BKV-Figyelő

Duplán fizettetnék be az utassal a büntetést

BKV figyelő.hu

2009.12.15
09:10

Olvasónk csak akkor bliccel, amikor nincs lehetősége jegyvásárlásra. Ha a megállóban van automata, vagy a zsebében talál egyet, akkor lyukaszt. Ha ellenőrrel találkozik, akkor is megpróbál jegyet venni, ha nem sikerült, jön a büntetés. Ezzel a felfogással nem muszáj egyetérteni, bár valahol igaza van.

Büntetéseiből szép kis adósság gyűlt össze, de a nagy részét már befizette. Egyik nap betegen, szöszmöszmackóban vette át a BKV egyik ügyvédének levelét, melyből megtudta, még mennyivel tartozik. Az érdekesség az, hogy olyan büntetést is behajtanának rajta, amiket már rég befizetett egy másik ügyvédi irodánál.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Tegnap délután furcsa látogatóm volt. A vasárnap délutánt, szipogva, influenzától lázasan a "karantén" kanapén töltöttem, amikor is a kaputelefon csörgése riasztott (na mit felejtett itthon az asszony?). Gyanútlanul felvettem és egy sejtelmes férfihang a nevemen szólított, majd közölte, hogy lezárt borítékot hozott, erre, névre. Sok minden megfordul ilyenkor az ember fejében, amíg a "futár" megérkezik (lifttel, az elsőre…)-" családi tragédia, rendőrség?
 
Amikor a küldönc megjelent, akkor már tudtam, hogy valami gáz van. Jól ötözött, alacsony, köpcös, kopaszodó okostojás megkérdezte a nevemet, majd igazolványt kért és átadott egy levelet és aláíratott velem egy átvételi elismervényt. Na! Nézzük mi vár ránk, gondoltam, miközben a levelet nyitogattam. Régi ismerősöm a BKV egy ügyvédi irodán keresztül kézbesített egy fizetési felszólítást, amelyben követelnek egy szép kis summát.
 
Teljes döbbenet az arcomon, persze nem vagyok szent, de ez gyomron ütött. 8 napos befizetési határidő, se fellebbezés, se semmi. Na öcsém beállt a para rendesen, ezt nem lehet kimagyarázni, átvetted-benyaltad rendesen.
 
Látom, nem akar menni a csávó, úgyhogy rákérdeztem, miért bazsalyog azzal a hólyag fejével? Gondolom örült, hogy valaki beszélget vele, helyesbítette, hogy ő bizony nem futár, hanem valami valami ...átor és ne aggódjak, minden rendben van mindenről, lehet tárgyalni. Na itt azért kezdtem berágni az egész helyzetre, és próbáltam olyan finoman oltani a delikvenst, amilyenre csak képes voltam. Szóba került a karácsony, az ajándékokra szánt pénz, a kézbesítés módszere.
 
Örülök, hogy a feleségem és a fiam nem volt részese a beszélgetésnek, mert rendkívül megalázó volt ott állni szöszmöszmackóban, borostásan, antibiotikumoktól kiütve. Az már csak hab a tortán, (mint említettem, nem vagyok szent) hogy a büntetési tételek olyan időszakot is magába foglalnak, amelyet már a másik ügyvédi irodánál rendeztem.

Pl.:Egy hónapon belül, szinte minden napra egy. Ez egy nagy büdös kamu, ezt már azért én sem fogom annyiban hagyni!
 
Lehet, hogy átvették a rendesen befizető ügyfelek adatait a régi ügyvédi irodától, és most így karácsonyra még megsarcolják őket. Aki elítélne amiatt, hogy notórius bliccelő vagyok, annak annyit, hogy tök béna vagyok a bliccelésben, szinte vonzom őket, de sajnos ők nem adnak el nekem jegyet, hanem rögtön büntetnek. Csak akkor nincs jegyem, amikor üres a zsebem (ami mostanában sajnos elég gyakran előfordul), vagy nincs hol venni, de amikor csak tehetem jeggyel, utazom.
 
Nos aki nem akar magának némi sresszt, a karácsony előtti mellé, az jobb, ha vigyáz kinek, nyit ajtót, mert lehet, hogy a fa alá, csak egy befizetési bizonylat kerül, vigasztaljon a tudat, hogy ez a szeretet ünnepe, önzetlenül kell szeretni mindenkit és legalább az idén mi is hozzájárultunk a költségvetési hiány lefaragásához.
 
Szeretünk BKV!
 
Lelkes Amatőr

 

komment komment Címkék: budapest bkv ügyvéd büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel

Nem lehet állva utazni a Volánbusz expressz járatán

BKV figyelő.hu

2009.12.15
03:30

Ezért akinek nem jut ülőhely, azt a buszvezetők nem engedik felszállni. A buszvezető múltkor azt mondta, hogy reggel megbüntették százezer forintra, van még 6 ülőhelye, aki felfér, elviszi, a többiek meg várják meg a következő buszt. A kérdés csak az, hogy azon lesz-e hely?

A poszt nem kapcsolódik a BKV-hoz, mégis a blogon a helye. Ha téged zavar a blog témájától elütő poszt, kérjük lapozz tovább.

Kedves BKV-figyelő!

Egy olyan problémát szeretnék ismertetni veletek, ami nem csak engem érint. Manapság egyre többen járnak fel Székesfehérvárról Budapestre dolgozni. A 17 órási buszon eddig nagyon sok utas volt, rendszerint már a Népligetben nem volt ülőhely. A hétfői nap (december 7.) folyamán a buszsofőr a következőket közölte velünk: reggel megbüntették 100 ezer forintra, mivel expressz járat, álló utast nem szállíthat, így van még 6 ülőhelye, aki felfér, elviszi, a többiek meg várják meg a következő buszt.

Kérdezem én: ha egyszer kifizetem a nem olcsó havi bérletet a szolgáltatásért, nehogy már a szerencsén múljon, hogy felférek-e a buszra, és haza tudok jönni.

Miért az utas fázzon rá arra, hogy sokan mennek ezzel a járattal (a többség ugyanis 8-16ig dolgozik, a 16.15 órási buszt már nem érik el). Van egy másik alternatíva (amit ma kipróbáltam): Agárdon keresztül jön egy busz (falujáró), azzal a megszokott 1óra 15 perces menetidő helyett durván 2 óra alatt értem Fehérvárra. A következő busz 17.30kor indul, ami szintén tele szokott lenni. Ez nem állapot. Szerintetek mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?

Köszönettel: Kozma Rita

komment komment Címkék: budapest utazás panasz észrevétel volánbusz expressz ülőhely

A tömegközlekedés háromszor többe kerül, mint az űrutazás?

BKV figyelő.hu

2009.12.14
16:00

Olvasónk szerint igen. Kiszámolta, hogy mennyibe kerül a tömegközlekedés és az űrutazás 1 kilométere, és arra jutott, hogy a jelenlegi tarifarendszer szerint a BKV háromszor drágább, mint az űrutazás:

Kedves BKV-figyelő!

Egy érdekességre szeretném felhívni a figyelmed! A BKV 3-szor drágább, mint az űrutazás! Ha felszállunk a 160-as autóbuszra Óbudai temető főbejáratnál, és a következő megállónál le is szállunk (Óbudai temető), akkor ugye elvileg ki kell lyukasztanunk a 300Ft-ot érő jegyet. Ez a távolság 78 méter, tehát könnyedén kiszámolhatjuk, hogy egy kilométer utazás a busszal így 3846Ft-ba kerülne.

A most kapható legolcsóbb űrutazás 200000 $-ba került, és számolva az atmoszféra 36000 magasságával, ez kilométerenként "mindössze" 1028Ft-ba kerülne. A kényelem, higénia természetesen 3-szor jobb a BKV-nál:)

Üdv: N. Péter

U.i: Természetesen csak szórakoztatási céllal írtam a levelet, ne kapják fel a vizet, mivel szándékoltan az általam ismert legkisebb távolsággal számoltam, ahol busz közlekedik.

komment komment Címkék: budapest vicc bkv hülyeség bérlet jegy tarifa

BKV-balhé: így áll a nyomozás!

BKV figyelő.hu

2009.12.14
13:10

Átfedések vannak a BKV-nál már korábban vizsgálni kezdett tanácsadói szerződések és a nemrég kirobbant vesztegetési ügy között.

A BKV-val kapcsolatos kiterjedt gazdasági nyomozás jelenlegi állásáról hétfőn tájékoztattak a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékes vezetői. A tanácsadói szerződések és a személyi kérdések ügyében - ilyen például a humánpolitikai igazgatónő ügye - több köbméternyi iratanyagot kell átvizsgálniuk a nyomozóknak.

Egyelőre az előkészítési és a kifizetési fázisok, illetve maguknak a szerződéseknek a párosítása zajlik. Mivel a vesztegetési ügyben a Repülőtéri Rendőrigazgatóság nyomoz, ezért a BRFK hivatalosan ezzel kapcsolatban most csak arról számolt be, hogy a vesztegetési ügyben érintett ügyvédi irodák felmerültek azok között, amelyekkel a gyanús tanácsadói szerződéseket kötötték.

A BKV-ügyek vizsgálata során nemcsak a szerződéseket megkötő, illetve a végkielégítéseket megítélő személyek esetleges felelősségét vizsgálja a rendőrség, hanem az általános felelősség körét is - erről Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A dandártábornok kifejtette: két ügycsoportot vizsgálnak. Az egyik esetében összesen 144 tanácsadói szerződést vizsgálnak, ezeket 70 céggel kötötték. A végkielégítések esetében pedig nemcsak az idei és az elmúlt évet tekintik át, hanem a 2007-est is, amikor 700 embert bocsátottak el a közlekedési vállalattól. Ez utóbbival együtt összesen 800 ember munkaviszonyának felbontását vizsgálják.

A nyomozásoknak gyanúsítottja még nincs. Bodnár Zsolt közlése szerint olyan összetett, több köbméternyi iratanyag áttekintését igénylő eljárásról van szó, amely várhatóan hónapokig el fog húzódni.

(FH, MTI)

BKV-botrány: 800 személyt vizsgál a BRFK

Három ügycsoport különíthető el a BKV-val kapcsolatos nyomozásban: 110 volt BKV-s végkielégítését vizsgálják, 700 személy érintett a tanácsadói és kommunikációs szerződések vizsgálatában, valamint a nemrég kirobbant vesztegetési ügynek is lehetnek BKV-s szálai, jelentette ki Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese sajtótájékoztatón.

Bodnár Zsolt elmondta, hogy a végkielégítések vizsgálata szerint a távozás feltételei nem mindig feleltek meg a jogszabályoknak. Például a közös megegyezéssel távozás után nemigen szoktak végkielégítést adni. Összesen 110 volt BKV-s távozásának a 2007-es, 2008-as és 2009-es szerződéseit nézik át.

Ettől elkülönítve nyomoznak 70 cég 144 tanácsadói szerződésével kapcsolatban. Ezek kommunikációs és marketing, műszaki vagy jogi jellegű megbízások és az elmúlt 4-5 évben kötötte őket a BKV. A viszgálatok ezen a területen mintegy 700 embert érintenek. A szerződések összértéke elérheti az 500 millió forintot.

A végkielégítési ügyekkel együtt több mint 800 személynél vizsgálják egyenként, hogy megállapítható-e a személyi felelőssége. Bodnár elmondta, hogy amint ezzel kész vannak, akkor jöhet az a kérdés, hogy a BKV tulajdonosi szervezetei esetében (igazgatóság, fővárosi önkormányzat) fennáll-e az általános felelősség azért, mert maga a rendszer lehetővé teszi a visszaéléseket.

Külön harmadik ügy a december elején a Budapest Airportnál és a BKV-nál kirobbant vesztegetési ügy, amelynek átfedései vannak a BKV-s nyomozásokkal. Ilyen átfedés például a BKV jogi igazgatójának a szerepe, vagy azoknak az ügyvédi irodáknak a megbízásai, amelyek mind a Budapest Airporttal, mind a BKV-val kötöttek szerződést korábban.

Kiderült, hogy a nyomozások során a BKV korábbi vezérigazgatóját vagy helyettesét még nem hallgatták ki. Az eljárásokat hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt indítottak. Gyanúsított még nincs.

(Index)

komment komment Címkék: budapest mti bkv botrány hírszerző brfk nyomozás fh

?Miért nyitottad ki az ajtót b.meg?? -kérdezte a kulturált buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.12.14
07:40

Olvasónk még mindig nem érti, hogy a 144-es busz vezetője miért szólt, és mutatott be neki vasárnap este, hisz semmi rosszat nem tett, csak figyelmes volt. Direkt ott nyitott ajtót, ahol nem ült senki, hogy az indulásig ne fázzanak az utastársai:

Kedves BKV!

Mindjárt a levelem elején szeretném leszögezni, hogy nekem soha egy rossz szavam nem volt a BKV ellen, inkább próbáltam keresni benne a pozitívumokat, noha azért valljuk be volna mit kritizálni. Viszont ami ma délután történt velem a buszon, teljesen kihozott a sodromból.

Egy 22 éves nő nemű személy vagyok, semmiképp sem egy 15 éves huligán, azokkal szoktak hasonló hangnemet megütni (persze az sem mindig jogos). A vasárnap (dec.13.) 18:27 perckor induló 144-es buszra (rendszáma BPI-922) szerettem  volna felszállni az Örs Vezér téren. Hideg lévén, teljesen érthető és kedves módon a busz összes ajtaja (4 db) zárva volt. Láttam, hogy emberek többnyire csak a busz leghátsó részében ülnek, és hasonló figyelmességből hát úgy döntöttem az első ajtót fogom kinyitni és felszállni. Felszállás után hátrafelé vettem az irányt, és amikor a harmadik ajtó körül jártam, két fiatalember kinyitotta a leghátsó, negyedik ajtót is és felszálltak.

A sofőr a buzgó telefonálás közben nem vette a fáradtságot arra, hogy megnyomja a bezárógombokat, arra viszont igen, hogy miután a társalgást befejezte, kiszállt a kabinból és legtahóbb stílusát elővéve elkezdett velem ordibálni - mindjárt tegezéssel kezdte, holott véleményem szerint igen meglepő egy fiatal nőt kapásból letegezni - hogy "mi értelme volt kinyittatnod az első ajtót b..meg, ha már úgyis hátramentél ahol nyitva van a harmadik ajtó!" Hangsúlyozom, amikor én kinyitottam az első ajtót, merő jó szándékból, egyetlen egy ajtó sem volt nyitva. Ezt persze a sofőr úr is láthatta volna, ha gondolkodik, mielőtt igazságtalanul, nyilvánosan leordít egy utast, főleg a következő lépése után: mintegy büntetésül kinyitotta a maradék két (a szerinte már nyitva levő hármas és kettes ajtót), és így vártunk tovább az indulásig.

Végezetül, hogy biztos legyek benne, hogy nem e véletlenül a leghátsó ajtón utánam felszállóknak szólt be, ami mondjuk valóban értelmetlen volt, hiszen eljöhettek volna az első ajtóig, hát leszállásnál az első ajtóhoz mentem, és rátekintettem a sofőrre, aki egy igen határozott grimasszal egybekötött középső ujj felmutatással összegezte a történteket.

Nem jellemző rám, hogy ilyenekre hivatkozzak, de ez a viselkedés még egy férfitársával szemben is durva lenne egy buszsofőrnek, egy nővel szemben pedig szerintem teljes mértékben megengedhetetlen.

Nem tudom elbeszélgetnek-e majd az illető sofőrrel, vagy egyenesen a kukában landol a levelem, mindenesetre én nem tolerálnám, ha így viselkedne a beosztottam az utasaival. Még akkor sem, ha igaza lenne.

Üdvözlettel, K. A.

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat ajtó utas panasz észrevétel vezető 144 es

„Miért nyitottad ki az ajtót b.meg?” -kérdezte a kulturált buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.12.14
07:40

Olvasónk még mindig nem érti, hogy a 144-es busz vezetője miért szólt, és mutatott be neki vasárnap este, hisz semmi rosszat nem tett, csak figyelmes volt. Direkt ott nyitott ajtót, ahol nem ült senki, hogy az indulásig ne fázzanak az utastársai:

Kedves BKV!

Mindjárt a levelem elején szeretném leszögezni, hogy nekem soha egy rossz szavam nem volt a BKV ellen, inkább próbáltam keresni benne a pozitívumokat, noha azért valljuk be volna mit kritizálni. Viszont ami ma délután történt velem a buszon, teljesen kihozott a sodromból.

Egy 22 éves nő nemű személy vagyok, semmiképp sem egy 15 éves huligán, azokkal szoktak hasonló hangnemet megütni (persze az sem mindig jogos). A vasárnap (dec.13.) 18:27 perckor induló 144-es buszra (rendszáma BPI-922) szerettem  volna felszállni az Örs Vezér téren. Hideg lévén, teljesen érthető és kedves módon a busz összes ajtaja (4 db) zárva volt. Láttam, hogy emberek többnyire csak a busz leghátsó részében ülnek, és hasonló figyelmességből hát úgy döntöttem az első ajtót fogom kinyitni és felszállni. Felszállás után hátrafelé vettem az irányt, és amikor a harmadik ajtó körül jártam, két fiatalember kinyitotta a leghátsó, negyedik ajtót is és felszálltak.

Tovább

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat ajtó utas panasz észrevétel vezető 144 es

Vízilabdaiskolában hirdetett milliókért a BKV

BKV figyelő.hu

2009.12.11
22:30

Többszörösen is törvénysértő egy 7-i BKV-s jelentés szerint az a 13 szerződés, amelyek miatt a BKV vezetője már feljentést tett. A szerződések között van olyan, ami szerint a BKV egy vízilabdaiskolában hirdet, de a legcifrább az, amely alapján 8 millió forintot vettek fel arra, hogy 2007-ben megtalálják a százmilliós végkielégítéséről elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra humánigazgató utódját úgy, hogy a vezető végül a helyén maradt. A jelentés javasolja a kifizetések visszakövetelését.

Mint arról beszámoltunk, a BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága vizsgálatot folytatott az elmúlt hetekben, amelynek alapján 13 cég szerződésével kapcsolatban merült fel gyanú, hogy törvényellenesek. A cégeket Kocsis István vezérigazgató feljelentette a BRFK-n, és átküldte a vizsgálati anyagot is a rendőrségre. A problémás szerződések többségét kommunikációs és tanácsadó cégekkel kötötték. Most sorba vesszük az érintett cégeket a jelentés alapján.

Az Anova Bt. a BKV-t érintő pozitív-negatív kommunikációs jelenségekről szóló havi jelentések, elemzések készítéséért vett fel havi 200 ezer forintot, 2009. augusztus 18-tól (határozatlan ideig szóló szerződés alapján). Valamint a Válaszd a közösségi közlekedést című kísérleti közlekedési program megtervezéséért és végrehajtásáért 2007. szeptember 7. és 2008. október 31. között 13 millió 680 ezer forintot kapott.

Az ellenőrök szerint több esetben előre aláírták a teljesitési igazolásokat, több esetben pedig nem találtak igazolást arrók, hogy a munkát elvégezték. A havi 200 ezer forintos díjat pedig szerződés nélkül emelték meg 300 ezer forintra, ezért vélelmezhető a hűtlen kezelés gyanúja. Versenyeztetés nem volt.

BKV hirdetés a vízilabdaiskolában


A Csapó Bt. reklámfelület biztosítására kapott 2008. január 31. és 2008. december 31. között 2 és fél millió forintot. Ez alapján egy vízilabda iskola felszerelésén megjelentették a BKV logóját, valamint táblákat és molinókat helyeztek el. Teljesítési igazolásokat azonban nem találtak az ellenőrök, a számlákat nem a szerződésnek megfelelő időben állították ki, a reklámozást nem ellenőrizték. Versenyeztetés nem volt.

A DAM Bt. „a gyermek és ifjúsági korosztály felé történő vállalati kommunikáció kidolgozására” készített tanulmányt, a szerződés szerint határozatlan ideig, havi 250 ezer forintért. A vizsgálat rendelkezésére bocsájtott iratanyag üres kérdőíveket, általános megállapításokat, beazonosítatlan felmérési helyeket tartalmazott. A havi teljesítést nem dokumentálták. Az iratanyag döntő többsége nem a megbízás tárgyára vonatkozik. Versenyeztetés nem volt.

Nyolc millióért keresték Szalainé utódját, de nem találták

A külföldi és magyar tulajdonban levő Accord Group Kft.-nek az volt a feladata, hogy 2007-ben megtalálja a százmilliós végkielégítéséről elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra humánigazgató utódját. A cég részére a BKV bruttó 8 129 827 forintot utalt át a fehvadászatért. A vizsgálat megállapította, hogy a szerződést a BKV előnytelen feltételekkel kötötte. A cég tevékenysége alatt nem változott a humánpolitikai igazgató személye. A számlákhoz teljesítési igazolás, vagy dokumentáció nincs csatolva. Az ellenőrök szerint valószínűsíthető, hogy nem is volt munkavégzés. A vizsgálat lezárta után érkezett egy "Szándéknyilatkozat foglalkoztatásra" című irat, dátum vagy aláírások nélkül, és azt sem tudni, hogy az iratot ki készítette.

A Flotterv Bt. tanulmányt készített arról, hogyan népszerűsítsék az autóbuszos közlekedést, 2007. június 4. és 2007. október 31. között, 200 ezer forintért. A vizsgálat szerint a tanulmányon nincs rajta az elkészítés dátuma, és az hogy azt valóban a bt. készítette. A tanulmány értéke szakmailag megkérdőjelezhető, jórészt marketingdefiníciók felsorolásából áll. Zárása pedig egy ajánló, ahol más cégek által, más témában végzett kutatási adatok szerepelnek. Versenyeztetés itt sem volt.

A Montana Információtechnikai és Kommunikációs Zrt. Naprakész elnevezésű internetes, online hírfigyelő szolgáltatásának üzemeltetése 504 ezer forintba került havonta, a szerződés határozatlan időre szólt. Az ellenőrök megállapították, hogy a a számlák egyikéhez sem csatoltak teljesítést igazoló dokumentumokat. Megjegyzik, ezek hiányában feltételezhetően nem valósult meg a szolgáltatási tevékenység, így a kifizetés jogossága megkérdőjelezhető. Versenyeztetés nem volt.

Az új BKV-s honlap 4 millióba került, de maradt a régi

A Siteflex Kft.-nek a BKV új internetes honlapjáért fizettek ki 2007. május 7.-től 2007. november 10.-ig tartó időszakra 4 millió forintot. A vizsgálat szerint nem minden feladatot igazoltak, nem kaptak dokumentációt a feladat elvégzéséről, így a számla kifizetését indokolatlannak tartják. Az új honlap bevezetése, felhasználása nem történt meg. Független jogi vélemény szerint a szerződés érvénytelen.

A Sygma Produkciós Kft. az Urbitális Majális elnevezésű 6 hetes fesztivál marketing és kommunikációs programjának kidolgozásáért kapott 1,2 millió forintot, 2008. április 1. és 2008. május 31. között. A jelentés szerint a számlához és a szerződéshez nem csatoltak a teljesítéssel kapcsolatos dokumentációt, így a számla kifizetése vitatható. Versenyeztetés nem volt.

A Target Media Sales Kft. a BKV számára hirdetési felületeket kívánt vásárolni a Jazzy rádiócsatornán, 2008. április 15-től 2008. május 14-ig, 300 000 forintért. A jelentés megállapítja, hogy a szerződés már a megkötés napján lejárt. Teljesítési dokumentumot itt sem találtak az ellenőrök, ezért nem tartják jogosnak a számla kifizetését.

A Target Média Sales Kft közleménye szerint a szerződésben PR interjúk készítése és sugárzása szerepelt. A cég képviselői szerint a szerződést teljesítették. A feljelentés ügyében semmilyen megkeresés nem érkezett hozzájuk a BKV-tól, amire pedig most azt mondják, hogy készséggel adtak volna felvilágosítást. Közölték ugyanakkor, hogy eddig csak egy alkalommal hirdetett a Budapesti Közlekedési Vállalat a fővárosban sugárzó Jazzy Rádióban.

Gyárfás szerint a BKV-nak a saját munkatársait kellene felelősségre vonnia

A Gyárfás Tamás nevével fémjelzett St. Plus Kft. a Nap-kelte és Nap-nyugta c. műsor a BKV hirdetéseinek és PR beszélgetésinek szervezéséért a 2007 január 1. és december 31. közötti időszakra 20 millió forintos szerződést kötött. A jelentés úgy fogalmaz, hogy a beérkezett két résszámlához nem csatoltak teljesítést igazoló dokumentációt, ezért a számla kifizetését indokolatlannak tartják.

Gyárfás Tamás elismerte a szerződést, de hozzátette, hogy a BKV csak az első tízmilliós keretből használt fel, és mindössze csak 147 ezer forintnyi reklámlehetőséget, összesen három szpotra. Hozzátette: igaz, hogy a szerződés szerint a BKV csak 2007-ben volt jogosult a szolgáltatás igénybevételére, ám fel sem merült, hogy az St. Plusz Kft  az időhatárt ne terjessze ki.

Közölte azt is: mindvégig érthetetlen volt, hogy egy cég, amely jogosult a hirdetésekre, reklámriportok igénybe vételére, sőt a szerződött összeg felét előre kiegyenlítette, miért nem használja ki a neki járó keretet. Gyárfás szerint a BKV-nak az St. Plusz Kft feljelentése helyett saját munkatársait kellene, vagy kellett volna felelősségre vonnia, annál is inkább, mert a szerződés 7. pontjában meg is jelölték azt az igazgatót és titkárságvezetőt, aki kapcsolattartóként élhetett volna a BKV-nak biztosított kerettel.

Havi politikai prognózis a BKV-nak

Török Gábor politológus vállalkozása, a Vision Consulting Kft. a Vision-VIP 2-es csomagnak megfelelő módon napi-, heti-, és havi rendszerességgel politikai-gazdasági elemzéseket készített, 2008. január 1. és 2008. december 31. között, összesen 3,3 millió forintért. Az ellenőrök havi politikai prognózisokat találtak a szerződéshez kapcsolódóan, nyomtatott formában. A beküldött számlák mellé nem csatoltak teljesítési igazolásokat, ennek ellenére kifizették azokat.

Török Gábor, a Vision Consulting vezetője az üggyel kapcsolatban az Indexnek azt írta, örül annak, hogy minden korrupciógyanús ügyet megvizsgálnak. Csak éppen a szerződésük alapján egy állandó csomagukra fizetett elő a BKV egy évig, ami szerinte olyan, mintha megrendelte volna a Népszabadságot. Telefonon is megkerestük, de többet nem akart nyilatkozni.

A Zeus Tanácsadó és Kiadó kft 2007. szeptember 1. és december 1. között, valamint 2008. áptilis 1. és 2008. október 31. között adott PR tanácsokat a BKV számára. Bár a szerződés rögzítette, hogy a megbízott köteles a feladat végrehajtásának eredményét és a tevékenységre fordított időt írásban rögzíteni, ilyen dokumentációt nem találtak. A számlákhoz nem csatoltak teljesítési igazolásokat, így a kifizetések jogszerűsége megkérdőjelezhető.

A Kacu Tanácsadó és Szolgáltató Kft. esetében az ellenőrök mindössze egy 300 ezer forintos számlát találtak, cégbélyegző és cégszerű aláírás nélkül. A 2007. március 27-én beérkezett számla kommunikációs tanácsadásról szól. Semmi más anyag (megrendelés, szerződés) nincs a szolgáltatással kapcsolatban, ezért a jelentés valószínűsíti, hogy nem történt munkavégzés.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index hirdetés bkv botrány szerződés feljelentés

Elvette a firkáló fiatalok filceit, és lezavarta őket a villamosról

BKV figyelő.hu

2009.12.11
20:40

Olvasónk tegnap a 41-es villamoson utazott. A villamos vezetője két megál között kipattant a fülkéből, és a villamos közepe felé sietett, ahol öt, 15-16 év körüli srác épp az ablakot firkálta. Letöröltette velük a feliratokat, elvette a filceiket, majd lezavarta őket a villamosról:

Kedves BKV-figyelő!

Mai utazásom során (december 10.) egy pozitív élményben volt részem.

A Kamaraerdőből 18:22-kor induló 41-es villamoson utaztam hazafelé, amikor a villamos hirtelen fékezett és megállt a "puszta közepén" valahol a Fülőke utcai és a Kőérberki megálló körül (sötét volt, nem láttam hol vagyunk). A fiatal vezető gyorsan a villamos közepére sietett, ugyanis észrevette, hogy 5 tizenöt-hat év körüli srác firkálja az ablakot.

Nem tudom, hogy vezetés közben hogyan szúrta ki őket, hisz én elöl ültem és ott sem vette észre senki őket. A vezető olyan határozottan és erélyesen lépett fel ellenük, hogy megmukkanni sem mertek. Letöröltette velük az "alkotást", elkérte a tollaikat, majd leszállította mind az ötöt.

Dicséretet érdemel a villamosvezető, hiszen megmutatta, hogy az ilyenek ellen is fel lehet lépni határozottan, de mégsem agresszívan. Ráadásul gyorsan intézkedett, hiszen max. 5 percet álltunk csak. Ha több ilyen lenne, tisztábbak lehetnének a járművek...

Üdv: Zsolt
 

komment komment Címkék: budapest bkv graffiti villamos utas rongálás észrevétel dicséret vezető

Ellopták a karbantartásra szánt pénzt a BKV-nál

BKV figyelő.hu

2009.12.11
07:40

Ahogy néhány héttel ezelőtt írtuk, tényleg érik egy metró-tragédia. A fővárosi politikusok és a BKV vezetői az elmúlt években több tízmilliárd forintot talicskáztak ki a közlekedési vállalattól, és ennek eredményével minden nap találkozunk. A cég  ezután járatokat csökkentett és elvont több milliárd forintot a karbantartástól. Jelenleg ott tartunk, hogy se alkatrészre, se szerszámokra nincs pénz. A karbantartás teljes hiánya eddig csak a buszokon és a villamosokon volt érezhető, de az utóbbi időben a metró is egyre sűrűbben meghibásodik, leáll, elfüstöl, kigyullad.

Alant két utasészrevételt olvashattok. Az első levél írója egy világítás nélküli, a második szerzője pedig egy két állomás között füstölni kezdő metrón utazott:

Kedves BKV-figyelő!

A BKV már nagy szintű spórolásba kezdett. Olvasva naponta a Metropolt, minden nap legalább három hirdetés van feladva vagy épp tönkrement köszörűgépet adnak el vagy rossz írógépet, minap használhatatlan villamost, darus kocsit, 405-ös Ikarust. A legújabb, ami szintén szívderítő azaz elcseszett munkaruhák eladása, nagytételben. Mégis kifizették, és most próbálnak túladni rajta. Arra várok, hogy Eleonóra  lepedő nagyságú bugyijait mikor értékesítik dedikálva.

Ma (2009.12.09) reggel is szemtanúja voltam a spórolásnak. A 3-as metrón már világítás sem volt, egész úton úgy ment a szerelvény, hogy csak egy tartalék izzó világított (vagy vészlámpa áramszünet esetére.) Egy gyertyának nagyobb fénye volt, mint annak.

Többen megdöbbenve nézték mikor beálltunk egy adott állomásra  hogy ez a szellemvasút vagy a havi 10 ezres BKV szolgáltatás?Sajnos az utóbbi, de az biztos, hogy olyan élményt élhetett meg minden utas, mint régen az alagútba bemenő szellemvasút a vidámparkban.

A kép minősége nem azért ilyen, mert a telefonom ennyire ócska képet csinál, francokat nagyon is jó képeket csinál csak ennyi volt a fény a metrón!

Üdv: Bf


Két megálló között kezdett füstölni a metró

Kedves BKV-figyelő!
 
Ma (12. 10.) reggel 7.00 óra és 7.15 között Újpestről jövet átéltem a haladó metrókocsiban egy kezdődő elektromos tüzet. Hát mit mondjak, beparáztam becsületesen. Ugyanis két megálló között az Árpád híd és a Dózsa György úti megállóba érkezve keletkezett. Szerencsére - a nagy ijedtségen kívül- senki nem sérült meg, de azt hiszem ez nem a BKV-n múlt, hanem az emberek gyors reakcióján.

Valahol felháborítónak tartom, hogy ilyen magas bérletárak mellett az ember életveszélyben van  Budapest közlekedésében. Mert mi van, ha a vezető nem veszi észre (ahogy ezt sem) és az emberek pánikreakcióját ismerve, komolyabb sérülések is akár halálos kimenetelű is keletkezhet egy ilyen esetben. Amikor az ember be van zárva egy nagy sebességgel haladó kocsiba és nincs kiút, hát igen ez borzasztó pánikreakciókat vált ki az emberekből és ilyenkor történnek azok az esetek amikor az emberek agyontapossák a másikat, mert mindenkibe beindul a menekülési reakció.

Szóval ne a "kis" embereken hozza be a BKV a vezetői által elsikított milliókat, hanem próbáljanak már valakit felelősségre vonni ezekért a lopásokért. Mert műbalhé az van rendesen, de semmi nem történik utána. Nincs pénz és megint a becsületesen dolgozó adófizetőktől akarják behajtani az ellopott milliárdokat. Szégyen! Azokból az elsikkasztott pénzekből lehetne javítani ezeken a problémákon csak tenni kéne valamit hogy visszakerüljön az a sok pénz. És jövőre gondolom megint emelkedni fog a bérlet ára. És marad a lerohadt géppark és az emberek továbbra is életveszélyben vannak.

Egy felháborodott utas!

komment komment Címkék: budapest bkv utazás metró baleset füst utas panasz világítás észrevétel műszaki hiba

Osztrák síparadicsomba menekült Fuzik Zsolt, a BKV informatikai vezetője?

BKV figyelő.hu

2009.12.10
14:30

Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adtak ki elfogatóparancsot, nem találják sehol.

A BKV informatikai igazgatója, Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adott ki elfogatóparancsot a Reptéri Rendőr Igazgatóság. A Blikk információi szerint az informatikai vezető több tucat olyan szerződés megkötésében működött közre bűntársával, Sziebert György jogi igazgatóval, amelyek mögött nem volt tényleges teljesítés. Ezért cserébe milliókat fizettek a vezetőknek a szerződő partnerek.

"Az elfogatóparancsot azért adtuk ki, mert az igazgató, aki ellen vesztegetés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, ismeretlen helyen tartózkodik, s a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre" - nyilatkozta Horváth Katalin Fanni szóvivő. A Blikk információi szerint legalább öt gyanús informatikai szerződés ügyében nyomoznak a rendőrök, amelyet a BKV kötött az elmúlt egy évben. Ezek egyike az a 28 millió forintos projekt is, amelyen megbukott a bűnszervezet.

Fuzik Zsoltot már telefonon sem érik el a hatóságok. Két gyermeke és felesége várja haza. Őt a rendőrök már meghallgatták, sőt még a férfival is tudtak beszélni telefonon hétfőn, aki azt ígérte, keddig feladja magát. Mivel ez nem történt meg, körözést adtak ki ellene. Fuzik megszállottja az adrenalinszintet növelő sportágaknak, amelyek igen költségesek. Legutolsó információk szerint most is egy ausztriai síparadicsomban bujkál - írja a lap.

A BKV szerdán megkezdte az informatikai igazgató rendkívüli felmondásának előkészítését.

(Blikk, Hírszerző)

komment komment Címkék: budapest bkv blikk botrány hírszerző vesztegetés sziebert gyorgy fuzik zsolt it igazgato

Félórás fagyoskodástól mentette meg az utast a figyelmes buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.12.10
08:40

Olvasónk két jófej buszvezetőnek köszönheti, hogy nem kellett fél órát a megállóban fagyoskodnia az éjszakai buszra várva. Történt, hogy a busz amire várt kimaradt, így a csatlakozást elméletileg nem érhette volna el. De mégis sikerült neki, ugyanis a buszvezető megemelte a tempót, rávillogott a 923-asra, ami megvárta az utasokat:

Kedves BKV-figyelő!

Épp most értem haza egy futsal-meccsről. Idegenben jártunk Szentesen, a Népligetnél lyukadtam ki éjfélkor. Az akkor esedékes 901-esnek nem akaródzott jönni, együtt fáztunk csodálkozva a 3  egyébként szokatlanul barátságos- biztonságival. 10 perc késéssel beérkezett a pótbusz (biztos, hogy az, csuklós 901-esként sosem jár). Ez a 10 perc épp elég lett volna, hogy a 0.30-kor Flóriánon járó 923-ast lekéssem Békásmegyer felé menet.

Feszengésemet észlelte "pótsofőrünk" is, aki érezhetően megemelte a tempót. Csodák csodájára 0.30-kor épp lefelé ereszkedtünk az Árpád hídról és keresztben elhúzott a 923-as. Vezetőnk villogott, és nyomta neki, ahogy kell, majd mögé kanyarodva ismét villantott vagy 20-at, az épp a megállót elhagyó kollégának, aki ezt észlelte, megállt, kinyitotta a hátsó ajtót, megspórolva nekem 30 perc fagyoskodást. Tudom, hogy sokaknak ez nem elég zaftos sztori, de nekem nagyon jólesett, és bánt, hogy nagy sietségemben nem tudtam megköszönni, mindkettejüknek, remélem valahogy visszajut hozzájuk.

901-es 2009. dec. 8. 0:00 Népliget, 923-as 0.30 Flórián tér, rendszám: BPO-868. Nagyon köszönöm, tényleg jól esett! :)

Üdv: Márk

komment komment Címkék: budapest bkv busz éjszakai csatlakozás észrevétel dicséret vezető

Bevezetik az egy órán át használható jegyet

BKV figyelő.hu

2009.12.10
02:00

...vidéken, ahol úgy néz ki van ami még jól működik, és amit fejlesztenek. A Kőrös Volán stabil évet zárt, a takarékos gazdálkodás ellenére összességében kismértékű, kezelhető nagyságrendű működési veszteséggel zárják várhatóan az évet, jövőre pedig bevezetik az időalapú jegyet is:

Kedves BKV-figyelő!

Mivel elég sokszor hallok arról, hogy Budapesten be kellene vezetni az időalapú jegyet, ezért most leírom, hogy mit találtam a neten. Nem tudom, hogy vidéken már mennyi városban van bevezetve az időalapú jegy, de most olvastam, hogy Békéscsabán - Békés megye székhelyén - januártól bevezetik: A cikk fontosabb részei:

„Az év utolsó harmadában egy komoly változást sejtető pályázatot is benyújtottunk. Célként a chipkártyás bérletrendszer előkészítését és az elektronikus utastájékoztatás szélesítését tűztük ki. Siker esetén közel 500 millió forintos támogatásban részesülnénk, döntés a jövő esztendő első negyedévében várható.”

„Az évértékelés mellett a Körös Volánnál már megkezdték a felkészülést a 2010-es évre. Szarvas Pétertől megtudtuk, lényeges futásteljesítmény-csökkentést nem terveznek. Kiemelt cél marad a cég fizetőképességének megőrzése. Január elsejétől a békéscsabai utasok egy újdonsággal is találkozhatnak a helyi közlekedésben: a Körös Volán bevezeti az egy órán át használható jegyet.”

(Forrás: BEOL)

Üdvözlettel: bpesti

komment komment Címkék: budapest cikk utas bérlet jegy észrevétel kitekintő koros volan

Török és Gyárfás cégét is feljelentette a BKV

BKV figyelő.hu

2009.12.09
21:40

Az Index birtokába került annak a 13 cégnek a listája, amelyet a napokban egy feljelentés kíséretében a BKV elküldött a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, mert bűncselekmény gyanúja merült fel a szerződéseikkel kapcsolatban. A 13 cég között van a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett St. Plus Kft., valamint Török Gábor politológus cége, a Vision Consulting is.

A BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága vizsgálatot folytatott az elmúlt hetekben, amelynek alapján 13 cég szerződésével kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt. A cégeket Kocsis István vezérigazgató feljelentette a BRFK-n, és átküldte a szerződésekhez tartozó vizsgálati anyagot is a rendőrségre.

A listán szerepel az St. Plus Kft.is, amely a Nap-kelte és Nap-nyugta c. műsor hirdetéseinek és PR beszélgetésinek szervezéseiért kapott 2007 január 1. és 2007. december 31. között 20 millió forintot (1 perc PLR riport készítése és sugárzása 420 000 forintba került). A szerződés (és a többi szerződés) alapadatai megtalálhatók a BKV honlapjára kitett nyilvános dokumentumok között.

Az St. Plusz közlése szerint a BKV a szerződéses összeg felét, 10 milliót utalt csak át, mert a megállapodásban lefektették: a második részletet abban az esetben kell kifizetni, ha a cég kimerítette reklámokra és PR-interjúkra szóló keretét. A BKV azonban - az St. Plusz számára is meglepő módón - egyetlen percet sem reklámozott a Napkeltében.

Szintén szerepel a feljelentett cégek között Török Gábor politológus vállalkozása, a Vision Consulting Kft. is. A cég a Vision-VIP 2-es csomagnak megfelelő módon napi-, heti-, és havi rendszerességgel politikai-gazdasági elemzéseket készített, 2008. január 01. és 2008. december 31. között, összesen 3,3 millió forintért.

Az Anova Bt. a BKV-t érintő pozitív-negatív kommunikációs jelenségekről szóló havi jelentések, elemzések készítéséért vett fel havi 200 ezer forintot, 2009.08.18.-tól (határozatlan ideig szóló szerződés alapján), valamint a Válaszd a közösségi közlekedést című kísérleti közlekedési program megtervezéséért és végrehajtásáért 2007. szeptember 07. és 2008. október 31. között kapott 13 680 000 forintot.

A DAM Bt. „a gyermek és ifjúsági korosztály felé történő vállalati kommunikáció kidolgozására” készít tanulmányt, a szerződés szerint határozatlan ideig, havi 250 ezer forintért. A Csapó Bt. reklámhordozó eszközökön reklámfelület biztosítására kapott 2008. január 31. és 2008. december 31. között 2 és fél millió forintot.

A Flotterv Bt. tanulmányt készített arról, hogyan népszerűsítsük az autóbuszos közlekedést 2007. június 04. és 2007. október 31. között 200 ezer forintért. A Montana Információtechnikai és Kommunikációs Zrt. Naprakész elnevezésű internetes, online hírfigyelő szolgáltatásának folyamatos szervezése és üzemeltetése 504 ezer forintba került havonta, a szerződés határozatlan időre szólt.

A Target Media Sales Kft. a Jazzy rádiócsatornán saját nevében saját javára hirdetési felületeket kívánt vásárolni (valószínűsíthetően a BKV számára, de ez nincs a listán kiírva), 2008. április 15.-től 2008. május 14-ig, 300 000 forintért.

A Siteflex Kft.-nek a BKV új internetes honlapjának kialakításáért fizettek ki 2007. május 07.-től 2007. november 10.-ig tartó időszakra 4 millió forintot. Még mindig a régi honlapot használja a BKV.

A Sygma Produkciós Kft. az Urbitális Majális elnevezésű 6 hetes fesztivál marketing és kommunikációs programjának kidolgozásáért kapott 1,2 millió forintot 2008. április 1. és 2008. május 31. között.

A 13-as listán szerepel még a Zeus Tanácsadó és Kiadó Kft., a Kacu Tanácsadó és Szolgáltató Kft. valamint az Accord Group Kft. Ezeknek a cégeknek a szerződéseiről nem található nyilvános adat a BKV honlapján.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index pályázatok cikk bkv botrány vesztegetés

Kevesebben tolakodnának, ha tudnák, mikor jön a következő metró?

BKV figyelő.hu

2009.12.09
15:20

Szinte nem telik el úgy hét, hogy valami miatt ne állna le a metró. Amikor újraindul a forgalom, az emberek tolakodnak, egymáson taposnak emiatt a metró is lassabban halad. A körúton, amikor forgalmi zavar után megindul a közlekedés időnként be szokták mondani, hogy a következő villamos 1 perc múlva jön. Az emberek így nem tolakodnak, gördülékenyebben megy minden. A metrónál ezt miért nem lehet? Ha nem tolakodnak, nem nyomorognak az utasok, sokkal előbb helyreáll a menetrend szerinti közlekedés.

Kedves BKV-figyelő!

Jelentem a BKV-nak van humorérzéke

Ma (12.03.) kb.  du. 3/4 5-kor várakozunk (az utazó közönség és jómagam) a Batthyány téri metró megállóban (Örs fele). Ebben az időszakban 2-3 percenként kéne járnia  a metrónak, ma majdnem 8 percet kellett várni, ami nem amiatt a néhány plusz perc miatt volt kellemetlen, hanem a hatalmas tömeg miatt ami nagyjából félig megtöltötte a megállót.

A sztori eddig nem tragikus, nálam még a bőven belefér kategóriába tartozik. Viszont a Deákon, ahol rengetegen szálltunk le, és rengetegen vártak a megállóban, elképesztő ember tömeg próbált mozgásban maradni, kb 1 perc múlva egy hang szólalt meg "Kérjük igyekezzenek a le és fel szállással, használják a szabad ajtókat is.", szabad ajtókat, amikor már a kocsik tetejéről lógtak az emberek. Háromszor bemondták majd ajtók záródtak és irány tovább. Több féle arckifejezéssel találkoztam: döbbent, értetlen, mosolygó. (az ott várakozók arcán inkább a döbbenet és a mosolygás furcsa keverékét láttam, akik azt hitték, hogy még simán fölszállhatnak, de aztán egyszer csak már nem volt ott a metro)

Első sorban azt nem értem, hogy az ilyen helyzetekre miért nincsenek bevezetve protokollok? Vagy ha igen miért nem alkalmazzák? A váratlan helyzetek kezelése a BKV-nál nekem nagyon esetlegesnek tűnnek. Van amikor minden fontos infót megkapunk,  van amikor csak simán leszarják az egészet, és van amikor próbálkoznak, de nem megy.

Pl. egy hasonló helyzetben, amikor a 4-6-osra vártam, szintén késett, hatalmas tömeg, ajtók nyíltak, és bemondták, hogy elnézést a kellemetlenségért, és a következő villamos 1 percen belül jön. Sokkal kevesebb ember tolakodott, a következő villamos 1 perc múlva jött, és gördülékenyen működött a dolog.

Szóval a szándék meg van (remélem), talán a szabályok is, csak meg kéne valósítani.

Tomi

komment komment Címkék: budapest bkv metró villamos utas panasz tájékoztatás észrevétel forgalmi zavar

Körözik a BKV informatikai igazgatóját

BKV figyelő.hu

2009.12.09
12:50


BKV-s igazgató előzetesben (Grafika: Poligraf)

Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV Zrt. informatikai igazgatója ellen - írta szerdai számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet, de az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lapoknak a rendőri szerv szóvivője.

A Fővárosi Közgyűlés BKV-t ellenőrző bizottságának ülésén kedden elhangzott: a rendőrség kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban nem jelent meg, mert Ausztriában síelt és beteget jelentett.

A bizottság tagjainak erre vonatkozó kérdéseire Székelyné Pásztor Erzsébet, a cég kommunikációs igazgatója azt válaszolta: beszélt az informatikai igazgatóval, aki úgy tájékoztatta, hogy valószínűleg az előzőleg megkapott "H1N1-oltástól lett rosszul".

A Népszava ugyancsak szerdai számában arról írt, az ellenőrző bizottság kikérdezné a BKV vezérigazgatója mellett az elmúlt 15 évben a vállalat élén állt minden elődjét. György István, a bizottság fideszes elnöke a lapnak azt nyilatkozta: nem kizárt, hogy "helyszíni szemlét", kihelyezett ülést tartanak a BKV-nál a testület következő, január 13-i ülésén. Ezen várhatóan meghallgatják a vállalat nemrég visszahívott felügyelőbizottsági és igazgatósági elnökeit is.

(MTI)


Meghallgatnák az elmúlt 15 év vezérigazgatóit

Kikérdezné a BKV vezérigazgatóját és az elmúlt 15 évben a vállalat élén állt minden elődjét a főváros eseti vizsgálóbizottsága - értesült a Népszava.

György István, a bizottság fideszes elnöke a lapnak elmondta, hogy már a következő, januári ülésen elkezdődik Aba Botond, Antal Attila, Balogh Zsolt és a jelenlegi vezető, Kocsis István kikérdezése.

Az elnök hozzátette: nem kizárt, hogy "helyszíni szemlét", kihelyezett ülést tartanak a BKV-nál, s várhatóan meghallgatja a testület a vállalat nemrég visszahívott felügyelőbizottsági elnökeit is.

A bizottság már kedden döntött annak kivizsgálásáról, hogy az elmúlt hat évben milyen szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal a fővárosi önkormányzat és annak cégei.

(Hírszerző, FH)

komment komment Címkék: budapest mti cikk bkv botrány hírszerző népszava fh it igazgató

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása