BKV-Figyelő

A sofőr nem is tudta, hogy létezik ilyen megálló

BKV figyelő.hu

2009.06.15
09:20

Olvasónk a minap a 293-as buszon utazott, amiről a Vaskút utcánál szeretett volna leszállni. Leszállási szándékát idejében jelezte, a busz mégis lassítás nélkül hajtott el a megálló mellett. Az utas előre ment szólni a buszvezetőnek, hogy le szeretne szállni, aki erre azt válaszolta, hogy „ez nem Taxi”. Az utas ezután már utasította a vezetőt, hogy álljon meg, de ezután sem lassított, mert szerinte ott nincs megálló. Az utas még az iránytáblát is odavitte a buszvezetőnek, hogy megmutassa, van ott megálló. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!
 
Egy mindössze pár utast érintő, ám annál bosszantóbb - és a mai BKV-t jól jellemző - esetre szeretném felhívni figyelmedet:
 
Ma (06.09) a XVIII. kerületben a 293-as jelzésű busszal utaztam (Pestszentimre, kp. i. 13:00, frsz. BPI-554) és le akartam szállni a Vaskút utcánál. A megálló szerepel mind az internetes menetrendben, mind a kihelyezett menetrendi lapokon és rajta van a busz iránytábláján is. A valóságban azonban csak egy "Autóbusz megállóhely" KRESZ-tábla jelzi a megállót, nincsen kint sem menetrend, sem fehér megállónév-tábla. Nyilván emiatt a buszvezetőnek esze ágában sem volt megállni, pedig már jó előre jeleztem leszállási szándékomat. Látva a túl nagy tempót, a nyitott fülkeajtón át megkértem, hogy álljon meg, hiszen le szeretnék szállni. Erre azt a frappáns választ adta, hogy "ez nem Taxi". Na ezután már inkább utasítottam a megállásra, mintsem kértem, de hasztalan - közben persze egyre távolodtunk a megállótól.

Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve odahoztam az iránytáblát, igazamat bizonyítandó, ami persze nem volt túl hatékony megoldás, hiszen a vezér érthető módon inkább az útra figyelt. Ami viszont nagyon felbosszantott az az, hogy a következő megállóba (Szent Lőrinc-telep) érve sem volt hajlandó meggyőződni arról, hogy mi a helyzet(holott megnézhette volna vagy a táblán, vagy a menetrendi lapon) és rendre csak bizonygatta, hogy ő bizony ott ma még nem állt meg. Ez persze nem is csoda, nem egy nagy forgalmú megálló, a 293-as pedig naponta hatszor fordul (óránként jár ugyanis 8-tól 13-ig) és forgalmát tekintve sem egy hetes busz... Amit nagyon nem értettem a buszvezető viselkedésében az az, hogy miért nem állt meg legalább addig, amíg tisztázódik a helyzet? Vagy ennyire tévedhetetlennek hiszik magukat a buszvezetők?
 
A történethez hozzátartozik, hogy az említett megálló tavaly létesült a 198-as meghosszabbítása kapcsán, de a 293-asnak is megállóhelye lett már ekkortól. Legalább 9 hónapja már, hogy létezik... Tudni kell azt is, hogy korábban került már hasonló helyzetbe testvérem is (április 8.), míg két napra rá nekem sikerült ugyan leszállnom ebben a megállóban, de akkor a buszvezető közölte velem, hogy igazából ő milyen jó fej, mert ez itt nem is megálló neki, csak a 198-as áll itt meg. Utóbbi eset után írtam egy e-mailt a BKV ügyfélszolgálatának, ahonnan Keresztes Attila ügyfélszolgálat vezető a következő választ adta nekem:
 

"Tájékoztatjuk, hogy bejelentése alapján azonnal intézkedést kezdeményeztünk annak érdekében, hogy a jövőben hasonló kellemetlenséget ne tapasztaljon szolgáltatásunk igénybevétele során. A munkáltatói jogkört gyakorló vezető járművezetőnket kioktatta, felhívta figyelmét arra, hogy a Vaskút utcai megállóban a 293-as busznak megállója van, ezért megállási kötelezettsége is, amennyiben ott utas tartózkodik, vagy a járművön leszállási szándékot jeleznek."


Látható tehát, hogy mennyit is ér ezek szerint egy, az ügyfélszolgálatnak küldött észrevétel. Úgy tapasztaltam, hogy korábban nagyobb foganatja volt a panaszleveleknek, úgy látszik, már ez sem a régi. Éppen azért írok most a BKV-figyelőnek, mert bízom benne, hogy a nagyobb nyilvánosság miatt komolyabb hangsúlyt fektetnek az ügyre: arra, hogy minden busz megálljon ott, ahol menetrend szerint meg kellene állnia. Itt tart a BKV Zrt. most.
 
Üdvözlettel: H.D.

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz válasz észrevétel vezető megálló leszállás

Hogyan jutott le a hajléktalan a Deák téri állomásra?

BKV figyelő.hu

2009.06.14
10:40

A biztonsági őrökkel végzett bemeneti ellenőrzésnek az lenne a célja, hogy kiszűrje a hajléktalanokat, a részegeket, és a bliccelőket, tehát azokat, akik nem jogosultak az utazásra. A rendszer nem tökéletes, mert a bliccelők és a hajléktalanok is simán lejutnak az állomásokra, például a minden irányból „védett” Deák térre is. Ha a metróvonalakon egy olyan állomás is van, ahol nincs ellenőrzés (2-es metró esetén a Kossuth tér) akkor a bérlettel (jeggyel) nem rendelkező utasok bármikor utazhatnak.

Szia!

Én május 30-án háborodtam fel azon, hogy mit keres egy alvó hajléktalan a 2-es metró deák téri állomásának Déli felé menő oldalán.

Hogyan juthatott le, hiszen mindenkit ellenőriznek a biztonsági őrök, nem?

Üdv : Crash

komment komment Címkék: budapest bkv metró hajléktalan utas panasz bérlet jegy állomás ellenőrzés észrevétel biztonsági őr

Kerekesszékkel felszállóra csukta rá az ajtót

BKV figyelő.hu

2009.06.13
10:50

Úgy néz ki a járművezetők nem csak a kismamákra és az idősekre, a kerekesszékkel utazókra is szeretik rázárni az ajtót. Olvasónk a körúton látta, ahogy egy tolószékes lányés középkorú kísérője próbált meg felszállni a villamosra, de ez nem sikerült nekik, mert a villamosvezető annyira türelmetlen volt, hogy rájuk zárta az ajtót. Lehet, hogy sűrűn jár a villamos, de ha valaki ott áll (ráadásul mozgássérült) akkor meg lehetne várni, míg felszáll. De nem csak a mozgássérült utasra csukta rá az ajtót. A következő megállóban egy iskolás csoportnak pár tagja maradt a villamosmegállóban, őket sem várta meg, míg felszállnak. Olvasónk levele alant:

Tisztelt BKV Figyelő!

Nem vagyok egy gyakorlott BKV utazó (havonta egyszer-kétszer közlekedem BKV-val), de 2009. 06. 12-én olyan dolognak voltam szemtanúja, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Az eset a 4-6-os villamoson történt 2009. 06. 12-én péntek délután 12 óra 15 perckor (+/- 2 perc), a jármű Budáról Pestre közlekedett. A villamos megállt a Margit-híd budai hídfőjénél (mi már a villamoson tartózkodtunk), az emberek elkezdtek felszállni a villamosra, utolsóként próbált feljutni a villamosra egy középkorú hölgy, egy kerekesszékben ülő lánnyal. Még kb. 5-6 ember tartózkodott lenn, amikor a villamosvezető már elkezdte a felszállásjelző szirénáját beindítani (nyilvánvalóan ennyi idő alatt nem lehetett felszállni a villamosra). Mikor utolsóként a hölgy próbálta feltolni a lányt, a villamosvezető becsukta az ajtót és csak azért nem vágta rájuk az ajtót, mert a hölgy még idejében visszarántotta a széket. (Csak ők ketten maradtak le a villamosról, amelyen még elég sok hely volt).

Számomra az eset felháborító és két dolgot tudok elképzelni:


1. A villamosvezető hölgy (?, a kérdőjel nem véletlen) nem néz a tükörbe és így közlekedik. Ez ugye eléggé veszélyes, ha ilyen emberre van a villamoson utazók, illetve a vele kapcsolatba lépő emberek élete bízva.

2. A villamosvezető belenézett a tükörbe és ezután csukta oda a kerekesszékkel közlekedő lányt és nagy valószínűséggel az édesanyját. Tartok tőle, hogy ez történt, ami véleményem szerint nem emberi viselkedés, megengedhetetlen és következményekkel kéne, hogy járjon. Egy mozgásában korlátozott embert  segíteni kellett volna, nem pedig szánt szándékkal megakadályozni a közlekedését.

Sajnos a villamossal utazó közönség sem volt éppen segítőkész, mivel mindenki felszállt a lány és az őt kísérő hölgy előtt, de ez egy másik történet...

Azért írtam Önöknek, mert bízom benne, hogy ilyen viselkedés a villamosvezető hölgy (?) részéről nem maradhat következmény nélkül és az ügy kivizsgálásra kerül.  A levelet természetesen eljuttatom a BKV panaszirodájába, ügyfélszolgálatára is, a villamos számával együtt, amelyet a villamosvezető fülkén láttam, illetve a villamosvezető hölgy (?) személyleírásával.

A villamosvezető hölgy (?) egyébként, a következő megállónál (a szigeten) egy nagyobb iskolás csoportból 3-4 gyereket nem engedett felszállni, hasonló módon, holott a villamos még mindig nem volt tele, de valószínűleg halaszthatatlanul fontos dolga volt.

Köszönettel és bízva az emberibb viselkedésben

Egy BKV utazó

„Az indulásjelző megszólalása után ne kísérelje meg a fel és leszállást.” A járművek többségén az ajtónál ez olvasható. Az utasok mégis hogyan tartsák be ezt a szabályt, ha a villamosvezetők (főleg a körúton) már a leszállásra sem hagynak időt, mert az ajtó kinyílásával együtt az indulásjelzőt is elindítják. Tehát addig erre a szabályra ne hivatkozzunk, amíg a járművezetők nem adják meg az utasoknak az esélyt a betartására. (szerk.)

komment komment Címkék: bkv villamos ajtó utas kerekesszék panasz körút észrevétel vezető felszállás

Az NKH nem tud arról, hogy a BKV felmentést kapott

BKV figyelő.hu

2009.06.12
16:00

Biztos emlékeztek még arra a bejegyzésemre, amiben egy levelemet olvashattátok, amit a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak (NKH), a BKV-nak és a közlekedési minisztériumnak küldtem. (Ha nem, kattints ide). A levélben azt kérdeztem a hatóságoktól, hogy a BKV buszaiba miért nincs elsősegély nyújtó felszerelés. Az írásomra a minisztérium és az NKH is válaszolt. Előbbi azt írta, hogy a BKV-nak felmentése van, mert a BKV buszaihoz hamarabb kiér a mentő, utóbbi nem tudott a felmentésről. Azóta a média is foglalkozott a témával. Ezt írta az egyik napilap:

Budapest – Akár el is vérezhet az utas a BKV 1300 autóbuszának bármelyikén, mert nemhogy elsősegélydoboz, de még egy ragtapasz sincs rajtuk. Ugyanezért az autósokat súlyos tízezrekre bünteti a rendőr.

– Minden, közúton közlekedő járműnek lennie kell elsősegélydoboznak. Ez alól a BKV sem kivétel. Ha nincs ilyen csomag, akkor az üzemben tartó szabálysértést követ el – jelezte Polcz Kornélia, a Nemzeti Közlekedési Hatóság szóvivője.

– Még 1991-ben felmentést kaptunk a kötelezettség alól a közlekedési minisztériumtól. Ha baleset történik, előbb odaér a mentő, hogy az utasok vagy a járművezető bekötözhetné a sérültet – magyarázta Szilágyi Károly, a BKV szóvivője. A közlekedési tárca sajtóosztálya szerint nem létezik az a felmentés, amelyre a BKV hivatkozik.

ELSŐSEGÉLY, így hívják azt a folyamatot, amikor egy sérültet a mentő kiérkezéséig ellátunk. Lehet a BKV-nak bármilyen korszerű kommunikációs rendszere (erre hivatkozott a minisztérium), kiérhet a mentő a buszokhoz 5 perccel hamarabb, ez akkor sem helyettesíti a beteg azonnali ellátását, tehát ha a BKV-nak van is ilyen felmentése azt meg kell semmisíteni.

Mellesleg a BKV-nak nincs korszerű kommunikációs rendszere, sőt a információáramlás lassabb, hiszen több emberen meg így keresztül. Azt meg csak remélni tudom, hogy a minden ember egyenlő bánásmódban részesül, függetlenül attól, hogy BKV utasa vagy biciklis sérül meg. Nem is látok olyan indokot, hogy a BKV-hoz miért érne ki hamarabb a mentő.

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz válasz észrevétel bkvfigyelo elsősegély nkh közlekedési minisztérium

VDSzSz: Újabb vasutassztrájk jöhet

BKV figyelő.hu

2009.06.12
15:30

Akár újabb vasutassztrájk is elképzelhető, ha a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a munkáltató elbocsátásokat érintő munkaügyi vitája nem vezet eredményre.

Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás érdekvédelmi alelnöke kijelentette: "készülni kell akár sztrájkra is, hiszen ha erőtlenek maradunk, akkor bármit megtehetnek velünk".

Bárány Balázs elmondta: pénteken adták be kezdeményezésüket a munkaügyi vitára, ez már a "sztrájk előszobája." Innentől a törvény hét napot ad a megállapodásra, ha ez nem sikerül akkor jöhet a sztrájk.

 

A cikk a MÁV-figyelőn folytatódik. Tovább! >>>

komment komment Címkék: mti máv hír sztrájk vasút máv start vdszsz gaskó máv cargo fn

Miért dohányzik nyitott fülkében a villamosvezető?

BKV figyelő.hu

2009.06.12
11:10

Azokat, akik nem dohányoznak nagyon is zavarhat, ha egy zárt térben például egy busz vagy egy villamos belsejében a járművezető vagy egy utas rágyújt. A vezetőfülkében való dohányzást a szabályzat tiltja, mégis rengeteg járművezető dohányzik vezetés közben. A zárt fülkében való cigizés engem nem zavar, de egy olyan villamoson pl. ahol nincs teljesen zárt fülke, igenis zavaró az utastérbe áramló füst. Sok olyan járművezetőt látni egyébként, aki 5-10 perces pihenő után jön ki a végállomási tartózkodóból, majd a buszon, villamoson kezd el dohányozni. A pihenő alatt erre nem volt ideje?

Tisztelt BKV Zrt.
Tisztelt BKV-figyelő blog!

Felháborító esetnek voltam szenvedő alanya az 5 éves kislányommal! Ma, azaz 2009. június 9-én reggel 8:40-kor szálltunk le a 3-as villamosról a Kerékgyártó utcai megállóban.

Az eset röviden: A villamosra az Egressy téren szálltunk fel, szóval csak 3 megállót mentünk, de ezen rövid idő alatt gyomorforgató cigi szag volt a villamos elejében. Várandós vagyok, ezért minden szagra kifejezetten érzékeny vagyok, de most nem erről volt szó. Egyszerűen folyamatosan érezhető volt a tömény cigi füst szag, és az igazat megvallva csak akkor értettem meg, hogy honnan jön, amikor leszálltunk a villamosról. A villamosvezető hölgy volt a szag forrása, ugyanis vezetés közben szívta a cigit! A villamos belsejéből erre azért nem jöttem rá, mert el volt húzva a függöny és nem láttam oda. Azonban a vezető fülke ezeken a villamosokon nyitott felül, igy szabadon árad a cigifüst az utasok közé.

Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat, kérem árulják el nekem, hogy az ilyen villamosvezetőket miért nem büntetik meg? Ennyi erővel az utasok is cigizhetnének a buszokon, villamosokon, bárhol. Arról nem is beszélve, hogy head-set is volt a vezető fülében. Tudtommal az is tilos.

Kérem Önöket, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektessen arra, hogy a vezetők ne cigizhessenek a villamoson! Egyébként a Kerékgyártó utcához képest csak 4 megálló és ott a végállomás!!! Miért nem tudott várni addig?

Ez az utaspanasz nem született volna meg, ha az Önök villamosvezetője nem szívta volna a cigit a villamoson. Ezen gondolkozzanak el. A villamosvezető egyébként egy középkorú, hölgy volt. Az eset a fent leirt időpontban és helyen történt, a 1518-as rendszámú 3-as villamoson.

A panaszomat a BKV-figyelő blognak is eljuttattam.

Tisztelettel, P. Ildikó és 5 éves kislányom Hanna.

komment komment Címkék: budapest bkv busz dohányzás villamos füst utas panasz észrevétel vezető 3 as

Budapest-bérlet időutazóknak

BKV figyelő.hu

2009.06.11
15:10

Erika érdekes bérletett kapott a BKV pénztárában, ám csak otthon vette észre, hogy az 1 hónapra váltott havi Budapest-bérlete csak időutazásra jogosítja fel. Íme a bérletről készült kép:

komment komment Címkék: budapest hiba kép vicc bkv bb utas bérlet pénztár észrevétel

Ingyen utazhatott volna, mégis megbüntette az ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.06.11
10:10

Tartós fogyatékossággal élők és egy kísérőjük a BKV járatain ingyenesen utazhatnak. Olvasónk kerekesszékkel közlekedő barátját kísérte a 6-os villamoson, az ellenőr mégis megbüntette őt, pedig az igazolást felmutatták. (Kerekesszékkel közlekedőknek a szabályzat szerint bérletet (jegyet) kell váltaniuk. Amennyiben az utas tartósan fogyatékos, (és/vagy beteg), díjmentes utazásra jogosult. Ilyen a lent szereplő utas is).

Az is érdekes, ahogyan a BKV ellenőre csőbe húzta az utast. Nem azt mondta neki, hogy megbünteti, hanem azt, hogy „adategyeztetés” céljából kéri az iratait. Az utas együttműködő volt (sajnos), meg is kapta a 12 ezer forintos csekket.

Hello BKV Figyelő!

Egy kérdéssel kapcsolatban írok. Sztori a következő:

A mai napon utaztam mozgássérült barátommal a 6-os villamoson, mire odajött egy ellenőr. Kérte a jegyemet mire én közöltem vele, hogy az sajnos nincs, de mivel egy mozgássérültet kísérek a jogszabály szerint nem vagyok köteles jegyet váltani, mivel a szabályzat a mozgássérültet és egy kísérőjét felmenti a BKV utazás költsége alól. Erre az ellenőr néz bután, majd elkéri a személyimet "adategyeztetés" címszó alatt. Nem vagyok budapesti nem tudom hogy mennek itt a dolgok ezért kézségesen átnyújtottam neki az igazolványomat.

Cserébe kaptam egy vaskos 12.000 Ft-os büntetést merthogy nincs érvényes jegyem. Sajnos nem tartózkodom sokat pesten, Akácfa utcába nem tudok bemenni barátommal, hogy igazoljam azt hogy jogtalan volt a büntetés. Mit tudok tenni ebben az esetben, ugyanis bizonyos, hogy szabályellenes volt az ellenőr eljárása, tehát én nem nagyon szeretnék fizetni. Hagyjam az egészet mert ez a büntetés elévül 1 év alatt? Vagy hinnének e egyáltalán nekem, ha tisztázni szeretném a dolgot esetleg levélben? Ha igen hova és hogyan írjak?

Köszönöm a tanácsodat!

B. Ádám

Az utas észrevételét továbbítottam a BKV-nak is, akik kérték az utas és a büntetés adatait. Bízunk benne, hogy a cég megsemmisíti a bírságot.

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel 6 os igazolvány

Megtartja a BKV a ciki szlogent

BKV figyelő.hu

2009.06.10
16:30

Egy ideig hittem benne, hogy a BKV-nál az új szlogen rosszul sikerült bemutatója után inkább a PR-es kollégák magukra csukják az Akácfa utcai iroda ajtaját és hallgatnak, és azt is megpróbálják elfelejteni, hogy indítottak egy ilyen pályázatot.

A BKV-nál elvileg azért akarták lecserélni a szlogent, mert a céget sok kritika érte az „Mozgásba hozzuk a várost” szlogen miatt (trolit toló, lerobbant busz mellett sétáló utasok), tehát az egyik nagy probléma a kétértelmű szöveg volt. A pályázaton sikerült megtalálni az egyik legrosszabb szlogent: „Önnek jár!”. Milyen lehetett a többi?


 

komment komment Címkék: blog budapest pr bkv hülyeség weblap szlogen bkv.hu bkvfigyelo

Felrobbant egy BKV-busz kereke

BKV figyelő.hu

2009.06.10
13:40

Felrobbant a 36-os autóbusz egyik kereke a főváros XIX. kerületében, az Ipacsfa utcánál - közölte a BKV fődiszpécsere. A csuklós autóbusz középső tengelyének bal oldalán lévő kerék gumija a kinyílt, a robbanás átszakította a kerék feletti takaróelemeket, így az utasteret is érintette.

A balesetben ketten könnyebben megsérültek: egy gyermeket bevittek a Heim Pál Gyermekkórházba, míg egy felnőttet saját kérésére nem kellett ellátni, mondta megkeresésünkre Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

(Index/MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti bkv busz baleset sérülés karbantartás utas észrevétel műszaki hiba

A metróállomás közepét használta WC-nek a hajléktalan

BKV figyelő.hu

2009.06.10
10:30

Utálom a pofátlan hajléktalanokat. Azokat, akiknek semmi úti céljuk nincs, csak felszállnak a buszok, villamosokra és utazgatnak unalmukban. Azokat sem szeretem, akik illemhelynek használják a BKV járműveit vagy a megállóhelyeit. Olvasónk is egy olyan hajléktalannal találkozott, aki a földalatti vonalán a Vörösmarty utcai állomáson bokáig letolt nadrággal végezte a dolgát. A lenti levél is bizonyíték arra, hogy normális biztonsági őrökre minden metróállomáson szükség van.

Hello!

A budapesti tömegközlekedés rendszeres használójaként tisztában vagyok a körülményekkel. A széteső, koszos buszokat, az oxigénmentes 4-6-ost, a sci-fi regénynek beillő menetrendet megszoktam, ezekre nem is panaszkodnék. Inkább vannak az utasokkal problémáim, akik beállnak az ajtóba, nem engedik bezáródni az ajtót, stb, ellenőrökkel, egyéb BKV alkalmazottakkal számottevő összetűzésem nem volt, a blogon is meglepődve olvasom néha a történeteket.

A lényeg, ma (2009. június 5.) kb 10:30-kor a földalattin utazva a Deák Ferenc tértől a hősök teréig, a Vörösmarty utcai megállóban egy feltehetőleg hajléktalan nő (?) bokáig letolt gatyával éppen nagydolgot végzett (vagy már túl volt rajta, szagokból ítélve), diszkréten a falnak támasztva alfelét. Mindez lent a megállóban, még csak nem is a kijáratnál.

Régebben minden megállóban voltak ellenőrök, most csak néha a forgalmi csomópontokban (oktogon, hősök tere), meg is van az eredménye.

A földalatti Budapest egyetlen metróvonala, ami szépen néz ki, ráadásul Budapest jellegzetessége, egy picit lehetne rá vigyázni, nem hiszem hogy ellenőrhiány van a BKV-nál és emiatt nincs kapacitás hogy ezen a vonalon is legyenek.

Ezt a levelet a BKV ügyfélszolgálatának nem küldtem el, mert véleményem szerint fölösleges.

Üdv, Egy még fizető utas

komment komment Címkék: budapest bkv metró hajléktalan kosz utas panasz takarítás észrevétel biztonsági őr földalatti

Az ember, akinek rossz levelet generált a BKV

BKV figyelő.hu

2009.06.09
23:20

Rengeteg utas panaszkodik amiatt, hogy a BKV a panaszlevelére csak egy sablon választ küld. Nem védem a céget, de tudom, hogy minden válasz mögött van valamennyi munka, tehát ha sablonos választ is kapunk, azért a panaszunkkal foglalkozott valaki. Olvasónknak a BKV olyan levelet küldött, amihez a panaszosnak nem is volt köze. Kiderült, rosszul generált válaszlevelet a BKV programja:

Tisztelt Utasunk!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levele Társaságunkhoz megérkezett. Szíves elnézését kérjük a név eltérésben, valószínű, rendszerhiba történhetett és a programunk amit használunk, más nevet generált az Ön e-mail címéhez. Bejelentése alapján azonnal vizsgálatot kezdeményezünk.

Válaszunkat a lehető legrövidebb időn belül (legkésőbb 30 nap) megküldjük Önnek.

Türelmét előre is köszönjük.

BKV Zrt. Ügyfélszolgálat

komment komment Címkék: budapest bejelentés vicc bkv ügyfélszolgálat levél utas panasz válasz

Börtönbe a bliccelőkkel!

BKV figyelő.hu

2009.06.09
12:50

A BKV-n bliccelők igen magas száma talán azzal is magyarázható, hogy a büntetési rendszert akár egy iskolás gyerek is ki tudja játszani. Ha valaki ellenőrrel találkozik, de nincs jegye vagy bérlete, akkor egyszerűen leszáll, vagy hamis adatokat diktál be az ellenőrnek, rosszabb esetben elküldi az anyjába vagy meg is veri.

Mi –fizető utasok- abban egyetértünk, hogy ez a rendszer így nem jó. Valami olyat kellene kitalálni, ami Berlinben működött 1996-ban (és talán még mindig). Akit bliccelésen kaptak, azt 4 órán át bilincsben egy helyi örs cellájában tartották fogva. Ha nem fizette be a 300 márkás büntetést akkor letöltendő börtönre ítélték, akár 6 hónapra is. Így írja olvasónk egy hozzászólásában:

miserables 2009-06-08 19:51

Berlinben dolgoztam 1996-ban. A jegy 4 márkába került akkor. A kollégám "elfelejtett" jegyet venni és jöttek az ellenőrök.

Megbilincselték és berakták egy cellába majd 4 órai fogva tartás után 300 márkára büntették és figyelmeztették ha nem fizet 3 napon belül,átváltják LETÖLTENDŐ börtönbüntetésre.

Ezek után kinek lenne kedve bliccelni?

komment komment Címkék: budapest bkv utas panasz bérlet jegy bliccelés észrevétel

Máltán nem szórják a pénzt, inkább takarításra és karbantartásra költik

BKV figyelő.hu

2009.06.09
06:50

A máltai közlekedési cégről példát vehetne a BKV. Akárhányszor előkerül egy hivatalos beszélgetésen, hogy az Ikarusok milyen rossz állapotban vannak, a BKV mindig a járművek magas átlagéletkorával indokolja a rendszeres műszaki meghibásodásokat. Olvasónk Máltáról hozott képeket nekünk, hogy megmutassa a BKV-nak: Az öreg busz is jó busz, ha költenek a karbantartásra és a takarításra!

Kedves Figyelő!

Nem igaz, hogy a budapesti buszállomány elöregedett! Máltán sokkal öregebb buszok járnak. A kedvező időjárás és a kis távolságok miatt - na meg a szeretetteljes karbantartásnak köszönhetően - gyönyörű állapotú régi járművek közlekednek. Itt egy pár kép mutatóba, ha akarod tedd ki a blogra, hogy mások is mosolyogjanak egyet.

Üdv: Kis Ember

 

komment komment Címkék: budapest bkv magyarország busz karbantartás ikarus málta takarítás példa

Miért nem várják meg, míg felszállnak az utasok?

BKV figyelő.hu

2009.06.08
15:00

Olvasónk gyermekével és babakocsival közlekedik. Mindig tapasztalja, hogy a BKV egyes buszvezetői milyen türelmetlenek. Még fel sem tette a kocsit a buszra, máris nyomják a csengőt, és csukják az ajtót. Pár napja a babakocsi és apukája is az ajtók között maradt.

Imádom egyébként, amikor a busz beáll a megállóba, kinyílnak az ajtajai, majd egyből megszólal az utas sürgető indulásjelző, így esélyt sem adnak a biztonságos és a szabályos felszállásra. Ilyenkor lehet büntetlenül odacsukni a lassan felszálló időseket és a babakocsival közlekedő anyukákat, mert lehet hivatkozni az „Indulásjelzős szabályra”. De vajon hová siet ennyire a buszvezető?

Kedves Mihály!

A következő panasszal fordulok hozzád:  6 hónapos kismama vagyok 2 éves fiúgyermekkel. Sokszor van az, hogy BKV járatokon vagyok kénytelen utazni. Ami nem lenne probléma, ha napi szinten nem találkoznék segítőkészségükben hiányos utasokkal és rosszindulatban gazdag, feszült sofőrökkel.

Az esetek nagy százalékában egyedül teszem fel a járatokra a gyerkőcöt, majd pedig a babakocsit, mert egyszerre már fizikai képtelenség megtennem. A türelmetlen sofőrök, leginkább a buszsofőrökre értem, egyáltalán nem belátóak. Alig lépek fel a járdáról az alsó lépcsőfokra, már zárja is az ajtót és indulnak. Abban a pár másodpercben, amíg összeszedem magam, nem tudom, hogy a gyerek után, a kapaszkodó után vagy a csomagjaim után kapjak. Félek, hogy egyszer ez nagyon rosszul fog elsülni.

Például 2009. április 28-án kora délutáni órákban a VII. Damjanich utcai megállónál olyan sietős volt a sofőrnek, hogy alig nyitotta ki az ajtót, már csengetett is. Így történt, hogy babakocsistól, gyerekestől odacsukta az ajtóhoz az édesapámat. Számtalan olyan eset szemtanúja voltam, hogy a nyugdíjasok váltak ilyenképp áldozatul.

A BKV-nál már meg sem próbálok panaszt tenni, mert egy elnézést hölgyem, ejnye-bejnyéztük az illetőt levélkével elintézik. Azt gondolom, hogy a BKV alkalmazottak szabályzatába bele kellene iktatni az erre vonatkozó pozitív és belátó hozzáállást. Amíg ezt nem nevelik beléjük, addig sajnos ez a morál marad.

Várom szíves visszajelzésed.

Üdvözlettel, M. Dóra

komment komment Címkék: budapest bkv busz kismama babakocsi ajtó utas panasz észrevétel vezető indulásjelző

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása