BKV-Figyelő

Ezer buszt lízingelne a BKV

BKV figyelő.hu

2009.02.09
12:33

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója ezer új buszt lízingelne, egyetlen gyártótól, öt éves csereintervallumra. A főváros vezetése összehasonlítási alapot szeretne a 60-80 milliárd forintos döntés előtt.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kabinet első olvasatban megtárgyalta a BKV vezérigazgatójának ezer új autóbusz beszerzésére vonatkozó javaslatát.

A kabinet január elején kérte fel a BKV vezetését, hogy dolgozzák ki a korábban vázlatosan ismertetett koncepciót. Kocsis István ismertette, hogy a BKV 1399 saját busszal és 110 alvállalkozó által üzemeltetett járművel rendelkezik.

A buszpark átlagos életkora 15,4 év, naponta 2-300 üzemzavar jelentkezik. A 150 Volvo-busz nélkül a régi járművek átlagéletkora 16,8 évre adódik. A koncepció a jelenlegi buszpark felújítását és az operatív lízing (tartós bérlet) lehetőségeit hasonlítja össze.

A dokumentum szerint a felújítás nem jelent műszakilag gazdaságos alternatívát, ugyanis a buszok elhasználódása olyan mértékű, hogy a fődarabok cseréjével kiegészített alvázcserére lenne szükséges, ami már nem érné meg.

A javasolt koncepció ezer új busz operatív lízingjére, ötéves csereintervallumra és egyetlen szállító kiválasztására vonatkozik, a konstrukció teljes nettó értéke 60-80 milliárd forint lenne.

A főpolgármesteri kabinet felkérte a BKV vezérigazgatóját, hogy a részletesen kidolgozott operatív lízing konstrukció mellett további alternatívákat is dolgozzon ki, mivel az összehasonlítási lehetőségek hiányában az előterjesztés nem ad teljes körű döntési lehetőséget. A BKV vezetése vállalta, hogy többféle modellt is kidolgoz, egyebek mellett többféle futamidőt és járműszámot is vizsgálni fog.

(Index)
 

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv busz terv kocsis bkvfigyelo

Arcba köpte a hajléktalan

BKV figyelő.hu

2009.02.09
07:26

Van a körúti villamosokon egy hajléktalan nő, aki mindig cseszegeti az utasokat. Beszólogat nekik, kiabál velük, szidja a családtagjaikat stb. Olvasónk is találkozott vele pénteken, és elkövette azt a hibát, hogy ránézett a csövesre. A nő egyből kiszemelte magának, beszólogatott neki, majd pogácsával arcon köpte. Teljes történet alant:

Kedves BKV-figyelő!

Pénteken kora délután atrocitás ért a 6-os villamoson. A Móricz Zsigmond körtéren, ahol a villamosra felszálltam egy hajléktalan nő ült a villamos elejében a tolószékeseknek fenntartott helynél. Lehajtotta az üléseket, sáros lábát feltette, magában beszélt néha halkan néha ordibált. Közben valami pogácsát evett minden tiszta morzsa volt.

Ekkor rájöttem, hogy a magyar ember mennyire megértő, mennyire toleráns. Senki nem bántotta a hontalant, mindenki tűrte, hogy összepiszkítja a villamost, kiabál a szaga sem késztett arra senkit, hogy leszállítsa. Megértő a magyar, ennyi biztos.

Csuklónál álltam néha a nőre pillantottam. Bizonyára nem szereti a közönséget nem tetszett neki, hogy nézem. A kiabálást nem hagyta abba én lettem a célpont. Nézésem olyan indulatokat váltott ki, hogy le gazdag zsidózott, kurvaanyázott. Elfordítottam a fejem nem foglalkoztam vele.  Valahol a Petőfi híd felé jártunk amikor a fejemnek repült egy nyálas pogácsa darab. A feladó a homeless volt akinek az sem tetszett, hogy nézem és az sem, hogy elfordultam nem foglalkoztam vele. Odafordultam hozzá megkértem udvariasan, hogy hagyja abba. Közelebb mentem, hogy lekísérjem a villamosról, akkor arcbaköpött még egy adag pogácsával. Ezek után megemeltem a hangom, felemeltem a nőt és a csomagjaival együtt a Boráros téren a megállóba kilöktem. Meglepődött  hirtelen meg sem tudott szólalni. Az utasok is néztem mint a birkák.

Kicsit bánom, hogy így bántam egy nővel. Nem vagyok agresszív de a drága bérlet árában ez a plusz szolgáltatás nincs benne a nő pedig átlépett egy határt amit már én sem tűrtem.

 

komment komment Címkék: budapest bkv hajléktalan villamos utas panasz észrevétel

Félmilliós szlogenpályázat

BKV figyelő.hu

2009.02.08
11:41

A BKV Zrt. új akciót hirdetett, melyben magánszemélyek nem, csak kreatív ügynökségek vehetnek részt. Cél: Megtalálni a BKV-ra egyáltalán nem illő, hülyék által könnyen megjegyezhető kizárólag pozitív hangvételű szlogent. (Tehát a BKV ellenőr által mondott „Járj autóval te köcsög” szlogent nem lehet beküldeni).

Sajnos a BKV és annak vezetése még mindig a kommunizmusban él. Azt hiszik, hogy a cég logójának lecserélésével, a szlogen megváltoztatásával egy jobb, használhatóbb, szerethetőbb tömegközlekedési cége lesz a városnak. Pedig nem. Nem az új szlogen, és az új logó fogja kihúzni a szarból a BKV-t, hiába adnak ki ilyen célokra felelőtlenül több millió forintot. Egyébként minek van a BKV-nak marketing osztálya, ha egy 4 szavas szlogent nem képesek maguktól kitalálni? Minek erre pályázatot kiírni, minek ezért fizetni?

Mivel a BKV-figyelő számára az utasok, a magánszemélyek a legfontosabbak, várjuk a ti ötleteiteket is! Találjatok ki egy szlogent a BKV-nak. Olyan szlogent ami a valóságnak megfelel, bemutatja a BKV jelenlegi helyzetet, az utasok véleményét helyezve előtérbe. A legjobb szlogen beküldője garantáltan egy BKV-figyelős pólót kap ajándékba! A szlogeneket a hozzászólások között várjuk :)

A BKV közleménye:

A BKV Zrt. 2009-es stratégiájához illeszkedve az utas, és az ő igényeit teljes körűen kielégítő szolgáltatás megvalósítása kerül a középpontba.

Ezt a célt szem előtt tartva a BKV Zrt. pályázatot ír ki új szlogenjének megalkotásához.

A pályázaton magánszemélyek nem vehetnek részt, kizárólag kreatív ügynökségek jelentkezését várjuk.

A szlogennek az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

• Az utast állítja a központba
• Rövid (max. 4 szóból áll), érthető
• könnyen megjegyezhető
• Pozitív asszociációt kelt
• Közvetlen hangvételű, de udvarias
• Bizalmat kelt az utasban a cég iránt
 
Ha az alábbi tulajdonságok hangsúlyozására is képes a fentieknek megfelelő szlogen, az előnyt jelent.


• Felhívja a figyelmet a dinamikusan fejlődő BKV-ra
• A BKV sokszínűségének kihangsúlyozása
• Jelenítse meg, hogy a közösségi közlekedés a budapesti közlekedés leginkább környezetbarát formája.
 
Egy pályázó maximum 3 szlogennel pályázhat. Az ötleteket a BKV Zrt. Marketing osztályára (1072 Budapest, Akácfa u. 15.) várjuk jeligés, zárt borítékban 2009. február 20-áig. A pályamunkát tartalmazó borítékban helyezzék el a jelige feloldását, a cég nevét, ügyvezetőjének nevét és elérhetőségeit tartalmazó borítékot.


A szlogenekből szakmai zsűri választja ki a legjobbat. Eredményhirdetés 2009. március 9-én a honlapon.


Kérdéseiket e-maliban a szlogen@bkv.hu címen tehetik fel.

A nyertes pályázó szerződéskötés után nettó 500 000 Ft díjazásban részesül.

komment komment Címkék: budapest bkv hülyeség közlemény tájékoztató bkvfigyelo

Rángatták, szidalmazták az ellenőrök

BKV figyelő.hu

2009.02.07
11:03

Olvasónk barátnőjét azért büntették meg, mert a földalattin 3 perce lejárt jeggyel utazott, teljesen véletlenül. Épp telefonáltak egymással, amikor az ellenőrök megfogták a lányt, rángatták majd szidalmazták, egyszer csak megszakadt a vonal. Olvasónk kocsiba szállt és üldözni kezdte az ellenőröket, akiket megtalált, majd elbeszélgetett velük. Vajon a BKV ellenőrök miért mindig a fizető utasokat cseszegetik? Vajon a 24-es 28-as villamoson is viselkednének?

Kedves BKV-figyelő!

Február 3.-án dél körül hívtam a barátnőmet, aki akkor végzett a fodrásznál és szállt fel épp a földalattira. Beszélgettünk, majd pár megálló után így szól:

- Hú, ellenőrök,tartsd egy picit.

- Ok.

Félszavakat hallottam amikből (meg barátnőm utólagos beszámolójából) összeraktam a beszélgetést:

- Ez a jegy már nem érvényes

+ Hogy-hogy nem érvényes?

- 3-perce lejárt.

+ Akkor kérnék egy újat

- Nem adok

+ Merthogy?

- Személyi igazolványt kérek

+ Mert?

- Megbüntetem

+ Akkor leszállok

- Nem szállhat le!   

Nem akarom a beszélgetést részletezni, itt értek a Deák térhez,ahol is a barátnőm leszállt,majd elindult a kijárat felé,majd próbálta folytatni a beszélgetést velem,csakhogy az ellenőrök leszálltak vele, majd utána kiabáltak;

- Telefonálni azt tudsz mi?

Barátnőm itt hátrafordult, a két ellenőr már közvetlenül mögötte volt, majd visszarántották (!), körülállták, és nem engedték elmenni! Mindezt én a telefonban hallgattam végig, majd mikor a barátnőm felkiáltott hogy;

+ Nem érhet hozzám, engedjen el!

- Maradjon nyugton!

És itt megszakadt a vonal. Aki volt már hasonló szituban,el tudja képzelni kb. mennyire lehettem ideges. Rohanás a kocsihoz, gyors sms küldése: „Az ellenőr számát mindenképpen nézd meg” ! Kocsiba be, kb.15percre voltam a Deáktól.

5 perc múlva hívott a barátnőm zokogva, nagy nehezen sikerült kiszedni belőle mi volt: Ugye leszálltak vele az ellenőrök a Deákon, utána mentek visszarántották, (itt szakadt a vonal) visszalökdösték majd eléálltak és nem engedték hogy elmenjen, jött a szokásos „rendőrt hívok” szlogen, mert nem adta oda az iratokat, ugyanis 24.000Ft-ról (!!!) akartak büntetést írni, és közben elhordták mindennek. Még jó hogy nem adta oda, itt ugye ismételten megpróbált elmenni,amit megint nem engedtek. Itt azért már a kétségbeesés határán volt a barátnőm, és inkább odaadta az iratokat csakhogy hagyják békén. Megírták 12.000 Ft-ról és elmentek. Én telefonon közben próbáltam rávenni hogy menjen vissza, tartsa szemmel őket,és mikor odaérek együtt megkérdezzük hogy mégis hova kéne ezt tenni? Nagy nehezen sikerült elérni hogy visszamenjen, ellenőrök 5percig sehol,majd észrevette hogy akkor szálltak fel a Hősök irányába szintén a földalattira. Én pont akkor voltam a Bajcsy – Andrássy kereszteződésnél, ugye következő megálló a Bajcsy. Gyorsan megálltam majd lerohantam, közben a bnőm folyamatosan tájékoztatott hogy néztek ki. Fent velem voltak, ott áll a két ellenőr,stimmelt a személyleírás,érdekes módon pont csekket írtak ismételten. Közben a barátnőm felszállt a következő földalattira, amire fel akartak szállni az ellenőrök mikor megérkezett,persze itt eléjük álltam(időközben odaért mellém a barátnőm), és a következő párbeszéd zajlott le:

+ Jó napot! Milyen jogon tartják fel a hölgyet?

- Mi nem csináltunk semmit.

+ Hagyjuk már a mellébeszélést, milyen jogon fogja meg és lökdösi?

- Én nem nyúltam hozzá.

+ Valószínűleg nem mondaná ezt, ill. nem akadt volna így ki, mellesleg hallottam végig a telefonban. (Itt azért picit meglepődtek, de néma bambulás volt a reakció.)

+ Újból kérdem; milyen jogon rántotta vissza?

- Én csak igazoltattam.

+ Úgy hogy visszarántja és lökdösi?

- Én nem csináltam semmit.

Ezt még folytathattuk volna,de sok értelmét nem láttam. Következő kérdést tettem fel a kedves BKV ellenőrnek;

+ Tetszett magának amit csinált?

- Igen

+ Jól érzi magát a bőrében?

- Igen, viszontlátásra!

+ Addig ne köszönjön el tőlem amíg én nem köszönök el!

Mindezt szemrebbenés nélkül, pofátlan módon, mintha teljesen normális eset lenne az e fajta jegyellenőrzés. Nem sok hiányzott hogy neki menjek,de inkább a normális utat választottam. Elkértem mindkettejük ellenőr számát, és bejelentést tettem a BKV ügyfélszolgálatánál. Érdekes módon az ügyintézőnek normális volt a hozzá állása, és miután elmeséltem a sztorit azonnali kivizsgálást ígért.

Bő egy óra múlva csörgött a telefonom, az ügyintéző volt a telefonban. Elmondása szerint kivizsgálták az ügyet (egy óra alatt??), és mivel az ellenőr ellen még nem érkezett bejelentés, ezért szóbeli (!!!) figyelmeztetésben részesítették. Ha-ha. Kérdeztem hogy ez komoly? Igen,első bejelentésnél "csak" szóbeli figyelmeztetés jár. Logikus nem? Ha azt jelentem be hogy az ellenőr megütött, de ez az első bejelentés akkor is csak szóbeli figyelmeztetést kap? Kérdeztem hogy mi a teendő ha nem nekem ez nem felel meg? Írjon az ügyfélszolgálatnak. És a pótdíjazás? Ő abban nem tud segíteni,de ő is elmondta hogy az ellenőrnek ilyenkor kötelessége az utazás továbbfolytatását biztosítani jegyvásárlási lehetőséggel. Mondom ez pont nem történt meg, mit tegyek? Írjon az ügyfélszolgálatnak. Nem volt mit tenni,fogalmaztam egy szép levelet, másnap válaszolták hogy 30napon belül tájékoztatnak.

Pár gondolat a végére;

Eleve pofátlannak gondolom a BKV árak növekedést, konkrétan Londonban olcsóbban tudok utazni mint itthon. De ez az eset, hogy hataloméhes ellenőrök fiatal nőkön élik ki a fensőbségérzetüket, ez azért már nonszensz. A két ellenőr száma (remélem ezzel semmilyen jogi pontocskát nem sértek hogy ezt leírom) 312 és 719. Aki esetleg találkozik velük,saját szemével alkothat véleményt róluk, lehet én túlságosan szubjektív vagyok, bár meglepődnék ha nagyon eltérő véleménnyel találkoznék.

 
Szabó Dániel

 

komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel

Buszvezetőre támadtak a rézbőrű utasok

BKV figyelő.hu

2009.02.06
15:17

Ismerjük a hülye utasok azon fajtáját, akik indulásjelző megszólalása után, a záródó ajtók közé vetik magukat, majd hangosan anyázzák a buszvezetőt, ha a félig kilógó testükkel a busz kiáll a megállóból. Olvasónk is egy ilyen utassal találkozott. A rézbőrű csoport persze a buszvezetőre támadt, majd a buszt is megrongálták, hogy megmutassák, ki itt a főnök:

Kedves BKV-figyelő!

ez ma (2009.02.05) történet meg velem, 18 óra tájban, a Keletinél a 7-es buszok megállójában (Blaha felé): Piros hetes a megállóba érkezik, emberek leszállnak-felszállnak, buszvezető csenget majd csukná az ajtókat - ám ekkor egy négytagú rézbőrű csoport egyik magas IQ szintű tagja beteszi a lábát a csukódó ajtóba, hogy így érje el, hogy ő még felszállhasson.

Nem volt a busz semmiben sem különleges, inkább tele volt, mint üres, és ingyen sem osztogattak semmit az utastérben. A következő "piroshetes" már mögötte is volt, az után pedig fekete is jött.

Emberünk mégis nagyon fel akart szállni, és a vezető annyit hibázott, hogy nem kísérte figyelemmel végig a tükörből, amíg az összes ajtó becsukódik + 2 perc várakozás a biztonság kedvéért, hanem már állt is volna ki a megállóból (mint már említettem, a következő busz rögtön mögötte jött).

Nos, az ajtó csukódott, a ficsúr a lábát még berakta, és azt az ajtók közrefogták. Elkezdett óbégatni, hogy a lába (ki nem vette volna), társai rohannak és a tőlük megszokott ordenáré stílusban szintén óbégatnak, hogy a lába, meg, hogy álljon meg (szóvirágokat most lehagytam), dörömbölnek a busz oldalán. A busz ment 2 métert, majd azonnal megállt, ajtók kinyíltak. A kisebbségi csoportban felbuzgott az érdekérvényesítő hajlam, hiszen négyen voltak, és egyszerre rohantak az első ajtóhoz a vezetőre törni a fülke ajtaját. Valamiben sikerült is kárt tenni, mintha egy válaszfal-ablakelemet kivertek volna a helyéből - ezt nem láttam jól, a balhé sűrűjébe meg nem mentem bele.

A buszban kár történt vagy nem, mindenesetre sikerült feltartaniuk pár perce, csináltak egy kis hangulatot. Közben sokan átszálltak a mögötte álló másik piroshetesre, mert úgy nézett ki, hogy ebből nem nagyon lesz hazaérés. Gazsiék is felszálltak arra, miután kibalhézták magukat, gondolom az így heringesre megtömődött busz többi utasa ezt kellett, hogy hallgassa még egy ideig. Az "anyagyilkos" vezető közben le is szállt (úgy tűnt, hogy ehhez kellet félreraknia a kiesett üveget) és hátrament, hogy megnézze ténylegesen mekkora a baj - de addigra már a hátsó buszon volt mindenki, az zárta az ajtókat és indult ki a megállóból.

A lényeg, hogy a régi mondás: "ha a hülyeség fájna, ordítana" beigazolódott, ezek hülyék is voltak és ordítottak is, kár, hogy fájni nem fájt nekik jobban, mert megérdemelték volna, amiért partizánakciókkal akarnak megállásra bírni egy olyan buszt, amiből a következő már ott is volt.

Most úgy tűnhet, rasszista vagyok, és lehet, hogy tényleg. Ugyanebből a törzsből szalajtott emberek szoktak a buszon úgy szotyizni, hogy szerte-széjjel köpködik a héját, meg mobiltelóról "zenét" hallgatni úgy, hogy azzal mindenkit boldogítanak.

Hülye bármilyen embere lehet persze, de ez nekem jól szemléltette, hogyan lehet kiforgatni egy szituációt úgy, hogy áldozatnak tűnjön az, aki igazából a helyzet előidézője.


Üdv: John Goodwin

komment komment Címkék: budapest bkv busz baleset hülye utas panasz észrevétel vezető

Megfingatta a BKV pofátlan ügyvédjét

BKV figyelő.hu

2009.02.06
07:34

Olvasónk észrevétele 2008. novemberében jelent meg a BKV-figyelőn. Akkor arról írt, hogy a BKV egy kamu büntetést küldött neki, melyben felszólítják, hogy fizessen, mert elkapták a 137-es buszon. A probléma csak annyi, hogy ezt a járatot utasunk nem ismeri, volt bérlete és sosem igazolta senki, nem is magyar állampolgár. Előbb a BKV ügyvédjét kereste meg, aki csak az utas személyes adatainak kiadása után akart kommunikálni. Móni nem hagyta annyiban az ügyet, nem hagyta megát hülyére venni, ezért a fogyasztóvédelemhez fordult, és panaszt tett a BKV és az ügyvédjük miatt. Furcsa módon mindkét fél elállt a követelésről, a büntetést megsemmisítették. A levelezés előzményeiért kattints ide!

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A mai napon kézhez kaptam az Ön által küldött.

K1174109 -es ügyiratszámú BKV pótdíj befizetésére szolgáló csekket és válasznyomtatványt.

Valószínűleg valami hiba lehet a BKV rendszerében, mert

1. a 137-es járaton soha életemben nem utaztam 2. 2005.07.05-én nem igazolhattam magam személyi igazolvánnyal, ugyanis személyi igazolványom a mai napig nincs. (Nem is vagyok magyar állampolgár) 3. BKV ellenőrökkel ugyan gyakran találkoztam, de soha senki nem igazoltatott.

Itt most felmerül a kérdés, hogy vajon hogy jutottak a BKV kezébe az adataim ha soha senki nem igazolt. Valószínűleg ha igazoltattak volna, csak útlevelet tudok felmutatni.

Mélységesen felháborít ez az eset, mert azon utasok közé tartozom, aki képes 1 megálló miatt is jegyet lyukasztani!

Tehát: A tartozásom nem ismerem el, és panaszt emelek az adataimmal való visszaélés miatt. Nem is értem, honnan van meg a nevem és a címem a BKV-nek!

Tisztelettel:

Monika F.

Tisztelt Monika F.!

Ezúton tájékoztatom, hogy bekértem a jegyzőkönyv másolatát Megbízómtól, melynek megtekintésére az irodámban van lehetőség. Ez ügyben kérem, szíveskedjen felkeresni a 1132 Budapest, Váci út 30. címen.

Amennyiben úgy gondolja, hogy nem Önt büntették meg, kérem, szíveskedjen igazoló dokumentumokat küldeni - a személyes adatokra vonatkozóan - részemre további adategyeztetés céljából.

Tisztelettel

Dr. Kováts Sebestyén László ügyvéd

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nagyon sajnálom, de mivel naponta dolgozom a 11-ik kerületben, munkaidőben nem tudok Önnél megjelenni és belenézni a jegyzőkönyvbe. Külön megköszönném, ha a jegyzőkönyv beszkennelt változatát átküldené az email-címemre.

Köszönettel,

Monika F.

Tisztelt Monika F.!
 
Tájékoztatom, hogy a jegyzőkönyvet az személyes adatok egyeztetése és annak egyezősége után áll módomban postai úton megküldeni Önnek. Kérem, szíveskedjen személyazonosságot igazoló dokumentumot küldeni részemre adategyeztetés céljából.
 
Tisztelettel
Dr. Kováts Sebestyén László ügyvéd

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Személyazonosságot igazoló dokumentumokat nem fogok sem interneten, sem postán küldözgetni, hiszen így az adataim bárkihez bármikor kikerülhetnek. Én vigyázok rájuk, és nagyon komolyan veszem az adatvédelmi törvényt. Éppen ezért furcsa, hogy a BKV mégis hozzájuk jutott úgy is, hogy soha nem igazoltattak.

Gondolom a személyazonosságot már megállapította, ha már fizetési felszólítást kaptam. Nyilván megvan a nevem és a címem, ezek egyeznek is. A személyi igazolvány sosem fog egyezni, mert ahogy említettem, nem vagyok magyar állampolgár, és nem értem miért kéne az útlevelemet (vagy másolatot) küldözgetni bárkinek is.

Bármi is áll a jegyzőkönyvben, én biztosan nem utaztam jegy nélkül, 137-es járaton soha életemben nem ültem. Ha a BKV úgy gondolja, hogy engem büntettek meg, forduljon bírósághoz, mert én nem vagyok hajlandó fizetni olyan dolgokért, amiket nem követtem el.

Az ügyet jelentettem az adatvédelmi biztosnak és fogyasztóvédelemnek, vizsgálati stádiumban nem vagyok hajlandó az adataimat egyeztetni a BKV-val.

Tisztelettel:

Monika F.

Tisztelt Hölgyem!


A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz benyújtott, pótdíj-követeléssel összefüggő –2008. december 10-én beérkezett– panaszával kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése , valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 22. § (2) bekezdése  és 21. § (1) bekezdés a) pontja  alapján kérelmét a Közép-Magyarországi Regionális Felügyelőséghez tettem át.

A felügyelőség elérhetőségei az alábbiak: 1052 Budapest, Városház u. 7., levélcím: 1364 Budapest, Pf.: 144., telefon: 328-0185, fax: 411-0116, e-mail: fogyved_kmf_budapest@nfh.hu.


Egyúttal tájékoztatom, hogy a Ket. 33. § (1) bekezdése alapján az általános ügyintézési határidő 30 nap.


Kérem a fenti tájékoztatás szíves elfogadását.


Budapest, 2008. december

Tisztelettel: XY mb. osztályvezető

Korm.rendelet 7. § (2) Közigazgatási hatósági ügyekben első fokon regionális illetékességgel a felügyelőségek, másodfokon országos illetékességgel az NFH központi szerve jár el. Ket. 22. § (2) Hatáskör vagy illetékesség hiányában a hatóság a kérelmet és az ügyben keletkezett iratokat - az ügyfél egyidejű értesítése mellett - haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem megérkezésétől, folyamatban levő ügyben a hatáskör és illetékesség hiányának megállapításától számított öt napon belül átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz. Ket. 21. § (1) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az azonos hatáskörű hatóságok közül az eljárásra az a hatóság az illetékes, amelynek területén a) az ügyfél lakó- vagy tartózkodási helye, ennek hiányában szálláshelye (a továbbiakban: lakcíme), illetve székhelye (telephelye, fióktelepe) van.

Tisztelt Monika F.!
 
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz tett bejelentésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az illetékes hatóság a panaszát továbbította a Társaságunkhoz. A bejelentésében foglaltakat kivizsgáltuk, tájékoztatásul megküldjük, az ügy vizsgálatának eredményét (csatolt melléklet). 
 
Üdvözlettel: XY Pótdíjkezelési Osztály Adatkezelési csoport BKV Zrt.

Tisztelt Monika F.!
 
Levelére válaszolva tájékoztatom, hogy az ügyét lezártam és továbbítottam Megbízómhoz.
 
Tisztelettel
Dr. Kováts Sebestyén László ügyvéd

komment komment Címkék: budapest bkv ügyvéd büntetés fogyasztóvédelem utas panasz válasz észrevétel

Pofátlan autósok a Szabadság hídon

BKV figyelő.hu

2009.02.05
14:23

Sokszor járok a Szabadság híd budai és pesti végén, nyáron a hídon is szoktam sétálni, nem is keveset. Amióta átadták a hidat a gyalogosaknak és a villamosforgalomnak, sűrűbben járok erre. Legutóbb hétfőn jártam arra, amikor az egyik villamos előtt két autó, egy Suzuki és egy Opel jött le a hídról. A pesti oldalon valószínűleg a villamossínre hajtanak rá, úgy jönnek le a hídról, mert az út még nem készült el.

Ez azért érdekes, mert a híd még nem lett átadva az autósoknak, csak a villamosok és a gyalogosok mehetnek rajta, ahogy már írtam. Akkor mégis miért pofátlankodnak át rajta kocsival? Miért hajtanak rá a villamossínre, miért tartják fel a villamost, amikor semmi keresnivalójuk nincs arra? A rendőrség a BKV-val összefogva büntethetne keményen…

komment komment Címkék: budapest bkv híd autó utas panasz észrevétel

?Legközelebb itthagylak a picsába?

BKV figyelő.hu

2009.02.05
07:32

Mit csinál az utas, ha esik az eső és a megállóban ahol áll, van utasváró pavilon? Normálisabb utasok beállnak, hogy ne ázzanak szét, többiek esernyőt nyitnak, vagy állnak az esőben. Olvasónk szemtanúja volt egy eseménynek, ahol a buszvezető majdnem a megállóban hagyta az utast, majd be is szólt neki:

Szia BKV-figyelő!

Az alábbi történetet szeretném megosztani veled. Ma (02.04) reggel utazok a buszon, (67-es) és a megszokott tempóban megyünk 45-50 km/h-val, nagy mozgás nem volt a megállókban, se a buszon. Aztán következett a MÁV-telep nevű megálló, ahol egy nő állt eléggé bent a buszmegállóban, úgy, hogy a vezető nem vette észre. Ahogy elhaladunk a megálló felén a sötétből kisétál valaki, és a busz hirtelen fékezés bekezdett. Sikerült megállnunk, az utas felszállt, és mivel én a busz elején tartózkodtam, éppen hallottam a vezetőtől a kedves szavait, amik ezek voltak: „Legközelebb itthagylak a picsába!” Nekem erről a következő a véleményem:

1) Az utasnak úgy kellett volna állnia, hogy az észrevehető legyen, igaz esett az eső. 2) A vezetőnek nem kéne ennyire felkapnia a vizet.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor ez az incidens elkerülhető lett volna.

komment komment Címkék: budapest bkv busz káromkodás utas panasz észrevétel vezető

„Legközelebb itthagylak a picsába”

BKV figyelő.hu

2009.02.05
07:32

Mit csinál az utas, ha esik az eső és a megállóban ahol áll, van utasváró pavilon? Normálisabb utasok beállnak, hogy ne ázzanak szét, többiek esernyőt nyitnak, vagy állnak az esőben. Olvasónk szemtanúja volt egy eseménynek, ahol a buszvezető majdnem a megállóban hagyta az utast, majd be is szólt neki:

Szia BKV-figyelő!

Az alábbi történetet szeretném megosztani veled. Ma (02.04) reggel utazok a buszon, (67-es) és a megszokott tempóban megyünk 45-50 km/h-val, nagy mozgás nem volt a megállókban, se a buszon. Aztán következett a MÁV-telep nevű megálló, ahol egy nő állt eléggé bent a buszmegállóban, úgy, hogy a vezető nem vette észre. Ahogy elhaladunk a megálló felén a sötétből kisétál valaki, és a busz hirtelen fékezés bekezdett. Sikerült megállnunk, az utas felszállt, és mivel én a busz elején tartózkodtam, éppen hallottam a vezetőtől a kedves szavait, amik ezek voltak: „Legközelebb itthagylak a picsába!” Nekem erről a következő a véleményem:

1) Az utasnak úgy kellett volna állnia, hogy az észrevehető legyen, igaz esett az eső. 2) A vezetőnek nem kéne ennyire felkapnia a vizet.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor ez az incidens elkerülhető lett volna.

komment komment Címkék: budapest bkv busz káromkodás utas panasz észrevétel vezető

?Hívjál rendőrt te f@sszopó?

BKV figyelő.hu

2009.02.04
13:45

Olvasónk levideózott egy ellenőrrel kiabáló cigányasszonyt az egyik miskolci villamoson. A nő sajnos csak a jogaival volt tisztában, a kötelességeivel nem, ezért nem nagyon akart együttműködni az anyázást jól tűrő ellenőrrel. Egy utas kiállt az ellenőr mellett és rászólt a hangoskodó nőre, aki ezután elhallgatott. A videó oldalnézetben van, inkább a hangokra figyeljetek, sok látványosság nincs :)

Nem látod a videót? Kattints ide!

komment komment Címkék: videó miskolc villamos ellenőr utas panasz bérlet mvk

„Hívjál rendőrt te f@sszopó”

BKV figyelő.hu

2009.02.04
13:45

Olvasónk levideózott egy ellenőrrel kiabáló cigányasszonyt az egyik miskolci villamoson. A nő sajnos csak a jogaival volt tisztában, a kötelességeivel nem, ezért nem nagyon akart együttműködni az anyázást jól tűrő ellenőrrel. Egy utas kiállt az ellenőr mellett és rászólt a hangoskodó nőre, aki ezután elhallgatott. A videó oldalnézetben van, inkább a hangokra figyeljetek, sok látványosság nincs :)

Nem látod a videót? Kattints ide!

komment komment Címkék: videó miskolc villamos ellenőr utas panasz bérlet mvk

Eltépte a bérletet az idegbeteg ellenőr

BKV figyelő.hu

2009.02.04
07:36

Olvasónk frissen vásárolt bérletére nem tudta ráírni az igazolványának számát, mert a pénztárban nem kapott tollat. A 7-es buszon egy karszalagos emberrel futott össze (állítólag ellenőr volt), aki kikapta az utas kezéből a bérletet, ami elszakadt. Kiabált az utassal, csaló féregnek nevezte, majd lelépett. Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

Február 2-án reggel 7:30 körül utaztam a 7E jelzésű autóbuszon a Kelenföldi pályaudvar irányába. A buszt érvényes bérlettel vettem igénybe amit előzőleg a Keleti pályaudvaron vettem mivel a másik tegnap lejárt.

A Ferenciek terénél felszállt 1 darab ellenőr a buszra. Mindenkit ellenőrzött majd én is megmutattam neki a bérletem amit előzőleg vettem. Köszönés és figyelmeztetés nélkül kitépte a kezemből az ellenőr a bérletet aminek a sarkát szorítottam így el is szakadt. A fiatal 30 év körüli zöld kabátos srác kiabálni kezdett velem minősíthetetlen hangnemben, hogy mit képzelek magamról, hogy nem írom rá a számot a bérletemre, egy „csaló féregnek” nevezett.

Szerintem ilyen minősíthetetlen hangnemet senkitől nem kell eltűrnöm főleg ha nincs alapja annak amit mond. Felvilágosítottam a habzó szájú, idegbeteget, hogy 10 perce vettem a bérletet a Keletinél ahol nem kaptam tollat a bérlet kitöltésére a munkahelyemen akartam ráírni a bérletigazolványom számát a bérletre. Kiabált majd veszekedtünk majd a körtéren leszállt. Utána eredtem mert a 9000 forintos bérletem egyik fele még nála volt. Az első ajtó felé ment, én a 2.-nál voltam. Leszállt a körtéren majd felpattant az előttünk álló 7-es (173-as?) buszra  ami becsukta az ajtókat és indult  mint egy akciófilmbe. Integettem  mint egy őrült de a vezető nem nyitotta vissza az ajtókat.

Kérdés, hogy igazi ellenőr volt-e? Nem volt azonosító száma, és a szokásos „szütyőt” sem láttam nála. Szabadnapos volt  és zsebre dolgozott? Lopta / Vette a karszalagot? Miért volt egyedül? Kétely, minden esetre megkérdeztem a buszvezetőt megjegyezte-e az arcát (látta-e?)  tud-e tanúskodni de a nagy tömeg miatt azt mondta nem figyelt. Ha valaki találkozna vele: Magas, kb. 185 centi lehetett, rövid, fekete haja volt, kicsit borostás. Egyelőre a negyed bérletemmel a zsebemben utazok. Ezentúl csak annak mutatom meg a bérletem, aki fényképes igazolvánnyal azonosítja magát. Amíg ennek nem tesz eleget, addig egy sima utas, legyen bármilyen szép karszalagja.

Nem tudom fizessek-e újra a 9000 forintos bérletet én megvettem nem tehetek róla, hogy egy állat széttépte aki ellenőrnek adta ki magát. Szerintetek mit tegyek?

P. András, Budapest.

komment komment Címkék: budapest bkv busz ellenőr utas panasz bérlet észrevétel

Nesze neked éves bérlet!

BKV figyelő.hu

2009.02.03
14:26

Mi mindig is tudtuk, hogy a BKV új típusú hónapokra bontott éves bérletének egyetlen célja van, mégpedig az, hogy a megszokásból közlekedő, bérletes utasokat is meg lehessen büntetni. Olvasónk is elfelejtette kicserélni a bérletét, ezért meg is büntették, hiába fizette ki a szolgáltatást előre, egy teljes évre, a bérlete nem volt nála. Figyelmetlen volt, hisz az előző években használt, teljes évre érvényes bérletet nem kellett cserélnie. Az ellenőr megbüntette, az adatait egy furcsa lapra írta fel „majd az irodában kitöltöm” magyarázattal:

Szia, Figyelő!
 
Rendszeres olvasód vagyok, néha kommentellek is. Most nekem sikerült beleszaladnom a késbe. A sztori:
 
Már a blogomon megírtam január legelején, hogy ezt a lapozgatós évesbérletet én még meg fogom szívni, ha elfelejtem kicserélgetni a szelvénykéket. És igen, megtörtént.
 
Tehát szögezzük le a legelején, hogy ÉN VOLTAM A HÜLYE.
 
Helyszín: 49-es villamos a Deák tér felé, Fővám tér; időpont ma reggel háromnegyed nyolc körül. Jött az ellenőr, én teljes lelkinyugalommal mutattam neki a januári bérletemet – ő pedig elárulta, hogy már február van. (Szögezzük le, egyrészt igaza volt, másrészt tökéletesen normális modorban adta elő végig, nem volt anyázás, igazolványtépkedés vagy lökdösődés – a számát talán ezért meg se néztem, pedig volt igazolványa is.)
 
Szépeket gondoltam magamról, de mint fent, beláttam, hogy igaza van, jogos a bérletbemutatási díj. (Mint intézmény szerintem amúgy nem jogos, de ha már létezik, rendben, belefutottam, befizetem – bár pont annyira hiányzott, mint ablakos tótnak a hanyattesés.) Adataimat megadtam (a valódiakat, mert megérdemeltem), fel is írta még a vércsoportomat is – épp csak a lakcímemet nem. (Majd kikeresik az Adatbázisból???) Jegyzetelt egy darabig, majd elém tolt egy biankó lapot a blokktömbjén, hogy itt írjam alá, hogy átvettem a bérletbemutatásos csekket.
 
A papíron se név, se cím, se igazolványszám, se bérletszám, se hely, se idő, se járat, se vércsoport, azokat egy másik füzetkébe írta. Ártatlan szemekkel ránéztem, és megkérdeztem, hogy ez itt most mi? Mire ő, hogy csak írjam alá, majd ő az irodán kitölti.
 
Visszaadtam a tollát, és mondtam, hogy ne haragudjon, de én biankó papírt alá nem írok. Mire ő azt felelte, hogy rendben, hölgyem, nem kötelező – és a kezembe nyomott egy tizenkétezres csekket, majd elfordult és lendületből leszállt (a Kálvinon.)
 
Már holnap a februári bérletemmel meg a számla másolatával (a dátum miatt) elmegyek az akácfába, hadd lássam, mi lesz belőle. Folyt köv.

Figyelő, Te addig indíthatnál egy szavazást, mondjuk ilyesmikkel, hogy a végén:
 
- bérletbemutatási díjat kell fizetnem (kifizetem)
- teljes pótdíjat kell fizetnem (nem fogok)
- semmit sem kell fizetnem (írok széphangú update cikket)
- az ellenőr le se adja a papírokat, vagyis az akácfában hülyének fognak nézni
- a bkv monnyon le
 
vagy ami még tetszik. :-)
 
Köszönöm, Vaszilisza
 

komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr utas panasz bérlet észrevétel

Tiltakoznak a kihasználatlan busz miatt

BKV figyelő.hu

2009.02.03
07:23

A BKV rossz anyagi helyzetét figyelembe véve, saját érdekeiket is előtérbe helyezve tiltakozásba kezdtek a Budafokiak. A paraméterkönyv bevezetése óta gyűjtik az adatokat, hogy bebizonyítsák a városvezetésnek, és a BKV-nak, hogy a kertvárosban közlekedő 12-15 százalékos kihasználtságú 150-es buszra a jelenlegi formájában nincs szükség. A busz üzemeltetése környezetszennyező és egyáltalán nem gazdaságos. Az alábbi levelet küldték nemrégiben Lakos Imrének:

Tisztelt Lakos Úr! 
 
Hivatkozással a 150-es buszjárat budafoki viszonylatában (Tanító – Pattantyús – Kapisztrán és Hittérítő utca) a Lakossági Összefogás Budafok 2008 (LOB 2008) korábban benyújtott leveleire, és a „LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ BUDAFOK-TÉTÉNY TÖMEGKÖZLEKEDÉSE TÁRGYÁBAN” címmel készített, 2008.09.21-én átadott  (BKV Zrt-nek is megküldött) tanulmányanyagra - amely tartalmazza az alternatív megoldási javaslatainkat és a korábbi mérési eredményeinket- ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a mai napig pótlólagos közös mérésekre nem került sor (bár erre a BKV Zrt. ígéretet tett), ezért a Lakossági Összefogás Budafok 2008. megbízta a BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI KAR Közlekedésüzemi Tanszékét   Budafok-Tétény 150-es és 250-es BKV viszonylatainak forgalomszámlálására.  A tanulmányt kidolgozta Dr. Tóth János egyetemi docens / Kózel Miklós PhD hallgató 
 
Az egyetem által készített tanulmány rámutat (mellékelve), hogy a mérésre a tömegközlekedés szempontjából a legfrekventáltabb időszakban került sor, valamint az elrendelt szmog riadó és ónos eső is emelte az utasok létszámát. Kitér tovább, hogy az általuk alkalmazott kapacításkihasználtság számításnál (4 fő/nm2 állóhely) a BKV általában magasabb értékeket alkalmaz (5 fő/nm2 állóhely esetén), ezáltal az egyetem által megadott kihasználtsági mutatók tovább romlanak mintegy 13-14%-al. 
 
Ennek alapján
 
1.)   Tanító – Pattantyús – Kapisztrán útszakaszon a kihasználtság csúcsidőben, tömegközlekedés szempontjából legfrekventáltabb januári időszakban, elrendelt szmog riadó és ónos eső mellett 14,09 %-os (BKV által számolva 12,26%-os) átlagosan 0,31 leszálló és 0,88 felszálló utast mértek 
 
2.)   Hittérítő úti útszakaszon (440 db áthaladás / nap) a kihasználtság csúcsidőben, tömegközlekedés szempontjából legfrekventáltabb januári időszakban, elrendelt szmog riadó és ónos eső mellett 15,05%-os (BKV által számolva 13,10%-os) átlagosan 0,31 leszálló és 1,29 felszálló utast mértek
 
Hivatkozással a 156/2008.(2008.05.28.) Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság határozatára, amely kimondja: 

„a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklete II. fejezetének, a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság című részének 1. pontjában foglaltaknak megfelelően úgy dönt, hogy felkéri a főpolgármestert, dolgoztasson ki egy monitoring rendszert, annak érdekében, hogy a bevezetés során nyert tapasztalatokat megfelelően értékelni lehessen, és a szükséges visszacsatoló, követő intézkedéseket hatékonyan meg lehessen tenni. A kidolgozott monitoring rendszer alapján a bevezetett forgalmi változások felülvizsgálatát a 2008. 08.21. – 2008. 12. 21. közötti időszakra vonatkozóan 2009. 01. 10-ig szükséges elvégezni. 
 
illetve a 278/2008.(2008.10.29.) Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság határozatára:
 
1) a BKV Zrt. 2008. évi Paraméterkönyv hálózati változásainak tapasztalatairól, módosításairól elkészített anyagot a kidolgozott monitoring rendszer alapján 2009. 01. 10-ig adja meg a bizottság részére.


2) amennyiben a BKV Zrt. 2008. évi Paraméterkönyv hálózati változásban olyan döntési pontok vannak, amelyek azonnali döntést is lehetővé tesznek, illetve nem okoznak többletköltséget, többletjármű igénybevételt azt terjessze a bizottság elé.  

Kérjük a Tisztelt Bizottságot, hogy a  •156/2008 és 278/2008 számú határozatokra, •a fenti kihasználtságai adatokra, •korábban átnyújtott lakossági tiltakozó aláírásokra, •a BKV Zrt., a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztálya és a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata próbaidőszakra és ennek értékelésére tett állásfoglalásokra,  •Környezetvédelmi Hivatal elmarasztaló zajszint határozatára (Tanító utca), valamint a •BKV Zrt. jelenlegi helyzete alapján
 
az útvonalakat ebben a formában felülvizsgálni, figyelembe véve az általunk benyújtott alternatív megoldási javaslatokat. 
 
Kérjük tovább a Tisztelt Bizottságot, hogy a mérési adatok ismertetésére Dr. Tóth János egyetemi docenst urat, a Közlekedésiüzemi Tanszék vezetőjét felkérni szíveskedjenek.   Visszajelzését előre is megköszönve.   
 
Tisztelettel, XY

Bővebb információt a civilek weboldalán találsz. Kattints ide!

komment komment Címkék: budapest civil bkv busz utas panasz észrevétel paraméterkönyv 150 es

Szűk a villamosoknak a felújított Szabadság híd

BKV figyelő.hu

2009.02.02
19:15

A több mint négymilliárd forintból felújított Szabadság híd pesti hídfőjénél úgy sikerült átépíteni a Fővám téri villamosmegállót, hogy a szembejövő villamosok visszapillantó tükrei összeérnek, tudta meg az Index. Az ok a tervezők szerint: ez a híd adottsága.

Külön intézkedési tervet készített a BKV a villamosvezetőknek arra az esetre, ha a Szabadság hídon mennek át a 47-es és a 49-es villamosokkal.

Az Index értesülése szerint az utóbbi időben kiderült ugyanis, hogy a Fővám téri megállóperon végénél lévő ívben előfordulhat, hogy a Deák tér felé haladó szerelvény kihajtott hátsó tükre összeér a szemből érkező szerelvény első tükrével. A megállót a felújítás során középperonosra építették át.

A törések elkerülése érdekében múlt hét szombattól a szerelvényeken a hátsó tükröt be kell hajtani. (A tapasztalatok szerint ez nem mindig egyszerű, ráadásul a visszaállítás is nehéz, mert ki-be kell szállni a fülkéből hozzá.) Ha a műszaki feltételek nem teszik lehetővé a hátsó tükör behajtását, akkor a járművezetőknek kerülni kell az ívben való találkozást a szembejövő szerelvénnyel.

 Az Index megkereste a Szabadság híd felújítását tervező Főmterv Zrt.-t, hogyan fordulhatott elő, hogy szűkre szabták a pályát. Keszthelyi Tibor közlekedéstervezési igazgató elmondta, hogy a pályát valóban nem a szabvány szerint építették át, mégpedig azért mert ilyen a híd adottsága.

Keszthelyi hozzátette, hogy ha a szabvány szerinti szélességeket vették volna alapul, akkor 50-80 centivel meg kellett volna szélesíteni a hidat, ami egy műemlék esetében nagyon sokáig tartott volna, és nagyon sok pénzbe került volna, ha egyáltalán kapnak rá engedélyt örökségvédelmi hivataltól.

Keszthelyi szerint ez nem egy ritka jelenség a világban. Számos városban fontosabbnak találták a műemlékvédelmi szempontokat, például Prága szűk belvárosi utcáin is megvárják egymást a villamosok.

Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője szerint a Főmterv válasza kikerüli a lényeget, hiszen korábban nem volt ilyen probléma, csak a szélső peronos megálló középperonosra építése után keletkezett. A megálló - véleménye szerint öncélú - átépítését szerinte a főpolgármesteri hivatal sem támogatta.

 

(Index)

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv híd villamos felújítás bkvfigyelo szabadság híd

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása