BKV-Figyelő

Minden reggel bombariadó, a rendőrség tehetetlen

BKV figyelő.hu

2009.06.26
10:10

Egy BKV-s szerint a héten eddig minden reggel bombariadó volt a Száva kocsiszínben, ám erről a rendőrség és a BKV is hallgat. A villamosoknak pont a csúcsidőben kell visszamenniük a kocsiszínbe, emiatt jelentős a fennakadás:

Kedves BKVF!

Hétfő óta bombariadó van menetrend szerint, minden nap 8:30-kor a Száva kocsiszínben, amikor a csúcsforgalomban közlekedő villamosok beállnának. Ez jelentős fennakadást okoz, de sehol nem hallasz erről, hogy már napok óta ez megy.

A rendőrség tehetetlenségét mutatja, hogy immár a negyedik nap után sem történik semmi.

Talán érdemes lenne rákérdezni mégis mire jutottak, mert ez nem pusztán egy bombariadó, hanem a közérdekű üzem működésének folytatólagos megzavarása.

Az is egy érdekes kérdés, hogy miért hallgatnak erről napok óta.
 
Üdv.: Egy BKV-s

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv rendőrség villamos panasz észrevétel bombariadó száva kocsiszín

Megvertek két BKV ellenőrt a 47-es villamoson

BKV figyelő.hu

2009.06.26
00:30

Megvertek két jegyellenőrt csütörtökön a fővárosban, a 47-es villamoson, a Kalotaszeg utcánál. Egyikük nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, tájékoztatott a BKV sajtóirodája. A két támadót a helyszínre érkező rendőrök elfogták és előállították. Ellenük közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak miatt büntetőeljárás indult.

A közlekedési vállalat közleményében kijelentik, hogy az elmúlt időszakban a BKV dolgozókat érintő sajnálatos események és a csütörtöki támadás is határozott fellépést kíván a közlekedési vállalattól, ezért Kocsis István, a társaság vezérigazgatója már korábban felgyorsította azokat a lépéseket, amelyek a járművezetők, jegyellenőrök biztonságát és védelmét szolgálhatják.

A vezérigazgató többek között elrendelte a járművekre is kiterjesztett kamerás megfigyelőrendszer teljes körű bevezetésének azonnali vizsgálatát. A BKV kísérleti jelleggel egy úgynevezett hannoveri villamoson, valamint egy Volvo 7700-as típusú autóbuszon megfigyelő-kamerákat szereltetett fel.

(MTI - Index)

komment komment

Megérkezett az első Van Hool autóbusz

BKV figyelő.hu

2009.06.25
15:20

Ma éjszaka megérkezett az első Van Hool autóbusz a BKV Cinkotai Autóbuszgarázsába. A busz bemutatóján (ami jelenleg is tart) én is ott voltam, bár csak telefonnal tudtam nektek képeket készíteni, remélem, hogy a lényeg látszik rajtuk. Jobb minőségű képek kéőbb.

Nem látod a képeket? Kattints ide!



A cég a buszbeszerzésről, és a Van Hool buszokról az alábbi tájékoztatást adta:

Az Ön megkeresésére a BKV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja:

A Társaság nem rendelkezik elegendő tartalék autóbusszal a jelenlegi Paraméterkönyvben előírt szolgáltatások biztosítására. A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően megvásárlásra kerülő, csuklós Van Hool buszokkal a szükséges forgalmi igények teljesíthetők.

Hogy a buszok mely vonalakon közlekednek majd, azt a BKV Zrt. a buszok paramétereinek ismeretében jelenleg is vizsgálja.

A nyertes ajánlati ár autóbusz nettó 70.000 Euro -  ami a napi €/HUF árfolyamtól függően, körülbelül 20 millió forint - volt. Az első Van Hool busz június utolsó hetében várható, míg a többi a nyáron folyamatosan érkezik majd. Az utasok a tényleges forgalomba állítással kapcsolatos feladatok – pl. a honosítás, a típus oktatás, a menetirányító berendezések és az utastéri klímaberendezés beszerelése - után legkorábban ősszel találkozhatnak a járművekkel.

Egy régi Ikarus csuklós busz teljes felújítási költsége hasonló nagyságrendű, mint a Van Hool járművek beszerzési ára. Azonban az Ikarus járművek műszaki hátrányai a felújítást követően is megmaradnának (magaspadló, alacsonyabb besorolású környezetvédelmi motorok stb.). Így a gazdasági előnyökön túl, műszaki szempontból is kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező Van Hool buszok (8 év átlagéletkor, teljes alacsonypadlós kialakítás, EURO 3-as motor, fejlettebb elektronikus rendszer, nagyobb motorteljesítmény stb.) kerülhetnek Budapesten forgalomba és magasabb színvonalon szolgálhatják ki az utazóközönség igényeit.

2009. június 23.

BKV Zrt.

komment komment Címkék: budapest bkv busz képek fejlesztés sajtótájékoztató cinkota van hool

Olcsóbban juthatsz BKV jegyhez

BKV figyelő.hu

2009.06.25
13:00

A lenti képet tegnap délután a XI. kerületben, a Bertalan Lajos utcai villamosmegállóban készítettem. Aki olcsón szeretne jegyhez jutni az látogassa meg az automatát, míg ki nem kapcsolják.

komment komment Címkék: budapest bkv villamos utas bérlet automata jegy észrevétel

A buszvezető kezében maradt a vezetőfülke ajtaja

BKV figyelő.hu

2009.06.25
07:00

Olvasónk tegnap a 22-es busszal próbált meg utazni, amire a Táncsics Mihály utcai megállóban szállt fel. Csak az volt a probléma, hogy a busz nem ment sehova, mert amikor a vezető beszállt, kiesett a fülkének az ajtaja. Öröm az ürömben, hogy nem menet közben esett ki, így senkinek nem esett baja. A buszvezető elmondása szerint ez nem egyedi eset. Minden nap lerobban legalább 2-3 busz (csak ezen a vonalon), van amelyik annyira, hogy csak vontatóval lehet elvinni. Részletek az utas levelében:

Tisztelt BKV Figyelő!

Ma ( 2009. 06. 24) Budakeszi, Táncsics M. utca megállóból (ha valakinek nem lenne egyértelmű, ez a  végállomás) szerettem volna hazamenni a 22-es busszal (rendszám ha jól tévedek BPO-726). A busz beállt, én felszálltam, leültem hátra, majd arra eszméltem, hogy a busz elejében pontosan velem szemben a megilletődött, de láthatóan kínos röhögőgörccsel küzdő buszvezető ott áll kezében a vezetőfülke ajtajával. Ami tudniillik kiszakadt a helyéről.

A helyzet egyszerre volt komikus és elrettentő, ahogyan az egyébként nem kimondottan nyikhaj vezetőnk b*zmegelések közepette megpróbálta valami kevésbé megkérdőjelezhető pózba helyezni az ajtót, konkrétan lefektetni a busz padlójára. Ekkor ugye már egyértelmű volt, hogy bizony nem megyünk sehova, és ennek külön finomsága, hogy a következő beérkező busz már mehet is izibe' tovább, mivel tízpercenként induló járatról van szó, majd valahol lent a Moszkva téri végállomásnál keletkezik egy szép húszperces kimaradás.

A hosszas telefonálgatás és összeröhögések során kiderült, hogy a tartalékjárat már üzemben van, a tartalékszerelő dolgozik, tartalékajtó, na az meg ugye nincs:), és egyébként napi három-négy busz-csak ezen a vonalon-tuti lerohad, naponta-kétnaponta pedig van egy vontatás.

Következett némi vizsgálódás, ja, hogy ez nem kipattant a helyéről, hanem kitört (érti ugye mindenki, hogy elrohadt?), tehát forrasztópáka és kutyafüle nélkül nem lehet megmenteni a világot, puff, egy busz már ki is esett.

Az erkölcsi tanulság meg itt jön: mert mi van, ha ez nem egy üres buszon, a végállomáson történik, hanem egy tömött járaton, ötvennel lefelé a Budakeszi úton? Mondjuk ha az üvegtábla és a vasajtó egy anyukára-apukára-akárkire zuhan rá, a vezető frászt kap, félrerántja a kormányt a szerpentinen, és Nagykovácsiig meg sem állunk? Nagyon kíváncsi lennék egy BKV-s magyarázatra.

Ezek után az, hogy a buszok eső esetén (lásd utóbbi napok) beáznak, de úgy ám, hogy kis csermelyekben ömlik be a víz az utastérbe, szinte elhanyagolható. Búcsúzom az egyik vezető bíztató szavaival: -Nyugi, a másik az jó, annak fékje nincsen csak, de amúgy megy!

A történteket persze kicsit összeszedettebb formában leírom az illetékeseknek is, hogy harminc nap múlva kapjak egy "köszönjük észrevételét, békávézéerté" választ.

-DC-

komment komment Címkék: budapest bkv busz baleset utas panasz észrevétel vezető műszaki hiba

Egy év alatt évül el minden vasúti és közúti büntetés

BKV figyelő.hu

2009.06.24
22:00

Akit buszon vagy trolin büntettek meg, és nem fizetett, az egy év múlva fellélegezhetett, akit azonban vasúton vagy HÉV-en kaptak el, azon több éven át behajthatták a büntetést. Most az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kezdeményezésére egységesíti a kormány az elévülési időt, és annak hosszát egy évben szabja meg.

Szabó Máté ombudsman kezdeményezésére a jövőben egységesen egy év lesz a pótdíjkövetelés elévülési ideje a személyszállításban. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa másfél hónappal ezelőtt kezdeményezte, hogy a kormány módosítsa a vasúti személyszállítási szerződésekre vonatkozó rendeletét és a közútihoz hasonlóan egy évben határozza meg a pótdíjkövetelések elévülési idejét.

Az ügy előzménye: Szabó a BKV Zrt. pótdíjazási gyakorlatát vizsgálva szembesült azzal: az egyéves elévülés csak az autóbuszra, trolibuszra, és villamosra (azaz közúti szállításra) vonatkozik, míg a metróra, HÉV-re, és fogaskerekűre (azaz vasútira) nem. Az országgyűlési biztos ugyanis azt szerette volna elérni, hogy a BKV minden egy éven túli követelését tekintse elévültnek, függetlenül attól, az utas autóbusszal vagy metróval utazott, ez azonban a hatályos jog alapján nem volt lehetséges.

Hogy megszűnjön az utasok közötti hátrányos megkülönböztetés, Szabó a kormányhoz fordult, indítványozva a jogszabályi rendelkezések felülvizsgálatát, és határozza meg az elévülési időt egységesen, egy évben. A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a módosítás előkészítése megkezdődött, az egységesen egy év elévülési időt kimondó rendelkezés életbe lépését 2009. december elejére tervezik mind a közúti, mind a vasúti személyszállítás esetében.

(Index - MTI)

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ombudsman utas panasz bérlet jegy észrevétel

Vigyázz! Kamu ellenőr a 4-es, 6-os villamoson!

BKV figyelő.hu

2009.06.24
12:50

Nincs karszalagja és igazolványa se, és a bérletes utasokat is a helyszínen büntetné. A 40 év körüli férfit reggel a 6-os villamoson látták, kék pulcsiban és farmerban. Senki ne adja át neki a bérletét, sem az iratait. Ha látjátok, hívjátok a rendőrséget! Olvasónkál is bepróbálkozott:

Kedves BKV-figyelő!

Ma reggel (2009. 06. 24.) 8 óra körül utaztam a 6-os villamoson. Utazásomat a Mester utcánál egy magát ellenőrnek mondó 40 év körüli, 180 centi barna, rövid hajú, kék pulcsis, farmeros férfi zavarta meg. Odalépett hozzám és magyarázni kezdett és egy papírt mutogatott. Mondtam neki, hogy „Nincs”. Zenét hallgattam, nem értettem mit mondott azt hittem kéreget. Magyarázott tovább. Kikapcsoltam a zenét és hallottam hogy azt mondogatja: „Akkor itt a helyszínen megbüntetem”. „Mire fel?" Kérdeztem, hisz se karszalagja se kitűzője nincs, „Maga csak egy sima utas” mondtam neki, közben készítettem elő a bérletem, mert az volt, apróval nem tudtam csak szolgálni. Persze nem igazolta magát csak azt szerette volna ha adok neki 5 ezer forintot büntetésre (Tudtommal a helyszíni bírság 6000 forint) . Mutattam neki messziről a bérletem, erre azt mondta, „Most már csak 1000 forint”. Nem értettem a dolgot, inkább a villamos végébe mentem. Onnan még láttam, hogy több utast próbált lehúzni, de szerencsére nem sikerült neki.

A nyomtatott cetlin egy BKV logó volt, meg valami írás, hogy ő ellenőr, csak nincs karszalagja. Ennyit tudtam kb. kiolvasni. Nem hiszem, hogy köteles lettem volna neki átadni, vagy közelebbről megmutatni a bérletem. Így is túl sokat látott belőle. A tősgyökeres utasok nem hinném, hogy bedőlnek neki, inkább a turistákat féltem. Ha valaki látja „dolgozni” az illetőt az legyen szíves lépjen közbe.

Több utas jelezte, hogy szólni fog a BKV-nak, illetve a rendőrséget is értesítik majd. Mire feleszméltünk hogy mi is történt az utas a Rákóczi térnél le is szállt.

Üdvözlettel: Egy anyuka

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés ellenőr utas bérlet észrevétel 6 os panasz. kamu ellenőr

Politikai harc miatt nem lesznek kamerák?

BKV figyelő.hu

2009.06.24
07:20

Az alább olvasható levelet városházi körökből kaptam. Sajnos sem alátámasztani, sem megcáfolni nem tudom, így nem merem kijelenteni, hogy elejétől a végéig valós. Mindenki olvassa végig, gondolkodjon el rajta és döntse el maga, hogy mi a valóság.

Kedves BKV Figyelő!

Biztos forrásaim szerint az egész ügy arról szól, hogy Kocsis kitalálta, hogy jó lesz ez a kamerabiznisz, teremtenek rá pénzt és jól eladható marketingnek is, hogy mennyire kafa a cég. Persze minden más költségvetési igény terhére megy a játék.

Persze az adatvédelmi biztossal nem számolt (hol volt még ő akkor az MVM offshore cégekkel játszott), meg gondolta új van, nem szól bele, hiszen érti ő is, mi az a közbiztonság.

Az is tudható, hogy Hagyóval már többször összekapott Kocsis, mert Hagyó nem kedveli (pl. ezért sincs azóta se új ügyrendje a BKV-nak), ugyanis Kocsi nem Hagyó által elképzelt káder. Ha megfigyeled Hagyó nyilatkozatait, rendre kritizálják a BKV-t, sőt immár a fővárosi beruházások gyorsított eljárásban történő és ingyenes jóváhagyására utasította Kocsist. A Főmtervnek (aki a terveket készíti a fővárosi beruházásokhoz) kicsit spórol Hagyó.

Így Hagyó és Balogh (aki Hagyó embere, mert mint tudott hagyó őt akarta vezérnek) kitalálta, hogy megbuherálják a Kocsis bizniszét. Szóltak az adatvédelmi biztosnak (nyilván ez nem volt nehéz) és most jót röhögnek a háttérből.

Persze már dörzsölik a tenyerüket mikor hívják be Kocsist kihallgatásra az offshore cégek kapcsán. Ugyanis 25 millka ment Regőczinek ezeken keresztül, mert ez volt az ára a távozásának. Persze jó kérdés miért nem volt más megoldás. De már erre is felkészültek: minden igazgató és Kocsi is aláírta a dátum nélküli lemondását. Kocsis igyekszik megúszni a játékot, de a városházán már számolják a napokat, hogy mikor bukik be hűtlen kezeléssel Kocsis.. ezek voltak azok a „tanulmányok” amiket ki copyztak a netről hirtelen, hogy legyen valami. Érdekes nem is lett semmi következménye, miközben teljesen nyilvánvaló mi is a helyzet. Már nem is történik semmi a BKV-nál, megállt minden projekt.

Üdv.: A perzekútor

komment komment Címkék: budapest bkv kamera ombudsman levél panasz észrevétel kocsis regőczi hagyó

Ezért megérte új kijelzőt venni

BKV figyelő.hu

2009.06.23
19:10

Olvasónk a szentendrei HÉV-en utazik rendszeresen. A HÉV megállóiba korszerű kijelzőket telepített a BKV még tavaly. A megállóhelyek többségében működik rendesen, ám a Kaszásdűlő megállóban hónapok óta csak a „Kérjük figyelje a menetrendet” szöveg olvasható. Az utas észrevételét továbbítottam a BKV Utaskapcsolati osztályának. Várjuk a választ.

Kedves Mihály!

Alkalmi olvasója vagyok csak a BKV-figyelő blognak, lehet hogy volt már ez a téma, akkor tekintsd semmisnek a levelem. Bár ez esetben érdekelne, volt-e hivatalos reakció rá.

Tavaly valószínűsíthetően súlyos milliókért a szentendrei HÉV vonalán kicserélték az információs kijelzőket. Amit a régi tudott:  - a menetrend szerinti következő járat kiírása - analóg órával mutatta az időt

Amit az új tud:  - MENETREND SZERINT mutatja a következő járatot (ez is megérne egy misét a 21. sz-ban, hol itt a hozzáadott érték, aktuális szerelvény érkezésének pontos ideje) - digitális órával mutatja az időt

Kivéve a Kaszásdűlő mh-en, ahol hónapok óta  a tárgyban levő mondat látható. Ezért be kellett ruházni 1 új konzolra, 2 lcd tv-re, és egy pc-re Linux-szal (láttam mikor bootol-t). Plusz ezeket üzemeltetni is kell.

Tehát jelen esetben se menetrend, se óra ( a régi konstrukcióban ha a karakteres kijelző el is romlott, az óra még ment) mindez bolti (tehát nem BKV beszerzési) áron kb 1 mFt. Ennyi pénzért én kinyomtatom 2 fehér lapra az ominózus szöveget, és annak üzemeltetési költsége sincs.

Üdv: O. L.

komment komment Címkék: budapest bkv menetrend hév utas panasz kijelző tájékoztatás észrevétel szentendrei

?Szétb*szom a fejed az aszfalton? ?kiabálta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.06.23
12:50

Nem csak Budapest, vidéken, Székesfehérváron is zajlik az élet. Olvasónk bérletét egy székesfehérvári buszon elvette az ellenőr, mert nem volt hozzá fényképes igazolványa. (Bár az ellenőr semmilyen papírt nem adott a bérlet elkobzásáról, tehát mondhatnánk azt is, hogy ellopta). Az utas később bement a céghez, ahol szóváltásba került az ellenőrökkel és egy buszvezetővel is. A buszvezető azzal fenyegette az utast, hogy megöli, mellette álló édesanyját pedig lekurvázta. Végülis az utas a cég igazgatójánál tett panaszt, a buszvezető mindent beismert, és a vezérigazgató levélben kért bocsánatot. Na de nem lövöm le a poént, itt a levél:

Tisztelt BKV-figyelő!

Már egy ideje figyelgetem az oldaladat és most, hogy megszaporodtak a buszsofőr verések, röviden had írjam le egy afféromat egy székesfehérvári buszsofőrrel. A történet régebbi, Székesfehérváron történt.

Munkából mentem haza és az ellenőrök ellenőrizték a felnőtt áru bérletemet, amit elvettek tőlem, mert nem volt hozzá igazolvány. Ez még oké is. Igaz hó vége volt, de mondtam neki, hogy ne vegye el mert holnap akkor mivel megyek dolgozni?

Erre hevesen reagált a pökhendi ellenőrnő, hogy mit képzelek. Szóváltás alakult ki, majd nekem támadt egy kopasz férfiellenőr is, hogy én milyen szemét csirkefogó vagyok. Majd leszálltak egy decentrumnál. Édesanyámmal félóra múlva visszamentem, hogy magyarázatot kérjünk, meg hát szerettük volna visszakérni a bérletet.

Ehelyett minősíthetetlen hangvételű szidalmazásba és üvöltözésbe kezdtek velünk. Igazi lincshangulat volt abban a helyiségben, mintha egy farkasverembe csöppentünk volna. Itt is szó szót követett, de mi a gyalázkodások ellenére sem káromkodtunk. A legfájóbb az volt, hogy olyanokkal is megvádoltak, amit nem is mondtam. A java viszont csak ezután következett.

Hátulról megragadott egy erősebb testalkatú 40 -45 körüli buszsofőr és képzelje el édesanyám előtt kezdett el fenyegetni, hogy megöl, majd édesanyám előtt kurvaanyázott. Ezt kikértük magunknak, mert hogy ez egy szolgálati hely és megkértük, hogy fejezze be és különben is viselkedjen már.

Az ellenőrök nemhogy csitították volna azt a félőrölt pszichopatát, hanem még adták is alá a lovat. A buszsofőr érvek híján csak káromkodott, hogy ő nem hallja  a tévét, meg azonnal takarodjak ki, mert különben a földbe basz és szétloccsantja a fejem.

Ezt olyan heves és gyűlöletes indulattal ordította, hogy bevallom őszintén megijedtem tőle és erre mondtam anyunak, hogy gyere menjünk nincs értelme itt vitázni. Anyum maradt én magamtól kimentem, de ha nem megyek akkor úgy dobtak volna ki, márha nem öl meg az illető. Ezután kint várakoztam.

4-5 perc elteleltével kijött a gépjárművezető és ott a nyílt utcán ordenáré hangon üvöltözött és gyalázott engemet és családomat, majd újra azzal fenyegetett meg, hogy szétbassza a fejem az aszfalton, meg hogy ha még egyszer meglátlak itt, akkor szétlapítalak a buszommal (nem is tudtam, hogy az övé a céges helyijáratos busz). Nem szóltam neki, csak értetlenkedve hallgattam, hogy miért beszél így, miért fenyeget.

kb 5 percig ordítozott velem, direkt várta, hogy reagáljak és nekem támadhasson. Eleinte csak értetlenül néztem ezt a pszichológiai vizsgálaton átment mindenre elszánt, vérgőzös fejű őrültet, aki utasokat szállít nap, mint nap Székesfehérvár egyik lakótelepén.

Majd annyit mondtam neki, hogy majd bemegyek a főnökéhez, nem vagyok rád kíváncsi menj a dolgodra. Na erre várt, hát most nekem támadott, azzal, hogy mit merészeltem neki mondani.

Dulakodás, fojtogatás alakult ki., majd miután legyűrt egyszer csak észbe kapott és elrohant vezetni a buszát. Anyukám ezután jött ki sírva. A férfi ellenőr azért utánajött és vígasztalta, de addigra mi már a földbe lettünk taposva.

Panaszt tettünk a főnöknél. Meghallgattak minket majd lezárták annyival, hogy én voltam a szemét, piszkos és örüljek, hogy nem tesznek feljelentést csalásért és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért.

Vártam. Majd írtam egy ügyvéd szagú levelet, hogy szembesítést kérek, különben feljelentést teszek. erre reagáltak, majd szembesítettek. Ahol rögtön azzal kezdték, hogyha feljelentést teszek, akkor ők is azonnal feljelentenek. A buszsofőr beismert mindent, de ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, az ügyvédjével fenyegetőzött. Végül a vezérigazgatótól kaptam egy elnézést kérő levelet a felmerülő kellemetlenségekért.  Hát nem sokon múlt, hogy nem lettem egy forrófejű, meggondolatlan buszsofőr áldozata.

Hát ez volt az én történetem, azóta megpróbálom nem gazdagítani az Alba Volán pénzügyi helyzetét és emiatt inkább gyalogolok vagy autózom.:)

További üdvözlettel K. Attila

komment komment Címkék: busz székesfehérvár verekedés ellenőr utas panasz bérlet vezető észrevéel

„Szétb*szom a fejed az aszfalton” –kiabálta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.06.23
12:50

Nem csak Budapest, vidéken, Székesfehérváron is zajlik az élet. Olvasónk bérletét egy székesfehérvári buszon elvette az ellenőr, mert nem volt hozzá fényképes igazolványa. (Bár az ellenőr semmilyen papírt nem adott a bérlet elkobzásáról, tehát mondhatnánk azt is, hogy ellopta). Az utas később bement a céghez, ahol szóváltásba került az ellenőrökkel és egy buszvezetővel is. A buszvezető azzal fenyegette az utast, hogy megöli, mellette álló édesanyját pedig lekurvázta. Végülis az utas a cég igazgatójánál tett panaszt, a buszvezető mindent beismert, és a vezérigazgató levélben kért bocsánatot. Na de nem lövöm le a poént, itt a levél:

Tisztelt BKV-figyelő!

Már egy ideje figyelgetem az oldaladat és most, hogy megszaporodtak a buszsofőr verések, röviden had írjam le egy afféromat egy székesfehérvári buszsofőrrel. A történet régebbi, Székesfehérváron történt.

Munkából mentem haza és az ellenőrök ellenőrizték a felnőtt áru bérletemet, amit elvettek tőlem, mert nem volt hozzá igazolvány. Ez még oké is. Igaz hó vége volt, de mondtam neki, hogy ne vegye el mert holnap akkor mivel megyek dolgozni?

Erre hevesen reagált a pökhendi ellenőrnő, hogy mit képzelek. Szóváltás alakult ki, majd nekem támadt egy kopasz férfiellenőr is, hogy én milyen szemét csirkefogó vagyok. Majd leszálltak egy decentrumnál. Édesanyámmal félóra múlva visszamentem, hogy magyarázatot kérjünk, meg hát szerettük volna visszakérni a bérletet.

Ehelyett minősíthetetlen hangvételű szidalmazásba és üvöltözésbe kezdtek velünk. Igazi lincshangulat volt abban a helyiségben, mintha egy farkasverembe csöppentünk volna. Itt is szó szót követett, de mi a gyalázkodások ellenére sem káromkodtunk. A legfájóbb az volt, hogy olyanokkal is megvádoltak, amit nem is mondtam. A java viszont csak ezután következett.

Tovább

komment komment Címkék: busz székesfehérvár verekedés ellenőr utas panasz bérlet vezető észrevéel

Építészeti csoda a Népliget közepén

BKV figyelő.hu

2009.06.23
07:10

Olvasónk egy érdekes váróról készített fényképet a Népligetben. A pavilont felállították, beüvegezték, majd kiderült, hogy az a saját "lábán" nem áll meg, ezért a jómunkásemberek térkövekkel támasztották meg. A beton már megkötött, az az üvegtábla is a helyére került, a munkások már elmentek. Mi azért még bízunk benne, hogy ez csak ideiglenes.

Kedves BKV-figyelő!
 
Rendszeresen szoktam olvasni a blogod, így nem is írom meg, amit előttem százan leírtak, viszont láttam a napokban olyat, amitől rögtön megragadtam a telefonom, és gondoltam, ezt meg kell mutatnom:


Napi rendszerességgel szoktam járni a 103-as busz vonalán végig, de most vizsgaidőszakban ritkábban, így egyszer csak azt vettem észre, a Népligetnél a végállomáson új váró épült. Messziről tök jól néz ki, megyek közelebb, nézem, valami nem stimmel. A kép jobb oldalán látszik az eredeti lába az "építménynek", ami valószínűleg nem bírta a kiképzést, így leleményesen alábakolták az elején térkövekkel, téglákkal, és ami épp kéznél volt. Valaki felvette a rengeteg pénzt, épített valamit, ami nem igazán lett tökéletes, így házi módszerekkel ideiglenesen (?) "megjavították", majd magyar szokás szerint úgy hagyták. Valaki felvette a rengeteg pénzt, boldog volt, a többi kit érdekel. Miért nem mehet mindent normálisan megcsinálni, még egy ilyen kis dolgot is, mint egy buszvárót se lehet úgy megcsinálni, hogy esetleg jó legyen? Sajnálom, hogy itt tartunk :(
 
Üdv, Atesz

komment komment Címkék: budapest kép bejelentés bkv utas panasz észrevétel megálló 103 as pavilon

Zavarják az ombudsmant a BKV kamerái

BKV figyelő.hu

2009.06.22
18:20

Az adatvédelmi biztos munkatársai a napokban jártak a BKV központjában, ahol a közlekedési cég által nemrég néhány kísérleti járaton elhelyezett kameráinak a felvételeit vizsgálták.

A BKV elképzelései szerint a kamerák felvételeit csak a rendőrség használhatná fel. A felvételek 72 órán belül automatikusan törlődnek.

Jóri András az Indexnek elmondta: ugyanúgy mint elődje, Péterfalvi Attila, ő is aggályosnak tartja, hogy a BKV bekamerázza a járműveket. Jóri András közölte, az adatvédelmi biztosi hivatal munkatársai néhány napja vizsgálták meg a helyszínen a BKV kameráinak a működését.

Most összeállítanak egy kérdéssort, amit a BKV-nak meg kell válaszolnia. A válaszok alapján a biztos tesz egy ajánlást a kamerákra vonatkozóan, amelynek ha nem felel meg a BKV, akkor az ombudsman meg is tilthatja a kamerák használatát.

Jóri András hozzátette, amennyire lehet, igyekszik visszaszorítani a kamerázást vagy legalább a rendőrség felügyelete alatt tartani. Véleménye szerint a BKV esetében nem közterületről van szó, mint a rendőrségi térfigyelő kamerák esetében, és nem is magánterületről, mint a bankok esetében.

A BKV területe a köz által használ magánterület, ahol nem teheti meg a tömegközlekedést használó, hogy nem megy be, mert nem akar szerepelni a felvételeken, azaz itt nincs választási lehetőség.

Az ombudsman szerint rossz üzenet lenne, hogyha csak egy ilyen technikai módszerrel lehetne visszaszorítani a terjedő erőszakot, nem pedig társadalmi összefogással. A kamerák működtetését rossz, populista iránynak tartja. Szerinte érdemes más módszereket megvizsgálni, például kalauzok vagy biztonsági őrök alkalmazását a járatokon.

A BKV nem várt több kérdést


Az Index megkereste az ügyben a BKV sajtóosztályát, ahol elmondták, hogy az adatvédelmi biztos munkatársai június 19-én pénteken jártak a Száva utcai villamos kocsiszínében, ahol megtekintették a jelenleg kísérleti célból kamerával felszerelt két járművet, egy TW6000-es villamost és egy VOLVO autóbuszt.

A szemlét követően a feltett kérdéseikre választ kaptak. Nem került szóba, hogy további kérdéseket küldenek, de amennyiben igen, a kérdéseket készséggel megválaszolják, és az ombudsman ajánlásait is felhasználják. A BKV elképzelései szerint a kamerák felvételeit csak a rendőrség használhatná fel. A felvételek 72 órán belül automatikusan törlődnek.

A BKV szerint eddig mindent megtettek a társadalmi összefogás előmozdítása érdekében, de a járművezetőik, ellenőreik és más munkatársaik elleni támadások nem hogy nem csökkentek, hanem nőttek az utóbbi időben. A járműveken egyébként jól látható helyen matrica jelzi az utasok részére, hogy kamerával ellátott járművet vesznek igénybe. Végül leszögezték, hogy a BKV kísérleti jelleggel szerelte fel a kamerákat a járművezetők, jegyellenőrök és más munkatársai védelmében, azok végleges alkalmazásáról még nem született döntés.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index bkv busz próba kamera ombudsman levél villamos észrevétel

Vicces kedvében volt a villamosvezető

BKV figyelő.hu

2009.06.22
15:50

„A baloldali villamos indul előbb” -mondta a villamosvezető a Móricz Zsigmond körtéren a villamoson ülőknek. Az utasok nem igazán foglalkoztak a tájékoztatással, ezét a villamosvezető még egyszer bemondta, hogy a baloldali villamos indul. Az utasok nem értették mi van, hisz ők azon a villamoson ülnek. Többen elbizonytalanodtak, ezért átszálltak a „másik  bal” villamosra, ezután a villamosvezető lehülyézte őket:

Kedves BKV figyelő!

Az alábbi eset június 19-én késődélután történt a Móricz Zsigmond körtéren.  A 6-os villamoson vártuk az indulást. Már kezdett megtelni, mikor beállt a másik vágányra a következő villamos. A mienk már majdnem tele volt emberekkel, egyértelmű volt, hogy ez fog előbb indulni a később felszálló utasoknak is.

Beszállt a vezető, majd bemondja, hogy "A baloldali villamos indul előbb". Látszott az értetlenség az utasokon, minek mondja be, hisz a mienk a baloldali. Tudomásul vettük, vártuk az indulást. Majd kis idő elteltével bemondja mégegyszer. Ekkor már látszott a zavar az utasokon, lehet, hogy a vezető úgy gondolja, hogy a menetiránnyal szemben értve a baloldali? Persze elindult egyvalaki át a másikba, utána csordul a tömeg. A vezető érezhetően alig várta már ezt, majd jó hangosan, félig röhögve bemondja, hogy "A menetirány szerinti bal oldali megy előbb, minek szállnak át? Talán gondolkodni kéne egy kicsit!" Dühösen visszarohannak az emberek, még jó, hogy nem indult el közben.

Vajon mi értelme volt ennek? Miből gondolta, hogy azokkal az emberekkel kell szórakoznia, akikből él?

Üdv: Sanyi

komment komment Címkék: budapest bkv villamos utas panasz észrevétel vezető 6 os

Nem foglalkozott a buszvezető a sérült utassal (Frissítve)

BKV figyelő.hu

2009.06.22
07:00

Olvasónk a minap a BKV egyik alvállalkozójának járművén, az 5-ös buszon elesett és karját az éppen kinyíló ajtó összezúzta. Az utas szólt a buszvezetőnek, hogy csukja be az ajtót, mert ott a keze, aki letegezte, és kioktató stílusban azt válaszolta neki, hogy „nem fogom becsukni, mostmár megvárod amíg elindul újra a busz”. Teljes történet, időpont, rendszám alant:

Kedves BKV-figyelő!
 
2009.06.19-én pénteken 10 óra 37 perckor az 5-ös busz (rendszám: KTK-394) Blaha Lujza téri megállójánál szörnyű atrocitás ért. A zsúfolásig tömött buszon amelyen a vezető fülke melletti ajtónál utaztam (helyhiány miatt máshova nem tudtam állni, megmozdulni sem lehetett a rengeteg embertől) 6 másik utastársammal a leszálláshoz készülődés közepette lévő lökdösődésnél az egyik idős úr véletlenül meglökött mire én a baloldali ajtó mellé zuhantam és az ajtó abban a pillanatban kinyílt a bal karomat összezúzva, beszorítva az ajtó és a busz fala közé. Fájdalmamban azonnal a fél méterre ülő vezetőfülkében levő buszvezetőnek kiáltottam: "Jajj, Kérem azonnal csukja be az ajtót a karom beszorult és nagyon fáj!" Buszvezető: "Nem érdekel, nem fogom becsukni, mostmár megvárod amíg elindul újra a busz, amúgy is minek állt oda, az nem kapaszkodó!". én: " De uram, ugye nem gondolja h direkt álltam oda, a tömött buszon csak itt volt hely, és az imént egy úr meglökött így kerültem pont az ajtó mellé mire az kinyílt." Buszvezető: "Jó nem érdekel, vársz!” (letegez felháborító stílusban).

A többi utastársam azonnal mellém állt és követelték hogy szabadítson végre ki, már hosszú másodpercek óta mindenki befejezte a le- és felszállást, ekkor több mint 2 perces várakozás után kiszállt a középső ajtóhoz ment megnyomott valamit és végre kiszabadultam a sírással küszködve a fájdalmaimtól, utastársaim azonnal a segítségemre siettek leültettek megkérdezték jól vagyok-e nem sérültem-e komolyabban. Én rémültem néztem a megduzzadt kék-zöld karomat és elképedve mondtam hogy ezt nem hiszem el hogy ilyen megtörténhet és hogy lehet a sofőr ilyen arrogáns, udvariatlan és agresszív. Ekkor újra ez első ajtóhoz lépett a sofőr útban a fülkéje felé és odaüvöltött nekem  "Azonnal fejezd be a magyarázást, különben.... " én nem folytatta szitkozódva káromkodva beült a fülkébe és tovább hajtott. Meg sem kérdezte h jól vagyok-e.
 
Tisztában vagyok vele hogy baleset volt senkit nem hibáztatok, de a sofőr "úr" hozzáállása/reakciója megengedhetetlen és felháborító volt, ebben a többi utastársam is megerősített.

Update1: Jelentkezett egy szemtanú

Jelentkezett egy szemtanú, aki pénteken ugyan azon a buszon utazott, ahol a fent olvasható baleset történt. Az eseményeket ő is úgy látta ahogy a fenti panaszos, annyi kiegészítéssel, hogy a buszvezető szerinte még élvezte is, hogy az utas szenved. Levele itt olvasható:

Helló!

Szeretnek az itt elhangzottakra reagalni.

Ezen a napon en is ezen a jaraton utaztam es eppen akkor szalltam le a blaha Lujza teren, amikor az incidens tortent. Szemelyesen megtepkedtem volna a buszsofor pofajat, mert azon elvezkedett, hogy nem engedi kiszabadulni a serult utast.

Amennyiben a holgy eljarast szeretne kezdemenyezni a soforrel szemben, en szivesen alatamasztom a tortenteket. Rohadtul elegem van belole, hogy idegbeteg vadallatokkal vagyunk korulveve es ilyen dolgok megtortenhetnek. Ezt a sofort ki kell rugni, hogy peldat mutassunk. Nem szabad elturni, hogy ilyen megegyszer eloforduljon. Ez kozveszelyes es egyre jobban el fog uralkodni a BKV nal ez az Isten komplexus.

Elkepeszto.

Szabolcs Badics

komment komment Címkék: budapest bkv busz baleset utas panasz észrevétel vezető

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása