BKV-Figyelő

?Húzzál már félre a p*csába? -Mondta a buszvezető az utasnak

BKV figyelő.hu

2009.12.03
07:10

Olvasónk tanácstalanul állt a rákoskeresztúri városközpont buszmegállójában. Miközben útbaigazítást kért, egy buszvezető meglökte, majd azt mondta: "Húzzál már félre a p*csába te is az útból". Olvasónk a buszon kérdőre vonta a buszvezetőt, aki tovább sértegette. A biztonsági őrök segítségét kérte, de ők is szidalmazni kezdték.

Később kiderült, hogy az utas MP3 lejátszója valószínűleg a buszvezető lökése miatt a megállóban kiesett a zsebéből. Az ügyfélszolgálathoz, majd a buszgarázshoz fordult, ahol egy "Miért engem b*szogatsz ezzel, honnan tudjam én?" mondattal elintézettnek tekintették az esetet. Igazi BKV-s történet alant:

Tisztelt BKV!

Súlyos panasszal vagyok kénytelen jelentkezni Önöknél saját munkatársaik magatartását illetően. Szombat hajnalban feltehetőleg talán utolsó 998-as járatukkal utaztam Rákoskeresztúr Városközpontból Cinkota autóbuszgarázs irányába. Mivel e járat az éjszaka folyamán két különböző megállóból indul információt kértem két - egy másik megállóban álló - biztonsági szolgálatos munkatársuktól. Miközben ők útbaigazítottak volna, egy másik alkalmazottjuk, aki buszához sietett igen durván félrelökött a következő szavak kíséretében: "húzzál már félre a p*csába te is az útból". Én rögtön az illető, feltehetőleg sofőr után eredtem. Mint kiderült egy busszal utaztunk, én hazafele, ő minden bizonnyal munkába.

Arra a munkahelyére, ahol ő, vagy tisztelt kollégái havi 9400 Ft ellenszolgáltatás fejében szállítanak erősen megkérdőjelezhető színvonalú körülmények között. A buszon kérdőre vontam agresszív magatartása miatt. A járaton rajtunk kívül 6-7 BKV alkalmazott utazott, akik ahelyett, hogy védelmükbe vették volna az utast, erős szidalmazásba kezdtek. Mindez olyannyira megszokott magatartás manapság ezen az útvonalon, hogy említést sem érdemelne, azonban ebben az esetben súlyosabb problémák is jelentkeztek:

1. A buszról való leszállás után, amikor egyedül maradtam zenét szerettem volna hallgatni mp3 lejátszómon, amely nem mellesleg egy mini számítógép funkciót betöltő, rengeteg számomra hasznos és fontos adatot tartalmazó, cca. 60.000 Ft értékű készülék. Sajnos addigra nem találtam sehol. Két lehetőség van. Vagy a megállóban történő lökés során esett ki a zsebemből, vagy a buszon a körülöttem álló alkalmazottjuk egyike vette el tőlem. Tehát 99%-os eséllyel állítható, hogy az ő hibájából/hibájukból tűnt el a lejátszó.

2. Később hazaérve panaszt tettem telefonon munkatársaiknál. Ennek során első lépésben központi ügyfélszolgálatukkal, majd Cinkota autóbuszgarázzsal beszéltem, ahol nem jártam sikerrel. Kértem Rákoskeresztúr Városközpont autóbusz végállomás telefonszámát, azonban ezt a telefon túlsó végén megtagadták, mondván velük nincs telefonos kapcsolat. Miután jeleztem, hogy az ügyet akár peres útra is hajlandó vagyok terelni, azonnal tudták kapcsolni a végállomást. Itt újfent érdeklődtem a készülék hollétéről, mire a következő választ kaptam: "miért engem b*szogatsz ezzel, honnan tudjam én...". Mivel az ügyfélszolgálatos munkatársakkal folytatott beszélgetéseket rögzítik, így kérem keressék vissza a szombat hajnali 4 és 7 óra közötti összes hívást, majd ezek alapján azonosítsák be, hogy mikor történt a végállomással, illetve az autóbusz garázzsal történő kapcsolatfelvétel, illetve kik lehettek azok , akik a hívást fogadták és ilyen stílust engednek meg maguknak. (Több egymást követő oda-vissza hívásról van szó).

3. A mai nap folyamán (2009.11.30.) kevéssel 11 óra után a talált tárgyak osztályát is felkerestem, ahol azt az információt kaptam, hogy a szóban forgó tárgy nem érkezett be a központba.

Felháborítónak tartom, hogy miután 9400 Ft-ot fizetek havonta azért, hogy szolgáltatásaikat használjam, alkalmazottaik súlyosan bántalmazzák, szidalmazzák utasaikat, akiknek mindeközben nem mellesleg értékes tárgyaik tűnnek el. Kérem, hogy haladéktalanul indítsanak belső vizsgálatot az üggyel kapcsolatban, kutassák fel a felelősöket.

Jelen levelemet másolatban megküldöm a bkvfigyelo.blog.hu internetes portál számára is.

Üdvözlettel: S.D.

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat éjszakai levél panasz biztonsági őr vezető

„Húzzál már félre a p*csába” -Mondta a buszvezető az utasnak

BKV figyelő.hu

2009.12.03
07:10

Olvasónk tanácstalanul állt a rákoskeresztúri városközpont buszmegállójában. Miközben útbaigazítást kért, egy buszvezető meglökte, majd azt mondta: "Húzzál már félre a p*csába te is az útból". Olvasónk a buszon kérdőre vonta a buszvezetőt, aki tovább sértegette. A biztonsági őrök segítségét kérte, de ők is szidalmazni kezdték.

Később kiderült, hogy az utas MP3 lejátszója valószínűleg a buszvezető lökése miatt a megállóban kiesett a zsebéből. Az ügyfélszolgálathoz, majd a buszgarázshoz fordult, ahol egy "Miért engem b*szogatsz ezzel, honnan tudjam én?" mondattal elintézettnek tekintették az esetet. Igazi BKV-s történet alant:

Tisztelt BKV!

Súlyos panasszal vagyok kénytelen jelentkezni Önöknél saját munkatársaik magatartását illetően. Szombat hajnalban feltehetőleg talán utolsó 998-as járatukkal utaztam Rákoskeresztúr Városközpontból Cinkota autóbuszgarázs irányába. Mivel e járat az éjszaka folyamán két különböző megállóból indul információt kértem két - egy másik megállóban álló - biztonsági szolgálatos munkatársuktól. Miközben ők útbaigazítottak volna, egy másik alkalmazottjuk, aki buszához sietett igen durván félrelökött a következő szavak kíséretében: "húzzál már félre a p*csába te is az útból". Én rögtön az illető, feltehetőleg sofőr után eredtem. Mint kiderült egy busszal utaztunk, én hazafele, ő minden bizonnyal munkába.

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat éjszakai levél panasz biztonsági őr vezető

Saját busza ütött el egy BKV-sofőrt

BKV figyelő.hu

2009.12.03
02:30


Fotó: Kis-Guczi Péter (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

Busz alá szorult egy férfi szerda este Budapest XI. kerületében, a Gazdagréti úti végállomáson. Az elsődleges információk szerint a sérült egy buszsofőr, akit a mentők súlyos állapotban vittek kórházba - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

A tűzoltók megemelték a csuklós buszt, így sikerült kiszabadítaniuk a sérültet, aki körülbelül tizenöt percet töltött a busz alatt. A 139-es járat körülbelül húsz métert gurult, mielőtt egy füves részen megállt volna. Azt egyelőre nem tudni, hogyan került alá a férfi.

Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere megerősítette a hírt, a baleset körülményeit szakértők vizsgálják.

(Index - MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti bkv busz baleset brfk vezető fh 139 es

Nyomoz az ügyészség a 4-es metró és a Margit híd miatt

BKV figyelő.hu

2009.12.02
21:30

Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség - számolt be a köztévé szerda esti Híradója.

A büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen indult, gyanúsított még nincs. Az ügyben Karsai Péter független országgyűlési képviselő fordult az ügyészséghez - hangzott el.

Karsai Péter a legfőbb ügyésznek írt levelében "irreálisan drágának" nevezte a közpénzből megvalósuló két fővárosi nagyberuházást. Utalt arra, hogy a Margit híd felújítására a Fővárosi Önkormányzat az eredeti tervekben szereplő 13 milliárd helyett 26 milliárd forintos költségvetést fogadott el.

Hogy lett a 195-ből 511 milliárd?

Az MDF-es politikus tisztességtelen eljárást gyanít a 4-es metró építése kapcsán is, ahol a költségek szerinte 195-ről 511 milliárd forintra nőttek. A levelét az ügyészség feljelentésnek értékelte és mindkét ügyben elrendelte a nyomozást - mondták el a hírműsorban.

Karsai Péter a Híradónak azt mondta: örömmel tölti el, hogy az ügyészség a beadványa nyomán eljárást kezdeményez, és megvizsgálja az ügyet. Az ügyészség a büntetőeljárás lefolytatására a Budapesti Rendőr-főkapitányságot jelölte ki.

Az ÁSZ szerint is szabálytalan


Karsai Péter november 25-én, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: korrupciógyanús ügyeket szeretne az ügyészség figyelmébe ajánlani, ezért írásbeli kérdést nyújtott be a legfőbb ügyészhez, amelyben azt kérdezi: tervezi-e a Legfőbb Ügyészség, hogy vizsgálatot indít a Margit híd felújításának irreálisan magas költsége ügyében, valamint kivizsgálják-e a 4-es metró egyre növekvő építési költségeinek megalapozottságát.

Akkor kitért arra is, miután az Állami Számvevőszék jelentős szabálytalanságokat talált a metróberuházás kapcsán, októberben az Európai Bizottság tizenegy rendbeli, a nyílt pályázat mellőzésével kötött szerződésre hivatkozva vont meg 43 milliárd forintnyi uniós támogatást.

(Forrás: MTI, Hírszerző)

komment komment Címkék: budapest mti mszp bkv szdsz metró hírszerző vizsgálat margit híd 4 es m4

Hűvösvölgy kaotikus közlekedése

BKV figyelő.hu

2009.12.02
14:10

Ez a nap legyen a nyílt levelek napja. Reggel a BKV szakszervezetek Bajnai Gordonnak címzett nyílt levelét olvashattátok, most pedig néhány sorral lentebb egy utas nyílt levelét találjátok, amit a BKV-nak címzett. Témánk a Hűvösvölgyet érintő rossz tömegközlekedési állapotok:

Tisztelt BKV Zrt!

Nyílt levéllel fordulok Önökhöz, amelyben közreműködésüket kérem az alábbiakban felsorolt közlekedési kényelmetlenségek mielőbbi megoldásában. Tapasztalataimat, mint rendszeres tömegközlekedő írom le, naponta kétszer utazom át Hűvösvölgyön és használom az onnan induló és oda érkező járművek többségét.  Levelemet a BKV Figyelő blog szerkesztőjéhez is eljuttatom, ahol az olvasók esetleg újabb észrevételekre hívhatják fel az Önök figyelmét. Kifogásaim a következőkből állnak:

1.)  Aki valaha járt a közelmúltban a hűvösvölgyi végállomáson nagy valószínűséggel meghökkent azon, amit az ott összegyűlt hajléktalanok megengednek maguknak. Viselkedésükben gyakori az éppen buszra várakozók néha tettlegességi is fajuló inzultálása, egymás közti veszekedésük, hangos káromkodásuk valamint előszeretettel használják kis- és nagydolgukra (!) a Gyermekvasút felé eső nagy fal tövében lévő zöldterületet. Az utóbbinak rendszeres tanúi lehet minden buszra várakozó, hiszen a távolság alig 10 méter. A végállomás padjait rendszeresen elfoglalják, utánuk az embernek nincs gusztusa leülni. A hajléktalanok száma akkor többszöröződött meg, mikor újonnan megnyílt az állomás trafikja, ahol alkoholt is nagy mennyiségben árulnak (kirakatában több sorban állnak a felesek vagy a nagyobb üvegek). Tűrhetetlennek találom, hogy egy ilyen frekventált helyen ne legyen biztonsági védelem illetve alkohol is kapható legyen, aminek első számú vevői az ittas hajléktalanok.

2.) Utasforgalmi szempontból aggályos a 64-es és 164-es viszonylat, mely Solymárra közlekedik. A közelmúltban végzett utasforgalmi mérések alapján a járat gyakorisága nem változott, holott az erősen indokolt volna. A kora esti óráktól kezdve ugyanis a 20-30 perces időközönként induló buszokon a csúcsidőkben tapasztalható tömeg gyűlik össze, túlnyomó részük pedig egészen Solymárig el is utazik. Ugyanakkor a körjáratként működő 57-es és 257-es viszonylat ebben az időszakban 8-15 percenként indul, utasforgalma meg sem közelíti az előbb említett járatét. Javaslom, hogy bírálják felül a buszok menetsűrűségét, így a jelenleginél sűrűbb indulási időközöket vezetve be, elkerülendő a rendszeres tömeget.

3.) Az előző ponthoz szervesen kapcsolódik a következő kifogásom: erősen jellemző a 64-es és 164-es buszok elkényelmesedett vezetőire, hogy a 20-30 perces követési idő ellenére a járművekkel csak az utolsó percekben állnak be a megállóba, ami az egyre hidegebb időjárás miatt is elfogadhatatlan. Mivel nem olyan busz áll be, amely éppen még nem tért vissza az állomásra a forgalomból, hanem ott várakozik, érthetetlen miért nem oldható meg az, hogy a buszvezető előre beállítsa a járművet a megállóba és nyissa ki egyetlen egy (a hideg miatt ez erősen fontos volna) ajtaját az utasok számára.  Továbbá egész napos gyakori jellemző még, hogy az indulási időt meghaladva (melyet kijelző pontosan jelez) néhány perccel bandukol ki a vezető, és viszi forgalomba a járművet. Ennek a jelenségnek úgy tűnik ez idáig semmiféle retorziója nem volt, mert javulás nem tapasztalható.

4.) Többször fordult már elő, szintén az indulásokkal kapcsolatban, hogy járatok nemes egyszerűséggel kimaradnak. A követési időt - mint már írtam – kijelző jelzi, így azt az utasok könnyedén nyomon követhetik. Várakozásuk hiábavaló lesz, hiszen a kimaradó járatot (melyre műszaki hiba nem utal, és utastájékoztatás sem hangzik el ilyen esetben) nem pótolja semmi, hanem a soron következő járat áll be a megállóba. Vezetőjének megkérdezése után csak vállvonogatás és tanácstalanság a válasz a legtöbb esetben. Felelősségre vonás nélkül megtörténhet-e egy ilyen eset, illetve egyáltalán hogyan történhet meg, hiszen a következő buszon felgyülemlő tömeg nem a legkellemesebb esemény, leginkább csúcsidőben nem.

5.) Utolsó észrevételem apróság a fentiekhez képest, de bosszantó jelenség. Amikor még az 56-os viszonylat létezett, forgalmi okok miatt indulási percjelzőjét kikapcsolták, mivel a pontos indulást emiatt nem tudták Önök garantálni. Ennek már több éve, azóta a 29-es járat vette át ennek helyét és az indulási időt jól betartva közlekedik – továbbra is kikapcsolt kijelzővel. Javaslom, hogy minél hamarabb kapcsolják vissza azt, hiszen a Hidegkút felől érkező utasok a leszállás után láthatnák az indulást és a viszonylag messze álló 29-est nem késnék le emiatt. Továbbá az indulásokat feltüntető nagy kijelzőn lévő analóg óra (mely a táblának a villamosokat ábrázoló oldalán van) több éve áll, javasolt volna benne elemet cserélni, vagy megjavítani.

Bízom benne, hogy az Önök közreműködésével ezeknek a problémáknak mindegyike minél előbb rendeződik!

Előre is köszönettel, Fekete Dániel

Budapest, 2009.11.30

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat levél nyílt levél utas panasz észrevétel hűvösvölgy

Politikai csatározások és rablógazdálkodás miatt végelgyengülésben szenved a BKV

BKV figyelő.hu

2009.12.02
06:00

Nyílt levéllel fordultak a BKV-nál működő nagy szakszervezetek és szövetségek Bajnai Gordonhoz. Levelük célja a figyelemfelkeltés és a közvélemény tájékoztatása, illetve az, hogy minden érintett ismerje fel és vegye magára a felelősséget a kialakult helyzetért és annak megoldása érdekében. A levél egyébként felfogható egy kétségbeesett kiáltásként is - azt még nem tudjuk, hogy ez a kiáltás segélykiáltás vagy esetleg dühös csatakiáltás, ezt az elkövetkezendő hetek, hónapok eseményei döntik majd el. Íme a levél:

Magyar Köztársaság kormánya
Bajnai Gordon Miniszterelnök Úr!


Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) napi 3,5 millió utasának érdekében 12.000 dolgozó, és azok családtagjainak nevében szólunk Önhöz!

Másfél évvel ezelőtt hiába léptünk a nyilvánosság elé! Akkor sztrájk lett a folytatás, amely után megállapodtunk a társaság jövőképének kialakítási üteméről, és a garanciákról ennek végrehajtása érdekében.

A BKV Zrt. jelenlegi helyzete tarthatatlan, a vállalat finanszírozásának megoldatlansága, az elmúlt évek rablógazdálkodása, a múlt és a jelen politikai csatározásai vezettek oda, hogy jelenleg végelgyengülésben szenved és most már megkérdőjelezhető a biztonságos utasszállítás is.

Következmény: Nincs más lehetőségünk, csak a nyilvánosság elé lépés és a nyomásgyakorlás!

Ön nyilvánvalóan évek óta tudja, hogy a BKV finanszírozása nem megoldott! A hiányt évek óta jóváhagyja a tulajdonos! Ma már többet költ a BKV a banki kamatokra, mint amennyi kiadást a Kollektív Szerződés változatlan tartalmú fenntartása jelentene!

Ön nyilvánvalóan tudja, hogy még mindig csak a további eladósodás útjára van javaslat (30 milliárd Ft hitel)! De erre is csak javaslat van! Közel egy éve nem születik konkrét döntés, garanciavállalás az állam részéről!

Ön nyilvánvalóan évek óta tudja, hogy a BKV járműparkjának nagy része alkalmatlan a biztonságos, kulturált, európai utaskiszolgálásra!

Ön nyilvánvalóan évek óta tudja, hogy szakmailag megalapozatlan finanszírozási rendszer mellett rengeteg pénz folyik el a BKV-nál különböző gazdasági és politikai érdekek asszisztálása mellett, megkárosítva az államot, az adófizető állampolgárokat, működésképtelen helyzetbe hozva a vállalatot.

Ön nyilvánvalóan azt is jól tudja, hogy a BKV problémája nem csak a dolgozók problémája, sőt, nem csak fővárosi, hanem országos jelentőségű ügy! Az ország GDP-nek több mint 40%-át Budapesten és vonzáskörzetében termelik meg a BKV-t használó dolgozó tömegek! Éppen ezért az egész országnak fontos, hogy Budapesten a közösségi közlekedés működőképes, hatékony, megfelelően finanszírozott legyen. Ez alapfeltétele az egyéb közlekedésnek is, és egyáltalán a mozgás szabadság lehetőségének.

Ön nyilvánvalóan tudja, hogy amennyiben nem születik azonnali megoldás a helyzetre, Budapest és az agglomeráció egész közlekedése összeomlik!

Miniszterelnök Úr!

Az ügyben mindannyiunknak van döntési kötelezettsége és a következményekért felelőssége! Most az Ön kezében van a döntés!

Budapest, 2009. november 30.

BKV SZAKSZERVEZETEK

komment komment Címkék: budapest mszp bkv busz metró levél villamos szakszervezet finanszírozás bajnai

A pénztáros és az ellenőr is megkopasztotta a bérletes utast

BKV figyelő.hu

2009.12.01
22:00

A pénztárosoknak a hamis bérletekkel való üzletelés eddig pluszbevételt jelentett. A blogon megjelent panaszoknak köszönhetően a BKV végre intézkedett. Az alvállalkozói jegypénztáraknál hatalmas tábla hívja fel a vásárlók figyelmét arra, hogy honnan lehet megismerni egy hamis bérletet, mire kell odafigyelni a vásárlásnál, de az is újdonság, hogy a vásárlás helyét rányomják a szelvényre. Tehát megérte panaszkodnotok!

De a pénztárosok nem örülnek annak, hogy elvettük a kenyerüket, ezért új technikát dolgoztak ki a vásárlók megkopasztására: mást adnak, mint amit kérsz. Csütörtökön egy turista sztoriját olvashattátok, aki napijegy helyett vonaljegyet kapott. A pénztáros lehúzta, majd az ellenőr is megbüntette. Olvasónk egészárú bérlet helyett diákot kapott, amit csak egy ellenőrzéskor vett észre, ugyanis a két bérlet szinte egyforma. 9400 forintot fizetett a bérletért, most további 12000 forintot fizethet.

Kedves BKV figyelő!
 
Nekem egy olyan történetem van, amivel még nem találkoztam sem a ti blogotokban sem máshol.

A lényeg a következő, valamikor november elején vettem egy felnőtt bérletet, mint ahogy mindig, semmi gond nem is volt vele egészen a mai napig, amikor is egy ellenőr észrevette, hogy a bérletem 3700 Ft-os azaz diák. Megjegyzem a bérlet színe, mintája is teljesen megegyezik a dolgozó bérlet kinézetével, csupán az ára más a fenti jobb sarokban feltüntetve.

Nos ezek után én próbáltam bizonyítani, hogy  felnőtt bérlet árát fizettem a diákbérletért, természetesen nem hitték el. Ráadásként az ehavi bérletem mögött, ott volt kb. még 12 havibérlet, természetesen mind-mind teljesárú. Ez sem segített, és mivel a számla már nincs is meg, illetve valószínű nem is kaptam a vásárláskor semmiféle nyugtát, így hát a kedves ellenőr megbüntetett 12000 Ft-ra, annak ellenére, hogy kifizettem a teljesárú bérletet. Gondolhatjátok mennyire voltam ideges. Sajnos fogalmam sincs mit tegyek illetve egyáltalán lehet-e bármit is tenni ilyen helyzetben. Mindenesetre mindenki figyeljen oda hogy milyen bérletet adnak a pénzéért, hiszen nem  két forintokról beszélünk.
 
Üdv: Egy rettentő elégedetlen állampolgár

A bérlethamisításokról szóló posztokat itt itt itt itt itt itt itt és itt találod!

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy pénztár észrevétel

Miért nem a megállóban dohányzik a buszvezető?

BKV figyelő.hu

2009.12.01
16:20

Olvasónk egy éves kisfiával szeretett volna utazni a 168E busszal vasárnap. Amikor felszálltak a buszra erős cigifüst-szag csapta meg az orrukat, ami a vezetőfülkéből jött, rögtön le is szálltak. Az utas nem érti, hogy a buszvezetők miért dohányoznak a buszon. Az indulásig még 10 perc volt hátra, a megállóban is rágyújthatott volna:

Tisztelt BKV-figyelő!

2009. november 29-én egy éves kisfiammal szerettünk volna felszállni az Örs vezér terén a 168E buszra. Amint felszálltunk, fordultunk is vissza, ugyanis az utastérben tömény cigifüst terjengett, ami egyenesen a vezetőfülkéből jött. Mivel még legalább 10 perc volt az indulásig, azt sem lehet mondani, hogy a sofőr nem tudott volna leszállni elszívni a cigijét. Az egy dolog, hogy én se szállnék fel ebben az esetben a buszra, de a gyerekemet pláne nem fogom kitenni ilyesminek.

Így nem maradt más hátra, vártunk 20 percet a következő buszra, ugyanis indulás előtt megint felszálltam, de még mindig érezni lehetett a füstöt. Amúgy ez nem egyedi eset, már a metróban is éreztem cigiszagot, amikor közvetlenül a vezetőfülke mögött utaztam. Hát többek között az ilyenek miatt nem vagyok hajlandó jegyet venni a BKV járataira sem most, sem a jövőben.

Üdv: Andi

komment komment Címkék: budapest bkv utazás busz dohányzás utas panasz észrevétel vezető megálló

Áttolta a szembejövő sávba az autót

BKV figyelő.hu

2009.12.01
09:10

Olvasónk épp a Hamzsabégi útra kanyarodott, amikor a mellette lévő sávból (ahonnan egyébként csak egyenesen lehet továbbhaladni) egy busz szintén kanyarodni kezdett. Mivel az út csak egy sávos, a kanyarodó busz a szabályosan közlekedő autót a szembejövő sávba "tolta" át, ahol majdnem összeütközött egy másik autóval. A BKV-nak küldött panasz alant:

Tisztelt Hölgyem/Uram!
 
A mai reggelen 2009.11.25 8:06 perckor az alábbi kereszteződésnél jártunk párommal, mint majdnem minden reggelen, amikor munkába igyekszünk.

A Tétényi út irányából érkeztünk a balra kanyarodó sávba sorolva, miután áthaladtunk a vasúti felüljáró alatt. A Karolina út és a Hamzsabégi út ezen kereszteződésénél a balra kanyarodó sáv egy sávból áll, mellette csak egyenesen lehet haladni. Piros lámpánál állunk mikor is begördült mellénk az egyenesen haladó sávba a BPO-170 es rendszámú üresjáratos autóbusz.

Zöldet kaptunk és mi megkezdtük a balra kanyarodást szabályosan. A buszsofőr úgy gondolta, hogy nagyobb és amúgy is kit érdekel, hogy mások is közlekednek, megindult szintén balra szabálytalanul abból a sávból mely CSAK az egyenesen haladást engedélyezi neki.

A kormányt félre kellett rántani, és fékezni, mivel a balra kanyarodás után már csak egy sáv áll rendelkezésre a Hamzsabégi úton. Ilyenformán minket kitolt a sávunkból és neki vezetett a szembejövőknek. Fék, kormány el, majd beálltunk a busz mögé, aki a történtek után még egy bocsánat vészvillogót sem ejtett meg, miután kis híján balesetet okozott.

Mind ezek után szépen nyugodtan bekanyarodott a Hamzsabégi út 55-nél a Kelenföldi garázsba. Megállni nem volt idő sajnos, hogy beolvassak neki, mivel késésben voltam a munkahelyemről, ráadásul aki ennyire nem figyel azt nem hiszem, hogy érdekelte volna bánatom.

Ezt a levelet küldöm Önöknek azzal a kéréssel, hogy küldjék el a sofőrt jogosítványt újíttatni, vagy legalább egy olyan tanfolyamra, ahol megtanítják neki, hogy az emberek hogyan viselkednek, főleg, ha már rábíztak egy a személyautónál nagyobb méretű eszközt.

Hogyan lehet ilyen emberre utasok életét bízni? (Jelen esetben ez a probléma nem áll fenn, mivel a busz üresjáratban közlekedett)
 
Ezek után a minimum, hogy intézkednek, mivel veszélyeztette a közlekedésben az én és a párom életét, fékezésre, és irányváltoztatásra kényszerített, úgy hogy a szembejövő sávba sodort, valamint az útburkolati jeleket teljesen figyelmen kívül hagyva közlekedett.
 
Üdvözlettel: N. Szilárd

komment komment Címkék: budapest bkv busz autó ügyfélszolgálat kresz panasz észrevétel vezető

?Halkítsátok le azt a sz@rt!? -mondta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.12.01
01:50

Jó látni, hogy vannak még olyan buszvezetők akik felemelik a hangjukat, ha a buszukon valaki nem az utazási feltételek szerint utazik. Olvasónk a 23E buszon találkozott egy jófej buszossal, aki a zenét bömböltető fiatalokat rendre utasította.

De jobban jártok, ha az olyan panaszokat, történeteket, amiben roma a főszereplő, legközelebb nem írjátok meg nekem. Jobb, ha csendben tűrtök minden megalázást. Ellenkező esetben ugyan olyan antiszemita, rasszista, nácik lesztek, mint én vagyok, a "168 Óra blogkör" egyik bloggere szerint, aki posztjában azt is részletezi, hogy a BKV-figyelő miként lett a szélsőjobb találkahelye.

Kedves BKV-figyelő!

Egy tegnapi (11.24.) pozitív véget érő történetet szeretnék megosztani Veletek. Járatszámot nem írok, lényeg, hogy a délutáni órákban egy 23E buszon utaztam. Már a Borároson felszállt négy cigány tizenéves (nem vagyok rasszista, egy tényt közöltem), és üvöltették telefonjukon a "zenét". Már a felszállás pillanatában kivágta a sofőr az ajtót, és olyan hangerővel, hogy a busz feléig (ott ültem) simán elhallatszott: "Halkítsátok le azt a sz@rt!" A fiatalok persze meghökkentek és le is halkították valamennyire, de azért így is élvezhette még a fél busz az előadást - körítve azzal, hogy ők jó hangosak voltak, azzal a tipikus zajos hanghordozással üvöltötték tele a buszt, amit a legtöbben már messziről megismerünk.

Így ment a busz a Soroksári úton, közben a zene kezdett ismét egyre hangosabb lenni. Aztán a sofőr egyszer csak váratlanul lefékezett, megállt a buszsávban, megint kivágta az ajtót, és közölte, hogy ha nem kapcsolják ki azonnal a zenét és nem fogják be a szájukat, akkor ott helyben ledobja őket a fenébe a buszról. Azonnal síri csend lett, a négy nagyszájú meg se mert nyikkanni, aztán a következő megállónál le is kotródtak a buszról. A járdán megint rázendítettek, de az már nem érdekelt senkit, többen kárörvendő vigyorral néztek utánuk.

A buszon senki nem mert megszólalni, képzelhetitek, négy ilyen fiatalt ki merne kioktatni (én sem, az 50 kilós nő tipikus esete vagyok), és nagyon örülök, hogy a sofőr a sarkára állt és így kiosztotta őket. Persze úgysem tanulnak belőle, és legközelebb úgyis megint üvöltetik a zenét, de ha minden sofőr így lépne fel az ilyen antiszociális elemek ellen (és ez független attól, hogy cigány-e az illető vagy sem; csak éppen én ezt a viselkedést mindig csak cigányoktól tapasztaltam), akkor sokkal jobb lenne sok-sok utasnak is. Talán senkinek sem kell magyaráznom, hogy mikor az ember délután-este fáradtan megy haza a munkából az agyonzsúfolt buszon, csak egy kis csendre és nyugalomra vágyna, akkor főleg nem kíván a háta közepére sem ilyen embereket.

Innen is köszönöm az illető sofőrnek, hogy nem hagyta annyiban a dolgot!

Üdv, e.n.

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz utas észrevétel dicséret vezető 23e

„Halkítsátok le azt a sz@rt!” -mondta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.12.01
01:50

Jó látni, hogy vannak még olyan buszvezetők akik felemelik a hangjukat, ha a buszukon valaki nem az utazási feltételek szerint utazik. Olvasónk a 23E buszon találkozott egy jófej buszossal, aki a zenét bömböltető fiatalokat rendre utasította.

De jobban jártok, ha az olyan panaszokat, történeteket, amiben roma a főszereplő, legközelebb nem írjátok meg nekem. Jobb, ha csendben tűrtök minden megalázást. Ellenkező esetben ugyan olyan antiszemita, rasszista, nácik lesztek, mint én vagyok, a "168 Óra blogkör" egyik bloggere szerint, aki posztjában azt is részletezi, hogy a BKV-figyelő miként lett a szélsőjobb találkahelye.

Kedves BKV-figyelő!

Egy tegnapi (11.24.) pozitív véget érő történetet szeretnék megosztani Veletek. Járatszámot nem írok, lényeg, hogy a délutáni órákban egy 23E buszon utaztam. Már a Borároson felszállt négy cigány tizenéves (nem vagyok rasszista, egy tényt közöltem), és üvöltették telefonjukon a "zenét". Már a felszállás pillanatában kivágta a sofőr az ajtót, és olyan hangerővel, hogy a busz feléig (ott ültem) simán elhallatszott: "Halkítsátok le azt a sz@rt!" A fiatalok persze meghökkentek és le is halkították valamennyire, de azért így is élvezhette még a fél busz az előadást - körítve azzal, hogy ők jó hangosak voltak, azzal a tipikus zajos hanghordozással üvöltötték tele a buszt, amit a legtöbben már messziről megismerünk.

Tovább

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz utas észrevétel dicséret vezető 23e

Nem fizet a biztosító a cserbenhagyott utasnak

BKV figyelő.hu

2009.11.30
12:40

Olvasónk nyár óta levelezik a BKV-val és a Generali biztosítóval egy balesete miatt. Augusztus 26-án hajnalban a 973-as busz lépcsőjéről leesett és úgy megsérült, hogy kórházba kellett mennie. A helyszínen se a buszvezető, se a biztonsági őrök nem segítettek neki, a busz egyszerűen továbbhajtott. A BKV-s dolgozók nem emlékeznek semmire, jegyzőkönyv sincs, így a biztosító nem fizet:

Tisztelt BKV- figyelő!

Azért írok most neked, mert panasszal szeretnék élni a BKV magas színvonalú szolgáltatásával kapcsolatban. Az eset még nyáron történt velem de csak most osztom meg mert eddig próbáltam elintézni a dolgokat de sajnos ezzel a minősíthetetlen szolgáltatóval sajnos nem lehet. Az történt velem, hogy Augusztus 26.-án hajnal 1:15 kor érkeztem meg  a Dózsa György úti megállóba a Blaha Lujza tér felől, és sajnos leszállás közben rosszul léptem és leestem a 973-as jelzésű éjszakai buszról. A bokám kibicsaklott és kórházba is kellett mennem. Kikötném, hogy munkából mentem hazafelé és nem voltam sem ittas sem részeg. A magasan képzett és kulturált sofőr és a még képzettebb jegyellenőrzési elitalakulat pedig nem volt hajlandó segíteni, hanem egyszerűen bezárták az ajtókat és elmentek. Ezek után írtam a Forgalombiztonsági Osztályra Augusztus 29.-én, hogy elmondjam mi történt az egyik járatukon, és hogy érvényesítsem a balesetbiztosításomat. Válasznak ezt a levelet kaptam tőlük:

Tisztelt B. Csaba Úr!

A 2009. augusztus 26-án történt balesetével kapcsolatban a kárigény bejelentését a Generali-Providencia Biztosító Zrt. felé továbbítottam.

Tájékoztatom, hogy az utólagosan bejelentett baleset körülményeinek tisztázása érdekében indított vizsgálattal balesetét a biztosító felé igazolni nem tudjuk. A megadott adatok alapján beazonosított járművezető nem tudott a balesetről. A szakszolgálatunknál történt kivizsgáláskor megállapítást nyert, hogy a jelzett napon a 973-as autóbuszon jegyellenőreink nem teljesítettek szolgálatot. Az éjszakai járatainkon, alvállalkozóként jelen lévő biztonsági szolgálat aznap szolgálatban lévő munkatársai pedig szintén nem tudtak érdemi információval szolgálni az eseményről.

Helyszíni bejelentés és intézkedés hiányában a kárigény érvényesítéséhez a történteket így Önnek kell bizonyítania.

Bizonyítottság esetén a kárügyben a továbbiakban, a kárfelvétellel megbízott INVEST Bróker International Kft-nél adnak tájékoztatást.

Címük: 1089 Budapest, VIII. Orczy út 34. Tel.: 461-6500/24-460 mellék
 
Őszintén sajnálom az Önnel történteket és a jövőben balesetmentes közlekedést kívánok.
 
Budapest, 2009. október 21.
 
Tisztelettel: Berhidi Zsolt osztályvezető

Erre a válaszra nagyon ideges lettem mivel itt szimplán csak azt mondják, hogy hazudok és nem voltak ott az ellenőrök, szóval biztos csak odaképzeltem az ajtókban álló 2-3 alulképzett embert. Erre a levélre nem reagáltam, mivel sajnos beláttam, hogy ezekkel az "értelmes" emberekkel nem lehet semmit sem kezdeni. Vártam, hogy mit fog lépni a biztosító, és ha legalább amit elköltöttem orvosi eszközökre és gyógyszerekre csak azt  megtéríti nekem a biztosító akkor nem is fogom tovább bolygati a dolgokat. Erre jött a válasz A "Bíztosítótól" hogy elutasítják a kérelmemet mivel nem történt személyi sérülés, szóval csak hobby-ból voltam táppénzen 8 napig. Az egyik ok, hogy elutasították a kérelmemet, hogy nem tört el semmim szóval nincs semmi kár és baleset, de a mélyen tisztelt bíztosító felajánlotta ebben a levélben, hogy kötnek nekem egy biztosítást ha szeretném. A bokám sajnos még mindig nem jó és sportolni sem tudok ugyan úgy mint régen de szerencsére ahogy a biztosító mondja nem történt személyi sérülés. Remélem érdemesnek találod a levelemet, hogy kitedd az oldaladra. Ezt a levelet elküldöm a BKV-nak is, valamint a következő héten feljelentést fogok tenni a rendőrségen Cserbenhagyás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen.

Bízok benne, hogy más szolgáltatók látnak majd üzletet a tömegközlekedésben mint pl.: Orangeways és meg fogja szüntetni a BKV monopolhelyzetét és amint lehet már nem is veszek többet BKV-bérletet, valamit remélem hogy a mélyen tisztelt BKV dolgozóknak valamelyik rokona szintén leesik majd a búszról esetleg a kerék alá és majd megnézem a szájukat, hogy akkor mit fognak hozzászólni.

Segítségedet előre is köszönöm!

Tisztelettel: B.Csaba

komment komment Címkék: budapest bkv busz baleset ügyfélszolgálat éjszakai biztosítás panasz észrevétel generali

A szöuli metró

BKV figyelő.hu

2009.11.30
07:10

Olvasónk a szöuli metróról, a világ egyik legnagyobb földalatti hálózatáról írt nektek egy részletes bemutatót. Kicsit hosszú, de megéri végigolvasni:

Hosszú idő óta csak botrányokról, utas- és ellenőrverésekről, visszaélésekről, jármű problémákról olvashatunk ezen a blogon. Ez természetesen érthető, hiszen elsődlegesen az a blog célja, feladata, hogy figyelje a visszaéléseket és tudósítson róluk. Azonban úgy gondoltam, hogy talán hasznos lenne egy kis változatosság, és amúgy is régóta érlelem magamban a gondolatot, hogy megírjam a tapasztalataimat a szöuli metróközlekedésről, mintegy kontrasztként a hazai állapotokkal (kicsit hosszú lesz, aki nem szeret olvasni, most még menekülhet:)

Szöul Dél-Korea fővárosa és egyben legnépesebb városa is, a Wikipedia szerint több mint tízmillióan lakják. Jelenleg ez azt jelenti, hogy a város a 8. a világ legnépesebb városainak listáján, megelőzve Pekinget is. Területe kicsit több, mint 600 négyzetkilométer (összehasonlításul: Budapest 525 négyzetkilométeren terül el). El lehet képzelni, hogy mekkora tömeg és zsúfoltság van - nos, ezzel kapcsolatban "magasak" voltak az elvárásaim, de egyáltalán nem élhetetlen és zsúfolt helyről van szó, a számok alapján én sokkal rosszabbra számítottam (tömegközlekedés/tömeg viszonylatban szerintem Budapest rosszabb). Persze ehhez hozzátartozik, hogy én télen jártam ott, amikor lehet hogy jóval kevesebben mozognak rendszeresen a városban.

A városnak jelenleg összesen 11 (Wikipedia szerint 12) metróvonala van, ideértve a reptéri ágat ill. a különféle városok felé tovább haladó vonalakat is. Az egész rendszer szervezettségén látszik az ázsiai precizitás valamint az, hogy a városban az elmúlt 20 évben két nemzetközileg is jelentős, nagy embermennyiséget megmozgató és sok turistát vonzó eseményt is tartottak (1988: Nyári Olimpiai Játékok, 2002: Foci VB).

A metró rendkívül könnyen használható, annak ellenére, hogy a koreai írás... hm... nem éppen könnyen olvasható. Az egyes vonalak szokás szerint színekkel vannak jelölve, míg az állomások számozva vannak a vonalaknak megfelelően (pl. a 3. vonal állomásai rendre 301, 302, 303, stb. jelölést kapják). Minden ki van írva koreaiul és angolul is, eltévedni majdhogynem lehetetlen. Látszik az is, hogy a lakosság erős felkészítést kapott a "Mit tegyünk, ha tanácstalanul toporgó külföldit látunk?" témakörben, ha valahol megálltunk térképet nézni vagy az elektronikus jegyet feltölteni, rögtön ott termett valaki, arról érdeklődve, hogy segíthet-e. A jegypénztárak legtöbbjénél ingyenes metrótérképhez juthatunk, illetve minden jegypénztárnál ki van függesztve az ablakok fölé egy metrótérkép, az állomásokkal és az odáig eljutáshoz szükséges díj feltüntetésével.

Az első, ami már  a repülőtéren feltűnik, hogy a vágányokat üvegfallal és ajtóval választják le, ha megérkezik a metró, akkor nyílik előbb a külső üvegajtó, majd a kocsiajtó (igen, mindig pontosan ott áll meg a szerelvény, ahol az ajtó van). Gondolom ezzel a balesetek okozta fennakadást próbálják kiküszöbölni, valószínűleg felemás sikerrel, mivel volt olyan ajtó, ami folyamatosan nyitva volt, és vannak olyan vonalak/állomások is, ahol egyáltalán semmi ilyesmi nincsen.

Minden ajtó előtt kis nyilakkal vagy talpnyomokkal jelzik, hogy a felszállásra váró utasok az ajtó két oldalán várakozzanak, így a leszállók könnyen el tudják hagyni a szerelvényt. És betartják! Várakozás közben lassan-lassan két sor formálódik az ajtó két oldalán.

A peronon elhelyezett jelzések mutatják továbbá azt, hogy hányadik kocsi hányadik ajtajánál állunk, valamint jelzi, ha az adott ajtó valamelyik oldalán az idősek ill. mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyek vannak.

Ezeket a helyeket a legnagyobb tömegben is üresen tartják, csak az idősek és mozgáskorlátozottak használják. Érdekes, hogy ettől eltekintve nem jellemző az ülőhelyek átadása másnak, persze elvétve láttam ilyet is. Szembetűnő volt továbbá, hogy sokkal kevesebb idős utas volt, mint nálunk (persze ez attól is lehet, hogy az ázsiaiak többsége még idősen sem néz ki idősnek). Nem tudom, hogy kapnak-e utazási kedvezményt vagy sem, de tény, hogy a kocsikat nagyrészt fiatalok töltötték meg.

Ha már az utazási kedvezményeknél tartunk, egy huszáros vágással térjünk is át az anyagi részére az utazásnak. Természetesen minden állomás beléptető kapukkal van ellátva, amelyeket nem a mozgólépcsőkhöz raknak, hogy elkerüljék a torlódást. A beléptető kapuk nyílási iránya megfordítható, így az éppen aktuális forgalomnak megfelelően szabályozható, hogy melyik irányból nyíljon több és melyik irányba kevesebb. A jegy elektronikus, T-Money Cardnak hívják, ezt kell a kapu megfelelő részéhez érinteni a nyitáshoz. A hagyományos telefonkártya kinézetű jegyen kívül kaphatóak egészen bizarr formájúak is példát lásd a képen:

Ezek előnye hogy akár a mobiltelefonra is fel lehet aggatni, így nem kell a táskában túrni a plasztikért. A kártyák a pénztárakban vagy az erre való automatákban tölthetőek fel, előre meghatározott összegekkel. Feltöltő automata:

Maga a díjszabás távolság alapú, az alapegység 10 kilométer. Ennek az ára felnőtteknek 900 koreai won (jelenleg kb. 140 forint) utazási kártyát használva ill. 1000 won készpénzzel fizetve (mert hogy van mágnescsíkos papír alapú jegy is, ha valakinek arra fájna a foga; az egy hét alatt talán egy embert ha láttam ilyet használni). Ezen 10 kilométer alatt természetesen átszállásra is lehetőség van. 10 kilométert meghaladó utazás esetén a kijáratnál további összeget vonnak le a kártyáról, ez 5 kilométerenként 100 won, egészen 40 kilométeres határig, amelyet túllépve a levonandó összeg 100 won/10km-re módosul. Természetesen a kártyának köszönhetően a rendszer tudja hogy honnan és mikor jön az ember, így egy szempillantás alatt kikalkulálja az esetleges plusz díjakat. A metróvonalakat három cég üzemelteti (egyik az 1-4 vonalat, másik az 5-8 vonalat, a harmadik azt hiszem az összes többit), de minden egységes: az árak, a tájékoztatás, stb.

A metrókocsik tiszták, világosak, teljes hosszukban átjárhatóak. A következő kép a reptérről közlekedő szerelvényen készült:

Üléseik az új budapesti metróhoz hasonlóan szegmentáltak, minden fenéknek egy hely jut. A kocsik fűtöttek (néha túlságosan is), mivel néhány vonal a felszínen is közlekedik. Minden megállót koreaiul és angolul is bemondanak, az állomásneveket ráadásul kétszer, hogy biztosan mindenki megértse (ami valljuk be, a koreai nyelvet és állomásneveket tekintve nagy segítség a "nyugati" utasoknak). A legtöbb metrószerelvényen minden ajtóra merőlegesen a tető közepéről lelógatva LCD kijelzők is vannak, amelyek szintén kiírják az állomás nevét, és azt is jelzik, hogy melyik oldalon fognak nyílni az ajtók. A peronon levő kijelzők pedig egyes állomásokon képesek arra, hogy mutassák merre járnak a kocsik. Meglepő, de a budapestihez hasonló zsúfoltsággal nem találkoztam, vagy nem találtam el a csúcsidőt, vagy tényleg sikerült megoldani ennyi ember zökkenőmentes szállítását. Példaként álljon itt egy kép egy átlagos metrókocsi belsejéről, és egy másik egy állomásról:

Láthatóan nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Minden állomáson (beleértve az aluljárókat is, sőt, sok helyen a felszíni járdákat is!) külön kialakított vakvezető sávokat találhatunk - itt ne a budapesti metrónál megszokott "belemarunk öt vékony csíkot a márványba oszt' jó'van" megoldásra gondoljunk, hanem a legtöbb helyen öt, egyenként kb. három centi széles fémcsíkból kialakított vezetősávot készítettek, amely összesen kb. 30 centi széles. Ahol ilyenek nincsenek, ott a peron mentén látható sárga dudorokból készítették el ezt. A lejárók többségénél braille-írással található valami (gondolom hogy mi ez a hely és hova lehet utazni az adott helyről), valamint minden állomásnak van liftje vagy liftjei illetve mozgéssérült liftek is segítik az erre rászorulókat. Természetesen van külön belépőkapu is a kerekes székkel közlekedőknek. Ráadásul a metró személyzete segít azoknak, akik ezt igénylik, a mozgássérült lift használata esetén például egy ember csak a lifttel közlekedőt kísérte lépésről lépésre. Amikor én a reptérre menet óriási bőröndömmel próbáltam átszenvedni magam a beléptető kapun (szerintem már amikor mentem lefelé a lifttel kiszúrtak az árgus szemek) az egyik metrós alkalmazott nyitotta ki nekem a kerekesszékeseknek fenntartott kaput (kártya nélkül, így még az utazás árát sem vonták le).

Az utasok többsége utazás közben olvas, zenét hallgat vagy filmet/tévét néz valamilyen zsebkütyün vagy mobiltelefonon, esetleg alszik. Enni nem esznek a járműveken (ételt nem is nagyon lehet kapni sehol), esetleg üdítőt vagy kávét isznak (ezekre minden állomáson egy csomó automata van ellenben). Természetesen hülyék, csövesek, koldusok itt is vannak, bár csövest csak a metró lejáratnál láttam, ahol kilátástalan szópárbajt vívott az őt leengedni nem akaró rendőrökkel vagy biztonsági őrökkel. Magában a metróban "csak" koldussal és szimpla bolonddal "találkoztam", előbbi végigjárta a metrókocsikat némi kereset reményében, utóbbi pedig azzal szórakozott, hogy leült valaki mellé és kb. 10 centiről mereven bámulta. A csajban (merthogy annak néztem) volt némi junkie-feeling, de megszokott jelenség lehetett, mert az emberek nem nagyon törődtek vele. Ami ilyen szempontból érdekes lehet még, az a metróban történő árusítás. Mármint a metrókocsiban. Vannak emberek, akik járják a metrószerelvényeket (átjárható teljes hosszban, ugye) és mindenféle hasznos és kevésbé hasznos portékát próbálnak rátukmálni az utasokra. Mindegyiknek kis banyatank-szerű kocsija van, abban van a portéka, amit maga után húz, aztán amikor alkalmasnak látja a pillanatot valahol otthagyja a kocsiját, és elkezdi bejárni a metrókocsit az áruját dícsérve. Láttam kesztyű és zokniárust, volt aki késeket árult (ott némi kárörömmel vegyes aggódással figyeltem ahogy a mozgó, rázkódó kocsiban késekkel hadonászva közeledett az utasok felé, én azt latolgattam, hogy kibe böki bele véletlenül), akadt olyan is, aki hordozható CD lejátszóval dobta fel az utazást - ő másolt CD-kben utazott. A csúcs ebből a szempontból mégis az a figura volt, aki műanyag csőgörényt árult a metrón. Volt neki egy kis lefolyószifonja is, és azon demonstrálta, hogy milyen remek árut is vesz az, aki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy a tél közepén a metrón utazva beruházzon egy ilyen eszközbe. Sajnos ezekről nincs kép, viszont van egy másik érdekes jelenségről, ahol a jóember arany ékszereket árul egy egyszerű lepedőről az aluljáróban. Szerintetek itthon mennyi idő alatt lopnák el a lepedőjét is?

A beléptető kapuknak köszönhetően ellenőrökre nincs szükség (én eggyel sem találkoztam), biztonsági őröket szintén nem láttam. A beléptető kapukat a többség normálisan használja, egy pár tizenévest láttam, akik vagy egy jeggyel mentek át többen, vagy egyszerűen átugrottak a kapu felett, de ezek számát egy kezemen meg tudtam számolni. Ami érdekes, hogy a haladást egyáltalán nem lassítja le a kapus módszer, sajnos erről viszont nem készítettem képet. Minden metrókocsiban szériafelszerelés a poroltó, és természetesen az állomásokat is felkészítették a veszélyhelyzetekre: a poroltó készülékek mellett tűzálló ruhák, elemlámpák, füstmaszkok és légzőkészülékek is vannak a legtöbb helyen (egy Észak-Koreához hasonlóan morcos szomszéd mellett én is elővigyázatos lennék). Vannak továbbá ingyenes, vécés nénivel és takarítással ellátott mosdók is a metróállomásokon, melyek a körülményekhez képest elfogadhatóan tiszták és rendezettek.

Ebből a nem túl rövid szösszenetből talán látszik, hogy nekem alapvetően nagyon tetszett az ottani metróközlekedés, és úgy gondolom, hogy sok dolgot át lehetne venni onnan. Ezek egy része nyilván anyagi beruházásokat kíván, másik része viszont csak változást az emberek szemléletében. Nem tudom, hogy melyik a nehezebb.

komment komment Címkék: kép metró olvasó bemutató utas észrevétel szöul

Halál a villamosmegállóban: a BKV fizet

BKV figyelő.hu

2009.11.28
19:10

Kártérítést fizet a BKV a Róbert Károly körúti villamosmegállóban történt baleset károsultjainak, mert a közlekedési társaságnak van az ilyen esetekre vonatkozó biztosítása.

Egy autós péntek este keresztülhajtott a Róbert Károly körúton, a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál lévő villamosmegállón, a balesetben egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek.

"Társaságunk az ilyen és az ehhez hasonló eseteket megelőzni nem tudja, de utasaink érdekében olyan közlekedési balesetbiztosítással is rendelkezünk, ami a BKV Zrt. üzemeltetési körébe tartozó járdákon, járdaszigeteken és a végállomások területén tartózkodóknak nyújt biztosítási védelmet. Így a hasonló balesetek esetében is kártérítést fizet a társaság" - tudatta a BKV.

(MTI)

komment komment Címkék: budapest index mti bkv hír baleset közlemény villamos utas biztosítás észrevétel

Vannak, akik jegy nélkül is utazhatnak a metrón

BKV figyelő.hu

2009.11.28
13:40

Felháborító, ahogy a metrónál álló biztonsági őrök viselkednek. Mindenkit megállítanak, aki nem mutatja fel a jegyét vagy a bérletét. Még a jól öltözött üzletembereket is, akik láthatóan megengedhetik maguknak, hogy jegyet vagy bérletet vegyenek. Megszívatnak akit tudnak, főleg a kisiskolás gyerekeket és az egyedül utazó nőket, de a cigányokat sosem állítják meg. Miért? Öt biztonsági őr miért fél tőlük? Egyáltalán miért állnak ott, ha beengedik a bliccelőket?

Kedves BKV-figyelő!

Rendszeres olvasom a blogot ha időm engedi.

A következő esettel találkoztam tegnap 2009.11.25-én este 19 órakor a Blaha metró bejáratánál az ellenőrzéskor.

Nem a nyáron lebarnultak egy csoportja 2 nő + 2 "iskolás" korú gyerek + babakocsi gyerekkel mennek befelé a metróba. 5 ellenőr áll egy lefelé haladó sávra. Mindenkitől kérik a jegyeket, bérleteket sőt aki nem tudta időben elővenni természetesen meg is állítják. Az említett csoport pedig előttem szépen átsétál az ellenőrzésen megállás/megállítás nélkül és kifelé mosolyog az "ellenőrre".

Sajnálattal jegyzem meg hogy már többször találkoztam hasonló esettel a Stadionok metrónál is. (Erre járok dolgozni nap mint nap.) Ezek az esetek között csak felnőttek vettek részt babakocsi nélkül hasonló eredménnyel csak akkor nem mosolyogtak hanem jópofiztak az ellenőrrel.

Nem tudom, hogy az ellenőröket milyen rendszerrel ellenőrzik, de úgy néz ki az nem valami hatásos.

Üdvözlettel, Laci

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása