BKV-Figyelő

Előbb elment az éjszakai busz

BKV figyelő.hu

2009.07.23
12:50

Talán a HÉV és a metró a két olyan jármű, ami még menetrend szerint közlekedik. Utóbbi is csak akkor, ha éppen nem kap lángra a vonat két megálló között, vagy nem futkorásznak utasok a síneken. Olvasónk éjszakai busszal szeretett volna utazni néhány napja, de lemaradt róla, ugyanis az a menetrendben kiírtaknál jóval előbb elment:

Helló!

Tegnap este(07.14) barátom legénybúcsúja után tartottunk hazafelé, és úgy terveztük, hogy a 931-es éjszakait az Arany János utcánál elkapva, azzal hazautazunk. A 931-esről érdemes tudni, hogy óránként közlekedik, és arra amerre én lakom, nincs más éjszakai busz, tehát ha ne adj'isten lekések egyet, vagy várok egy órát, vagy marad a kb. egy órás séta a Mechwarttól a 11-es busz vonalán, majdnem a végállomásig...

Szóval megérkeztünk barátommal az Arany János utcai megállóhoz, fél három után pár perccel, menetrend szerint 2.42-re kellett volna megérkeznie oda a buszunknak, tíz perc késésig úgy gondoltam belefér, de amikor összességében már fél órája várakoztunk, úgy döntöttünk elindulunk. ez volt kb 3 órakor. Elsétáltunk a Bajcsyn a Nyugatiig, majd a körúton egészen a Margit híd budai hídfőjéig. Ekkor összességében már több mint egy órája nem jött 931-es. Ekkorra már a kedvünk is elment a várakozástól, nehogy megint úgy várjunk egy órát, hogy nem érkezik a buszunk. úgyhogy hívtunk egy taxit, ami egészen hazáig elvitt minket.

Ez eddig okés, de legalább az olyan járatokon, ahol nagy a járatok közti idő, miért nem lehet arra ügyelni, hogy rendben közlekedjenek?

Szép napot mindenkinek!

D

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv éjszakai menetrend utas panasz észrevétel

100 milliós végkielégítés után 4 milliós fizetés

BKV figyelő.hu

2009.07.23
10:40

A humánpolitikai igazgató végkielégítési ügye a BKV könyvvizsgálójának, a Deloitte Kft.-nak is szemet szúrt.

Hiába fizettek ki – prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, Szalainé Szilágyi Eleonóra ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért – értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerint tavaly nyáron további másfél évvel meghosszabbították a már „végkielégített” humánpolitikai igazgató munkaviszonyát, aki így ez év december 31-ig tölthet be vezető beosztást a BKV-nál.

A lapunk birtokába került 2008-as könyvvizsgálói jelentés megállapítja: a társaság egy olyan munkavállalónak fizetett végkielégítést, aki a vizsgált 2008-as év végén is az aktív állomány tagja volt.

További érdekesség, hogy a munkaviszony meghosszabbítását Balogh Zsolt akkori megbízott vezérigazgató, jelenlegi általános vezérigazgató-helyettes írta alá, aki sajtóhírek szerint a távozóban lévő Kocsis István vezérigazgatói posztjának legfőbb várományosa.

A Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes emberének tartott Balogh – megbízott vezérigazgatóként – tavaly néhány hónapig vezette a közlekedési vállalatot a buszbeszerzési botrányba belebukott Antal Attila után.  

MNO - VG online

komment komment Címkék: budapest cikk bkv mno cég fizetés végkielégítés vg

Idén sem utazhatunk még az Alstom metrókon?

BKV figyelő.hu

2009.07.23
06:50

A Fehér úti kocsiszínben már tudják, hogy az új Alstom metrók miért „hibásodnak meg” folyton, és miért nem futja az első vonat a próbaköröket. A metróvezetők arról beszélnek, hogy az Alstom projekt vezetője teljesen véletlenül a BKV Vasúti Járműjavító Kft. egyik magas beosztású tagja, akinek érdekében állhat, hogy az új metrók minél később álljanak forgalomba. Hogy miért?

Minél később állnak ki az Alstom metrók, annál többet futnak a régi vonatok, amiket nagyjavításra kell vinni, alkalmanként 10 millió forintért. Bízom benne, hogy innen már mindenki össze bírja rakni a képet, nem kell elmagyaráznom, hogy ebből a néhány millióból így kiknek jut egy kis zsebpénz. Próbáltam kérdezősködni a BKV-nál, de senki nem tud semmit, csak néhány kocsiszínben dolgozó állítja a leírtakat.

Ezek után senki ne higgye, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által talált hibák tényleg valósak. A fékcsövek sem maradnak csak úgy a szakemberek kezében, ha előzőleg nem csavargatja ki őket valaki…

Lényeg a lényeg, ha emberünk tovább húzza az időt elképzelhető az is, hogy csak jövő tavasszal utazunk először az Alstom metrókon, feltéve ha befér majd az alagútba.

komment komment Címkék: budapest bkv metró saját panasz észrevétel alstom vezető kocsiszín

Szépek, de semmire sem jók a BKV megállók

BKV figyelő.hu

2009.07.22
14:10

Néhány hete megdicsértem a Kálvin téri új villamosmegállót, mert szerintem a város egyik legszebb megállója lett. Egy hátránya van, mégpedig az, hogy nem jó semmire. Csillogni csillog, de sem az eső sem a szél ellen nem véd, és mivel a teteje is üvegből van, a nap is átsüt rajta. Olvasónk véleménye a megállókról:

Kedves Mihály!

Van egy észrevételem: nem tudom feltűnt-e már valakinek, hogy az újonnan épült BKV megállók nem töltik be a funkciójukat, ugyanis, se esőtől, se széltől nem védenek (nincs oldal faluk), sőt még árnyékot sem adnak, ugyanis újabban üveg vagy plexi tetővel rendelkeznek. Az ülő helyek hiányát már nem is említem.

Tulajdonképpen jó kis pénzkidobás az egész. Ilyenek vannak a körúton, legutóbb a Kálvin téri villamos megállóban lévő monstrumot sikerült megcsodálnom a tűző napban a 49-es villamosra várakozva.

Ki tervezte ezeket a megállókat? Ki hagyta jóvá terveket? Hogy hagyhatta figyelmen kívül azt a funkciót, hogy a megálló az időjárás viszontagságai elől nyújtana menedéket az utasoknak?

Üdvözlettel: Kovács Zsuzsa

komment komment Címkék: budapest időjárás bkv busz villamos utas panasz észrevétel megálló

Olvasónk szembeszállt az ellenőrrel, megvédte a turistákat

BKV figyelő.hu

2009.07.22
11:00

Olvasónk a blogon olvasott egy szabályzatot arról, hogyan kell a turistákkal bánniuk az ellenőröknek. Amikor a 7-es buszon látta, hogy az ellenőr éppen megszegni készült a szabályzatot odalépett, és megmentette a külföldieket. A többit leírja Ő:

Kedves BKV-figyelő!

Tegnap reggel utaztam a 7E buszon a reggel. A Móricz Zsigmond körtéren egy angol lány és a barátja szállt fel, babráltak a lyukasztókkal és leültek. Később ellenőr szállt fel, aki meg akarta a turistákat büntetni, mert nem kezelték a jegyüket. Leírom, mi történt:

Ezen a buszon csak „kézi” lyukasztó volt, az a hagyományos. Az európai ember beletette a jegyet, várt, majd kivette. A „gép” nem nyomtatott rá semmit, megpróbálta egy másiknál, az sem csinált semmit, ezért leültek. Az ellenőrnek mutatták a jegyet, mutogattak a lyukasztóra, majd előkerült két csekk. Rendszeres olvasója vagyok a blognak, többször be volt másolva egy szabályzat, hogy a turistát nem szabad büntetni a „tudatlansága” miatt. Be kell tépni a jegyét, és kész. Ennek ellenére az ellenőr írta volna a büntetést.

Odamentem hozzá, említettem neki a blog nevét, a szabályzatot, és idéztem neki belőle. Azt a választ kaptam, hogy foglalkozzak a magam dolgával. Erre azt válaszoltam neki, hogy most ez a dolgom, mert nem fogom nézni, hogy tájékozatlan embereket büntet meg, teljesen szabálytalanul. Elkértem a fiataloktól a jegyet, amit készségesen átnyújtottak. Betéptem, bár nem vagyok ellenőr, és további jó utat kívántam nekik, természetesen angolul. Az ellenőr köpni nyelni nem tudott, mondtam neki, hogy akár rendőrt is hívhatunk, de nem akart, a Blahánál leszállt, munkatársait nem láttam.

Én úgy érzem jól cselekedtem, bár a hozzászólások között biztos lesz olyan, aki engem fog anyázni :-)

Zoli

A bejegyzésben említett szabályzat:

komment komment Címkék: budapest bkv busz büntetés ellenőr utas szabályzat bérlet jegy észrevétel lyukasztó

Szándékos hibák miatt állnak a buszok?

BKV figyelő.hu

2009.07.21
15:10

A BKV-figyelő EU-n az egyik hírhez egy BKV-s buszvezető az alább olvasható hozzászólást fűzte. Kollégái szabadnapjaikon más közlekedési cégeknél is dolgoznak, így nem tudják kipihenni magukat. Mivel a BKV buszok karbantartása rossz, így mindig találnak valami hibát, ami miatt félre lehet állni, és a szerelő megérkezéséig lehet pihenni egy kicsit. Ha nem találnak hibát, akkor csinálnak, írja a buszvezető:

Elnézést, de máshol nem tudok panaszt tenni. Buszvezető vagyok a BKV-nál, és unom, hogy szidják a sok meghibásodásért BKV-t. A hibák egy része szándékosan van előidézve, mert a buszvezetők egy része munkaidő előtt vagy után, szabadnapokon más cégekhez rohan dolgozni, KOMO-SKY, VENTUS. WEEKEND, MB TRAVEL,TRANS MAN, stb., és nem tudja kipihenni magát. A buszon csinál főleg, elektromos hibát, pl:nem indul a motor, nincs utasjelző, csengő, index, ez a 7-12-es biztosíték rosszra cserélésével érhető el, félreáll szerelőre vár, az utána lévő pedig viszi a dupla csomagot, neki aztán felforr a hűtővize, ő meg menet közben robban le. A tükör töréseket a vonalszerelőknek köszönhetően sikerül pótolni jelentéspapír nélkül. A hipermarketek bevásárló buszain nincs félreállás mert többet nem kellene menni annak.

Érdekes, és elgondolkodtató az, amit a buszvezető ír. Persze nem kell arra gondolni, hogy az összes ilyen műszaki meghibásodást szándékosan idézik elő, de biztos van néhány olyan járművezető, aki így hosszabbítja meg a pihenőidejét.
 

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető műszaki hiba

Így buktathatod le a csaló pénztárosokat

BKV figyelő.hu

2009.07.21
07:20

Olvasónk egy „kutyaól” pénztárban dolgozik. Levelében azt írja: kollégái is tudják, hogy néhány pénztáros hamis bérletekkel üzletel. Szerinte az illetékeseknek is tudni kellene, ha máshonnan nem, a blogról mindenképp. A pénztáros arról is mesél, hogyan buktathatjuk le a csalókat:

Üdv!

Azért írok, mert én is egy ilyen pénztárban dolgozom - mint pénztáros - és így belülről kicsit talán többet látok, mint mások kívülről.

Már a bódék indulásától voltak mindenféle kísérletek csalásokra, amit mindig a BKV alkalmazásában álló, a bódékban másodállásban dolgozó tapasztalt kollégák követtek el. Az elején a bérlet-tömbökből - a közepük környékéről - tépkedtek ki szelvényeket, arra számítva hogy majd senki nem számolja át őket. Persze ezzel nem az utasokat csak a többi pénztárost károsították, még csak nem is a céget, hiszen nekünk kell mindent hiányt kifizetni. Aztán mostanában már én is hallom, hogy hamisítanak, és megint csak a BKV alkalmazottjai - talán egyelőre csak nekik van merszük, vagy rutinjuk ebben.

Talán segít, ha mindenki számlát kér, valóban, kötelező ráírnunk a bérlet sorszámát, és persze aláírni is. Rajtakapni valakit hamis bérlet árusításon talán úgy lehetne, ha csak akkor kérné az utas a számlát, ha a pénztáros a bérletet már kiadta, tehát ha nem számít rá, hogy számlát kell róla írnia. El tudom képzelni, hogy az illető pénztáros ilyenkor visszakéri a bérletet, és inkább ír egy másikat, hogy fedezze magát. Persze lehet, hogy nem. Mindenesetre a számlán a dátum is rajta van, bizonyítható hogy mikor adták ki, és a sorszám alapján az is hogy hol.

Másrészt nem hiszem el, hogy a főnökség nem tud erről, ha én a pénztáros tudhatok, például az oldaladról, ha máshonnan nem...

Amúgy is sok-sok lépcsőn át dolgozunk, valószínűleg az egész csak egy pénzmosoda. A BKV kiadja egy csókos cégnek az engedélyt hogy árusíthasson, az illető cég egyébként számtalan területen dolgozik, a bútoripartól, az építőiparon át a bérletekig... de ezt internettel bárki kiderítheti. Aztán ez a cég kiadja a munkát egy al-alvállalkozónak, aki felvesz minket. Róluk is sok érdekesség deríthető ki internettel.

Mióta itt dolgozom nem szeretem az embereket. Ezért a korrupcióért, amit a felettem állók művelnek, hogy képtelenek kultúrált munkakörnyezetet biztosítani, és igen a vevők miatt, akikkel lehetsz bármilyen kedves, se köszönni nem tudnak, sem pedig kérni. És ha tehetik megaláznak. Megalázó dolog egy olyan helyen dolgozni amit az emberek kutyaólnak hívnak, levizelnek, összetörnek, firkálnak. Persze nem mindenki, mint ahogy nem mindegyik pénztáros árul hamis bérleteket.

Említettem, hogy nálunk a BKV alkalmazottak csinálják ezt - bár lehet hogy már nem csak ők -, úgyhogy talán a BKV pénztárakban sincs nagyobb biztonság. Ettől függetlenül a legtöbb "bódé" -és BKV pénztáros becsületes ember, egy elég stresszes munkakörrel, vevői oldalról igazán nem tűnik hatalmas kérésnek a köszönés, a kérés, majd az elköszönés. Talán olyan apróságokkal mint a jómodor, már lehet csinálni valamit ebben az országban, legalábbis emberi szinten.

Szintén érdekes, hogy milyen minimális az érdeklődés az APEH részéről, a munkavédelem részéről, a rendőrség részéről.  Ami ellenőrzés volt, arról szólt hogy adunk e nyugtát. Úgy látszik csak alulról fontos a törvényt betartatni.

Tehát megy a hamisítás, az egyik legnagyobb állami cég korrupciója, de nekünk szigorúan be kell tartani, hogy melyik nyomtatványra milyen színű tollal írunk:) Klassz ország ez. Úgy gondolom aki tehetne valamit a hamisítás ellen, az rég benne van, nem hinném hogy nem tud róla. Mindezt 300 forintos jegyárak és 9400 forintos bérletárak mellett.
 

komment komment Címkék: budapest bkv olvasó reakció utas panasz válasz bérlet jegy pénztár pénztáros észrevétel

Felmentették az idegbeteg biztonsági őrt

BKV figyelő.hu

2009.07.20
14:30

Olvasónkat május 20-án a Stadionok metróállomáson egy idegbeteg ellenőrrel hozta össze a sors. Letegezte az utast, majd szóváltásba keveredtek. A biztonsági őr ledobta a karszalagját a földre, és „civilként” az utas után ment, mert meg akarta verni. (A régi levélért kattints ide!)

Bár május már rég elmúlt, a BKV nem feledkezett meg a panaszról. Értesítették a biztonsági szolgálatot, akik felmentették a biztonsági őrt:

Tisztelt Utasunk!  

A társaságunkhoz írt levelével lehetővé tette számunkra, hogy ellenőrzésének körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást nyújthassunk Önnek.

Bejelentését vizsgálat céljából továbbítottuk az illetékes szakszolgálat vezetőjének. Mivel azonban a jelzett eset a bejárati ellenőrzést és területvédelmet is végrehajtó biztonsági szolgálat munkavállalóira vonatkozott, vizsgálati kérelmével a szakszolgálat-vezető megkereste az alkalmazásukban álló cég vezetőjét, és az eset elemzését kérte tőle.

A történtekre a biztonsági szolgálat munkáltatói jogkör gyakorlója a következő választ adta:

A DISEC Kft. utasításaival ellenkezik a biztonsági őr viselkedése és munkavégzése, ezért az érintett – a levelében is jelzett 400990 számú – munkatársukat a szolgálat alól azonnal felmentették.

Az okozott kellemetlenségért társaságunk nevében szíves elnézését kérjük, s reméljük, hogy a jövőben szolgáltatásunk igénybevétele során nem fog hasonlókat tapasztalni, s csak pozitív élményekkel fog gazdagodni. 

A szolgáltatásunk igénybevétele során – az utazási feltételeink betartása mellett – kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2009. július 14.

Üdvözlettel: Keresztes Attila

komment komment Címkék: budapest bkv metró ügyfélszolgálat utas panasz válasz észrevétel biztonsági őr

Az ajtók között maradt a babakocsi

BKV figyelő.hu

2009.07.20
07:00

Hogy csukhatja be úgy egy buszvezető a busz ajtaját, hogy nem néz bele a visszapillantóba? Ha belenéz, akkor hogy nem veszi észre, hogy egy nő ott áll az ajtó előtt, karjai az utastérbe lógnak, és épp egy 20 kilós babakocsit próbál meg leemelni a buszról? Olvasónk rendszeresen szív a figyelmetlen buszosok miatt:

Kedves BKV-figyelő!
 
Az eset, ami velem történt, nem az első volt, de most már hogy sokadszorra előfordul, úgy érzem muszáj elmesélnem, hátha lehet tenni az ügy érdekében (mondjuk normális oktatásban részesíteni a vezetőket).

Az első esetem még februárban történt egy péntek délutánon, olyan 14:48 körül a 4-6-os villamos vonalán. Áll a nép a megállóban, én is a kislányommal aki a babakocsiban ült. Megjegyzem városi közlekedésre alkalmas és nem az a nagyfajta terepjáró babakocsi. Szóval a Király utcánál beáll a villamos a megállóba, az utasok leszállnak, de mire a megállóban várakozók felszállhatnának csukódik az ajtó. A babakocsit éppen hogy visszatudtam rántani az ajtóból. A villamos ajtajai bezáródtak és elindult. Az emberek meg csak álltak a megállóban, hogy most mi van, mert a megállóból konkrétan egy ember nem szállhatott fel a villamosra a vezető "jóvoltából".

Ha csak egyszer fordult volna elő, nem csinálnék belőle nagy ügyet de hát. A következő eset 2009. július 6-án történt a 103-as busz vonalán. Kelenföldről indult a busz és a Lágymányosi pesti-hídfő megállóba olyan 20:46-kor ért oda. Régi típusú Ikarus busz volt, ami ugyebár jó magas lépcsőkkel rendelkezik, ezért anyukám ment előre, hogy a babakocsit, amiben a kislányom ült levegye a buszról. Ekkor a buszvezető gondolt egyet és anyukám kezével együtt becsukta a busz ajtaját. Hát nem mondom, hogy alig láttam a pipától, még előre is futottam a vezetőhöz (nagy darab idősebb volt) megkérdezni,hogy ez mi volt, de mint aki észre sem vette, hogy ott vagyok, indexelt és már ment is tovább. Ez egy kicsit kiborította nálam a bilit mert egyszerűen nem hiszem el, hogy nem veszik észre hogy éppen egy 20 kilós babakocsit próbálunk meg letenni a buszról.

A harmadik eset szintén buszos csak a 66-os vonalán történt, a múlt héten hétfőn olyan 10 óra körül. Amikor is megkíséreltem leszállni a Pesterzsébet központ megállónál, de a vezető már csukta volna az ajtót, persze megint rám és a babakocsira.

Szóval ettől a három esettől már annyira mérges vagyok, hogy most már jó lenne ha valaki komoly oktatásban részesítené a sofőröket, hogy tán nézzenek néha a visszapillantóba hiszen azért van. Egyszerűen hihetetlen hogy ez ennyiszer előfordul, és az a baj hogy más ismerős anyukákkal is történt már hasonló. Szomorú!

Üdv: egy mérges kismama

komment komment Címkék: budapest bkv busz kismama babakocsi ajtó utas panasz észrevétel vezető

Kamu az IWIW-en futó BKV-s körlevél

BKV figyelő.hu

2009.07.18
11:00

Az címben szereplő közösségi portálon napok óta terjed egy hír (üzenőfalon, levelekben), hogy a BKV jegyek nem csak a metrón, a felszínen is átszállásra jogosítanak, amennyiben az első lyukasztáskor „pecsételős” lyukasztónál érvényesítjük a jegyünk, és az utazás nem haladja meg a 60 percet.

Lehet ilyen üzeneteket terjeszteni, el is lehet hinni, de amikor a karszalagos kollega büntetést kezd írni, akkor ne a BKV-t tessék anyázni, hanem a körlevél elindítóját, illetve saját magatokat, amiért minden utánajárás nélkül elhittétek a leírtakat.

Sokan be is dőltek ennek, mert naponta 10-15 levelet kapok, hogy „Ez tényleg igaz?”. Ezért mondom most itt, NEM, NEM IGAZ! (sajnos, már jó lenne). Így szól a vonaljegyes szabályzat:

„Érvényes egy utazásra, átszállás és az utazás megszakítása nélkül, autóbuszon, villamoson, trolibuszon, fogaskerekűn a járatok teljes hosszán, HÉV-en a Budapest határán belüli vonalszakaszokon. Az érvényesség időtartama alatt a metróhálózaton belül (ideértve a földalattit is) átszállásra jogosít. A jegyet a metrón és a földalattin az utazás megkezdése előtt, a többi közlekedési eszközön a felszállás után kell érvényesíteni. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 60 percig jogosít utazásra, az éjszakai járatokon 90 percig érvényes. A jegyet ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőrzést végző személy kérésére át kell adni.”

Tehát utazás megszakítása és átszállás nélkül 60 percig érvényes a felszíni járatokon, és a metrón is, de csak a metróról-metróra való átszállásra jogosít fel.
 

komment komment Címkék: budapest iwiw bkv körlevél busz hülyeség villamos szabályzat jegy

Leszállították a Volánbuszról, mert nem akart zsebbe fizetni

BKV figyelő.hu

2009.07.17
17:50

Olvasónk barátnőjét a Volánbusz érdi sofőrje azért nem akarta felengedni a buszra, mert el szerette volna kérni a jegyet, aminek az árát a buszvezető zsebre akarta tenni.

Tisztelt BKV-figyelő!

Ahogy látom, korábban többször volt már itt is szó az ügyeskedő Volán-sofőrökről, "sárga jegyekről", de egészen a mai napig abban a tudatban éltem, hogy a zsebbe fizetés fakultatív dolog. Én eddig sem éltem vele, de nem is tettem semmit ez ellen, túl szórakoztató volt hallgatni elől, ahogy a sofőrök félórás konferencia-beszélgetések alapján tájékoztatják egymást az ellenőr-csapatok tartózkodási helyeiről.

Ma, azaz július 17.-én, az Érd-Parkváros, Daróci utca megállóhelyre 16:40-kor érkező  735-ös busz vezetője egész egyszerűen nem volt hajlandó jegyet adni a barátnőmnek, ráadásul az arra szánt 160 Forintot teljes egészében magának kívánta megtartani. (Az előtte felszálló emberek szintén 150-160-at fizettek, de teljesárú "jegyért".) Bunkó hangnemben gyakorlatilag felszólította a barátnőmet, hogy szálljon le ha ez neki így nem jó, ami meg is történt. A sofőr ráadásul benyelt 10 Forintot, de ez legyen a legkisebb baj.

Rendszám, illetve használható személyleírás sajnos nem áll rendelkezésre, de ha nagyon akarják a Volánnál, szerintem vissza tudják a busz indulása alapján keresni az úriembert. Az biztos, hogy ezentúl minden adandó alkalommal hívni fogom azt a bizonyos zöld (?) számot, amely állítólag ezeknek a visszaéléseknek a bejelentésére szolgál, de nem találom a neten, néha a buszokra szokták kiragasztani, legközelebb felírom magamnak. Ismerve az Etele téri állomás személyzetének munkamorálját és hozzáállását, meg se fogunk próbálni ott a helyszínen panaszt tenni, a spicliskedés csak beválik előbb-utóbb.

Üdv, gulliverfoyle
 

komment komment Címkék: budapest busz utas panasz jegy észrevétel érd volánbusz vezető

Nem kell az utasok pénze a BKV-nak

BKV figyelő.hu

2009.07.17
12:40

Olvasónk a 196A buszon próbált jegyet lyukasztani, de a pecsételős jegyérvényesítő nem működött. Hiába tették bele a jegyet, a gép hangjelzést adott az érvényesítésről, ám nem nyomott a jegyre se dátumot. Nem egyedi eset, naponta kapok ilyen észrevételeket. legtöbb esetben a tinta szokott kifogyni, amit van, hogy hetekig nem töltenek fel. Ezek szerint a BKV-nak már annyi pénze van, hogy nem is kell több, már nem tudják hová tenni. Levél a videó alatt:


Nem indul a videó? Kattints ide!
 

Hello!

2009.Július16-án utaztam egyik barátommal a 196A busszal. Első ajtón felszálltunk. Próbáltam kilyukasztani, de hiába, nem működött. Átmentünk egy másikhoz de az sem működött. Végül a legutolsóba nagy nehezen beletuszkoltuk a jegyet. De az meg nem csinált semmit. Mire rájöttünk hogy az első kettő nem működik, meg az utolsó nem csinál a jeggyel semmit, addigra már rég  hazaértünk…

komment komment Címkék: budapest hiba bkv videó utas panasz jegy észrevétel lyukasztó

Kamuzik levelében a biztonsági szolgálat

BKV figyelő.hu

2009.07.17
10:10

A BKV statisztikát készít arról, hogy a metró területére mennyi utas próbál meg lejárt bérlettel bejutni. A cég utasításba adta a biztonsági őröknek, hogy vegyék el az utasok bérletét, hogy ez alapján készülhessen a statisztika. A probléma csak az, hogy a biztonsági őrök olyan utasoktól kérték el a bérletet, akik egyébként érvényes bérlettel utaztak (a régi bérleteket gyűjtötték), és nem ellenőrzésre kérték, hanem örökbe.

Gyanítom, hogy a biztonsági szolgálat semmilyen statisztikát nem készít, csak ezzel az ócska kifogással próbálja meg védeni a cége hírnevét, és a dolgozóit. Az ügyfélszolgálat válasza alant:

Tisztelt X.Y!

Az Ön elektronikus levelére az alábbi választ adjuk:

A bejelentése alapján az érintett biztonsági szolgálatot megkerestük és vizsgálatot kértünk. A vizsgálatuk eredményét részünkre megküldték, és az alábbi tájékoztatást kaptuk.

"A jegyellenőrzés végrehajtása során, különböző adatok és statisztikai mérések váltak szükségessé, mellyel Cégünk is hozzá kívánt járulni a feladat ellátás, ellenőrzés további hatékonyságának növeléséhez. Ennek érdekében rövid időre (2009. 07. 01 és 2009. 07. 02-án) vizsgálatot folytattunk.

A további elemzéshez és objektív adatok megállapítása érdekében olyan utasítást adtunk, hogy - az ellenőrzést végző őrök közül kijelölve egy - két főt -, nézzük meg hány darab, lejárt bérletszelvénnyel bejutni szándékozó utast ellenőrzünk adott napon, adott állomáson.

Ennek eredményeképpen megállapítást nyert, hogy a bejárati ellenőrzés során, a két nap alatt több mint, 600 db lejárt szelvény került ellenőrzésre. Ennyi utast lehet objektívan, lejárt bérlettel az állomásra bejutni szándékozónak tekinteni, az Örs Vezér téri állomáson az adott időszakban."

A szolgáltatásunk igénybevétele során - az utazási feltételeink betartása mellett - kellemes utazást kívánunk Önnek!

Budapest, 2009. július 14.

Üdvözlettel: Keresztes Attila, ügyfélszolgálat-vezető

komment komment Címkék: budapest bkv ügyfélszolgálat levél ellenőr utas válasz biztonsági őr

Ombudsman: ?Barátságtalan lépés volt a kamerák telepítése?

BKV figyelő.hu

2009.07.16
17:50

Érzékelhető, hogy nőtt a BKV járatain az atrocitások száma, de meg kell vizsgálni, hogy a BKV a jelenlegi jogi környezetben üzemeltethet-e térfigyelő kamerákat - mondta Jóri András adatvédelmi biztos.

Jóri András emlékeztetett arra, hogy elődje, Péterfalvi Attila legutóbbi állásfoglalása szerint a kamerák használatára nincs lehetőség. Mint mondta, most azt vizsgálják gyorsított eljárásban, hogy változott-e a rendszer kialakítása és az beilleszthető-e a mostani jogszabályi környezetbe. Tájékoztatása szerint a vizsgálat a nyáron befejeződhet.

Hozzátette, hogy bár a közlekedési társaság ismerte a volt adatvédelmi biztos állásfoglalását, mégis elkezdte a kamerák telepítését, ami "barátságtalan lépés volt".

Kiemelte:
az esetek számának növekedése csökkenti az emberek biztonságérzetét, s az adatvédelem nem akadályozhat legitim bűnmegelőző intézkedéseket. Alaposan meg kell azonban vizsgálni, hogy "más útra terelhető-e a bűnmegelőzés", mert ha egyszer engedélyezték a térfigyelő kamerákat, akkor már "nincs visszaút".

Ha a vizsgálat megállapítja, hogy nincs lehetőség a kamerák használatára, akkor "el lehet (...) gondolkodni azon, hogy a jogi környezet jó-e így" - közölte Jóri András. Hangsúlyozta, hogy adatvédelmi biztosként a jelenlegi jogi előírásokat kell érvényesítenie, ám ha a vizsgálat eredményeként felmerül a törvénymódosítás igénye, akkor a módosításban közre fog működni.

A BKV szerint ez a legolcsóbb megoldás 

Balogh Zsolt, a BKV általános és műszaki vezérigazgató-helyettese az ombudsman által elmondottakra reagálva az MTI-nek azt mondta: a személy- és vagyonbiztonság gyakorlati megteremtésére van szükség a jelenlegi körülmények között, nem a személyiségi jogok elméleti védelmére. "Nem sokat tud kezdeni személyiségi jogok elméleti védelmével az, akit valós jogsérelem ér járművünkön" - tette hozzá.

Közlése szerint eddig a BKV megtett minden tőle elvárható lépést a társadalmi összefogás előmozdítása érdekében, ám a járművezetőik, ellenőreik és más munkatársaik elleni támadások száma nem csökkent, sőt inkább nőtt az utóbbi időben, ezért azonnali lépéseket kellett tenniük.

Úgy vélekedett: a kamerák felszerelésével nagyobb lesz a biztonság, hiszen egy megfigyelt területen kisebb az esély a bűnelkövetésre, ugyanakkor megteremtik a lehetőségét annak is, hogy a rendőrség hatékonyan felderítse a mindezek ellenére előforduló bűneseteket.

Balogh Zsolt hangsúlyozta: a biztonság megteremtésének alternatív lehetőségei közül pénzügyi szempontból a járművek bekamerázása messze a legkedvezőbb, és jogi szempontból is megvalósítható úgy, hogy ne járjon a személyiségi jogok indokoltnál nagyobb korlátozásával.

Mint hozzátette, az utasok figyelmét minden esetben felhívják arra, hogy a területen kamera működik, annak felvételeit pedig csak indokolt esetben és csak a hatóságok számára teszik megismerhetővé egy feljelentés nyomán elrendelt nyomozás során.

A felvételeket 72 órán belül automatikusan letörlik a berendezések. Amennyiben bűncselekmény esetén a felvételeket felhasználná a nyomozó szervezet, akkor a felhasználás folyamatát és módját - előre rögzített és szabályozott módon - a rendőrség felügyelné.

(hirado.hu/MTI)

komment komment Címkék: budapest mti biztonság bkv busz kamera ombudsman villamos járművek

Ombudsman: „Barátságtalan lépés volt a kamerák telepítése”

BKV figyelő.hu

2009.07.16
17:50

Érzékelhető, hogy nőtt a BKV járatain az atrocitások száma, de meg kell vizsgálni, hogy a BKV a jelenlegi jogi környezetben üzemeltethet-e térfigyelő kamerákat - mondta Jóri András adatvédelmi biztos.

Jóri András emlékeztetett arra, hogy elődje, Péterfalvi Attila legutóbbi állásfoglalása szerint a kamerák használatára nincs lehetőség. Mint mondta, most azt vizsgálják gyorsított eljárásban, hogy változott-e a rendszer kialakítása és az beilleszthető-e a mostani jogszabályi környezetbe. Tájékoztatása szerint a vizsgálat a nyáron befejeződhet.

Hozzátette, hogy bár a közlekedési társaság ismerte a volt adatvédelmi biztos állásfoglalását, mégis elkezdte a kamerák telepítését, ami "barátságtalan lépés volt".

Tovább

komment komment Címkék: budapest mti biztonság bkv busz kamera ombudsman villamos járművek

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása