BKV-Figyelő

Graffitisek vertek meg BKV-s biztonságikat

BKV figyelő.hu

2009.07.09
19:00

A négy graffitisből hármat elfogtak, a negyedik elkövetőt még keresik a rendőrök. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a négy fiatalember szerdán késő este a Forgách utcai metróállomás bezárása előtt elbújt az állomás területén, majd később lementek az alagútba és több metrókocsit festékkel lefújtak. Az elkövetőket tetten érték a BKV biztonsági őrei, és megkísérelték őket visszatartani.

Ketten együttműködve megadták magukat, egy elkövetőnek azonban sikerült elszaladnia. A negyedik elkövető is menekülni próbált, miközben az őt visszatartani szándékozó biztonsági őrre támadt, és többször ököllel arcon ütötte. Dulakodtak, végül a fiatalembert a biztonsági őrök fogták el és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A 30 éves fiatalember a dulakodás során megsérült, ezért a mentősök kórházba szállították.

Két társát, egy 19 éves, valamint egy 21 éves fiatalembert a rendőrök előállították. Kihallgatásuk során egyikük beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, társa tagadta azt. A gyanúsítás ellen egyikük sem élt panasszal.

A rendőrök átvizsgálták az elkövetők ruházatát és csomagjaikat, ennek során a 19 éves fiatalembernél 8, 30 éves társánál 20 festékszóró palackot találtak, valamint rábukkantak még további 8 festékszóró palackra, amiket az elkövetők előzőleg az alagútban rejtettek el egy zacskóban.

Az okozott kár egymillió forint.

(Index - MTI)

komment komment Címkék: budapest mti bkv hír verekedés graffiti utas panasz rongálás észrevétel biztonsági őr

Vannak normális biztonsági őrök is

BKV figyelő.hu

2009.07.09
15:30

Rengeteg bejegyzés szólt az utóbbi hetekben a tapló, bunkó biztonsági őrökről és ellenőrökről. Olvasónk most egy pozitív észrevételt küldött velük kapcsolatban (mert ilyen is van):

Helló BKV-figyelő!

Tegnap (2009.07.08; 16:42-kor) a Moszkva téren a metróhoz (M2) tartottam, amikor a mozgólépcsőnél ellenőrizték a bérletem. Mutattam is az egyik biztonsági őrnek ( aki karszalagot viselt), de ő észrevette, hogy a bérletszelvényemen nem volt kitöltve a bérlet sorszáma. Büntetés helyett adott egy tollat és mondta, hogy írjam rá a számot, "mert holnaptól büntetik. 6000." Megköszöntem majd kitöltöttem a szelvényt. :)

Láttam, hogy sok utastársamnak sem volt kitöltve a szelvényük. Az ellenőrök kezében toll volt, úgy várták az utasokat. Sőt, még az Astoria állomásnál is ezt tapasztaltam.

Látszik, hogy a BKV egy kicsit fejlődött. Csak így tovább!

Üdv, HcPetrov

komment komment Címkék: budapest bkv metró utas bérlet észrevétel biztonsági őr dicséret igazolvány szám

Megpofozta a turistát az idegbeteg ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.07.09
07:00

Olvasónk szemtanúja volt annak, hogy a BKV egyik ellenőre üvöltözik, majd megpofoz egy turistát a Ferenciek terén. Az angol srác és barátnője jegyet lyukasztott a 7-esen az ellenőr mégzs cseszekedni kezdett velük. Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

Szeretném megosztani veletek, hogy minek voltam szemtanúja múlthéten. A Ferenciek terénél lakom. Pénteken délután leugrottam a közeli élelmiszer boltba, hogy ennivalót vegyek magamnak estére. A 7-es buszok megállójába érve láttam, amint egy ellenőr (vékony, körszakállas férfi) egy utassal ordít hangosan, hogy „Fizessé vagy széjjel baszlak!”.

Közelebb mentem (arra van az üzlet) akkor már láttam s hallottam, hogy a srác akivel az ellenőr kiabál egy angol nyelven beszélő turista, barátnője egy kicsit távolabb volt. Megálltam mert hát tudok angolul gondoltam segítek. Szóltam az ellenőrnek, hogy talán segíthetek, tudok angolul, stb. „Te ebbe ne ugassá bele” ez volt a válasza (30 feletti nő vagyok), majd ordibált tovább az angol sráccal magyarul. Azt hitte ha a magyar mondatokat hangosabban ordítja, majd megérti.

Kicsit távolabb mentem majd láttam, hogy az ellenőr lever egy pofont a srácnak és elmegy. Oda szaladtam és megkérdeztem mégis mi volt a baj szeretne-e panaszt tenni esetleg. Azt mondta kezelte a jegyét a buszon, nem érti a dolgot. Panaszt nem akart tenni pedig mondtam neki, hogy segítek. Siettek valahová nem akart nagyobb bajt. Bízom benne ezt odahaza nem meséli el.

Üdv: Erzsike

komment komment Címkék: budapest bkv busz verekedés ellenőr utas panasz turista észrevétel

Kéregetett, majd ütött a hajléktalan

BKV figyelő.hu

2009.07.08
14:10

Olvasónkat néhány napja egy agresszív hajléktalan zaklatta a 22-es buszon.  Először pénzt próbált lejmolni, de nem kapott, ekkor elkezdett anyázni, és elkezdte ütögetni az utast. Sajnos a buszon senki sem sietett a hölgy segítségére, a férfiak is inkább csendben bámészkodtak:

Szia!
 
Elöljáróban: egy barátném hívta fel a figyelmemet a blogodra (vagyis eleddig nem követtem feszült figyelemmel, mivel nem is tudtam a létezéséről. Az ebből adódó esetleges alulműveltségemért elnézésedet kérem.), miután elmeséltem neki mai afféromat, ami annyira felháborított, hogy muszáj kibeszélnem. Íme:

A 22-es buszra felszállva (Moszkva tér, este 8 körül) már éreztem, inkább várnám meg a következőt, ugyanis valahol a jármű elejében egy hallhatóan ittas utas fennhangon üvöltözte: "Jaaajajj, már egy hete nem ettem, csak ittam, mint a gödény, jajdeciki" stb. Akkor még nem voltunk sokan, be is kucorodtam a hátsó sorra, majd lassan elkezdtek szállingózni a többiek is felfelé. Ezen nekibátorodva emberünk felállt, és elkezdett kéregetni, először csak kétszázat, majd ezresre váltott, a szerény.

Elért hozzám is (hurrá, hurrá, bár nem voltak illúzióim), majd az x-edik kérdésére adott nemleges válaszomra (addig próbáltam könyvembe bújva tudomást sem venni róla), kissé büdösen, lehuppant mellém, hogy nem hiszi el, hogy nincs nálam pénz, ő igenis látja rajtam, hogy "a zsebemben minimum egy tízezres lapul", és különben is, ő "éppen éhen hal" - mondta egy szendvicset majszolva. Jó étvágyat - válaszoltam, amit még illedelmesen megköszönt, rövid hallgatásba burkolózott, majd elkezdett válogatott stílusban szidalmazni: "a rákos kurvaanyámat, szemét kurva/ribanc", és egyébként is, miért nem adok neki pénzt. Nem kicsit nyílt ki a bicska a zsebemben, de csöndben maradtam (addigra már eltorlaszolták a sofőrhöz vezető utat, és, mivel a sofőr szintén látta és hallotta, kit szállít potyára, egyébként sem fűztem túl sok reményt az egészhez - fásult beletörődés...).

Persze nem hagyta abba, így a végén én sem tudtam türtőztetni magam, és visszaszóltam, hogy a stílusa miatt nem adok. Na, ezt nem kellett volna, belátom (bár az is röhej, hogy ilyen helyzet egyáltalán előállhat), mert barátunk csak még jobban rázendített, majd kilátásba helyezte, hogy "úgy megüt, hogy beszarok". Ó, gondoltam, ez így nem lesz vicces, kezdtem nézegetni, hogy a tömött buszon hova mehetnék, mikor beleöklözött a combomba, elkezdte szorongatni, majd ütésre emelte a kezét. Ebből aztán nem lett semmi, de nem akartam megvárni, míg meggondolja magát, így felálltam, előrefurakodtam, hogy - előítéletek ide vagy oda - most már aztán jelzem a sofőrnek, végül is talán ő felel azért a rohadt buszért, ne nekem kelljen már, nem kifejezetten nagy darab nő létemre, ezt a helyzetet kezelni. De addig már nem jutottam el, mert a Jánosnál leszállt a csövi.

Ami a legjobban sért a történetben, hogy a tömött buszon egyetlen ember (férfi) nem volt, aki legalább úgy tett volna, mintha érzékelné, mi történik körülötte. Miért van az az érzésem, hogy ha tényleg elkezd püfölni az az őrült, sem lépett volna senki?

A másik (bár, gondolom, ezt a kérdést nem feszegetik naponta, csak ezren), hogy nem keveset fizetek ezért a (nem)szolgáltatásért, és én húzzam meg magam, mert egy koszos, büdös és bunkó f*szfejhez nem mer odamenni senki, hogy kivágja az ajtón. Az első gondolatom, a düh és a felháborodás mellett, az volt, hogy a BKV ugyan nyújtson ezért valamiféle kompenzációt, de aztán hamar visszatértem a földre. Azt viszont tényleg nem értem, hogy miért kell ezt eltűrni/viselni, miért nincs erre valami megoldás, miért kell kitenni magunkat a zaklatásnak, a bűznek, és, nem utolsó sorban, a fertőzésveszélynek?cNe haragudj, hogy kicsit hosszúra nyúlt, de kissé még a hatása alatt is vagyok.

Üdv, és további kellemes blogolást, Anita

komment komment Címkék: budapest bkv busz hajléktalan utas panasz kéregetés észrevétel

Azt hitte Európában van, de csalódnia kellett

BKV figyelő.hu

2009.07.08
07:10

Olvasónk európai tömegközlekedőset játszott a metrón. Olyat, hogy a jegye 60 percig érvényes, az utazás megszakításával is, tehát utazott egy kicsit a metrón, leszállt, elintézte az ügyeit, majd ugyan azzal a jeggyel újból felszállt a metróra. Máshol Európában ez működik, nálunk sajnos még nem. Az egészben azaz érdekes, hogy a jegye elméletileg még érvényes volt, mert 60 percen belül volt, ám egy ellenőr mégis meg akarta büntetni:

Mint fizető utas nem igazán értek egyet a blicceléssel, nem szoktam a bliccelőknek igazat adni. Most sem teszem, csak arra hívnám fel a figyelmeteket, hogy ha a BKV tarifarendszere egy kicsit is hasonlítana az európai tarifarendszerekhez, akkor a lenti panasz nem született volna meg. Ennek a levélnek számomra az a mondani valója, hogy a jelenlegi rendszer igencsak elavult:

Kedves BKV-figyelő!
 
Pár hete érdekes dolog történt velem az Arany János utcai metró megállóban.
 
Egyik reggel, pontosan BKV idő szerint 9óra17perckor, a Forgách utcánál érvényesítettem a jegyemet, azzal az előre megfontolt szándékkal,hogy a Dózsánál leszállok, elintézek egy pár perces dolgot, majd ha nincs befele ellenőrzés, ugyanazzal a jeggyel tovább utazom az Arany János utcáig.

Természetesen tisztában voltam a dolog szabálytalanságával, de reménykedtem,hogy ezt a manővert minden fennakadás nélkül meg fogom úszni. A dolog jól alakult, se ki-, se befele nem volt kontroll.  Kicsit elhúzódott az ügy amit közbeiktattam, de még mindig jóval a megszakítás nélkül engedélyezett 1 órán belül voltam, amikor jött a szerelvény. Elérkeztem a célállomásig, ahol bemondták, hogy készítsük elő a szükséges papír fecniket. Teljes nyugodtsággal így is tettem.  A mozgólépcső tetejére érve, egy hölgy kezelte a jegyemet. (BKV idő szerint 10óra10perckor) Ránéz, majd pár pillanat múlva közli velem, hogy ez a jegy nem érvényes, és már vette is elő a noteszét.

Egy röpke pillanatra, azt hittem elnéztem az időt, és kicsúsztam az 1 órából. Felnézek a hölgy felett lévő órára, majd a karórámra, mind kettő 10óra 10percet mutat. Udvariasan megkérdezem Tőle, hogy : " Ne haragudjon, de meg tetszene mondani,hogy miért nem érvényes a jegyem?" Szerintem ez udvarias volt, de lehet nem ütöttem meg a hölgy által várt szintet. A kérdésemre rámnézett, és rezzenéstelen arccal azt válaszolta: "Lejárt, több mint egy órája lyukasztottad." A tegeződésen gyorsan túltettem magam, hiszen alig múltam 25, a hölgy pedig akár az anyám is lehetett volna. De azon már nem, hogy valaki az arcomba hazudik.

Még mindig udvariasan, de már halvány pirosban úszó arcszínnel kérdezem,hogy "Megkérdezhetem, ezt miből állapította meg?" "Rá van írva". -kaptam a gyors választ.
Szerettem volna visszavenni a jegyet megnézni, de a hölgy nem engedte. Lelesni, viszont le tudtam. Szép, jól látható számokkal ott volt: 0917 Próbáltam taktikát váltani, és hagytam, hogy megtartsa a jegyet. Folytattam a kérdezősködést: "Megmondaná nekem, hogy hol van ez feltűntetve?"

A válasz bizonyára igaz, de túlságosan hivatalos volt: " Ezt az információt utas számára nem adhatjuk ki." Tovább feszítettem a húrt: "Rendben, akkor megmondaná,hogy mikor lyukasztottam ki a jegyemet?"  Lopva rátekintett az órájára, s egy gyors fejszámolás végeztével azt felelte: "Reggel 9óra 5perckor" Rendben, ha Ő így, gondoltam tájékoztatom, hogy ÉN azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, aki birtokában vannak eme titkos információnak. Mondtam,hogy ha jól tudom, a lyukasztás időpontja az utolsó 4 szám. Ez pedig azt mutatja,hogy nem mond igazat, és nem hogy nincs lejárva, de a beszélgetésünkkel együtt még mindig van 5 percem. (ekkor már 10óra 12perc volt.) Valamiért váratlanul érte, hogy ismerem a BKV "rejtett" titkait, s kissé elsápadt. De persze előfordulhat az is,hogy a hazugságával való szembesítés volt az, ami miatt gyöngyözni kezdett a homloka. Kis hatásszünet és némi gondolkodás után, nem tudom mi okból, vélhetően Sherlock Holmes vagy Columbo egyenesági leszármazottja lehet a hölgy, felcsillant szemekkel kérdezett rá: "Hol szállt fel a metróra?"
 
Mivel nem szeretek hazudni, és bízva (én naiv) a jóindulatában, megmondtam neki hogy a Forgách utcánál. Rögvest megkaptam, hogy hogy a búbánatba sikerült nekem 50perc alatt 5 megállót utaznom?

Még mindig reménykedve abban, hogy az igazság olykor célravezető lehet, őszintén bevallottam neki,hogy tudom, szabálytalan, de a Dózsánál megszakítottam az utazásomat.
"Akkor érvénytelen a jegy!" -és újra feltette a kérdést, hogy miként akarom rendezni a tartozásomat. Igaza volt, totál. De akkor már úgy éreztem, bár jogos, de nem erkölcsös követelései vannak.
 
Ekkor, gondolom a hosszas tárgyalásunk láttán, a többi ellenőrpajtás is körénk gyűlt. Egy velem egymagas (183cm) úr, sokat sejtető pillantással rámnézett, majd azt kérdezte: "Valami problémád van?" Szerencsére nem vagyok az az ijedős fajta, ezért kifejtettem neki, hogy a kollégája szimplán a szemembe hazudott a jegy érvényességét illetően. Próbáltam megmagyarázni, hogy még időben vagyok.

Ekkor persze a hölgy gyorsan a tudtukra adta,hogy de az utazás meg lett szakítva, az utas leszállt a Dózsa György úti megállónál, elintézte ügyes-bajos dolgait, majd újabb jegy érvényesítése nélkül folytatta az utat. Mosolyogva rám néztek mind a hárman, és mondták, akkor bizony fizetnem kell.
 
Jó talán emiatt a mosoly miatt ment fel bennem a pumpa. Rájuk néztem, és azt feleltem:
"Rendben, akkor a Dózsánál kiolvastam a METROPOL újságot, majd egyenesen megszakítás nélkül idáig utaztam."  Megkaptam a megvető arckifejezéseket, sőt mi több, az említett hölgytől a Tőle nem túl jogos kérdést is : "Nincs magának lelkiismerete, hogy a szemünkbe hazudik?" Válaszom lényege az volt, hogy mindenki olyan mint egy tükör, pont azt mutatja amit felé sugároznak. Ha Ő hazudik, akkor én is. Lesajnáló tekintettel, otthagytak, és végezték tovább a dolgukat.
 
Az eset tanulsága számomra, hogy a szabályokat MINDIG be kell tartani, nem ér meg párszáz forintot az,hogy így elcsesszünk egy napot. De figyelni kell és számítani emberek rosszindulatára is,mert sajnos ilyen a világ.
 
VN

komment komment Címkék: budapest bkv utazás metró büntetés ellenőr utas panasz jegy észrevétel

?Nem szeretem a BKV-t? ?az utas válasza a BKV pályázatára

BKV figyelő.hu

2009.07.07
15:30

A BKV rajzpályázatot indított a vakáción lévő gyerekeknek. A pályázat a „Szeretem a BKV-t” címet viseli. Bár olvasónk már elmúlt 17 éves, és a témától is eltért egy kicsit, mégis jelentkezett a pályázatra, mert szeretné megmutatni a BKV-nak, hogy miért nem szereti őket. Nem csak piszkálja a BKV-t, egyes pontoknál még azt is leírja, hogy a hibákon hogyan lehetne változtatni:

Kedves BKV!

Ezúton szeretném benyújtani pályázatomat a „Szeretem a BKV-t” című rajzpályázatra. Pályázatom azonban néhány ponton eltér a kiírástól, amiért előre is elnézést kérek, és ami miatt kérem méltányosságukat. 1,) Az első eltérés, a pályázat címének egy ártatlan „Nem” szócskával történő kiegészítése 2,) A második a korhatár, elmúltam már 17 éves (éppen 15 éve) 3,) A rajzokat érdekes témájú javaslatokkal kérdésekkel egészítettem ki

Méltányosságukat előre is köszönöm, következzen tehát pályázatom: Előszóként, mint kommunikációval foglalkozó dolgozó reklámmunkás javaslom, hogy ne erőltessék  a „lakosság szereti a BKV-t image-t”, amiről Önök is, mi is, de még a célcsoportba tartozó csöppségek is tudják, hogy nem igaz. A BKV-t szeretni nem lehet, továbbmegyek: aki a BKV-t szereti, rossz ember. Érveimet hamarosan felsorolom. Azonban előtte  hadd javasoljam, a „BKV szereti az utazóközönségét”  image-t erősíteni kommunikációban és valós tettekben egyaránt.  Miért NEM szeretem a BKV-t:

1. A BKV járműveinek nagy része elhasználódott, szétesett elromlott

Budapesten közlekedve az alábbiakat figyelhetjük meg: A régi Ikarus buszok széttöredeznek, a régi villamosok elavultak, minden metróvonalon 30 év körüli metró-szerelvények közlekednek, nem egy trolibusz-vonalon 25-35 éves orosz trolibuszok közlegednek, amelyek műszakilag szintén nem ütik meg egy európai ország közösségi közlekedésének elvárható színvonalát, és amelyeken, ha nem kapaszkodik teljes erőből az ember, akkor elvágódik (tudom, „Mozgó járművön mindig kapaszkodjék!”)

Persze gondolom, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű új járműveket beszerelni, de javasolnám a régiebbi típusok karbantartását, addig is, amíg az újak megérkeznek. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a régi járművek cseréje, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


2. A BKV járműveinek nagy része koszos, büdös, ápolatlan

A járművek tisztaságára a BKV nem fordít kellő figyelmet, plüss-ülések koszosak, sokszor hajléktalanok után büdösek, vizelet- és székletfoltosak, a padlón sok esetben szemét, étel-maradékok, kifolyt italok, emberi végtermékek, az ülések, ablakok, belső dekor-elemek, és karosszéria sokszor teljesen össze vannak firkálva vagy karcolva

Én megértem, hogy az utazó-közönséget megváltoztatni nagyon nehéz, elismerem (később kifejtendő álláspontom alapján), hogy nagyon sok polgártársunkban a minimális tisztelet sincs meg mások tulajdonának megőrzése iránt. Megértem azt is, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a járműveket folyamatosan tisztítani, takarítani, de javasolnám, hogy minden nap legalább egyszer valaki slagozza végig a járműveket, tisztítsa meg az üvegeket, és amint új graffiti keletkezik, azt igenis töröljék le. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a járművek rendszeres takarítása, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


3. A BKV buszainak nagy többségében kívül belül elviselhetetlen kipufogó-szag terjeng

Nem tudom, hogy Önök érezték-e már egy 7E autóbusz csuklójában állva a Thököly út közepén, hogy könnyezik a szemük, és köhögniük kell… nem, ez nem az allergia. Ez bizony a korszerűtlen autóbuszok kipufogógázának illata, amely a csukló szétrepedése, és a korszerűtlen motorok révén az utastérbe jut. A kipufogó gáz belégzése esetén pl. a benn rejlő  szén-monoxid toxicitása elsősorban abból adódik, hogy belélegezve az oxigén vérkeringésben való szállításáért felelős hemoglobin-molekulákhoz kötődik, ezzel leszorítja az oxigént és csökkenti a szövetek oxigén-ellátását. Ezek szerint ez jár nekünk a 300 Ft-os jegy mellé, plusz-szolgáltatásként, amelyet ezúttal is köszönünk.

Én megértem, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a járműveket folyamatosan korszerűsíteni is javítani, valamint környezetbaráttá alakítani. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a járművek környezetbarát volta, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


4. A BKV járművein sok a hajléktalan, büdös, koszos ember

 Igen, lehet, hogy nem én leszek a szociális érzékenység mértékegysége. Nagyon sajnálom az önhibájukon kívül otthonukat vesztett embereket. Biztosan nagyon sokan vannak, akik hiába szeretnének, nem kapnak állást. Ezek az emberek ilyenkor kéregetnek, vagy tömegközlekednek (azzal is megy az idő), vagy a kettőt kombinálva éldegélnek. Az utazási szabályzat kimondja, hogy nem utazhat olyan ember a BKV járművein, aki ittas, vagy tisztátalan a ruházata. Ezek az Utazási feltételek alapján kizárhatók az utazásból. A koszos, büdös hajléktalanok esetében azonban a legritkább esetben intézkednek a BKV emberei, pedig sokszor tényleg hányingert kap az ember az (elnézést a vulgaritásért) telerottyantott, televizelt, teleizzadt, televert, mosdatlan ruhák és emberek szagától. Ezeket az embereket például alkalmazhatná a BKV takarító-személyzetnek, jelképes összegért. Mindenki jól járna .

Én megértem, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a járműveket folyamatosan tisztán tartani, és minden járműre biztonsági őrt alkalmazni, aki eltávolítja a hajléktalanokat. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a járművek tisztán tartása, és sofőrök képzése az ilyen esetek megszüntetéséért, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


5. A BKV járművei sokszor pontatlanok

 Az utóbbi időben többször tapasztaltam, hogy a BKV járatai egyáltalán nem a menetrendben előírt időpontokban indulnak el. Legutóbb a 24V jelzésű autóbuszra szálltunk fel a Keleti Pályaudvari végállomásnál, látva, hogy a menetrend szerint 2 perc múlva fog indulni. Kiderült, hogy az a busz már elment, mi pedig még 9 percet várhattunk még, hogy az elvileg 11 perc múlva induló következő buszon utazhassunk.

Én megértem, hogy a finanszírozási és forgalmi problémák miatt, nem egyszerű a járműveket pontosan érkeztetni a megállóhelyekre. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb, hogy a járművek legalább pontosan induljanak el, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


6. A BKV tarifarendszere logikátlan, igazságtalan és drága

 
Nagyon régóta tart a vita a BKV tarifarendszeréről. Például nem értem, miért kerül nekem 300 Ft-ba két megállót utaznom a trolin, miközben a Margit hídtól Csepel bejáratáig ugyanennyibe kerül az út. Miért csak metróra van szakaszjegy? Miért nem lehet (jól bevált, nyugati mintára) zónákra osztani a várost, és e szerint átalakítani a tarifarendszert? Miért kell a jegyérvényesítéssel nekem bajlódnom, ha egy automata nem működik? Miért büntet meg az ellenőr, ha a jegyautomatából kifogyott a tinta és csak pontokat nyomtatott a jegyemre, amit aztán nem vettem észre és újból felhasználtam? Miért olcsóbb ellenőröket alkalmazni, mint kiépíteni és üzemeltetni a mágnes, vagy chipkártyás rendszert, amivel gyakorlatilag 0-ra csökkenthető a bliccelők száma? Miért nem tudok papírpénzzel vagy kártyával fizetni az automatáknál illetve jegypénztáraknál, holott pl. a MÁV pillanatok alatt ki tudta építeni a rendszert.

Én megértem, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a tarifarendszert legalább 20. század végéhez illő módon átalakítani. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb, hogy az utasok fizessenek, és fizetni tudjanak a közösségi közlekedésért, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


7. A BKV iskolázatlan, erőszakos ellenőröket és biztonsági őröket alkalmaz.

A minap volt szerencsém a francia fővárosban eltölteni 4 feledhetetlen napot. A 4 nap végén különösen nagy volt az esély rá, hogy árnyék vetődjön az utazásra, ugyanis önhibánkon kívül rossz menetjegyet vettünk az egyik helyi tömegközlekedési vonalra. Ezt egy helyi ellenőr közölte velünk (igen a beengedő-kapuk mellett néha itt is előfordulnak), udvariasan, angolul (!), kifogástalan ápoltságban és ruházatban. Segítőkészen megmutatta, hogyan kell az automatából jegyet venni, udvariasan átadta a kifizetett jegyeket és mosolyogva jó utat kívánt hazafelé. Kérdéseim, megjegyzéseim: Miért olyan nagy kívánság, hogy a 300 Ft-os jegyárért cserébe Budapesten is udvariasak, illedelmesek legyenek az ellenőrök még akkor is, ha szemtelen, erőszakos utassal találják szembe magukat? Az utasok szemében az ellenőr és a biztonsági őr a  BKV, járműveken és azok környezetében lévő manifesztációja, az utasok mindig is velük fogják azonosítani a BKV-t. Szerencsés lenne ezt felismerni, hiszen senki nem tudja jobban rombolni a BKV image-ét, mint egy bunkó, ápolatlan, büdös, erőszakos ellenőr. És nem kellene mentegetőzni azzal, hogy a Biztonsági őr, külön cég, mert őket is a BKV-val azonosítja mindenki, lehet akármennyire erőteljesen is kommunikálni az ellenkezőjét.  Hogy meri egy szolgáltató cég alkalmazottja megverni a szolgáltatást igénybe vevő utast, bármilyen indokkal? Miért nem indítanak egy „Jelentse ha barátságos kollégával találkozik” nyereményjátékot? Az ellenőrt és a bejelentőt is érdekeltté lehet tenni ebben, és jegyeket, bérleteket lehetne kisorsolni az utasok között, az ellenőröket pedig különböző jutalmakkal lehetne motiválni.


8. A BKV felesleges dolgokra szór ki milliókat

Tisztelt BKV Zrt. Akkor ragadtam billentyűzetet, amikor először olvastam arról, hogy népszerű színészhangokat alkalmaztak több vonalon is. Az okokról nem nagyon szól a fáma, viszont az értelmét keresve sem jutottam előbbre. Kérdéseim:

- Ki a célcsoportja a színészek mondandójának? Ha a Vígszínházba van jegyem, tudom, hol van Ha nem mennék színházba éppen, kit érdekel, hol a Vígszínház? Ha külföldi vagyok és várost nézek, hogy értem meg, hogy mit mond Marty McFly magyar hangja, aki egyébként nagyszerű színész Miért fontos, hogy egyszerre elhangzó, egymás után következő mondatokat, 4 különböző nagyszerű színész tolmácsoljon, amikor az eddigi kellemes női hanggal is át lehet adni ugyanazt az információt?

- Miért kell pályázatokat kiírni gyerekeknek „Szeretem a BKV-t” címmel? Noha Önök is tudják, hogy a BKV-t nem szeretik az emberek. Ezt lehet erőltetni, meg mondogatni, de attól még a BKV színvonala a 80-as éveket képviseli, nem a 2010-es évekét.

- Nem lehetne ezeket a pénzeket arra költeni, hogy pl. Gyorsabban menjen az új járművek tesztje? Hogy ne kelljen várni az új metróra hosszú hónapokat?  Hogy gyakrabban takarítsák a járműveket Hogy motiválják az alkalmazottakat?

Összefoglalás:

Elismerem, hogy mi, városi utazóközönség is hibásak vagyunk abban, hogy a közösségi közlekedés ilyen állapotban van. Sokan összefirkálják, rongálják a járműveket, sokan részegen randalíroznak rajtuk, némelyek elnáspángolják a járművezetőket, vagy a munkáját végző ellenőrt. Sok tennivaló van a társadalom szemlélet-váltásával kapcsolatban.

Mindössze annyit szeretnék kérni, minden utazó és a jövőben utazni szándékozó nevében, hogy a „mindenki vállaljon részt és tegye meg a tőle telhetőt” gondolat jegyében a BKV mutasson példát. Nézzen szembe hibáival, nyisson tiszta lappal, tegye meg, ami tőle elvárható. Hiszem, hogy ez hatással lesz az utasokra is, hiszen, egy becsületes, tiszta, feddhetetlen céget nem szívesen vág át az ember, nem szívesen szidja, nem veri össze a dolgozóit ok nélkül.

Végezetül ezúton fejezem ki reményemet, hogy pályázatom nem kerül szemétbe csak a miatt, mert nem felet meg a kiírt pályázati követelményeknek!

Tiszteltettel, V. Gábor

komment komment Címkék: budapest vicc bkv pályázat ügyfélszolgálat utas panasz észrevétel

Tolmácsnak jelentkezett, egy hétig bírta

BKV figyelő.hu

2009.07.07
08:50

Olvasónk tolmácsnak jelentkezett a BKV-hoz. Egy hétig bírta a munkát, mert a második héten olyan ellenőrökkel hozta össze a sors, akik minden turistát le akartak húzni, annak ellenére, hogy a BKV utasítása kimondja, turistát nem büntetünk, ha van jegye, csak nem kezelte.

Az ellenőrök a turistákat „mocskos csalóknak” nevezték, és még a tolmácsnak is beszóltak, hogy nem is tud angolul. Olvasónk végül fogta magát, bement az irodába, jelentést írt és otthagyta a BKV-t, mert elege lett az undorító ellenőrökből. Részletesen és szókimondóan leírta észrevételét:

Kedves BKV-figyelő!

Az egyik diákszövetkezetnél jelentkeztem tolmácsnak BKV ellenőrök mellé, persze aggódtam, hogy mi lesz, ha übersötéteket kapok, de egy darabig megúsztam. Az első héten végig rendes ellenőröket fogtam ki: külföldit nem érvényesített jeggyel nem büntettek, hanem elmagyarázták, mit kell a jeggyel csinálni, és útjára eresztették, szóval jó fejek voltak. Nem így csütörtökön.

Három seggfej mellé osztottak be, akik mindenkiről azt feltételezték, hogy ha van jegye, de azt nem kezelte, akkor biztosan már beutazta vele a várost, vagy ha nem, akkor ez volt a szándéka. Probléma volt velük, hogy nem lehetett rájuk hatni semmilyen érveléssel, vitatkozni képtelenség volt. Bár a BKV felső vezetése utasításba adta, hogy kezeletlen jeggyel rendelkező turistát el kell engedni, ők magasról tettek erre.

Újpest központ, két fekete férfi, egyiküknek volt jegye, nem így a másiknak. Állítása szerint mivel befelé megmutatta, útközben már eldobta, hiszen ha nem lehet lejutni jegy nélkül, miért ellenőriznék az utazás végén is? Iratai mindössze egy menekülti papírból álltak, bő fél órát ácsorogtunk vele, magyar rokonnal beszéltünk telefonon, egyik kedves nő ellenőrrel már mindenre rákérdeztünk: nincsen senki ismerőse, akinek van havibérlete, és bemutatná azt sajátjaként az irodában utólag? Ez az ellenőr (a kedves) már elengedte volna a fickót, de Pöcsfej 1. volt a főnök. Végül könnyes szemmel a kétségbeesés határán kifizette a helyszínit.

Deák tér, francia pár bőröndökkel, akkor jöttek Ferihegyről. A buszon kezeltek jegyet, de metrón már nem. Mutatták a kezeletlen jegyüket: vettek ők, de nem találták az automatát, keresték a kapukat (Párizsban az van), de nem jöttek rá, mit hogyan. A kőbányai felüljárós bejáratot ismerve nem csoda. Pöcsfej 2. és 3. lecsapott rájuk, nincs kezelve, hah, hatezer fejenként. Rendőrhívással fenyegetőztek, Pöcsfej 3. a mobilját nyomogatva félrevonul, de kampót martak: a franciákat ez nem rémítette meg, sőt, támogatták az ötletet. Megmondták: ők ezeknek a pasiknak pénzt nem adnak, rendőrt akarnak. Múlik az idő, kellemesen elcseverésztünk. Mikor jönnek már a rendőrök? (Igen, illedelmesen félreállva várakoztak, nem lógtak meg, pedig az ellenőrök már rég nem foglalkoztak velük.) Kérdezem Pöcsfejéket, hogy he?

Miért mi hívjunk rendőrt, mikor ők akarnak rendőrrel beszélni? Hívjanak ők! -Azt mondtátok, hogy hívtok... -Mi aztán nem! -Tolmácsolom, franciák összenéznek: Hazudik...

Csak a vállamat vonogatom: Tudom, egy seggfej. Csak azt remélem, nem utáljátok meg ezért Magyarországot...

Szóval tárcsázták a rendőrséget, kézről kézre járt a mobil, a diszpécser próbálta valahogy tisztázni a helyzetet, nem akart rendőrt küldeni ilyen hülyeségre. Eközben felbukkant két magyar lány, egyiküknek nincsen jegye. 10 perc után az ellenőr inkább elengedi. Az egyik francia megkopogtatja a vállam.

Kérdezd már meg, őt miért engedték el, minket meg miért nem.

Tolmácsoltam.

Ellenőrök szó szerint elküldték a picsába őket, összeszedve minden angol nyelvtudásukat pocskondiázták a két turistát.

Ez alatt a 40-50 perc alatt többször elmondtam Pöcsfejéknek, hogy mi lehetett a probléma. Vázolok egy párbeszédet. -Hogy képzelik, hogy jegy nélkül utaznak! -Van jegyük, csak nem tudták, hol kell kezelni... -Dehogynem tudták, ha mi nem kapjuk el őket, ezzel a két jeggyel átutazzák a várost! -Ha így akartak volna tenni, nem kezelik már a 200-as buszon sem. -Ezek a mocskos franciák, ide jönnek lopni, ismerem a fajtájukat! -Nem, egyszerűen csak máshogy működik a rendszer Párizsban. -Ez marhaság, nem működik máshogy! -Voltam kinn, láttam, más a rendszer... -Igen? Tehát ott engedik az ingyen utazást, mi? Hogy csak úgy jegy nélkül használd a tömegközlekedést, mi? -Nem, én arról beszélek, hogy ott kapuk vannak, és ők ezeket a kapukat keresték, és áh...

És ezt sokszor. Egymás után.

Ferenciek tere, angol házaspár, kezeletlen szakaszjeggyel. Azt gondolták, azzal, hogy megveszik a jegyet, rákerül az állomás pecsétje, meg az időpont, felháborodva mondták, hogy sehol nem látták a kiírást, hogy érvényesíteni kell ezt valahol. Aki járt már Londonban, tudja, hogy itt pont negyedannyiba kerül egy metrójegy, mint ott, szóval nem ezen fognak spórolni.

Pöcsfej 1. akcióba lendül, magyarázza, hogy sziksztáuzend, házaspár meg néz, hogy nane, most utaztak életükben először ezen a metrón, nem tudták, hogy így kell, különben is: hova van leírva a jegyre, hogy géppel kell érvényesíteni? Az van rajta, hogy "az érvényesítéstől számított...", de ők azt hitték, hogy a vételnél megtörténik az értékesítés. Ellenőr erősködik, hogy bizony rajta van, végül már én kiabálok vele, hogy angolul nincsen ráírva, csak jobban értem a feliratot basszameg, engem vettek fel tolmácsnak őmellé.

Az angolok hatalmas hibát követtek el azzal, hogy elárulták (és én is, hogy tolmácsoltam): eltévedtek egy picit, eggyel tovább mentek, mint kellett volna, és az állomásról (tehát még a föld alattiról) visszafordultak, és visszafele is jöttek egy megállót. Erre aztán eldurrant Pöcsfej 1. agya, hogy ezek a rohadékok, lopnak, egy jeggyel már beutazták az egész várost, fel s alá utaznak, mikor ezt aztán kurvára tilos. Ekkor már én is kellőképpen felidegesítettem magam, és elkezdtem osztani, hogy egy seggfej, a házaspárt meg kiverte a víz, hogy most miattuk fognak engem kirúgni? Megnyugtattam őket, hogy amúgy is a péntek lett volna az utolsó napom, de többet itt nem dolgozom, főleg, hogy az ellenőr ekkor kijelentette: velem többet nem lesz együtt, mert én lebeszélem a turistákat a fizetésről (sosem mondtam egy turistának, hogy ne fizessen, az ellenőrökre próbáltam hatni, hogy legyenek megértőbbek), és különben is, ne beszélgessek velük többet, mit beszélek én még, hagyjam már abba.

Szóval fogtam magam, és leléptem, bementem az irodába, és elmeséltem az ottaniaknak, hogy mi történt, és én megértem, ha nem fizetik ki a napomat, de én nem jövök be többet. Tök rendesek voltak, kérték, hogy írjak erről jelentést, és természetesen kifizetnek, és köszönik az együttműködést, és gondoljam még meg a munkát, meg tudják oldani, hogy Pöcsfejék mellé ne osszanak be többet. De hálaisten nem voltam erre rászorulva.

Hát így ért véget dicstelen BKV-s karrierem.


Idézet a BKV ellenőröknek szóló szabályzatából:

komment komment Címkék: budapest munka bkv ellenőr utas panasz bérlet turista jegy észrevétel tolmács

Esernyőt kellett nyitni a buszon, annyira beázott

BKV figyelő.hu

2009.07.06
13:20

Aki utazott már esőben buszon az tudja, hogy a járművek nem a szigetelésükről híresek. Elég egy kis eső, és a víz máris folyik be az utastérbe, a lámpáknál, az ablakoknál. Ilyenkor általában úgy helyezkednek az utasok, hogy senki ne ázzon el. Na de mi van akkor, ha a busz annyira rosszul van szigetelve, hogy a plafonról szabályosan ömlik az eső? Megoldás a képen:


Imádkozik is, hogy a busz ketté ne törjön és fogjon a fék
 

Tisztelt BKV-figyelő!
 
2009. július 3., 18:45, Ikarus 435, 136-os viszonylat, zápor. No comment. A csukló szakadt. Az ablakok/tetőablakok tömítetlenek, mint a vízcsapból úgy ömlött a víz, akár kezet is moshattam volna, akkora sugárban. De ennél jobb, hogy a tető belső burkolatának illesztéseiből is folyt a víz.
 
Csak egy kérdés: minek is kell nekem jegyet, vagy bérletet vennem ennyiért? Megveszem minden másodikat. A többit a nem megfelelő színvonalú szolgáltatás miatt megtartom.
 
Üdv: István

komment komment Címkék: budapest hiba időjárás bkv busz eső utas panasz észrevétel onnek jar

Miért szemétkednek az ellenőrök?

BKV figyelő.hu

2009.07.06
07:10

Olvasónk szerint azért, mert a megélhetésük függ attől, hogy valakivel rendesek-e vagy bunkók. Ha emberségesek és nem büntetnek (például az otthon felejtett bérlet miatt) akkor nem lesz meg a havi kvótájuk és kevesebb pénzt kapnak, esetleg az állásukat is elveszíthetik*. Na meg persze azért is bunkók néha (tisztelet a kivételnek), mert az utasok is azok velük. Így látja az utas:

Kedves BKV Figyelő!

Máig, számomra érthetetlen ok miatt szidják az ellenőröket és a BKV alkalmazottakat és itt most nem a kirívó esetekre gondolok vagy az "orkokra" akik stílusa, fellépése sőt, jelenlétük is teljesen elfogadhatatlan.

Mivel naponta többször is igénybe veszem a BKV szolgáltatását nagyon sok tapasztatot gyűjtöttem. Volt már olyanban részem, hogy felszállva a villamosra annyi időm sem volt, hogy elővegyem a jegyem és megbüntettek.  És az ilyeneket még sorolhatnám. De ezen nem is csodálkozom. Tisztázzunk valamit az elején, amiről sokan elfeledkeznek. Ha jól tudom ellenőrnek lenni nem jelent stabil fizetést. Azaz van egy alapbér és azon felül jutalék. A megbüntetett utasok után. Nyílván, aki házat árul jutalékért az a célja, hogy minél több házat eladjon, miért lenne ez másként egy ellenőrnél? Ha jól tudom, egy kvótát is teljesíteniük kell, különben elbúcsúzhatnak az állásuktól. Ha nem teljesíti a kvótát, akkor pedig kereshet új állást.  Miért lenne kedves a fizető utassal? Miért lenne kedves valakivel, aki miatt kevesebb a fizetése?

Egy másik probléma, hogy nagyon sok helyen a városban nem lehet jegyet vásárolni ez számtalan helyről elmondható, villamosmegállók, buszmegállók. Hiába mondom az ellenőrnek, hogy nem tudtam jegyet venni, nem érdekli és megértem, neki nem utas vagyok, hanem pénzt, ami megy a pénztárcájába. Jó lenne, ha ilyenkor lehetne jegyet váltani a járműveken, ha már van is ilyen ezt egy ellenőr sem ajánlja fel, sőt, az utazástatásból való kizárás sem merül fel, csak a helyszíni birság vagy utólagos bemutatás, ha egyik sem akkor a „rendőrt hívok”. Más lehetőségnek, fellebbezésnek helye nincs.

Mi lesz azokkal az ellenőrökkel, akik elengedik a bliccelő utasokat, vagy szabálytalanul de korrekt áron jegyet váltanak nekik (lásd korábbi ilyen posztok). Természetesen megbünteti őket a saját cégük, akik az utasokért vannak (?). Ilyen esetek mellet esélytelen, hogy az ellenőrök normálisan viselkedjenek az utasokkal, vagy bármi emberi reakciót tanúsítsanak. köszönhetően a BKV cégpolitikájának.

Én úgy érzem, hogy a BKV-nak nem érdeke, hogy bárki is fizetős utasként vegyen részt az utazásban, jobban megéri nekik büntetni, legalább is minden jel erre utal. Ameddig a BKV nem változtat a cégpolitikáján addig a helyzet nem fog javulni. Az orkok bevezetése (bevetése), mint elrettentés is csak ezt támasztja alá, a BKV csak megfélemlíteni akarja az utasokat, hogy akinél lehet, a helyszíni bírságot beszedjék, vagy biztosan átadja minden személyes adatát/iratát még akkor is, ha érvényes jegy vagy bérlet van a birtokában.

Szidjuk a járművezetőket is, amikor az életüket a saját cégük teszi még nehezebbé. Ez olyan járművezető, aki egy kicsit is megpróbál utas barát lenni kockáztatja a fizetése egy részét, a prémiumát és még ki tudja milyen megvonásokkal és/vagy szankciókkal kell szembenézni. Csak azért mert mondjuk egy utast nem a megállóban vett fel. Ilyen cégpolitika mellett – mert szerintem ez az állapot a cégvezetés egyértelmű hibája - egyáltalán nem csodálom, hogy sok alkalmazott nem úgy viselkedik, ahogy elvárható lenne tüllűk, vagy az az utas kényelmét, érdekét szolgálja.

Egy utas

* Egy ismerősöm nemrég ellenőrnek jelentkezett. Megmondták neki, hogy havonta hány csekket kell írnia. Ha nincs elég büntetése akkor kereshet másik állást. Ezek után ne csodálkozzunk, ha kamu címekre, kamu nevekre írnak az ellenőrök büntetést.

komment komment Címkék: budapest bkv utazás büntetés ellenőr utas bérlet jegy észrevétel pótdíj

Diáktolmácsok az ellenőrök mellett

BKV figyelő.hu

2009.07.05
11:20

Tavaly nyáron is sokan jeleztétek, hogy a BKV ellenőrei mellett felbukkantak tolmácsok is. Őket a cég azért helyezte az ellenőrök mellé, hogy a turistákkal szót értsenek. Ez, ha úgy nézzük egy jó lépés, hisz sokat segíthetnek, a kérdés csak az, hogy nem lenne-e olcsóbb az ellenőröket angolul megtanítani, mint még egy embert alkalmazni?

Szia!

Tegnap a 4-6-oson utazva odalépett hozzám az ellenőr. Miután mindent rendben talált, és tovább ment, akkor vettem észre, hogy nincs egyedül: egy fiatal lány társaságában végezte munkáját, akin csak egy BKV-logós kitűző volt, amin a neve alatt a DIÁKTOLMÁCS felirat volt olvasható. Jegyeket nem kért senkitől, gondolom csak az a dolga, hogy külföldiek esetén fordítson az ellenőrnek.

Végre valami apróság a BKV részéről, ami figyelembe veszi a főleg nyáron jellemző turista utasokat!

Pont az imént olvastam a tervezetet is, az is nagyon jól hangzik.

Üdv, TG

komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr utas bérlet turista jegy észrevétel

Megint buszsofőrre támadtak

BKV figyelő.hu

2009.07.04
14:50

Megtámadtak egy buszsofőrt a főváros XVI. kerületében, az Állás utcában szombaton kora reggel a 31-es buszon. A rendőrség két huszonéves fiatalt előállított.

Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese közlése szerint a BKV járművén randalíroztak a fiatalok, ezért a sofőr megállt a járművel és azt mondta, hogy addig nem indul tovább, amíg a fiatalok így viselkednek. Válaszul a két fiatalember nekilökte a sofőrt a szélvédőnek, amely ennek következtében betört.

A sajtóügyeletes elmondta: a buszsofőrt kórházba szállították, a két fiatalt pedig előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Ellenük közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítanak eljárást.

(FigyelőNet, MTI)

komment komment Címkék: budapest mti bkv busz verekedés utas panasz észrevétel vezető fn

Hamis bérletet árulnak a kutyaól pénztárakban

BKV figyelő.hu

2009.07.04
10:50

Alant két érdekes levelet olvashattok. Egyik olvasónk azért írt a BKV-nak, mert az Örs vezér terén használt bérletet gyűjtő biztonsági őrökkel találkozott. A másik utas azért keresett meg minket, mert ugyanitt hamis bérletet vásárolt, ám ezt csak akkor vette észre, amikor az ellenőr meg akarta büntetni:

Tisztelt BKV!

2009. 07.02 reggelén 8.40-50 között az Örs vezér téri megállóban arra lettem figyelmes, hogy a jobb oldali bejáratnál a biztonsági őr-ellenőrök múlt havi lejárt bérleteket kérnek el az utasoktól, és az egyik nagyobb darab úr markában már 20-30 ilyen szelvény is duzzadozott. Csak gondoltam felhívom a figyelmet, mert gyaníthatóan nem hobbi-használtbérlet gyűjtő az úr, hanem egyéb célja volt a lejárt bérletekkel. Kérem nézzenek utána és próbálják meg megelőzni a visszaéléseket. Közvetve mégis csak a az utasoktól tűnik el az a pénz.

Tájékoztatom, hogy a levelemet a BKV-figyelő blognak is elküldöm, mert tapasztalataim szerint sokkal hatékonyabban dolgoznak, mint az Önök ügyfélszolgálata, például érdemben foglalkoznak a panaszokkal és így nyilvánosságot is kap a dolog.

Üdvözlettel és köszönettel: egy utas


Ez a levél önmagában nem lenne annyira érdekes, hisz a bérletgyűjtésről már több posztot is írtunk. A lenti levél azonban más megvilágításba helyezi az egész történetet. Olvasónk ugyanis ugyanott vett hamis bérletet, ahol előző olvasónk bérletgyűjtő biztonságiakkal találkozott:

Kedves BKV-figyelő!

Elkaptak az ellenőrök tegnap a 7E buszon. Hiába vettem meg a bérletem az Örs vezér terén 9000 forintért további 12000 forintot akartak rólam legombolni a BKV ellenőrei.

28-án vasárnap vettem meg az e hónapra érvényes bérletet az Örsön egy fabódéban, mert normális nyitva lévő jegypénztárat (nyitva lévő) nem találtam. A bódéban ücsörgő hölgy készségesen odaadta a bérletet, még mosolygott is. Tegnap reggel jönnek az ellenőrök, mutatom a bérletem, amit elkért, kivett a tokból és nézegetni kezdte. Megszólalt: „Hölgyem, ez sajnos hamis”. Mutatta a dátumot és látszott az, hogy a papír meg volt dörzsölve tehát a dátum át lett írva rajta. Meg sem tudtam szólalni, hisz pénztárban vettem. Az ellenőr úr nagyon rendes volt, eltekintett a bírságtól, megmutattam neki évekre visszamenőleg az összes bérletemet látta, hogy nem szándékosan „blicceltem”. Sőt, még azt is elmondta, hogy ilyen bódékban nem szabad bérletet venni mert rendszeresen találkozik ilyen hamis bérletekkel, de nem bünteti meg az utasokat mert ahogy ő mondta „szegények nem tehetnek erről”.

Visszamentem a helyszínre de mindenki mindent tagadott. Még azzal is megvádoltak, hogy én hamisítottam a bérletet és rájuk akarom kenni. Nem cserélték ki, használom tovább.

H. Irén

komment komment Címkék: budapest bkv utas panasz bérlet jegy pénztár észrevétel alvállalkozó kutyaól

Addig állt a villamos, míg le nem szállt a bliccelő

BKV figyelő.hu

2009.07.03
19:50

Néhány perce szálltam le a 41-es villamosról a Déli pályaudvarnál (kocsiszám: 1311), ahol 3 ellenőr dolgozott. Pontosabban 3 hölgy ellenőr. Ebben igazából semmi érdekes nincs, ami miatt említésre méltó, az az alábbi:

A hölgyek a Döbrentei térnél szálltak fel a villamosra, a Krisztina térig szinte mindenkit ellenőriztek. Egy ember volt a villamos közepén, aki akadékoskodott. Nem volt jegye, leszállni sem akart, és amikor az ellenőr beszélt hozzá, az ablakon kifelé bámult. Megszoktuk az ilyet. Az ellenőr egy kicsit vár majd továbbmegy. De most nem így történt. Az ellenőr előrekiabált, hogy „Kolléga, szóljon a villamosvezetőnek”. Pont indult volna a villamos, záródtak az ajtók, amikor azok visszanyíltak, és tudata lett az utasokkal, hogy mi innen addig nem megyünk tovább, amíg az úr le nem száll vagy nem fizet.

Körülbelül még 1 percig ment az ablakonbámulás, majd az utasok is türelmetlenkedni kezdtek. Egy fiatal srác még oda is ment az ellenőrhöz, hogy ne cseszegesség már szerencsétlen embert, ne szállítsák le, szakad az eső. De végül nem szólt közbe. Emberünk -látva az ideges utasokat – leszállt, mi pedig mehettünk tovább.

Eddig ilyet csak a vonaton láttam, számomra azért meglepő az eset.
 

komment komment Címkék: budapest bkv villamos ellenőr utas bérlet jegy észrevétel dicséret vezető bliccelő

Minden pénzt a biztonsági őrökre költenek?

BKV figyelő.hu

2009.07.03
15:20

Olvasónk nem érti, hogy az utasok pénze BKV-n belül hová tűnik. A buszok lerobbannak, a villamosok állapota katasztrofális, a metrókról nem is beszélve. Szerinte pénzt ellenőrre és biztonsági őrökre költenek. Az is kérdés, hogy megér 9000 forintot ez a szolgáltatás?

Kedves BKV-figyelő!

Nem túl régóta, mindössze két éve lakom pesten, és ez idő alatt kénytelen vagyok igénybe venni a BKV-t is, hogy otthonomból eljussak a munkahelyemre. Ez idő alatt mindig is bérlettel jártam, bár a munkahelyem nem fizeti, így magamnak kell kinyögnöm a rá való pénzt. A város különböző útvonalain járva azonban megdöbbentő, mennyire elszaporodtak az ellenőrök. Ott állnak minden metrólejáróban, olykor keselyűkként várják a bliccelőket mozgólépcső tetején, megjelentek az Árpád hídnál, a Kálvin térnél, hogy csak két helyet említsek. Szó se róla, a lefelé való ellenőrzést igazságosnak tartom, nem ez a bajom a BKV-vel. A problémám az, hogy én havonta 9000 ft-ot fizetek (jelenleg, s lesz ez még több is!) azért, hogy utazhassak. De valahogy mégis úgy érzem, inkább kifizetem az ellenőrök hadseregét, s csak nagyon kis százalékot költök ebből utazásra. Nem vagyok biztos benne, hogy egy BKV-ellenőr kap-e fizetést akkor is, ha nem ad ki büntetést. Ha kap, akkor a jegy- és bérletvásárlók fizetik ki az ő kiskirálykodását, ha nem kap, akkor viszont a lehető legvisszataszítóbb állás a világon, hiszen a szerencsétleneken élősködik.

Mindeközben, hogy én és jó néhány utastársam havi 9000 ft-ot fizet, egy háztartásban ez rúghat sokkal fájdalmasabb összegre is, a buszok lerobbannak két megálló között, a metrókocsik ülései kijárnak a helyükről, még a hiper-új combino-villamosok ülései is kényelmetlenek, a többi villamos állapota katasztrofális, a négyes metró évek óta sosem fog elkészülni. Karszalagokra azonban van pénze a BKV-nek.

A.R.M.

komment komment Címkék: budapest bkv busz metró villamos ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr

Nagyobb figyelmet fordítanának a turisták tájékoztatására

BKV figyelő.hu

2009.07.03
07:30

Nem könnyű Budapesten turistának lenni. Ha valaki egy másik városból, országból, földrészről, vagy bolygóról idetéved, akkor szinte semmilyen tájékoztatást nem kap arról, hogy mit merre talál, és az tömegközlekedéssel hogyan közelíthető meg. Csak hosszas kutatómunka árán tudják meg, hogy olyan turisztikai látványosságok, mint a Vár, a Parlament vagy a Citadella stb. hogyan közelíthető meg a BKV járataival. Sajnos a járművek utastájékoztató rendszere sem tud más nyelven, csak magyarul (kivéve a reptér buszt), így ha a turista meg is találta a keresett járatot, azon utazva nem tudja, hogy hol kell leszállni róla, mert ilyen tájékoztatást nem kap.

A BKV-nál végre felismerték a hibát. Az Utaskapcsolati osztály egy koncepciót készített az idegen nyelvű tájékoztatásról, melyet az osztályvezető továbbított nekem véleményezésre. De nem csak az én véleményemre kíváncsi, hanem a tiétekre is, ezért én a koncepció alapján néhány bekezdésben összeszedtem, hogy szerintem milyen lenne a megfelelő, turistákat tájékoztató rendszer. Nektek annyi a dolgotok, hogy az én verziómat véleményezitek, kiegészítitek. A BKV utaskapcsolati osztályán figyelik a hozzászólásokat, írjátok őket bátran! :)

1.) Magyar nyelvű tájékoztatás prioritása

A tájékoztatás színvonalának növelése nem járhat olyan információk bemondásával, melyet magyar nyelvű utasaink feleslegesnek érezhetnek. Idegen nyelven a speciális eseteket leszámítva csak olyan információ hangozhat el, ami magyar nyelven is hallható. Minden esetben előbb a magyar, azt követően az idegen nyelvű szöveg kell elhangozzon. A különböző nyelvek egymással nem keveredhetnek.

2.) Tájékoztatás nyelve

Az idegen nyelvű tájékoztatás nyelve kizárólag az angol, melyet lehetőleg minden járművön egy ember mond fel. A járműveken forgalomban jellemzően nincs idő ugyanannak az információnak a kettőnél több nyelven történő közlésére, mivel így a hangbemondások egymást elvágják, egymásra torlódnak, stb, emellett fontos, hogy a járművek ne „beszéljenek” folyamatosan.

3.) Rendszeres bemondások


Valamennyi járművön a végállomást felkonferáló szövegnek az összes végállomáson el kell hangoznia.

Azokon a helyeken, ahol metró-, HÉV- vagy vasútállomás van, a megálló nevét – magyar formában – angolul is ismertetni kell az alábbi sémák szerint: „The next stop is Lehel tér metro station.”, „The next stop is Keleti pályaudvar metro and railway station.”

Vasúti járműveken idegen nyelven is ismertetni kell, hogy az ajtók a jármű melyik oldalán fognak nyílni.

4.) Egyéb, forgalommal kapcsolatos bemondások

A forgalomban elhangzó tájékoztató, figyelemfelhívó szövegeket alapesetben idegen nyelven nem szükséges ismertetni. Kivételt képeznek a jármű elhagyására felszólító szövegek, és a jármű speciális, a megszokottól eltérő közlekedésére utaló szövegek (pl: garázs- és csonkamenetekhez rendelt tájékoztatás, operatív visszafogáshoz rendelt tájékoztatás, baleset, torlódás vagy egyéb ok miatti lassabb haladás miatti tájékoztatás.) a járművel kapcsolatos konfliktusos szituációk megelőzéséhez kapcsolódó hangok (pl: a vészjelző indokolatlan működtetésére figyelmeztető hang, üzemi területen álló szerelvényre vonatkozó figyelmeztetés (metró) stb.)

5.) Turisztikai jellegű tájékoztatás

A turisztikailag kiemelt viszonylatokon (16-16A-116, 26, 27, 100, 200E) elindulást követően és menet közben szükség szerint idegen nyelven ismertetni kell a járat útvonalát, a közlekedésének célját valamint az adott megállókban található turisztikai látnivalókat.

A BKV különleges közlekedési eszközeire (fogaskerekű, libegő, sikló, hajójárat) való átszállási lehetőséget idegen nyelven is jelezni kell.

A Budapesti Nemzetközi Vásárközpont megállóinak nevét a 100-as autóbuszon idegen nyelven is ismertetni kell.

A budai várba és a Gellérthegyre közlekedő járatokra történő átszállási lehetőséget idegen nyelven is be kell mondani.

Nem elég a turistákat a hangos utastájékoztató rendszeren keresztül tájékoztatni. A fent említett vonalakon néhány oldalas kiadványokkal kell elhelyezni a járművek belsejében, ez segíti a külföldi utasokat a tájékozódásban. Ezekben a kis füzetekben fel kell tüntetni az adott járat útvonalát, menetrendjét, átszállásai kapcsolatokat és a látnivalókat, lehetőleg 2, vagy több nyelven.
 

komment komment Címkék: blog budapest bkv busz koncepció turista tájékoztatás észrevétel utaskapcsolti osztály

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása