gondolkodni hová tehettem, átnéztem a zsebeimet, táskámat, de nem találtam. „Ezt ellopták” mondtam az ellenőrnek, aki jót kacagott ezen majd megkérdezte: -Tudja hányan mondták ezt ma már nekem? Bizonygattam neki, még a nyugta is megvolt, amit a Nyugatinál kaptam, de már kérdezte, milyen névre, címre írhatja a csekket. Szóváltásba keveredtünk, nem akartam büntetést fizetni ő nagyon akarta, hogy fizessek. Az előbb adtam ki 9400 forintot a szolgáltatásra, nem fogok büntetést fizetni inkább a Keletinél leszálltam, hogy majd ott veszek jegyet valahol. Ennek se igazán örült.

Az ellenőr maradt a buszon, onnan kurvaanyázott és mocskos csalózott körülbelül 200 ember előtt. Öltönyben voltam, aktatáskával, komolyan bliccelőnek nézett? Oké, hogy nem tehet különbséget két bliccelő között, de legalább annyi lehetne benni, hogy nem kiabál utánam ha leszálltam.

Szerintetek ilyenkor mi a teendő? Új bérletet nem fogok kapni a BKV-tól ezt tudom, én sem fogok másikat venni csak azért, mert valaki kilopta s zsebemből az újat. (Elég mély a zakó zsebe, ki nem csúszhatott). Mit tegyek?

komment komment Címkék: budapest bkv utazás büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy pénztár észrevétel

Tollal beírt nullával tízszerezték meg fizetését a BKV-nál?

BKV figyelő.hu

2009.10.06
11:10

Felvetik a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál kötött botrányos szerződések és megbízások - a BKV nem nyilvános belső jelentése szerint.

A Hírszerző birtokába jutott dokumentumból kiderül: több távozó vezető is 20-30 millió forint körüli lelépési pénzt kapott az utóbbi években, de volt, aki 70 vagy 83 millió forintot tehetett zsebre. A közlekedési vállalat belső vizsgálata megállapította: Regőczi Miklós kommunikációs igazgató úgy kapott csaknem 35 millió forintot, hogy szerződését Antal Attila akkori vezérigazgató távozása előtt nem sokkal módosította. A BKV tanácsosával havi 30 ezer forintos juttatással kötött megállapodást a vezérigazgató, ám a dokumentumban szereplő összeget időközben valaki kiegészítette egy tollal beírt nullával - 300 ezer forintra.

Azt nem tudni, hogy ki, mikor és kinek az utasítására javított bele a szerződésbe. A jelentés azt is megállapítja, hogy a fénymásolók állapotának felmérésére szerződött cég 19 millió forintért mindössze 12 soros dokumentumot nyújtott be.

(hírTV)

komment komment Címkék: budapest cikk hírtv bkv hír botrány információ fizetés végkielégítés

A BKV szerint a Kelenföldi pályaudvar a körtéren van

BKV figyelő.hu

2009.10.06
07:00

Több, mint egy hónapja, hogy először feltűnt, hibás az utastájékoztatás a 7E és a 173E buszokon. A Bártfai utcai megállóból kiállva a Kelenföldi pályaudvar felé haladva a kijelző olyan járatokat ír ki átszállási lehetőségként, melyeknek a környéken sincs megállójuk, nem hogy az Etele téren. Ilyen például a 41-es, 47-es és a 61-es villamos, a 27-es, 33-as és a 33E autóbusz. Ahogy néztem a tájékoztató táblát a Móricz Zsigmond körtér átszállási lehetőségeit ajánlja a BKV a Kelenföldi pályaudvaron is.

Persze hülyeség lenne ilyen miatt a BKV-t anyázni, mindenbe, így az utastájékoztatásba is csúsznak hibák. A baj azzal van, hogy hetek óta nem tűnt fel senkinek, és nem javították a hibát, pedig buszvezetőknek és a BKV-nak is jeleztem, hogy ez így nem jó, sokakat megtéveszt a téves kiírás. Tojnák rá, a legfontosabb, hogy Rudolf Peti mondja a megállók neveit.

komment komment Címkék: budapest bejelentés bkv saját utas panasz kijelző tájékoztatás észrevétel fok gyem

250 milliót spórolna meg az utas a BKV-nak

BKV figyelő.hu

2009.10.05
12:40

Olvasónk, egy országosan ismert rádió hírolvasója érdekes levéllel fordult a BKV-hoz és a városvezetéshez. Ingyen felmondaná a BKV utastájékoztató szövegeit, így a BKV-nak nem kellene erre egy fillért sem költeni, a cég így körülbelül 250 millió forintot takaríthatna meg. Az utasnak csak egy kérése van: Az így megtakarított pénzt az utasokra költsék, ne a cégvezetők tömjék a zsebeikbe.

Dr. Kocsis István vezérigazgató Úr
és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes Úr részére

 
Tárgy: Adomány a BKV Zrt. részére
 
Tisztelt Címzettek!

Budapesti, a fővárosi ügyeit szívén viselő állampolgárként, közlekedésbarátként keserűséggel fogadom a BKV Zrt. körüli ügyekről szóló híradásokat. Örömmel veszem, hogy az érintettek szóbeli ígéretekkel, illetve a szabályok módosításával változtatni kívánnak a főváros közlekedési cégének megítélésén, azonban nincs kétségem afelől, hogy a változás – bármilyen őszinte szándékkal történjék is – lassan kerül át a gyakorlatba.

Még hosszabb az a folyamat, amíg a budapestiek valóban érzékelik és el is ismerik majd az előnyös változást. A fővárosi, közösségi közlekedést használó lakosoknak mihamarabb tapasztalható fejleményekre van szükségük, hogy a BKV Zrt. kétes ügyei kapcsán kialakult morális válság („minek vegyek jegyet, ha a pénzt nem a közlekedésre költik, hanem a saját zsebükbe tömik”) ne mélyüljön tovább.

Fentieket szem előtt tartva az egyik országosan ismert rádió hírszerkesztő-hírolvasójaként azzal kínálom segítségemet, amivel – hivatásomból adódóan – módomban áll: térítésmentesen a BKV Zrt. rendelkezésére bocsátom a hangomat azon utastájékoztatási rendszerhez, amit a hírek szerint a BKV Zrt. 2012-ig tervez kialakítani uniós, központi költségvetési és saját források felhasználásával. Emellett igény esetén – szintén térítésmentesen – szívesen közreműködök ezt megelőző, vagy ezt követő hanganyagok létrehozásában is.

Javaslatom elfogadásával mindazok, akik az utóbbi hetekben, hónapokban a BKV Zrt. takarékosabb, átláthatóbb és erkölcsös működésének szószólói voltak, nyilvánosan igazolhatják a fővárosiak számára, hogy e szándékukat a gyakorlatban is készek érvényesíteni. Ezt pedig az (utazó)közönség minden bizonnyal méltányolni fogja.

A 7, 7E, 173, 173E busz, valamint a 4-6 villamos – mindösszesen hat járat – aktuális utastájékoztatásának hangjai a BKV Zrt. közlése szerint nettó 5 millió forintba kerültek idén nyáron. Ennek alapján felajánlásom értéke a BKV Zrt. összesen mintegy 300 járatára vetítve kb. nettó 250 millió forint. Az uniós támogatásból, a költségvetésből vagy saját forrásaiból ezt a megtakarított negyedmilliárd forintot a BKV, vagy a tulajdonos főváros más fontos célokra – például öt vadonatúj autóbusz megvásárlására – költhetné.

Felajánlásom közcélú: nem áll szándékomban ezzel sem saját magamat, sem munkahelyemet népszerűsíteni. Ebből kifolyólag e nyílt levélnek csupán fenti címzettjei olvashatják aláírásomat és elérhetőségeimet. Tőlük ezúton diszkréciót, a levelemet befogadó sajtóorgánumoktól pedig elnézést és megértést kérek, valamint bízom abban, hogy a kényszerű anonimitásomtól függetlenül is felkarolják és támogatják kezdeményezésemet.

Budapest, 2009. október 3.

Tisztelettel: XY, pártoktól független magánember (hírszerkesztő, XY Rádió)

komment komment Címkék: budapest rádió bkv utas adomány javaslat felajánlás tájékoztatás észrevétel

Keselyűként csapnak le a turistákra az ellenőrök

BKV figyelő.hu

2009.10.05
11:20

A Sziget idején sokat jártam a Batthyány tér környékén, ahol mindig turistákat büntető, turistákkal ordibáló ellenőrökkel találkoztam. A BKV odavezényelte az ellenőreinek nagy részét, azok pedig lecsaptak a tájékozatlan látogatókra. De nem kell ehhez Sziget, egész nyáron ez ment a turisták által látogatott vonalakon. Talán ez is az oka annak, hogy egyre kevesebb a turista:

Tisztelt BKV-figyelő!

Miután elszaporodtak, megsokasodtak a BKV-s ellenőröket leleplező bejegyzések, ezért úgy döntöttem, hogy en is megosztom nagyobb közönséggel a tapasztalataimat az ellenőrökről!

Szóval 2007 tavaszán történt, hogy a lengyel párommal, egyik vasárnap a Margit szigeti séta után úgy döntöttünk, hogy villamossal elmegyünk a Vigadó térre. Mivel sehol nem lehetett a környéken jegyet kapni és természetesen a jegykiadó automaták sem működtek ezért blicceltünk. Ahogy az lenni szokott, már a megállóban felszállt velünk 3 ellenőr akik le is csaptak ránk. Semmi baj, leszálltunk velük a Kossuth téri metrómegállónál és elkezdődött a büntetés. Mivel a leányzónak már voltak kellemetlen tapasztalatai az ellenőrökkel, amik olyan vadak voltak, hogy nem akartam elhinni, mondta, hogy ne szolaljak meg magyarul és majd meglátom. Így is tettem.

Az egyik kérte tőle az igazolványát, a második mögém állt, hogy ne tudjak elmenekülni vagy nem tudom, hogy miért amíg a harmadik telefonálást színlelve hangosan mobilozott: POLICE, JA! POLICE, JA!…engem is kérdezgettek, de nem válaszoltam, csak a vállam húzgáltam és figyeltem. Akkor vált gyanússá a dolog, amikor az igazolványt vizsgáló mutatja a másiknak a lengyel igazolványt, hogy nem tudnak rajta eligazodni, pedig csak annyi a különbség, hogy az barna. De ez mindegy… akkor aki mögöttem állt szólt neki, hogy „Kit érdekel! Mondjad neki és menjünk!” ekkor az leírt egy számot egy papírra és odaadta a lánynak: 7500 Ft.

Ekkor a lány átadta nekem a papírt. Mondtam neki, hogy „vedd el az igazolványod és menjünk! Ezek le akarnak húzni!” a lány nyúlt érte, erre az ellenőr ellökte a kezét, az igazolványt a hátsó zsebébe tette és mondta artikulálva a lánynak (nyelvtudás hiányában): „kéne vissza mi? Akkor fizess!” A mögöttem álló ellenőr helyeselt, miközben a telefonos még mindig „JA, POLICE! JA POLICE!”. Erre kikerekedett a szemem és megkérdeztem, hogy mi az a 7500 Ft. Meglepődtek, majd megjegyezték, hogy ez a büntetés! Erre a telefonáló már abbahagyta és odajött! A mögöttem lévő hátba lökött! Úgy helyezkedtem, hogy lássam mindhármat, és a lányt mögém húztam. Kértem vissza az igazolványt, mire ők azt mondták, hogy rendőrt hívnak, aminek igencsak örültem, legalább nem nekem kell! Erre azt mondta a telefonáló, hogy nem veszik fel. Mondtam, hogy nem probléma úgyis mindig van 2-3 a parlament bejáratánál és elindultam, hogy szólok nekik.

Erre visszaadták a lánynak az igazolványt és elkezdtek fenyegetőzni és szidalmazni: „Most örülsz mi, köcsög!”…elindultunk, de csak nem hagyták abba! Az egyik így szólt utánunk: „az a szerencséd, hogy elhúzol! Gyere vissza és feljelentelek!”. RENDBEN! Visszamentem, odaadtam nekik a személyi igazolványom és mondtam, hogy rajta! KÖVETELEM, HOGY JELENTSENEK FEL! (ült egy idős hölgy a megállóban és megígérte, hogy akármi van, Ő tanúskodik!) Erre remegő kézzel kiállították a papírokat aláírtam és otthagytam őket. A lányt eléggé megviselték a történtek és megígértette velem, hogy akkor nem csinálok belőle ügyet, mert ha ilyenek  dolgozhatnak ellenőrként, akkor Ő nem tud megbízni semmilyem közszolgában Magyarországon….semmilyen papírt nem kaptam azóta sem…
 
Ez csak egy eset amire fény derült…elgondolni is borzasztó, hogy mennyi esetben megússzák és turistákat „húznak le”…vastagon…
 
Maradok tisztelettel:
 
V. Ferenc

komment komment Címkék: budapest bkv rendőr büntetés ellenőr utas panasz turista észrevétel

Minden idők legőszintébb panaszlevele

BKV figyelő.hu

2009.10.05
06:40

Dr. Kováts Sebestyén László nem ismeretlen a BKV-figyelőt olvasók számára. Ő azaz ügyvéd, aki a legrövidebb idő alatt legtöbb kamubüntetést tudja kiküldeni a magyar polgároknak, ebben tart rekordot. Az ügyvéd hazudott már olyan bírságról, melyről még a BKV sem tudott, de követelt már egy debreceni olvasónktól 600 ezer forintot úgy, hogy az illető nem is járt akkor Budapesten, amikor elvileg "megbüntették".

Tisztelt dr Kováts Sebestyén László Ügyvéd Úr!

Első levelét kézhezkapva jót derültem és tényleg boldog voltam, hogy ezekben a vérzivataros időkben még élnek olyan emberek mint Ön, akik nem veszítették el a humorérzéküket.

Második levelét kézhezkapva már korántsem vagyok ilyen boldog, mert azt hiszem Ön tényleg azt képzeli, hogy bármilyen pénzösszeget is hajlandó vagyok fizetni Önnek, és az Ön által képviselt a magyar adófizetők pénzén élősködő parazita BKV-nak!

Bár ez nem az ügyhöz kapcsolódik, de itt meg kívánom jegyezni hogy az Ön által képviselt BKV bármely vezetőjének egy havi fizetése gyökeresen meg tudná változtatni a Magyarországi emberek 90%-nak az életét. Milliók vesznek fel lakás célra tíz évekre annyi hitelt, amennyit a társaság vezetői egy-két hónap alatt zsebre tesznek. (csak zárójelben említem a végkielégítés címszóval ellopott százmilliókat) A rajtam behajtani kívánt, jogtalanul követelt 13.160 Ft tőkekövetelés sem ezekbe sem az Ön zsebébe nem fog vándorolni!

Kérem próbálja meg Megbízója követelését bírósági úton behajtani, ellenkező esetben kérem kíméljen meg mind engem mind a környezetet attól, hogy álságos szélmalomharcához a jövőben papírt használ fel feleslegesen. Javasolnám továbbá, hogy tegye meg Magyarországnak azt a szívességet, hogy ha ügyvédi pályafutását nem is, de a Megbízójával az együttműködést megszakítja.

Az alábbi kérdések merülnek fel bennem a követelésükkel kapcsolatban, melyekre választ várok (e-mailben elegendő, nem kell több papírt pazarolni):

1. Honnan veszi a bátorságot, hogy engem, Varga Tamást egy ügyfélszámmal azonosítsanak, holott én sosem voltam és nem is leszek a jövőben sem az Ön ügyfele. Mi alapján vezetnek rólam nyilvántartást?

2. Ön szerint mit bizonyít az a papírlap, melyet számomra postán eljuttattak és egy dátum, egy név, illetve a "személyi igazolvány" és az "M3" szavak szerepelnek. Ön szerint ez valóban jogalapot képez bármilyen összeg követelésére?

3. Tökéletesen tisztában vagyok vele miért az "M3" szerepel a levélben, mert a metrót nem említi a 20/1981. (VI. 19.) MT a közúti személyszállítási szerződésekről szóló rendelet. Szerencsére ez még így édes kevés, de ezt Ön is nagyon jól tudja. (illetve nem csak Ön hanem az a horda is akik ezeket a leveleket kiküldik).

4. Mivel Ön nem csatolt egyik leveléhez sem eredeti, a BKV részéről eredetiben aláírt meghatalmazást, nem is értem mit óhajt tőlem.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném:

Kérem próbálja meg Megbízója követelését bírósági úton behajtani, ellenkező esetben kérem kíméljen meg mind engem mind a környezetet attól, hogy álságos szélmalomharcához a jövőben papírt használ fel feleslegesen.

Varga Tamás

komment komment Címkék: budapest bkv ügyvéd fenyegetés büntetés levél behajtás panasz válasz bérlet jegy

Premier előtt: Ilyen lesz a BKV új weboldala

BKV figyelő.hu

2009.10.02
18:20

Végre a BKV is belátta, hogy a jelenlegi weblapjuk elavult, átláthatatlan, használhatatlan. Már tavaly beszéltek arról a cégnél, hogy teljesen átalakítják a weblapot,  de erről mindezidáig nem beszélt a cég. A BKV-figyelőhöz egy neve elhallgatását kérő olvasó eljuttatott egy linket, melyen az új weblap látható majdnem kész állapotban, így enyém a megtiszteltetés, hogy megmutassam nektek a BKV új weboldalát:



A BKV új weblapjának megtekintéséhez kattints ide!


A szervert sajnos lekapcsolták, így a fenti linkre kattintva már nem jelenik meg az új weblap, csak a kimentett képernyőképet tudjátok megnézni.

komment komment Címkék: budapest vélemény premier web internet bkv utas weblap bkv.hu

Magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be Budapesten

BKV figyelő.hu

2009.10.02
17:10

Új magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be pénteken Budapesten; a Credo Citadell elnevezésű típusát először Győrben, majd Budapesten tesztelik.

Az alacsonypadlós, BKV-kékre festett autóbuszt a gyártó Kravtex cégcsoport elsősorban Budapesten szeretné értékesíteni, bár tudják, a budapesti közlekedési vállalatnak nincsen a vásárláshoz saját erőforrása - mondta a Citadellán tartott buszbemutató sajtótájékoztatón Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója.


Credo Citadell (Fotó: Nagy Attila, Index)  


Hozzátette: a BKV-nak mintegy ezer busza már csereérett, és a lépést nem lehet már sokáig húzni, a Kravtex gyártókapacitása pedig akár ezt az igényt is ki tudná szolgálni.

A vezérigazgató hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar közlekedési vállalatok magyar terméket vásároljanak, mert ezzel a munkahelymegtartást és a gazdaság élénkítését is támogatnák.

Elmondása szerint ezt segíti a busz árának kialakítása is; az előzetes ígéretek szerint a Citadell 10 százalékkal lesz olcsóbb a konkurenseknél, ára valószínűleg nem haladja meg az 50 millió forintot.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője a sajtótájékoztatót követően elmondta: a BKV joggal van rossz tapasztalata a magyar autóbuszgyártásról, hiszen az elmúlt években több Ikarusnál is komoly konstrukciós hibák fordultak elő, és az utólagos alkatrészellátás is problémás volt.

Hozzátette, hogy a Citadell egy jó előjel, és a BKV műszaki feltételeinek jórészt megfelelő jármű, már csak be kell bizonyítani, hogy a jelenlegi prototípus hosszú távon is működőképes, és a BKV-t egy nagyobb megrendelés esetén is el tudják látni.

Emellett a BKV-nál meg kell teremteni a buszvásárlás feltételeit, akár hosszú távú üzemeltetési módszerrel is - közölte a VEKE szóvivője. Arra Vitézy Dávid nem lát esélyt, hogy ilyen beruházásokra uniós forrásokat lehetne fordítani.

(Index, MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti cikk kép magyar bkv busz bemutató sajtótájékoztató credo

Kifizette az utas helyett a büntetés egy részét az ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.10.02
13:30

Olvasónk jegy nélkül utazott az 1-es villamoson, ahol egy ellenőr hölggyel találkozott. Az utas próbálta elmagyarázni az ellenőrnek, hogy miért nem vett jegyet, de a büntetést nem engedte el, ugyanis őt is ellenőrizték, nem akart az állásával játszani. Olvasónk a helyszíni bírság mellett döntött, ám nem volt nála elég pénz. „Fizessen amennyit tud, majd én beteszem a maradékot” –mondta az ellenőr hölgy, aki eközben kiállította az átvételi elismervényt.

Kedves BKV-figyelő!
 
Kicsit furcsa kéréssel fordulok hozzátok. Még júniusban az 1-es villamos vonalán egy nagyon kedves BKV-s ellenőr hölgy megbüntetett, mert se bérletem se jegyem nem volt. Akkor lopták el mindenem és éppen a Teve utcai TB központból tartottam haza, az új tb kártyával és kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy jegyet vegyek.

Ezt el is mondtam neki, és kértem, nem lehetne-e csak most az egyszer elengedni? Nagyon kedvesen csak annyit mondott, hogy ő elhiszi, mert olyan normálisan nézek ki, de ott jönnek mögötte az ő ellenőrei és nem teheti meg, hogy elengedi a bírságot. De mondta, hogy fizessem ki a helyszínen, az sokkal olcsóbb. Mivel nem tudtam kifizetni, így felajánlotta, hogy fizessek annyit, amennyit tudok, és Ő BETESZI a maradékot helyettem. A címét megadja és küldjem el a pénzt neki.

Nos a címet sajnos elvesztettem. Szörnyen szégyellem magamat, pedig meg akarom neki adni, mert tényleg egy kedves bájos, középkorú nő volt. Én nem is értem, mit keres az ellenőrök között. Egyáltalán nem illik oda. Az összeg nem nagy, mindössze 800 forint, de hát ez már becsületbeli ügy. :)

A kérdésem az lenne, ki tudnátok tenni egy felhívást, hogy ha esetleg olvassa, adja meg nektek az e-mail címét, és akkor én írok neki (gondolom a lakcímét nem szívesen küldené el nektek)? Ha igen, akkor megfogalmazok valami normális szöveget, amit kitehettek a lapra.
 
Válaszotokat előre is köszönöm szépen.

Tisztelettel: V. Szilárd

Az utas levelében nincs benne, hogy papírt kapott a büntetésről, először arra gondoltam, hogy az ellenőr zsebre tette a pénzt. Később megkerestem az utast és elmondta, hogy kapott elismervényt, és az ellenőr azt is mondta, hogy azzal egész nap utazhat, többször nem büntethetik meg. Tehát az ellenőr tényleg saját zsebből pótolta ki az utas pénzét.

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés csekk villamos ellenőr utas bérlet jegy jófej bírság észrevétel dicséret

Öt ellenőr támadt rá az iskolás gyerekre

BKV figyelő.hu

2009.10.02
07:00

Volt bérlete, mégis megbüntették azt a kislányt aki szeptember 24-én reggel a 14-es villamossal utazott az iskolába. A villamosra 5 ellenőr szállt fel akik egyből lecsaptak a kislányra akinek egyébként érvényes bérlete volt. Beletúrtak a táskájába, elvették az ellenőrzőjét is. A lány édesanyja a következő panasszal fordult a BKV-hoz:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A mai napon lányomat a 14-es villamos vonalán ellenőreik jogtalanul megbüntették, így kifogást emelek az alábbi indokokkal.

Ellenőrük megszegte a BKV Zrt. szabályait, mivel gyermekemnek nem adott esélyt szabályszerű utazásának igazolására, ezen túlmenően nem ajánlotta fel számára a helyszíni pótfizetés lehetőségét sem, mely tények felvetik a rosszindulatú eljárás gyanúját.

Kollegáik Káposztásmegyeren történt eljárása a következő volt:

Ellenőreik csoportosan (5 fő) szálltak fel reggel a villamosra, ahol kiszúrásos alapon csak a lányomat büntették meg az adott szerelvényben oly módon, hogy egyik ellenőrük a lábához ért figyelemfelkeltő szándékkal ahelyett, hogy hozzá szólt volna. Ez számomra felveti a zaklatás gyanúját, mivel feltételezem, az ellenőrzés megkezdésének helyes módjaként nem a testi érintkezést tekintik Önök sem.

Ellenőrük nem várta meg, míg lányom felmutatja érvényes bérletét, melyet egyébként fénymásolatban csatolok. Ellenőrük belenézett lányom táskájába, miközben ő a bérlet után kutatott, majd fölényeskedő, durva módon közölte, hogy "akkor ide adod az ellenőrződet".

Ellenőrük nem engedte, hogy lányom elhagyja a járművet, hiába szólt neki, hogy a következő állomáson le kell szállnia. Eközben a jogszerűtlen bírságolási eljárást annyira elnyújtotta, hogy csak a végállomáson sikerült gyermekemnek leszállnia, így az iskolából is elkésett. Az ellenőr időhúzási manőverét kaján vigyorral nyugtázta.

Hozzáteszem, hogy a többi diák zavartalanul és ellenőrzés nélkül leszállhatott, mire az egyik ellenőrük egy leszálló diáklány után nézve közölte, hogy "nézd a kis kurvát, hogy lelépett". Ellenőrük azon túl, hogy nem várta meg a bérlet felmutatását, és elvette lányom ellenőrzőjét, még a helyszíni pórfizetést sem nem ajánlotta fel, így ez felveti a rosszindulatú intézkedés gyanúját is! Felháborítónak és jogszerűtlennek tartom ezt az eljárást!

Teljesen tisztában vagyunk a BKV Zrt. sajátos működésével, de az már minden határon túlmegy, hogy iskolás gyerekeket zaklatnak a reggeli órákban, pont akkor, mikor azok iskolába sietnek, traumát okozva megfélemlítik őket - sőt, még gátolják is őket a személyes szabadságukban!

Az ellenőrtől kapott olvashatatlanul kitöltött csekket (azonosítási szám, dátum) mellékelve visszaküldöm. Külön megköszönhetik, hogy jelen levelemet nem csak email-ben, de postán is megküldöm, és annak díját nem kérem vissza Önöktől. Ellenőreik trükkjeinek leleplezéseként levelemet az interneten közzéteszem, hogy a gyanútlan szülők időben figyelmeztethessék gyermekeiket.

Felszólítom Önöket, hogy kvótájukat ne kiskorú gyermekeken kívánják behajtani úgy, hogy azoknak esélyt sem adnak utazási jogosultságuk igazolására, miközben félelmet keltenek bennük fellépésükkel!

A vitás ügyek elkerülése végett követelem, hogy honlapjukon tegyék közzé egyértelmű címszó alatt jól észrevehető helyen ellenőreikre vonatkozó eljárási szabályaikat (ellenőrzés és bírságolás menete, ellenőreik által elkérhető dokumentumok, viselkedési normák stb.).

A milliós összegű szakértői díj helyett ezért a remek ötletért is csak egy szimpla köszönetet várok, valamint azt, hogy a jövőben ne így intézzék pénzbehajtási ügyeiket.

Budapest, 2009. szeptember 24.

Üdvözlettel, Madaras Hajnal

komment komment Címkék: budapest gyerek bkv büntetés villamos utas panasz támadás bérlet jegy bliccelés észrevétel

Megtalálták a BKV egyik legrendesebb buszvezetőjét

BKV figyelő.hu

2009.10.01
12:30

Olvasónk tavaly karácsonykor akart hazajutni Budapestről vidékre. A Deákról akart átmenni a Déli pályaudvarra egy utastársával, de a metró már nem járt, a buszok sem arra mentek amerre nekik kellett volna, ezért már-már beletörődtek, hogy Pesten maradnak. Egy buszvezetőtől kértek információt, de a sofőr csak annyit mondott „Szálljatok fel!”, és saját szabadidejét feláldozva elszáguldott velük a Kelenföldi pályaudvarig:

Tisztelt BKV-figyelő!

Az eset idén tavaly karácsonykor történt, azért nem írtam meg aktuálisan mert nem akartam bajt hozni egy rendes ember fejére. 1-2 pozitív élmény kivételével rengeteg negatív tapasztalatom van utasként. Történt az eset, hogy bizonyos okokból december 24.-én nem tudtam eljutni a Délibe, Újpestről. Későn is indultam, a taxisok horror árat mondtak, és én kis naiv valami miatt nem kocsival indultam el, hogy otthon karácsonyozhassak "talán már idő előtt megittam a lélekmelegítőt".

Szóval kifutottam az időből, és egyik járat állt meg alattam a másik után, hangos bemondóba bemondva: végállomás-leszállás, boldog karácsonyt stb. metró ekkor már talán 1 órája sem járt. Valahogy nagy-nehezen elvergődtem a Deák térre persze itt-ott futva egy-egy járat után. Félúton egy velem egyidős srác ugyan úgy, ugyan arra rohant általában mint én, persze a második vagy harmadik átszállásos találkozás után kiderült, hogy ugyan azzal a vonattal kellene hazajutnia mint nekem. Nosza folytassuk utunkat, ketten olcsóbb lesz a taxi is. A Deák téren aztán kitaláltuk, hogy juthatnánk leggyorsabban az állomásra. Vártunk, de a járat már nem jött amivel mennünk kellett volna, az ötleteink elfogytak. Végül is egy villamos sínre álló, nyitott ajtós csuklósbuszhoz szaladtunk információt szerezni a buszsofőrtől, hogyan juthatnánk a Délibe, de a kinézett járatra várva az időnk is fogyott, a buszsofőr az órájára nézett megkérdezte mikor indul a vonat, és kimondta a bűvös szavakat!

„SZÁLLJATOK FEL!” Az ajtót becsukta, és a TAXI filmekhez hasonlóan, és sebességgel, hol a villamos síneken, hol az úton  Kelenföldre hajtott! Közben többször megkérdezte a részidőt a hangoson keresztül, hogy elérjük-e még. Fülig érő szájjal utaztunk a buszon, és mikor bemondta a hangosba, hogy Kelenföld, végállomás! Boldog karácsonyt! Na ő tett is érte! Azt hiszem ilyen csak a mesékbe létezik, de ez velem történt meg.

komment komment Címkék: budapest bkv máv busz metró karácsony menetrend utas déli kelenföld észrevétel dicséret

Megpofozná a villamossínen tekerő bicikliseket

BKV figyelő.hu

2009.10.01
07:10

Az idei év egyik legérdekesebb kerékpáros balesete az volt, amikor egy biciklist a villamossínek között egy autóbusz ütött el a kiskörúton. Igen, villamossínen, biciklist egy busz. De úgy néz ki a kerékpárosok nem tanultak az esetből. Ugyan úgy cikáznak a villamosok között, veszélyeztetve ezzel a saját életüket, mások biztonságát és Budapest közlekedését:

Tisztelt BKV-figyelő!

Sajnálom, de le kell írnom, hogy amit a kerékpárosok művelnek a 47-49es viszonylatú villamosok vonalán (és valószínűleg még más, egyéb helyeken is), az a felelőtlenség legfelsőbb határát is túlszárnyalja.

Gyakran utazom az említett villamosokkal munkába menet, vagy onnan hazafelé tartva, de megesik az is, hogy munkaidőben kell igénybe vennem a villamost! Ezzel semmi gond nincs is, mindaddig, míg egyszer valami idióta kerékpárost egyszer ki nem lapít egy villamos, ugyanis nem elég széles számukra a közút, inkább a villamos vágányokon a villamos előtt-mögött tartják célszerűbbnek, s minden bizonnyal menőbbnek a közlekedést!

Én csak azt szeretném tudni, hogy ezek az esztelen, felelőtlen emberek, mikor ilyet tesznek abba belegondolnak-e, hogy bármikor eleshetnek (amire gyakran van példa), defekt vagy egyéb más hiba miatt hirtelen meg kell állniuk? Abba belegondolnak-e, hogy ilyenkor mögöttük, egy SZABÁLYOSAN közlekedő, 100-200 embert magába foglaló, bő 40 tonnás jármű mennyi utat tesz meg, mire megáll? És természetesen nem maradnak el gyakran a szabálytalankodók részéről a nem épp intelligens anyázások, s bemutatások sem!

Én, szívem szerint lekevernék naponta ott nem egy pofont a T. szabálytalankodó kerékpárosoknak, aztán mehetne felvonulni felképelve, s kissé elgondolkodva azon, hogy ŐT is és mindenkit haza várnak! Miért kell más embert, embereket a járművezetőket veszélybe sodorni ilyen felelőtlen, s leginkább ostoba tettekkel?

Én szívem szerint szorgalmaznám a BKV-figyelő segítségével, valamilyen hathatós, hatósági ellenőrzés bevezetésit, ugyanis a kerékpárosoknak könnyen van nagy szájuk, hisz semmilyen azonosítóval nincsenek ellátva!

Várom az esetleges észszerű ötleteket, s köszönöm a figyelmet.

B. Robert

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz kerékpár villamos utas panasz észrevétel

Sajtótájékoztatót tarott Kocsis István

BKV figyelő.hu

2009.09.30
13:30

Kocsis István a BKV vezérigazgatója ma sajtótájékoztatót tart az Akácfa utcai székházban. A tájékoztató a BKV-szerződések, végkielégítések belső vizsgálatának jelentéséről fog szólni. Mivel az eseményen ott kell lennem a BKV-figyelő és az FN olvasóinak a Twitteren keresztül tudósítok a helyszínről:

A tartalom megtekintéséhez Falsh Player 9 (vagy újabb) szükséges. Ha nincs telepítve és nem is szeretnéd letölteni, akkor ide kattintva olvashatod a bejegyzéseket a Twitteren is!

Összefoglaló:

Kocsis feljelentést tett  


Feljelentést tett a BKV-nál kifizetett lelépési pénzek ügyében a cég vezérigazgatója, Kocsis István. A fővárosi közlekedési vállalatnál az elmúlt években 800 milliót fizettek ki végkielégítésekre feleslegesen. A kiemelt vezetők lemondanak negyedéves prémiumukból, az összeget pedig a buszok felújítására fordíthatják.

Különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kocsis István a BKV vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Az FN.hu helyszíni tudósítójának beszámolója szerint Kocsis elmondta: lezárult az a vizsgálat, amelyet a cégnél 2003 és 2009 között kifizetett lelépési pénzek miatt indítottak. A vizsgálatból kiderül, hogy a cég a vizsgált időszak alatt 800 millió forintot fizetett ki végkielégítésekre, feleslegesen. A vezérigazgató hangsúlyozta azt is, hogy már senki nem dolgozik a cégnél azok közül, akikhez a botrány köthető.

A vizsgálat eredményéből kiderül, hogy a cégnél 25 olyan személy is dolgozott, akit az öregségi nyugdíjkorhatár előtt rövid idővel elbocsátottak, így a nyugdíjba lépéskor egyébként nem járó végkielégítést (átlagosan16 millió forintot személyenként) kifizették nekik.

Új buszt vehetnek a prémiumok helyett

A vezérigazgató kérésére a társaság kiemelt vezetői lemondanak az utolsó negyedéves prémiumuk 50 százalékáról, így közterhekkel együtt körülbelül 55 millió forint marad a BKV-nál. Ezt a pénzt vagy egy új autóbusz beszerzésére, vagy a meglévő autóbuszpark állapotának javítására fordítják majd.

Kocsis István nem csak a végkielégítésekről és a tanácsadói szerződésekről, hanem jövőbeni terveiről is beszélt. Minden élő szerződés elérhető lesz a BKV honlapján, így az utasok maguk is megtekinthetik majd, hogy a cég milyen szerződések szerint, kiknek, mennyi pénzt fizet ki.

GPS és beléptető kapu a jövő

A vezérigazgató beszélt a GPS-projektről is, melynek keretein belül körülbelül 2200 járművet és 257 megállót szerelnek fel korszerű utastájékoztató rendszerrel. Emellett megjelenhetnek a metrónál a beléptető kapuk, valamint 100 BKV megállóban új jegy és bérletautomatát is telepítenek. A BKV a fedélzeti kamerák beszereléséről sem mondott le, az ügyben tovább egyeztetnek az adatvédelmi biztossal.

(Gál Mihály - FN.hu)

 

komment komment Címkék: budapest bkv sajtótájékoztató kocsis szerződések akácfa utca

Inzultáltak egy BKV-dolgozót, egy utas meghalt

BKV figyelő.hu

2009.09.30
07:30

Elkerülte a figyelmem egy múlt pénteken megjelent BKV-s közlemény. Ismét balhé volt egy buszon, most a 160-ason támadtak utasok a járművezetőre, a vezetőfülke ablakát is betörték. Az esetet egy idős úr is végignézte, aki hirtelen rosszul lett, és életét vesztette. A BKV továbbra is a járművek be kamerázásában látja a megoldást:

Ma este (szeptember 25.) a 160-as autóbuszon a Forrásliget lakópark utáni szakaszon két utas szóváltásba keveredett a járművezetővel. Ezt követően egyikük a vezetőfülke ajtajára ütött, ami ennek következtében betört. A rendkívüli esemény közben egy idősebb utas rosszul lett, majd életét vesztette. Jelenleg rendőri helyszínelés van folyamatban, az elkövetők elmenekültek.

Mivel mindezt nem kívánjuk tétlenül nézni, a BKV Zrt. vezetősége keresi a megoldást arra, hogy minél hamarabb kiépülhessen az a zártláncú, fedélzeti kamerarendszer, amely a járműveink belsejében történteket rögzítené – természetesen szem előtt tartva minden vonatkozó törvényi és adatvédelmi előírást. Társaságunk már két járművön felszerelte ezeket a kamerákat kísérleti jelleggel, ezen kívül sürgeti a hatékonyabb törvényi védelmet is. Mindebben számít az adatvédelmi biztos támogatására. Társaságunknak kötelessége a közfeladatot közvetlenül ellátó munkatársakkal szembeni, egyre terjedő erőszak visszaszorítása, illetve annak megakadályozása, hogy esetleg komolyabb – a munkavállalók és az utasok testi épségét veszélyeztető – bűncselekmények következzenek be.

BKV Zrt.

komment komment Címkék: budapest bkv halál közlemény kamera verekedés utas panasz észrevétel vezető

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása